Új Szó, 1977. július (30. évfolyam, 179-208. szám)

1977-07-08 / 186. szám, péntek

Színház a várudvaron ,,Harcias amazon, irgalmas Szűz. apáca, próféta, varázsló­nő, az Űr angyala, gonosz bo­szorkány — ki-ki a maga mód­ián látta, saját vágyaihoz ido­mította képét. A jámbor lelkek határtalanul szelídnek és jó­nak, az isteni irgalom kifogy­hatatlan edényének látták, az egyszerű emberek saját képük­re és hasonmásukra,, egyszerű­nek, a bárdolatlan és vad harc fiák a nevetségességig iszonyú óriáslánynak. Megpillanthat­tuk e valaha igazi arcát? Hi­szen a kezdet kezdete óta, s ta­lán az idők végeztéig a legen­dák csipkebozótja rejti“ — írja Ana tőle France Jeanne ď Arc­ról, vagyis Szent Johannáról. A francia parasztlány a tizenötö­dik században élt, a százéves háború idején vezette a fran­ciák harcát az angolok ellen. Látomásaira hivatkozva felke­reste Károly trónörököst, majd kis sereggel Orleans megmen­tésére indult. Győzelmet győ­zelem után aratott, népszerűsé­ge egyre nőtt. Az udvari körök attól féltek, hogy a nép harca parasztfelkelésbe torkollik. A hős leány fogságba esett, Ká­roly — akit közben királlyá ko­ronáztak, s aki neki köszönhet­te trónját — semmit sem tett ,a megmentéséért. Az angolok szolgálatában álló papok mág­lyahalálra ítélték. Később felül­vizsgálták pőrét és ártatlan­nak nyilvánították, 1920 ban szentté avatták. Élete számos írót és zeneszerzőt megihletett. Ez Szent Johanna története. Andrej Heing, a Ljublanában élő szlovén író Ál Johanná \á- ban könnyed, romantikus komé­diaként dolgozta fel a köznép­kori legendát. A történet kö­zéppontjában a szépséges fo­Az előadás egyik jelenete (Karol Miklósi felvétele) Fiatalok napjainkról Egyetemi színpadok nemzetközi találkozója A közelmúltban első alkalom­mal rendezték meg Szlovákia fővárosában az egyetemi szín­padok nemzetközi találkozóját, amelyre Bulgáriából, Lengyel- országból, Magyarországról és az NDK-ból érkeztek vendég- egvüttesek. A találkozó megrendezésének gondolata évek óta foglalkoz­tatta a szakmabelieket. Prešov- ban, az amatőr színjátszók szlovákiai találkozóján ugyan már részt vett két külföldi együttes is, többnek azonban nem felelt meg az időpont, ezért a rendező szervek úgy döntöttek, hogy külön találko­zót szerveznek a szocialista or­szágok fiatal színjátszói szá­mára. A fesztivál első napján a bratislavai Színművészeti Fő­iskola hallgatói mutatkoztak be Jonáš Záhorský Ütközet című színművével. Az előadást Juraj Nvota rendezte fa Rózsaszínű álmok című film postásfiúja.J A főszereplő, Štefan Kožka élt a darab kínálta lehetőségekkel, óm a többiek látéka miatt szag­gatottá és epikussá vált az elő­adás. A rendező, úgy tűnt, nem ismerte fel a darab kulcsmon­datait és a brechti színházra emlékeztető betétdalok beikta­tásával sem tudott kellő fe­szültségei teremteni. A jónevű Szófiai Sztudentina Színpad tizenhárom éve ala­kult, többek között nagy siker­rel mutatkozott be Pármában, Hamburgban és Wroclawban, T. Kosztov komédiájával, a Női császársággal most is meghódí­totta a közönséget, amely a bolgár folklórból is kapott íze­lítőt, miközben jól szórakozott a férfiak és nők szerepcseréin, egymás gyengéinek kölcsönös kigúnyolásán. Nem a szavakon volt a hangsúly, inkább a moz­dulatokon, a mimikán, és kitű­nően sikerült a dal, a tánc és pantomim ötvözése. V Vampilov Vidéki anekdo­táit vitte színpadra az NDK- beli Louis Fiirnberg Jrodalmi Színpad. A rendező és a sze­replők csaknem teljes mérték­ben kihasználták a lehetősége­ket. mindent megtettek azért, hogy a közönség tolmács nél­kül is megértse játékukat. Igye­kezetük mégis hiábavalónak bizonyult, mert a jó színészi alakítás sem volt elegendő a nyelvi akadályok áthidalására. Az iparosítás és a gépesítés nemcsak Sziléziában van káros hatással a környezetre, a ter­mészetre — nálunk is. Ehhez a sokat vitatott témához nyúlt biztos kézzel a lengyel R. No- wotarski, a Gliwicei Teatr SfíT rendezője az Utazók című hu­moros összeállításban. A Szegedi Egyetemi Színpad Arkosi Árpád Vagyunk című groteszk játékát 1976 márciu­sától játssza. A tizenkét etűd­ből komponált előadást a fő­hős játéka fogja össze. A da­rab lényege: az elnyomott, le­becsült ember harca környeze­tevei, amelyben az egyén vé­gül Is megtalálja önmagát. Ar­kosi Árpád, aki szintén tagja az együttesnek, olyan színpadi eszközöket használt, amelyek szavak nélkül Is kifejezték ko­runk emberének belső problé­máit. A fesztivál utolsó napján két hazai együttes, a bratislavai B- klub Pantomim Színháza és az olomouci AD’77 lépett föl. Az amatőr színjátszók nagy­szabású nemzetközi találkozója f250 részvevővel) barátságos, jó hangulatban zajlott le. Hat együttes lépett fel: a magya­rok, a lengyelek és az olomou- ciak korunk emberének legjel­lemzőbb problémáiról szóltak; a németek, a bolgárok és a bratislavalak új formanyelvvel kísérleteztek, előadásaikban a legújabb színművészeti irányza­tok jegyeit fedeztük föl. Végezetül: a nemzetközi ta­lálkozó kellő művészi szinten megteremtette egy újabb ren­dezvénysorozat alapját. A lövő­ben a szocialista országok szín­padjain kívül más országok együttesei is benevezhetnek majd a fesztiválra, amely az alkotó Ifjúság számára kitűnő lehetős-ég az erők összemérésé­re, a tapasztalatok cseréjére és nem utolsósorban a baráti kap­csolatok erősítésére. G. SZABÓ LÁSZLÓ gadósné, Kunigunda és szeretői praktikái állnak, melyeknek az egyszerű lány, johanna, a vélt Orleans i Szűz megérkezés© vet véget. Heing komédiáját a zvo­lení f. G. Tajovský Színház prózai együttese mutatta he (Peter Jezný rendezte) a IV. Zvolení Vár játékokon. A várjá­tékoknak hagyománya van itt, jó néhány éve bemutattak egy- egy darabot a királyi teremben. 1972-ben Shakespeare Windsori víg nufc-jét ,,vitték át“ a várud­vara, a következő évben pedig Moliere Tartuffe-jét. A hagyo­mányok azonban sokkal koráb­biak. A 20 as evőkben egy cseh középiskolai tanár bemutatta saját drámáját a várban, sőt bábjátékokat is, a harmincas években pedig az ismert szlo­vák munkás színjátszó csoport, a Detvan tartott itt néhány elő­adást, többek között a Sväto­pluk királyt. — A Szlovák Nemzeti Felke­lés harmincadik évfordulója tiszteletére hivatalosan is meg­nyitottuk a Zvoleni Várjátéko­kat. Az első bemutatónk Zeyer Radúz és Mahuliená ja volt, 75 ben Zvon Honira derű je, ta­valy Beaumarchais darabja, a Figaró házassága — mondotta Emil Kosír igazgató. — A jú­niusi színházi napok iránt egy­re nagyobb az érdeklődés, az ..ötszáz férőhelyes“ várudvar minden este megtelik. Tavaly már nyolc előadást tartottunk, de jövőre néhány előadással többet szeretnénk, sőt úgy ter­vezzük, hogy meghívjuk a bra­tislavai vagy valmelyik csehor­szági színházat vendégszerepel­ni. A vár játékokon színre vitt darabokat az évad elején rend­szerint bevisszük a színházba is. —• Heing darabja igényes. Érzékenyen reagál e a közön­ség? — Nem mindig. Az első fel­vonás után még zavart, vi­szont az, hogy mindennap „telt udvar“ előtt játszunk, mégis­csak azt bizonyítja, hogy a né­zőt valami vonzza ide. Heing komédiája igényes, de éppen ezzel akartuk kipróbálni a né­ző teherbíró képességét és ér­zékenységét. A darab megkí­vánja, hogy a közönség leg­alább valamelyest ismerje Jeanne d'Arc történetét, de a százéves háború, sőt a második világháború történetét is. Ellen­kező esetben vegyes érzelmek­kel távozik, csak a külsősége­ket érzékeli. Azt hiszem, ennek ellenére sikere van a darabnak, hiszen mindenki életében akad helyrehozni való, mindenki sze­retné, ha volna egy igazi Jo­hannája, aki megóvná a bajtól; mindegyikünknek van valami apró kis vétke, mindenki meg akarja találni a maga igazi Jo­hannáját. — Jövőre milyen darabot mu­tatnak be? — Mátyás király kalandjait szeretnénk színre vinni, a Štirc-Sever szerzőpáros már au­gusztusban leadja a kész dara­bot. a zeneszerző Ali Brezov­ský lesz. KOPASZ CSILLA Ä kőlépcsőim mennybemenetele Jozef Kot groteszk jei A Kortárs júniusi számában Páskándi Géza kitűnő ráérzés- sel ismerteti a szlovák kortársi irodalomban kritikusként és no­velláimként egyaránt kimagas­ló Jozef Kot groteszk-gyűjtemé­nyét, amely magyar nyelven A középcsatár mennybemenete­le címmel most tavasszal jelent meg a Madách és Európa kö­zös kiadásában. Páskándi érdeklődése bizo­nyára annak tulajdonítható, hogy Kot abszurdba hajló írá­saiban felismeri a rokonit, azt az intellektuális szemléletet, amellyel az életben előforduló, képtelenséggel határos tünete­ket tollára tűzi és iróniája ma­ró savával leleplezi. Idézett kritikájában Páskán­di helyesen utal rá, hogy Kot prózájának semmi köze a nyu­gati abszurd filozófia konven­cióihoz. Azzal kell folytatnunk, hogy ez természetszerűleg az író világszemléletéből fakad, ta- gadhatalanul egy tisztább és elfogulatlanabb jövő érdekében, javító szándékkal bírál és de- mitizál, amikor az élet rend­kívülinek vélt jelenségeiben megkeresi a rejtett mozgató erőket, felfedi a tömegpszichó­zist előidéző gyöngéket, s a korlátoltságból eredő félelme­ket. Valamennyi szatíra író társá­hoz hasonlóan Kot kedveli a képtelent. Valami kifejezetten képtelen alaphelyzetből és öt­letből kiindulva megmutatja, hogyan másul meg a megfélem­lített és minden felelősséget magától elhárító ember maga­tartása, hogyan borul ki jelle­me egy nem éppen rendkívüli, inkább köznapi, de ugyanak­kor a realitás síkját elhagyó, képtelen esemény hatására. A Veszélyben című hosszabb abszurdoid novellában szinte sűrítve megtaláljuk Kot ' lelep­lező módszerének tiszta képle­tét. A novella hőse ,,egy bizo­nyos júniusi“ napon a borbély­üzletben meghallja, hogy a vá­rosban rendkívüli intézkedése­ket foganatosítottak. Munkahe­lyére érkezve már lázas vitá­nak tanúja: fegyverkezni kelle­ne és kiképző táborokat létesí­teni, sőt, általános mozgósítást elrendelni, a lakosságot bari­kádok építésére felszólítani, mert a várost „oroszlánveszély“ fenyegeti. A kavargó, bolond­nál bolondabb ötletekből egy valóra válik: elindulnak árko­kat ásni, majd felsőbb utasítás­ra abbahagyják a Védekezés­nek ezt az abszurd formáját, és még ostobábban megalakítják az OVE-t (Oroszlánok Elleni Védegylet). Az alaphelyzet bonyolódik, megjelenik a színen egy Pedro nevű oroszlánszelídítő, a cse­lekmény tótágast áll és minden mozzanata növeli a város la­kóinak félelmét. Ám ez a féle­lem furcsa módon híján van a rettenetnek, pánik nem lesz úr­rá az embereken, csak az os­toba tettek száma növekszik. Valami gyerekes, naiv vonás van a félelmükben, nyilvánva­lóan csak arra kell, hogy az író megmutassa: hová vezet, ha a tömeg veszélytelen helyzeteket veszélyeseknek talál, ahogy Páskándi írja. Végül az orosz lánszelídítő — más megoldást nem találva — elrejti hősünk szobájában a félelmetes fene- vadakat, és reggel hősünk ijedten konstatálja, hogy az oroszlánok kiszabadultak a zsá­kokból és kiszöktek az abla­kon. A „veszély“ tehát fennáll, ám az utcán felvonul egy menet: „Nincs oroszlán, nincs már veszély, senki sem fél“, hirdeti a menet transzparense és hő­sünk üres, gondolatok nélküli fejjel csatlakozik a felvonulók­hoz.“ Kitűnő ez a csattanó! Csak üres, gondolat nélküli emberek fogadják el valónak a képte­lent, jelen esetben a tátrai csú­csokat elérő ostobaságokat egy nem létező, beképzelt veszély elhárítására. Az alibi, A tenger című gro­teszkek, valamint a címadó no­vella is elérik a Veszélyben ma­gas színvonalát. A gyűjtemény­nek azonban nemcsak említett kiemelkedő írásaiban, hanem a többiben is megmutatkozik Kot lélektani jártassága. Görbe tük­re élesen villan, feltűnik benne sorra minden torzság, oktalan­ság és bárgyúság, de gonoszság is, amely életünkben még je­len van és eltüntetésre vár. Cin­kos szemrándítása, ironikus mo­solya fölöttébb hasznos: társa­dalmi fonákságokat, csalást, ön- ámítást, előítéleteket, félelmei­ket fed fel és főleg a felelős- ség elhárításának bűnét ma­rasztalja el maró iróniája. Kot kritikus szemléletét sa­játos stílusa hathatósan támo­gatja, emeli groteszkjeinek szarkasztikus hangvételét, fa­nyar ízét. Nem lírai stílus ez, mint Šikuláé vagy Chudobáé, más nemzedéktársáéhoz sem hasonlatos: teljesen egyéni, ta­lálóan pontos nyelvezet ez, csak nagyritkán bontja meg egységét egy egy felesleges jelző vagy metafora. A kötet értékeinek összefog­lalásául hadd idézzem az ab­szurdoid dráma- és novellaírás legkitűnőbb magyar mesteré­nek, Páskándi Gézának, Kot magyarországi felfedezőjének jellemzését. „Jozef Kot legjobb írásaiban finoman és |)ontosan adagolja a »félszájas« humort, a rendkívü­lit, az írói ítélkezést és a lé-' lektant. A legsikerültebbekben a paralKJlisztikum csak felsej­lik, és áttetsző héján belül éle­tesség van, meleg és hideg, szí­nek, szagok, ízek, melyek át­járják, áthevítik, áthatják a formát. A parabolisztikum — hisz mindig ez a döntő — ér­zékiedül.“ A fordító Tóth Elemér érde­me, hogy átültetésében szeren­csésen megmarad Kot ironikus hangvétele. Gondos ez a munka, egyetlen pontatlanság nem za­varja. (Madách. 1977 / EGRI VIKTOR Ä táj vonzásában Almási Róbert tárlata A táj, az embert körülvevő természet a művészek kedvelt témája. Talán egy festő sincs, aki ne festette volna meg szü­lőföldje tájait, a hegyek kö­zött megbúvó falvakat, vagy a síkság látszólag változatlan, egyhangú — és mégis mindig más oldaláról megmutatkozó — viiágát. Az alkotók mind­egyikét más és más mozzanat ragadta meg, a művek formai „kivitelezése“ is különböző, korok, stílusok és divatok be­folyásolták a festőt, de a táj­ábrázolások mégis mindig a gyermekkor csodálatos világát, az élet és a természet apró megnyilvánulásait, a szülőföld szeretetét idézik. A művésznek a tájhoz, a szü­lőföldhöz fűződő szoros kap­csolata Almási Róbertnak — a Csallóközi Múzeumban nemrég megnyílt — tárlatán is érződik. Kiállított műveinek többsége tájkép vagy zsánerkép, amelyek különböző technikával készül­tek. Próbálkozik a monumentá­lis falfestészettel, ám ennek el­lenére bensőséges világot idéző képei vannak többségben. Figurális kompozíciói kitűn­nek közvetlen emberábrázolá­sukkal. Zsánerképein mai éle­tünk mozzanatait örökíti meg. Alakjainak helyzeteit egysze­rűen, de céltudatosan tolmá­csolja, megelevenítve hétköz­napjaink kisebb-nagyobb esemé­nyeit. A fiatal művész az ember és a munka viszonyát, az ember és a természet elválaszthatat­lan összetartozását ábrázolja. Ezzel indokolható művészeté­nek az a megnyilvánulása is, hogy zsánerképein szinte kivé­tel nélkül a természet is jelen van. Célja az emberi alak, a táj és az építészeti elemek összehangolása, a harmonikus egység megteremtése. Legújabb alkotásainak közép­pontjába a síkság, a csallóközi táj került. A tájakat lírai kom­pozícióba ülteti át. A romanti­kát kerülve ábrázolja a csen­des Duna ágakat, az öreg fűz­fák karokként égfeló nyúló ágait, bemutatja a mai Csalló­közt is. ahol a nádasok és a lecsapolt mocsarak helyén trak­tor szánt, gabona terem. Talán prózaibb lett a táj, el­tűnt az „Aranykert“ és a regék Tündér Ilonája is, az emberi kéz ipari üzemeket, mezőgazda- sági komplexumokat varázsolt ide. És ezt az úl arculatú tá­jat festi Almást Róbert, roman­tika és szentimentalizmus nél­kül. Képeit érzékenyen komponál­ja, alkotásaiban dominál a szín. Előnyben részesíti a me­leg színárnyalatokat, mindenek­előtt a sárgát, a narancssárgát és a pirosat, ezeket aztán né­hol zölddel és kékkel elegyíti. A színtónusok válogatásával a részleteket hangsúlyozza, de ez sohasem bontja meg a harmo­nikus és egységes kompozíciók Almási Róbert képzőművé­szeti munkásságában a válasz­tott témát igyekszik megfelelő formában és technikával meg­valósítani. Realisztikus szemlé­letű művész, a valóságot soha­sem tolmácsolja gépiesen, ha nem új utakat keres. NAGY KORNÉLIA 1977. VII. 8. 6

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents