Új Szó, 1977. október (30. évfolyam, 271-301. szám)
1977-10-20 / 290. szám, csütörtök
Átvitte a tengeren a forradalom tűiét Kilencven éve született John Reed John Reed, a világhírű amerikai foradalmár-újságíró neve elválaszthatatlanul egybefonódott a Nagy Októberi Szocia- ] i i a Forradalommal. Amerikai léiére hamar megértette az 1916—1917-es oroszországi események lényegét, s miután személyesen is meggyőződött az oroszországi proletariátus célkitűzésének nagyszerűségéről, nemcsak szimpatizánsa lett a forradalomnak, hanem híve is. Sőt! A forradalom mellé állt, s aktív résztvevőjeként rendkívül szenvedélyes, művészi drá- maisággal megalkotott, hiteles történelmi tablót festett róla. Ez alkotása — mely Tíz nap, amely megrengette a világot címmel még 1919 márciusában napvilágot látott — fő müve lett. A forradalmi eseményeket szuggesztíven megelevenítő riportkönyv az egész világon ismertté tette Reed nevét. A világ számos nemzetének nyelvén megjelent, több milliós példányszámban. John Reed hivatalnokcsalád gyermekeként 1887. október 22- én született az Oregon állambeli Portlandban. Érettségi után a Harvard Egyetemen folytatta tanulmányait, s annak ellenére, hogy többnyire az elit ifjúság körében mozgott, niíir az egyetemen szocialista klubot szervezett. Egyetemi tanulmányai befejeztével (1910) elismerést és nevet szerez az amerikai zsurnalisztikában és a fiatal irodalomban. Tekintélyes napilapok szívesen közölték verselt és elbeszéléseit, vezető hírlapok az ő tollából hoztak tudósításokat fontos hazai és külföldi eseményekről. lárt Mexikóban, amikor ott kitört a forradalom (erről A föllázadt Mexikó — 1914 — című könyvében számol be), de az 1910-es években más amerikai munkásmegmozdulásokról is őáltala szerzett tudomást a közvélemény (például A colo- radói háború, 1914). Az első világháborút haditudósítóként élte át. Bejárta az összes európai frontot és megfordult valamennyi harcoló országban. A háborút ,,az Imperialista rablók által megrendezett vérfürdődnek nevezte. Háborús élményeit és tapasztalatait A kelet-európai háború (1916) című könyvében írta meg. 1917 nyarán John Reed Oroszországba utazott. Csakhamar meggyőződött róla, hogy a proletariátus hatalomátvétele a történelmi fejlődés logikus és szükségszerű követelménye. Amikor megkezdődik az Októberi Forradalom, a proletariátus ügyéért harcolók első soraiban találjuk őt. A legtöbb csatát személyesen végigküzdi, részt vesz az összes történelmi fontosságú összejövetelen és tárgyaláson, ott van a Téli Palota bevételénél. És közben serényen, fáradhatatlanul gyűjti az anyagot až emlékezetes napok eseményeiről, hogy a győzelem kivívása után megírhassa említett híres könyvében: „A felkelő nép képes szembeszállni a katonai rutinnal. Emlékszünk a jrancia forradalom rongyokba burkolt seregeire, Valmíra és a wissembourgi csatahajókra. A szovjet erőkkel tisztiiskolások, kozákok, földbirtokosok, nemesek és a fekete százak álltak szemben. Ha győznek, visszatér a cár, az ohrana, a szibériai láncok és a fenyegető német veszedelem. . * Á győzelem számukra Carlyle szavaival élve: »Apoteó- zis és egy boldog kor kezdete A Tíz nap. amely megrengette a világot című könyv a huszadik század — eleddig minden bizonnyal — legizgalmasabb és legnagyobb jelentőségű tíz napjának története. Reed a nyitott szemmel járó és szüntelenül a történelmi összefüggéseket kereső riporter és forradalmár szemével látta s rögzítette az eseményeket. Maga így vall munkájáról: „E könyv egy darab rövidített történelem — az, amit én magam láttam a történelemből. Nem tart igényt többre, mint hogy beszámoljon az októberi forradalomról, amikor a bolsevikok — a munkások és a katonák élén megragadták és a szovjetek kezébe adták az államhatalmai Oroszországban.“ Az Egyesült Államokba való visszatérése után 1918-ban a Szocialista Párt balszárnyához csatlakozott és nyíltan harcolt a párt opportunista vezetői ellen, akik támogatták az imperialista érdekekért folytatott háborút. És időközben kitartóan dolgozott az imént idézett könyvén. 1919 februárjában részt vett a New York i baloldali szervezetek konferenciáján, amelyen szervezetileg egységbe tömörült a Szocialista Párt balszárnya. A konferencián Reedet az amerikai szocialisták új lapja, a New Communist szerkesztőjévé választották, mely 1919 áprilisától jelent meg. Ugyanabban az évben a baloldal országos tanácsának tagjává is megválasztják. Azt sem hagyhatjuk említés nélkül, hogy John Reed egyik alapító tagja volt az USA Kommunista Munkáspártjának, mely 1919 szeptemberében Chicagóban alakult és 1921-ben összeolvadt az Amerikai Egyesült Államok Kommunista Pártjával. Reedet forradalmi tevékenysége miatt több alkalommal letartóztatták és bebörtönözték, ám kommunista öntudatát és meggyőződését semmi sem törte meg. 1919 októberében Reed az amerikai kommunisták küldötteként és a Liberator című folyóirat tudósítójaként Moszkvába utazik a Kommunista Internacionále II. kongresszusára. Ez is egyik jelentős állomása életének: a Keminlern végrehajtó bizottságának tagjává választják. 1920 őszén John Reed súlyosan megbetegedett, és betegségéből már nem épült fel. Október 17-én halt meg Moszkvában, mielőtt betöltötte volna 33. életévét. A Vörös-téren temették el a Kreml falánál — az igazi forradalmárokat megillető tisztelettel —, azok mellé, akik a szovjethatalomért áldozták életüket. Reed egyéniségét Lenin jellemezte a legérzékletesebben azzal, amit fő műve kapcsán 1919 végén írt: „Fenntartás nélkül ajánlom e könyvet a világ munkásainak. Szeretném, ha sok millió példányban megjelenne, és minden nyelvre lefordítanák. A valósághoz híven és igen elevenen ismerteti azokat az eseményeket, amelyek oly jelentősek a proletár- forradalom és a proletárdiktatúra tényleges megértése szempontjából. E problémákat széles körben vitatják, de mielőtt bárki elfogadhatná, vagy elvethetné ezeket az eszméket, meg kell értenie döntése teljes jelentőségét. John Reed könyve kétségkívül hozzá fog járulni e kérdésnek — a nemzetközi munkásmozgalom alapproblémájának — tisztázásához.* Lenin óhaja — amint már utaltunk rá — megvalósult. KÖVESDI JÁNOS Kiemelkedő teljesítmények Szimfonikus és vokális müvek a hangversenytermekben A Bratislavai Zenei Ünnepségek utolsó napjain Wolfgang Amadeus Mozart és Georg Friedrich Händel egy-egy zeneművét hallottuk a Szlovák Filharmonikus Énekkar, a Szlovák Nemzeti Színház operájának zenekara, illetve a kassai (košicei) Állami Filharmónia zenekarának az előadásában. A Csehszlovák Rádió hangversenytermében Mozart La clemenza di Tito (Titusz kegyessége) című operáját Pierre Colombo vezényelte. A svájci karmester, a Mozart-művek elismert tolmácsolója már többször szerepelt ezen a rendezvényen. A colomból Mozart-kon- cepció, az aránylag ritkán előadott mű és az ígéretes szereplőgárda vonzotta a közönséget. Az est szólistái közül a legkiemelkedőbb teljesítményt egyértelműen a fiatal holland tenorista, Zeger Vandersteene nyújtotta. Az énekes fellépése igazi szenzáció volt, előadásáról csak felső fokon lehet beszélni. Méltatására nehéz jelzőket találni — az éneklés tökéletes volt. Szinte hihetetlen, hogy ennek a nagyszerű énekesnek a nevét idáig nem ismertük, de reméljük, hogy a jövőben gyakrabban találkozhatunk vele. Megérdemelten aratott nagy sikert a három kiváló magyar énekesnő. Kincses Veronika, Barlay Zsuzsa és Tihanyi Éva Is. Kincses Veronikát tavaly a Bratislavai Zenei Ünnepségeken megrendezett ifjú előadóművészek nemzetközi fórumán első díjjal jutalmazták. Pontosan, tisztán énekelt, ragyogó énektechnikájával és bájos egyéniségével ragadta meg a közönséget Vittelia szerepében. Az énekesnő gyönyörű hanggal és tökéletes muzikalitással rendelkezik, hang-ja, ha kell, hatalmassá tud nőni, ugyanakkor a legárnyaltabb pianókra is képes. Szép teljesítményt nyújtott Tihanyi Éva is, gazdag orgánuma a legszebb mezzoszoprán szerepek éneklésére hivatott. Ilyen szempontból Barlay Zsuzsa ts kitűnően megállta a helyét, csupán könnyebb hangindításokat vártunk tőle. Az NDK-beli Brigitte Eisenfeld szép lírai szopránnal rendelkezik, de visszafogottabb előadásmódjával a kitűnő magyar énekesnők mellett mindvégig a háttérben maradt. Kedvezőtlen benyomást lett viszont Ivan Konszulov bolgár baritonista, aki sajnos többször disztonált, mindjárt a belépéskor is. Hangja különben jól kezeltnek, simának tűnik, lehet, hogy pillanatnyi indiszpozíció, esetleg nehezen legyőzött elfogódottság okozta a gyengébb teljesítményét. A Szlovák Nemzeti Színház operájának zenekara helyenként nehezen alkalmazkodott a szólistákhoz, kisebb ritmikai pontatlanságok zavarták az előadást. Az énekkarnak ezen az estén nem jutott nagyobb szerep. . A Szlovák Filharmónia hangversenytermében G. F. Händel ódáját, a Sándor ünnepét hallottuk. A kassal Állami Filharmónia élén Thomas Sanderling, Kurt Sanderlingnek, az Európa- szerle ismert német karmesternek a fia állt. Thomas Sander- ling méltó követője apja művészetének, a fiatal karmester a zenekarral szoros kapcsolatot teremtő művész. A zenekar derekasan helyt állt az erőit ugyancsak igénybe vevő feladat ellátásában. A vonóskar egységes játékkal és érzékeny hangzással keltette életre az óda dallamvilágát, a rézfúvók ünnepi színben tündököltek, ezek közül elsősorban a kürtösök kitűnő teljesítményét kell kiemelnünk. A két szoprán énekesnő, Barbara Höne és Regina Werder, üde, fiatalos hanggal, kiművelt előadást nyújtottak. Hans Jürgen Wachsmut tenorhangja különösen alkalmas a barokk kori művek előadására, Hans Christian Polster orgánuma és technikai felkészültsége is kellemes meglepetést szerzett. Dagmar Pecková, a Szlovák Filharmóniai énekkar altszólistája megbízható precizitással adta elő a kisebb alt szerepet. Az énekkar a tőle megszokott pontossággal énekelt, abszolút stílusbiztonsággal és hangzásszépségével szólaltatta meg Händel remekművét. SCHLOSSER KLÁRA Nemzetközi matematikus értekezlet A közelmúltban a matematikaoktatás szempontjából jelentős esemény színhelye volt Bratislava: itt rendezték meg — néhány szocialista ország pedagógusképző főiskolái és intézetei képviselőinek részvételével — a matematikaoktatás időszerű kérdéseivel foglalkozó nemzetközi szemináriumot. A tanácskozáson a Szovjetunió, Bulgária, Lengyelország, Mongólia, Magyarország, az NDK és Románia képviselőin kívül részt vettek a hazai pedagógiai kutatóintézetek munkatársai, több egyetem és pedagógiai kar szakemberei is. Emil Straöár professzor, a bratislavai Pedagógiai Kutató- intézet igazgatója tartott vitaindító előadást „Az oktatás- tartalom koncepciójának, szerkezetének és modellálásának néhány alapkérdése“ címmel. Ezután kaptak szót az egyes küldöttségek tagjai, hogy megismertessék a szeminárium résztvevőit hazájuk matematikaoktatásának jelenlegi helyzetével, eredményeivel és gondjaival. A szemináriumon nemcsak a Jelen matematikaoktatásának kérdéseiről esett szó. hanem * jövő matematikaoktatásával, az ezredforduló körüli matema- tika-tantervekkel is foglalkoztak. A résztvevők rámutattak arra, hogy a tanterv kidolgozása nem lehet egyetlen ország feladata, hanem az összes szocialista ország együttműködése eredményeként kell hogy szülessen meg. Valamennyi hazai és külföldi előadó arról győzte meg a résztvevőket, hogy a matematikaoktatás n korszerű tartalom és módszerek bevezetésével hatékonyabb és főleg vonzóbb a gyermekek számára. Ugyanakkor arra is rámutattak, hogy a matematikatanítás hatékonyságának a növelése permanens feladat. Ez szükségessé teszi, hogy az egyes országokban elért eredményeket minél előbb közzétegyük, hogy kamatoztatni tudják mások is. Ezért a szeminárium résztvevői megegyeztek a tantervek, tankönyvek és egyéb módszertani kiadványok cseréjében, valamint abban, hogy a szemináriumot háromévenként más-más országban rendezik meg. Dr. BÁLINT LAJOS Vitatkozik a feleségem Nemrégiben újabb vitám Tdmadt a feleségemmel. Vitám tárgyát bátran nevezhetném közérdekűnek, sőt, társadalmi jelentőségűnek is. Vitánk, mint mindig, most is jelentéktelen dologgal kezdődött. — Nem gondolod, drá qám, hogy ideje lenne már kicserélni a szőnyegeket? — Bizony jó lenne, de ... — Tudtam. Megint a pénz. Hát mért nincs elég pénzed . ..! — Mi az,, hogy nincs? Egyébként is, szóltam én egy árva szót is a pénzről? Csak annyit mondtam, hogy jó lenne, de ... Ezzel elhallgattam, és olvastam tovább. De ő újra kezdi, hogy én egy élhetetlen, qyáva alak vagyok, aki még ma sem tud élni. Bezzeg mások, akiknek mindenük van. Magyarán: százezrek a takarékpénztárban, villájuk, nyaralójuk, nyugati márkájú kocsijuk. Nekünk meg semmi, még Trabantunk sincs ... Hiába érvelek, hogy így, úgy. s mondom: — Én már csak ilyen va gyök. így éltem eddig, így akarok ezután is. Nem búj hatok ki a saját bőrömből. Tiszta a lelkiismeretem. Ne ked ez semmi...? — Jó, jó, de mégis. Nézd meg Pacsuliékat... — Jól tudod, drágám, hogy őket a szülők, a nagyszülők, meg az amerikai nagybácsi is segíti. — De Majerfixéket nem segíti senki, és neki is jut mindenre... — De az ő férjének az állása ... Vitánk még tovább tartana, ha nem kopog be a szomszédasszony. Feleségem kiment a kony hába, s bezárta magú után az ebédlő ajtaját. Én tovább olvastam a kényelmes, forgatható, zöld fotelban, ame lyet az első kötetem árából vettem. Már majdnem elbóbiskoltam, amikor bejött, csillogó szemmel, kipirult, mosoly- qós arccal, melyen már nyoma se volt az előbbi elége- dettlenségnek. Tudtam, nem mindennapi híre van. Mondta is tüstént: — Hallottad, mi újság? — s csak úgy remegett a hangja az izgalomtól.: — Hát képzeld, a Majerfixné férjét letartóztatták. Tudtam én, hogy ez lesz a vége. Meg is érdemli az ilyen. Azt mondja a szomszédasszony, hogy egy félmilliónál is többet sikkasztott. Könnyű így meggazdagodni, s a feleségének cifrálkodni. Jaj, de jó, hogy te nem keveredhetsz ilyen ügyekbe. Most aztán élhet a férje nélkül az az agyondekorált, művirágszál felesége. Amikor mindezt egy szuszra kifújta magából, átölelt és magához szorított. Én nem szóltam semmit, mert láttam, milyen boldog, hogy én nem keveredhetek ilyen börtönszaejú, csip-csup ügyekbe. TÖRÖK ELEMÉR 1977. X. 20. 6 A kisszinpadok is megkezdték az új évadot, készülnek a műsorok. Gyökeres György felvételén a dunaszerdahelyi Fókusz tagjait láthatjuk az Ady műsorban, amelyet az elmúlt évadban mutatott b4 a társulat, Jarábikné Trúchly Gabriella rendezésében.
