Új Szó, 1977. augusztus (30. évfolyam, 210-240. szám)
1977-08-15 / 224. szám, hétfő
A KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA ákia — Everton Isi A bratislavai nemzetközi díjugrató-versenyen részt vevő csehszlovák csapat egyik erőssége Juraj Hanulay volt. (ČSTK-felv.) Szpasszkij—Portisch 6:6 A csehszlovák labdarúgó válogatott bejutott a marokkói Ppbaíjan rendezett nemzetközi nsgyes torna döntőjébe. Az első mérkőzésen az Európa-baj- nck 1:1 (0:0) arányú döntetlent ért el az angol Everton ellen és továbbjutását a tizenegyes rúgások 5:4 arányú megnyerésével biztosította. A szűkszavú hírügynökségi jelentés szerint a mérkőzés első gólját a 76. percben Nehoda lőtte, hat perccel később Latchford egyenlített. Csapatunk ellenfele a döntőben, meglepetésre, a marokkói bajnok WAC Casablanca lesz, miután 1:1 arányú döntetlent ért el a romázi válogatott ellen és a tizenegyes rúgásoknál 3:2 CSEH NEMZETI LABDARÚGÓ- LIGA 1. Viktoria Žižkov—Zatec. Az első találkozón még nehéz képet alkotni a csapatok formájáról, ezért számításba vehetjük az otthoni pálya előnyét. Tippünk: 1. 2. Mladá Boleslav—Pribram. A volt II. ligás csapat számíthat egy vagy mindkét pont megszerzésére. Tippünk: 0, 2. 3. Cheb—Vlašim. A Vlašim nagyobb tapasztalatát kiegyenlítheti az otthoni környezet előnye. Tippünk: 1, 2. 4. Xaverov—Déčín. A Xarcv Horný Počernice nagy fölénynyel nyerte a volt divíziót és így vannak esélyei a volt II. ligában nem túlsikeresen szereplő Déčínnel szemben. Tippünk: 0, 1 5. Upava—Bohumín. A Bohumín tavasszal jól játszott és a papírforma szerint esélyes mindkét pont megszerzésére. Tippünk: 2. 6. Olomouc—Pardubice. Ha az olomouciak időzíteni tudták ko- rábi jó formájukat, mindkét pont birtokába juthatnak. Tippünk: 1. Szlovákia IMagydíjáért Báláz a győztesek között Piešťanyban immár tizennyolcadszor került sor a Szlovákia Nagydíjáért rendezett nemzetközi gyorsasági motorkerékpáros és autóversenyre, mely Szlovákiában a motorsport legrangosabb rendezvényei közé tartozik. Szép csehszlovák siker született a 350 kem-es motorkerékpárok versenyében, ahol Peter Báláz Yamaha gépen nagy küzdelemben lett első. A győztes átlagsebessége 158,8 km/óra volt. Előzőleg a 250 kem-esek osztályában a magyar Drapál János szerezte meg a győzelmet, úgyszintén Yamaha gépen. Ebben a géposztályban Báláz az űj Jawán indult, sajnos géphiba miatt a verseny feladására kénysze- i. ült. Eredmények: 250 kem-es motorkerékpárok: 1. Drapál 32:14,5 perc (152,7 km/ó átlagsebesség), 2. Stasa (csehszlovák — Jawa) 32:26,6, 3. J. Cocotto (venezuelai — Yamaha) 33:04,4. 350 kem-es motorkerékpárok: 1. Baláž 34:35,1, 2. Peletier (olasz — Yamaha) 35:11,6, 3. Harlmann (osztrák — Yamaha) 35:15,3. Forma — Easter autók: 1. ValoviČ (Bratislava — MTX) 27:11,9 (145,7 km/ó átlagsebesség), 2. Jílek (Praha — MTX) 27:14,8, 3. Surovka (Ostrava — MTX) 27:34,7 p. Škoda autók osztálya: 1. Sop- £4k (Dobroslavice) 30:30,6 (129,7 I:m/ő), 2. Stádler (Plzeň) 30:24,4, 3. Lepka (M. Tfebová) 30:33,5 p. 1300 kem-es autók osztálya: 1. Vojtech (Liberec — Skoda 130} 27:56,0 (137,6 km/ó), 2. Brunclík (MI. Boleslav — Skoda 130) 28:06,5, 3. Tomášek (Liberec — Skoda 130 RS) 28:07,9 p. A jól sikerUlt rendezvényt 