Új Szó, 1977. október (30. évfolyam, 271-301. szám)
1977-10-06 / 276. szám, csütörtök
Carter az ENSZ határozatok alapján kívánja a közel-keleti helyzet rendezését Folytatódik az általános vita a világszervezetben (CSTKJ — New Yorkban folytatódik az ENSZ-közgyűlés általános vitája. Közép-európai idő szerint kedden este szólalt fel James Carter amerikai elnök is. Beszédében nagy hangsúlyt helyezett a SALT-tárgya- lásokra és a közel-keleti kérdésre. Kijelentette, hogy jelentős egyezményre van kilátás az Egyesült Államok és a Szovjetunió között, korlátoznák fegyevereik számát és megszólításokat léptetnének életbe bizonyos fegyverfajtáknál. A közel-keleti kérdéssel ösz- szefüggésben Carter kiemelte, hogy azt a ENSZ korábbi, 242 es, illetve 338-as határozata alapján kell rendezni. Nem férhet viszont kétség ahhoz, hogy az Egyesült Államok kötelezettséget vállalt Izrael biztonságának megőrzésére. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió — a genfi közel-keleti konferencia, két társelnöke — további szoros kapcsolatot tart fenn egymással — jelentette ki Carter. Ugyancsak a kedd esti vitában szólalt fel Saadun Hamadi iraki külügyminiszter, aki figyelmeztetett arra, hogy Izrael terjeszkedési politikája szöges ellentétben van a nemzetközi joggal és az ENSZ-halároza- tokkal. Atal Bihari Vadzspe'Ji indiai külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az indiai kormány következetes békepolitikát folytat az el nem kötelezett országok keretében és baráti kapcsolatok kiépítésére törekszik valamennyi országgal. Izrael folytatja az idegen területek bekebelezését (ČSTK) — Izrael folytatódó annexiós politikája és az arab területek törvénytelen megszállása fenyegeti a világbékét és biztonságot — szögezi le az a nyilatkozat, amelyet a New York i ENSZ-központban hoztak nyilvánosságra, az iszlám országok külügyminisztereinek tanácskozását követően. A miniszterek részletesen áttekintették a közel-keleti helyzetet és a palesztin kérdést a legutóbbi események megvilágító sában. Elemezték a térségben egyre elmérgesedő helyzet okait, és egyértelműen leszögezték, hogy az elsősorban a folytatódó izraeli megszállásban gyökerezik. A miniszterek elítélték Izrael legutóbbi akcióit, amelyek komoly akadályt jelenlenek a közel keleti igazságos és tartós béke megteremtésének útjában. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a közel-keleti béke megteremtésének alapfeltétele az izraeli csapatok visszavonása valamennyi — 1967-ben — megszállt arab területről, és Palesztina arab népe törvényes jogainak elismerése, beleértve az önrendelkezésre és a független államalakításra való jogot is. Az iszlám külügyminiszterek felhívással fordultak valameny- nyi országhoz és néphez, hogy szüntessék meg az Izraelnek nyújtott^ politikai, gazdasági és katonai segítséget, mert ez az agresszor számára lehetővé teszi, hogy folytassa terjeszkedési politikáját. STROESSNER VÁLASZTÁSI KOMÉDIÁRA KÉSZÜL (CSTK) — Aljredo Stroess- ner tábornok paraguayi diktátor újabb választási cirkuszt rendez, amelynek eredményeként már ötödször kell őt köz- társasági elnökké „választani“. Stroessner parancsot adott a kormányzó Colorado pártnak, hogy jelentse be jelöltségét a jövő évi februári választásokon. A tábornok katonai puccs segítségével 1954-ben került hatalomra. Az országban szigorú katonai diktatúrát vezetett be, amely lábbal tiporja az emberi jogokat. Valamennyi haladó pártot és szervezetet törvényen kívül helyezett, s így a választásokon nem vehetnek részt. 