Új Szó, 1977. november (30. évfolyam, 302-331. szám)

1977-11-17 / 318. szám, csütörtök

Mb feltesnjiik kapcsolaiainkot Csehszlovák—török közös közlemény (CSTK) — Bohuslav Chňoupek, hazánk külügyminiszter« tegnap befejezte törökországi látogatását. A látogatás végén csehszlovák —török közös közleményt fogadtak el. A közlemény többek között megállapítja, hogy a kél ország kül­ügyminisztereinek a barátság és a kölcsönös megértés légkörében lefolyt tárgyalásai során áttekintették a kétoldalú kapcsolatuk kérdéseit és a közös érdeklődésre számot tartó legfontosabb nem­zetközi problémákat. A miniszterek elégedetten értékelték a csehszlovák—török kap­csolatok kedvező fejlődését, és véleményük megegyezett abban, hogy a kölcsönös kapcsolatokat fejleszteni kell valamennyi terü­leten. A két fél megállapította, hogy a két ország között kedvezően fejlődik az együttműködés a hosszú távú gazdasági, ipari és tu­dományos-műszaki együttműködési egyezmény alapján. Elhatároz­ták, minden intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy tovább fejlődjön a kölcsönösen előnyös kétoldalú együttműkö-^ dés. A két miniszter véleménycserét folytatott a kölcsönös keres­kedelmi kapcsolatok jelenlegi helyzetéről. Hangsúlyozták, hogy hatékonyabbá kell tenni az együttműködést a kereskedelmi cse- reforgalom magasabb színvonalának elérése érdekében. A látogatás folyamán a külügyminiszterek konzuláris megálla­podást írtak alá a CSSZSZK és a Török Köztársaság között, ami a két fél nézete szerint a kölcsönös kapcsolatok emelkedő szín­vonaláról tanúskodik. A nemzetközi kérdésekről folytatott véleménycsere során a mi­niszterek hangsúlyozták, hogy a feszültség enyhülésének — amely komplex és oszthatatlan folyamat — ki kellene terjednie a világ valamennyi részére. Ugyanakkor megállapították, hogy a feszült­ség további enyhülése megköveteli valamennyi állam teljes rész­vételét és aktív hozzájárulását. A miniszterek hangsúlyozták, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet jelentős lépés volt a béke és biztonság megszilárdítása, az európai együttműködés elmélyítése irányában. Egyetértettek abban, hogy az értekezlet Záróokmánya valamennyi elvének és rendelkezésének a következetes érvényesítése szilárd alapokra helyezi az államok közötti kapcsolatokat. A jelenlegi belgrádi találkozóval kapcsolatban a két fél egyet­értett abban, hogy ez alkalmat nyújt a pozitív és konstruktív véleménycserére a Záróokmány rendelkezéseinek megvalósításá­ról, valamint az európai biztonság megszilárdítására és az együtt­működés fejlesztésére irányuló erőfeszítések folytatására. A miniszterek hangsúlyozták, hogy feltétlenül hatékony intéz­kedéseket kell tenni a fegyverkezési hajsza megállítására és haladás elérésére az általános és teljes leszerelés terén. Ebből a szempontból fontos lépésnek tartják az atomfegyver-kísérletek teljes és általános betiltásáról kötendő szerződést. A két miniszter végül megelégedését fejezte ki tárgyalásaik pozitív eredményei felett, amelyek hozzájárultak a két fél állás­pontjának jobb megértéséhez, s kifejezték meggyőződésüket, hogy találkozójuk tovább szilárdítja a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság és a Török Köztársaság együttműködését. Hazánk külügyminisztere Ihsan Sabri Caglayangilt, a Török Köztársaság külügyminiszterét hivatalos látogatásra meghívta Csehszlovákiába. A meghívást a külügyminiszter elfogadta. FÖ FELADAT A MUNKÁSOSZTÁLY PÁRTJÁNAK LÉTREHOZÁSA Etióp kormánynyilatkozat (ČSTK) — „Napjaink legfon­tosabb feladata a munkásosz­tály pártjának létrehozása“ — áll abban a nyilatkozatban, amelyet az etiópiai ideiglenes katonai kormányzótanács adott ki Addisz Abebában. E cél el­érése érdekében meg kell szi­lárdítani az etiópiai marxista- - leninista csoportok együttmű­ködését, és az ország összes haladó erőinek egységét a bel­földi és a külföldi -reakció el­leni harcban. Az ideiglenes katonai kor­mányzó tanács hangsúlyozz?, hogy az utóbbi időben különö­sen kiéleződött az osztályharc, és ez új erőfeszítéseket követel meg a néptől a munkatermelé­kenység növelésében, a terme­lés színvonalának emelésében és az ellenforradalmi támadá­sok visszaverésében. FLORAKISZ NYILATKOZATA A VÁLASZTÁSI KAMPÁNY FINISÉBEN 1377 XI. 17. (CSTK) — Harilaosz Flora- kisz, a Görög Kommunista Párt KB első titkára nyilatkozott a görög televízióban a választási kampány finisében. Mint isme­retes, a parlamenti választások­ra a hét végén kerül sor. Flo- rakisz hangsúlyozta, hogy Gö­rögország legfontosabb megol­dásra váró feladatai az ország­nak az Egyesült Államoktól és a NATO-tól való függőségének felszámolása, a demokratikus társadalmi rend megterem* és a gazdasági élet felien*- se. A Görög Kommunista Párt a független külpolitikai irányvo­nalat, Görögországnak a NATO- ból történő kilépését támogatja és a Közös Piachoz való csat­lakozás ellen foglal állást. Florakisz végezetül hangsú­lyozta, hogy az említett prob­lémák nem oldhatók meg egyik napról a másikra. Azonban azok a szavazók, akik novem­ber 20-án a kommunista párt jelöltjeire szavaznak, elősegít­hetik e problémák mielőbbi megoldását. LENIN-RENDDEL tüntették ki Vlagyimir Kovaljonok és Vale­ri j Rjumin szovjet űr ha jósokat, akik október elején a Szojuz — 25 űrhajón járlak a világűrben. NYUGAT-BERLINBEN találko­zott Walter Stoessel, az USA bonni és Pjotr Abraszimov, a Szovjetunió Berlini nagykövete. A találkozóra Abraszimovot az amerikai nagykövet liívla meg, aki egyben nyugat-berlini ame­rikai katonai misszió vezetője. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK azt tervezi, hogy jövő év tavaszá­ra Washingtonba összehívja a vezető tőkésországok újabb gazdasági csúcsértekezletét. A KUBAI Köztársaság katonai küldöttsége Raul Castrónak, a Kubai KP KB másodtitkárának, a forradalmi fegyveres erők miniszterének vezetésével szer­dán befejezte a Magyar Nép- köztársaságban tett hivatalos baráti látogatását és elutazott Budapestről. ABU DHABIBAN szerdán kivé­gezték a 19 éves Szalih Mu­hammad Khalidot, aki október 25-én agyonlőtte Szafia Ghu- bast, az Egyesült Arab Emirá­tusok külügyminiszterét. BISSAUBAN tegnap megkez dődött a Guinea-Bissau és a Zöldfoki-szigetek Afrikai Füg­getlenségi Pártjának III. kong­resszusa. Pahlavi Washingtonban (ČSTK) — Pahlavi iráni sah, aki hivatalos látogatáson az Egyesült Államokban tartózko­dik, tegnap Washingtonban Carter elnökkel a közel-keleti kérdésről és néhány időszerű nemzetközi problémáról tár­gyalt. A Fehér Ház szóvivője szerint Carter további katonai és gazdasági segítséget ígért Iránnak. Sztrájkhullám Franciaországban (ČSTK) — Tegnap 200 000 postai alkalmazott sztrájkolt Párizsban és egész Franciaor­szágban. Követelték a bérek felemelését, a munkaidő csök­kentését és új alkalmazottak felvételét, amivel csökkenteni lehetne a postai alkalmazottak jelenlegi túlterheltségét és a munkanélküliséget. A postahi­vatalok túlnyomó többsége teg­nap zárva tartott, és leállítot­ták a postai küldemények kéz­besítését. A francia szakszer­vezetek bírálták, hogy a postai alkalmazottak túlterheltségé­nek csökkentésére csak átme­neti intézkedéseket hoznak: fél évre vesznek fel munkaerő­ket. Ugyancsak folytatódik az Air Inter légitársaság pilótáinak és földi irányító személyzetének négynapos sztrájkja a bérbefa­gyasztások elleni tiltakozásul. Mára tiltakozó akciókat je­lentettek be Párizsban a diá­kok, és pénteken sztrájkolni fognak Franciaországban a szén- és vasércbányászok. A bíróság megállapította: Biko halálát agysérülés okozta (ČSTK) — Steve Biko dél-af­rikai néger diákvezető súlyos agysérülés következtében halt meg, amelyet a Vorster-féle fajüldöző rendszer biztonsági rendőrség brutalitása okozott szeptember 6—11-e között a Port Elizabeth-i Walmer ren­dőrállomás fogdájában — álla­pította meg a Dél-afrikai Leg­felsőbb Bíróság a Biko halálá­nak rejtélyes körülményei ki­vizsgálására indított eljárás el­ső napján. A Walmer-rendörállomás ren­dőre, aki szeptember 11-én Bi­ko cellájánál teljesített szolgá­latot, azt vallotta, hogy utasí­tása volt, vegye el Bikó egész ruházatát. Amikor belépett a fogoly cellájába, hogy megnéz­ze, Biko eszméletlenül feküdt a földön. Amikor hideg vízzel leöntötték, és ettől sem tért magához, az őr kihívta a biz­tonsági rendőrséget. Ez Bikót a johannesburgi börtönbe szál­lította, ahol másnap, szeptem­ber 12-én meghalt. Az ENSZ-ben 2He emelkedett a leszerelési javaslatok sztiaia A SZOVJET KÜLDÖTT BÍRÁLTA A NYUGATI JAVASLATOK ÁLTALÁNOS JELLEGÉT (ČSTK) — Az ENSZ-közgyű­lés politikai és biztonsági bi­zottságában tegnap folytatódott a vita a leszerelés kérdéseiről. Az eddigi 1H határozati javas­lat tegnap további hárommal szaporodott, ezek a nukleáris fegyverek korlátozására, egy közel keleti atommentes övezet létesítésére, valamint a gyújtó- bombák és egyes további ha­gyományos fegyverek humani­tárius okokból való betiltására vagy korlátozására vonatkoz­nak. A vitában felszólalt Viktor Iszraeljan szovjet küldött. Hang­súlyozta az újfajta tömegpusz­tító fegyverek betiltásának je­lentőségét. Ezzel kapcsolatban rámutatott arra a határozati javaslatra, amelyet a szocialis­ta országok csoportja terjesz­tett be és amelynek megvaló­sítása az újfajta tömegpusztító fegyverek fejlesztésének és gyártásának teljes betiltásához vezetne. A szovjet küldött szerint a nyugati államok által beter­jesztett, szintén az újfajta tö­megpusztító fegyverekre vonat­kozó javaslat túlságosan álta­lános. így például megfeledke­zik egy olyan általános érvé­nyű megállapodás szükségessé­géről, amely megtiltaná ezek­nek a fegyvereknek a fejlesz­tését és gyártását. A javaslat ugyancsak nem veszi tekintet­be azt a munkát, amelyet a leszerelési bizottság végzett ezen a területen. A szocialista országok javas­lata szerint meg kellene bízni az ENSZ leszerelési bizottságát a megfelelő javaslat előkészí­tésével azzal, hogy az elért eredményekről terjesszen jelen­tést az ENSZ következő köz­gyűlése elé. Genfet nem pótolhatják a kétoldalú egyiptomi — izraeli alkudozások AZ ARAB VILÁG ELÍTÉLI SZAOAT ÖNCÉLÚ TERVEIT Az egyiptomi elnök január elején látogat Izraelbe (ČSTK) — Az izraeli parla­ment (knesszet) hozzájárult ahhoz, hogy Begin kormányfő izraeli látogatásra hívja meg Szadat egyiptomi államfőt. Az izraeli kormányfő szóbeli meg­hívást intézett ezenkívül Asz- szad szíriai és Szárkisz libano­ni elnökhöz, valamint Husszein jordánial királyhoz: látogassa­nak el ők is Jeruzsálembe és üljenek tárgyalóasztalhoz az izraeli vezetőkkel. Röviddel a parlamenti jóvá­hagyás után Begin a Szadat- nak szóló meghívót átadta Sa­muel Lewisnek, az USA Tel Aviv-i nagykövetének azzal, hogy továbbítsa Kairóba. Mint ismeretes, Szadat a napokban kijelentette, hogy már csak a megfelelő meghívásra vár és mielőbb szeretne Jeruzsálembe látogatni. Azt is elmondta, hogy jeruzsáleml látogatási tervéről nem tárgyalt a többi arab vezetővel, mert ez „saját kezdeményezése“. Jelentések szerint Szadat je- ruzsálemi látogatására valószí­nűleg január elején kerül sor. An var Szadat egyiptomi el­nök tegnap Damaszkuszba ér­kezett, ahol Asszad szíriai el­nökkel folytat megbeszéléseket a közel-keleti kérdésről. Politi­kai megfigyelők véleménye sze­rint Szadat a szíriai elnököt tájékoztatta azokról az egyip­tomi kezdeményező lépésekről, amelyeket az utóbbi napokban az izraeli fél irányába tettek a közvetlen alkudozások meg­kezdése céljából. Mint ismeretes, Szadat az elmúlt napokban kijelentette, hogy bármikor kész az izraeli parlamentben beszédet monda­ni annak ellenére, hogy Izrael és Egyiptom nem tart fenn egymással diplomáciai kapcso­latokat. Az arab világban mély nyugtalansággal fogadták Sza­dat terveit. Az arab fővárosok­ban hangsúlyozták, hogy olyan időszakban, amikor a közel-ke- leti válság rendezésében érde­kelt felek a genfi békekonfe­rencia összehívásán fáradoznak az egyiptomi elnök öncélú, szeparatistának nevezhető jel­legű akcióba kezd. Maga Sza­dat is beismerte, hogy izraeli látogatásáról előzetesen nem tárgyalt egy arab vezetővel sem, és erre a lépésre saját maga mások véleményének megkérdezése nélkül szánta el magát. Meir Vilner, az Izraeli Kom­munista Párt képviselője a par­lamentben élesen elítélte a ki­alakulóban levő Szadat—Begin párbeszédet. Bírálta az izraeli kormányfőt azért, hogy hajlan­dó kétoldalú tárgyalásokra az egyiptomi elnökkel a közel-ke­leti kérdés békés rendezéséről. A képviselő „színházi komédiá­nak“ nevezte a tervezett Sza­dat—Begin találkozót, amely felett szerinte a washingtoni kormány vállalna védnökséget és ez önmagában annyit jelent, hogy a találkozón szóba sem jöhet a közel-keleti válság va­lódi gyökereinek kiirtása — elsősorban a palesztinok hely­zetének igazságos rendezése. A képviselő végezetül hangsúlyoz­ta, mindaddig, amíg a palesz­tin nép nem alakíthat önálló államot és nem ismerik el ön­rendelkezési jogát, lehetetlen a közel-keleti tartós béke biztosí­tása. Egyiptom behódol az izraeli—amerikai tervnek A moszkvai Pravda kommen­tárban foglalkozott a tervezett egyiptomi—izraeli párbeszéd­del. A lap megállapítja, hogy a dialógus jónéhány, egyelőre homályos elemet tartalmazz Az azonban máris nyilvánvaló: a kapcsolatfelvételt úgy kell te­kinteni, mint Tel Aviv és a mö­götte álló imperialista erők kí­sérletét arra, hogy Egyiptomot az Izraellel való külön tárgya­lások elvtelen alkudozások út­jára tereljék. A lap hangsú­lyozza, hogy palesztin körök véleménye szerint az egyiptomi elnök látogatása a megszállt területeken egyet jelentene az izraeli—amerikai tervek előtti behódolással. A lap azt a vég­következtetést vonja le, hogy az arab—izraeli konfliktus át­fogó rendezése nem tűr továb­bi halasztást. FEJLESZTENI KELL A SZOVJET—AMERIKAI KAPCSOLATOKAT (ČSTK) — Los Angelesben folytatódik az amerikai—szov­jet kereskedelmi ós gazdasági tanács ötödik ülésszaka. Nyiko­laj Patoliesev szovjet külkeres­kedelmi miniszter, a szovjet küldöttség vezetője felszólalá­sában kijelentette, hogy a ke­reskedelem a szovjet—amerikai kapcsolatok fejlődésének jelen­tős részét képezi. Hangsúlyoz­ta. hogy sokoldalúan fejleszte­ni kell a Szovjetunió és az Egyesült Államok kereskedelmi és gazdasági együttműködését az egyenlőség és a kölcsönös előnyösség alapján. Juanita Kreps, az Egyesült Államok külkereskedelmi mi­nisztere értékelte a kereskedel­mi és gazdasági tanács szere­pét a két ország kapcsolatai­ban és támogatta a szovjet- amerikai kereskedelmi és gaz­dasági kapcsolatok további fej­lődését. A látogatás folyamán külügyminiszterünket fogadta Siileyman Demirel török kormányfő

Next

/
Thumbnails
Contents