50 000 néző tekintette meg. arányban bizonyult sikeresebbnek. A Szovjet Labdarúgó Kupa döntőjében 60 000 néző előtt a Dinamó Moszkva 1:0 (l:0)-ra győzött a Torpedo Moszkva ellen. A mérkőzés egyetlen gólját a IG. percben Kazacsenkov szerezte. Az NDK-ban a hét végén megkezdődött a bajnoki idény. Az első forduló eredményei: FC Karl-Marx-Stadt—FC Vorwärts Frankfurt 3:1, Wismut Gera— Rot-weiss Erfurt 0:0, FC Magdeburg— FC Union Berlin 1:2, Dynamo Berlin—Chemie Halle 2:2, Carl Zeiss Jena—Zwickau 0:0, Dynamo Dresden—Wismut Aue 4:1, a Chemie Böhlen—Lo7. Trinec—NHKG. A vendéglátók kétségtelenül technikásab- bak, tapasztaltabbak. Tippünk: 1. ö. Jablonec—Frýdek-Místek. Kiegyenlített erők küzdelme várható. Tippünk: 1, 0. SZLOVÁK NEMZETI LABDARÚGÓ LIGA 9. Senica—VSS. A kosiceiek játéktudása felülmúlja az ellenfelét, de így is háromesélyes a mérkőzés. Tippünk: 1, 0, 2. 1U. Bardejov—Nitra. Itt is a vendégcsapat esélyesebb, de számíttatunk döntetlennel is. Tippünk: 0, 2. 11. Trebišov—Michalovce. A Trebišov jól játszott a volt Szlovák Nemzeti Ligában és szurkolóik bíztatásával megnyerheti a kelet-szlovákiai rangadót. Tippünk: 1. 12. Martin—Pov. Bystrica. A két volt II. ligás csapat nagyjából egyforma játékerőt képvisel és így valószínűleg a hazai környezet döntheti el a találkozó sorsát. Tippünk: 1. Talán sosem előzte meg annyi elmélkedés az I. labdarúgó-liga új idényét, mint az ideit. Az 1977/78- as bajnokság ugyanis eltér majd az eddigiektől. Olyannyira, hogy inég a szurkolók is két táborra oszlanak. Vannak, akik azt vallják: jól kigondolták a szövetség vezetői, most legalább kevesebb gond lesz a kieséssel, a tizenhat csapat között hamar „jelentkezik“ az egyetlen kieső, így a többiek teljes mértékben a játékra koncentrálhatnak, mert tavasszal nem kell rettegniük a bentmara- dásért. A szurkolók másik fele viszont nem lelkesedik, mondván, mi a biztosíték arra, hogy az együttesek minden mérkőzést teljes erőbedobással fognak végigküzdeni, főleg akkor, ha nem a bajnoki cím és a kiesés lesz a tétje az összecsapásnak. Igaz, ezenkívül ott lesz az UEFA és az Inter Kupában való szereplés tétje is, ám a néző a múlt és a közelmúlt tapasztalatai alapján bizalmatlan a bajnoksággal szem* ben. Ha végiglapozzuk a csehszlovák labdarúgás történetét, megállapíthatjuk, hogy negyven év alatt, amióta országos bajnokság létezik, alapjában véve mindig belső ellentmondások jellemezték, elsősorban is az anyagi juttatások révén. Annak ellenére, hogy a bajnokság történetének majdnem minden esztendejében nagyon Is szemmel láthatóan születtek kétes eredmények, megvesztegetésért csak egyszer, az 1946/47-es idényben zártak ki három klubot az I. ligából. Egyébként mindig sikerült bebizonyítani, hogy senkinek semmit nem lehet bebizonyítani. Az a tény, hogy a futballban tulajdonképpen senkinek semmit nem lehet bebizonyítani, nagyon befolyásolja a klnbok életét. Vezetők és játékosok is aztán ilyen értelemben cselekednek, arra a meggyőződésre jutnak: a labdarúgásban mindent szabad. És ez a legnagyobb problémája a népszerű játéknak. Ha valamit kívánni lehetne a megreformált I. ligától, akkor ez fgy hangzana: szűnjön meg ez a beidegzett gondolkodásmód, támaszkodjunk inkább a játékosokra és az edzőkre, semmint a bajnoki hajrá fondorlataira. Reális-e ez az elképzelés? Éléibekomotíve Leipzig találkozó az első félidőben kedvezőtlen időjárás miatt 0:0 állásnál félbeszakadt. Hans Jürgen Dörner, a bajnok Dynamo Dresden kapitánya lett az év labdarúgója az NDK- ban. A Neue Fussballwoche ankétján 384 pontot szerzett. A további sorrend: 2. Croy 343, 3. Weiss 260 pont. A nyugatnémet Buudesliga 2. fordulójában a bajnok Münchengladbach (a Vasas BEK-el- lenfele) 2:1 arányban győzött a Hertha ellen. További eredmények: Schalke 04—Eintracht Frankfurt 3:2, Werder Bremen —Fortuna Düsseldorf 2:1, Hamburger SV —1860 München 3:0, FC Saarbrücken—FC Kaiserslautern 3:3, Eintracht Braunschweig—FVB Stuttgart 3:1, Bayern München—FC St. Pauli 4:2, FC Köln—VFL Bochum 2:1. Skóciában is megkezdődött a banjokság: Aberdeen—Glasgow Rangers 3:1, Celtic Glasgow- Dundee 0:0, Edinburgh—Motherwell 0:0, Thistle—Ayr United 2:2, St. Mirren—Clydebank 1:1. A jövő évi világbajnokság ázsiai—óceániai selejtező csoportjának mérkőzésén Melbour- ne-hen Irán l:0-ra nyert Ausztrália ellen, és így a továbbjutás legnagyobb esélyesévé lépett elő. A spartfoPílás hírei A Športka 33. játékhete I. húzásának nyerőszámai: 4 » 2« 31 36 40 Prémiumszám: 32 A II. húzás nyerőszámai: 3 9 10 12 26 47 Prémiumszám: 17 A MATES nyerőszámai: 3 4 17 20 26 tő-e? A szakvezetők véleménye: „ötven százalékra álom, ütvén százalékra reális lehetőség“. A dolgokun lehet változtatni. Mert nézzük csak az I. jégkorong-ligát. Ott is hajszálnyi pontosságra hasonlóak voltak a viszonyok. Ma már egészen más a helyzet. Nemcsak azért, mert mindössze egy csapat esik ki, s liogy melyik, az már néhány forduló után nyilván,- való. Nem lehetne egy alapos felmérés után megállapítani, hogy a jégkorongban miért oldották meg a problémákat és a labdarúgásban nem? Ezt a kérdést nein lehet itt részletezni, de mélysége talán egyetlen kérdéssel megjelölhető: miért jobbak (sokkal jobbak!) a jégkorong-játékvezetők a futballbíróknál? Hogy történjen valami labdarúgásunkkal, ahhoz szinte minden egyes bajnokság elegendő okkal szolgál. Például a tavalyi is. Egyre gyakrabban hallani, kezdjük már el végre becsületesen játszani ezt a játékot, szüntessük meg a bizalmatlanságot, amely minden év tavaszán „kísérő zenéje“ a kiesés elleni küzdelemnek. Miért csak beszélnek például a belépőjegyekből származó „fekete“ jövedelmekről? Hogyan akarjuk száműzni a bizalmatlanságot, ha az edző nyilvánosan fejtegeti a kiesés elleni mérkőzéssel kapcsolatos kétségeit, de bizonyítékok hiányában (?) annyiban marad a dolog. Pedig tavaly is voltak eladott mérkőzések. És a szurkolók mosolyogtak. Bizonyítékok hiányában . .. Nem mi lennénk az elsők a világon, akik az ilyen „szenzációból“ levonnánk a megfelelő következtetést. Mert bizonyítékokra várni ugyanolyan illuzórikus dolog, mint abban reménykedni, hogy a bizalmatlanság önmagától eltűnik és helyette megjelenik a tiszta, sportszerű játék és mindnyájan lelkesedéssel fogjuk kiáltani: dicsőség a győztesnek — elismerés a vesztesnek. A futballerköicsökkei van baj. De nemcsak a játékosok, hanem a vezető erkölcsével is. Mert csak természetes, hogy amit a vezetők a (szövetség vezetői is) megengednek, azt a játékosok kihasználják, sőt vissza is élnek vele. Nem az angol profiklub dicsérete akar lenni az alábbi történet. Júniusban az egyik csapat még megmenekülhetett volna a kieséstől, Genfben a sakkvilágbajnok- jeloltek elődöntőjében a szovjet Szpasszkij és a magyar Portisch párds mérkőzésének 12. játszmája a 41. lépésben a magyar nagymester némi álláslö- lényével maradt függőben. A félbeszakítás után Portisch nem tudta győzelemig fokozni ezt az előnyét és a találkozó a 75. lépésben döntetlenül végződött. Az állás 6:6. A lengyelországi Pulanicában a függő játszmákat fejezték be a Rubinstejn emlékversenyen. Továbbra is a csehszloCSEHSZLOVÁKIA EZÜSTÉRMES Csehszlovákia női junior röp- labdázói a második helyen végeztek a Jugoszláviában rendezett Európa-hajnokságon. A döntőben, melyre a Belgrád melletti Zemunban került sor, a szovjet lányok 3:2 (—12, 5, 16, —5, 11) arányban győztek és ezzel immár hatodszor lettek Európa legjobbjai. A szovjet együttesnek sikerült visszavágnia a csehszlovák csapatnak a csoportban elszenvedett vereségért. A további sorrend: 3. NDK, 4. Lengyelország, 5. Magyarország, 6. Olaszország. ha döntetlenre játszik otthonában. Erre jön az Everton, amelynek már egyáltalán nem volt „érdekes“ az eredmény és 2:0-ra nyert, a vendéglátók pedig kiestek. Angliában valószínűleg nem szoktak „ajándékokkal“ kedveskedni egymásnak a csapatok. Reméljük nálunk is feledésbe megy az új idénytől kezdve ez a divatos „tavaszi sláger“, amikor annyi sok csapat „megértette“ a veszélyezettek gondjait. És talán vége lesz a játékos-csábításoknak és az ezzel összefüggő pénzügyi akrobatikának is. Főleg most, hogy feltételekben nyilvánvaló kü-' lönbségek lesznek az I. liga és a többi bajnokság között. Az új átigazolást rendszer lehetőséget nyújt az alacsonyabb osztályokban játszó tehetséges labdarúgóknak, hogy nehézségek nélkül az I. ligában szerepelhessenek. Tehát az I. ligás csapatoknak nem feltétle nül egymástól kell „elszipkázni“ az erősebb kutya ugat elv alapján a kész játékosokat. Maguknak a futballistáknak, elsősorban a válogatottaknak is tudatosítaniuk kellene: az új átigazolási rendszert nem azért léptették életbe, hogy valaki a klubcserék következtében meggazdagodjék. Néhány válogatott játékosnak nem ártana ezt többször is elismételni. Nemcsak a játékosokra és a vezetőkre van panasz, hanem a játékvezetőkre is. Évek, sőt évtizedek óta. Sokat várunk az állandó játékvezetői hármasoktól, amelyeket minden forduló mérkőzéseire sorsolnak. Hogy mennyire válik be ez a rendszer, azt csak a gyakorlat dönti el. Határozottan üdvözölni kell a Játékvezetői Testület kezdeményezését, hogy ilyen módon is megpróbálkozik kimozdítani a holtpontról a játékvezetőket. A labdarúgás a legszebb játék, amit az emberiség valaha is kigondolt. Vonzza a játékosokat, a nézőket, s a közvélemény figyelmét. Ha szociológiai felmérést végeznénk, hogy hány embert érdekel a futball, hányán beszélnek, vitatkoznak róla, hányán élnek bűvöletében, milliós számokat kapnánk. Az I. liga színvonala azonban nincs arányban a nézők érdeklődésével. Ez nem véletlen. Ha ugyanis megszámlálnánk, hogy hány csapatnak van Ideális feltétele a működéshez, a szám több vák Hort áll az élen 5 ponttal, meglepetésre a 4,5 pontos lengyel Pokojewczyk áll a második helyen. Budapesten a Tungsram nemzetközi sakkverseny 13. fordulójában a csehszlovák Filip döntetlenül játszott az NDK-beli Knaakkal, a 14. fordulóban pedig ugyancsak megosztozott a ponton a magyar Saxszal. Ebben a fordulóban döntetlenül végződött a Rajna (magyar) — Schmidt (lengyel), a Bronstejn — Gipszlisz (mindkettő szovjet), a Lukács—Pintér (magyarok), valamint a Ree (holland)] — Szpaszov (bolgár) mérkőzés. Knaak (NDK) győzött a svéd Ornstein ellen. A további találkozók függőben maradtak. A 12. forduló függőjátszmái során Bronstejn megosztozott a ponton Szpaszovval, a 13. fordulóból függőben maradt játszmában Ornstein legyőzte a jugoszláv Osztojicsot, Gipszlisz pedig az angol Blacksstockot. Továbbra is függőben maradt a kolumbiai Castro játszmája Reevel, valamint a Pintér— Bronstejn játszma. A 14. forduló után a szovjet Bronstejn vezet 9 (1) honfitársa Gipszlisz előtt, akinek 9 pontja van. 3. Ree 7,5 (1), 4.—5. Filip és Sax 7,5—7,5 pont. tízre rúgna. Ha azonban megkérdeznénk, hányán használják ki a feltételeket úgy, hogy nyugodtan elmondhatják, színvonalas labdarúgást játszanak, az egyik kezünkön is megszámlálhatnánk a csapatokat, sőt még szabad ujjunk is maradna. Miért ez a nagy különbség a lehetőségek és a valóság között? A válasz kézenfekvői: a feltételek megteremtésében nagyon is igényesek vagyunk, ám a játékosokkal, az edzőkkel, a vezetőkkel szemben már nem annyira; néha bizony nevetséges a lojalitás. Az egyesületekben lassan leszoknak a következetes, az igényes, a diszíingvált gondolkodás- módról. És ez megmutatkozik a pályán kívül is. Itt nemcsak a labdarúgásról van sző, hanem a fiatal nemzedék neveléséről is. És ez nem kis dolog, mert a futballra sok fiatal gondol... És százezrek szinte nem tudnak nélküle élni! Sikerül-e megmagyarázni futballistáinknak, hogy manapság u néző válogatós. Elég két-liároin érdektelenül játszott mérkőzés és a szürkülő meggondolja, hogy jegyet váltson, hogy családját otthonhagyva feláldozza-e szabad idejét a gyakran érdektelen látványért. Már régen elmúltak azok az idők, amikor a futball volt az egyetlen és legolcsóbb vasárnapi szórakozás. Az élvonalbeli labdarúgókat az új Idénytől kezdve semmi sem fogja gátolni a maximális edzésben, a becsületes játékban. Mivel minden elmélet annyit ér, ameny- nyt megvalósul belőle a gyakorlatban, most csak remélni lehet: a csapatok jobb, szellemesebb, küzdőképesebb, élvezetesebb játékra fognak törekedni. A kiesésnél már nem lesz kibúvó. Ennek következtében talán a labdarúgók sem lesznek idegesek, Ingerlékenyek és kíméletlenek egymással szemben. Csak játszani fognak. A nézők nagy örömére. Tudjuk azonban azt is, hogy a labdarúgásban csakugyan minden mindennel összefügg és éppen ezért egy apró következetlenség elég ahhoz, hogy a nagy elképzelésekből és tervekből nagy csalódások legyenek. Reménykedni azonban szabad. Már csak azért is, mert az elmúlt esztendők után csak tisztább és színvonalasabb lehet az átszervezett I. labdarúgó- liga. TOMI VINCE igyitippelunU 34. fogadóhét Gondolatok az I. labdarugó-liga rajtja előtt Hogy ne Segyen ok a kételkedésre mm 1977. VIII. 15. 6