Új Szó, 1977. szeptember (30. évfolyam, 241-270. szám)

1977-09-29 / 269. szám, csütörtök

A ma fomdalmiságának jegyében A TANULOK ADY KEPÉRŐL ÉS AZ ISKOLAI IRODALOMOKTATÁSRÖL Száz éve született Ady Emi­re, a XX. század magyar lírá­jának forradalmi megújítója. Ebből az alkalomból megvizs­gáltuk két gimnázium négy osztályában, vajon milyen is a mai fiatalok Ady-képe. A vizs­gálat nem reprezentatív felmé rés, hiszen összesen 107 kü-' zépiskolás tanulóra terjedt ki. A nyert ismeretek tehát nem általánosítliatóak, de érdemes a jelzésre felfigyelni. A felmé­rés módszere a megszokott kérdőíves forma mellett az egyéni és a kollektív beszél­getés. Ady életéről és költészetéről eléggé eltérő képe van ifjúsá­gunknak. A tanulók nagyobb része Adyt kizárólagosan a forradalom viharmadaraként festette elénk, mint valami for­radalmi regény romantikus re­gényhősét, vagy egy Delacroix kép ábrázolta forradalmárt, szónokias pózban, kezében lo­bogóval. A tanulók kisebb ré­sze viszont a futó szerelmek borgőzös emberének képét fes­tette, akinek „Párizs a Bako­nya“, aki szereti az élet köny- nyebbik oldalát, aki nem veti meg az italt, de az alkalmi szerelmeket sem. ír a pénzről és Diósné Brüll Adélról, a til­tott szerelemről — és ezt meg- toldták a tanulók — de ír a falusias — provincionális — magyarországi viszonyokról is. Az Ady-életmű esztétikai ha­tását elemezve a válaszok 62 százalékában találtam utalást arra, hogy hol helyezkedik el Ady költészete. Általában Pető­fivel rokonítják, mégpedig úgy, hogy Petőfi a legnagyobb ma­gyar költő. Arany néhány ta­nuló szerint a legmagyarabb és Ady, a politizáló, a „gon­dolkodó“ költő. Ez a gondol- kodó-politizáló epiteton gyak­ran szerepelt. Elmondható a ta­nulók — akár pozitív, akár ne­gatív véleményt mondtak az Ady-életműről —, viszonylag nagy ismeretanyaggal rendel­keztek. Sok verset idéztek, sok Ady-vers címét hozták fel bi­zonyításul, sajnos anélkül, hogy Ady képeit, szimbólum-rendsze­rét mélyebben értették volna (erre még visszatérek). A ta­nulók említették Baudlaire és Verlaine nevét, sőt ismerték születési és elhalálozási évüket is. A „hasonlóság távoli és külsődleges“ Ismételgették a tankönyvi szöveget. „Művésze­tébe olvasztotta a francia líra vívmányait“ mondogatták anél­kül, hogy értelmezni tudták volna ezt a megállapítást. „Vál­lalta a nagy érzések, kínok, titkok, vágyak, sejtelmek új­szerű formába való kimondá­sát“ hangoztatták, de amikor az újszerű formáról esett szó — általában elnémultak. Nyil­vánvalóan megállapítható: a tanulók viszonylag jól ismerik Ady költészetét a forradalom­ban, de kevésbé Ady életmű­vét, mint forradalmat a költé­szetben. Adyt a tanulók nem mint poétát, hanem inkább mint a jövőt megsejtő költőt ismerik. Imponáló, hogy a csehszlo­vákiai magyar iskolák tanulói „magyar, oláh, szláv bánat / mindigre egy bánat marad“ gondolatát alaposan ismerték és a Hviezdoslav választ a Ma­gyar jakobinus dalára a „Tak, herolde ty svitajúcich časov: nám v jeclnu vôľu načim túž­by zliať / po článkoch ochab­nuté osamelých ...“ sorokat is pontosan idézgették, sőt meg­állapíthatóan érzelmileg is azo­nosultak Ady témakörével. Szí­vesen toldották meg ezt a té­makört azzal a gondolattal, hogy az iparilag, társadalmilag elmaradott „Duna-táji kis né­pek“ évszázados története olyan objektív ellentmondáso­kat tartósított, amelyek az itt egymás mellett és együtt élő népek tudatára kihatottak. „A nacionalizmus nem hazafiság“ — idézték többen is Adyt, sőt azt is tudták, hogy a kelet- közép-európai szocialista orszá­gok felszabadulásuk által tud­tak kijutni a korábbi történel­mi időszakok zsákutcáiból. Ezek az országok először kezdhették el azoknak a bo­nyolult ellentmondásoknak a feloldását, amelyeket a múlt­ból örököltek és amelyek ellen Ady korát megelőzve harcolt. Ez a politikai tájékozottság és „Ady igazának“ ilyen összefüg­gésekben való állítása, rendkí­vül nagy pozitívuma tanulóink Ady-képének. Másrészt viszont tapasztal­hattuk az Ady tematika egy bizonyos beszűkítését, sőt az válthatatlan, megvívhatatlan. Az érte folyó harc folyamatos aktualitás“. Adynak a szlová­kiai magyar irodalomra gyako­rolt hatását pedig a tanulók szinte kizárólag csak a Fábry-i életműre értelmezték-korlátoz ták, s nem értették, hogy „a csehszlovákiai magyar irodal­mat minden más hatást mész- sze felülmúlóan, egy életet el­döntőén és kísérőn: Ady End­re indította“ (Fábry Zoltán). Tavaszy Noémi illusztrációja Ady Endre A vár fehér asszonya című verséhez irodalmi témakapcsolatok meg- láttatásában is még jelentősek a hiányok. Tanulóink viszony­lag jól ismerik pl. „A tűz esi- holója“ című Ady-verset, de az emberiség ősi mítoszának, a Prométheusz legendának pl. a geothei feldolgozásáról vagy Shelley A megszabadult Pro metheuszáról semmit sem hal­lottak. De a „Minden más tá ján a viMgnak / Szent dalnok lett volna belőle“ sorok sem irerokálták a tanulókban a Cso- konayval való témaegyezést, azt, hogy — „Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországban“ Ennek viszont éppen ellenté­tes szélsősége, amikor egy te­matikus egyezést, egy üzenet- váltást életműi párhuzammá generalizálnak. Ebben persze a tankönyv (Irodalomtörténet a középiskolák 3. osztálya szá­mára Bratislava, 1969) is hibás, mert a már említett Ady— Hviezdoslav versváltást költői párhuzamként mutatja be. A tanulók nem értették eléggé, hogy Ady a cezúra a magyar irodalomban ugyanúgy, mint Krasko a szlovák irodalomban. Mert, ha a tanuló tudatosítja, hogy Adyt Kraskóhoz, Vladimír Royhoz, Pavol Bujnákhoz, Fran­tišek Votrubához, azaz a „slo­venská moderná“-hoz lehet — a magyar, illetve a szlovák költészet belső fejlődésében betöltött szerepe alapján — kapcsolni, világosabb lesz Ady forradalmár szerepe a költé­szetben, érthetőbb lesz az epi- gonok elleni harca. Tehát: job­ban érti Ady forradalmát a köl­tészetben, aki ismeri a „slo venská moderna“ jelentőségét a szlovák irodalomban. De a kelet-közép-európai irodalmak „megkésettségének“ problémá­ja is plasztikusabbá válik, persze nem úgy, hogy egyszer­re látja Baudelaire, Ady és a slovenská moderna képviselői­nek születési adatait. A világ- irodalom magyar és szlovák áthasonítása ugyanis éppen az összevetés folytán válhat plasz­tikusabbá és elgondolkodtatób- bá. Tehát azt, hogy Ady nem megkésett szimbolista, hanem a világ számára új szót ki­mondó, a (minden) kelet-euró­pai (azonos vagy hasonló!) ta­pasztalatok alapján továbbgon­dolkodó és művészileg újat je­lentő költő, azt tanulóink az összevetések és a párhuzamok megvonásával láthatnák meg jobban, s érthetnék mélyebben a Kelet-Közép-Európára jellem­ző társadalmi fejlődést. Hasonlóan kevés indukciós bázissal rendelkeztek a tanulók Ady utóéletéről. Nem értették, hogy az Ady életmű mindig is „vízválasztó“ volt. Tehát, azt az Igazságot, melyet Németh László úgy fogalmazott, hogy az Ady körül támadt harc be­láthatatlan ideig „mozgásban tartja majd a magyar szelle­metu, vagy Fábry stószi vallo­mását: „Ady még ma is meg­3 Úgy érzem, ismét beigazoló­dott: iskoláink még mindig in­kább ismereteket nyújtanak, ahelyett, hogy az Ady művek szerető-értésére ösztönöznének, hogy olvasóvá nevelnének. Ta­nulóink ugyan imponálóan nagy ismeretanyaggal rendel­keznek, de ismereteik erősen „tankönyvízűek“. Mit értek ezen? Azt, hogy például a ta­nulók számára a már említett vers, A tűz csiholója május 1- re készült és még abban a hó­napban eldördült a vérvörös csütörtök sortüze. Tehát ismer­ték a költemény politikai ese­ményekhez való kötődését, tör­ténelmi, mitológiai és jelentés­tani síkjára, Prométheuszra is rámutattak, ám pl. az „Ez a világ nem testátódott / Tegnap hoz húzó, rongy pulyáknak“ sorokat meg sem próbálták ön­magukra, mai valóságukra vo­natkoztatni. Részükre Ady köl­tészete történelemhez kapcso­lódó tudatjelenség, s nem mű­vészet. A kérdés vizsgálatához ismételten visszatértem „A ma­gyar Ugaron“ költemény elem­zésével, mely a tanulók szá­mára szintén a történelem il­lusztrációját jelentette. Arány­lag pontos ismeretek birtoká­ban ilyeneket mondtak: „a költő szembeszáll a kulturálat- lan, parlagi dzsentrikkel.“ „A költemény a feudalizmus vád­irata'" stb. Tehát az Ady-szöveg értése megragadt a napi poli­tika vagy a történelem síkján, s elmaradt a művészi befoga­dás, azaz az önmagunkra vo­natkoztatás, az irodalom — azaz a művészi, a szépirodal­mi szöveg — értése. Ady ép­pen ezért többségében csak a történelem áttételével jelenti az önismeret erősítését, s nem a művészi élmény nyújtotta többé, jobbá motiváló erőt je­lenti a minden elmaradottság szenvedélyes elutasításához. -A tanulók tehát a költeménynek éppen a legerősebb kisugárzá­sát nem érezték, nem értették. Nem is érzik, hogy a költe­mény az utókor tengerébe do­bott palackpostába zárt üzenet. Tudták ugyan, hogy ki, mikor, milyen körülmények között ír­ta az üzenetet, de azt, hogy minden költeményben, üzenet­ben tulajdonképpen több szint van elrejtve, s ezt az tizene tét az olvasónak kell lefordí­tani a saját maga részére — ez ismeretlen részükre. A szö­vegértés, a dekodálás pedig vé­leményem szerint akkor „tan­könyvízű“, ha megragad a na­pi, a történelmi sík értelmezé­sével, s nem jut el az önma­gunkra vonatkoztatás síkjáig, ahhoz, hogy az ember önmagát formálva utasítsa el a „dudva- életet“ és a „teljességes éle­tet" kívánja, a ma forradalmi- ságának a jegyében. MÓZSI FERENC A memento és a hála jelképei Lengyel plasztikai kiállítás A páratlan kifejezőerővel megalkotott, súlyos mondani­valót hordozó, nagyméretű szobrok, emlékművek kicsinyí­tett másai, miniatúrái képezik a bratislavai Lengyel Kultúra helyiségében rendezett tárlat anyagát. A látvány szívig és elméig hat, és megilletődésre késztet. Mert a művek pátosz és póz nélkül, de elemi erővel feltörő Indulattal, belső fűtött­séggel szólnak 1939 szeptem­berének hőseiről, valamint az utánuk következőkről. A sos- nowieci emlékmű szürke alap­jára vaskos fekete kőtömb ne­hezedik. Mellette vékony fénylő fémhengerekből szerkesztett oszlop tör az ég felé. A nehéz sorsú, elpusztítha­tatlan Varsó egyik terére he­lyezték az Ismeretlen katona síremlékét. Klasszikus építésze­ti remekek ihlette oszlopcsar­nok, belsejében örök tüzek lángja lob«g. Párkányán meg­csonkított oszlopok. A dinami­kus felépítésű Westerplattei emlékmű a védők hősiességét és szenvedését idézi. A Szilé­ziai felkelők igazi költőiséggel szólnak hozzánk. Az Oswieczimi emlékmű döbbenetes feszültséggel utal a haláltábor 6 millió 28 ezer foglyának kegyetlen gyötrel­meire. A majdaneki és sobibori éhségtáborok csonttá-bőrré aszott, éhhalálra ítélt szeren- csétleneit, értelmetlen halálu­kat felidéző kompozíció való­ságos vádirat. A Getto hősei című mű hallatlan bátorságról és szenvedésről ad hírt a mér­tani formákban és szabadon alakított, áttételesen fogalma­zott elemekkel. Egy félelmetes, barlangszerű üregben remegve bújkál a fény, hogy leleplezze az ártat­lan lodži gyermekek keserves kínlódását. Katowicében, Szlumban, Lub- linban és több más városban nagy jelentőségű eszmei és ér­zelmi közölni valójuk van a szovjet hadsereg iránt érzett, mélységes hálát kifejező alko­tók műveinek. A Varsói Obe- liszket ötágú csillag ékesíti, és négy egyszerű, jelképes szobor veszi körül. A Győzelem Niké alakja eszünkbe juttatja, hogy — bár 32 évvel ezelőtt elhallgattak az öldöklő fegyverek — a sötét indulatok, a bosszúvágy tovább él a neofaszisták nem csekély számú csoportjában. S a békére vágyó emberiséget még mindig lidérces álomként kísérli a háború réme. Ady Endre emberéletet féltő, bölcs, előrelátó intése: „Űrzők, vigyázzatok a strázsánl“ ma is időszerű. HARKÁNY JENÖNÉ ÉRDEKES TANULMÁNYOK ÉS RECENZIÓK Az Irodalmi Szemle 7. száma Kevés szépirodalom, annál több tanulmány, kritika, recen­zió, emlékező és köszöntő írás van az Irodalmi Szemle szep­temberi számában, amelynek zöld borítólapján Kopócs Tibor Fábry-portréja látható. Duba Gyula így lett szocia­lista író Fábry Zoltán című dolgozata nyitja a számot; ő ír — ugyancsak évfordulók kapcsán — Szabó Gyuláról, Miroslav Válekről és Sütő And­rásról is. Mészáros László az ötvenéves Csanda Sándort kö­szönti; Sütő András a romá­niai magyar szellemi élet ki­emelkedő alakját, a közelmúlt­ban elhunyt Nagy István írót búcsúztatja. Duba Gyulán kívül Batta György és Turczel Lajos tollá­ból olvashatunk még Fábry Zoltánról, akinek komáromi orvosbarátjához, Horny Gyulá­hoz küldött leveleit is közli a lap, Szuchy M. Emil előszavá­val. Hasznos az a bibliográfia, amely a lap végén található Fábry Zoltán írásai a csehszlo vákiai magyar sajtóban (1948- tól 1970-ig) címmel. A valóság vonzásában című rovatban Tóth László ezúttal Turczel Lajossal beszélget. Szimbólum és szimbolizmus a címe Tőzsér Árpád fölflgyelte- tő tanulmányának, amelyben a szimbólum elméletéről és gya­korlatáról ír „egy vers és két kritika tükrében“. Zalabai Zsig- mond Duna-táji parabola cím­mel Páskándi Géza Távollevők vagy Ártatlanok avagy Gene­rálvilágosság című drámáját elemzi. A Figyelőben Mészáros Lász­ló Dávid Teréz: Aranka, és Be­reck József: öregem, az utolsó című kisregényéről ír; a fiatal magyarországi írók és kritiku­sok irodalmi útirajzait tartal­mazó Keleti Golf-áram című kötetet é9 Erdélyi Zsuzsanna Hegyet hágék, lőtőt lépék cí­mű könyvét Bozsaky Katalin ismerteti; Gágyor Péter Siposs Jenő Utazás az Idómiára című mesejátékáról közöl kritikát. Versekkel szerepel Csontos Vilmos és Török Elemér. Irodalmi és kritikai folyóira­tunk e számát csehszlovákiai magyar képzőművészek munkái illusztrálják. (br| LEMEZÜJOONSÁGOK KIÁLLÍTÁSA GRAMO 77 Hétfőn nyitották meg a bra­tislavai Kultúra és Pihenés Parkjában a GRAMO '11 elne­vezésű kiállítást. Első ízben 1975-ben rendezték meg, s ez az érdekes forma (a műsoros kiállítás) nemcsak hazánkban egyedülálló, hanem az egész világon, s hogy ez a kiállítás kinövi a hazai határokat, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az idén már há­rom ország (Magyarország, Lengyelország és Románia) hozta el bemutatni lemezújdon­ságait. Az UNESCO Nemzetközi Ze­nei Tanácsa Torontóban 1975- ben, 16. közgyűlésén úgy dön­tött, hogy 1977-ben Csehszlová­kiában rendezik meg a Zenei Világhetet október 1-e és 9-e között. A döntés egyúttal a csehszlovák zenei kultúrának és képviselőinek magas elis­merése — nemzetközi és hazai viszonylatban egyaránt. A Ze­nei Világhét egyik kiemelkedő eseménye a Nemzetközi Zenei Tanács Bratislavában sorra ke­rülő 17. közgyűlése (október 1-től 6-ig), majd a NZT prágai kongresszusa (október 6-a és 9-e között; a kongresszus té­mája: Az előadóművész helye és szerepe a zenei kultúrában). A Csehszlovák Zenei Tanács javaslatára a GRAMO ’77 a Bratislavai Zenei Hetek kísérő rendezvénye, s így kap helyet első ízben ezen a színvonalas rendezvényen a komoly zene mellett a dzsessz, a sanzon és a táncdal. A kiállítás október 5-ig tart nyitva, naponta 12 órától 21 óráig tekinthető meg. A rész­vevő zeneműkiadók bemutatják lemezújdonságaikat és a leme­zek helyben meg Is vásárolha­tók. /\ lodenicei hanglemezvál­lalat például bemutatja az egész gyártási folyamatot, a bratislavai Honvédelmi Szövet­ség HIFI klubja négycsatornás hangközvetítéses, térhatású, audovizuális nonstop műsoro­kat mutat be, a zeneművállalu- tok pedig diszkóműsorokat, és naponta 17 és 18 óra között a látogatók kérdéseire válaszol­nak. Végül minden este hang­versenyt adnak a könnyűzene kiváló hazai tolmácsolói. A megnyitóhangverseny sztárja kétségkívül Karel Gott és He­lena Vondráčková volt, szer­dán lépett fel Hana Hegerová sanzonénekesnő, ma este Jana Kocianová, pénteken a Modrý efekt, szombaton a kiváló szaxofonista, Felix Slováček és zenekara, vasárnap pedig a legnagyobb csehszlovákiai fú­vószenekar az Amati kraslice mutatkozik be. K. Cs. 1977. IX. 29. 6

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents