Új Szó, 1977. október (30. évfolyam, 271-301. szám)
1977-10-03 / 273. szám, hétfő
A szovjet sport is jubilál A szabadfogásban és szambában Levan Tedias- vili csaknem mindent elért a birkózásban: kétszeres olimpiai, négyszeres világ- és Európa- bajnok, Világ Kupa-győztes, az első szambo-világbajnokság aranyérmese. Ha azt mondják, hogy Grúziában minden férfi kivétel nélkül a birkózásnak hódol, túl általános fogalmazás. Az viszont teljesen igaz, hogy a Tbiliszitől ötven kilométerre fekvő kerületi székhelyen Szagarocsban minden gyerek a szabadfogás vagy a szambo világbajnoka akar lenni. Itt született és nevelkedett ugyanis Levan Tediasvili. Mindenki ismeri és ő is ismer mindenkit. A földiek büszkék rá, a gyerekek pedig példaképüknek tekintik. Szüleinek ugyanaz a kis Levancsik, akit annakidején elnadrágoltak, mert milyenek is a fiúgyerekek, néha kell a szigor. Most azonban már csak mosolyognak családi körben a csínytevéseken. De régen is volt. Levan már nős, felesége, Nona orvosi egyetemet végzett. És boldogok négyesben. A kétszeres olimpiai bajnok naponta a kertbe megy és virágcsokorral tér vissza. Annak az embernek szánta, akinek példáját követve lett olimpiai, világ- és Európa-bajnok. Már nincs az élők sorában. Arsen Kekosvili. Ennek a birkózónak a neve fogalom Grúziában. Helsinkiben olimpiai bajnokságot nyert, madj 1954-ben világbajnokká avatták, közben kilencszer lett a Szovjetunió bajnoka. — Hallatlanul erős, de mindamellett szerény, jó ember volt — mondja róla Tediasvili. — Mi az edzések során gyűjtöttük az erőt, benne viszont őserő lakozott. Tenyere kétszerte nagyobb volt az enyémnél, pedig nekem is megvannak a méreteim. Amikor először álltam a világbajnoki dobogó legfelső fokán, magáHoz hivatott és azt mondta: „Nagyon boldog vagyok, hogy kerületünkben még egy világbajnok van.“ Fénykép őrzi ezt a találkozást. Fénykép, amelyet Levan emlékként őriz otthonában. Levan gyerekkorától csodálta Kekosvili tehetségét, munkaszeretetét. Amikor Szagarodzsba látogatott, nem mulasztott el virágot vinni Arsen Kekosvili sírjára. Szagarodzsba n három középiskola van, s mindben' működik Sportegyesület, ahol a csidaoba nemzeti sportnak, a szabadfogású birkózásnak és a szambónak hódolxiak a diákok. Tudják, a bajnoki címhez vezető út nem könnyű, de ott lebeg szemük előtt Kekosvili, Tediasvili és még sok más bajnok példája. Tediasvilire tizennégy éves korában, 1962 ben figyeltek fel a szakemberek, amikor egy csidaoba verseny döntőjében könnyedén győzött a nála tizennégy esztendővel idősebb ellenfele ellen. Ekkor jelent meg róla az első újságcikk a helyi lapban, azzal a megjegyzéssel, hogy tehetséges birkózó. Tediasvilit őstehetségnek tartják és sok szakember a maga nemében egyedülállónak, aki a birkózás bármelyik ágában képes a győzelemre. De nemcsak tehetségének köszönheti sikereit. Edzések, kemény edzések, becsvágy nélkül sohasem jutott volna a csúcsra. Levan nem szereti a sirán- kozókat, akik állandóan csak panaszkodnak sikertelenségükre /«helyett, hogy összeszorítanák fogukat és igyekeznének elsősorban is saját magukkal megvívni a belső harcot. Tediasvili véleménye: „Az élsport nem cukrászda, teli édességgel, hanem lemondás, fájdalom, fáradság és elsősorban cél. Ezt kell elérni, ezért kell harcolni.“ Bármivel is foglalkozik Tediasvili mielőtt testnevelési főiskolára járt volna, Tbilisziben dolgozott egy bútorgyárban, mint esztergályos és raktárnok) mindig szívvel-lélekkel végezte munkáját. Mindenki tudja róla, hogy nehéz pillanatokban nem okoz csalódást, sőt másokon is igyekszik segíteni. Mint például 1973-ban Teheránban, ahol a szabadfogású birkózó világbajnokság befejezése után rögtön kezdődött az első szambo-VB. A szabadfogásúak már csomagoltak, készültek haza, Levan is bőröndjébe tette az amerikai Paterson legyőzésével kivívott aranyérmet. A jól végzett munka érzésével akart távozni, amikor megtudta: a szambocsapat egyik tagja megbetegedett, nincs helyettese. A szovjet küldöttség tezetőinek eszébe jutott, hogy Tediasvili ifjúsági korában. szovjet bajnokságot nyert. És Levan kicsomagolta a bőröndöt, beleegyezett nevezésébe, azzal a feltétellel, hogy felmentik az edzések alól, mivel félt, hogy a fogásnemek gyakorlása 1 3zben megsérülnek az uj- jai. Amikor azonban megkezdődtek a küzdelmek, Levan nem kímélte magát és sikeresen mutatkozott be. Egy hét leforgása alatt tehát két világbajnoki címet nyert. Szabadfogásban és szambóban. Utána különböző országokban és városokban versenyzett, állandóan bizonyítva, hogy mindkét sportágban a szborna legjobbjai közé tartozik. Ráadásul meg kellett osztania idejét mert a testnevelési főiskola elvégzése után beiratkozott a tbiliszi jogi egyetemre. „A világbajnokság nem diákköri táncmulatság — v mondja Levan. „Bizonyíthatja ezt a feleségem is. Megtiltottam neki, hogy eljöjjön a minszki világ- bajnokságra, mert tudtam, mennyire ideges természetű. Nona azonban titokban mégiscsak eljött és a küzdelmek során — négy kilót fogyott. Jutalmul aztán megkapta az aranyérmemet.“ Levan Tediasvili a Komszomol Központi Bizottságának tagja, a fiatalok problematikájával foglalkozik. Meg akarja őket nyerni a testmozgásnak, hogy a fiatalok erősek, edzettek legyenek, jobb legyen közérzetük és munkateljesítményük. Tediasvili már most készül az 1980-as nyári olimpiára. Mert Moszkvában harmadik olimpiai aranyérméért \ lép szőnyegre. (T. V.) 1977 X. 3. Bottom hiányát az amerikai válogatott megerzi. A szovjet úszósport elindult a sikeres jövő felé így fejelnek a szigetországi futballisták. Felvétel a Skócia— Csehszlovákia mérkőzésről. (ČSTK-felv.) nemzetiségű versenyzők szereztek érmet, vagy szerepeltek meglepően jól a döntőkben. Mindez arról tanúskodik, hogy az európai úszósport nem állt meg a fejlődés útján és terebélyesedett is. Ügy tűnik, a következő olimpián az NDK, a Szovjetunió, az NSZK és Magyarország versenyzőin kívül — természetesen az európaiak közül — más országbeli úszók is babérokra törnek majd. Az idei versenyek eredményei legalább is ezt igazolják. Bár az NDK úszói vonultatták fel az utóbbi években a legnagyobb sikereket, a legtöbbet a szovjet versenyzők fejlődtek. Nem jártak feleslegesen az Egyesült Államokban és nem volt hiábavaló a tapasztalatcsere. jól tudjuk, világklasszis úszókat nem lehet tucatjával nevelni, főleg nem máról holnapra. A szovjet szakemberek Nincs tovább A 194 cm magas Joe Bottom, az NDK—Egyesült Államok viadalon a legrégibb úszó-világcsúcsot adta át a múltnak. A 100 méteres férfi pillangóban Mark Spitz 54,27 mp-es idejét javította 54,18-ra. Kevesen gondolnak ilyenkor 22 éves fejjel a visszavonulásra. Bottom azonban meglepetésre bejelentette, hogy a Szovjetunió ellen szerepel utoljára az Egyesült Államok válogatottjában, utána felhagy az aktív versenyzéssel. Vajon miért? Talán öregnek érzi magát? Korántsem. Véleménye szerint huszonöt évesen vagy még később is csúcsformában lehet a versenyző. Ö azonban már tizenöt esztendeje róla a hosszakat a medencében, most fejezi be tanulmányait az elektrotechnikai főiskolán és bizony megfelelő állás után kell néznie. Bottom naponta hat órát szentelt az edzésnek. Volt amikor 30 kilométert úszott, máskor viszont kizárólag erőnléti gyakorlatokat végzett. 100 méter gyorson 50,9 volt a legjobbja, ami egyáltalán nem lebecsülendő idő és úgy érezte, ezen még javítani tud. Szeretett volna 50 másodperc alá kerülni. Mindez persze már a múlté. Vége a „szórakozánsnak", jönnek a dolgos hétköznapok. így nyilatkozott ő... De nem lepődnénk meg, ha a következő idényig esetleg megondolná magát. Bogdanova szép jövő előtt áll. Krilov már nincs egyedül, jelentkeztek a szovjet fiatalok. nem titkolják, hogy elsősorban a moszkvai olimpián szeretnének sikeresen szerepelni, s terveik úgy készültek, hogy 1980- ban érje el úszósportjuk az eddigi legjobb eredményeket. A jövendő sikereinek előjelei már most megmutatkoztak, s a szovjet úszók idei teljesítménye igazolja elképzeléseik helyességét. Rövid idő alatt olyan fiatal gárdát hoztak össze, amelyben Miszkarov, Ruszin, Krilov, Omel- csenko, Bogdanova, Selofaszto- va — hogy csak a legesleg- jobbakat említsük — neve már ma fogalmat jelent, s mint ez Leningrádban is bebizonyosodott, a nagyon gazdag múlttal és jelennel rendelkező amerikai úszók ellen elismerésre méltón állták meg a helyüket. Tény: a szovjet úszósport elindult a sikeres jövő felé vezető úton. Az amerikai úszók — természetesen a férfiak — Montrealban tizenhárom számból tizenkettőt megnyertek s ehhez még 10 ezüst és 5 bronzérmet szereztek. jó kis együttes volt, erről kár lenne vitázni. Az olimpia után azonban Naber, Hencken és Strachan visszavonultak, s ezzel az Egyesült Államok válogatottja egycsapásra több ponton sebeztehővé vált. Azok, akik az imént említették örökébe léptek, egyelőre még a nyomukba se érnek. Arnicke Berlinben, Miszkarov pedig Leningrádban biztosan előzte meg a mellúszásban tengerentúli ellenfeleit. És így sorolhatnánk tovább. Úszónőik pedig — bár akadt köztük egy két kivételes egyéniség — nemigen lehetnek veszélyesek az európaiakra. Persze ők is fogadkoznak, hogy Moszkváig gyengébb számaikban feljavulnak, kérdés tehát, kinek miként sikerül a következő három esztendőben lemaradását behozni. ri-njiňvt A jönköpingi Európa-bajnokság női számainak egyik csillaga a 13 éves JŰLIA BOGDANOVA volt. Mindkét mellúszó számban aranyérmet nyert és 200 méteren 2:35,04 perces idővel, minden idők harmadik legjobb eredményével szerezte meg a győzelmet. A szovjet ifjúsági lapban, a Komszomolszukaja Pravdában közölt interjú a következőképpen mutatta be a jövő nagy mellúszónőjét. Bogdanova 1972-ben, nyolcéves korában került először az uszodába ... Orvosi tanácsra. Gerincével bajlódott, s ezen úszással kellett segíteni. Egy esztendővel később már „betegségének" se híre, se hamva nem volt, ő viszont egycsapásra a rendszeres edzést folytató úszók táborában találta magát. Szülei először nem nézték jószemmel a mindennapos edzéseket, mert attól tartottak, hogy mindez a tanulás rovására megy. De tévedtek! Júlia továbbra is a jó A tanulók közé tartozott és az úszásban is javultak eredményei. Élele az utóbbi időben csupán annyiban változott, hogy még kevesebb a szabad ideje. A fiatal Európa- bajnoknő szívesen viseli az élsportoló irigylésre éppen nem méltó sorsát, mert tudja, hogy a jövőben még sok széq sikert érhet el. . Kontinensünk úszóinak nyári idénye eseményekben gazdag volt. Az amerikaiak vendégszereplése ellenére — az NDK és a Szovjetunió ellen vívott viadaluk különleges csemegének számított — az Európa-bajnokság jelentette számukra a legnagyobb eseményt. A rendezvények sorozata a leningrádi versennyel zárult, s utána valamennyien megérdemelt pihenőhöz jutottak. Rájuk fért a ki- kapcsolódás, hogy azután felfrissülve, újult erővel kezdjék felkészülésüket a soronkövet- kező feladatokra, mert. nincs megállás. Eltart egy Ideig, míg az eredmények, teljesítmények visszhangja — hiszen személyesen nem lehettünk jelen e jelentős eseményeken — eljut hozzánk. Különösen, de egyúttal érthetően, az úszósportban gazdag hagyományokkal dicsekedhető országok szaklapjai szenteltek figyelmet a történteknek és taglalták aprólékosan a látottakat, hallottakat. Sportecho például Bertil Sällforsot, az Európai Úszó Liga elnökét faggatta, földrészünk legjobbjainak seregszemléjéről. A svéd tisztségviselő megelégedéssel nyilatkozott az Euró- pa-bajnokságról. Leszögezte: Jönköping viszonylag kisváros, mégis nagyvonalúan, közmegelégedésre bonyolította le az eseményt. Az RB színvonala nagyon magas volt és bebizonyosodott, hogy az élen az olimpia után sem következett be nyugalom, amiről a világcsúcsok és a számtalan országos rekord tanúskodott. Az Európa-bajnokság legnagyobb pozitívuma viszont: a nagy úszónemzetek mellett jelentkeztek mások is. Dán, román, csehszlovák és más Világcsúcsközeiben i
