Új Szó, 1977. június (30. évfolyam, 149-178. szám)

1977-06-09 / 157. szám, csütörtök

„... Illés Endre életművének alapszólama a küzdelem a hazugsággal: az álságokkal, hamis látszatokkal, a dolgok és viszonyok megtévesztő felszínével, az emberi jellem és magatartás eltorzult normáival, konvencióival — mindazzal, ami lebéklyózza,, szolgává alázza az embert." (Fenyő István: Szigorlat) N em véletlenül idézem méltatásunk mottójául Fenyő István sorait, mert alig van kritikus, aki ilven preg­náns rövidséggel, találóbban rátapintott volna Illés Endre több mint fél évszázados élet­művének lényegére. Következe­tesen perelni a hazugsággal és lázadni a szolgaság mindenne­mű tünete ellen — ez minden korban az alkotó művész legne­mesebb feladata, amelynek közt című kötetéről lapunkban azt írtam, hogy Illés Endre a novella műfajában a példaadó mérce. Protestáló indulata Déry Ti­boréhoz hasonlatos, de több tü­relmet tanúsít a fonákságokkal, álerkölccsel szemben és gya­korta válik gúnyossá és ironi­kussá, kivált azokban a novel­lákban, amelyekben a Horthy- világ bitangságát és hazugsá­gait fedi fel, mint A pofon, Egy Mindig az emberit Illés Endre hetvenöt éves jubiláns pályája kezdetétől pél­dásan tett eleget. Illés Endre hetvenöt évvel ezelőtt a Tátra alatti Csütörtök­helyen pillantotta rueg a nap­világot, s így magunkénak is mondhatjuk a szülőföldjéhez ;>ok szállal kötődő írástudót. Írói pályáját a húszas évek ele­jén — mielőtt az Esti lapok, a Nyugat, majd a . lagyar Csil­lag munkatársa lett — a Prá­gai Magyar Hírlapban kezdte, a mi szemünkben azonban a legfontcsabb, hogy mint a Szép- irodalmi Könyvkiadó irodalmi vezetője (1953), majd annak igazgatója (irS7), elévülhetet­len érdemeket szerzett a cseh­szlovákig magyar irodaloru fel­karolásában. Ha bennünket a magyarországi olvasótábor meg- ismv. hetett, ez elsősorban a vezetése alatt álló kiadó érde­me. Jubilánsunk munkássága olyar gazdag és sokrétű, hogy nem könnyű eldönteni, az iro­dalom melyik műfajában érte el a csúcsot. Ha két gyűjteményes kötete (Száz történet, 19P6 és Örvények között, 1975) alapján a magyar novellaírás egyik legnagyobb élő mesterének mondom, akkor ugyanezt kell állítanom a kritikusról is, aki személyes tapasztalata, hatal­mas tárgyi tudása és művészi igényessége révén sorolható esszéíróink élvonalába. Az írók, színészek, dilettánsok cí- mí nagyszabású gyűjteményes kötete ezt meggyőzően igazolja. A Magyar Népköztársaság harmincadik évforduló­jának tiszteletére tervezett so­rozatban megjelent Örvények nap a Thuz villában (1933), vagy a Belvárosi karácsony (1944), de főleg a Paradicsom- lében, ebben a novellaremeké­ben, amelyet <i Horthy-rend egyik legsötétebb évében, 1943- ban vetett papírra. Ha az elbeszélő Illés Endré­ben a p^ldaaaó mércét látjuk, akinél a gondolat nem sikkad el a formához vezető úton, pél­dás számunkra a stílusa is. Ez a kiváló érzékre valló írásmű­vészet könnyed és kristályosán tiszta, mint Kosztolányié, az Esti Kornél írójáé és nemes egyszerűségében is költői. A korszerű magyar tanul­mányirodalomban is ki­vételes helye van az esszéíró Illésnek. Portréiban az a rend­kívüli és egyben vonzó, hogy bennük jelen van az emlékeit Idéző szépíró. A megütött hang Mikszáthra emlékeztetően, de mi dig eredetien a novellista hangja; megidézett alakjait a tények Ismerete mellett szemé­lyes tapasztalatai teszik mara­dandó élővé, mint a narkomá­niás Csáth Gézát vagy az írók íróját, Ambrus Zoltánt, a talá­lóan alkimistának mondott Os- vát Ernőt, a „dühöngő“ Hevesi Andrást vagy a Harun el Ra- sidhoz mért Karinthy Frigyest, akit a legbátrabb magyar írók közé sorol. Lövik Károlyról és örley Istvánról megrajzolt arc­képei felfedezések, az összefér­hetetlennek nevezett Tolnai La­jost Is ő hozta napfényre a fe­ledés