Új Szó, 1977. október (30. évfolyam, 271-301. szám)

1977-10-03 / 273. szám, hétfő

A szovjet sport is jubilál A szabadfogásban és szambában Levan Tedias- vili csaknem mindent elért a birkózásban: kétszeres olim­piai, négyszeres világ- és Európa- bajnok, Világ Kupa-győztes, az első szambo-világbajnokság aranyérmese. Ha azt mondják, hogy Grúziában minden férfi kivétel nélkül a birkózásnak hódol, túl általános fogalma­zás. Az viszont teljesen igaz, hogy a Tbiliszitől ötven kilomé­terre fekvő kerületi székhelyen Szagarocsban minden gyerek a szabadfogás vagy a szambo világbajnoka akar lenni. Itt szü­letett és nevelkedett ugyanis Levan Tediasvili. Mindenki is­meri és ő is ismer mindenkit. A földiek büszkék rá, a gyere­kek pedig példaképüknek tekin­tik. Szüleinek ugyanaz a kis Levancsik, akit annakidején el­nadrágoltak, mert milyenek is a fiúgyerekek, néha kell a szi­gor. Most azonban már csak mo­solyognak családi körben a csínytevéseken. De régen is volt. Levan már nős, felesége, Nona orvosi egyetemet végzett. És boldogok négyesben. A két­szeres olimpiai bajnok napon­ta a kertbe megy és virágcso­korral tér vissza. Annak az em­bernek szánta, akinek példáját követve lett olimpiai, világ- és Európa-bajnok. Már nincs az élők sorában. Arsen Kekosvili. Ennek a birkózónak a neve fo­galom Grúziában. Helsinkiben olimpiai bajnokságot nyert, madj 1954-ben világbajnokká avatták, közben kilencszer lett a Szovjetunió bajnoka. — Hallatlanul erős, de mind­amellett szerény, jó ember volt — mondja róla Tediasvili. — Mi az edzések során gyűjtöttük az erőt, benne viszont őserő lako­zott. Tenyere kétszerte nagyobb volt az enyémnél, pedig nekem is megvannak a méreteim. Ami­kor először álltam a világbaj­noki dobogó legfelső fokán, magáHoz hivatott és azt mond­ta: „Nagyon boldog vagyok, hogy kerületünkben még egy világbajnok van.“ Fénykép őr­zi ezt a találkozást. Fénykép, amelyet Levan emlékként őriz otthonában. Levan gyerekkorá­tól csodálta Kekosvili tehetsé­gét, munkaszeretetét. Amikor Szagarodzsba látogatott, nem mulasztott el virágot vinni Ar­sen Kekosvili sírjára. Szagarodzsba n három közép­iskola van, s mindben' működik Sportegyesület, ahol a csidaoba nemzeti sportnak, a szabadfogá­sú birkózásnak és a szambónak hódolxiak a diákok. Tudják, a bajnoki címhez vezető út nem könnyű, de ott lebeg szemük előtt Kekosvili, Tediasvili és még sok más bajnok példája. Tediasvilire tizennégy éves korában, 1962 ben figyeltek fel a szakemberek, amikor egy csi­daoba verseny döntőjében könnyedén győzött a nála ti­zennégy esztendővel idősebb ellenfele ellen. Ekkor jelent meg róla az első újságcikk a helyi lapban, azzal a megjegy­zéssel, hogy tehetséges birkó­zó. Tediasvilit őstehetségnek tartják és sok szakember a ma­ga nemében egyedülállónak, aki a birkózás bármelyik ágában képes a győzelemre. De nem­csak tehetségének köszönheti sikereit. Edzések, kemény ed­zések, becsvágy nélkül sohasem jutott volna a csúcsra. Levan nem szereti a sirán- kozókat, akik állandóan csak panaszkodnak sikertelenségük­re /«helyett, hogy összeszoríta­nák fogukat és igyekeznének elsősorban is saját magukkal megvívni a belső harcot. Te­diasvili véleménye: „Az élsport nem cukrászda, teli édességgel, hanem lemondás, fájdalom, fá­radság és elsősorban cél. Ezt kell elérni, ezért kell harcolni.“ Bármivel is foglalkozik Tedias­vili mielőtt testnevelési főisko­lára járt volna, Tbilisziben dol­gozott egy bútorgyárban, mint esztergályos és raktárnok) min­dig szívvel-lélekkel végezte munkáját. Mindenki tudja róla, hogy ne­héz pillanatokban nem okoz csalódást, sőt másokon is igyek­szik segíteni. Mint például 1973-ban Teheránban, ahol a szabadfogású birkózó világbaj­nokság befejezése után rögtön kezdődött az első szambo-VB. A szabadfogásúak már csoma­goltak, készültek haza, Levan is bőröndjébe tette az amerikai Paterson legyőzésével kivívott aranyérmet. A jól végzett mun­ka érzésével akart távozni, ami­kor megtudta: a szambocsapat egyik tagja megbetegedett, nincs helyettese. A