Új Szó, 1977. szeptember (30. évfolyam, 241-270. szám)

1977-09-15 / 255. szám, csütörtök

Közösen — korszerűbben Ujabb feladatok az új tanévben Dinamikusan fejlődő társadal­munk mind töbl>et követel az iskolától, s egyre nagyobbak a társadalom elvárásai a peda­gógusokkal szemben. Eleget tenni ezeknek a fejlődés szab* ta követelményeknek csuk úgy lehet* fia oktatásügyünket a tudomány mai állásához és a lársadalmi szükségletekhez iga­zítjuk. Az 1977/78-as iskolai év a CSKP KB Elnökségének az 1978 júniusában a csehszlovák oktatásfejlesztés tervezetéről hozott határozata megvalósítá­sának második éve. Az Oj Szó olvasói már megismerkedhet­tek a közoktatási párthatáro­zattal mely — mint ismeretes — komplex módon, egész köz­oktatási rendszerünk perspektí­váját megrajzolva, rögzíti a csehszlovák szocialista oktatás­nevelés szervezési (külsői és tartalmi (belsői korszerűsítési feladatait. Persze a közok tatás-tervezet értelmezésével és az ebből adó­dó feladatokkal a jövőben is foglalkoznunk kell. Most már azonban lebontva nemcsak az egyes részfeladatokra (ez is rendkívül fontos, de ez a szak­sajtó feladata leszj. hanem in­kább az iskola tár sadal mi-po­litikai funkciójának módosulá­sára. Persze, nemcsak az isko­la felelőssége és társadalmi funkciói bővültek, hanem meg- növekedett a társadalom fele lősséqe ts az ifjúság nevelésé­ért Ma már az iskola — az em­lített párthatározat értelmében — az ifjúság ismereteit nem­csak gazdagítja, műveltségét, szakismereteit fejleszti, világ­nézetét. erkölcsét formálja, ha­nem megtanítja a fiatalokat szabad idejük hasznos, tevé­keny, kulturált eltöltésére, ala­kítja érdeklődési körüket, s ez­zel egész életmódjukra hatással van. Az új, korszerű iskolának egyre növekvő szerepe van az ifjúság — a társadalmi-gazda­sági fejlődésnek megfelelő — pályairányításában. Ezt a tevé­kenységet azonban az i9kola, a pedagógus, az üzemek, az efsz- ek segítségére, a szülők köré­ljen végzett, az eddigieknél lé­nyegesen hatékonyabb propa­gandamunka, a társadalom egész szemléletének alakítása nélkül nem tudja ellátni. A fej­lett szocialista társadalomra ugyanis a politikai, gazdasági és kulturális területek köl­csönhatása jellemző. Ha az egyik területen ielentős válto­zások történnek, ezek feltéte­lezik. illetve maguk után von­ják a többi terület alakulásá­nak szükségességét. Ebből következik: a cseh­szlovák közoktatásügy további fejlesztésének tervezetében az ifjúság értelmes életre nevelé­se érdekében megfogalmazott feladatokat csakis az egész társadalom szorosabb összefo­gásával lehet teljesíteni. Ezért jogos tehát annak hangsúlyozá­sa. hogy nemcsak az iskola felelőssége mélyült és társa­dalmi funkciói változtak, ha­nem megnövekedett az egész társadalom felelőssége az ifjú­ság szocialista életmódra neve­lésében. Ebben az összetett fel­adatrendszerben pedig tisztáz­ni kell az iskolák és az egyes üzemek szövetkezetek szerepét és a rájuk háruló feladatokat. Ez 1s nz új tanév egyik fel­adata 2. Természetesen e problémakör másik oldaláról sem feledkez­hetünk meg. Mindent meg kell tennünk, hogv az iskolák mind lobban megfeleljenek a társa­dalom mai követelményeinek. Nézzük meg. hogy e téren mit kannak iskoláink az 1977/78-as ta névben ? Az iskoláskor előtti nevelés. Az óvodák hálózatának bővíté­sével Dél-Szlovákia lárásaiban az ötéves gyermekek beiskolá­zása eléri a 90—95 százalékot. Ebben az Iskolaévben a 3—5 éves gyermekeknek 78—80 