Új Szó, 1977. július (30. évfolyam, 179-208. szám)
1977-07-27 / 205. szám, szerda
A z akarót győzelme AZ ALMA NEM ESIK MESSZE A FÁJÁTÓL 1977 VII. 27. Apja majd fog csodálkozni — mosolyog magában a fiatal traktoros a hatalmas öreg Skoda traktor volánja mögött és már látja is apja szemében az elégedettséget, amikor majd megdicséri azért, hogy két órakor megint a földeken szántott. Mert reggel, amikor apja Prágába utazott, még minden olyan reménytelen volt. Aztán mégis valahogy megjavították a traktort. Lojzík figyelmesen szántott, nagyon ügyelt a pontos munkára. Apja másnap úgyis észrevette volna még a legkisebb hibát is, amikor a traktort átveszi tőle. Nem mintha arról lenne szó, hogy Lojzílc fél az apjától, ők tulajdonképpen nem is annyira apa — és fiú kapcsolatban vannak, inkább olyanok, mint két jóba rút, do azért mégis bántaná, ha apja valami hibát találna a munkájában. Ez annyit jelentene, hogy újra meg kellene nyomni a gombot, ha szeretné utolérni apát. Noha Lojzík még soha senki előtt sem mondta ki e/.t az óhaját, mégis ez a legfőbb célja. Már gyermekkora óta. Attól a perctől kezdve, amikor egyedül beült a traktor kabinjába és a gép csak úgy magától elindult, ám a gyerek kezébe vette az irányítását. Már jő tíz éve annak, Lojzík Scheiner akkor 13 éves volt, ám a jesenicei Állami Gazdaságban ezt a históriát még ma is emlegetik. A gyerek apjától megtanulta a traktor vezetését. Egyszer odaült a volánjához, amikor az apa éppen az árokban uzsonnázott. Az apa egyszer csak azt látja, hogy a traktor csak úgy magától elindult. Mert a gyereket még a volán mögött nem is lehetett látni. Természetes, hogy jól megszidta, de valahol a szíve mélyén már büszke volt rá ... És Lojzík valóban az apja nyomdokait követte. Belépett a Ilolesovi Gép- és Traktorállo- más tanintézetébe. Megtanulta a mezőgazdasági gépek javítását, de mikor visszatért Jesenicébe, nem zárkózott be a műhelybe. Nyáron a kombájnt vezeti, és ősszel, amikor megkezdődik a szántás ideje, az apjával együtt kettőst alkotnak és az Öreg Skodát nem hagyják kihűlni. Lojzík az egyik héten nappal dolgozik, az éjszakai műszakot az apja veszi át, a következő héten pedig felváltják egymást. Ami a felszántott területet illeti, könnyen utói lehetne érni az apa teljesítményét. Nehezebb azonban a dolog akkor, amikor hozzáértését is utói akarja érni, mert- ide tartozik elsősorban a munka minősége, tekintet nélkül a terepre és minden más feltételre. Lojzík csodálja az apját, amikor semmilyen munkát nem utasít visz- sza, noha tudja, hogy a sziklás talajt a többi traktoros szívesen elkerüli. Egyszóval Sebei nemek lenni annyit jelent, hogy nemcsak jő traktoros, kombájnos és gépjavító lesz belőle. Scheinernek lenni annyi, mint áldozatkész, becsületes és lelkes embernek, kommunistának lenni. Ezt valahogy így mondja apa, de nemcsak mondja. Hogy milyen ember, arról legjobban a sok kitüntetés tanúskodik, amelyek közül nem hiányzik a Szocialista Munka Hőse Aranycsillaga. ..Mái: megjöttem, valahogy elhúzódott az üzemben a gyűlés, lfo! van Lojzík, még mindig a traktort javítja?“ Dehogy, már két óra tájban erre járt és beszólt, hogy rendbehozták a traktort és hogy kimegy a földekre. Még azt is mondta, hogy valamivel tovább marad kint, mert be akarja hozni a lemaradást. Persze, persze. Ez rávall. Hanka, a felesége már lassan nem is fogja tudni, hogy férjes asszony-e vagy lány. Marie Scheinerová, a mama, már-már kimondta, hogy az alma nem esett messze a fájától, de aztán meggondolta a dolgot és gyorsan megterített a férjének. Tudta, hogy a papa gondolatban már valahol ott jár Lojzíknál a földeken és alig várja, hogy a volán mögé üljön. Azt is tudta, hogy teljesen felesleges lenne meggyőzni ezt az önfejű embert, aki az egész napi szakszervezeti ülés után sem akar pihenni. Mennyit is veszekedtek kezdetben, amikor kiderült, bogy olyan emberhez ment, aki minden munkát egyedül akar elvégezni. Gyakran olyan fáradtan tért haza, hogy ülve is elaludt. De mikor könnyebb munkára akarta rábeszélni, rögtön megsértődött. Nem lehetett eltéríteni ettől a munkától, mert élete ezzel egész értelmét elveszítette volna. És ez az évek során beigazolódott. Akkor még Kralovicében dolgoztak. A gép- és traktorállomás vezetősége úgy vélte, hogy ez a munka rettenetesen kimerítő egy olyan ember számára, akinek mindkét lába hiányzik és protézisen jár. Ügy döntöttek, hogy rábízzák a központ vezetését. Am Lojza sehogy sem tudott belenyugodni abba, hogy „elvették tőle a traktort“. Nem is tudjuk, hogy végződött volna a dolog, ha az orvos az álmatlanság, az étvágytalanság ellen gyógyszert írt volna elő, és nem a traktorra való visszatérést. Igen, a papát nem csupán az emberi tulajdonságai miatt szeretik, hanem mint kombájn őst is. Ha éjszaka nem szállt le a harmat, képes volt reggelig dolgozni. A többi traktorosnak nem volt ilyen ereje és kitartása. Lojzík, a fiú, munka közben már néhányszor elhatározta, hogy „még egy kört csinálok és aztán hagyom az egészet, hiszen holnap is van rá idő“. De amikor az ember ki akarja használni ezt a kellemes estét. Lehet, hogy holnap már esni fog és a földeken a munka több a soknál. Az-idén apjával együtt bizony többet is felszánthattak volna, mert a gépen már meglátni az éveket,néha felmondja a szolgálatot. Apa azonban visszautasította az új gépet, amit a gazdaság vezetősége kínált. Előbb még megpróbáljuk, mennyit bír ki az öreg Škoda. Egyszóval apa keményfejű, ha valamit egyszer a fejébe vesz, akkor nem enged a negyvennyolcból, makacsul követi a célt egészen addig, amíg el nem éri. Hiszen épp ezért Alois Scheiner ő, mondja a mama és a gazdaságban dolgozó elv társak. Néha szinte hihetetlen, mire képes egy olyan ember, aki még gyermekkorában elveszítette mindkét lábát. Noha túlzásnak is hangzik, mégis igaz, hogy az újságírók néhány évvel ezelőtt a csehszlovák Mareszjeo nevet adták neki. Lojzík, a fiú néha azon tűnődik, vajon ő is képes lett volna-e erre? Apja azonban mindig azt mondja neki, hogy ő még többre is képes lehet. Ezt akkor is mondta, amikor egy hónappal ezelőtt együtt mentek haza a pártgyűlésről, ahol Loj- zíkot felvették a párttagok sorába. Mindenkinek imponál, hogy az apa olyan derűlátó és tud örülni az életnek. Hányszor volt már olyan helyzetben, hogy minden második ember feladta volna a harcot. Elmondotta, hogy 25 évvel ezelőtt ült fel{ a traktorra. Eredményesen, minden téren sikerrel végezte el a traktorvezetői tanfolyamot, titokban tartva, hogy műlába van. Ezt már csak a vizsgán vallotta be. De ez lett a veszte, mert nem kapta meg a vezetői jogosítványt. Kiv látott már olyat, hogy protézissel járó ember traktoros legyen? Hogy mindnyájan tanúi voltak ennek a vizsgán és az egész tanfolyam alatt, az már senkit sem érdekelt. A nehézségek akkor sem szűntek meg, amikor végül mégis megadták neki a jogosítványt. — No, elvégre azért vagyunk itt, hogy megküzdjünk az akadályokkal, — mondogatja az apja... Nini, beszélek róla és ő már itt is terem! Lojzík észrevette az úton közeledő autót, tehát ma már végleg befejezte a munkát. „Szervusz, mondja az apa — amint látom, jól viselkedik a masina. Lojzík csak ennyit tesz hozzá: „Igen, úgy néz ki, hogy nem lesz vele semmi probléma“. Ök ketten sohasem beszélnek sokat. A rossz nyelvek azt mondják, hogy éppen azért értik meg egymást olyan jól. Lojzík azonban tudja a magáét. És apja szintén. Minek kellene mindenről sokat fecsegni. Talán elég, ha eldicsekszenek azzal, hogy tavaly több mint 14 000 hektárnyi területet szántottak fel közös erővel. JAROSLAV MICHÁI.EK A HATÁSOSABB IRÁNYÍTÓ ÍS SZERVEZŐ MUNKÁÉRT Céltudatos a tagjelöltek kiválasztása 9 Nyoma sincs az önelégültségnek • Az ágazati irányítás megszervezése fontos feladat Másfél éve, hogy négy község (Nagygéres, Kisgé- res, Szentes, Őrös) földművesszövetkezetének egyesülése nyomán megalakult a kisgéresi (Malý Horeš) székhelyű, Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója Efsz. mely 5600 hektáron gazdálkodik. A mezőgazda- sági termelés fejlesztésének szükségszerű követelménye volt a társulás. Mind a négy községben becsülettel küzdöttek ezért a célért a kommunisták. Az efsz gazdaságának továbbfejlesztésével egyidejűleg azonban növekedtek a párt- szervezetek eszmei, nevelő és szervező munkájának feladatai, hiszen csak így tudják betölteni a vezető erő szerepét a CSKP XV. kongresszusa határozatainak megvalósításában az adott körülmények között. Ezekről a körülményekről Furik Csaba elvtárs, a kisgéresi pártszervezet elnöke és Hám János elv- társ, a nagygéresi pártszervezet elnöke adott tájékoztatást. jelenleg még mind a négy alapszervezet külön működik. A nagygéresinek 70 tagja, a kisgéresinek 69, a szentesinek 32, az őrösinek 30 tagja van. A négy alapszervezet vezetősége negyedévenként közös megbeszélést tart a járási pártbizottság aktivistájának irányításával. Gazdasági problémákról, szervezési kérdésekről csak általánosságban szoktak tárgyalni, mert az aktivisták tanácsát megfogadva elemzőbb és konkrétabb módon majd az ágazati irányítás megszervezése után foglalkoznak velük. Céltudatosan biztosítják a tagjelöltek és a fiatal párttagok kiválasztását, felkészítését, felvételét és nevelését. Önelégültségnek azonban nyoma sincs, hiszen önmagukat sürgetve idézik Gustáv Husák elvtársnak, a CSKP KB főtitkárának a XV. pártkongresszuson elhangzott szavait: ,,A pártunk alapjait képező üzemi és helyi szervezetektől döntő mértékben Jüqq a párt- politika megvalósításának módja. Ezek teremtik meq annak■ jeltételeit, hoqy minden párttag és tagjelölt aktívan részt vegyen a párt irányvonala megvalósításában.Ehhez igazodva kívánják hatásosabbá tenni az irányító és szervező munkát. Megítélésük szerint ideje volna szervezeti átépítéssel tökéletesíteni a párt- életet, mert problémát jelent számukra aktivizálni azokat a tagokat, akik nem a íöldművesszövetkezetben dolgoznak. A jövőben még nagyobb figyelmet kívánnak fordítani a taggyűlések tartalmára, a kérdések élvszerű megoldására és az ellenőrzési jog következetes alkalmazására. Természetesen a párt alapszabályzatának 69. cikkelye szerint: „... anélkül, hoqy helyettesítenék a vezetőséget, ellenőrizni, hogyan biztosítják a fejlesztés jelentős kérdéseinek megoldását, önállóan vizsgálni és ellenőrizni a termelési feladatok teljesítését, fokozni a kommunista aoz- dasági vezetők felelősségét a termelés és gazdálkodás fejlesztéséért.1' Az ágazati irányítás megszervezését is olyan problémának tartják, melyet kezdettől fogva politik a i kör ültek i n té sse 1 kell megvitatni, hogy a jövőben necsak általánosságban tárgyaljanak a párttagok a gazdasági problémákról, szervezési kérdésekről a taggyűléseiken. Az önmaguk által meghatározott nagyobb igény a pártmunká általános színvonalával szemben magától értetődően meghatványozza a követelményeket a kommunisták eszmei szilárdságával, felkészültségével és aktivitásával szemben is. Ez a záloga annak. hogy a hatásosabb irányító és szervező munkáért kifejtett törekvésük eredményes lesz. HAjDÜ ANDRÁS . A BALESETEK MEGELŐZÉSE A Szlovák Szocialista Köztársaság Belügymmisztériumának Közlekedésrendészeti osztálya és a Közlekedésbiztonsági Kormánybizottság az idei nyáron is közlekedésbiztonsági negyedévet szerihez az országúti balesetek csökkentése érdekében. Az illetékesek erre nem véletlenül választanák a nyári hónapokat. Országszerte ugyanis éppen ebben az időszakban történik a legtöbb és következményeiben legsúlyosabb közlekedési baleset. Közép-Szlovákia közlekedés- rendészeti szakemberei az elmúlt években már jó tapasztalatokat szereztek a közlekedésbiztonsági negyedév szervezéséhez. Munkájuk tavaly sem volt eredménytelen. A különböző megelőző intézkedések és a fokozott közúti ellenőrzések nyomán a tavalyelőttihez viszonyítva 345-tel kevesebb közlekedési baleset történt a kerület országútjain. Különösen örvendetes, hogy sikerült csökkenteni a halálos kimenetelű szerencsétlenségek számát. Tavaly harmincöttel volt kevesebb az emberéletet kioltó baleset, mint az 1975-ös évben. A balesetek következtében keletkezett anyagi károk pedig egymillió 581 ezer koronával voltak kisebbek, mint tavalyelőtt. Az idei év első öt hónapjában a kerületben sajnos kedvezőtlenebbül alakult a helyzet. Január elejétől május végéig összesen 1757 közúti baleset miatt kellett riasztani a mentőket és a rendőrséget. A tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva 77-tel történt több baleset. Ezek következtében 74 ember vesztette életét. Tizenhárommal többen, mint az elmúlt -év első öt hónapjában. Megnövekedett mind a súlyos, mind a könnyebb sérülések száma is. A gépjárműveken keletkezett anyagi károk összege azonban két millió 70 ezer koronával kisebb volt a tavalyinál. Az értékelt időszakban változás történt a balesetokozu tényezők sorrendjében is. A legtöbb baleset ugyan az idei év első öt hónapjában is a gyorsk balesetek megelőzése érdekében gyakori az országúti ellenőrzés (A szerző felvétele) hajtás következménye volt, hiszen a látási- és az útviszonyoknak megfelelő haladási sebességhatár megtartásával elkerülhető lett volna az országúti szerencsétlenségek 50 százaléka. Ugyancsak elgondolkoztató, hogy a balesetokozó tényezők közül a tavalyi harmadikról a második helyre került az ittas állapotban történt járművezetés. A gépkocsivezetők összesen 196 balesetet megelőzően fogyasztottak ki- sebb-nagyobb mennyiségű szeszes italt. A balesetek kivizsgálása során a közbiztonsági szervek tagjai ötvenhattal több esetben állapították meg az ittasan vezetés tényét. Az elsőbb- aégadás elmulasztása 188. a szabálytalan előzés pedig 121 ízben okozott többnyire súlyos kimenetelű közúti szerencsétlenséget. Az idei év első öt hónapjában aránylag sok baL- eset volt tulajdonítható a gyalogosuk figyelmetlenségének és gyakori szabálysértésének is. A nyári hónapokban, amikor a közép-szlovákiai kerületben is jóval nagyobb a szokásosnál a közúti forgalom, a gép- járművezetők fokozott óvatossága sok balesetet előzhet meg. A fegyelmezett köziéi közlekedés negyedévében mindenütt ezt a célt szolgálják a közlekedésrendészeti dolgozók intézkedései es az átlagosnál gyakoribb, mindenre kiterjedő országúti, ellenőrzések is.-iy-