szovjet kül­döttség tezetőinek eszébe ju­tott, hogy Tediasvili ifjúsági ko­rában. szovjet bajnokságot nyert. És Levan kicsomagolta a bő­röndöt, beleegyezett nevezésébe, azzal a feltétellel, hogy felmen­tik az edzések alól, mivel félt, hogy a fogásnemek gyakor­lása 1 3zben megsérülnek az uj- jai. Amikor azonban megkezdőd­tek a küzdelmek, Levan nem kímélte magát és sikeresen mu­tatkozott be. Egy hét leforgása alatt tehát két világbajnoki cí­met nyert. Szabadfogásban és szambóban. Utána különböző országok­ban és városokban versenyzett, állandóan bizonyítva, hogy mindkét sportágban a szborna legjobbjai közé tartozik. Ráadá­sul meg kellett osztania ide­jét mert a testnevelési főisko­la elvégzése után beiratkozott a tbiliszi jogi egyetemre. „A világbajnokság nem diák­köri táncmulatság — v mondja Levan. „Bizonyíthatja ezt a fe­leségem is. Megtiltottam neki, hogy eljöjjön a minszki világ- bajnokságra, mert tudtam, mennyire ideges természetű. No­na azonban titokban mégiscsak eljött és a küzdelmek során — négy kilót fogyott. Jutalmul aztán megkapta az aranyérme­met.“ Levan Tediasvili a Komszomol Központi Bizottságának tagja, a fiatalok problematikájával foglalkozik. Meg akarja őket nyerni a testmozgásnak, hogy a fiatalok erősek, edzettek le­gyenek, jobb legyen közérzetük és munkateljesítményük. Te­diasvili már most készül az 1980-as nyári olimpiára. Mert Moszkvában harmadik olimpiai aranyérméért \ lép szőnyegre. (T. V.) 1977 X. 3. Bottom hiányát az amerikai válogatott megerzi. A szovjet úszósport elindult a sikeres jövő felé így fejelnek a szigetországi futballisták. Felvétel a Skócia— Csehszlovákia mérkőzésről. (ČSTK-felv.) nemzetiségű versenyzők szerez­tek érmet, vagy szerepeltek meglepően jól a döntőkben. Mindez arról tanúskodik, hogy az európai úszósport nem állt meg a fejlődés útján és tere­bélyesedett is. Ügy tűnik, a kö­vetkező olimpián az NDK, a Szovjetunió, az NSZK és Ma­gyarország versenyzőin kívül — természetesen az európaiak közül — más országbeli úszók is babérokra törnek majd. Az idei versenyek eredményei lega­lább is ezt igazolják. Bár az NDK úszói vonultat­ták fel az utóbbi években a legnagyobb sikereket, a legtöb­bet a szovjet versenyzők fej­lődtek. Nem jártak feleslegesen az Egyesült Államokban és nem volt hiábavaló a tapasztalatcse­re. jól tudjuk, világklasszis úszókat nem lehet tucatjával nevelni, főleg nem máról hol­napra. A szovjet szakemberek Nincs tovább A 194 cm magas Joe Bottom, az NDK—Egyesült Államok via­dalon a legrégibb úszó-világ­csúcsot adta át a múltnak. A 100 méteres férfi pillangóban Mark Spitz 54,27 mp-es idejét javította 54,18-ra. Kevesen gondolnak ilyenkor 22 éves fejjel a visszavonulás­ra. Bottom azonban meglepetés­re bejelentette, hogy a Szovjet­unió ellen szerepel utoljára az Egyesült Államok válogatottjá­ban, utána felhagy az aktív ver­senyzéssel. Vajon miért? Talán öregnek érzi magát? Korántsem. Véleménye szerint huszonöt évesen vagy még később is csúcsformában lehet a verseny­ző. Ö azonban már tizenöt esz­tendeje róla a hosszakat a me­dencében, most fejezi be tanul­mányait az elektrotechnikai fő­iskolán és bizony megfelelő ál­lás után kell néznie. Bottom naponta hat órát szentelt az edzésnek. Volt ami­kor 30 kilométert úszott, más­kor viszont kizárólag erőnléti gyakorlatokat végzett. 100 mé­ter gyorson 50,9 volt a legjobb­ja, ami egyáltalán nem lebecsü­lendő idő és úgy érezte, ezen még javítani tud. Szeretett vol­na 50 másodperc alá kerülni. Mindez persze már a múlté. Vé­ge a „szórakozánsnak", jönnek a dolgos hétköznapok. így nyi­latkozott ő... De nem lepőd­nénk meg, ha a következő idé­nyig esetleg megondolná ma­gát. Bogdanova szép jövő előtt áll. Krilov már nincs egyedül, jelentkeztek a szovjet fiatalok. nem titkolják, hogy elsősorban a moszkvai olimpián szeretné­nek sikeresen szerepelni, s ter­veik úgy készültek, hogy 1980- ban érje el úszósportjuk az ed­digi legjobb eredményeket. A jövendő sikereinek előjelei már most megmutatkoztak, s a szov­jet úszók idei teljesítménye iga­zolja elképzeléseik helyességét. Rövid idő alatt olyan fiatal gárdát hoztak össze, amelyben Miszkarov, Ruszin, Krilov, Omel- csenko, Bogdanova, Selofaszto- va — hogy csak a legesleg- jobbakat említsük — neve már ma fogalmat jelent, s mint ez Leningrádban is bebizonyoso­dott, a nagyon gazdag múlttal és jelennel rendelkező amerikai úszók ellen elismerésre méltón állták meg a helyüket. Tény: a szovjet úszósport elindult a si­keres jövő felé vezető úton. Az amerikai úszók — termé­szetesen a férfiak — Montre­alban tizenhárom számból tizen­kettőt megnyertek s ehhez még 10 ezüst és 5 bronzérmet szerez­tek. jó kis együttes volt, erről kár lenne vitázni. Az olimpia után azonban Naber, Hencken és Strachan visszavonultak, s ezzel az Egyesült Államok vá­logatottja egycsapásra több ponton sebeztehővé vált. Azok, akik az imént említették öröké­be léptek, egyelőre még a nyo­mukba se érnek. Arnicke Ber­linben, Miszkarov pedig Lenin­grádban biztosan előzte meg a mellúszásban tengerentúli el­lenfeleit. És így sorolhatnánk tovább. Úszónőik pedig — bár akadt köztük egy két kivételes egyéniség — nemigen lehetnek veszélyesek az európaiakra. Per­sze ők is fogadkoznak, hogy Moszkváig gyengébb számaik­ban feljavulnak, kérdés tehát, kinek miként sikerül a követ­kező három esztendőben lema­radását behozni. ri-njiňvt A jönköpingi Európa-bajnok­ság női számainak egyik csil­laga a 13 éves JŰLIA BOGDA­NOVA volt. Mindkét mellúszó számban aranyérmet nyert és 200 méteren 2:35,04 perces idővel, minden idők harmadik legjobb eredményével szerez­te meg a győzelmet. A szovjet ifjúsági lapban, a Komszomolszukaja Pravdában közölt interjú a következőkép­pen mutatta be a jövő nagy mellúszónőjét. Bogdanova 1972-ben, nyolc­éves korában került először az uszodába ... Orvosi tanács­ra. Gerincével bajlódott, s ezen úszással kellett segíteni. Egy esztendővel később már „beteg­ségének" se híre, se hamva nem volt, ő viszont egycsapás­ra a rendszeres edzést folyta­tó úszók táborában találta ma­gát. Szülei először nem nézték jószemmel a mindennapos ed­zéseket, mert attól tartottak, hogy mindez a tanulás rovására megy. De tévedtek! Júlia to­vábbra is a jó A tanulók közé tartozott és az úszásban is ja­vultak eredményei. Élele az utóbbi időben csupán annyiban változott, hogy még kevesebb a szabad ideje. A fiatal Európa- bajnoknő szívesen viseli az él­sportoló irigylésre éppen nem méltó sorsát, mert tudja, hogy a jövőben még sok széq sikert érhet el. . Kontinensünk úszóinak nyári idénye eseményekben gazdag volt. Az amerikaiak vendégsze­replése ellenére — az NDK és a Szovjetunió ellen vívott via­daluk különleges csemegének számított — az Európa-bajnok­ság jelentette számukra a leg­nagyobb eseményt. A rendezvé­nyek sorozata a leningrádi ver­sennyel zárult, s utána vala­mennyien megérdemelt pihenő­höz jutottak. Rájuk fért a ki- kapcsolódás, hogy azután fel­frissülve, újult erővel kezdjék felkészülésüket a soronkövet- kező feladatokra, mert. nincs megállás. Eltart egy Ideig, míg az ered­mények, teljesítmények vissz­hangja — hiszen személyesen nem lehettünk jelen e jelentős eseményeken — eljut hozzánk. Különösen, de egyúttal érthető­en, az úszósportban gazdag ha­gyományokkal dicsekedhető országok szaklapjai szenteltek figyelmet a történteknek és tag­lalták aprólékosan a látottakat, hallottakat. Sportecho például Bertil Sällforsot, az Európai Úszó Liga elnökét faggatta, földrészünk legjobbjainak se­regszemléjéről. A svéd tisztségviselő megelé­gedéssel nyilatkozott az Euró- pa-bajnokságról. Leszögezte: Jönköping viszonylag kisváros, mégis nagyvonalúan, közmeg­elégedésre bonyolította le az eseményt. Az RB színvonala na­gyon magas volt és bebizonyo­sodott, hogy az élen az olimpia után sem következett be nyu­galom, amiről a világcsúcsok és a számtalan országos rekord tanúskodott. Az Európa-bajnok­ság legnagyobb pozitívuma vi­szont: a nagy úszónemzetek mellett jelentkeztek mások is. Dán, román, csehszlovák és más Világcsúcsközeiben i

Next

/
Thumbnails
Contents