Új Szó, 1977. július (30. évfolyam, 179-208. szám)
1977-07-13 / 191. szám, szerda
űj SZÓ 1977 VII. 13. 5 A dunaszerdahelyi (Du najská Streda) járás mező- gazdasági üzemeiben kiegyensúlyozott ütemben végzik a gabonabetakarí- tást. Kevés híján 29 000 hektár kalászos termésének aratásával kell megbirkózniuk. Az emberek és a gépek egybehangolt munkájából egykönnyen meg lehet állítani, hogy a szövetkezetek gazdái, az állami gazdaságok szakemberei a járás párt- és gazdasági szerveinek hathatós támogatásával jól felkészültek igényes feladatuk teljesítésére. Idegeskedés, kapkodás sehol sem tapasztalható. A kommunisták állhatatossága az előforduló hibák elhárításában is serkentőleg hűt az emberekre. Kovács István mérnöknek, a Dercsikai (Jurová) Efsz elnökének hanghordozásából is ezt leltei kiérezni. — Nálunk mindenki pontosan ismeri feladatát. Ezért a felesleges izgalomra senkinek sincs oka. Talán csak az izgatja a kedélyeket, hogy a gabona fejlődésének legfontosabb stádiumában csupán 5 mm es csapadék hullott a földekre, s így mérsékeltebb hozamokkal számolhatunk. A szemveszteség csökkentésével, jó minőségű munkával igyekszünk ellensúlyozni a szeszélyes időjárás következményeit. Egyébként a betakarítást a legjártasabb, tapasztalt emberekkel végezzük. A kommunisták pedig ezen felül külön párlmegbíza- tást, az egész aratás ideje alatt „harci feladatot“ teljesítenek. Minden poszton — beosztásuktól függetlenül — önKOMMUNISTÁK AZ ARATASBAN Vállvetve a párlonkívüliekkel • Derék helytállás a Csallóköz földjein Ismét rajtuk az ország szeme Kovács István mérnök zetlen helytállást tanúsítanak. A perzselő napsugarak hatását csak az öntözőrendszerek működése, illetve a pisztolyokból kiáramló vízsugarak csökkentik némileg. A szomjas föld és az aszállyal harcoló növényzet gyorsan magába szívja a vizet. — Tudják-e, hány fok meleg van ilyenkor? — kérdeztem a dióspatonyi (Orechová Potőh) kombájnosoküt, akik a kfsfalu- di részleg határában javában vágták a búzát. — Reggel a rádió harmincat mondott, de mi a gép nyergében negyvennek érezzük — adta a szónak párját Miklós Vince, aki éppen leszállt a kombájnról, hogy a tarlóra kiszállított meleg ételt elfogyassza. Míg a porlepte kombájnve- zető a fák hűs árnyékában ebédelt, váltótársa helyettesítette a gép nyergében. Ugyanezt tapasztaltam a többiek esetében is. — Ki volt e rugalmas munkaszervezésnek a kezdeményezője? — Pártái apszervezetünk és mi, kommunisták — válaszolja egyértelműen. — A legutóbbi taggyűlésen döntöttünk így erről a kérdésről. Egyébként ez a szervezési eljárás nem új keletű dolog, évek óta hagyományos nálunk, hiszen a kombájnvezetők zöme kommunista. A derék kombájnos 17 éve párttag, s bár szerelő az eredeti foglalkozása, húsz esztendő folyamán egyetlen aratáskor sem hiányzott a gép nyergéből. — Melyik évben érte el a legnagyob teljesítményt? — 1 la jól emlékszem, 1971- ben. Az őszi betakarítást is beleszámítva 270 hektárt teljesítettem. Tovább nem folytathattuk a beszélgetést, munkába szólította a kötelességtudat. Ez legfőbb jellemzője, kiapadhatatlan forrása tekintélyének. Kázmér Miklós váltótársa is párttag, búcsúzóul csak ennyit árult el róla: „1971-ben A mezőgazdaság kiváló dolgozója kitüntetésben részesült. Megérdemli, mert mindnyájan sokat tanulhatunk tőle.“ Engler Zoltán segédmunkás Nagylég (LehniceJ kavicsos határában is javában folyik az aratás. Engler Zoltán örökké mozgó segédagronómussal kíváncsi tekintettel figyeljük a kombájnok lendületes munkáját. A tömött kalászokból ítélve, jó termés ígérkezik ezen a talajon. — Azt meghiszem! — köszöni meg a dicséretet. — Ám a külső szemlélő nem is képzeli, mennyi munka és befektetés árán. Erre a táblára 12 mázsa kombinált műtrágyát szórtunk hektáronként. Ezenkívül 50 mm-es csapadékkal két ízben megöntöztük. — Visszatérül-e a befektetett anyag és a munka értéke? — Remélem, igen. Mert a korábbi években csak 25 mázsás termést vehettünk le egy hektárról. Most meg legalább 35 mázsával számolunk. — Nagy gondot okoz a ga- bonabetakarítás? — Ha őszinte akarok lenni, kijelenthetem: a legkevesebbel, mert minden munkafolyamatot gépesítettünk, szinte emberi kéz érintése nélkül kerül a gabona magtárba. De a növénytermesztés más szakaszán annál nagyobb a gondunk. Kevés a munkaerő, pótlásra pedig nincs meg a lehetőség, mert a mezőgazdaság nem vonzza a fiatalokat. Pedig nálunk havonta 1800 koronát, vagy még ennél is többet kereshetnének. Persze, nem nyolc órai munkával... A sok tépelődés, a gond — hasztalan palástolja — kiérződik a segédagronómus szavaiból, De optimizmusa töretlen. — Szerencsére ez az a többlet, amit a kommunista magáénak vallhat — szánja mosolyogva búcsúzóul. Nagylégről toronyirányt haladva a Gellei Efsz (Holice) aratóira bukkanunk. Az SZK — 5-össel Csóka Pál halad az élen, de semmivel sem marad le mögötte Ivancsík Sándor el- nyűhetetlen SZK—4-es kom- bánjával. Talán még csak az első sorokat írták le a búzatáblán, máris ki kell üríteniük a tartályt. Hívás nélkül azon nyomban ott terem Cséfalvai Vince, a magszállító. Kifogástalan itt is a munka- szervezés, egyetlen mozdulatot sem tesznek feleslegesen, ám ha a szükség megköveteli, egymás teljesítményét is felülmúlják. Kom m un is Iák ? Pá r t on k i v üliek? Fele-fele arányban... de most ez kevésbé számít. Fontos az egység, a közös, kitartó vasakarat. Az egynapos határszemle tapasztalatai dióhéjban; barnára sült, poros, olajos férfiak a kombájnosok, a forró mezők modern aratói. Nem tudom, hányán lehetnek szerte a járásban? Egy azonban bizonyos: ezekben a hetekben a gabona- földeken folyó nagy munkának ők az igazi hősei, zászlóvivői pártunk gazdaságpolitikájának. SZOMIÍATH AMBRUS Miklós Vince kombájnvezetö (Gyökeres Jenő felvételei] Juris Marin — Konsztantyin Nyeasztrov álnéven — hosszú ideig a Szabadság Rádió munkatársaként dolgozati. Visszatérve hazájába lelep lezte a CIA által pénzelt „hazugság rádió“ céljait, eszközeit, és mtídsze reit. Az alábbi írás részlet a szerzőnek a közelmúltban Moszkvában megjelent könyvéből. Ha változik is valami a Szabadság Ráidó tevékenységében, az csak a rágalom és a megtévesztő tájékoztatás összeállításának és „felszolgálásának“ módja — tekintettel az enyhülés korszakában a világban végbement változásokra. Az egyik módszer abból áll, hogy a rágalmat „igazságkörettel“ tálalják. Másszóval a hallgatókat olyasmiről is tájékoztatják, ami számukra a Szabadság Rádió nélkül is ismert, s így a hitelesség illúzióját keltik — amely hazugságot álcáz. E célból a rádióállomás munkatársai alaposan tanulmányozzák a szovjet sajtót, kikeresnek ilyen vagy olyan megbírált hiányosságokat, ezeket azután „általánosítják“ — így a hallgató olyan következtetést vonhat le, hogy „szörnyű rendszerben“ él. A másik fogás — valamilyen jelentős vagy nem nagyon jelentős, szovjet irodalmi szöveg „értelmezése“. A szerzőnek olyan „rejtett szándékot“ tulajdonítanak, amilyen esze ágában sem volt, s ezáltal egyrészről „bebizonyítják“, hogy a Szovjetunióban vannak „tiltakozók“, másrészről pedig elhitetik, hogy létezik „felső nyomás“ — s ettől félve, a szerző kénytelen burkolt, „cenzúrázott“ nyelven beszélni. Sohasem felejtem el, mit müveit Ju- raszov egy népszerű dallal, a„Frontso- főr dalá“-val. Abban ilyen sorok vannak: Korai még, hogy meghaljunk, Otthon is sok dolog vár reánk. Nos, hogyan lehet ezeket a sorokat a Szabadság Rádió szükségleteihez alkalmazni? A virtuóz Juraszovnak sikerült. Kiderült, hogy „ezek a fiúk“ azért készülnek hazatérni, hogy „ott megmutassák valakinek!“ A szerző, fal- rengelő „elemzése“ végén, azt a reményt fejezi ki, hogy hamarosan „hallhatunk az ő dolgozóikról“. A szerkesztőség „irodalomtörténészei“ között egészen a közelmúltig Schün- feld (IgnatyjevJ volt a prímhegedűs. A LÉGKÖR SZENNYEZŐI SZABADSÁG RÄDIÖ: KI KICSODA ÉS Ml MICSODA? 0 nagy figyelemmel kísérte a szovjet írók minden utazását, minden szavát és persze valamennyi irodalmi berkekből származó kósza hírt és pletykát is. Schönfeld a szovjet irodalmat mocskolta, s ennek során felváltva hol a s zkizofréniás Tarsziszra, hol Anatolra (a volt Kuznyecovra) épített, míg végül meg nem kaparintotta a nagyágyút — . Szolzsenyicint. Itt nem foglalkozom a Szabadság Rádió és a Szolzsenyicin közti frigy valamennyi részletével. Az olvasók előtt jól ismert ennek az „irodalmi vlaszo- vistának“ az útja. Csupán azt jegyzem meg, hogy manapság, miután Szolzsenyicint kiebrudálták a Szovjetunióból, rossz indulatú alakja sokkal világosabbá vált a nyugati közvélemény előtt és divatja nyilvánvalóan alábbhagyott. A Szabadság Rádió mostanában már Makszimovot, Galicsot és a velük egyszívásúakat reklámozza „híres szovjet írókként“ és „orosz hazafiakként“. Még egy példát szerelnék idézni a megtévesztő tájékoztatás és rágalmazás módszerére — de már egy másik körből. A Szabadság Rádió nem hagy fel azokkal a reménytelen próbálkozásokkal, hogy viszályt szítson a Szovjetunió nemzetiségei között. Egyszer olyasmit hallottak, hogy „egy turkesztáni tudományos munkatárs“ (!) nem kapott tudományos fokozatot, (nem tudom valóban előfordult-e ilyen eset, a Szabadság Rádió azonban úgy találta, mint „a turkesztáni tudósok oroszok által történő elnyomásának“ lényét). Igaz ugyan, ezzel a bizonyos tudóssal egy kis galiba történt. Előbb „turkesatóni“ volt, és a türkmén nyelvű adásban beszéltek róla. Azután grúzzá változtatták, és ugyanaz a hír — szóról szóra — már grúz nyelven hangzott el. A CIA „FÜLEI“ Mindezzel azonban még nem ér véget az a szennyes munka, amelynek elvégzésével a CIA a Szabadság Rádiót < bízta meg. Itt a Szovjetunió népeinek különböző nyelvein műsort sugárzó osztályokon kívül van egy olyan osztály is, amely a rádióadások lehallgatásával foglalkozik, s ennek nagy teljesítményű és rendkívül érzékeny antennái a Szovjetunió és más szocialista országok felé irányulnak. Ezek az antennák éjjel nappal „tapogatják“ az éter hullámait, abban a reményben, hogy „elcsípnek“ valamilyen beszélgetést, amely vagy a Szabadság Rádió, vagy pedig gazdái számára érdekes lehel. Magnetofonszalagra rögzítik a geológiai kutatócsoportok, a repülőtéri forgalomirányító központok, a távolsági hajók személyzete közölt folytatott beszélgetéseket. Egy különleges szektor, az úgynevezett „secret monitoring“, amelynek élén régi ismerősöm és „pártfogóm“, Dr. West (más nevén Edwards), a CIA magas beosztású munkatársa állt, azonkívül lehallgatott minden, az NSZK területén folytatott „érdekes“ beszélgetést — még a külföldi nagykövetségek és missziók között elhangzókat is. Miután botrányos módon lelepleződtek a CIA-nak a különböző nyugat európai országokban folytatott üzelmei, West elutazott az NSZK-ból és jelenleg a CIA központi apparátusában tevékenykedik, az általa vezetett „secret monitoring“ osztály pedig elhagyta a Szabadság Rádió épületét és az NSZK- ban állomásozó amerikai hadsereg kaszárnyáiba költözött. Azon intézmények között, amelyekkel a Szabadság Rádió nem reklámozott, de szilárd kapcsolatot tart fenn, számomra „Az Egyesült Államok hadseregének intézete az Oroszország és a kelet-európai országok tanulmányozásával kapcsolatos szakképzettség gyarapítására“ a legismertebb. Ez ugyan inkább korábbi nevén ismeretes, mint „Deiachment R“ — „R-különítmény“ (az „R“ — Oroszország angol nevének kezdőbetűje). A „Detachment R“, mióta csak 1947-ben megalapították, Nyugat- Németországban állomásozott — előbb Oberammergauban, a legutóbbi 11 évben pedig Garmisch-Partenkirchenben. Aligha kell sokat beszélni erről „a maga nemében világszerte egyedülálló felsőfokú tanintézetről“ (egyik vezetőjének kifejezése szerint) — feladatai már elnevezéséből kitűnnek. Éppen ehhez az intézetezhez irányították 1967-ben tanárnak, az amerikai titkosszolgálatok képviselői — Tony Mayson ezredes és a már említett Dr. West ajánlására. Majdnem négy évet töltöttem ott. A CIA annak idején, amikor megszervezte ezt a „főiskolát“, kötelességévé telte a „tanároknak“, hogy a „hallgatók“ számára leendő „hadszínterükhöz“ a lehető lpgjobban hasonlító körülményeket hozzanak létre. Hogyan is fest ez? Az egyik osztályban például szovjet tiszti ruhába öltöztetett bábu áll. Az „R-különítmény“-nek saját „műkedvelő együttese“ van, amelynek tagjai a „Poljusk“-t a „Katyusá“-t, a „Moszkva parti esték“-et éneklik go- pakot, „barinyá“-t, sőt „moldovenjasz- ká“-t táncolnak. Csehov „Lakodalom“- ját játsszák. A leendő hírszerzők ukrán boL’scsot (káposztaleves céklával) és -szibériai pelmenyit (húsos derelye) tudnak készíteni... Megmaradt nálam az 1970 ben végzett növendékek évkönyve, amelyet orosz nyelven adlak ki az intézetben. Ebben a közös piknikekről és a lapos „légfrisebb kelet-európai viccek“-ről szóló megható emlékek között érdekesebb dolgok is akadnak. Itt van például a meghívott „külső“ előadók jegyzéke: „Fred Idlen a Szabad Európa Rádiótól, Zdenko Anti a Szabad Európa Rádiótól, Dr. West a Szabadság Rádiótól, K. Busch a Szabadság Rádiótól, Oreszt Nejmanisz a Szabadság Rádiótól... „Az Egyesült Államok hadseregének intézete ...“ és a Münchenben működő rádióállomás közti kapcsolatok mind a mai napig fennállnak. Mit lehet hozzátenni az elmondottakhoz? Saját tapasztalataim alapján teljes meggyőződéssel kijelenthetem: — egyetlen embernek sjm lehet hinni, aki a Szabadság Rádió hullámhosz- szán beszél, még a nevét sem lehet elhinni mert a név is hamis: — egyetlen szót sem lehet elhinni, amely a Szabadság Rádió hullámhosz- szán hangzik el, mert minden szó ha zugság. JURIJ MARIN IAPN) A Gellei Efsz búzatábláján is jó ütemben dolgoznak az aratógépek
