Új Szó, 1977. augusztus (30. évfolyam, 210-240. szám)
1977-08-15 / 224. szám, hétfő
Kétezerhatszáz kombájn a közép-csehországi kerületben TASZSZ NYILATKOZAT AZ ETIÓPIÁI—SZOMÁLIA! ESEMÉNYEKRŐL (ČSTK) — Az esőzések okozta kényszerszünet után 2600 kombájn kezdte meg a munkát vasárnap a kora reggeli órákban a közép-csehországi kerületben. Azokon a vidékeken, ahol kevésbé esett, már szombaton teljes ütemben folyt az aratás. Még aznap több mint 12 000 tonna gabonát adtak el a felvásárló üzemeknek. Az állami gabonafelvásárlási tervet szombat estig a kerületben hatodiknak a Prága-keleti járás 101,1 százalékra teljesítette. A két hétvégi napon a közép csehországi kerületből és Prágából több mint 5000 brigádmunkás (ČSTK) — Szombaton ünnepélyes keretek között befejezték a 21. nemzetközi ifjúsági Rysy-túrát. Csaknem 6000 — az utolsó napon 2000-en — fiatal mászta meg a hegycsúcsot, hogy leróják kegyeletüket a világproletariátus vezére, az első szociálista állam megalakí- tója, Vlagyimir Iljics Lenin emlékének. A Rysy-hegycsúcs megmászása azonban nem csupán turista- akció. Ezt bizonyítja az a számos rendezvény is, amelyekre ilyenkor kerül sor. Az ifjúsági szövetség egyik legnagyobb akciójának keretében csaknem 1250 brigádmunkás vett részt. A fiatalok a Tátrai Nemzeti Park térségének rendbehozatalán, az üdülőközpontok környékének szépítésén dolgoztak. Legjobb (Tudósítónktól) — Az ágcsernyői átrakóállomás fontosságát nem kell külön hangsúlyoznom. Itt is jó eredményekkel zárták az első félévet. A Szovjetunióból érkező szállítmányok átrakásának tervét 104,8 százalékra teljesítették. A kék egyenruhások az aratási idő alatt szombaton és vasárnap is dolgoztak. Helytálltak azok helyett is, akik szövetkezeteinknek és állami gazdaságainknak az aratási munkálatokban segédkeztek. A rámpákon több tízezer tonna vasércet és más ércféléket, színesfémet, műtrágyát, fémhulladékot, mezőgazdasági és építőipari gépeket és nyugat-európai államok felé irányuló további tranzitszállítmányokat raktak át. Jelentős a sörszállításunk is a Szovjetunióba. Sörből az év elejétől mostanáig 3050 vagon haladt át a legnagyobb szárazföldi kikötőnkön. Ez több mint "vett részt az aratási munkában, elsősorban a szalmabetakarításban és a gabonának betakarítás utáni gondozásában. Vasárnapig a kerületben több mint 90 000 hektárnyi területről takarították be a gabonát, ami a vetésterületnek kb. 30 százaléka. A felvásárló üzemek a tervbe vett gabonamennyiségnek már 73,8 százalékát felvásárolták. A betakarított gabona nedvességtartalma az elmúlt napokban 20 százalék körül ingadozott. Éppen ezért valamennyi szárítóban teljes ütemben és többnyire folyamatosan dolgoznak. munkát a kelet-szlovákiai kerületből érkezett fiatalok végeztek. Az idei Rysy-túra alkalmával František .Magernek, a Keletszlovákiai Húsipari Vállalat svi- ti üzeme munkavezetőjének személyében üdvözölték az akció 100 000. résztvevőjét. A rendezvény során számos sportversenyt is tartottak. Ezekben csaknem 3000 fiatal vett részt. A legértékesebb díjat, a köztársasági elnök vándorserlegét a tájékozódási futási verseny győzteseiként Szlovákia fővárosának, Bratislavának fiataljai nyerték el. A kultúrműsor keretében a fiatalok szórakoztatása céljából mintegy 256 amatőr és hivatásos művész lépett fel hazánk egyes vidékeiről. negyedmillió hektoliter sör. A legtöbb sört a plzeňi, praha- smíchovi, a Banská Bystrica-i, a rakovníki; a Veľký Šariš-i és a České Budéjovice-i sörgyár szállította. —te— Bányászrekord (ČSTK) — Üzemi fejtési rekordot ért el szombaton a kar- vínái SZISZ Bányaipari Vállalat Dél bányaüzemében Štefan Filipčík ifjúsági szocialista munkabrigádja. Ezzel túlszárnyalta azt a legjobb eredményt, amelyet ebben az osztályban az orlovái Antonín Zápotocký Bányaüzemben Michal Kovácz fejtőcsoportja ért el. így Filipčík brigádja teljesítette az Októberi Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére tett szocialista felajánlásának egyik pontját, amelyet Lumír Sakmarnak, a Szocialista Munka Hősének példája alapján tett. Panama előbbre lépett (ČSTK) — Washigtonban nyilvánosságra hozták a Panama-csatornára vonatkozó szerződés tartalmát. A Fehér Ház nyilatkozatából kitűnik, hogy az Egyesült Államok lényegében a XX. század végéig megőrzi a csatorna ellenőrzését s csak 1999-ben adja át Panamának a csatorna igazgatását. Ám 1999 után is fenntartja magának „a csatorna semlegessége védelmének“ jogát. Az új panamai—amerikai szerződéssel érvényét veszti a panamára 1903-ban rákényszerí- tett régi szerződés. Az amerikai jobboldali körük a nemzeti érdekek védelmének ürügyével ellenzik az új szerződést. Annak ellenére, hogy Carter elnök nyilatkozatában hangoztatta, az új szerződés „szilárdítja az USA biztonságának érdekeit“, a helyi politikai körök éles küzdelemre számítanak a szerződés kongresszusi ratifikálásakor. A panamai kommunisták a teljes nemzeti felszabadulásért vívott harcban „minőségileg új foknak“ tartják a Panama-csatornára vonatkozó új szerződést. A Panamai Néppárt Politikai Bizottságának nyilatkozata is hangsúlyozza, hogy ezt a lépést a panamai nép harca, az antiimperialista erők egysége, és a széles körű nemzetközi szolidaritás tette lehetővé. Moszkvában az Apollo (ČSTK) — Az Apollo amerikai űrhajó tegnap reggel befejezte szárazföldi útját, hogy összekapcsolják szovjet társával, a Szojuz űrhajóval. Éjjel különleges teherautó szállította Moszkva utcáin a 12 méter hosszú és hat méter magas szállítmányt a moszkvai folyami kikötőből az állandó szovjet népgazdasági kiállítás űrhajózási csarnokába, amelynek a közeljövőben legújabb kiállítási tárgya lesz a Szojuz— Apollo összekapcsolt űrhajó hű mása. Brezsnyev—Cedenbal találkozó (ČSTK) — leonyid. Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöke, pénteken a Krímben találkozott Jumzsagijn Cedenballal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkárával, a Nagy Népi Hurál elnökével, aki a Szovjetunióban tölti szabadságát. A TASZSZ szovjet sajtóiroda tegnap a következő nyilatkozatot adta ki: Hozzáférhető adatok szerint Etiópia területén, Ogadenban folytatódnak a Szomáliái reguláris egységek és az etiópiai csapatok harci cselekményei. A harcokban részt vesznek páncélkocsik, tüzérségi és légierők. A harcokban anyagi javak pusztulnak és nő a polgári áldozatok száma. Egyre fokozódik a feszültség Szomália és Etiópia között. A valóságban új veszélyes tűzfészek alakul ki „Afrika szarvának“ térségében. Az imperialista és további reakciós erők ebben a helyzetben lázas erőfeszítést tesznek, hogy elmélyítsék az ellentéteket Etiópia és Szomália között, s e célból hamis és rágalmazó jellegű tájékoztatást közölnek, szítják a nacionalista szenvedélyeket. A reakciós ejfők egyidejűleg fokozzák támadásaikat a Szovjetunió és további szocialista országok ellen, eltorzítják általános és különösen afrikai politikájukat. Kísérleteket tesznek, hogy elszakítsák Szomáliát és Etiópiát természetes szövetségeseiktől. Kétségbe vonható-e, hogy a reakciós erők ártani igyekeznek a haladó forradalmi rendszereknek, előbb az etiópiainak, majd a szomáliainak és további afrikai országok rendszereinek? A Szovjetunió internacionalista kötelessége szellemében, a Szomáliái és az etiópiai nép iránti barátságtól és mély tiszteletétől vezérelve következetesen arra törekedett és törekszik, hogy segítsen Szomália és Etiópia viszonyának békés ren(ČSTK) — A moszkvai cukorkagyár dolgozó nőinek csoportja levelet intézett az Izvesztyija szerkesztőségéhez s ebben tiltakozott az amerikai hatóságoknak Vlasta Gabrielo- vá-Zludkynovú asszonnyal szemben tanúsított önkényes eljárása ellen. A lap augusztus 5. számában cikket közölt a Gabriel gyerekek sorsáról. „Szeretnénk felemelni szavunkat és csatlakozni Vlasta Gabrielová-Žludkynová asszonyhoz. Kérjük az amerikai hatóságokat, tegyék lehetővé gyermekeinek hazatérését Csehszlovákiába. Felháborított minket az amerikai hatóságok és bírák embertelen magatartása. Elítéljük a San Bernardino-i bírósági szervek kegyetlenségét dezésében és szavatolja „Afrika szarva“ térségének szilárd és tartós békéjét. Az egyedüli helyes és ésszerű út a bonyolult problémák, köztük a gyarmati múlt örökségeként fennmaradt problémák tárgyalóasztalnál történő békés, politikai megoldása. Mint ismeretes, az etiópiai kormány kérte az Afrikai Egységszervezet miniszteri tanácsa rendkívüli ülésének gyors ösz- szehívását. Az összes békesze- rető erők, amelyek szívükön viselik az afrikai népek ügyét és a társadalmi haladás útjára léptek, hőn óhajtják, hogy az Afrikai Egységszervezet előmozdítsa a helyzet normalizálódását „Afrika szarva“ térségében. A TASZSZ-t felhatalmazták annak kinyilatkoztatására, hogy az északkelet-afrikai helyzet kiéleződése komolyan nyugtalanítja a Szovjetunió vezető köreit. A fegyveres összecsapások folytatódása súlyos következményekkel fenyegeti a térség népeit az etiópiai és a Szomáliái forradalmat. Egyik ország fegyveres erőinek betörése a másik területére árt Afrika és az egész világ népei békéjének és biztonságának. A Szovjetunió reméli, hogy Szomália és Etiópia vezetői államférfim bölcsességet és ítélőképességet tanúsítanak, s haladéktalanul véget vetnek « fegyveres konfliktusnak. Tárgyalóasztalhoz ülnek és konstruktív párbeszédet kezdenek a két szomszéd ország kapcsolatai normalizálásának érdekében, a szuverenitás tiszteletben tartása, a belügyekbe való kölcsönös be nem avatkozás elvei szellemében. és embertelenségét. A bírósági bohózat megrendezésével nyíltan kigúnyoltak egy csehszlovák asszonyt“, írják leveliikben. „Az amerikai vezetők előszeretettel beszélnek a demokráciáról és az emberi jogokról. Ám a Fehér Ház, amely formálisan a családok egyesítése mellett lép fel, miért nem lepett közbe, hogy segítsen a csehszlovák anyának. A Fehér Ház szavai nyilván ellentétben vannak tetteivel, s az emberi jogok fogalmán egyesek jogait és mások, az amerikai életmódot elutasítók jogfosztottságat érti. Hogyan beszélhetnek az Egyesült Államok vezetői a polgári jogoknak más országokban történő megsértéséről és oktathatnak ki másokat?“ Befejeződött a 21. Rysy-túra A köztársasági elnök vándorserlege a bratislavai fiataloké Jó eredményekkel zárták az első félévet Jogvédelmet az anyának és gyermekeinek Az indiai függetlenség harminc éve (ČSTK) — A második világháború után igen széles körben bontakozott ki Indiában az antiimperialista mozgalom. A munkásosztály országosan kiterjedt sztrájkharca, a telen- gáni parasztfelkelés, az indiai haditengerészet matrózainak bombayi felkelése következtében az angol munkáspárti kormány 1947. augusztus 15-én kénytelen volt megadni Indiának és a tőle vallási alapon különválasztott Pakisztánnak a domínium státust. így az indiai nép nemzeti felszabadító harca eredményeként véget ért a csaknem kétszáz éves brit gyarmati uralom. Az 1950. január 26-án érvénybe lépett új alkotmány alapján kikiáltott Indiai Köztársaság független fejlődése szorosan összefügg az Indiai Nemzeti Kongresszussal, amely az idei márciusi választásokig kormányzó párt volt. Az indiai Nemzeti Kongresszus, amely 1885-ben alakult meg, már a húszas években tömegpárt lett, amikor Mahatma Gandhi lett a párt elnöke, aki felhasználta az indiai hagyományokat az akkori politikai harcokhoz. Miután 1948. január 30-án egy fanatikus hindu meggyilkolta Gandhit, a Kongresszuspárt politikája folyamatosságának Dzsavaharlal Nehru lett a szimbóluma, aki következetesen folytatta az Indiai Nemzeti Kongresszus politikai irányvonalát. Dzsavaharlal Nehru gazdaságpolitikájának elvei szerint a népgazdaságot három kategóriára osztották fel: Olyan üzemekre és iparágazatokra, amelyeknek tevékenységét és fejlődését az állam ellenőrzi, olyan vállalatokra, amelyek fokozatosan átmennek az állam kezébe és magánvállalatokra. A gyarmati uralom súlyos öröksége azonban fékezte a gazdaságfejlesztési program megvalósítását. India még mindig nehezen tudja biztosítani mintegy 610 millió lakosának élelmezését. A Nehru-kormány, bár fenntartotta a kapcsolatokat a Brit Nemzetközösséggel, külpolitikájában általában független, semleges vonalat követett. Nehru egyik kezdeményezője és aktív résztvevője volt az 1955-ig ban- dungi konferenciának, amely elfogadta a békés együttélés öt elvét a pancsa szilát. Az 1950-es évek közepétől India gazdasági és kulturális kapcsolatai a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal egyre jobban szélesedtek. 1955-ben indiai és szovjet vezetők kölcsönös látogatást tettek, 1954-ben Indiai és a Kínai Népköztársaság az említett pancsa szila elvei alapján megállapodást írt alá Tibetről. Jelentős szerepet játszik India az el nem kötelezett országok mozgalmában, részt vett ezeknek az országoknak az 1961-ben Belgrádban a legmagasabb szinten megtartott első konferenciáján. India súlyos problémája, hogy a függetlenség elnyerése óta Kasmír kérdésében viszálya van Pakisztánnal. A viszály 1947—49-ben, 1965-ben és legutóbb 1971-ben háborús konfliktussá szélesedett. Mióta fordulat következett be a Kínai Nép- köztársaság bel- és külpolitikájában, az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején határincidensek voltak az indiai— kínai határon 1959-ben, majd 1962-ben. Nehru 1964-ben bekövetkezett halála után rövid ideig (1964—1966) hal Bahadur Sasztri lett a miniszterelnök, utána Nehru Jánya, Indira Gandhi vette át a kormány vezetését. Indira Gandhi kormányzása alatt, a hatvanas évek végén kiterjedt államosításokat hajtottak végra 1971 után ez az irányzat még jobban erősödött. A kormány 1971-ben ellenőrzése alá vont 2 milliárd 400 millió rúpia tőkével rendelkező 106 biztosítótársaságot, s államosította a kőszénbányákat és a kokszolóüzemeket. 1972-ben államosították a nyersjutát forgalmazó belkereskedelmi vállalatokat, és állami kezelésbe vettek több mint 200 szénbányát. 1973 januárjában államosították az egész szénbányászatot. 1974- ben államosították a nagy textilgyárakat, és 1975-ben a dohányipart. 1976 végén az állam ellenőrizte a kőolajtermékek előállításának és forgalmazásának 98 százalékát. A kulcsfontosságú iparágazatok közül az állami szektor tulajdonában van az acéltermelés, a hajógyártás, a villamosenergia-előállítás 90 százaléka és a műtrágyagyártás mintegy 70 százaléka. A változások a mezőgazdaságban is megmutatkoztak. Míg az ötvenes évek elején 54 millió tonna volt az évi gabonatermés, 1976-ban már 119 millió gabonát takarítottak be; ez eddig a legnagyobb rekordtermésnek számít az ország történetében. A földreform a legnagyobb eredményeket Keralá- ban érte el, ahol 1970—1976- ban csaknem 2,3 millió szegényparasztot juttattak földhöz. A félmillió indiai falu közül 1977 elejéig mintegy 200 000 jutott villanyáramhoz. India jelentős gazdasági partnerei a szocialista államok, mindenekelőtt a Szovjetunió. Szovjet segítséggel épült fel a Dél-Ázsiában a legnagyobbak közé tartozó bhilai és bokarói kohászati kombinát; 59 a 77 ipari üzem közül, — amelyek szovjet segítséggel épültek vagy épülnek — állítja elő a nehézgépipari termékek 90 százalékát, az energetikai berendezések 80 százalékát termelik, a kőolaj 50 százalékát, az acél 30 százalékát és a villamos energiu 20 százalékát. A csehszlovák—indiai gazdasági együttműködés keretében nagy gépipari üzemek épültek Kancsban és Hyderabadban. A kormányzó Kongresszus- párt 1971-es jelentős választási győzelme ellenére nőttön nőtt az elégedetlenség, hogy a párt nem volt képes radikálisan megvalósítani az ígért szociális és gazdasági intézkedéseket. Az ellenzék bírálta Indira Gandhit, hogy egyre jobban hajlik a személyi hatalom formáihoz. A választásokat követő országos méretű nyugtalanságok leküzdésére a kormány 1975. június 26-án elrendelte a rendkívüli állapotot, amely egészen 1977. március 21-ig tartott. Az idei márciusi választásokon a négy ellenzéki párt tömörülése (a mostani Néppárt) szerezte meg az abszolút többséget. kihasználva az indiai baloldal egységének hiányát és a Kongresszuspártnak a rendkívüli állapot idején hozott népszerűtlen intézkedéseit. A Kongresszuspárt súlyos vereséget szenvedett és át kellett adnia a kormányzást. Morradzsi Deszai, az új miniszterelnök kejelentette, hogy a kormány elsőrendű feladata lesz felszámolni a nyomort és a munkanélküliséget, és fenntartani az árszintet. Külpolitikai téren az új kormány folytatni kívánja az el nem kötelezettség és a barátság politikáját valamennyi országgal, mégpedig a kölcsönös egyenlőség elve alapján. új szó 1977 Vili. 15. 2