Új Szó, 1977. szeptember (30. évfolyam, 241-270. szám)

1977-09-01 / 241. szám, csütörtök

Az anyanyelvi nevelés új tantervéről és módszeréről Az 1976/77-es iskolai év fon­tos határkő volt a csehszlová­kiai oktatásügy és pedagógia történetében. A múlt év szep­tember elejétől a hazai alapis­kolák első osztályában új tan­terv szerint kezdték meg a ta­ni ást. Az új tanterv lépcsőze- f", bevezetésével kerül sor az < itás-nevelés tartalmi, for- n\, . módszerbeli átépítésére. A t sodik osztály tanulói 1977, a ňarmadik osztály tanulói 1978, a negyedik osztályosok pedig 2979. szeptember elsején kezde­nek az új tanterv szerint ta­nulni. Kivételt ez alól csak a kísérleti iskolák képeznek, ahol lényegesen hamarabb ta- nulnak-tanítanak az új tanterv adatoknak. A cseh, a szlovák, az ukrán pedagógusokkal egy- időben(i), a magyar tanítási nyelvű alapiskolák alsó tagoza­tos tanítói is megkapták az új tanterveket. De térjünk vissza az első osztályhoz! Nézzük meg, mi is az az új, amit el kellett vé­gezniük, illetve hol vannak a rejtett időtartalékok? Általános változás, amely minden nyelvű iskolára kiter­jedt, hogy 1976 szeptemberétől az iskolai évben nem 33 taní­tási héttel számolunk, hanem 35-tel. Ezzel több mint száz­éves hagyományt szakítottunk meg. A tíz hónapban összesen 43 hét van. Ebből az évkezdés­Egy év után szerint azért, hogy az így nyert tapasztalatokat a peda­gógusok átképzésekor kama­toztathassuk. Megindult tehát az alapisko­la tartalmi átépítése, melyei a CSKP XIV. kongresszusán, 1971- ben már előre jelezlek, majd 1973-ban a júliusi pártplénuni ha táröza tá ba n konkretizá 1 ta k, a XV. pártkongresszus ulán, 1976 szeptemberétől pedig rea­lizálunk. Az elmúlt tanév nehéz volt. A tanulók tele olvasási, tanu­lási vággyal és mérhetetlen kíváncsisággal indultak. Az el­ső osztályban oktató pedagó­gusok viszont különösen nagy türelmet, megértést és segít­séget igényeltek és Igényelnek továbbra is. A tanév teljes tíz hónapjában a legnehezebb niun- kfít ők végezték. Igaz, minden tantárgy tartal­mát, oktatásának módszereit az elméleti szakemberek előre kidolgozták, de az új pedagó­giai eljárások igazi úttörői az első osztályos tanítók voltak. Lássuk közelebbről az első osztályt. Ebben az osztályban nyolc kötelező tantárgy van: magyar nyelv és irodalom, szlo­vák nyelv, környezetismeret, matematika, zenei nevelés és ének, képzőművészeti nevelés, munkára nevelés, testnevelés és egy nem kötelező tantárgy, melyet választani lehet: sport­játékok vagy karének. A fel­sorolt tantárgyak mindegyike hozott valami újat, de gyöke­resen az anyanyelvi nevelést és a matematikát módosítottuk. Évekkel ezelőtt megkezdtük az oktatás-nevelés eredményes­ségének, illetve eredményte­lenségének alapos elemzését. Kutatásokat, kísérleteket foly­tattunk. így jutottunk el az anyanyelvi nevelés, a magyar nyelv és irodalom tantárgy módosításához. Elméleti hipo­tézist dolgoztunk ki, mely sze­rint az első osztályban lénye­ges időtartalékoknak kell len­niük. Ha az új tartalommal és módszerrel fogjuk tanítani a magyar nyelvet (az olvasást és az írást), akkor az iskolaérett gyerekek tíz hónap alatt köny- nyedén, szépen, jól, folyéko­nyan megtanulnak olvasni és írni. Számukra a tanulás, az írás-olvasás nem kényszer és nyűg lesz, hanem öröm és biz­tos előrehaladás. Elméleti feltevésünket mun­kahipotézissé változtattuk át, melyet az 1973/74-es tanévtől kezdve Pozsonypüspökin (Pod. Biskupice) az egyik első osz­tályban kipróbáltunk. Bevált. 1974/75-ben két iskolában, az 1975/76-os tanévben pedig 12 iskolában kísérletképpen beve­zettük mindazt, ami az 1976/ 77-es tanévben már kötelezővé vált minden magyar tanítási nyelvű Iskolában: az intenzív, kombinált olvasás-írás tanítá­sának módszerét, a tudatos szókincsfejlesztést. A kísérleti iskolák igazgatóival és pedagó­gusaival közösen oldottuk meg a pártdokumentumokban meg­fogalmazott feladatot: korsze­rűsíteni az oktatást-nevelést, felszámolni a formalizmust a pedagógiai gyakorlatban. Megelégedéssel és örömmel mondhatjuk, hogy nemzetiségi vonalon mi is eleget tettünk á CSKP kitűzte oktatási fel­re, évzárásra, valamint a téli, a tavaszi szünetekre és egyéb, előre nem látott eseményekre 8 hetet számítottunk le, ezért a tanításra szánt kötelező he­tek száma 35 lett. Ez az egyik lényeges időtartalék. Kutatásaink során saját ta­pasztalatainkhoz társítottuk az elsős gyermekek szüleinek és tanítóinak jogos panaszát is. Ezért lényegesen lerövidítettük az olvasás- és írástanítás elő­készítő időszakát. A régi tan­terv szerint 4 hét volt, az új tanterv szerint már csak 1 hét az előkészítő időszak. Ez a másik lényeges időtartalék. Több éves tapasztalattal bizo­nyíthatjuk, hogy iskolába lé­péskor a tanulók zöme érdek­lődve várja az „igazi tanulást“, az olvasást, a betűk módszeres megismeréséi. Ezzel szemben a régi tanterv azt követelte a pedagógustól, hogy négy héten át figyelje a gyerekeket, jegy­zeteket készítsen róluk, vezes­se be őket az iskolai munká­ba. A tanulóktól viszont azt, hogy hétről hétre állandóan hangoztassák a beszédhango­kat, amelyeknek a képét, a betűt nem látják. Ez így el­méletben a felnőtteknek ugyan jó, néha szükség is van rá, de az iskolaérett gyerek szem­pontjából, aki ráadásul még óvodába is járt, az ilyen tanu­lás nem tanulás. Gondoljunk csak arra, hogy négy hétig mindennap azzal a tudattal ment az iskolába, hogy tanulni fog, amire szerinte nem került sor. Az óvodában a szóbeliség az információ alapja. Ott teljes odaadással hallgatták a gyere­kek a mesét, aktívan verseltek, daloltak, rajzoltak, festettek és játszottak. Az iskolában Is ezt kellene folytatni, de lényege­sen magasabb szinten. Ezért is kellett a tartalmat, a struk­túrát és a módszereket meg­változtatni. A gyerekek ma már érettebbek. Az iskolában az írásbeliség az információ alapja. A gyerekek jogosan te­szik fel a kérdést: „Tanító né­ni kérem, mikor fogunk már tanulni?“ S ez nem szemtelen­ség tőlük, csupán a mérhetet­len vágy kifejezése. Az új lantervben a gyerekek­nek tettünk eleget. Egy hét „bemelegítés“ után már a ké­pes betűkkel ismerkednek meg. Sok iskolában még ezt az egy hetet sem várták meg, mert szeptember elején a kis elsősök már olvasni akartak. Bár csak életük végéig tartana ez a vágy! Minden iskola idejében meg­kapta az ún. irányító tanmene­tet, melyet az új tanterv alap­ján dolgoztunk ki. Az új tan­terv értelmében az olvasási- írást az intenzív, kombinált módszerrel tanítjuk. Lényege: koncentrikus spirálisan bővülő struktúrájában négyszer 38 be­tű megismertetésével a tanuló­kat gyorsított tempóban eljut­tatni a funkcionális olvasásig, hogy biztosabb olvasástechnika birtokában képesek legyenek különféle írásos anyagok se­gítségével új ismereteket sze­rezni. Az új módszerben nem alkalmazzuk a szótagolást. Ez utóbbit csak módjával. A szóta­golt szavakat a tanulók min­den esetben ceruzával köt! k össze, hogy tudatosuljon ben­nük az élőbeszédnek megfelelő szóképes olvasás. A hangos ol­vasást minden esetben megelő­zi a néma olvasás. Ugyanis ek­kor van ideje a gyermeknek a már ismert és tudatosított han­got annnak képével, a betű- v o 1 összehozni, azonosítani. Előbb nézi, látja, azután mond­ja és hallja a betű nevét. A betűismertetés és betűkapcsolás egyes fokozatainál az ütemet a pedagógusoknak fokozatosan kell gyorsítaniuk. Ez a har­madik lényeges időtartalék. A régi tanterv szerint má­jus, illetve április végére fe­jezték be a pedagógusok a betűismertetést, és mindössze egy két hónap maradt az ol­vasás és az írás gyakorlására. Az új tanterv szerint az inten­zív, kombinált módszerrel feb­ruár végére fejezik be a betű- ismertetést, négy hónapon át pedig intenziven gyakorolhat­ják a tanulók az olvasást és az írást. Könnyebben tanulják a többi tantárgyat is. Ezért is jó az új, intenzív, kombinált módszer. Jelenleg az új módszer haté­konyságát vizsgáljuk. Kérdő­ívvel mintát vettünk, ankét formájában