1977 X. fi. JOSZIP BROZ TITO jugoszláv elnök, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének elnöke Ka- radjordjevében fogadta a jugoszláviai látogatáson tartózkodó Enrico Berlinguert, az Olasz Kommunista Párt főtitkárát. KURT WALDHEIM ENSZ-iŐ- titkár Prem Csand, indiai altábornagyot nevezte ki rendkívüli rhodesiai megbízottjává Az ENSZ főtitkára a kinevezést a Biztonsági Tanács kérésére eszközölte. Csand eddig a ciprusi békefenntartó ENSZ-erők főparancsnoka volt, és a hét végén konzultációk céljából New Yorkba érkezik. HUANG HUA kínai külügyminiszter tegnap New Yorkból háromnapos hivatalos látogatásra Kanadába érkezett, hogy találkozzék Trudeau kormányfővel és Jamieson külügyminiszterrel. SRI LANKA nemzetgyűlése tegnap alkotmánymódosítást hagyott jóvá, melynek értelmében a szigetköztársaságban áttérhetnek az elnöki rendszerre. NICOLAE CEAUSESCUNAK, az RKP főtitkárának, a Szocialista Egységfront Nemzeti Tanácsa elnökének, köztársasági elnöknek elnökletével tegnap Bukarestben ülést tartott a Szocialista Egységfront Nemzeti Tanácsának Végrehajtó Bizottsága. Az ülés résztvevői meghallgatták a november 20-án sorra kerülő helyhatósági népi tanácsi választások előkészületeiről szóló jelentést. Még a burzsoá ellenzéki pártok sem állíthatnak jelölteket. A rezsim brutálisan üldözi ellenségeit. Az országban már 23 éve rendkívüli állapot uralkodik. A demokrata és haladó képviselők bebörtönzése Para- guayban napirenden van. A fasiszta diktatúra elleni harc élén a Paraguayi Kommunista Párt áll. A Központi Bizottság ,a közelmúltban nyilvánosságra hozott nyilatkozatában hangsúlyozza, hogy a diktatúrának még a véres megtorlások és terror ellenére sem sikerül megtörnie az ország haladó erőinek a demokráciáért és a szabadságért vívott harcát. LIMÁBAN tegnap a katonai kormány dekrétumot hozott nyilvánosságra, amely szerint 1978 júniusában Peruban alkot- mányozó nemzetgyűlési választásokat tartanak. A választások megtartásáról hozott döntés első lépést jelent ahhoz, hogy visszatérjenek a polgári kormányzáshoz. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK szenátusa 50:46 arányban jóváhagyta azt a törvényt, amely szerint fokozatosan feloldják a földgáz árának ellenőrzését. A szenátus döntése újabb csapást jelent Carter energetikai programjára, mivel az elnök a közelmúltban az árellenőrzés fenntartása mellett szállt síkra. MILAN KADNÁR, hazánk új rendkívüli és meghatalmazott ausztriai nagykövete tegnap Bécsben átadta megbízólevelét Rudolf Kirchschläger osztrák elnöknek. PÁRIZSBAN megkezdődött a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának ülése, melyen megvitatják az ország belpolitikai helyzetét és a párt feladatait a múlt heti baloldali pártok konzultációjának megszakadását követően. Az ülés ma ér véget és a fő beszámolót a párt főtitkára, Georges Marchais tartja. EDWARD GIEREK, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Piotr Jaroszewicz, a Lengyel Minisztertanács elnöke az MSZMP KB és a Magyar Nép- köztársaság Minlszterlánácsá- nak meghívására tegnap baráti látogatásra Budapestre érkezeit. A. Šťastný balról és P. Šťastný jobbról hiába vár a korongra, mert az Ebermann elé gurul. A kapus Svobuda fekvőtámasza is feleslegessé váll. (Sluvan—Plzeň 9:3.) (Vojtišek felvételej Csak a KLADNO százszázalékos A bajnok Kladnu simán legyőzte az eddig nyeretlen VSŽ Kosice csapatát az I. jégkorong-liga 3. fordulójában és az egyetlen csapat, amely még százszázalékos. A Dukla Trenčín ugyanis a Jilila va elleni rangadón kikapott, elvesztette veretlenségét. A 3. forduló után két csapat még veretlen és kettő nőm nyert mérkőzést. SLOVAN — Pl,ZEN 9:3 (3:0, 2:0, 4:3). Gólülők: Újvári (3), P. Šťastný (2), M. Šťastný, Krajčn- viÉ, Hejník és Bezák, ill. Huml, Koči és Ebermann. A Slovan elsősorban küzdőké- pességben és aktivitásban múlta fölül* ellenfelét. Már a találkozó első percétől kezdve beszorította a Plzeíít és állandó fölényben játszva nyerte meg a találkozót. Gólözönt hozott az utolsó harmad, amikor a Slovan két percen belül három gólt ért el és a vendégek is ekkor ütötték három góljukat. KLADNO—VSŽ KOŠICE 8:0 (1:0, 2:0, 5:0). Gólütők: Novák, Nový, Reckziegel, Novotný, Krlváöek, Posplüil, Sýkora, Nedved. Váltakozó játékkal kezdődött a találkozó, ám ahogy teltek a percek, a Kladno egyre jobban belelendült és fölényt harcolt ki. A megfiatalított kelet-szlovákiai csapat azonban nagy meglepetés- ra a 19. percig tartani tudta a 0:0 ás eredményt. A második harmadban fokozódott a Kladno nyomása és az utolsóban nem bírták erőnléttel a VS2 korongozói, így nagyarányú vereséget szenvedtek. JIHLAVA—TRENdlN 4:2 (2:1, 0:0, 2:1). Gólütők: Horáček, Veith, Hrbatý és Novák, 111. Miklosoviö és Kocián. Jihlaván is jól mutatkozott be a trenčíni katonacsapat. Kemény, egyszerű jégkorongot játszott, és csak nagy küzdelemben szenvedett vereséget. A mérkőzésen modern jégkorongot láthattak a nézők, a két csapat keményen, teljes erőbedobással játszott, és látványos akciókat vezetett. PARDUBICE—BUDEJOVIRE 1:1 (0:0, 0:1, 1:0). Gólütők: Slavík. ill. Caldr. Egymás hibájára vártak a csapatok. Csak az utolsó harmadban láthattak jó iramú mérkőzést a nézők, főleg azután, amikor a 46. percben egyenlített a hazai együttes. LITVfNOV—VÍTKOVICE 3:2 (1:2, 1:0, 1:0). Gólütők: Kokrment, Vn- pnt, Ulrych, 111. Holán és Slráns- ký. Ha a két csapat korongozói pontosabban ütöttek volna kapura, akkor legalább tíz gól született volna. A hazaiak az egész mérkőzés folyamán uralták a játékot, de a Vítkovice koncentráltan védekezett és kihasznált minden alkalmat a gyors ellentáma dásokra. így érték el kétgólos vezetésüket is. SPARTA—SRNO 2:1 (2:0, 0:0. 0:1). Gólütők: Hrdina és Holý, ill. Havlíček. Nagy lendülettel kezdett a Spcrta, minden alkalmat kihasznált a gólszerzésre, így Dzurilla kapust állandóan foglalkoztatták. A vendégek csak a második harmadban kezdtek bátrabban Játszani. 1. Poldi Kladno 3 3 0 0 19:fi ti 2. Slovan 3 2 0 1 17:» 4 2. Pardubice 3 1 2 0 9:7 4 4. Sparta 3 2 0 1 8:6 4 5. Trenčín 32 01 9:9 4 6. Jihlava 3 2 0 1 11:1í 4 7. Č. Budéjovice 3 111 13:10 3 8. Litvinov 3 111 l tí i I 3 9. Vítko^ ne 3 102 12:8 2 10. Plzeň 3 10 2 13:19 2 11. Brno 3 0 0 3 7:15 0 12. VSŽ Košice 3 0 0 3 4:18 0 A 4. forduló párosítása: Brno— Jihlava, Košice—Slovan, Pardubice—Vítkovice, Trenčín—Litvinov, Plzeň—Sparta, Budéjovice—Kladno. Magyarország-Jugoszlávia 4:3 (2:1) A Népstadionban a szovjet Lipatov sípjelére a következő felállításban kezdett a két csapat; MAGYARORSZÁG: Gujdár, — Török, Kucsis I., Kereki, Tóth J. — Nyilasi, Pintér, Tóth A., — Fazekas, Törőcsik, Váradi, JUGOSZLÁVIA: Katalinics, — Mtizsinics, Sztojkovics, Rajkovics, Vujkov, —• Nikolics, Bogdan, Surjak, — Petrovics, Susies, Dzsajics. A magyar csapat szinte végigtámadta az első 45 percei, a helyzetek sorát dolgozta ki és nem fukarkodott a lövésekkel sem. A gólok sorát Kdreki nyitotta meg, aki a 18. percben Tóth A. szögletét fejelte a hálóba, majd a 43. percben a parádés Törőcsik gól már hívebben fejezte volna ki a két csapat közötti teljesítménykülönbséget, ám a félidő utolsó percében Tóth A könnyelműen úgy adott haza, hogy lényegében kiugratta Susicsot, aki biztosan lőtt Gujdár hálójába. A hazai együttes egy klasz- szissal volt jobb ellenfelénél az első játékrészben, s csak sajnálnia lehet, hogy nagy helyzeteket hagyott ki, a legnagyobbat a kapust is elfektető Fazekas. A második félidőre a jugosz- lávoknál Bogdan és Petrovics helyett Dzserdzsevics és Bogi- csevics jött be, s támadóbb lett a vendégek játéka. Surjak mintegy 25 méterről óriási lövéssel a felső lecet találta el (48. p). Dzsajics lövése a kapusról pattant ki. Váradi az 55. percben belőtte a Törőcsik buktatásáért megítélt 11-est. Vujkov csúnyán felrúgta a kitörő Törőcsiket, sárga lapot kapott, a szabadrúgást Váradi a felső lécre lőtte. Egyébként is sokkal élénkebb lett az iram, érdekesebb a mérkőzés. A 70. percben egy villanás elég volt Törőcsiknek, hogy belője a 4. gólt. Dzsajics lejött, Bukovics foglalta el a helyét. Még a kapust is kicserélték a jugoszlávok, llurota jött be, Katalinics ment le. A 80. percben cserélt a magyar csapot is, Tóth A. helyére Zombori jött a pályára. A 83. percben Susies a léc alá lőtt. A tétovázó magyar védelem Bogicsevi- cset lőni hagyta és a labda a hálóba vágódott. (87. p.J. A magyar csapat lényegesen nagyobb győzelem lehetőségét szalasztottá el. (za) Jugoszláv lemondás Jugoszlávia nemzetközi asztalitenisz bajnokságát november 17—19. között kellett volna megrendezni. A kijelölt házigazda a legújabb értesülés sze rint elállt szándékától. Ugyancsak elmarad az októberre tervezett lengyel nemzetközi bajnokság is. Európa legjobb asztaliteniszezőinek legközelebbi seregszemléje október 19-én és 20-án a svédországi Karlsham- ban kerül sorra, ahova Milan Orlowski is meghívást kapott. Jerevánban holnap nemzetkö zi torna kezdődik, amelyre csehszlovák részről Cích, Rak, Navarova és Pelikánová utazott. Öttusa VB Két lengye! elsőség érik San ^ntonióban a harmadik számmal, az úszással folytatták az öttusa VB küzdelmeit. Amint az várható volt, ebben a szómban amerikai siker született, de továbbra is kitűnően szerepellek a VB nagy meglepetései, a lengyelek. Az egyéni összetettben az olimpiai bajnok Peciak az utolsó szám előtt is vezet, s mivel a terepfutás erősségei közé tartozik, az aranyérem legnagyobb várományosa. A csapatversenyben feltűnően nagy a lengyel válogatott e1 i- nye, míg az ezüstérmekért folyó küzdelemben csak az utolsó szám dönt a Szovjetunió va^y Magyarország javára. Az úszás egyéniben az amerikai Glenesk 1300 pontot kapóit teljesítményéért, mögötte Pavelt (lengyel) és Masala (olasz) végzett. Az egyéni összetett állásé négy szám után: 1. Peciak 4243, 2. Masala 4235, 3. Rotkie- wicz (lengyelJ 4232, 4. Lednyev (szovjet) 4162, 5... 7. Bakó 4121, 9. Marac^kó 4075, ... A csehszlovák versenyzők úszása gyengén sikerült, a befejezés előtt Adam a 19., Stranovský a 22., Bártű a 23. A csapatversenyben: 1. Lengyelország 12 585, 2. Szovjrtunió 12 241, 3. Magyarország 12 208 ponttal. A junioroknál az egyéni ösz- szetett állása négy szám ulán: I. Horváth (svéd), 2. Neszedov (szovjet), 3. Serrano (spanyol). Csapatban: 1. Szovjetunió, 2. Svédország, 3. NSZK. A gólkirályok cipőt kaptak Párizsban kedden este ünnepélyes keretek között adták át az európai legeredményesebb góllövőknek az arany-, az ezüst- és a bronzcipőt. A román G 3- ergescu 47 gólt lőtt a bajnoki idényben, övé lett az aranycipő. Váradi, a Vasas válogatott játékosa 36 gő'lal az ezüstcipőt érdemelte ki, míg bronzcipőt két játékot kaputt, a nyugatnémet Dieter M ü 1- 1 e r és a holland G e e 1 s, akik egyformán 34 bajnoki gólt lőttek. A sportfogadás hírei A Športka 40. játékhete I. húzásának nyereményei: I. díj: egy nyertes — 200 000 korona, II. díj: 171 nyertes a 794d korona, III. díj: 6508 nyertes á 325 korona, IV. díj: 101 ezer 846 nyertes á 30 korona. A II. díjban egy nyeremény prémiummal — 57 94(1 korona. A II. húzás nyereményelosztá- sa: I. díj: egy nyertes — 200 000 korona, II. díj: 70 nyertes á 16 665 kői una, III. díj: 4180 nyertes á 450 korona, IV. díj: 79 146 nyertes á 35 korona. A II. díjban 4 nyeremény prémiummal á 66 665 koronu. A Sazka 40. játékhetének nyereményei: I díj: nincs nyertes, II. díj: 6 nyertes á 22 590 korona, III. díj: 127 nyertes á 2475 korona. Románia— Csehszlovákia 10:9 A középdöntő mérkőzésével folytatódott Romániában a női Junior kézilabda-világbajnokság. A csehszlovák lányok 10:9 (5:4) arányú vereséget szenvedtek Bukarestben a vendéglátó ország együttesétől. A csehszlovák csapat legközelebb Lengyelországgal mérkőzik és ha győz, akkor az ötödik helyért játszhat majd. A bukaresti csoport másik eredménye: Szovjetunió — Lengyelország 15:11. A brassói csoport: NDK — Magyarország 13:8, Jugoszlávia— Norvégia 20:13. # Az angol labdarúgó ligában kedden a Birmingham— Queens Park Rangers mérkőzést játszották, amely az előbb említett csapat 2:1 arányú győzelmét hozta. A táblázat élén a 15 pontos Nottingham áll a 13 pontos Manchester City és Liverpool előtt.