Új Szó, 1977. augusztus (30. évfolyam, 210-240. szám)
1977-08-15 / 224. szám, hétfő
Jorge Am a do* A mécs fénye A perzselő napon, csupasz hátú munkások, hosszú rúdra erősített kaszával vágták a kakaógyümölcsöket. Tompa puffanással pottyantak le n sárga gyümölcsök, asszonyok és gyerekek gyűjtötték össze, és nyitották ki a metszőkés hegyével. Halomba gyűltek a húsos, méztől fehér kakaóbabok; belerakták a puttonyokba, elvitték a szamár hátára szerelt vödrökben. Hajnalhasadáskor kezdték a munkát, és az éj bér álltakor hagyták abba; amikor a nap delelőn volt, sietve kaptak be egy darab szárított húst liszttel, egy darab érett kenyérfagyümölcsöt. Panaszos munkásdalokban szállt az asszonyok hangja r Keserűség életem, mert néger munkás vagyuk. Gazduram, mondja nekem, mondja meg, kérem, nagyon: mikor lesz, hogy szerelmem, bánatom nem siratom. A férfiak kara az ültetvényen, rávágta; Megyek, kakaót szedek a kakaójáról... Alighogy a húsos kakaót szállító karaván elérte a műutat, felharsant a hajcsárok kiáltása: „Hej, átkozott öszvérei Gyerünk, Gyémánt!“ Melk Tavares ezredes, lóháton, a munkafelügyelő kíséretében, végigjárta az ültetvényt, ellenőrizte a munkát. Leszállt a lóról, ráripakódott az asszonyokra meg a gyerekekre: — Micsoda henyélés ez itt? Gyorsabban, asz- szonyok, lassan csak tetvészkedni lehet. Gyorsabb csapásokkal hasították ketté a tenyerükre helyezett kakaögyümölcsök burkát, a metszőkés éles hegye mindannyiszor ujjaikat fenyegette. Meggyorsult az ültetvényt betöltő dal Qteme is. serkentette az aratókat:' A kakaó mézzel tele, haj, de sok virjíg a bokron. Gazduram, mondja nekem, mondja meg, kérem, nagyon: mikor lesz, hogy kedvesem nyoszolyáján álhatóm? A fák között, a kígyók ösvényein, a száraz leveleket taposva, erősödött a fürgébben szedő férfiak hangja: Lőrinoz Zsuzsa linómetszete Megyek, kakaót szedek a kakaójáról... Az ezredes a fákat fürkészte, a felügyelő a munkásokra kiabált; folytatódott a mindennapi keserves robot. Melk Tavares hirtelen megállt, megkérdezte: — KI szedett itt? A felügyelő megismételte a kérdést, a munkások megfordultak, odanéztek; n néger Fagundes választolt: — Én voltam. — Jöjjön, idei Rámutatott a kakaófára, a zárt lombok között, a legfelső ágakon, ottfelejtett gyümölcsök látszottak: — Maga a majmok pártfogója? Azt hiszi, hogy azoknak ültetem a kakaót? Lustaság netovábbja, csak n rendbontásra használható ... — igen, uram. Nem vettem észre ... —• Nem vette észre, mert nem a maga ültetvénye. nem a maga pénze bánja. Ezentúl ügyeljen. Folytatta útját; Fagundes felemelte a kaszát, szelíd és jóindulatú tekintettel követte az ezredest. Mit felelhetett? Meik húzta ki őt a rendőr markából, amikor egyszer bement a faluba, és részegen porrá zúzta a ringyók házát. Nem olyan ember volt ő, hogy csendben kussoljon, de az ezredesnek nem vághatott vissza. Hiszen, nem is olyan régen, elvitte őt Ilhéusba, hogy elégessenek egypár újságot; csudajó móka volt, s jól megjutalmazta, ugye? Hát nem azt mondta neki, hogy visszatérőben van a zűrzavarok kora. pazar idők a bátor, biztos kezű férfiak számára, mint amilyen a néger Fagundes? Egyelőre azonban kakaót szedett, táncolt a dereglyéken száradó kakaószemeken, izzadt a kemence mellett, összemézezte a lábát a vödrökben. Késtek azok a csetepaték, az a tűz a városban még melegedésre sem volt elég. Még jó, hogy látta a forgalmat, teherautón utazott; csupán ijeszlésnek a levegőbe pörkölt néhányat, és alighogy megérkezett, megpillantotta Gábrielét. E’,gy bár előtt ment el, meghallotta a nevetését; az csak ő lehetett. Egy házba vezették őket, ott vártak sorsukra. A fickó, aki elvitte őket, — Loirinho volt a neve — így felelt a kérdésére: — Az arab szakácsnője; jó kis nő. A néger Fagundes lelassította lépését, hátramaradt, hogy meglesse a lányt. Loirinho mérgesen sürgette: — Gyerünk, fekete. No mutatkozzon így, mert elrontja a tervet. Gyerünk innen. Amikor visszatért a tanyára, a végtelen, csillagos éjszakába, amikor a harmonika hangja siratta a magányt, elmesélte Clementének. A mécs vörös fénye képeket festett az ültetvény sűrű sötétjébe, s ők Gabriela arcát, táncos termetét, hosszú lábszárát, fürge lábait látták. — Olyan csinos volt... — Egy bárban dolgozik? — Főz a bárnak. Egy bivalyképű, kövér töröknél dolgozik. Ki volt csípve, szép tisztán, szandálban járt. Clemente alig látta a mécs fényét; összegörnyedve hallgatott, csendben gondolkodott. — Éppen nevetett, amikor arra mentem. Egy paiira nevetett, valamelyik pénzeszsákra. Hallod-e, Clemente? Egy rózsa volt a fülében, sose láttam ilyesmit. Rózsa a fülében; Gabriela eltűnt a mécs fényében. Clemente úgy összehúzta magát, akár egy teknős a páncéljában. — Bementem az ezredes házába. Láttam a feleségét; beteges teremtés, olyan, mint az árnyék. Láttam a lányát is, izgató szépség, de büszke, észre se veszi az embert, úgy megy el mellette. Gyönyörű lány, én mondom neked, Clemente, de Gabrielának nem akad párja, nem ám. Mi van abban a lányban, Clemente? Mondjad ... Mi van benne? Honnan tudná? Mit se számított, hogy vele aludt, odafekiidt mellére, a vándorút a belső vidék, a bozóterdő, majd a zöldellő rétek éjszakáin. Nem jött rá, sose tudta meg. Valami volt benne; lehetetlen s elfeledni őt. A fahéjszín? A szegfűillat? Ahogy nevet? Honnan tudná? Valami forróság volt benne; égett a bőrén, égett a bensejében, valóságos tűzkatlan volt. — Szalmaláng volt, egy pillanat alatt ellobbant. Szerettem volna meglátogatni Gábrielét, elbeszélgetni vele. Nem lehetett, pedig nagyon akartam. — Nem is láttad többet? A mécs fénye a homályt nyaldosta; nőtt az éjszaka, Gabriela nélkül. Kutyák üvöltése, baglyok huhogása, kígyók sziszegése hallatszott. A csendben mindketten az emlékeiken rágódtak. A néger Fagundes elkoppantotta a mécset és lefeküdt. Az éj végtelen és magányos sötétjében a mulatt Clemente felidézte Gabrielát. Mosolygó arcát, fürge lábát, sötétbarna combját, kemény mellét, éjszín hasát, szegfüillatát, fahéjszínét. Karjába fogta, vitte a vesszőből készített ágyba. Lefeküdt vele, s a lány ráborult a mellére. SZALAY SÁNDOR fordítása • Hatvanöt évvel ezelőtt, 1912-ben született a kiváló brazil író, akinek könyvei hosszú idő óta népszerűek a magyar ol- vasóközönség körében is. A fenti részletet Gabriela című regényéből vettük. Dénes György Sóvárgás Tilinkót óhajtott oz éj bennem: paraszt dalt, szomorút, poros kökényt, útilaput, csillagnéző cseléd-reményt, kék szederágat, keserű füvek alatt arany-nedűt, sziklahát páfrány-seregét, levelibéka gombszemét, hűs ösvényt, eltiport csigát, égerlevélen tollpihét, s ahogy úszik a bodzafák csendjében az osti rét. Zs. Nagy Lajos Betegen A homlokodba hűvös, recés szöget böködnek. A tavaszi sugárzás nem használ a szemednek. Kapkodhatsz levegőért: a frontátvonulások fól gyomo? szájon ütnek. Zuzana Mináčova felvétele a Gyerkőcök sorozatból MOLNÁR ZOLTÁN: Autóbuszpiílanatok FÜST A buszba az első ajtónál ölen szálltak fel. Először egy sánta öregasszony; rögtön helyet is adtak neki a bal első ülésen. Azhin egy anya gyermekével; őt beljebb invitálták, nyilván szintén hellyel kínálás céljából. Majd két középkorú férfi; ök megálltai: az első fémrúdba kapaszkodva. Végül, már az utolsó pillanatban, a pólóinges fiatalember. A mozdulaty amellyel felszállás közben még eldobta a cigarettáját, tökéletesen elegáns, begyakoroltán magabiztos volt. Megvárta, míg az ajtó becsukódik, s kéjes lassúsctggal kibocsátotta a füstöt —• egyenletes elosztásban —, orrán és szájáru Büszkén nézett utána a méltósággal szétterülő füstgomolynak az összezsúfolt utastömeg fölött. CSÓK Elnézem az ifjú párt, hogy a tömeg közepén milyen aggálytalanul tudják átadni magukat egy csók varázsának. Nem is egti csók, sok. Csak azért mondom egynek, mert folyamatos. Érdeklődöm, de csak titkon; közben elfordulok, félre ne értsék az érdeklődésemet Mely pusztán szociológiai, társadalmi-lélektani, talán irodalmi, Istenem, a csók ezelőtt intim volt, valamelyest szertartásos áhítat lengte körül. Vagy mindez most is megvan? Csak most már létrehozható a tömeg közepén?’ Ezek a fiatalok nem zárják ki életükből a közösséget. Eggyek vele Nyíltság, kitárulkozás, feloldódás, kollektivitás — irróbálorn megérteni. Persze, reménytelen. Hogyan is foghatnám fel egy új világban született és felnőtt nemzedék sajátos, új, őszinte megnyilvánulásait? PHILEMON ÉS BAUCIS Persze, öregek. Philemon és Baucis, ülnek egymás mellett. Elképzelem, együtt éltek le egy megpróbáltatásokkal teli életet. Megértésben, szere- tetben, kölcsönös megbecsülésben. A következő megállóban közelebb sodornak hozzájuk; most már hallom is, mit beszélnek. Finoman, tartózkodón, a nagyobb nyilvánosság kizárásával. ' Hát igen, ők még tudnak diszkréten viselkedni. De mit is beszélnek ezek a bájos öregek? — ...mert maga mindent elfelejt! Már teljesen szenilis... — Te már akkor is mindent elfelejtettél, amikor még fiatal voltál! — Pedig külön figyelmeztettem! Hogy lehet valaki ilyen felelőtlen ...! —■ Lehet, hogy csak akartál figyelmeztetni. Negyven éve kérsz tőlem számon olyasmiket, amiket nem is mondtál... — De hogy letagadja, az már mégiscsak sok! Még engem rágalmaz ... En csak tűröm, tűröm ... — Ne tűrd! Mióta mondom, hogy ne tűrd! — Es ez a hang ... durva ... alantas ... izgága ... megalázó . — Izgága vagy te ... igen, és szemforgató! Tovább nem 'hallgathatom. Mégis, belehallgatni a mások magánéletébe ... Arrább húzódom,‘de az ingerült hangok utánam kúsznak. Vajun miért nem váltak el? Negyven éve így csinálják? HÜLYE VAGY? Csatlakozásra várok a falusi buszmegállóban. Eldobott papírok, cigarettacsikkek, szemét... Két gyerek az iskolából hazafelé, megpihen a kopott, hulló vakolata kis épület árnyékában, tövében. A kisebbik rögtön térdre ereszkedik, s iskolatáska javai autóbuszt játszik. Tu... luuu... brrr... tolja a por.ban maga előtt-. — Hülye vagy? — szól rá a bátyja, s vállánál fogva elkezdi felráncigálni. „ . A kisebbik nevet, csiklandik, de amint kiszabadul a batyju kezéből, rögtön visszazuhan a porba és továbbtolja a maga különös autóbuszát. Tu ... tuuu ... brrr. A nagyobbik rámnéz, talán egyetértést keres, majd folytatja hatástalan pedagógiai tevékenységét. — Hülye vatjy, öcsi? Hülye vagy? Öcsi nem nyilatkozik, csak a vállát próbálja elrángatni, hogy a másik ne tudjon belekapaszkodni. Tu-tuuu... brrr. Ráncigálás. Több szöveg nincs. Nyilván azt fejezi ki a figyelmeztetes, hogy a porban iskolatáskát tologatni nem éppen helyes tevékenység. A por netalán ártalmas az egészségre; a nadrág és a táska bepiszkolódik, anyuka ezt nem fogja zokszó nélkül hagyni. De az én barátom, akivel egyébként kezdetben megértő tekintetet váltottunk, ennél sokkal tömörebben fejezi ki magát. — Hülye vagy, öcsi? Hülye vagy? Az istennek se mond ennél többet. A busz nem jön, arrább sétálok. A busz csak nem jön, visszasétálok. A táska meg a gyerek a porban csúszik. Ráncigálás. A szöveg rendíthetetlenül ugyanaz: — Hülye vagy, öcsi? Hülye vagy? a busz nem Jön, új szó 1977. VIII. 15.