tájékozódtunk a pedagógusok körében. Az adat- feldolgozás folyamatban van. Egy év tapasztalatai arra en­gednek következtetni, hogy pedagógusaink megértették az új módszer lényegét. Örömmel és eredményesen alkalmazták gyakorlatukban, és a tanulókat már a kezdet kezdetén siker­élményhez juttatták, ugyanak­kor maguknak is sikerélmény­ben volt részük. SCHNIERERNÉ WURSTER ILONA Újra a/ iskolában (CSTK-felvétel) Kétszáz éves a nevelés rend!e Kétszáz évvel ezelőtt adták ki a nevelés rendjét, Ratio Educationis totiusque Rei Lite- rariae per regnum Hungáriáé et Provincias eidem adnexas, Tomus I. VFhdobonae 1777 (A nevelésnek és az egész tan- ügynek rendje Magyarországon és kapcsolt tartományaiban, I. köt. Bécs 1777) címmel. Ennek a nagy jelentőségű ta­nulmányi rendszernek a szer­zői: Örményi József, a magyar királyi udvari kancellária ta­nácsosa, Adam František Kol­lár, a bécsi udvari könyvtár igazgatója, Tersztyánszky Dá­niel, a bécsi udvari kamara levéltárosa. Az eredetileg né­met nyelvű szöveget Makó Pál, a Nagyszombati Egyetem ós a bécsi Theresianum tanára for­dította latinra. A mii három fő részből áll: Az első rész az iskolai köz- igazgatásról szóló intézkedése­ket tartalmazza, megállapítja a tanulmányi alap biztosításá­nak módozatait. A második rész az összes iskolai fokozat tanulmányi anyagát (tanter­vét) közli a legszükségesebb módszertani utasításokkal. A harmadik rész az iskolai rend­tartást szabályozza. A nevelés rendje megterem­tette az egységes iskolarend­szert, és állami irányítás alá helyezte a közoktatást. A Ratio egyes részeiben a felvilágoso­dás szelleme és a pedagógusok filozófiai gondolkodása (a XVIU. századbeli racionaliz­mus) tükröződik. Elvei a rea­lizmusra, a hasznosságra, a gyakorlatiasságra és a politi­kumra épülnek (Mária Terézia gondolata: Die Schule Ist und bleibt ein Politikum — Az is­kola politikum, és az is ma­rad). A Ratio 4. és 88. paragrafu­sa kimondja, hogy a „tanulás főleg az uralkodó rétegek szá­mára van biztosítva, és a gyön­gébb diákok is előnyben van­nak, míg az alsóbb rétegekből származó diákok közül csak a tehetségesebbek“. A XVIII. szá­zad vége és a XIX. század ele­je a feudalizmus felbomlását és a kapitalizmus kezdetéi je­lentette, ezért osztályszempont­ból kell értékelni ezt az isko­lai reformot. r A Ratio sziüzöi a tantárgya­kat három csoportba osztják; főtantárgyakat, mellék- es rendkívüli tantárgyakat külön­böztetnek meg. A természetrajz például a tanterv szavai sze­rint „az a forrás, melyből a legbőségesebb haszon áramlik az egész emberiségre“. A latin nyelvben nemcsak a klasszikus szerzők tanulmá­nyozása volt a cél, hanem azoknak a szavaknak az elsa­játítása is, amelyekre a hiva­tali és gazdasági életben szük­ség lehet. A számtan szabályait a me­zővárosok elemi iskoláiban a háztartás és a helyenként vi­rágzó mesterségek követelmé­nyeit figyelembe véve kívánja taníttatni az új tanterv. Fontos helyet kapott a vallástanon kívül a helyes- és szépírás, a geometria, az újságolvasás, a mezőgazdaságtan, a filozófia, a történeti segédtudományok és nem utolsósorban a testneve­lés. A Ratio a testnevelést az is­kola egyik feladatává teszi. Az iskolának intézményszerűen kell szerveznie a testi neve­lést és a gyermek játékait. A Mária Terézia-féle Ratio 1806-ig maradt érvényben, ami­kor kibocsátották a második Ratiot. Az elsőhöz viszonyítva ez visszalépést jelentett, mert kimaradtak belőle a felvilágo­sodás egyes részei és a de­mokratizmus elve. Hozott vi­szont néhány hasznos intézke­dést, például, hogy a 6—12 éves gyermekek iskolakötele­sek, és kitért a leánynevelés kérdésére is. A magyarországi katolikus iskolák egészen 1848- ig a második Ratio szellemében működtek. A Ratio Educationis 3777 által kitűzött célok megvalósí­tása nehézségekbe ütközött. Hiányoztak az új feladatokkal megbirkózni tudó tanítók, az oktatási segédeszközök (felsze­relések, könyvtárak, az új tan­terv alapján készült tanköny­vek). Ezeket a hiányokat áthi­dalva, a Ratio Educationis 1777-nek pozitív szerepe volt a közoktatás fejlesztésében Ma­gyarországon és Szlovákiában. Dr. JOZEF DRENKO Nagyon meghatározó volt is­kolámban mindig a tanulók ol­vasásra nevelése, szoktatása. Fontosnak tartottam, hogy a gyerekek már az első osztály­ban megszeressék a könyvet, így szinte hagyománnyá vált a rendszeres könyvvásárlás a ta­nulók körében. Évente leg­alább négyszer vásárolt egy- egy könyvet minden tanuló. A könyvek elolvasását rendsze­resen számon kértem tőlük ... Leírták röviden a könyv tar­talmát, amit aztán közösen megbeszéltünk. Honos volt ná­lunk a hazai magyar szerzők könyveinek propagálása és el­adása is. Ámbár iskolám csak kéttanerős volt, hazai magyar szerzőink művei közül 40—50 könyvnél sohase adtunk el kevesebbet. Sokszor gondoltam arra, milyen nagyszerű lenne, ha csak 20 példányt adna el egy-egy szerzőnk könyvéből minden iskola. Ehhez persze csupaszív pedagógusi hozzáál­lás kellene, elsősorban magyar szakos pedagógusaink részé­ről. Ebből adódik annak a gondolatnak a gyakorlati meg­valósítása, mely a pedagógus számára a régieknél sokkal Példamutató magatartást! kedvezőbb feltételeket teremt­hetne a tanultabb embertípus kialakítására iskolán belül és iskolán kívül. A könyv megszerettetése a gyerekekkel és a felnőttekkel olyan serkentője az emberi ön­képzésnek, melynek értékéről nem szükséges különösebb ma­gyarázatot adnom. Hiszen mi­nél szélesebb körben terjed el a könyv, annál nagyobb a ki­sugárzó ereje, s ezáltal több fiatalnak és felnőttnek válik mindennapi lelki és szellemi táplálékává. A könyv szerete- te erkölcsi sajátságunknak és emberi magatartásunknak olyan formáját alakítja ki bennünk, mely képesebbé tesz az ember- központúbb gondolkodásra és cselekvésre. És ez ma, amikor az ember meghódította magá­nak a racionális lehetőségeket: korparancs. Hiszen halálos ve­szélyek árnyékában élünk: atomháború, túlnépesedés, éh­ség környezetszennyeződés, s ezeket a veszélyeket elháríta­ni csak egy emberibben gon­dolkodó világban tudjuk, ez pedig nem lehet más, mint a szocializmus világa. Ebben a világban a vox humana szelle­mét kell meghatározó erkölcs- csé tenni mindenki számára, és ki kell zárni mindennemű diszkriminációnak a lehetősé­gét, mely az embert megaláz­za. Ha a pedagógus iskolán kí­vüli munkájában tehet valahol a társadalom és az emberiség érdekében hosszabb távon is maradandóan hasznosat, akkor itt és így valójában sokat te­hetne. Tudom, ez nem könnyű feladat, mert ma már az em­berek gondolkodását is egyre jobban lekötik a vásárló-fo­gyasztói igények, gondok, s ezekért képes elveit, meggyő­ződését is feladni és ügyesen alkalmazkodni. Régen például a falusi ember azért gyűjtött és gürcölt éjt nappallá téve, hogy több földet vásároljon. Ma azért termel és dolgozik, hogy többet fogyasszon. A szomszédjánál különb házat épít, rangosabb márkájú sze­mélyautót, televíziót, rádiót vesz. Különb, cifrább, s ha le­het, csak luzexos ruhában já­ratja gyermekét. S e termékek megszerzése és használata köz­ben megfeledkezik a szellemi értékek vásárlásáról, fogyasz­tásáról. A mai falvak embere egyre inkább hajlik az ilyen életstílus felé. Ez a szemlélet szinte mindennapi életének, gondolkodásának meghatározó mechanizmusává válik. Hogyan lehet ez ellen vé­dekezni? Ha fogyasztói igé­nyeink mellett nem feledke­zünk meg önművelésünkről és a tanulásról. Ez ma már kor­követelmény, kiváltképpen a fiatalokkal szemben, akiknek a szórakozásuk, önképzésük meg­választásában nagy a szabad­ságuk, csak élniük kell vele, de hasznosan, célratörően és jövőjüket meghatározóan. A jól megválasztott, igazi önmű­velés és szórakozás jól kiegé­szíti egymást. A mindennapi jól végzett munka után ez le­gyen életünk igazi fűszere. Szellemi jelenlétünkkel mer­jünk többet vállalni jelenünk, de még inkább holnapunk ki- teljesítésében. TŰRÖK ELEMÉR 1977. IX. %

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents