Új Szó, 1977. július (30. évfolyam, 179-208. szám)
1977-07-28 / 206. szám, csütörtök
Brezsnyev—Kádár találkozó a Krímben (ČSTK) — Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke a Krímben találkozott Kádár Jánossal, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárával. Leonyid Brezsnyev és Kádár János tájékoztatta egymást arról, hogy a Szovjetunióban és Magyarországon miként oldják közötti viták erőszakkal történő megoldását. Az ilyen jellegű konfliktusok nemcsak az érintett népek érdekeivel ellentétesek, hanem ellentétesek az egész nemzeti felszabaditási mozgalom, a világbéke érdekeivel is. Kifejezésre juttatták azt a reményüket, hogy a konfliktus által érintett államok mindent megtesznek a tűzszünet eléréséért és a béke helyreállításáért határaikon. meg a kommunista és a szocialista építés időszerű feladatait; Leonyid Brezsnyev a többi között beszámolt a Szovjetunió új alkotmányterveztének össznépi vitájáról. Kádár János hangoztatta, hogy a magyar dolgozók a tervezetet a fejlett a szocializmus vívmányait tükröző, történelmi jelentőségű okmánynak tekintik. Leonyid Brezsnyev és Kádár János megelégedéssel szólt a sokoldalú szovjet—magyar kapcsolatok fejlődéséről és mélységesen internacionalista jellegéről. Nagy figyelmet fordítottak a szakosodás és az együttműködés további elmélyítésének lehetőségeire a két ország gazdaságának legfontosabb ágazataiban, s ezzel párhuzamosan részvételükre a KGST keretein belül a szocialista gazdasági integráció folyamatának kibontakoztatásában. A felek véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzetről. Leonyid Brezsnyev és Kádár János aggodalmát fejezte ki azokkal a hírekkel kapcsolatban, hogy Afrika egyes térségeiben katonai összetűzésekre került sor. A Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság meggyőződéssel ellenzi az államok A tanácskozás során rámutattak, hogy a szocialista közösség országai az utóbbi időben több ízben szót emeltek a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdításáért, és e cél elérése érdekében számos konkrét ja- vflslatot terjesztettek elő. Ezzel egyidejűleg a szocialista országok a maguk részéről kedvezően fogadják más országok minden olyan javaslatát, amely elősegíti a nemzetközi feszültség további enyhülését, a megoldásra váró problémák rendezését, az államok közötti béke és együttműködés fejlődését. A kommunista és a munkás- mozgalom fejlődésének kérdéseivel kapcsolatban Leonyid Brezsnyev és Kádár János ma is érvényesnek mondotta az európai kommunisták berlini értekezletén levont következtetéseket. Különösen kiemelték annak fontosságát, hogy a jelenlegi körülmények között szilárdítsák meg a szocialista országok, a kommunista és munkáspártok, valamint a békéért és a társadalmi haldásért fellépő valamennyi erő internacionalista szolidaritását. A találkozót teljes egyetértés, meleg és szívélyes légkör jellemezte. MEGEMLÉKEZÉS A FORRADALOM NAPJÁRÓL Az USA kommunistáinak üdvözlete (ČSTK1 — Kuba harmadik legnagyobb városában, Cama- gueyban kedden több mint negyedmillió kubai ünnepelte a nemzeti felkelés napját. Az idei ünnepségek jelszava „Moncada szellemében előre a szocializmus építésében a további sikerekért“. A tömeggyűlésen felszólalt Fidel Castro, a Kubai KP KB első titkára, a Minisztertanács és az Államtanács elnöke. Beszédében többek között kijelentette, hogy a kubai népgazdaság döntő tényezője volt és marad a cukornádtermelés. „Az elkövetkező két év forradalmunk és szocialista államunk távlatainak bizonyítéka lesz“ — hangsúlyozta Fidel Castro. Szólt az 1978 nyarára összehívott világlfiúsági fesztivál előkészületeiről és az el nem kötelezett országok 1979-es Kubában megrendezendő legmagasabb szintű konferenciájáról. Ezek az akciók Kuba nemzetközi jelentőségét és az ún. harmadik világ népei iránti felelősségét hangsúlyozzák. A Kubai Köztársaság államünnepe alkalmából üdvözletét küldött Fidel Castronak, a Kubai KP KB első titkárának az Egyesült Államok Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Az üdvözlő távirat, melyet aláírt Henry Winston, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának elnöke és Gus Hall, a párt főtitkára, hangsúlyozza, hogy Kubában a népi hatalom 18 év alatt elérte, hogy „Kuba megbízható tagja lett a szocialista közösségnek és harcostársa a világbékéért küzdőknek“. Kuba példaképükké vált azoknak a nemzeteknek, amelyek a szabadságért, a gyarmatosítás és a fajüldözés ellen harcolnak. Nkomo elitsli a brit kormány tervét 1977, VII. 28. (ČSTK) — Joshua Nkomo, a Zimbabwei Hazafias Front egyik vezető képviselője Lusa- kában tegnap sajtókonferencián határozottan elítélte a brit kormánynak az ún. neutrális erők elhelyezésére irányuló tervét, amelyeknek ideiglenesen biztosítaniuk kellene Rhodesiában a békét. Az ún. neutrális erők jelenléte csak Smith rendszerét szilárdítja. Az eddigi tapasztalatok bizonyítják, hogy a hasonló intézkedések még soha nem biztosították a kis államok függetlenségét. Zimbabwe Hazafias Frontja küzd Zimbabwe népének szabadságáért, a fajüldözés és az elnyomás ellen. A nyugati országok tömegtájékoztató eszközei rosszindulatú híreket terjesztenek arról, hogy állítólag a Hazafias Fronton belül nézeteltérések vannak és arra törekszenek, hogy a rhodesiai problémákat a törzsek közötti viszályok számlájára írják. Az igazi céljuk pedig Zimbabwe népe egységének megosztása, hogy ezáltal Smith rendszerét támogassák — hangsúlyozta végezetül Joshua Nkomo. SORBAN A SZOVJETUNIÓ Minisztertanácsa és a Szovjetunió Szak- szervezeteinek Központi Tanácsa tegnap az össz-szövetségi szocialista munkaverseny eredményeinek kiértékeléséről tárgyalt. AZ OSZTRÁK Kommunista Párt Központi Bizottságának döntése értelmében december 8-ra hívják össze a párt XXIII. kongresszusát. ATAL BIHARI VADZSPÉJI indiai külügyminiszter tegnap Delhiből Tanzániába repült, ahol találkozik a dél-afrikai felszabaditási mozgalom vezetőivel. NICOSIÁBAN befejeződött Pa- padopulosz bírósági eljárása, aki mint ismeretes, az EOKA— 2 illegális terrorista szervezet egyik vezetője volt. Ez a szervezet állt az 1974. július 15-i fasiszta puccs élén. ŰJ-ZÉLAND fővárosában tegnap megkezdte ülését az AN- ZUS-nak az Egyesült Államok, Ausztrália és Űj-Zéland katonai tömbjének tanácsa. FRANCISCO MORALES BERMUDEZ tábornok, perui elnök kijelentette, hogy a perui katonai kormány és a nép egyik legfőbb feladata megszilárdítani az országban eddig végrehajtott mély, strukturális változásokat. MUHAMMED IMADI szíriai gazdasági és külkereskedelmi miniszter a damaszkuszi nemzetközi nagyvásár megnyitóján kijelentette, hogy a szír kormány kész továbbra is fejleszteni és megszilárdítani kapcsolatait a szocialista tábor országaival, a nemzeti felszabadító mozgalommal és az el nem kötelezett országokkal. AZ ENSZ gazdasági és szociális tanácsa felszólít minden ENSZ-tagállamot, hogy nyújtsanak műszaki, anyagi és pénzügyi segítséget Zambiának s tegyék lehetővé gazdasági függetlenségének kivívását. A KOST és Irak (CSTK) — A KGST és Irak közötti együttműködési bizottság munkaterve alapján Irak fővárosában megkezdődlek a külkereskedelmi, közlekedési és tudományos-műszaki együttműködési bizottságok munkacsoportjának ülései. A felek megtárgyalják a közös műszaki szakemberképzés, a tudományos-műszaki információcsere, valamint Irak és a KGST közötti együttműködés továbbfejlesztésének kérdését. Az együttműködés főleg a külkereskedelmet és a közlekedést érinti. Tiltakozások a neutronbomba ellen (ČSTK) — Az uralmon levő szociáldemokrata párt müncheni szervezete is elítélte a neutronbomba gyártásának tervét. Az SPD küldötteinek konferenciáján egyhangúlag jóváhagyott határozat hangsúlyozza, hogy meg kell akadályozni e fegyver gyártását és azt, hogy ezzel felszereljék az NSZK területén állomásozó NATO-haderőket. A határozat hangsúlyozza, hogy most, amikor fennáll a lázas fegyverkezés további fokozásának veszélye, az Egyesült Államokban az emberi jogok védelmére indított kampány csupán alakoskodás. A neutronbomba tervezett gyártása és e fegyver nyugatnémet területen való elhelyezése ellen tiltakozik a Szocialista Német Munkásifjúság (SDAJ) Dortmundban kiadott nyilatkozata. A nyilatkozat felszólít valamennyi nyugatnémet demokratikus ifjúsági szövetséget, hogy augusztus 8-án vegyenek részt e tömegpusztító fegyver gyártása ellen tiltakozó akciókban. < A Ny Daq című svéd lap a szárnyas rakátákat és a neutronbombát új stratégiai terror- fegyvernek minősíti, amely nö- v"1' •’ katonai ipari komplexu1- ...folyását. Kommentárunk Ingatag „stabilitás" Az Of-Kína hírügynökség közölte, hogy a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának ülésén az úgynevezett sanghaji csoport tagjait egyszer s mindenkorra kizárták a pártból és a pekingi vezetőség úgy döntött, hogy összehívja a Kínai Kommunista Párt kongresszusát. Ugyanakkor Teng lísziao- pingnek — Csou En-laj volt helyettesének — sorsával kapcsolatos hosszan tartó találgatásoknak véget vetett az a hír,' hogy rehabilitálták és visszahelyezték azokba a párt- és állami funkciókba, amelyeket 1. - valy áprilisig betöltött. Ezek az események arról tanúskodnak, hogy Pekingben befejeződik a hatalmi harc újabb fordulója, amelynek folyamán Mao Ce-tung utódja Hua Kuo- feng megerősítette pozícióját azzal, hogy a politikai életből eltávolította legveszélyesebb ellenfeleit, köztük Mao feleségét, akinek Mao halála után bizonyos hatalmi ambíciói voltak. A pekingi események legfigyelemreméltóbb vonása az a tény, hogy a hatalmi harcból egy olyan csoport kerül ki vesztesen, amely a hatvanas évek második felében politikai színre vitte az ún. „kulturális forradalmat“. Az az erő, amely ezt a csoportot végül is eltávolította, a több százezernyi áldozat közül egyet, mégpedig Tenget, kiemelt. így ismét előtérbe kerül a jelenlegi vezetőség és a „kulturális forradalom“ kapcsolata, amelynek mint ismeretes, semmi köze nem volt sem a forradalomhoz, sem pedig a kultúrához. A mozgalom központi motívuma a Kínai Kommunista Párt soraiban végrehajtott nagyszabású tisztogatás volt. E problémát Peking továbbra is csak mint a forró kását kerülgeti és egyre világosabbá válik, hogy a legutóbbi események az úgynevezett „kulturális forradalom“ objektív bírálatát jelenti. A Hua- féle vezetőség a „négyek bandájának“ bírálatával akarva- akaratlanul, közvetlenül és közvetve elismeri a „kulturális forradalom“ pusztító és destruktív jellegét. Másképp nem is értékelhető azok „kárhoztatá- sa“, akik Mao Ce-tunggal együtt e kampány bölcsőjénél álltak és annak fejlődését irányították. így ismét megerősítést nyert a testvéri kommunista és munkáspártok értékelése, amelyek a „kulturális forradalmat“ olyan reakciós politikai kampánynak minősítették, amely Kína társadalmi életét egy egész szakasszal visszavetette. A „kulturális forradalom“ ellen hozott jelenlegi intézkedések távolról sem jelentik azt, hogy Hua vezetősége kritikai álláspontot foglalt el a maoiz- mussal szemben. Az e napokban megtett lépések csupán annak a következményei, amire az objektív realitás kényszerítette őket — a maoizmus megszilái'dítására és „megtisztítására“ tett eredménytelen erőfeszítés. A pekingi vezetőség egész jelenlegi politikája, s külpolitikai irányzata csakúgy, mint az ország élete militarizálásának irányzata, teljes mértékben megerősíti azt, hogy a fő forrása a maoizmus mérgezett kútjából fakad. Peking folytatja gyűlölködő szovjetellenes kampányát, támadja az enyhülési politikát, s továbbfejleszti mindazokat a reakciós elemeket, amelyeket a maoizmus és így tehát a „kulturális forradalom“ termékei is e politikában meghonosítottak. A legutóbbi pekingi események arról tanúskodnak, hogy a maoisták szívós erőfeszítéssel igyekeznek kikerülni a súlyos válságból, amelybe jutottak. A jelenlegi állapotot ugyan a „stabilitás és egység“ megnyilvánulásának nevezik, ezzel azonban csak a valóságként feltüntetett kívánságukat álcázzák. Kína jelenlegi belpolitikai erőmegoszlása újabb konfliktusoktól terhes s kétségtelen, hogy a maoista vezetőségben további összecsapásokhoz vezet. A több mint 15 éve tartó hatalmi válságnak még nincs vége. BOHUSLAV BOROVIČKA A kínai légköri atomkísérletek növelték Amerikában a gyermekhalandóságot (ČSTK) — Az Egyesült Álla mok északkeleti államaiban száznál több újszülött halálát okozta a tavaly októberi kínai légköri nukleáris robbantást követő radioaktív csapadék — írja a New Yt>rk Post. A lap E. Sternqlassnak, a plttsburghi egyetem professzorának nyilatkozatára hivatkozik, amely szerint a gyermekhalandóság hirtelen növekedése közvetlen kapcsolatban áll a kínai atomkísérlettel. Delaware államban például 1977. első három hónapjában 60 százalékkal nőtt a gyermekhalandóság. Ugyanilyen arányú növekedés mutatható ki New Hampshire államban, s valamivel kisebb Maine, New Jersey és Connecticut államban. E. Sternglass véleménye szerint lecsökkent a gyermekek szervezetének védekező képessége az influenzával, a tüdő- gyulladással és a különféle gyomorbetegségekkel szemben. Haláluk közvetlen oka az atomrobbantás okozta radioaktív fertőzés. Hazátlan nemzet — íqy Jellemezhető Palesztina arab népének helyzete. Házaikat felégették, őket pedig kiűzték őseik földjéről. A palesztin kérdés a közel keleti válság kulcs- fontosságú problémája. A Begin-kormány minden, a probléma békés rendezésére vonatkozó erőfeszítést blokkol, s világosan kijelentette, hogy Izrael nem fogad el olyan rendezést, amely feltételezné a palesztin állam megalakítását. Felvételünk Jordániában egy palesztin menekülttáborban készült. (ČSTK — MTI felvétele)