Új Szó, 1977. szeptember (30. évfolyam, 241-270. szám)

1977-09-20 / 260. szám, kedd

ÁTADTÁK A ĽUDOVÍT ŠTÚR ÚJSÁGÍRÓ! DÍJAT Kinevezések (ČSTK) — Ülést tartott teg­nap Prágában a Szakszerveze­tek Központi Tanácsának El­nöksége. Nagyra értékelte az állami gazdaságok dolgozóinak, a földművesszövetkezetek tag­jainak és más ágazatok dolgo­zóinak áldozatkészségét, ame­lyet az idei aratás nehéz körül­ményei közepette tanúsítottak. A fasizmus és a háború elleni harc hete (Folytatás az 1. oldalról) áll — jelentette ki a tegnapi sajtótájékoztatón Peter Dudás, az Antifasiszta Harcosok Szö­vetsége Szlovákiai Központi Bizottságának ügyvezető alel- nöke. — A nyugati hatalmak támogatják a neofasisztákat, a békés versengés helyett a fegy­verkezés fokozását szorgalmaz­zák, amint ezt a neutronbomba gyártásának bevezetése is iga­zolja. A csehszlovák nép sokat szenvedett a megszállás évei alatt. Éppen ezért — a világ összes haladó embereivel egye­temben — felemeli a szavát: soha többé fasizmust, soha töb­bé háborútl Az idei országos rendezvényre, amely a fasiz­mus és a háború elleni harc hetének kezdetét jelenti, szep­tember 30-án Žilinán kerül sor. A rendezvényen részt vesz a CSKP KB és az SZLKP KB kül­döttsége is, a Nemzeti Front tömegszervezeteinek s több ba­ráti ország ellenállási harcban részt vett képviselője.. A CSKP KB küldöttsége nevében a fő beszámolót Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNT elnöke tartja. Amint a sajtótájékoztatóan megtudtuk, a fasizmus és a há­ború elleni harc hetében Szlo­vákiában és Csehországban is több tiltakozó rendezvénybe ke­rül sor. —ni— Egyúttal méltatta a szakszerve­zeti szervek és szervezetek ál­lal a szocialista mezőgazdaság­nak nyújtott segítséget, s ki­fejezte azt a meggyőződését, hogy az idei őszi termés beta­karításához is nagyban hozzá fognak járulni. A IX. szakszervezeti kong­resszus eredményeinek értéke­lése során az elnökség rámuta­tott: a szakszervezeti szervek­nek nagy figyelmet kell szen­telniük a szakszervezeti alap­szervezetek szeptemberi tag­gyűléseinek, mert e taggyűlé­sektől függ jelentős mértékben a kongresszusi határozatok si­keres megvalósítása. Az SZKT Elnöksége emlékezetébe idézi a szakszervezeti tisztségviselők­nek és tagoknak Gustáv Husák elvtárs szavait, amelyeket a IX. szakszervezeti kongresszuson mondott. Eszerint dolgozóink legfontosabb forradalmi felada­ta most az, hogy minden mun­kahelyen következetesen telje­sítsék az állami tervet, különö­sen a minőségi mutatókat. Elhunyt Oľga Šándorová (ČSTK) — Oľga Šándorová, a nőmozgalom kiváló tisztség- viselője, a Nőszövetség volt el­nöke, veterán párttag, Az épí­tésben szerzett érdemekért ki­tüntetés és más kitüntetések tulajdonosa — amelyeket a Nő­szövetségben, a Csehszlovák— Szovjet Baráti Szövetségben végzett munkájáért és az anti­fasiszta harcban való részvéte­léért kapott — Elő Sándornak, a kiváló írónak és közéleti sze­mélyiségnek, a csehszlovák- szovjet kapcsolatok élharcosá­nak felesége, szombaton, 72 éves korában hirtelen elhunyt. Oľga Šándorová búcsúztatása szeptemberi 21-én, délután fél három órai kezdettel lesz a bratislavai krematóriumban. Megtartják adott szavukat (Folytatás az 1. oldalról I szakokat szerveznek az eddig szerzett tapasztalatok alapján. A tavaszi műszakban például 108 870, a nyárin 222 880 lakos vett részt. Amint megtudtuk, befejezéséhez közeledik Vág- sellyén (Šafa) a művelődési otthon, a járásban két ravata­lozó és Diószegen (Sládkovičo­vo) egy gyermekjátszótér épí­tése. Ha a galántaiak teljesítik adott szavukat — s erre meg­van minden feltételük — az év végére hét óvodával gyara­podnak, kettőt pedig kibővíte­nék. EREDMÉNYEK ÉS GONDOK A topoíCanyi járás szlovákiai viszonylatban jó hírnévre tett szert azzal, hogy a nemzeti bi­zottságok versenyébe.] a kerü­letben többször megszerezte az elsőséget. A NOSZF közeledő tíO. évfordulóját is több mint 240 millió korona értékű vál­lalással köszöntötte. A közpon­tilag irányított üzemek részü­ket az első félévben 70 száza­lékra teljesítették. A nemzeti bizottságok 118 millió korona értékű kötelezettségvállalásuk­nak 64 százalékban tettek ele­get. Mindkét tény dicséretes. Sajnos, a Z-akció beruházási részében már nem ilyen kedve­ző a helyzet. E téren a telje­sítés aránya csupán 27 száza­lékot tesz ki. Hogy a községek­ben meggyorsuljanak a munká­latok, az elsősorban is a helyi nemzeti bizottságokon múlik. Ha ugyanis a topoíčanyi járás jó hírnevét továbbra is meg akarja őrizni, akkor kötelezett­ségvállalását nemcsak általáno­san, hanem részleteiben is tel­jesíteni kell. —né— (ČSTK) — Gustáv Husák köz- társasági elnök Jirí Sobotkát kinevezte hazánk új rendkívüli és meghatalmazott brazíliai nagykövetévé. Egyidejűleg Pa­vol Bojárt, az eddigi nagyköve­tet, akit más feladatokkal bíz­tak meg, felmentette tisztségé­ből. Gustáv Husák köztársasági elnök Milan Kadnárt kinevezte hazánk új ausztriai rendkívüli és meghatalmazott nagyköveté­vé. Ugyanakkor ebből a tisztsé­géből visszahívta Karel Komá- rekot, akit más feladatokkal bíznak meg. ★ Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövet­ségi Gyűlés elnöke tegnap Prágában fogadta Vlagyimir Mackevicset, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetét. A baráti légkörben lezajlott foga­dáson a felek megvitatták a Szövetségi Gyűlés és a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa együtt­működése továbbfejlesztésének lehetőségeit. ☆ A csehszlovák ügyészség küldöttsége Ján Fejes szövet­ségi főügyész vezetésével teg­nap a magyar főügyész meghí­vására négynapos hivatalos Iá togatásra a Magyar Népköztár­saságba ni fizott. A tanácskozá­sok célja ügyészségek tevé­kenységéből ľ'''ített tapaszta­latok cseréje luoZ. ★ Václav Hüia, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök-helyettes, az Ál­lami Tervbizottság elnöke teg­nap a Német Demokratikus Köztársaságba utazott. Gerhard Schürerrel, az NDK Miniszter- tanácsának alelnökével, az Ál­lami Tervbizottság elnökével megbeszéléseket folytat a két ország gazdasági kapcsolatai­nak továbbfejlesztéséről és az 1980 utáni népgazdaságfejlesz­tési tervek egybehangolásának előkészületeiről. ☆ A CSKP KB Elnökségének meghívására hivatalos látoga­tásra tegnap Prágába érkezett Dánia Kommunista Pártjának küldöttsége. A küldöttséget Freddy Madsen, a párt Közpon­ti Bizottsága Politikai Bizottsá­gának tagja vezeti. A testvér­párt képviselőit a Ruzynéi re­pülőtéren Vladimír Janku, a CSKP KB nemzetközi politikai osztályának vezetőbelyettese fogadta. Az együttműködés bővítéséről (ČSTK) — A kolodéjei álla­mi kastélyban több hivatalos személyiség részvételével teg­nap tanácskozást tartott Jind rich Zuhradník szövetségi mi- niszterelnök-helyettes és Blagoj Popov, a Macedón Szocialista Köztársaság Szkupscsinája Vég­rehajtó Tanácsának elnöke. A megbeszélés során a felek behatóan feglalkoztak a köl­csönös gazdasági együttműkö­dés, elsősorban a gép- és épí­tőipari együttműködés elmélyí­tésének lehetőségeivel és az árucsereforgalom fokozásának feltételeivel. Berlinguer: Kormányt a parlamentben képviselt pártokból (ČSTK) — „Amikor Olaszor­szág politikai vezetéséről s fel­lendítéséről van szó, hangsú­lyozni kell, hogy e célok elé­rése érdekében szükséges egy kommunistákból, szocialisták­ból, kereszténydemokratákból és más demokratikus parlament­ben képviselt pártok képvise­lőiből álló kormány megalakítá­sa. Ez lesz és ez ina is a cé­lunk.“ — jelentette ki Enrico Berlinguer, az Olasz KP főtitká­ra Modenában, az Unita feszti­vál után rendezett nagygyűlé­sen. Hangsúlyozta a nemzetközi feszültség enyhítésére, a béké­re és a katonai blokkok felszá­molására kifejtett erőfeszítések jelentőségét és hangsúlyozta, hogy az Olasz Kommunista Párt a marxizmus—leninizmus elvein alapul. Kedvező a helyzet a politikai légkör megjavítására Waldheim moszkvai látogatásáról, a Közel-Keletről és Dél-Afrikáról (ČSTK) — Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár pozitívan értékel­te. Leonyid Brezsnyevvel a Szovjetunióban folytatott meg­beszéléseinek eredményeit. Az ABC amerikai rádió- és televí- ziótársaságnak adott interjú­jában Waldheim hangsúlyozta, hogy ezek a megbeszélések hasznosak voltak és több, az ENSZ tevékenységével össze­függő kérdéscsoportot érintet­tek. A megbeszélések során né­hány időszerű nemzetközi kér­dést is megtárgyaltak. Kurt Waldheim továbbá kijelentette, hogy a világ politikai légköré­nek további megjavítása szem­pontjából a helyzet a korábbi­nál sokkal kedvezőbb. Az ENSZ-főtitkár a beszélge­tés további részében megjegyez­te. hogy ha 1977 végéig nem történik haladás az asab—iz­raeli konfliktus rendezésérőü szóló megbeszéléseken, akkor a közel-keleti helyzet a jövő év­ben „drámaivá“ válik. Kijelentette, hogy nézete sze­rint a békés rendezésre tett erőfeszítések stagnálása esetém sem kell. hogy „katonai kon­frontációra kerüljön sor, de tu­datosítanunk kell, hogy a hely­zet romlani fog, aminek na­gyon súlyos következményéi lehetnek“. Kurt Waldheim aggodalmát fejezte ki Dél-Afrika .helyzeté­nek romlásával kapcsolatban. Ezzel összefüggésben megje­gyezte, hogy az Egyesült Ál­lamoknak „keményebben kel­lene fellépnie“ a fajüldöző Smith-rezsim ellen. Etiópiában hamarosan megalakul a munkásosztály pártja (ČSTK) — Mengistu Haile Mariam, a szocialista Etiópia ideiglenes katonai kormányzó- tanácsának elnöke Addisz Abe- bában köszönetét fejezte ki a szocialista országok, de főleg a Szovjetunió kormányának azért a segítségért, amelyet az etió­piai forradalom támogatására nyújtott. A nemzeti demokratikus for­radalom programjával össze­függésben kijelentette, hogy Etiópiában a munkásosztály pártjának megalakítására ké­szülnek. Etiópiában hamarosan kikiáltják a népi demokratikus köztársaságot. Arról tájékoztatott, hogy ax ország északi részén az eritreai szeparatista csoportok, ame­lyeket a reakciós arab rezsi­mek is támogatnak, harcot in­dítottak az etiópiai forradalom ellen. Etiópia külpolitikájában to­vábbra is az el nem kötelezet­tek politikáját folytatja. „Soha­sem avatkozott be és nem is fog beavatkozni más államok belügyeibe és elvárja, hogy a többi állam is tartsa tisztelet­ben ezt az elvet“ — hangsú­lyozta a sajtókonferencián Men­gistu Haile Mariam. Pinochet egyes hívei is a junta ellen fordulnak Chilei kommunista (ČSTK) — A jelenlegi chilei helyzetet a fokozódó ellenzéki mozgalom jellemzi — állapítot­ta meg a columbiai fővárosban tartott sajtóértekezletén Jósé Cademartori volt gazdaságügyi miniszter, a Chilei Kommunista Párt Központi Bizottsága Politi­kai Bizottságának tagja, akit több mint három éven keresz­tül különböző chilei koncentrá­ciós táborokban tartottak fog­va. A junta ellen azok a réte­gek is fellépnek, amelyek ere­detileg támogatták az 1973-as puccsot. Találunk köztük kis- és középvállalkozókat, akiket súlyosan érintenek a junta gaz­daságpolitikájának negatív kö­vetkezményei. vezető nyilatkozata A chilei demokratikus pártok és szervezetek ellenzéki frontot alkotnak, s a diktatúra elleni harcban egész sor közös köve­telést tűztek ki. Ide 'tartozik a rendkívüli állapot és az éjsza­kai kijárási tilalom feloldá­sa, a politikai foglyok szaba­don bocsátása, a rezsim alatt eltűntnek nyilvánított több mint 2500 személy sorsának felderí­tése, a szakszervezeti jogok és az alapvető szabadságjogok felújítása. A chilei kommunisták vezető képviselője sajtóértekezletének végén nagyra értékelte a chilei néppel való nemzetközi szoli­daritási mozgalmat. Az igazságosság kigúnyolása Szélesedik a „wilmingtoni tízek" kiszabadításáért indított mozgalom /ČSTK] — Az USA-ban egyre szélesedik a négerek polgárjo­gaiért harcolok, az úgyneve­zett „wilmingtoni tizek“ kisza­badításáért indított mozgalom. Angela Davis, a faji és poli­tikai elnyomás elleni nemzeti szövetség alelnöke a TASZSZ- nak adott interjújában kijelen­tette, hogy az Egyesült Államok­ban nagygyűléseket és tünteté­seket rendeznek. A polgár- és politikai jogok megsértése el­len, valamint a törvénytelenül bebörtönzött néger vezetők ki­szabadításáért harcolunk, jelen­tette ki Davis. Chicagóban a nemzeti tiltako­zó kampány során röpcédulá- kat terjesztettek és aláírási kam' pányt indítottak a „wilmingto­ni tízek“ kiszabadításáért. Ben Chavis és társainak sza­badon bocsátását követeli az Egyházak Világtanácsa is. A Cartherhoz küldött levél meg­állapítja, hogy a „wilmingtoni tízek“ elítélése az igazságosság kigúnyolása. „Amikor áttanul­mányoztunk minden tényt, arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a valóság súlyos elferdítéséről van szó. Ennek eredménye­ként ártatlan embereket börtö- nöztek be“ — állapítja meg a levél. Az olasz közvélemény nyomására leváltották a hadügyminisztert Lattanzio más tárcát kapott (ČSTK) — Az olasz parla­ment küldöttei többségének és a felháborodott közvélemény­nek a nyomására Andreotti mi­niszterelnök felmentette tisztsé­géből Vitto Lattanzio hadügy­minisztert, akit bűnösnek talál­tak Herbert Kappler náci hábo­rús bűnösnek a római katonai kórházból történt szökésének ügyében. Andreotti kompromisszumot kölött. hadügyminiszterré Atti- lío Rufinit, eddig a polgári lé­giforgalmi és közlekedésügyi minisztert nevezte ki, helyél>e pedig Lattanziót ültette. Az Olasz Kommunista Párt, a szocialisták, a szociáldemok­raták és a republikánusok kép­viselői a parlamentben követel­ték Lattanzio lemondását, mert a kórházban nem biztosította Kappler őrizetét, akit 335 olasz meggyilkolásáért életfogytigla­ni börtönbüntetésre ítéltek. Lattanziónak a kormányban való helycseréje maga után vonta több politikai párt kri­tikáját; ezek azt kívánják, hogy az olasz parlament újból vitas­sa meg a „Lattanzio-esetet“. 1977. IX. 20. Előtérben a minőség Ülést tartott az SZKT Elnöksége (ČSTK) — A Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége a szlovák kor­mány javaslatára az idei Ľudo­vít Štúr Újságírói Díjat odaítél­te Csető Jánosnak, lapunk fő­szerkesztő-helyettesének elköte­lezett publicisztikai és politikai- szervező újságírói munkássá­gáért és Zdeno Palečkónak, a Szlovák Televízió gyermek- és ifjúsági műsorai főszerkesztősé­ge vezető szerkesztőjének a gyermekek és az ifjúság szá­mára sugárzott tévéműsorok ke­retében kifejtett rendkívül al­kotó és sikeres publicisztikai és kommentátori tevékenysé­géért. A legmagasabb szlovákiai újságírói díjakat tegnap Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnök­ségének tagja, a Szlovák Nem­zeti Tanács elnöke adta át a ki­tüntetetteknek. A bratislavai várban megren­dezett átadási ünnepségen je­len volt Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Miroslav Válek, az SZLKP KB Elnökségének tag­ja, szlovák kulturális miniszter, Jozef Gajdošík, az SZNT alel­nöke, Ján škoda, az SZLKP KB osztályvezetője, Ján Solovič, az SZNT oktatásügyi és kulturális bizottságának elnöke, Miloš Marko, a Szlovákiai Újságírók Szövetsége Központi Bizottsá­gának elnöke és számos más vendég. Ünnepi beszédében Viliam Šalgovič elvtárs az SZLKP KB Elnöksége, az SZNT Elnöksége és a szlovák kormány nevében jókívánságait fejezte ki a Ľudo­vít Štúr Újságírói Díj új tulaj­donosainak. Ezzel összefüggés­ben rámutatott a tömegtájékoz­tató eszközök tevékenységének növekvő fontosságára. A sajtó, a rádió, a telvízió és a filmhíradó előtt az a komoly feladat áll, hogy formálja az emberek szo­cialista gondolkodását. Ahogy ezt a XV. pártkongresszus is kiemelte, az új időszak rendkí­vüli igényeket támaszt az új­ságírók munkájával, eszmei-po­litikai és elméleti színvonalá­val, valamint szakmai tudásával szemben. Szükséges — modot- ta a továbbiakban Šalgovič elv­társ —, hogy szüntelenül foko­zódjon a tömegtájékoztató esz­közök tevékenységének haté­konysága és az, hogy a tömeg- tájékoztató eszközök még fo­kozottabb mértékben vegyenek részt a dolgozók mozgósításá­ban a fejlett szocialista társa­dalom építése igényes felada­tainak teljesítése céljából.

Next

/
Thumbnails
Contents