Új Szó, 1977. szeptember (30. évfolyam, 241-270. szám)
1977-09-20 / 260. szám, kedd
ebei E letkrédóját Vladimír Cle- mentis 45 évvel ezelőtt így fogalmazta meg: „Mi szerezhet nagyobb örömet egy műépítésznek annál, ha részt vehet új városok építésében, régiek átépítésében, klubok, modern gyárak építésében? És vajon mi lehet örömtelibb a fiatal értelmiségi számára annál a lénynél, hogy a széles tömegek javára, az egész emberi társadalom javára dolgozik? ... Tudatosítjuk mindazokat a nagy nehézségeket és áldozatokat, amelyeken keresztül a szocializmus felé vezető úl halad. Egyúttal azonban azt is tudatosítjuk, hogy a mai káoszból, amely az egész civilizált világot' fenyegeti, ez az egyetlen.kivezető út. És éppen ezért tudatosítjuk Marx azon megállapításának fontosságát elítélte „azon csehországi írók, elvtársak, tanítók és barátok helytelen lépését, akik a proletariátus számára igen kritikus időszakban elvesztették egyensúlyukat, és olyan eszmei fronthoz csatlakoztak, amely akadályozza a forradalmi fejlődési.“ Clementist Szlovákia dolgozó népe a harmincas évek elején ismerte meg alaposabban — ugyanúgy, mint Ivan Sekaninát a cseh országrészek dolgozói — a szegények ügyvédjeként. Az ártatlan Major István mel- lett 1931 tavaszán íi kosúti véres pünkösd után lefolytatott politikai eljárás és a kisebb népellenes bírósági tárgyalások a Felső-Garam vidékén kitörölhetetlenül bevonultak forradalmi mozgalmunk történetébe mint a munkásság, valamint a többi kizsákmányolt és eltíyoAZ OSZTÁLYHARC KATONÁJA 1977. IX. 20. is, hogy az emberek már eleget beszéltek a világról, s most az a cél, hogy megváltoztassuk.“ Az osztályszemponlból kizsákmányoltak és a nemzetiségileg elnyomottak javára végzett munka már abban az időben Clementis életének értelmévé vált, amikor a Károly Egyetem fogtudományi Karának fiatal hallgatójaként húszévesen megkezdte politikai pályafutását, vagy szerényebben szólva: politikai publicisztikai tevékenységét. Ez volt annak legfontosabb indítóoka is, hogy létrejött a szlovákiai szocialista diákság szabad egyesülése, amely szilárdan a Gottwald által szerkesztett szlovákiai kommunista sajtó köré tömörült, majd annak, hogy 1924 decemberében megindult a DAV című folyóirat. Ennek s mindenekelőtt Clementis politikai körültekintésének és aktivitásának volt köszönhető — Ladislav Novomeský szavaival élve —, hogy a szlovákiai közéletbe belépett a szlovák kommunista értelmiség első csoportja, amely már azáltal jelentőssé vált, hogy létezett. Már ezzel Js megcáfolódott a hazai polgári és konzervatív ideológiának az a hamis elképzelése, hogy a kommunizmus csak „a műveletlen tömeg pillanatnyi betegsége“, amelyet ellensúlyozni lehet „az elődök hagyatéka iránti húséggel, a mély nacionalista érzéssel és a vallás iránti odaadással“. S nem utolsósorban mindez füstbe oszlatta a cseh reakció azon reményeit is, hogy a szlovák társadalomban mindig megbízható és zavartalan támogatóra talált. Andrej Sirácky Clementis életének erre a szakaszára így emlékezik vissza: „A tisoveci evangélikus tanító fia, a szép szőke gyerek, a kiváló szónok, a világnyelvek ismerője abban az időben ideológiai szempontból a legfejlettebb volt közöttünk. Az ő kezén mentek át a DAV számára írt kéziratok, ő maga pedig politikai, filozófiai és irodalmi cikkeket írt.“ Már a húszas évek második felében egyre nyilvánvalóbb lett, hogy Vladimír Clementis vezető helyet foglal el a szlovákiai kommunista értelmiség körében. Befejezte tanulmányait, belépett a kommunista pártba, s Bratislavába való visszaérkezése után a párt soraiban aktív tevékenységbe kezdett. Egyre gyakrabban bukkant fel neve a rendőrségi nyilvántartó lapokon. Az 1929-es viharos esztendő Clementis életében is mérföldkövet jelentett. A CSKP V. kongresszusa idején és közvetlenül ezután, amikor a párt gottwaldi vezetése által követett politikai forradalmi lényegét sokan iu-:m értették meg — köztük a kommunizmust támogató kulturális dolgozók, sőt Clementis egyes közeli munkatársai sem —ő egyértelműen és fenntartás nélkül támogatta Gottwald álláspontját. A ĎAV ban dolgozó' munkatársaival, valamint Július Éučíkkal és más csehországi kulturális dolgozókkal együtt nyilatkozatot írt alá, amelyben mott réteg bírósági üldözése, amelyek során éppen Clemen- tisnek volt köszönhető, hogy az uralkodó burzsoázia nem érťe el a tervezett politikai eredményt. Már sokszor hallottuk, hogy Clementis tevékenysége sokrétű volt. Egy ilyen rövid megemlékező írásban ezt nem is lehet átfogóan dokumentálni. Ennek ellenére el kell mondani, hogy a DAV-ban végzett munkáján kívül, amelyet többnyire Novoineskývel szerkesztett, cikkeket írt a központi kommunista sajtóba, részt vett a haladó diákmozgalomban, a forradalmi tömegszervezetek munkájában, amelyek — a mostani Csehszlovák —Szovjet Baráti Szövetséghez hasonlóan és annak elődjeiként — a Szovjetunióval való kapcsolatok elmélyítésére és az első Csehszlovák Köztársaság külpolitikai orientációjának megváltoztatására törekedtek. Látogatásokat szervezett a szovjet kultúra szlovákiai központjaiba, s szlovákiai munkások, parasztok és haladó értelmiségiek részvételével utazásokat a világ első szocialista országába. Több tucat jelentős cikket és brosúrát írt. Szintén nevéhez fűződik a fiatal szlovák nemzedék 1932-ben megtartott együttes kongresszusa, és a szlovákiai írók első kongresszusa is, amelyre négy évvel később került sor. Nagymértékben hatott a kommunistákból álló Szocialista Akadémikusok Egyesülete politikai és eszmei orientációjának fejlődésére. Ezt az egyesületet annak idején Gustáv Husák elvlárs vezette. Fáradhatatlanul és elkötelezetten küzdött a Szlovák Műszaki Főiskola létrehozásáért, és azért, hogy a Komenský Egyetemet természettudományi karral bővítsék. A fasiszta veszély idején Cle- mentis arra összpontosította erejét, hogy terjessze a demokratikus erők egyesülésének eszméjét. Meggyőzte az embereket arról, hogy a köztársaság lakosságának a köztársaság védelmén kell fáradoznia. Követelte, hogy a szlovák kérdésnek legalább az alapvető, az adott helyzetben megoldható problémáit oldják meg. Tudatosította ugyanis, hogy a cseh és a szlovák nemzet kapcsolata a csehszlovák államiság alapja, s Szlovákia és a szlovákok lét- fontosságú problémáinak mellőzése a reakciós politikai erők malmára hajtja a vizet. Clementis ugyancsak fáradhatatlanul küzdött Szlovákia sokoldalú fellendítése tervének propagálásáért, amely tervet a CSKP 1937 májusában megtartott szlovákiai konferenciáján hirdetett meg. Bírálta továbbá az uralkodó körök gyengeségét, habozását az ország védelmének kérdéseiben, s bizonyította a fudákizmus konzervativizmusának és reakciós voltának meddőségét. Mint a Nemzetgyűlés kommunista képviselője (az 1935-ben megtartott választások után) a kommunista párt számos összejövetelén, nagygyűlésén vett részt, s olt volt — közvetlenül a müncheni egyezmény aláírása előtt — a köztársaság védelme érdekében megrendezett utolsó nagy tömeges felvonulásokon. 1938-ban pártunk megbízásából támogatást keresett és talált a csehszlovák ügynek a francia és az •angol haladó értelmiség köreiben. A szégyenteljes müncheni egyezmény után, amelyet a köztársaság feldarabolása követett, Clementis hat évet külföldi emigrációban töltött. Szívós munkát végzett ezalatt a szláv mozgalomban és az angol rádió csehszlovák osztályán. Közben elméleti tevékenységgel is foglalkozott. Clementis szlovákiai rendőri üldözése ezzel a hivatalos feljegyzéssel végződik: „Clementis jelenleg Londonban tartózkodik. Peter Hron álnévvel írt cikkeit a rádióban egy idegen nöszemély olvassa fel." Már nem volt idejük feljegyezni Clementis tevékenységének azt az időszakát, amikor a londoni rádió csehszlovák adásának hullámhosszán határozott hang ját lehetett hallani. Nem rej tette véka alá lelkesedését, amikor kitört a Szlovák Nemzeti Felkelés, s amikor ebből az alkalomból beszédet intézett a nemzethez. Ezért teljesen magától értetődő volt, hogy Ladislav Novomeský 1944 decemberében tolmácsolta Klement Gottwaidnak a Szlovák Nemzeti Tanács azon javaslátát, miszerint a Külügyminisztériumban az államtitkári tisztséget Clementis töltse be. Erre Gottwald ezt válaszolta: „Nagyszerű, legalább lesz ott valaki a szlovákiai komn^u- nisták közül, ez így rendben lesz.“ Clementis a felszabadulás után hazajött, és máris munkához látott. Azon sebek gyógyításán fáradozott, amelyeket a háború okozott. Államtitkári minőségében igényes feladatokat teljesített, s nem bújt ki azon kötelességeik teljesítése alól sem, amelyeket a februári győzelem után mint külügyminiszternek, a CSKP 1949-ben megtartott IX. kongresszusa után pedig mint a CSKP KB tagjának kellett teljesítenie. Ezután kimerítő munka következett, majd tragédia, miután 195Ü-ben felmentették ösz- szes politikai és állami tisztsége alól. Még ekkor sem, 1952-ben bekövetkezett haláláig sem szűnt meg az lenni, ami egész életében volt: az osztályharc katonája. Csehszlovákia Kommunista Pártja már 1963 decemberében egyértelműen elvetette az ötvenes évek elején jogtalanul elkövetett, a szocializmussal ellentétben álló hibákat, és azokat a kísérleteket, hogy visz- szaéljenek Clementis emlékével. Rehabilitálta állampolgári és kommunista becsületét. Forradalmi mozgalmunk e nagy személyisége életének és munkásságának biztosították a megfelelő helyet pártunk, nemzeteink és államunk történetében. Clementis ugyanis — ahogyan Gustáv Husák mondotta a CSKP XIV. kongresszusán — kommunista pártunk azon személyiségeinek egyike volt, akik „minden erejükkel és tudásukkal a szocializmus ügyét és a dolgozó nép érdekeit szolgálták ... Hagyatékuk örökké élni log.“ VILIAM PLEVZA, a Szlovák Tudományos Akadémia levelező tagja, az SZLKP KB Marxizmus—Leninizmus Intézetének igazgatója. „Az eszme örökké él“ Jun Nálepka születésének 65. évfordulója — „F-gyet kérek: Ti, akik túlélitek ezt a korszakot, ne felejtsetek... Gyűjtsétek gondosan a tanúvallomásokat azokról, akik elestek magukért és értetek ... Szeressetek legalább egyet közülük olyan szeretettel, mintha fiai vagy leányai lennétek, legyetek büszkék rá, mint nagy emberre, aki a jövőnek élt...“ I JULIUS FUČÍK j JÁN NÁLEPKA ma lenne 65 éves, de már több mint harminc éve alussza örök álmát Ukrajna egyik kisvárosában, Ov rucsban. Amikor néhány évvel ezelőtt ott jártam, meggyőződtem róla, hogy emlékművéről sohasem hiányzik a virág. Néha idős ember helyezi el — aki talán személyesen is ismerte —, néha pedig valamelyik diák a fán Repkin-Nálepka nevét viselő iskolából. Ennek az iskolának az udvarán nemcsak a mellszobra áll, hanem az emlékszobában olyan fényképek, dokumentumok is találhatók, amelyeket több mint harminc év alatt gyűjtöttek össze, tudtak beszerezni. Műkedvelő csoportjuk szlovák népdalokkal lepi meg a látogatót. Az ovru- csiak nem felejtenek. Ki is volt az az ember, aki századosi rangban, az ezredparancsnok segédtisztjeként ment ki a megszállt területre, aki a cirill betűvetést még a tanítóképzőben megtanulta, s aki mélyen gyűlölte az erőszakot, a fasizmust. Amikor menetszázada indulásra készen állt, Ján Nálepka a következőket mondotta testvérének Jozefnek: „Tudom, 7iiiért megyek ki a frontra, és tudom, hol a helyem.“ S mižanyban, n y o 1 cg y ermekes családban nőtt fel. Édesapja ács volt, szűkösen éltek. Erről az is tanúskodik, hogy a családfenntartó kénytelen volt kivándorolni Amerikába, ahonnan csak nyolc év múlva tért vissza — éppolyan szegényen, mint ahogy elment. A család sokat nélkülözött, de J á n t — tanítója javaslatára — tanítóképzőbe adták. Az iskolában sokat olvasott. Ott döbbent rá először a társadalmi igazságtalanságra. A világgazdasági válság éveinek közepén fejezte be tanulmányait. Horná Marikován kezdte el pályafutását, majd Biela Vódán tanított, ahol a gyerekek nyáron azért nem jártak iskolába, mert odahaza kellett segíteniük, télen meg azért, mert nem volt cipőjük. Azokban a községeklxm, ahol tanímunkáját is. Szaburov tábornok kérésére beosztásában maradt. Az egész ezred átállását tervezte, de leleplezték. Hogv mégsem tartóztatták le. annak egyik oka az volt, hogv a németek és a szlovák hadsereg kémelhárító szervei a legendás hírű Repkin után kutattak, a másik pedig az, hogy az ún. szlovák hadseregben na"y volt a tiszthiány. A hadosztályparancsnok jelentéséljen ezt írja: „Nálepka százados és társai iii/yére úgy tekintek, mint katonai árulásra, mégsem egyezem bele a fegyelmi eljárás folytatásába, mert ezzel csak elrontanám és bagatellizálnám a dolgokat; a Bratislavából jött utasítás értelmében, miután az ezredben helyreállt a rend, s tekintettel a tiszthiányra, nem szorgalmazom a sürgős bírósági vizsgálatot.“ Ebben a jelentésben azt is nyíltan elismeri, hogv az ezredparancsnok Nálepka százados nélkül tehetetlen. Amikor a lebukás veszélye fenyegette, átment a partizánokhoz, ahol már több mint hatvan volt szlovák katona várt rá. Szaburov segítségével szlovákokból álló partizáncsoportot hozott létre. Lehetősége volt arra, hogy repülőgéppel a hátországba szállítsák és az első csehszlovák önálló dandár kötelékéljen harcoljon a fasizmus ellen. Ö a nehezebbet, a partizánéletet, partizánharcot választotta. Lemondott minden személyes kényelemről, egy kondérból evett katonáival. Hamarosan megértette. hogy a párt vezetésével harcoló partizánalakulatok tulajdonképpen a népi hadsereg fontos tényezői a nemzeti felszabadító mozgalomban. A szovjet tapasztalatokból megértette, hogy hazájában a közeljövőben bekövetkező fejlemények szempontjából Csehországban és Szlovákiában is Kbontakozhat a partizánharc, 1943-ban, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 26. évfordulóján, felvették a Szovjetunió Kommunista Pártjába tagjelöltnek. Ján Nálepka emlékműve Stupaván, amelynek lakossága kegyelettel őrzi egykori tanítójuk emlékét. (Gyökeres György felvétele) tott, gyakori vendég volt a végrehajtó. Nézeteinek nemegyszer hangosan adott kifejezést. Ez elég volt ahhoz, hogy felettesei szemében szálka legyen. Egyik iskolából a másikba helyezték. Amikor a müncheni árulás után leszerelt, a stupa- vai Hlinka-gárdisták 'zaklatásainak célpontja lett, s végül megfosztották tanítói állásától is. Később, 1939 őszén be vonultatták az ún. szlovák állam hadseregébe. A megszállt Ukrajnában és belorusz területeken, a 101. gyalogezred állomáshelyein, az első perctől kezdve arra törekedett, hogy felvegye a kapcsolatot a partizánokkal. Igyekezetét végül siker koronázta. Ettől kezdve nemcsak lőszert, fegyvert, gyógyszert jutatott a partizánoknak, hanem az ö terveik alapján végezte bomlasztó S za búrov parancsno k sá ga alatt ő és maroknyi csapata, bátran harcolt. A szovjet hadsereg nagyszabású támadásának előestéjén azt a parancsot kapta, hogy foglalja el Ovrucsot és tartsa megszállva a Vörös Hadsereg megérkezéséig. November 16-án már csak az állomáson ropogtak a fegyverek. Nálepka százados utolsó rohamra vezette csapatát, amikor az ellenséges gépfegyversorozat kioltotta fiatal életét. Az az utca, amelyen elesett, a Ján Repkin-Nálepka nevét viseli. Az eszme örökké élni fog — mondogatta gyakran katonáinak. Igaza volt. Meghalt, de tetteit és nevét nem felejti el až utókor. Halála után a Szovjetunió Hőse kitüntetést kapta meg. NÉMETH JÁNOS Vladimír Clementis születésének 75. évfordulójára Vladimír Clementis (Archív felv.)