szá­zaléka jár óvodába. Külön kell szólni az űj óvodai program bevezetéséről, melyben rendkí­vül nagy jelentőséget kap a gyermek anyanyelvi beszédé­nek fejlesztése. Folytatódik ugyanakkor az ötéves gyerme­kek szlovák artikulációs bázisa kialakításának kísérlete, melyet az óvónők délutánonként tíz­perces játékos foglalkozásokon végeznek, elhatárolva azt a tel­jes anyanyelvi közegben folyó oktató-nevelői tevékenységtől. Az alapiskolák első és a má­sodik osztályaiban a tanulók már az úl óra- és tantervek alapján, új tankönyvekből ta­nulnak. Itt jegyzem meg: ez év júniusában ismét sikerült megegyeznünk a Magyar Nép- köztársaság illetékeseivel, hogy az új, nagy gonddal készült Írni, olvasni tanulok című négy részből álló ábécés tankönyv- családot fogjuk a jövőben ha­zánkban is használni.-A felsőbb osztályokban a Pe­dagógiai Kutatóintézet dolgozói további vizsgálatot végeznek. Ennek eredményeként több osz­tály számára készülőben van­nak az új, modern tankönyvek, néhány 5—8. osztályban pedig már kísérleti tankönyvekből ta­nítanak. Korai lenne véleményt mondani. Egy azonban biztos: az új tankönyvek általában na­gyon mutatósak, tartalmilag szí­nesek. szép kivitelezésűek. Meg kell azonban azt is mondani, hogy a kísérleti tankönyvek egyike-másika bizony még szín­telenül tankönyvízű. azaz: aránylag túl bő anyagot tartal­maz, fölöslegesen sok mecha­nikus feladattal látja el a ta­nulót, s ezért nem gondolkod­tat eléggé. És sajnos, nyoma sincs bennük az egészséges és értékes humornak. Reméljük, hogy majd a gyakorló pedagó­gusok a kísérlet eredményeként figyelmeztetik a tankönyvírókat ezekre a fogyatékosságokra. Az alapiskolák hálózatának javításaként tovább folyik a többcsoportos kisiskolák tanu­lóinak teljesen szervezett isko­lákba tömörítése. Évtizedes program megvalósításáról van szó, melynek értelmében a já­rási és a helyi szervek szoros együttműködése és megegyezé­se alapján segíteni kell az el­maradott szociokulturális kör­nyezetből származó tanyai ta­nulókat. Ezekben az iskolákban ugyan­is egy tanító tanít, egyazon időben «gy tanteremben össze­vont négy-öt osztály tanulóit, heti 25—30 órában több mint 40 tantárgyra oktatja őket. A megoldás: biztosítani számukra a körzeti faluban levő teljesen osztott iskolába való járást vagy a kollégiumi bentlakást. Itt az azonos tanulási lehetősé gek megteremtésén van a hang­súly. Persze ez „csak" szerve­zési kérdés, a lényeg továbbra is az, hogy a pedagógus tuda­tosítsa: a gyermek, akit rábíz­nak, a szülők legféltettebb kin­cse. És ez a kincs csak akkor nemesedik igazivá, ha az isko­la olyanná csiszolja, hogy tel­jes fényében ragyoghasson. S ez a feladat most már nem csupán néhány gyermekre vo­natkozik, hanem kivétel nélkül mindegyikre. A középfokú iskolákban a központi kérdés, hogy a tevé­kenység súlypontja a kvalifiká­ció síkjáról a szocializáció sík­jára tolódjék. Ennek értelmé­ben tehát nem kizárólagosan csak a munkaerő felhasználha­tóvá tétele (a kvalifikációi irányában kell hatnia minden középfokú iskolának, hanem biztosítani kell a tanuló sze­mélyiségének sokoldalú kibon­tását. s így kell szolgálni mind a termelőerők, mind a terme­lési viszonyok fejlesztését fez a szocializáció pedagógiai sík­jai, mert „itt közvetttődik az egyén kialakított képességeinek összessége, tudása és készsége a termeléshez“ ÍTurcsenkol. 3. Az 1966/78-as iskolai évnek, is egyik központi feladata segíte­ni a fizikai dolqozók gyerme­keinek sikeres tanulását. A kérdés megoldásának döntő té­nyezője a pedagógus felkészült­sége. Ismert mondás: tudás nélkül nem lehel, szív nélkül nem szabad tanítani. Ez azt is jelenti, hogy szaporodniuk kell az aklív pedagógiai perceknek a tanítási órákon, azaz fokozni kell a tanítás-tanulás intenzi­tását. S ez egyre inkább a ta­nuló önálló tevékenységének céltudatos megtervezését, vezér­lését és segítségét jelenti. Mindez szorosan összefügg a pedagógusok továbbképzésével és a pedagógusképzéssel. Mind pedagógiai képzésünk, mind pedig az intézményesített peda­gógus-továbbképzésünk nagy eredményeket mondhat magáé­nak. Ez persze nem zárja ki azt a tényt, hogy azok a peda­gógusok. akik nemcsak felis­merték a megnövekedett társa­dalmi igényeket, hanem hiány­talan érvényesítésükre is törek­szenek. joggal teszik szóvá a még esetlegesen felbukkanó fo­gyatékosságokat. például egy- egy előadó gyengébb teljesít­ményét vagy az előadási anyag didaktikai bőbeszédűségét stb. Az 1977/78-as tanév a főisko­lai pedagógusképzés terén is változást hozott hazánkban. A leglényegesebb újítás az alap­iskola felső tagozatú és a kö­zépiskolai tanárképzés egysé­gesítése az egész országban. Mivel rendkívül bonyolult fel­adat volt a pedagógiai fakultá­sok és az egyetemi tanárképző tanszékek integrációja-raciona- lizálása. az óra- és tantervek egyeztetése, az Oktatási Mi­nisztérium egy bizottságot bí­zott meg az egyeztetés ki­dolgozásával. Ez a bizottság a főiskolák és az egyetemek javaslatai alapján döntött: hol, melyik főiskola vagy egyetem tanszékén milyen tanárokat ké­pezzenek hazánkban a jövőben. A döntés értelmében például a magyar nyelv és irodalom szakos alapiskolai felső tagoza­tos és középiskolai pedagógu­sok — az elsőéves hallgatók már ebben az iskolai évben — a bratislavai Komenský Egye­tem tanszékén tanulnak. Az al­só tagozatos tanítóképzés a Nyitrai Pedagógiai Fakultáson marad, ahol továbbra is a ma­gyar nyelv és irodalom tanszé­ke biztosítja a tanítást. Felté­telezhető, hogy a tartalmi kor­szerűsítés, az új főiskolai óra- és tan tervek a jövő pedagógu­sainak korszerűbb oktatását- nevelését biztosítják majd. Minden pedagógustestületnek erkölcsi kötelessége segíteni a pályakezdők zökkenőmentes beilleszkedését az iskolai mun­kába. Hiszen az egyetemről, főiskoláról kikerülő fiatal pe­dagógusok az iskolai gyakorlat minden apró mozzanatára nem lehetnek eléggé felvértezettek. Ezért az új tanévben az Okta­tási Minisztérium rendelete ér­telmében minden pályakezdő tanítót egy kellő tapasztalattal rendelkező pedagógus segíti az első évben. A pedagógus-to­vábbképző intézet kidolgozta a pályakezdők beilleszkedését se­gítő. intézményesített és hono­rált tevékenység tartalmát és módszereit. 4. Az új tanév minden bizony­nyal tovább mélyíti azt a tár­sadalmi bizalmat, melyet a szo­cialista magyar tanítási nyel­vű iskolák pedagógusai az el­múlt évek szorgalmas és hoz­záértő munkájával kiérdemel­tek. A sok szálból összetevődő pedagógusi tevékenységet nagy­ban segítik a jelentős évfordu­lók adta nevelési lehetőségek. Hiszen ebben az iskolai évben ünnepeljük a világtörténelem legjelentősebb eseményének, a Nagy Októberi Szocialista For­radalom győzelmének 60. és a februári győzelem 30. évfordu­lóját. Ez is szimbolizálja azt a lenini gondolatot, hogv „Októ­ber nem egy forradalom a töb­bi között. Október nemcsak orosz proletárforradalom. Min­den népé, mert előbb vagy utóbb, minden népnek elfön a maga Októbere“. Az új tanév­ben az iskolai munka ennek a lenini gondolatnak a jegyében realizálódik. MÖZSI FERENC Nyelvünkben élünk Jegyzetek a III. anyanyelvi konferenciáról Budapesten a közelmúltban rendezték meg a III. anyanyel­vi konferenciát, amely többek között a következő lényeges kérdésekkel foglalkozott: ma­gyarságismeret, a nyelvmegőr- zés, a kétnyelvűség és a ma­gyar nyelv tanítása. Minderről plenáris tanácskozásokon, szek­cióüléseken és más rendezvé­nyeken esett szó. Az utóbbi időben — főként a II. konfe­rencia óta — mind nagyobb súlyt kapott, a nyelven túl, a magyar irodalom,' művészet, zene, történelem minél széle­sebb körű megismertetése. Előadások hangzottak el — többek között — a Magyar Népköztársaság művelődési kapcsolatairól, a hungarológia tanításáról, a magyar kultúra helyzetéről idegen nyelvi kör­nyezetben. Ortutay Gyula akadémikus, az MTA Néprajzi Kutató Cso­portjának igazgatója A magyar népművészet reneszánsza cím­mel tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást. Szeli István újvidéki egyetemi tanár, a ju­goszláviai hungarológiai kuta­tások intézetének vezetője, hozzászólás helyeit letette az előadói asztalra a szlavóniai magyarság népművészetének új bizonyságát: a korógyi népbal­ladák és balladai történetek kötetét, amely most jelent meg Jugoszláviában, ťass Lajos az ének és a zene nyelvmegőrző szerepéről tartott előadást. Tasnády T. Álmos (Belgium] a kétnyelvűség jelenével és táv­lataival foglalkozó tanulmá­nyát ismertette, majd a leg­nagyobb elismeréssel szólt a Magyarok Világszövetsége munkájáról, az anyanyelvi mozgalom Nyelvünk és kultú­ránk című lapjáról és az anya­nyelvi konferenciák sorozatá­ról. Nagy szeretettel és tapssal köszöntötte a hallgatóság a dunántúli születésű, magyar anyanyelvű, már évtizedek óta a Szovjetunióban élő nyelvész, Majtyinszkaja Klára felszólalá­sát. A Szovjetunió Tudomá­nyos Akadémiája nyelvtudomá­nyi intézetének munkatársa elmondta, hogy fő céljuk a magyar nyelv tisztaságának megőrzése, az idegen fordula­tok kiiktatása. A ' húszéves ungvári egyetemen tizenhárom- tizennégy esztendő óla taníta­nak magyart, s a magyar filo­lógiai tanszéken magyar nyelv- és irodalomtanórákat képeznek. Idén ő volt a vizs­gáztató bizottság elnöke. Maj­tyinszkaja Klára emlékeztette a hallgatóságot arra, hogy a régi Oroszország, a mai Szov­jetunió, a finnugor származású népek bölcsője, hazája; a kis vagy nagyobb finnugor népek­nek szövetségi köztársaságaik, autonóm területeik vannak és a szovjetunióbeli finnugor nyel­vészek minden esztendőben más és más finnugor szárma­zású nép területén találkoz­nak. Működik külön Szovjet — Finnugor Bizottság is. Ezt követően a magyar nyelv ausztriai, kanadai, svéd­országi, franciaországi, angliai, ausztráliai és egyesült álla­mokbeli oktatásának kérdései­vel foglalkoztak. Az egyik legemlékezetesebb plenáris ülésen a résztvevők Ady-emlékmíísort hallgattak meg, s ennek során Keresztury Dezső akadémikusnak, a Ma­gyarok Világszövetsége alelnö­kének előadását a költő élet­művéről, emberi alakjáról. Csehszlovákiából öttagú kül­döttség vett részt a tanácsko­zásokon: Szeberényi Zoltán, a tudományok kandidátusa, főis­kolai tanár (a küldöttség veze­tője], Dagmar Čierna, a tudo­mányok kandidátusa, történész, Vadkerty Katalin, a tudomá­nyok kandidátusa, történész, jaromír Tomeček író és e cikk szerzője. A CSEMADOK Központi Bi­zottságának tagja, Vadkerty Katalin előadásában szólt a csehszlovákiai magyar nemzeti­ség helyzetéről, azokról a kul­turális eredményekről, amelye­ket állami támogatással a tör­vénybe iktatott nemzetiségi jo­gok alapján elértünk. Részle­tezte például a sajtó és a rá­dió helyzetét, beszélt a CSE­MADOK munkájáról is. A konferencia eredményeit, tapasztalatait, az anyanyelvi mozgalom további fejlődését szolgáló útmutatásait a befe­jező plenáris ülésen Gosztonyt János oktatási államtitkár fog­lalta össze: „Ezen a konferencián to­vább tágult látókörünk, széle­sedett témakörünk. A nyelv mellett kiemelt szerepet kapott a népművészet is... A konfe­rencián első ízben vettek részt a Magyarországgal szomszédos szocialista országok magyarsá­gának képviselői. Körükben nagy örömmel köszöntöttük őket. Részvételüket, jelenlétü­ket munkánkban a jövőben is fontosnak ítéljük. A magunk részéről . mindent elkövetünk, hogy így legyen, annál is in­kább, mert a kölcsönös meg­ismerkedésen túl sokat tanul­hatunk egymástól, segíthetjük is egymást közös anyanyel­vűnk, kultúránk ápolásában, és nélkülük — a szó valódi értelmében — nem teljes a magyar anyanyelv és kultúra ápolása és fejlesztése.“ GILANYI SÁNDOR ,, Kultúrpolitika ‘ ‘ (A Helikon mint hulladékpapír) járási könyvtár, Losonc. Zsebkendőnyi olvasósarok, öt­hat asztalkával. Valami már itt sem stimmel, vagy a székek túlméretezetten magasak vagy az asztalkák lábai rövidek. Per­sze, aki olvasni akar, az még szívesén elvisel egy-két ilyen apró kellemetlenséget. Még örül is, sőt büszke lehet. Joggal. Számos helyen megirigyelhet­nék ugyanis a losonciakat ezért az olvasósarokért, az itt található' bőségért. Nemcsak a központi sajtótermékek találha­tók meg itt, de szaklapok és külföldi újságok egész sora is, Magyar Nemzet. Népszava, Or­szág-Világ, de az Élet és Iroda­lom, Kortárs, Nagyvilág, Vilá­gosság, Helikon, sőt az Utunk című romániai hetilap is. Nem a kisördög bújkált ben­nem, csak a Helikon világiro­dalmi figyelő egy régebbi szá­mára lett volna munkámhoz szükségem. — Nincs — csattan kérésem­re a kurta válasz. — Nem rakják el?! — naiv- kodom. — Nem, nincs rá hely. Elad­juk az újságokat. — Kinek? — Mint hulladékpapírt. — Adják inkább nekem — lelkesülök hirtelen gyűlt ötle­temtől. A termetes könyvtáros hölgy erre bizonyára nem számított, meg is inog energikus maga­biztossága olyannyira, hogy odainti kolléganőjét, percekig tanácskoznak, miközben gya­nakvón mustráig at nak. Miféle csodabogár lehetek!? — Nem lehet, a nyersanyag­hulladékot felvásárló vállalat- nak kell adnunk — közlik vé­gül a döntést. — Hozok ezentúl minden olyan lapért, melyre szükségem van, cserébe egy kiló más, né­kem is értéktelen újságpapírt! — Nem! — Két kilót hozok, úgysem győzöm tüzelni. Előnyös üzlet maguknak is — próbálom rá­beszélni. Eredménytelen kísér­let. Felháborodik, robban, dü­hös szemvillanásokkal, nyakán kidagadó erekkel. Bizonyára nem volt még dolga ilyen ne­héz felfogású ügyféllel. — Mit szemtelenkedik itt! Menjen a francbat Mondtam hogy nem lehet! — sivalkodik. — De miért? — próbálok utolsó erőmmel könyörületet ébreszteni benne. — Azért, mert nem! — szö­gezi le ellentmondást nem tűr­ve. Arcán diadalittas mosolyt látok felvillanni — büszke tel­jesítményére. Remek magyará­zatot talált! „Azért, mert nem!“ Nagysze­rű válasz! Miért nem ezzel kezdte? Szóltam volna én ak­kor egy szót is? (pálházyj 1977 IX. 15.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents