Új Szó, 1977. július (30. évfolyam, 179-208. szám)

1977-07-19 / 197. szám, kedd

„Népek, kultúrák útja“ A SZLOVÁK —MAGYAR IRODALMI KAPCSOLATOKRÓL Soha nem keresték még az emberek ilyen lázas sietséggel az egymás felé vezető utakat, mint napjainkban. Soha nem volt ennyi kongresszus, konfe­rencia, megbeszélés, tanácsko­zás, tárgyalás. Fábry Zoltán egyik utolsó, halála előtt egy esztendővel «dőlt rádiónyilatkozatában mondta: „Az antifasiszta író a béke elkötelezett je. Ez az el­kötelezettség harcos cél, de ugyanakkor kulturális munkál kodást is feltételez, és ez a híd szerep. Az az író, aki a közép európai szocialista or­szágokban él, ezt a szerepét feltétlenül kell, hogg szorgal­mazza és maga is gyakorolja. Ezért egy magyar író a csehek kel és szlovákokkal szemben, egy cseh vagy szlovák író a magyarokkal szemben csakis a híd szerepét vállalhatja. Mi a hid? A híd az emberiség, a megismerés és megértés ered menye. A gondolat és béke iga­zi útja. Népek, kultúrák közle­kedési útja a híd. A híd igaza megállapíthatatlan, ívének szép sége felülmúlhatatlan, mert a hid a teret és időt egybeölelő emberiség reális konstrukciója.“ örvendetes, hogy jelentős lé­pések történtek 'a szlovák— magyar kulturális kapcsolatok területén is az utóbbi hónapok­ban. A Vágsellyei Vörösmarty Klub napokban véget ért nyári művelődési táborának egyik fontos témája éppen a szlovák és a magyar kultúra kapcsola­tainak mélyítése-erősítése volt. Nemrég fiatal magyarországi írók háromnapos tanulmány­úton vetlek részt Szlovákiában. Sorolhatnánk tovább a példá­kat. A Fábry-fogalmazta híd-sze- rep jelentőségét érezzük egy­egy ilyen találkozás, ünnepség, vagy irodalmi est alkalmával. De hogyan látja ezt a kérdést Vladimír Žabkay, a Szlovákiai írók Szövetsége külügyi osztá­lyának vezetője? — A két szövetség közötti kapcsolatokat szerződés szabá­lyozza; van munkatervünk is, iiiszen a Magyar írók Szövet­ségével évek óta jó az együtt­működésünk. Kölcsönösen ér­deklődünk egymás élete, mun­kája iránt, mindent megteszünk azért, hogy kapcsolataink szí­vélyesek, barátiak és elvtársiak legyenek. Tavasszal megörül­tünk a Magyar írók Szövetsége levelének, amelyben javasol­ták: találkozzanak a fiatal szlovák és magyar írók. Tet­szett ez a javaslat azért is, mert a közeledés egy új formá­ját jelentette. A KISZ Központi Bizottsága támogatásával meg is valósult a háromnapos tanul­mányút. Jó érzés volt itt Bra­tislavában tudomásul vennünk, hogy a fiatal magyar írók őszintén érdeklődnek íróink és irodalmunk iránt. Az, hogy fia­taljaink között két örökifjú al­kotó is helyet kapott — Emil Boleslav Lukáč és Pavol Bun- čák — csak a találkozó javát szolgálta, hiszen ők — főleg Lukáč —• kiválóan ismerik a magyar irodalmat, s egyúttal afféle összekötői is a kultúrák­nak és nemzedékeknek. Ez a három nap is bizonyí­totta, hogy kapcsolataink to­vább gazdagodtak. Örvendetes, hogy ez már a sokadik lépés volt felénk; az Auróra folyó­irat fordításokat és tanulmá­nyokat közölt irodalmunkból, s ezt tette a szegedi Tiszatáj is. A legfrissebb példa a Kortárs hatodik száma, amely a cseh és a szlovák irodalomból ad ízelítőt. Czine Mihály Emil Bo­leslav Lukáčról ír, közük Mi­roslav Válek és mások költe­ményeit. Külön örülünk annak, hogy helyet kapott Duba Gyula. A fiatal magyar írók bratis­lavai találkozása óta eltelt már egy kis idő. A Magyar írók Szövetsége hozzánk intézett le­veléből, és a telefonbeszélgeté­sekből arra következtetünk, hogy szomszédainknál is jó visszhangot váltott ki a tanul­mányút. Fiataljaink feltétlenül viszonozzák a látogatást, re­méljük már ősszel eljutunk Bu­dapestre. Mindent megteszünk azért, hogy folytatódjon a dia­lógus. Büszkék vagyunk arra, hogy a mi fiatal íróinknak is része van a találkozó létrejöt­tében. Chmel, Kondrót, Giímá- rik és mások több ízben is jár­tak Magyarországon, ahonnan mindig gazdag élményekkel és jó tapasztalatokkal jöttek visz- sza: figyelmes és értő hallga­tóságra találtak déli szomszé­dainknál. Sokat tesz a két kultúra kö­zelítéséért 'a budapesti Cseh­szlovák kultúra is, amely meg­rendezte fán Poničan és Mi­roslav Válek szerzői estjét. A fiatal írók kőszegi találkozója is igazolta, hogy közös szálak kötnek össze bennünket. Fiataljaink a haladó hagyo­mányokra építenek; reméljük, még jobban megismerjük egy­más alkotásait, s még előbbre léphetünk. Ez persze már a ki­adók gondja, amelyek további jól fordított művek megjelen­tetésével sokat tehetnek a kö­zeledésért. Úgy vélem, hogy fiataljaink — Šikula, Ballek, Papp, faros — prózája, költő­ink versei közel állnak a ma­gyar olvasóhoz. BATTA GYÖRGY A pásztorkultúra hagyományaiból elevenítették fel a folk- 1órcsoportok. (Gyökeres György felvétele) A huszonnegyediken nyolcvanezren Jegyzetek a východnái népművészeti fesztiváltól Sokezer ember jött el az Idén Východnára, ahol — a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 60. évfordulójának je­gyében — immár huszonne­gyedik alkalommal rendezték meg a szép hagyományokra visszatekintő népművészeti fesztivált, amely ezúttal a hjjngszerszól isták versenyével kezdődött. Örömmel jegyezzük le, hogy a népi hangszerek legjobb megszólaltatói között sok fia­talt láttunk és hallottunk, akik kitünően helytálltak, magas szinten sajátították el elődeik művészetét. Sajnos azonban, hogy többen rosszul választot­ták meg műsorukat (műdalo- kat, új stílusú dallamok rossz variánsait adták elő). A második nap mősora a hagyományosan a népi tánc-'' együttesek és folklórcsoportok — köztük a CSEMADOK KB „Szőttes“ táncegyüttese felvo­nulásával kezdődött. A szabad­téri színpad felé vezető úl mentén óriási, lelkes tömeg kísérte figyelemmel a színpom­pás felvonulást. A színpadon látottaknak már kevésbé örülhettünk, kevés színvonalas műsornak tapsol­hattunk, részben az ihletettnek éppen nem nevezhető rende­zés «nőit. Ennél sokkal job­ban sikerült, szinte felüdített az esti műsor, amelyben a pásztorkultúra hagyományai­ból elevenítettek fel a folklór­csoportok. A változatos, min­den igényt kielégítő műsor anyaggazdagsága a szakembe­reket is meglepte. A huszonnegyedik népművé­szeti fesztivál — sokak véle­ménye szerint — legjobb mű­sorát vasárnap délelőtt" lát­tuk, amikor a vrbovi Tatranka és a Slatinské Lazy-í Dolina gyermekfolklórcsoport mutat­kozott be. Felnőttektől is rit­kán látni ilyen teljesítményt, ezekhez hasonló érett előadást. A gyermekek után a hang­szerszólisták versenyének győztesei léptek színpadra, majd a nagy érdeklődéssel várt Barátok találkozója című KULTURÁLIS HÍREK • A Galsworthy regénye nyomán készült Forsyte Saga című huszonhat epizódból álló angol sorozatfilm sugárzását a nézők kérésére ismét megkezd­te a francia televízió. • A londoni Olivier Theatre bemutatta Shakespeare Július Caesarját. A címszerepet Sir John Gielgud, Calpurniát, Cae­sar nejét Ann Firbank alakítja. műsorban szovjet, lengyel, ro­mán, magyar és szlovák együt­tesek léptek föl. Kellemesen meglepett, hogy mind az öt együttes magas művészi szin­ten ápolja saját népi kultúrá­jának hagyományait. Ezt mond­hatjuk el a fesztivál — Mint a barátság virágai, mint a tavasz dalai... — záróműsoráról, amelyet a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 60. évfor­dulójának tiszteletére rendez­tek. Végezetül annyit, hogy jól sikerült az idei rendezvény, a szervezők mintaszerű munkát végezlek. Pedig nem volt köny- nyű a dolguk, hiszen a szlovák népművészeti mozgalom nagy seregszemléjén mintegy 80 UDO ember vett részt. SEBŐK GÉZA • Rubens születésének 400. évfordulóján, a belgiumi Ant­werpenben megnyitották mű­veinek eddigi legnagyobb gyűj­teményes kiállítását. A mú­zeum főbejárata előtt felállí­tották azt a diadalkocsit, ame­lyet Rubens 1638-ban Antwer­pen városának megrendelésére a spanyol—holland—francia háború egyik csatája győztesei­nek tiszteletére készített. Oj filmek A BURGONYASZÁR FÜSTJE (cseh) Válaszút elé kerül ennek a cseh filmnek a hőse; bár már érett férfi, ötven év körüli, mégis komoly sorskérdésekkel küzd: egyszerre úgy érzi, ta­lajt vesztett, eddigi élete ér­telmetlenné vált. A válságos helyzetben viaskodik önmagá­val, kérdés azonban, van-e elég ereje és erős akarata ahhoz, hogy újrakezdje életét Rudolf Hrušinský a cseh film főszerepében Meluzin doktor, a film hőse a sors kihívására nem veszti el a fejét, nem is adja fel a harcot, konok makacssággal, kitartóan küzd, hogy ismét hely­rebillentse a lelki egyensúlyát és megtalálja önmagát. Miután felesége disszidál, elhatározza, hogy szakít korábbi életmódjá­val, elhagyja a fővárost, s tá­vol a zajos világtól, vidéken telepszik le, visszatér a falu éltető gyökereihez, hogy belő­lük merítsen új erőt. Orvosi tudását, gazdag tapasztalatait itt fogja, ha nem is kamatoz­tatni, legalább hasznosítani. Falura kerülve megpróbál beilleszkedni új környezetébe, szerelne a betegeken és a rá­szorultakon a legjobb tudása és főleg embersége szerint se­gíteni, s bízva abban, hogy az embereknek szükségük van rá — ismét megtalálja lelki nyu­galmát. A beilleszkedés azon­ban fiatal korban sem könnyű, hát még akkor, ha valaki már megette a kenyere javát! A vidéki emberek (talán érthető is) bizalmatlanul fogadják a fővárosból érkező orvost, annál is inkább, mert az önként vál­lalta ezt a „száműzetést“, nem büntetésből helyezték falura — s ezek a körülmények találga­tásokra adnak okot, az ilyen ember eleve gyanús, s nyíltan vagy leplezetten, de éreztetik is vele bizalmatlanságukat, fenntartásaikat. Nyílt összecsapásra azonban nem került sor, a konfliktusok rejtve maradnak, vagy csak jelzésszerűen vannak jelen a filmben; az emberek akadékos­kodása, kellemetlenkedése vi­szont elég ahhoz, hogy meg­keserítsék az orvos életét, s főleg próbára tegyék idegeit. Meluzin doktor azonban kemé­nyen és elszántan küzd, „kivé­di“ a támadásokat és elsősor­ban következetes és becsüle­tes munkájával próbálja meg­törni a jeget. S az orvosnak ez a belső vívódása, harca az emberek bi­zalmának megnyeréséért a film alappillére. Nincs az al­kotásnak különösebb cselekmé­nye, áni annál gazdagabb a gondolatisága. És ezt a „bel­ső“ tartalmat, az orvos ön­emésztő küzdelmét, látványos, kitörésektől mentes, csendes harcát önmagáért és az embe­rekért rendkívül kifinomult ér­zékkel sikerült František Vlá- öilnak bemutatnia. És nemcsak neki. A rendező legnagyobb erőfeszítése és vi­tathatatlan tehetsége ellenére ugyanis a film sikertelen len­ne, ha az alkotó a főszerepre nem talált volna megfelelő szí­nészt. Rudolf Hrušinský szemé­lyében a rendező azonban meg­találta Meluzin doktor ideális megtestesítőjét. František Vlá­čil tudta, hogy ennek a film­nek a sikere (Bohumil Riha Doktor Meluzin című regényé- nyek a filmadaptációja J a fő­szereplő színész személyén és játékán áll vagy bukik. Rudolf Hrušinský művészileg kristály- tisztán formálta meg az orvos szerepét: alakjába egy egész sorsot és drámai akaratot tu­dott varázsolni tekintetével, arcjátékával. Színészi alakítása szép, minden részletében át­gondolt, élményszámba menő. Elismeréssel szólhatunk a film többi szereplőjéről is: Ma­rie Logojdováról, Vera Galatí- kováról, Josef Somról, Václav Lohniskýról, Jaroslava Ober- maierováról és Vítézslav Jan- dákról. A film formailag tisz­ta, zárt, egységes stílusú; érté­keiről beszélve a legnagyobb érdem azonban mégiscsak Ru­dolf Hrušinskýé, aki minden képben együtt él a rendező, illetve az író képzeletével. A RÓZSASZÍNŰ PÁRDUC VISSZATÉR (angol) A nézők közül még bizonyá­ra többen emlékeznek a bal- szerencsés és sok bajt okozó Clouseau felügyelőre, akit évek­kel ezelőtt A rózsaszínű pár­duc, majd a Clouseau felügye­lő nyomon van című komédiá­ban láthattunk. Ez a botcsinál­ta felügyelő most ismét vissza­tért a vászonra, hogy B'lake Edwards vígjátékában folytas­sa a nyomozást a világ legna­gyobb gyémántja után. A bűnügyi elemekkel átszőtt komédia alkotói nem többre és nem is kevesebbre vállalkoz­tak, minthogy a nézőket szó­rakoztassák. Peter Sellers, a főszerepló, a filmben oly ere­deti és magával ragadó, hogy harmadszori visszatérése után sem kelti azt a benyomást, hogy ismétli önmagát. A film cselekménye attraktív környe­zetben jálszódik, a vígjátéki jelenetek komolyabb hangvéte- lűekkel váltakoznak, a tempó friss, a cselekményvezetés for­dulatos — tehát minden jelen van ebben a komédiában, ami egy szórakoztató film elenged­hetetlen követelménye vagy kelléke. Ha azonban jobban odafigye­lünk a látottakra, mégiscsak észrevesszük, hogy a történet­ben vannak logikai bukfencek és a fordulatok sem mindig eredetiek, ám a rendező nem­igen hagy időt a gondolkodás­ra, ehelyett újabb gagekkel köti le a nézők figyelmét. —í/m — 1977. VII. 19. Herbert Lom és Catherine Schell az angol komédia egyik jelene- £1, (ében

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents