Új Szó, 1977. július (30. évfolyam, 179-208. szám)
1977-07-06 / 184. szám, szerda
A sorsolásra nem panaszkodhatunk Zürichben nagy érdeklődés melleit ejtették meg a labdarúgó BEK és KEK, továbbá az UEFA Kupa első fordulójának sorsolását. Mindjárt elöljáróban elmondhatjuk, hogy a csehszlovák színek képviselői nem panaszkodhatnak. A bajnok Dukla Praha ugyan idehaza kezd szeptember 14 én, de a francia rangelső, az FC Nantes nem tartozik a jelentős kupahagyományú ellenfelek közé. A nagyobb tapasztalat, s remélhetőleg az eredményesség is a prágai katonák oldalán áll, s ez lehet nagyon fontos tényező. Kupagyőztesünk, a Lokomotíva Košice ugyancsak idehaza kezd, de mivel ellenlábasa a svéd együttes, az Osters Vaxjö, továbbjutásában bízhatunk. Az első mérkőzésen Józsáék szerezhetnek olyan előnyt, amelynek birtokában nyugodtan állhatnak ki a szeptember 28-i, svéd földön sorra kerülő visszavágóra. Előnyös az Inter Bratislava helyzete, a jelek szerint a legkellemesebb ellenfelet kapta csapataink közül. A Rapid Wien együttesét nagyon jól Ismerik a bratislavai fekete—sárgák táborában, s Jurkemikék továbbjutása miatt nem kell, hogy fájjon a ffejünk .. . A papírforma szerinti legnagyobb ellenfelet a Slávia kapta a Standard Liége csapatában. Nagy kupahagyománnyal, rutinnal rendelkezik a belga labdarúgás egyik legnagyobb büszkesége, s nagy fegyvertény volna, ha ezt az akadályt a prágai együttes sikerrel tudná venni. Talán az is bíztató, hogy előbb idegenben mérkőznek, akárcsak a Rapid és az Inter esetében ... PILLANTÁS A KUPAVILÁGBA Természetesen a BEK sorozatával kezdjük. A kupavédő FC Liverpool erőnyerő. Az első forduló nagy párosításaiból: Dinamó Bukarest — Atletico Madrid. Egy árnyalattal a vendégek esélyesebbek, bár e párosítás nagy pikantériája, hogy a VB selejtezőben továbbjutást egyaránt remélő és közös csoportban szereplő országok élcsapatairól van szó... Vasas— Borusszia München* gladhach. A BEK döntős nyugatnémet csapat védelmében és a középpályán erősebb ... Levszki Szpartak Szófia— Slask Wroclaw. Talán a nagyobb gyakorlat jelenthet előnyt a bolgár csapatnak. Benfica—Torpedo Moszkva. A portugál éllovas már nem a régi, félelmetes, az új szovjet bajnok bizakodhat. A többi páros küzdelmeire rányomja bélyegét az a tény, hogy az ellenfelek nem azonos súlycsoportba tartoznak, legalábbis a látszat szerint... KEK HELYZETKÉP Itt még „minősítő“ forduló is van, a Glasgow Rangers és a Young Boys Bern játssza, a skótok nagyobb esélyével. A nagy mérkőzések közül: St. Etienne—Manchester United. Akár KEK döntőnek is beillene. FC Porto—FC Köln. A vendégek jobbnak látszanak. Besiktas—Diósgyőr. A magyar kupaújoncnak nem volna szabad megrettente a törökök keménységétől, így fett tavaly a Videoton is . .. PAOK Szaloniki—lengyel kupagyőztes. Hatalmas erőpróba lesz. A többi esetben biztos továbbjutó jelöltekről beszélhetünk. UEFA KUPA Mivel a mezőny akkora, mint a BEK és a KEK együttvéve, csak az úgynevezett nagy találkozókról teszünk említést. FC Barcelona—Steau Bukarest. Cruyff és Neeskens az előbbi csapatot teszi esélyessé. Ferencváros—Sztanke Dimitrov. Nyilasiék tapasztalata nagyobb, de a bolgár keménység komoly akadály. Fiorenlina—Schalke. Nyílt küzdelem várható. Dinamó Kijev—Eintracht Braunschweig. Rövid időn belül AZ ELSŐ FORDULÓ PÁROSÍTÁSA Labdarúgó BEK, KEK, UEFA Kupa ä 1977 VII. 6. BEK Az FC Liverpool kupavédőként jut a további fordulóba, üinonia Nicosia — FC Juven- fus, Kuopio Pauloseura — FC Bruges, FC Celtic — jeunesse ri'Esch, Crvena Zvezda — Sligo Rovers, Dynamo Bukarest — Atletico Madrid, Lilleström — Ajax Amsterdam, Bp. Vasas — Borussia Mönchenglad- bach, FC Basel — Swarowski Innsbruck, Trapzonspor — BK 1903 Koppenhága, Dukla Praha — SC Nantes, Levszki Szpartak Szófia — Slask Wroclaw, Floriana — Panathi- naikosz, Benfica Lissabon — Torpedo Moszkva, Dynamo Dresden — Halmslad BK, Va- lur Reykjavik — Glentoran Belfast. KEK Glasgow Rangers — Young Boys / Bern (minősítő), St. Ftienne — Manchester United, Glasgow Rangers — Young Boys győztese — FC Twenle, FC Porto — FC Köln, Lokomotíva Szófia — Anderlecht, Hamburger SV — Reipas Lahti, Hajdúk Split — Dundalk, Beiig Sevilla — AC Milan, Coleraine Belfast — Lokomotive Leipzig, Progress Niedercorn — Vejle, Nicosia — Universitatea Craiova, Bergen — Akranes, Besiktas — Diósgyőr, La Valetta — Szovjet Kupa győztes, Cardiff Cily — Austria Wien, PAOK Szaloniki — Lengyel Kupa győztes, Lokomotíva Košice — Oslers Växjö. UEFA Kupa Standard Liége — Slávia Praha, Rapid Wien — Inter Bratislava, FC Barcelona — Sleaua Bukarest, Ferencváros — Marek Sztanke Dimitrov, Fiorentina — Schalke 04, Servette — Atletico Bilbao, Bastia — Sporting Lissabon; Bohemians Dublin — Newcastle a harmadik jelentős játékerejö nyugatnémet csapattal találja magát szemben a kijevi együttes, amely most továbbjuthat. Odra Opoie—FC Magdeburg. A volt KEK győztes NDK beli együttes csak nagy küzdelem után kerülhet a II. fordulóba. FC Zürich—CSZKA Szófia. A svájci együttes á BEK elődöntőjében volt, ezen az akadályon azonban aliha jut túl. Linzer ASK—Újpesti Dózsa. Még a csapatépítés korát élő lila fehéreknek is sikerrel kell küzdeniük az osztrák csapat ellen. Dinamó Tbiliszi — AC Milan. Á lényegesen nagyobb nemzetközi rutin az AC mellett szól. Olimpiakosz Pireusz — Dinamó Zágráb. Nyílt erőpróba. Sok függ az első mérkőzés eredményétől. • • * A BEK, a KEK és az UEFA Kupa első fordulójának mérkőzéseit szeptember 14 én és 28- án rendezik meg. Egy két esetben az UEFA engedélyezheti az egv-kétnapos időpontáthelyezést. (zala) ^ Shorter, aki Chicagóban a 20 kilométeres futásban aratott értékes győzelmet, 24 órával e sikere után Atlantában a 10 kilométeres távon is az első helyen végzett. Ideje 29:24 perc volt. Az olimpiai győztes finn Viren csak tizedikként futott át a célvonalon. Elődöntő a junior VB-n A tunéziai junior labdarúgó-világbajnokságon lejátszották az utolsó csoportmérkőzéseket. A „R" csoportban játszó ma- gyar együttes Honduras csapatától 2:0 ra kapott ki, s így csak harmadik lett. E csoport második találkozóján: Uruguay — Marokkó 3:0. Á Szovjetunió együttese utolsó csoportmérkőzését Ausztriával játszotta, s ezen a találkozón gól nem született. További találkozó: Paraguay — Irak 4:0. Glasgowban szeptember 21-én 19.30 órakor A Csehszlovák Labdarúgó Szövetség játékvezető bizottsága értékelte a bajnoki év tapasztalatait és legjobb játékvezetőnek jelíueket minősítette, aki teljesítményéért 104.B pontot kapott. A további sorrend: Wencl 104.4, Céjka 102,5 ponttal. United, Differdange — Alk- n>aar, Eintracht Frankfurt — Sliema Wanderers, Boavista Porto — Lazio, Union Las Palmas —• Tuzla, Fenerbahcse — Aston Villa, Dinamó Kijev — Eintracht Braunschweig, Dundee United — KB Koppenhága, Valkaekoski — Górnik Zabrze, Lens — Malmö FF, Bayern München — Mjöudalen, Molen- heek — Aberdeen, Manchester City — Widzew Lodz, Frem Koppenhága — Grasshoppers, PSV Eindhoven — Blenayon, Odra Opnle — FC Magdeburg, Landskrnna Bois — Ipswich Town, Kristiansand — Frem Reykjavík, FC Zürich — CSZKA Szófia, ASA Marosvásárhely — AEK Athén, AC Torino — Apitel Nicosia, Linzer ASK — Újpesti Dózsa, Carl Zeiss Jena — Altay Izmir, Dinamó Tbiliszi — AC Milan, Olümpiakosx Pireusz — Dinamó Zágráb. Csehszlovák vélemények b sorsolásról: Rudolf Kocek, a Dukla csapatának elnöke: „Nagyon jó az FC Nantes együttese, érdekes, élvezetes találkozóra van kilátás.“ Vejvoda, a Dukla edzője: „Úgynevezett nehezebb ellenfelet kaptunk. Kellemes, hogy ezzel a csapattal eddig még hivatalos mérkőzésen nem találkoztunk.“ Jareš, a Slávia edzője: „ló ellenfélnek tartom a Standard Liége csapatát. Három év után végre fejlett labdarúgása ország együttesével találkozunk és színvonalas erőpróbákra van kilátás. ]ó, hogy az első mérkőzés idegenben lesz.“ Kantor, a Slávia titkára: „Ezúttal nagyon mutatós ellenfelet kapunk, a nézők is megtalálják a magukét. Bízom benne, hogy jobban rajtolunk, mint az előző két esztendőben.“ Ä Csehszlovák Labdarúgó Szövetség elnöksége engedélyezte, hogy a FIFA akciója keretében Ing. Starosta, dr. Vengloš, prof. Nogol és dr. Nápravník Ciprust és Máltát meglátogassa. A Skót Labdarúgó Szövetség közölte a szeptemberi skót— csehszlovák labdarúgó erőpróbák színhelyét és idejét. A 21 évesek csapata szépPlachý győzött Stockholmban A stockholmi atlétikai versenyen néhány kitűnő eredmény született. A csehszlovák versenyzők közül Plachý győzött egy mérföldön, Tulis 400 méteren a második helyen végzett. Remek versenyt hozott a 100 méter, a 400 és a 800 méter. Eredmények — 400 ni: 1. Eneyeart (amerikai) 46,36, 2. Tulis (csehszlovák) 4ö,79, 3. Fredriksson (svéd) 46,90, súly: 1. Halldorsson (izlandi) 21,09, 2. Komar (lengyel) 20,62, 3. Albritton (amerikai) 20,19, 800 m: 1. }uantorena (kubai) J:45,3, 2. Leinashon (kenyai) 1:46,1, 3. Beyer (nyugatnémet) 1:46,3, 1011 m: 1. Edwards (amerikai) 10,39, 2. Leonard (kubai) 10,43, 3. Garpenborg (svéd) 10,55, egy mérföld: 1. Plachý (csehszlovák) 3:54,7, 2. Waigwa (kenyai) 3:55,2, 3. Wessinghage (nyugatnémet) 3:55,4, 4. Walker (új-zélandi) 3:55,5, 400 m gát: 1. Andrews (amerikai) 50,15, 2. Graybihl (amerikai) 50,96, 3. Aumas (svájci) 51,13. sporthíradó # Nem hivatalos világcsúcsot állított fel távúszásban a jugoszláv Djorlcs, aki a Bács- kapalánkából Belgrádba a 130 kilométeres távot 22 óra alatt úszta le. £ A Tour d’France 256 km hosszú, negyedik útszakaszát a francln Delepine 7:35:49 óra alatt tette meg. # Megkezdődött a szovjet labdarúgó-bajnokság. A Krilja szovjetov Kujbisev 2:l-re győzött a Csernomore Ogyessza fölött, a CSZKA Moszkva pedig saját pályáján 2:l-re kikapott a Kárpáti Lvov együttesétől. tember 20-án 19.30 órai kezdettel Edinburgh bau játszik. A Skócia — Csehszlovák VB- selejtezőre Glasgowban szeptember 21-én ugyancsak 19.30 órai kezdettel kerül sor. A jövő évi ifjösági UEFA- tornára készülő csehszlovák válogatott október 26-án Svédországban játszik, november 9-en pedig Prágában a nagyválogatottak találkozója előtt Magyarország együttesét fogadja. A svédek elleni visszavágóra nálunk március 22-én, a Magyarország ellenire pedig március 29-én Budapesten kerül sor. Az A-csoporlból Mexikó együttese jutott tovább 4 ponttal, vereséget nem szenvedett, egyszer győzött, két döntetlent ért el. A B-csoport Uruguay elsőségét hozta, mindhárom találkozóját megnyerte. A C-csoportban Brazília két győzelemmel és egy döntetlennel végzett az első helyen. Ugyanilyen volt a D-csoport első helyezettjének teljesítménye is, a szovjet válogatom szintén 5 ponttal jutott tovább. Az elődöntőben Mexikó — Brazília és Uruguay — Szovjetunió mérkőzésre kerül sor. A győztesek a döntőben találkoznak, a legyőzőitek a harmadik helyért küzdenek. # A Szalonikiben folyó hat nemzet vízilabda-tornájának legutóbbi eredményei: Csehszlovákia — NSZK 4:3, Románia — Lengyelország 9:4, Kanada — Görögország 6:6, Csehszlovákia — Kanada 8:3. % A 40. lépésben félbeszakították a Korcsnoj — Poluga- jevszkij sakkvllágbajnoki elődöntő második találkozóját. A HOLNAP BAJNOKA A zt állítják, Chris Evert jTí nyomdokában jár, sőt néhány év múlva jelül is múlja öt. Tracy Austin — mit lesz a sors — a wimbledoni női egyes harmadik fordulójában kapta példaképét ellenfelül. Az általános vélemény szerint nagyon jó benyomást keltett. A 14 esztendős Austin Los Angeles egyik külvárosában született, és már eddig is sokszor hallatott magáról. Kilencven esztendővel ezelőtt Lottie Dodds 13 éves korában kapcsolódott be a wimbledoni eseményekbe és 1887-ben alig négy hónappal 15. születésnapja előtt meg is nyerte a tornát. Azóta ilyen fiatal résztvevője a teniszsport eme nagy eseményének nem volt. Austin a harmadik fordulónál nem jutott tovább, de hát Evert- től kikapni valóban nem szégyen. Tracy az elmúlt két esztendőben hasonló korú ellenféltől nem szenvedett vereséget, 128 tornát nyert és 11 bajnoki címet szerzett. A szakemberek úgy vélik: többre képes, mint Chris Evert ugyanilyen korban. Everthez hasonlóan Tracy is egy „teniszbolond“ család sarja. Édesanyja Jack Kramer teniszklubjában dolgozik, három fivérének mindegyike szerepelt már a nemzeti ranglistán, és édesapja, fizikus létére Is szabad idejében gyakran látogatja a teniszpályákat. Tracytől senkt sem várta, hogy Wimbledonban megszerzi a győzelmet. Edzője, Bob Lands- dorp elégedett volt szereplésével, hiszen már a torna előtt kijelentette: ha az első fordulóban nem kiemelt játékos ellen kell pályára lépnie, akkor lisztes eredményt érhet el, annak ellenére, hogy szokatlan neki a füvespálya. Tavaly az amerikai junior bajnokságon fordulóról fordulóra biztosabban mozgott a füvön és a nyolcad döntőig jutott el. Egyidős ellenfeleinél kétségtelenül sokkal jobb. Adogatásain kell még javítania, alapütései, röptéi kitűnőek, bátran kezdeményez és támad. Már most nagyon sokoldalú játékos. Wimbledoni felkészüléséhez tartozott az edinburghi bajnokság, melyet füvespályán rendeztek meg. A csodagyerek még plüss állatokkal játszik, de önbizalma egyenesen meglepő. — Egyáltalán nem Izgulok wimbledoni szereplésem miatt. Bízom benne, hogy egyszer a viláa első számú játékosa leszek. Ezért kell már most tapasztalatokat g yűjtenem és ezért jöttem Wimbledonba is. Tracy Austin önbizalma, jövőbe vetett hite nem indokolatlan. Tavaly télen 13 éves fejjel a női profi cirkusz tagjaival kéthónapos túrán vett részt és olyan nagynevű ellenfeleket győzött le, mint Diana Fromholtz — Ausztrália legjobbja és a világranglista nyolcadik helyezeltje — vagy Gree Stevens, Dél-Afrika teniszkiválósága. Tracy Austin wimbledoni bemutatkozása kétségtelenül jól sikerült, s mivel a hozzáértők az amerikai kislánytól további javulást várnak, nevével valószínűleg a jövő évi tornán is találkozunk. (ki Jozef Plachý, Csehszlovákia legjobb középtávfutója tartja kitűnő formáját. Erről tanúskodik a stockholmi versenyen elért győzelme egy már- földön. (Vojtišek felv.)