Új Szó, 1977. október (30. évfolyam, 271-301. szám)
1977-10-08 / 278. szám, szombat
EGY NÉVTELEN LEVÉL MARGÓJÁRA Az elmúlt hetekben névtelen levél érkezett szerkesztőségi címemre. Ez egyszer — eddigi szokásunktól eltérően — úgy véltük, nem hagyhatjuk megválaszolatlanul még a feladó ismerete nélkül sem a levelet. A névtelenségbe burkolózó olvasó a szeptember 10-í számban megjelent, a nyugati tőkés országok iskolarendszerének problémáival foglalkozó írásunkat kifogásolta, talán abban a hiszemben, hogy az ő állításai objektívebb alapokon nyugszanak. Hát vegyük sorra ezeket az állításokat. „Miért tájékoztatják a közvéleményt olyan problémákról, amelyek csak negatív benyomást keltenek az emberekben?“ A levélíró kérdésével arra utal, miért bíráljuk a tőkés országok iskolarendszerét. Igenis, bíráljuk és bírálni is fogjuk, s ebben nem vagyunk és nem is maradunk magunkra, mert az ottani haladó erők is így látják és értékelik a tőkés iskolaügyben megmutatkozó realitásokat. Csak a valós tényekre támaszkodunk, amikor rámutatunk annak osztályjellegére és ugyanakkor a szocialista is- kolaügy kétségtelen előnyeire. Ügy vélem ehhez bővebb magyarázat nem szükséges! „Tapasztalatból írom, hogy nemcsak a nyugati országokban kell a továbbtanuláshoz pénz, hanem nálunk is“ — írja olvasónk. „Névtelen“ levélírónk! Ebben mi sem kételkedünk. Soraiból azonban az világlik ki, hogy önnek valójában sejtelme sincs arról, mennyi rengeteg pénz kell — s milyen hatalmas összeget fordít szocialista államunk az oktatással kapcsolatos kiadások fedezésére. Éppen ez az, amire szíves figyelmét fel szeretném hívni. Bizonyára meglepődik azon, hogy államunknak 153 000 koronájába kerülnek egy főiskolai hallgató ötévi tanulmányai (vagyis a kollégiumok és az iskolák fenntartásával, az ösztöndíjakkal, a tanítók fizetésével, a kedvezményes utazással, az étkezés biztosításával, a könyvtárak fenntartásával ösz- szefüggő kiadások.) Ehhez az összeghez még tessék hozzáadni a családi pótlékot és a szülők adókedvezményét is. Az összeget továbbá még be kell szorozni 52 000-el — az 1977— 78-as tanévben ennyi csak Szlovákiában a főiskolások száma — és megkapjuk a fantasztikus, majdnem 8 milliárdnyi korona összeget. S ha még a bölcsődétől, ovódától egészen a diploma megszerzéséig számítanánk államunk kiadásait! Nálunk tehát ha valakinek, akkor az államnak kell kinyitnia, — és ki is nyitja — a pénztárcáját, ha az oktatásügygyei kapcsolatos kiadásokról van szó. Másik megjegyzése már ke- »ésbé „találó“ és meghökkentően pontatlan az ön által közölt —- egyébként közismert — adat. Idézem: „Nálunk a lakosság 60—90 százaléka munkás, s mégis a hallgatók munkásszázaléka egyforma“. Azt hiszem — ha pontosabban fogalmazott volna — a következőket akarta állítani: ennél az ön által emlegetett 80—90 százaléknál jóval kevesebb a munkásszármazású diákok aránya a főiskolákon. Nos egészen pontos adattal szeretném megnyugtatni: az Oktatási Minisztérium pontos adatai szerint az idei tanévben a hallgatók 64,3 százaléka munkás-paraszt származású. Leveléből ítélve ön eddig nem volt tisztában azzal sem, hogy a főiskolai felvételi vizsgákon szigorúan ragaszkodnak a következő elvhez: a lakosság szociális összetételének lehetőleg, de legalábbis megközelítőleg pontoson tükröznie kell a hallgatók származás szerinti összetételét. A fent említett arányból tehát egyszerűen következik: hazánk lakosságának lyes tapasztalatokról“ beszél.- Kár, hogy bővebben nem ecsetelte, mit ért ezen. Nyilván Ön is munkás-paraszt származású, habár levelében ezt konkrétan nem írja. Sorai azt sejtetik, hogy talán nem sikerült bejutnia a főiskolára, vagy nem tudta tanulmányait befejezni. Súlyos tévedés lenne azonban, ha az ön egyéni esete alapján általánosítana! Mert megnyugtathatom önt, ami nálunk igazán kell, az a kitartás, a szorgalom, a lemondás és nem utolsó sorban a tudásvágy ahhoz, hogy valaki elvégezze a főiskolát. Mert államunk a tanulás anyagi kiadásait magára vállalja, tehát a diploma megszerzése sokkal inkább az üt éves kemény munka eredménye, semmit az Ön által emlegetett „nyitódni tudó pénztárcáé“. Végezetül engedje meg, hogy Önhöz hasonlóan én is személyes tapasztalatomból beszéljek. Szintén a 65 százalékhoz tartozom, hiszen édesapám építMi tilos és mi megengedett az NSZK-ban? Korántsem az, amit az alkotmány előír! Tilos például — ellentétben az alkotmánynyal — haladó gondolkodású pedagógusok alkalmazása. Ennek eredménye, hogy az ŇSZK-ban mintegy tízezer tanító nem élhet hivatásának, hanem végzettségénél alacsonyabb beosztásban kénytelen dolgozni. Megengedett viszont cl revansista jelszavak propagálása, Hitler és a Harmadik Birodalom dicsérése. Felvételünkön düsseldorfi pedagógusok tüntetnek a foglalkoztatási tilalom ellen. csaknem 65 százaléka munkás, illetve szövetkezeti dolgozó, nem pedig az Ön által bizonygatott 80—90 százalék a helytálló. Egyébként ezek az adatok a legújabb statisztikai évkönyvben ellenőrizhetők. Ennyit helylesbítésképpen téves állításaihoz. De még valamit! ön „szemékezésen dolgozik betonozó munkásként. Neki sem volt százasoktól duzzadó pénztárcája sohasem, mégis befejeztem a közgazdasági főiskolát. Ezért merem Önnek bátran állítani, nálunk a diploma megszerzéséhez nem elsősorban pénz kell... P. VONYIK ERZSÉBET Nézd meg a földem!... Az utóbbi tíz év legfontosabb eredménye a szovjet falu életében az életszínvonal érezhető növekedése és a parasztság szociális helyzetének rohamos javulása. A tényeket Hmel- nyickij ukrán terület mai valóságából ragadtam ki. Magától értetődik, hogy a falvak, amelyekről szó lesz, nem valamiféle kiemelkedő mintaközségek. Bizonyos dolgokban lehagyták szomszédaikat, más téren lemaradtak mögöttük. De példájuk tipikus a Szovjetunió egészét tekintve is. A termelés növekedése A jó gazda, mielőtt meghívja vendégét a „hatába“ — a házat nevezik így az ukrán falvakban — megmutatja neki a földjét. Hiszen azok a változások, amelyek az ukrán paraszt sorsában az utóbbi tíz évben végebementek, mind a földtől indultak el. Ez nem ideiglenes konjunktúra, vagy véletlen sikerek eredménye. Az életszínvonal emelkedése a stabil termelésnövekedésen alapul, és ez biztos, szilárd talaj. A legutóbbi két ötéves terv során — 1966—1970, és 1971— 1975 között — a terület mező- gazdaságának bruttó termelése több, mint egyötöddel, 21,5 százalékkal nőtt.. A gabonatermelés csaknem kétszeresére, a szarvasmarhaállomány egyhar- maddal, a sertésállomány több, mint felével megnövekedett. Megduplázódott a hús és tejhozam, a tojástermelés pedig a hatszorosára nőtt. A tőkebefektetés másfélszeresére nőtt a mezőgazdaságban, az energia-ellátottság megkétszereződött, az egy hektárra ju- 16 műtrágya m négyszeresér« emelkedett. Ez a korszerűsödés és termelésnövekedés az alapja az ukrán faluban végbement szociális változásoknak. A gépkezelő o legfontosabb ember A műszaki felszerelés kezelése — napjainkban ez a falusi ember alapvető tevékenysége. Teljes mértékben gépesítették a gabona- és a burgonya- termelést, betarkarítást. A cukorrépatermelés jelentéktelen hányadát végzik kézi erővel. Ami az állattenyésztést illeti, ebben az ágazatban még az ukrán parasztok legifjabb nemzedéke előtt is ismert a kézi erővel végzett munka. Az állattenyésztés iparosítása ugyanis napjaink aktív folyamata. Tíz szarvasmarhate- nyésztő-majorból kilencnek saját vízvezetéke van már, 60 százalékig gépesített a fejés, és kétharmadrészben a trágya eltakarítása. Ez a helyzet a kol- liozmajorokban. De meg kell jegyeznünk, hogy a marhahúsnak már csaknem a felét, a sertéshúsnak 70 százalékát, a tojástermelésnek háromnegyed ré-, szét szakosított szövetkezetek közötti gazdaságkomplexumok- ban termelik. Itt már a gépesítés segítségével egy dolgozó kétezer sertést lát el. A technika ilyen nagyarányú betörése fontos emberré tette falun a gépkezelő, gépen dolgozó parasztot. Könyv több miint 7 millió rubelért Egy sokatmodó szám: az utóbbi öt évben a terület falusi lakosai 7,7 millió rubel értékű könyvet vásárollak főképp szépirodalmat. A könyvekhez, a tudáshoz való vonzódás természetes jelenség. Közismert, hogy a Szovjetunióban mindenkinek a tízéves képzés keretében kell megalapoznia műveltségét. Az ukrán falvakban megvannak erre a feltételek. Az új „hata" városi színvonalú Az ukrán paraszt keresete változatlan árak mellett — az utóbbi tíz évben kétszeresére emelkedett. Arról, hogy van-e pénzük az embereknek, az egyéni lakásépítkezés alapján ítélhetünk. Az új, városi színvonalon berendezett „hata“ felépítése igen nagy összeget igényel. Az elmúlt tíz év alatt a Hmelnyicki terület falvaiban 54 ezer új ház épült. Ezek a szociális-gazdasági folyamatok gyökeresen megváltoztatják a falusi életmódot. ( Budapress—APttl Ml FIZETHET A MAGYAR NYELVBEN? Gépkocsivezetői vizsgára készülnek egy tanfolyam résztvevői. Összeülnek néhányan, és ismételgetik, egymásnak magyarázzák a közúti közlekedés szabályait. Egy idősebb gépkocsivezető is bekapcsolódik a társalgásszerű foglalkozásba, és a tapasztaltabb ember határozottságával helyesbíteni próbálja, amit a felkészülök az előzéssel kapcsolatban mondanak. Csakhamar vita alakul ki a kérdés körül, mert a leendő gépkocsivezetők nem értenek egvet vele. Egyikük meg is magyarázza, miért: — Az már régi szabály, amelyre te hivatkozol. Ma már az nem fizet. A Bodrogközben utazom autóbusszal. Az egyik megállónál egy asszony szállt fel, s mutatja bérleti jegyét. A vehető figyelmezteti: — Ez a jegy ma már nem fizet. Űjat kell váltania. Az egyik vállalat irodájában a hivatalos közlöny számait böngészik a tisztviselők. Kérdésemre: mivel foglalkoznak? ~ ezt felelik: — Egy rendeleten vitatkozunk. Utána kell néznünk, fizet-e még, nehogy melléfogjunk az alkalmazásával. — De hogyan fizethet egy rendelet? — szegezem nekik a kérdést. Egy pillanatig zavartan néznek egymásra, érzik, hogy valami nincs rendjén a kifejezéssel kapcsolatban, majd egyikük így mentegetőzik: — Ogy, hogy hatályban van még. Csak hát hozzászoktunk ahhoz, hogy a szlovákban ilyenkor a platiť igét használjuk, hát ezt fordítjuk gondolkodás nélkül magyarra. Igen, a szlovákban fizethet a szabály, az autóbuszbérlet, a rendelet, törvény és még sok más is. Vagyis a platiť ige nemcsak azt jelenti, hogy valaki pénzt vagy értéket valami ellenében átad valakinek, hanem azt is, amit a magyar már nem adhat vissza a fizet igével, hanem csak ezekkel a kifejezésekkel: érvényes, érvényben van, hatályban van. Szlovákul nyugodtan mondhatjuk: „Tento zákon už neplatí“, de ha ezt így fordítjuk magyarra: Ez a törvény már nem fizet — nem azt fejeztük ki, amit szerettünk volna, illetve amit a szlovákban fejeztünk ki a platiť igével. Ugyanis egyik nyelvben sem állíthatjuk a szavakat tetszés szerinti kapcsolatba egymással. Egy-egy szlovák szókapcsolat fordításakor azt is meg kell állapítanunk, elfogadott-e, megszokott-« a neki szó szerint megfelelő szerkezet a magyarban, vagy nem. A magyarban a fizet ige alanya elsősorban személy lehet, tehát valaki fizethet valamit vagy valamiért valakinek; de lehet néha más főnévi szó is: például a sors is fizethet valakinek valamiért, sőt a föld is fizethet, ha terem. De sem a közlekedési szabály, sem az autóbuszbérlet, sem pedig a rendelet nem fizethet. Erről mindháromról azt állíthatjuk: érvényes; 'a törvényről és a rendeletről azt is: hatályban van. Gondoljunk csak arra, hogy a platiť igével egy tőről fakadó platný, -á, -é melléknevet vagy platnosť főnevet még csak kapcsolatba sem hozhatjuk a magyarban a fizet igével vagy származékaival. A platný, -á, -é jelentése eleve ez: érvényes, a platnosť főnévé ez: érvény, érvényesség. Nem az a fontos tehát, hogy amit a szlovákban Igével fejeztünk ki, azt a magyarban is igével adjuk vissza, hanem az, hogy a szlovák kifejezést a magyar nyelv szerkesztési szabályainak megfelelően fordítsuk magyarra. Sokszor éppen így kerülhetjük el a félreértést és a ferdítést, nem pedig a szó szerinti fordítással. Megjegyezzük végül, hogy az itt kipellengérezett hibával a nyelv írott változatában még szerencsére nem találkozhatunk, tehát éppen azért, mert a toliforgatók durva nyelvhelyességi vétségnek érzik az elkövetését. Általában az élőbeszédben fordul elő, itt is a kevésbé választékos nyelvhasználati szinten. Akadályozzuk meg az elterjedését! Dr. JAKAB ISTVÁN TERHELTSÉG E A „TÚLTERHELTSÉG”? Egyik folyóiratunkban valaki megrótta azokat, akik az iskolareformról vitázva nem a tanulók túlterhelésének, hanem túlterheltségének megszüntetését sürgették. A glosszaíró kioktatta a pedagógusokat: tanulóink túlterhelése valóban létezik, ám túlterheltségükről beszélni képtelenség, hiszen iskolásaink testileg és szellemileg általában normálisan fejlettek. Igaz, hogy a terheltség főnév olyan állapotot, tulajdonságot is jelent, amely öröklött hajlammal függ össze. De a túlterheltségnek szótáraink tanúsága szerint nincs ilyen- - féle jelentése. Ez érthető is, hiszen az első főnév a terhel ige származéka, a második pedig a túlterhelt továbbképzett alakja. A terhelt, a terhel igéből alakult melléknév már magában rosszalló értelmű lehet: utalva a fejlődés rendellenességére. A túlterhel azonos származékának, a túlterheltnek nincs efféle jelentése. Csak abban az értelemben használjuk, hogy ,a teherbírás határán, a teljesítő képességen felül megterhelt, igénybe vett’. Semmiképpen sem azonosítható tehát egymással a terhelt és a túlterhelt melléknév; még kevésbé a terheltség és a túlterheltség szó. De vajon hányadán állunk túlterhelés meg túlterheltség főnevünkkel? Váltogathatjuk-e őket tetszés szerint egymással? A két szó jelentése nem teljesen azonos, bár némiképpen rokon. A túlterhelés inkább magát a cselekvést jelöli, a túlterheltség pedig többnyire azt az állapotot nevezi meg,- amely az előbb említett cselekvés következményeképpen létrejön, amelybe valaki vagy valami kerül. Az utóbbi főnév szerkezeti elemei is utalnak jelentésére; a tulajdonságot, állapotot kifejező melléknévből természetesen adódik az állapot jelentőségű főnév. (Kimerült — kimerültség; fáradt — fáradtság; ijedt — ijedtség; izzadt izzadtság; szaggatott •— szaggatottság; erőltetett — erol- tetettség stb.) Mindezt a glosszaíró is végiggondolhatta volna, vagy megnézhette volna „A magyar nyelv értelmező szótárá“- ban, ha nem félt volna a túlterheléstől, ha nem tartott volna attól, hogy egy kis nyelvészkedés a túlterheltség állapotába taszítja. HERNÁDI SÁNDOR űl sző 1977. X. 8.