homályából. De nem csu­pán az itt említett írásait, ha­nem tucatnyi többi novelliszti- kus portréit sem koptatta el az idő. Esszéinek legjobbját Stend: halról írta, akihez mint mű­fordító került igézetes ember- közelségbe. Talán nem tévedek, amikor azt állítom, hogy tőle tanulta meg, mennyire fontos a stílus, a tökéletesítés, s hogy ez a tökéletesítés ne váljon flaubert-i csiszoló módszerré. Mintha saját írásművészete ösztönző mértékét látná benne, amikor a Vörös és fekete, A pármai Certosa alkotójáról eze­ket írja: „Stendhal nem színez, nem szépít, nem dallamosít, — ő hangszerelés közben is a logi­kát hívja segítségül: életteljes­ségre, igazságra, pontosságra törekszik, árnyalatokat tisztáz, a teljes világosság ridegségét gyengéd s benső hűséggé igyek­szik feloldani. Addig dolgozik, míg a mosoly a bőr felszínén fénylik.“ Ez az írás csonkán hatna, ha megfeledkeznénk Illés Endre színműírói tevékenységéről. A magyar irodalom története cí­mű monográfia 6. kötete így jellemzi a színpadi szerzőt: „Úttörő szerepe volt a mo­dern magyar társadalmi dráma megteremtésében is: az úgyne­vezett »szalondrámát« ő szakí­totta el a szalonszemlélettől, e drámatípus »társalgási« kon­vencióit társadalomrajzzá mé­lyítette, szatírává erjesztette, elsősorban a Törtetők és Hazu­gok című drámáiban.“ Költőbarátja, Vas István tár­saságában írott Trisztán című verses drámája (1956) gondo­lati gazdagsága mellett költői szépségével ragad meg. Vala­mennyi színpadi alkotásában az igazság keresésének heve fűti, a schilleri gondolatszabadság eszményéért hévül, a tiszta em­beri kapcsolatok érdekében ágál és árulásnak, csalásnak tart mindent, ami barátságban, szerelemben, alkotó tettben, munkában zavart teremt. Tavaly bemutatott utolsó színjátéka, a Spanyol Izabella a felszabadu­lás után színre került legna­gyobb magyar történelmi tragé­diák, Illyés Gyula és Németh László drámái, Füst Milán IV. Henrik királya, Sütő András Csillag a máglyán]a és Páskán- di Géza művei mellé sorolható. Közhelyként hangzik, hogy a munka fiatalon tartja az alko­tó embert. Illés Endre eseté­ben bátran élhetünk ezzel a közhellyel. Éveinek száma csak a naptár szerint tűnik soknak, a betakarított termés varázsla­tos fiatalságról és oly termé­kenységről tanúskodik, amely a magyar irodalom élő nagy öregeinek, immár klasszikusai­nak, Illyés Gyulának, Déry Ti­bornak sajátja és őt melléjük állítja. EGRI VIKTOR A híd szerepéről Mit olvashatunk a Literárni mésíčník 4. számában Á Cseh írók Szövetségének folyóirata, a Literárni mésíčník, idei 4. számában visszatér a cseh és szlovák művészeti al­kotószövetségek nevezetes ja­nuár végi találkozójára. Teljes terjedelemben közli Jan Kozák­nak, az írószövetségek cseh­szlovák bizottsága elnökének, valamint Bohumil Ríha nemzeti művész felszólalását. A 4. számban is olvashatunk új verseket és prózát cseh szerzőktől. A költészetet fifí Taufer nemzeti művész „Beszél­getés Nazim Hikmettel“ c. köl­teménye képviseli, amelyben a költő felidézi a nagy török pro­letárköltő prágai tartózkodásá­nak emlékeit. Oj versekkel je­lentkezik a folyóiratban fan Šnobr, Zdenék Šerík és Borivof Kopie. A prózát Bohumil No- hejl és Zdenék Pluháf regény- részletei képviselik. A mai szlovák irodalomból Štefan Zá- ry versei, Hana Zelinová prózai írásából és Ivan Suliknak a fia­tal szlovák költészet fejlődésé­ről írt tanulmánya alapján kap betekintést a cseh olvasókö­zönség. A folyóirat dokumen­tum-rovata nagy figyelmet szen­tel Bedrich Václaveknak, a szocialista realizmus neves cseh úttörőjének. Vilém Závada nemzeti művész költő arcképét Ludmila Budagovova moszkvai bohemista vázolja fel cikkében. A neves cseh költő legutóbbi verseskötetét Oldrich Rafaf elemzi. A Literárni mésíčník hasáb­jain már hagyomány a szocia­lista országok irodalmi folyó­iratainak bemutatása. A moszk­vai Szovremennyik után most a budapesti Kortársból átvett írások folytatják a sort. A szer­kesztőségi bevezető hangsúlyoz­za, hogy ezt az internacionalis­ta Jelleget az idén még jobban kidomborítja a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. év­fordulója. A Kortárs küldetését annak főszerkesztője, Kovács Sándor Iván ismerteti. A mai magyar irodalmat Illyés Gyu­la, Csukás István, Szécsi Mar­git, Gergely Agnes, Csorba Győ­ző és Garai Gábor versei, vala­mint Vészi Endre prózája kép­viseli. Valamennyiükről tömör ismertetést is közöl a folyó­irat. A Literárni mésíčník „ven­dégoldalán“ Garai Gábornak a cseh olvasók közt is rendkívüli népszerűségnek örvendő írónő­vel, Szabó Magdával készített beszélgetését olvashatjuk. A Panoráma-rovatban Megyeri András számol be a csehszlo­vák-magyar irodalmi kapcso­latok eredményeiről. A cseh irodalmi folyóirat Rácz Olivérnak, az SZSZK kul­turális miniszterhelyettesének személyében, első ízben mutat be olvasóinak csehszlovákiai magyar írót. A folyóiratban kö­zölt beszélgetésben Rácz Olivér a többi közt érinti a csehszlo­vákiai magyar irodalom híd­szerepét Is. Így vall erről a kérdésről: .. Az említett híd­szerep az egymás mellett élés nemes hagyománya volt; ezt ma az együttélés eszméje vált­ja fel. Irodalmunk számára rendkívüli módon fontos a ket­tős kötődés: a csehszlovákiai szocialista kultúrához fűző el- téphetetlen szálak, valamint a magyar szocialista irodalom egészéhez való tartozás. Sajá­tosságunk új jegye: ápoljuk és hangsúlyozzuk mindazt, ami gazdagabbá teszi szocialista társadalmunkat és csehszlovák hazánkat." A csehszlovákiai magyar iro­dalom hazai térhódításával kapcsolatban Rácz Olivér a többi közt elmondja, hogy az még nem jutott el a cseh és a szlovák olvasóhoz. „Ez az irodalom az elmúlt tíz évben sokat fejlődött, de továbbfejlő­déséhez szüksége van a cseh és szlovák olvasóra is, azaz rendszeresebb és több fordítást igényel — és nagyobb számú olvasóközönségre van szüksége a magyar nyelvterületen is. A csehszlovákiai magyar iroda­lomnak ma már van legalább nyolc-tíz képviselője, akik meg­érdemlik a figyelniet.“ A Panoráma-rovat ismerteti a Kortárs múlt évi 9. és 10. szá­mának tartalmát. Az ismertetés a többi közt felhívja a figyel­met Görömbei Andrásnak Var­ga Imre Crusoe-szaltók című verseskötetéről írt jelentős re­cenziójára, rámutatva arra, hogy „a verseskötet szerzője a csehszlovákiai magyar költők között a legmerészebb kísérle­tező“. (smj FORRÓ NAPOK Pillanatképek az érettségikről — Már megint a nyakunkon az érettségi — mond­ja Herdics fános, a Szenei Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium igazga­tója, miközben be­vezet az egyik osz­tályba, ahol né­hány órával az­előtt ültek le az első tanulók a zöld asztal mellé. — A hangulat ]ó mind a diákok, mind a tanárok körében és öröm­mel mondom, hogy zavartalanul folyik a vizsgáztatás, semmiben sincs fönnakadás. Ügy érzem, helyes volt, hogy a múlt héten elbeszélgettem az érettségire készülőkkel és figyelmeztettem őket, az akadémiai hetet ala­posan használják ki, de azért ne vigyék túlzásba a tanulást. Sokan meg is szívlelték taná­csomat, mert alig látom az idegeskedés nyomait, többnyi­re jókedvűen várakoznak a fiatalok a folyosón. — Iskolájukban ebben az évben hányán érettségiznek? — Két negyedik osztályunk volt ebben a tanévben, reál és humán tagozatú, ötvenkilenc fős létszámmal. Az írásbeli érettségi dolgozatokat minden­ki elfogadhatóan megírta, te­hát valamennyi negyedikes diákunk érettségizhet. A beszélgetés közben meg- megállunk, belehallgatunk a vizsgázó mondataiba. Erdélyi Anikó épp szlovákból felel. A háta mögött Dalián Ilona és Vitalos Rozália készül felelet­re. Javában jegyzetelnek. Egy pillanatra újra belehallgatok a felelő szavaiba. Szépen, he­lyesen fejezi ki magát szlo­vákul. S mintha csak egyet gondol­... Vajun melyiket húzom? nánk az igazgatóval, aki látva, hogy figyelem a vizsgázót, fe­lém hajol és halkan ezt mond­ja: — A szlovák nyelvoktatás terén is egyre szebb eredmé­nyeket érünk el Iskolánkban. Az eredményt főleg az érett­ségik Idején tapasztaljuk. Ta­nulóink nagy része pontosan és gyorsan fogalmaz. A rövid beszélgetés után még az elnökkel, Zábrenszky Imrével, az Ipolysági Gimná­zium tanárával váltok néhány szót. — Az első napok után ho­gyan értékeli az érettségit? — Hosszú évek gyakorlata alapján mondom, hogy évről évre minőségi javulás tapasz­KULTURÁLIS HÍREK 0 A müncheni „Berufskun­de“ beszámolója szerint a Né­met Szövetségi Köztársaságban 10 000 a munkanélküli színész, 60 százalékuk nő. Mindössze 5000 színésznek van szerződése és állandó elfoglaltsága. @ Mark Karminszkij operát írt John Reed Tíz nap, amely megrengette a világot című könyvéből. Az operát a do- nyecki színházban mutatták be. % Leningrádban megjelent Viktor Russzakov „Puskin le­származottai“ című könyve. Ä Erdélyi Anikó töpreng az első kérdésen (A szerző felvételei) talható. A diákok feleleteiket nem kötik szorosan a tan­anyaghoz, a tankönyvekhez, hanem olvasmány és egyéb él­ményeiket is beleszövik mon­danivalójukba. Biztos vagyok benne, hogy jó oktató-nevelő munka folyik a Szenei Gim­náziumban, hiszen öröm hall­gatni egy-egy feleletet. A Galántai Gimnázium mel­letti parkban ebédszünetben beszélgetek Lozsi Annával, Batyka Gabriellával, Bodzl Magdalénával és Trepák Erzsé­bettel. Két tantárgyon már túl vannak — úgy érzik, hogy si­kerrel — s még a délután fo­lyamán további két tantárgy vár rájuk. — Hogyan telt el az aka­démiai hét — kérdezem a lá­nyokat? Batyka Gabriella: — Nekem kapóra jött az akadémiai hét, mert éreztem, hogy még van pótolni valóm. Szinte nem is csináltam mást, mint a könyveket forgattam. Trepák Erzsébet: — A szlováktól egy kicsit féltünk, de tanárnőnk, Hajdu- šek Jánosné az akadémiai hét egyik napján behívott minket és a tananyag egyes részeit közösen átismételtük. Egyéb­ként szerintem szlovák nyelv­ből készült fel az osztály a legalaposabban. — És az eltelt négy év mennyire volt hasznos számo­lókra, hogyan néztek vissza az érettségi napján az itt töltött időre? Erre a kérdésre már egymást kiegészítve válaszolnak a lá­nyok: — Szerintünk alapos, jó fel- készültséget kaptunk az isko­lában és nem bántuk meg, hogy ide jártunk négy éven keresztül. Persze, sok függött tőlünk is. — Főleg a kirándulások! — vágja közbe egyikük nevetve, és erre mindannyiukból kitör a nevetés. Hogy én is értsem, mi ebben a mókás, sorra ele­venítik fel élményeiket, ame­lyeket a négy év alatt a IV/A huszonhét tanulója kovácsolt széppé, kedvessé. Habár az az igazság, hogy ilyenkor, a ne­gyedik év utolsó napjaiban megszépül az is, ami a történ­tek idején kellemetlen, rossz volt. Akárcsak az érettségik: még zajlanak, idegeskedéssel, nyug­talansággal járnak, de néhány nap múlva már élménnyé si­mulnak s kedvesen, jó érzés­sel emlékszik majd rájuk mindaz a harmincezer diák, aki Szlovákiában ebben az év­ben a zöld asztal mellé ült. ZOLCZER JÁNOS szerző másfél évtizedig dolgo­zott a családfa levezetésén, s ennek eredményeként 306 Pus- kin-rokont fedezett fel majd­nem húsz országban. ® 1978 szeptemberében ün­nepli a világ Lev Tolsztoj szü­letésének 150. évfordulóját. Az évfordulóig befejezik a restau- rációs munkákat Jasznaja Pol- janában, ahol a nagy író több mint fél évszázadot töltött. ^ Megalakulásának huszon- ritüdik évfordulóját ünnepli az Idén a ljubljanai nemzetközi nyári fesztivál. Az előadások­nak tavaly nyolcvanezer főnyi közönsége volt. 1977. VI. 9. 6

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents