Új Szó, 1977. szeptember (30. évfolyam, 241-270. szám)
1977-09-16 / 256. szám, péntek
A LAKOSSÁG SZOLGÁLATÁBAN Szolgáltató vállalatok nemzetközi versenye Sikeresen teljesítik a 6. ötéves tervidőszak feladatait • Céljuk: a minőség javítása Kellemes meglepetésként hangzott a hír: a helyi gazdálkodási vállalatok versenyében a trebišovi járásban az első helyre, a kelet-szlovákiai kerületben a második helyre a Király- helmeci (Kráľovský Chlmec) Szolgáltatóvállalat került. Azért jelent meglepetést ez az egyébként természetes dolog, mert a korábbi esztendőkben hasonló sikert nemigen ért el ez a vállalat. A város központjában felépített korszerű szolgáltatóházban találkoztunk Tóth István mérnökkel, a vállalat fiatal igazgatójával. Az elmúlt év elején került a százhuszonnyolc embert foglalkoztató vállalat élére. Irányításával — a munka- közösség néhány megkérdezett tagjának és a hivatalos szervek képviselőinek véleménye szerint — kedvező légkör alakult ki a vállalat munkahelyein. Fontos társadalmi feladatot teljesít ez a helmeci vállalat. A Királyhelmecen, illetve Bodrog- szerdahelyen (Streda nad Bodrogom) és Csernyő (Čierna nad Tisou) működő harmincnégy részlegében huszonnégy-fajta szolgáltatást nyújt a körzetében levő több mint harminc község lakosságának. És tegyük hozzá: elismerést érdemlő eredménnyel. Tóth elvtárs erről így nyilatkozott: — A 6. ötéves tervidőszak első éve jelentős változásokat hozott vállalatunk életében. Munkaközösségünk tagjai megértették a szolgáltatások színvonala emelésének szükségességét. Túlnyomó többségük bekapcsolódott a szocialista munkaversenybe, öt kollektíva a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért versenyez, elkötelezetten igyekszik megvalósítani mindazt, amit tőle elvár a vállalat és a társadalom. Mindannyian nagyon örülünk annak, hogy eredményes munkánkat a felsőbb szervek is elismeréssel nyugtázzák. De a legnagyobb örömet talán a lakosságnak szerezzük azzal, hogy lehetőségeinkhez mérten igyekszünk kielégíteni igényeiket. Hogy ezen a területen előreléptünk, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a 6. ötéves tervidőszak első évében az általunk nyújtott szolgáltatások értéke meghaladja a 9,6 millió koronát, ami 12,9 százalékkal több. mint az ötödik ötéves tervidőszak végén. A szolgáltatások fejében befolyt bevétel 6 százalékkal, a tiszta nyereség 13,4 százalékkal, a munkatermelékenység 12 százalékkal növekedett. Dolgozóink átlagkeresete közel 8 százalékkal növekedett, s meghaladta a havi kétezer koronát. Ezen eredményekért, a kerületi versenyben elért második helyezésért a Kelet-szlovákiai Az arany várományosa Ebéd utáni pihenés közben találtam a tornóci (Trnovec nad Váhom) Kovács családot. Laci bácsi a szobában pihent, felesége pedig Matild lányával és a kis unokájával, Miskával beszélgetett. Kovács Lászlóné, vagy ahogy a községben szólítják, Viki néni szívélyesen fogadott. — Az arany miatt jöttem — mondtam. — Az arany miatt... — kérdezte csodálkozva, de nyomban felderült az arca. — Értem ... Ma kaptam meghívót Prágába, ott adják majd át. Az az arany, amelyet Viki néni nemsokára átvesz, a Jánsky emlékérem arany fokozata, és 41 térítésmentes véradásért kapja. — Szegény családban nőttem Jel. Fiatal koromban megpróbáltam a mezőgazdgsági idénymunkások kemény életét. Látástól vakulásig dolgoztunk. A szegény ember megtanulta, hogy az egymáson való segítés kötelesség — vallja Kovácsné. — Én is eszerint éltem és dolgoztam. A felszabadulás után továbbra is a mezőgazdaságban munkálkodott. Tizenöt évvel ezelőtt a szomszédságban levő Duslo üzembe ment dolgozni. — Munkahelyemen tagja vagyok a Juraj Petr ina mérnök vezette 18 tagú szocialista munkabrigádnak. A bronz fokozatot már megkaptuk, s most az ezüstért versenyziink. Jó a kollektívánk, igyekszik