Új Szó, 1977. szeptember (30. évfolyam, 241-270. szám)

1977-09-01 / 241. szám, csütörtök

IA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1977. szeptember 1.1 CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA m XXX ÉVFOLYAM 241. szám Ára 50 fillér ÚJ TANÉVET KEZDÜNK Írta: Juraj Busa, az SZSZK oktatási minisztere Az üdülés és pihenés hetei után ismét megélénkül az iskolák élete Több mint 1 millió gyermek és fiatal tér vissza az intézetek falai közé, hogy felkészül jön az életre es a munkára a fejlett szocialista társadalomban. A pedagó­gusok azonban már néhány nappal ezelőtt találkoztak, hogy megbeszéljék azokat a feladatokat, melyek az új oktatási tervezetből hárulnak iájuk, s előkészítsék az új tanévet. Oktatási rendszerünk továbbfejlesztésének tervezeté ebben és a következő tanévekben is meghatározza szocialista okta­tásügyünk fejlődésének irányvonalát és az iskolák alapvető feladatait. Az idei tanévben a pedagógusok munkáját ösz­tönzőleg befolyásolja a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. és a februári győzelem 30. évfordulója. Ezek a jubileumok nemcsak az egyes tantárgyak oktatásában tükröződnek visz- sza, hanem az iskolán kívüli nevelésben, a SZISZ-sze> ve/etek és a pionírszervezetek munkájában is. Meggyőződésünk, liogy — akárcsak a korábbi években — ezeknek a jelentős évfordulóknak a pedagógiai munkában való kihasználását hatékonyan segítik az iskolai pártalapszervezetek, a Forra­dalmi Szakszervezeti Mozgalom és más tömegszervezetek. A februári győzelem 3U. évfordulója alkalmából iskoláink megemlékeznek majd az egységes oktatásról szóló törvény életbe lépésének 311. évfordulójáról is. Örvendetes, hogy pedagógusaink szívvel-lélekkel kezdtek meg az. oktatási rendszer új feladatainak teljesítését. Ez ért­hető, hiszen az új koncepció az oktató-nevelő munka kor­szerűsítésének eszköze, s az iskolai munka hatékonyságának előfeltétele. Csak az oktatási tervezet megvalósításával lesz­nek képesek iskoláink megfelelni a fejlődésnek, s eleget tenni a fejlett szocialista társadalom és a tudományos-műszaki fejlődés távlati szükségleteinek. A múlt tanévben, azaz az oktatási tervezel életbe lépé­sének első esztendejében elért kedvező eredmények igazolták az új koncepció helyességét és megalapozottságát. Az, hogy iskoláink az első évben megbirkóztak a feladatokkal, arról tanúskodik, hogy pedagógusaink megértették az intézkedések fontosságát, és céltudatos, lelkiismeretes munkával igyekeztek teljesíteni őket. A Cseh Szocialista Köztársaság Oktatási Mi­nisztériumával karöltve kidolgoztuk az alap- és középiskolák rendszerének új törvényjavaslatát. Nagy figyelmet fordítottunk a pályaválasztásra is, mert a fogyatékosságok kedvezőtlenül befolyásolják a fiatal egyéniségének fejlődését, az egyes szak­mák és pályák iránti csekély érdeklődés pedig népgazdasági és társadalmi szempontból is kedvezőtlen. A múlt tanévben a közép és főiskolai felvételi vizsgákat módosítottuk egyrészt azért, hogy a jó képességű és helyes emberi magatartású fiatalok bizonyos előnyökhöz jussanak, másrészt azért, hogy helyes mederbe tereljük a fiatalok ér­deklődését. Ennek kapcsán szeretném felhívni a nyolcadikos és kilencedikes tanulók szüleinek figyelmét arra, hogy az ipari tanti ló-intézetek is teljes középiskolai képesítést nyújta­nak. Fontos, hogy a gimnazista diákok szülei gyermekeik pályairányítása során még jobban szem előtt tartsák társa­dalmunk távlati szükségleteit. Az oktatás és a nevelés, valamint az uj oktalasi tervezel .megvalósítása a pedagógusok vallára nehezedik. Az új tan­évben már az alapiskolák második osztályos tanulói is az új koncepció szerint fognak tanulni, s néhány kísérleti is­kolában a harmadik, a hetedik és a nyolcadik osztályban is bevezetjük az új koncepciót. Megkülönböztetett figyelmei fordítunk a szakmunkáskép- üésre. Az SZSZK kormánya ez év februárjában jóváhagyta az új szakmák rendszerét, ebben a tanévben tehát ennek alapján megkezdjük ezeknek az iskoláknak is a korszerű sitését. Ezekkel az intézkedésekkel lehetővé válik a három osztályos iparitanuló-iskolát látogató tanulók számára is, liogy teljes középiskolai végzettséget szerezzenek a dolgozók középiskoláiban. Fokozatosan új szakmunkásképző* intézeteket nyitunk, szükséges azonban, hogy az egyes vállalatok ked­vező anyagi feltételeket teremtsenek az ezekben az iskolák­ban folyó oktató-nevelő munkához. Oktatási rendszerünk tartalmi átépítésének egyik jellegze­tes vonása, hogy emeljük a munkára nevelés és a politech­nikai képzés színvonalát. Kedvezően értékelhetjük az eddigi eredményeket, s jók a tapasztalataink a gimnáziumokban bevezetett fakultatív (választható) tantárgyak oktatásával, melyek révén a tanulók elsajátíthatták egy-egy szakma alap­jait. Ezáltal lehetővé válik, hogy a végzősök a gimnáziumból kikerülve munkába állhassanak. Másrészt a fakultatív tan­tárgyak oktatása felkelti a fiatalok érdeklődését a műszaki és természettudományos tantárgyak iránt. A kedvező ered­mények arra ösztönöztek bennünket, hogy az új tanévben inég több iskolában vezessük be az ilyen tantárgyak okta­tását. A most kezdődő tanévben kísérletileg több szakközép- iskolában is az új koncepció szerint fognak tanítani. Ezeknek az igényes feladatoknak a teljesítése minden pe­dagógustól öntudatos és lelkiismeretes munkát követel meg. Valamennyi oktatónak és iskolaügyi dolgozónak igényesnek kell lennie önmagával szemben és az is fontos, hogy bíráló magatartást tanúsítson. Felelősségteljes munkája során azon­ban nem maradhat magára hagyatva. Az ifjú nemzedék oktatása és nevelése az egész társadalom ügye. A pedagógus felel társadalmunknak a saját munkájáért, ám a társadalom­nak is érdeke, hogy kedvező feltételeket teremtsen az oktató- nevelő munkához. Üj tanévet kezdünk, melynek során az iskolákra háruló feladatok nem csekélyek. Azzal a tudattal látunk munkához, hogy teljes egészében élvezzük a CSKP bizalmát és támoga­tását, s hogy nemes, felelősségteljes munkánkban segítsé­günkre lesznek a szülők, a tömegszervezetek, az üzemek és a vállalatok. A szocialista nevelésben elért sikerekkel kö­szönthetjük méltóképpen a közelgő nagy jubileumokat. Ez év első hét hónapjában a CKD gázolajmotorokat gyár­tó Hradec Králové-i üzemének dolgozói 100,1 százalékra teljesí­tették az árutermelési tervei. Teljesítették szocialista felajánlá­sukat is, öt hónappal a határidő előtt a nyikolajevi (Szovjetunió) hajógyárba útnak indítottak öt 8 DR típusú Diesel motort. Képün­kön; Ladislav Hrnnek egy Diesel-motor elosztőherendezését sze­reli • (Felvétel: J. Tachezy — ČTK) Ünnepélyes tanévnyitó a Nemzetbiztonsági Testület r /*■ i i * ■ a Főiskoláján Üdvözlő táviratok (CSTK) — Gustáv Husák köz társasági elnök táviratban íe jezte ki jókívánságait Muamar Kaddafi ezredesnek, a Líbiai Arab Szocialista Népi Állam Általános Népi Kongresszusa főtitkársága főtitkárának, az ország nemzeti ünnepe alkal inából. Ugyanebből az alkalomból Lubumír Strougal szövetségi miniszterelnök üdvözlő távira tot küldött Abdái Ati Ubajdi- nak, a líbiai Arab Szocialista Népi Állam Általános Népi Hi zottsága elnökének. Elena Liívajová elvtársnő a Csallóközije látogatott (ÜSTK) — Elena Litvajová, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nőszövetség Központi Bizottságának elnöke tegnap a dunaszerdehelyi (Du­najská Streda) járásba tátoga­tott. A járási pártbizottság szék­házában találkozott Stefan Fe renceivel, az SZLKP KB lagjá val, a járási pártbizottság ve zető titkárával. Tájékozódott azokról az eredményekről, ame lyeket a járás dolgozói a XV. pártkongresszus határozatainak teljesítése terén érnek el. Meg elégedéssel állapította meg, hogy a járás nődolgozói jelen tős mértékben kiveszik részü­ket a sikerek eléréséből. Litvajová elvtársnő a duna­szerdahelyi Nyugat-szlovákiai Baromfifeldolgozó Üzembe, va­lamint a Dunajský Klátov i Ál Unni Gazdaságba is ellátogatott, ahol találkozott e két vállalat politikai és gazdasági tisztség viselőivel és dolgozóival. A humennéi Chemionban sikereset! fejlődik az ájítómozgalom (Tudósítónktól) — Kelet- Szlovákia egyik legjelentősebb vegyipari üzemében, a humen­néi Chemionban — ahol figyel­met érdemlő eredményekkel valósítják meg a termelési és beruházási feladatokat — sike­resen fejlődik az újítómozga­lom. Ezt bizonyítja az is, liogy a vállalat minden tizedik dol­gozója újító. Az idén a Chemlon dolgozói közel 270 újítást nyújtottak be, ebből a termelésben már meg­valósítottak kilencvenet, ami évente 2,ti millió korona meg­takarítást eredményez. Külön említést érdemel, hogy az úji- lók sorában egyre több no te­vékenykedik, akik az év elejé­től 22 újítási javaslatot adtak be. A nők újítómozgalmának ki­bontakoztatásában jelentős ér­deme van a szakszervezeti üze­mi bizottság által szervezeti, a legsikeresebb női újító címért folyó szocialista műn ka verseny­nek. A megvalósított újítások álta­lában a müfonál új fajtáinak termelésével összefüggő kérdé­sek megoldására, az importált nyersanyagok és berendezések hazaival történő helyettesítésé­re, a termékek minőségének ja­vítására irányulnak. A sikeresen fejlődő újítómoz­galom nagyban hozzájárul a ter­melési feladatok eredményes teljesítéséhez is. Az év elejétől a humennéi Chemlon dolgozói terven felül előállítottak közel 260 tonna műfonalat, s a bruttó termelés értékét több mint 10 millió koronával túlteljesítették. { kulik J Bratislavában tegnap ünne­pélyes tanévnyitót rendeztek a Nemzetbiztonsági Testület Fő­iskoláján, s ezzel megkezdte tevékenységét a főiskola 4. ka­ra is. A tanévnyitón részt veit Kolms Trávniííek, az SZLKP KB Titkárságának tagja, a Pravda főszerkesztője, Ladislav Sátluv- ský, az SZLKP KB osztályve­zetője, továbbá a városi szer­vek, főiskolák, tudományos in­tézmények és a védnökség!üze­mek képviselői. Miután Stefan Lazar szlovák belügyminiszter szemlét tar­tott a leisorakozott egységek fölött, dr. Ľudovít Penzeš ez- redes, a. Nemzetbiztonsági Tes­tület Főiskolája parancsnoká­nak első helyettese köszöntöt­te a tanévnyitón megjelent vendégeket. Ezt követően dr. Ludek Prikryl vezérőrnagy, a főiskola rektora kiadta a tan­évnyitó parancsot. . Ünnepi beszédet Stefan La­zar belügyminiszter mondott. Hangsúlyozta, hogy az új tan­év megnyitására és a Nemzet- biztonsági Testület főiskolája 4. kara tevékenységének meg­kezdésére rendkívül jelentős időszakban került sor. Hatvan évvel ezelőtt győzedelmeske­dett: a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom, amely új kor­szakot nyitott az emberiség történetében. Nemzeteink is hűen követték az Októberi For­radalom halhatatlan eszméit, és 1948 februárjában győzel­met arattak a reakció felett. A februári győzelem, amelynek 30. évfordulóját a most kezdő­dő tanévben ünnepeljük meg, megnyitotta a szocializmus épí­tésének útját hazánkban. Lazar elvtárs behatóan fog­lalkozott azokkal a feladatok­kal, amelyek a XV. pártkong­resszust követő időszakban a Nemzetbiztonsági Testületre a párt és a szocialista állam biz­tonságpolitikájának megvalósí­tása terén hárulnak. Ezzel összefüggésben kiemelte a Belügyminisztérium iskolái, különösen a köztük elsőrendű helyzetet elfoglaló főiskola fejlesztésének jelentőségét.-Iir­Stefan Lazar. az SZSZK belügyminisztere ünnepi beszedet mond a tanévnyitón (A. Páldy felvétele — .GöT&J!

Next

/
Thumbnails
Contents