feladatait becsülettel ieljesíteni — mondja. — S hogy el ne feledjem, kollektívánkban hét rendszeres véradó van. Azt már szerénységből nem tette hozzá, hogy ő nyerte meg őket a véradók táborába. Arról is csak később tett említést, hogy férje nyolcszor, lánya pedig háromszor adott vért. — Hogyan lett véradó? — Magam sem emlékszem rá pontosan. Vagy 25 évvel ezelőtt adtam először vért mint a Vöröskereszt alapszervezetének tagja. S hogy rendszeres véradó lettem, annak több oka is van. Az egyik az, hogi/ a rokonságban baleset történt, s csak a gyors véradásnak köszönhető, hogy a sérült életben maradt. Amikor 1970 ben átvette a Jánsky emlékérem bronz, négy évvel később az ezüst fokozatot, nem gondolta, hogy az arany fokozatot is megszerzi. A Dusloban — ahol egyébként igen sok a véradó — és a galántai járásban is ő lesz az első, aki ezt a nagy, de megérdemelt kitüntetést átveszi. — Megtudta-e valamikor, hogy ki kapta meg az adott vért? — Nem, és az igazat megvallva nem is érdekel. Tudtam, hogy olyan ember kapta, akinek szüksége volt rá, akinek az élete forgott kockán, lehetséges, hogy egy kismama vagy egy újszülött. Munkahelyén‘szeretik, a községben is megbecsülik. Szabad idejét a ház körüli munkával tölti el. Főzés, mosás, kerti munka, no meg a négyszobás lakás takarítása. — Ügy gondoltuk, hogy a két gyermek közül valamelyik idehaza marad — folytatja. Másképp történt, de bízunk abban, hogy később valamelyikük visz- szajön. Jó lesz majd az unokákkal játszadoznunk. Addig pedig, ha marad némi fölösleges időm, horgolok, kézimunkázom. — A jövőben is számol még a véradással? — Hogy is lehet ilyet kérdezni. Ez magától értetődő dolog. Ötvenegy éves vagyok, így tehát még négy-öt évig, ha az egészségem engedi nem fordítok hátat az önkéntes véradók táborának, sőt igyekszem új véradókat megnyerni. Búcsúzom a Kovács családtól. Nem láttam az aranyat, de megismertem Viki néni emberségét, arany szívét. A Jánsky emlékérem arany fokozatára, az embertársainak nyújtott önzetlen segítségre ország-világ előtt büszke lehet. NÉMETH JÁNOS Kerületi Nemzeti Bizottság oklevelet adományozott a vállalatnak. Járási viszonylatban elnyerte az elsőséget, s abban a megtiszteltetésben részesül, hogy a trebišovi és a berehovói járás nemzetközi versenyében a helyi gazdálkodási üzemeket a Ki- rályhelmeci Szolgáltatóvállalat képviseli. Ez a munkaközösség méltán rászolgált az elismerésre. Hiszen az idén is becsülettel teljesítik a megnövekedett feladatokat, s a NOSZF GO. évfordulójának tiszteletére vállalt felajánlásokat jóval túlszárnyalják. A 6. ötéves tervidőszak második évének hat hónapja alatt a tervezett feladatokat minden mutatóban teljesítették. Az előző év hasonló időszakához viszonyítva a teljesítmények terén 12,1 százalékkal, a lakossági szolgáltatások és a belőlük származó bevételek szakaszán közel 5 százalékkal jobb eredményeket értek el. A Nagy Október jubileumára készülve a vállalat dolgozói kötelezték magukat, hogy az évi teljesítménytervet december 15-ig teljesítik. Elhatározásukat bizonyára valóra váltják. Annál is inkább, mivel a Királyhelmeci Szolgáltatóvállalat dolgozói felajánlásaikat már jelenleg is jóval túlszárnyalták. Például vállalták, hogy a termelési tervet százezer koronával túlteljesítik. Eddig a túlteljesítés értéke már negyedmillió korona. A szolgáltatások értékét pedig a vállalt ötvenezer korona helyett százötezer koronával szárnyalták túl. A továbbiakban a szolgáltatások színvonalának emelésére a minőség javítására törekednek. — Remélem, és bízom benne, hogy vállalatunk dolgozói a nemzetközi versenyben — a berehovói testvérüzemmel folytatott versenyben — becsülettel helytállnak — jegyezte meg az igazgató, mielőtt búcsút vettünk. Ezzel is hozzá akarunk járulni a történelmi jubileum méltó megünnepléséhez. (kulik) Kommentáljuk LEÉRTÉKELT ÁRU — EREDETI ÁRON? Még a búitokat rendszeresen látogató vásárlók közül sem tudja mindenki, hogy egyes tartósabb élelmiszereket, például konzerveket, amelyeknek már lejárt a szavatossági idejük, de az illetékes szervek megítélése szerint fogyasztásra alkalmasak, leértékelt áron értékesítenek, így azután gyakran előfordul, hogy a pénztárcánk látja kárát tájékozatlanságunknak, illetve jobban mondva, egyes elárusítók tudatos árcsalásának, vagy — mert ennek lehetőségét sem zárhatjuk ki — felületességének. Ennek bizonyítására számtalan példát hozhatnának fel a különféle ellenőrző szervek. Többnyire kisebb tételekről, de ezen túlmenően olyan jelenségről van szó, amely árnyat vet a kereskedelem becsületes dolgozóira is. Különben a tételek nagyságrendjével kapcsolatos előző állításom is megkérdőjelezhető. A napokban Galántán egy tejcsarnokban három paradicsomdzsúszt vettem, amelyet a Dunaszerdahelyi Konzervgyár 190 grammos kis konzervek formájában még 1971-ben gyártott, és eredeti ára darabonként 1,90 korona volt. Ennyit is fizettem érte. Rögvest utána — nem kis meglepetésemre — a szemközti önkiszolgálóban, majd néhány házzal odébb, egy zöldség- és gyümölcsüzletben ugyanezt az árut, csak épebb, nem rozsdás dobozokban, megkaptam a hivatalosan leértékelt egykoronás áron. Veszteségem tulajdonképpen nem égbekiáltó — két korona hetven fillér volt. Mondhatná valaki, szólni sem érdemes. Igen ám! Az érem másik oldala ugyanis az, hogy ez az „ármódosítás“ nem is olyan apró-cseprő, hanem csaknem százszázalékos. S ki tudja, hány üzletben és hányán veszik meg még ilyen eredeti áron nemcsak a paradicsomdzsúszt, hanem sok más leértékelt árut is? Itt már összegszerúségében is többről van szó, nem is beszélve az erkölcsi vagy — ha úgy tetszik — a politikai károkról. Mert sok kicsi sokra megy, meg aztán jó néhányan hajlamosak arra, hogy a jobbik esetben egyes elárusítók felületességet (nem tanulmányozták át jól az árszabályzatot), a rosszabbikban pedig megengedhetetlen ügyeskedésüket — általánosítsák. Akár az egész szocialista kereskedelemre, sőt, eltúlozva a dolgokat, az Ilyen jelenségek ellen harcoló társadalmunkra is. Ebben rejlik a fő veszély, és ezért kell nagyon erélyesen fellépnünk a vásárlók megkárosításának, a nyerészkedésnek ilyen formája ellen is. Mi ennek a módja? Ügy hiszem, tűi sokat remélünk az utólagos rendszabályoktól, a különféle bírcágoktól. Nem vonum kétségbe, hogy funtos követelmény tökéletesíteni az ellenőrző szervek munkáját és a körülményeknek megfelelően differenciáltan ugyan, de az eddiginél szigorúbban eljárni azokkal szemben, akik bizonyíthatóan mások számlájára élösküdnek. Csakhogy az ellenőrző szervek egymagukban képtelenek ezt a jelenséget gyökeresen kiirtani. A megoldás kulcsát abban kell keresnünk, hogy minden vásárló jobban ügyeljen legsajátabb érdekére, arra, hogy lelkiismeretlen emberek nem vezessék az orránál fogva, s ha ilyen törekvést tapasztal — ne hagyja szó nélkül. Ehhez azonban az is feltétlenül szükséges, hogy a termelő- és a kereskedelmi szervek ezt a „magánszorgalomból" végzett ellenőrzést hatásosabban elősegítsék. A leértékelt áru esetében például azzal, hogy mindenütt feltüntetik nemcsak a gyártás időpontját, hanem a szavatosság tartamát is. Azzal, hogy mindenütt gondoskodnak az új ár feltüntetéséről az árcédulákon. S ezen túlmenően azzal is, hogy — ennek módja tőlük függ — a vásárló- közönséget tájékoztatják róla, milyen árucikkeket értékeltek le. Más szóval: a hangsúlyt a különben elmaradhatatlan bírságolásról helyezzük át a hatásosabb megelőzésre. GALY ivan ORVOSI TANÁCSADÓ A tetvesség megelőzése és kezelése A vérszívó tetvek közül az emberen három fajta: a ruha- tetű, a fejtető és a lapostetü fordul elő. Mindhárom azonos életmódot folytat, biológiai szempontból a fej- és a ruha- tetü csak tartózkodási helyével különbözik egymástól. A 3—4 milliméter hosszú, ovális alakú ruhatetü általában ott tartózkodik, ahol a ruha legszorosabban simul a testhez, így leginkább az alsó ruházatban, a ráncok és a varrások mentén található meg. A ruhatetü petéit erős anyaggal a ruha ráncaiba ragasztja. A serkék 7—8 nap alatt kelnek ki. A ruhatetü fejlődése kb. 15—17 napig tart, amit azt jelenti, hogy a legalább kéthetenkénti ruhaváltás megóv az eltetvese- déstől. A külső behatásokkal szemben a tetvek eléggé ellenállók, a szárazságot igen jól ■ tűrik, vízbe merítve napokig sem pusztulnak el, és a fagy sem pusztítja el őket. A hővel szemben viszont igen érzékenyek. 50 fokos hőmérsékleten percek, 60 fokon másodpercek alatt elpusztulnak. A ruhatetü igen gyorsan terjed. A tetves egyén vakarózás- sal, a ruhadarabok átmeneti levetésével napközben is mindenfelé elszórhatja az élősködőket. A földre kerülő tetvek az emberre gyorsan felkapaszkodnak. A 3—4 mm nagyságú, ugyancsak ovális alakú fejtető a hajban él, és serkéit erős anyaggal a hajszálak tövéhez ragasztja. A legtöbb serke a halánték- és tarkótájon található. Ellenállóképessége, biológiai sajátosságai a ruhatetűé- vel azonosak. A fejtető csak közvetlen érintkezés útján, pl. fejek összedugása vagy huzamosabb együttlét esetén, illetve sapkacsere, közös fésűk használata útján terjed. A lapostetü mindössze 1—3 milliméter hosszú, teste négy- szögletes alakú. Elsősorban a szeméremszőrzeten tartózkodik, de gyakran megtalálható a hónaljszőrzeten, sőt a szemöldökön vagy szempillákon is. Jelenlétét gyakran elárulja az alsóneműn található tömeges, rozsdabarna színű ürüléke is. Ellenállóképessége a fej- és ruhatetűével azonos, szaporodása azonban mérsékeltebb. A lapostetü egyik emberről a másikra rendszerint nemi érintkezés útján kerül át, fertőződés azonban együttalvás alkalmával is történhet. A különféle tetűölő szerek alkalmazásakor az óvatosság nagyon fontos, mivel ezek csak a már kifejlett tetveket pusztítják el, a serkék ellen nem hatásosak. Ezért a serkék kikelési idejétől függően a kezelést 8—10 naponként meg kell ismételni. A tetves személy kezelésével egyidőben jelenteni kell a tetvesség felbukkanását, hogy a környezetben élő személyek, a ruházat, a használati tárgyak, a lakás stb. fertőtlenítése is megtörténhessen. A textíliák (alsó-, felsőruházat, ágynemű stb.) fertőtlenítésének legbiztosabb módszere a magas hőmérséklet alkalmazása, vagyis a ruházat kifőzése, átvasalása. A lakásokban elszóródott ruhatetvek elpusztítására bármely engedélyezett rovarirtószer megfelel. A tetővel fertőzött használati tárgyak megtisztítása is fontos. A fejtető pusztítására alkalmas a gyógyszer- tárakban kapható Nerakain folyadék, melyet a hozzácsatolt használati utasítás szerint kell alkalmazni. A tetves személyek kezelésén túlmenően nagyon fontos annak felkutatása, hogy a fertőzött személy a tetvességet kitől kaphatta meg, illetve kinek adhatta tovább. A tetves személy környezetének, családtagjainak, lakótársainak, tanulótársainak vizsgálata a megelőzés legfontosabb eszköze. Fejtetvesség szempontjából leginkább a gyermekközösségek veszélyesek. Ezért új gyermek felvételekor, majd havonta egy alkalommal, az általános iskolákban pedig a tanév elején, majd negyedévenként az orvosnak meg kell vizsgálnia a gyermekeket. Nagyon fontos a csoportos üdülésre, pl. pionírtáborba induló gyermekek alakos vizsgálata. A tetvesség elleni küzdelemben nagy felelősség hárul a szülőkre, akik kötelesek gyermekeik kellő higiéniájáról gondoskodni, és ennek a megtartását ismételten felülvizsgálni. Ismeretes, hogy a gyermekkorban beidegződött higiéniai szokások elkísérik az embert egész életén át. nr. KVASZ LÁSZLÓ, CSc.