Új Szó, 1977. június (30. évfolyam, 149-178. szám)
1977-06-03 / 151. szám, péntek
Milyen mércével? JEGYZETEK A XIV. JÓKAI NAPOKRÓL Még egy kézfogás, néhány búcsúszó, aztán az ulolsó részt- v< ők is útra kelnek, s a pla- ki'íok, hirdetőtáblák, amelyek tíz napon át ünnepélyes külsőt nyújtottak Jókai szülővárosának, szinte pillanatok alatt dokumentumokká válnak. Amit hirdetnek már a múltté: a XIV. Jó kai-napok véget értek. Kezdődhet az értékelés, a tapasztalatok összegezése. S a krónikást — ki tudja hányadszor — amolyan hazai magyar lelkizés kapja el: milyen mércével mérjen, mi fölött hunyjon szemet, és szabad-e szemet hunynia. Hazai magyar betegségről írtam, mert máshol, mondjuk Hronovban, Dolný Kubáiban és máshol világos a helyzet: országos rendezvényt országos mércével kell mérni. Bárhogy csűrjük-csavarjuk a dolgot a Jókai-napokkal sem tehetünk másképp, hiszen rangjánál, céljainál fogva ez sem különbözik a fentebb említett seregszemléktől. Nézzük az ellenvéleménye két. Nagyra becsülöm és valóban csak a legteljesebb tisztelet hangján szólhatunk a ren dezőkről, tulajdonképpen néhány lelkes ember fáradságos, olykor emberfölötti munkájáról. De ők elsősorban feltételeket, lehetőségeket teremtenek, a Jókai-napok színvonaláért minden jelentkező, minden illetékes válogató, minden részt vevő felelős. Azt már tudjuk, hogy a „kicsi, de miénk“, „akadnak hibák, de a lényeg, hogy van" típusú mellébeszélő, alibista szövegek zsákutcába vezetnek, mert szemet hunynak a problémák fölött. Az sem helyénvaló nézet, miszerint az amatőröket nem szabad bírálni, mert munkájukat szabad idejükben csupán lelkesedésből, ügyszeretetből végzik. Előadásaikat ugyanis közönség előtt tartják, nem lehet közömbös tehát, hogy mit, miképpen játszanak. Hasonlóképpen nem vezet jóra, ha a Jókai-napokon fellépő csoportokat más-más mércével mérjük (a gyengébbeket „önmaguk mércéjével“), hiszen ha mindenkit dicsérünk, mindent jóru-k mondunk, akkor ezzel tulajdonképpen azokat sértjük, akik, értékeset, színvonalasat alkottak, mert őket sem emeljük a megszokott, a középszerű fölé. Summa summárum: Jókai-napokon részt venni nemcsak rangot, hanem bizonyos színvonalbeli elvárást is jelent, hiszen a csoportok előadásai a nézők és a szép számban részt vevő amatőr rendezők, szereplők Ízlését, további munkáját befolyásolják, vagy megfelelő körülmények között befolyásolhatnák. Mindez ne tűnjék szócséplés- nek, de másfél évtized elteltével ideje lenne már minden vonatkozásban és mindenhol alkalmazni az országos mércét. Milyenek voltak az idei Jókai-napok? Egy szóval, egy jelzővel nehéz válaszolni. Kellemes és bosszantó perceket egyaránt átéltünk. A szavalók- nál és a prózamondóknál, továbbá a kisszínpadoknál és a színjátszóknál eléggé hullámzott a színvonal. A kisszínpadok műsorválasztásával nagyjából elégedettek lehetünk. Két csoport mai témával jelentkezett. ketten a klasszikus irodalom tárházából merítettek, egy csoport pedig Ady Endrére emlékezett összeállításában. Sajnos, a szándékot nem mindig követte megfelelő megvalósítás. Egyértelműen csupán a Gágyor Péter rendezte előadást dicsérhetjük. A Szép Szó együttes rendezője jól ötvözte a különböző megjelenítő eszközöket (zene, mozgás, tánc, színpadi beszéd) és így olyan tartalmas és látványos előadást tekinthettünk meg, amely hű maradt a Kalevala szelleméhez, légköréhez, ugyanakkor korszerű, sajátos is volt. A komáromiak Petőfi A helység kalapácsa című művét vitték színre, s habár a Jókai-napokon az együttes kissé fáradt volt, ez a halványabbra sikerült előadás sem tudta csökkenteni az ötletekben gazdag és jó karaktereket fölvonultató rendezés értékét. Rendezési erényekben, plasztikus képekben nem volt hiány a Fókusz előadásában sem, itt elsősorban az összeállítás szempontjaival, kicsengésével volt és van vitánk. Az ipolyhídvégiek tulajdonképpen versenyen kívüli előadásukkal igazolták hírnevüket és rangjukat. Versenyelőadásukon a szép megoldásokat többször a funkciótlannak tűnő és meglehetősen el koptatott rendezői beállítások követték és rontották le. A szepsiek és a galán- taiak sokat fejlődtek, de a szereplők még most sem tudták — néhány kivételtől eltekintve — hetség még színvonalasabb, még egységesebb előadást eredményezett volna. A vágkirály- falak stílusában egységes, jó tempójú előadással igazolták hírnevüket és töretlen fejlődésüket. A váratlan és kellemes meglepetést a szímőiek okozták: jó darabválasztással, kidolgozott előadásukkal megérdemelt sikert arattak. A duna- szerdahelyiek játékán érződött a több esztendős kihagyás. Bízunk abban, hogy az ambiciózus együttes az Ideinél még jobb előadással zárkózik föl az élvonalhoz. Sajnos a szepsiek esetében csak a lelkesedésük dicsérhető. Tabi László pesti írói, színházi berkekben játA Kalevala a kisszínpadok seregszemléjének egyik legtartalmasabb *s leglátványosabb előadása volt. Gyökeres György felvétele valóra váltani tehetséges rendezőik elképzeléseit. Ennyit távirati stílusban, s most még néhány általános megállapítás. Ismét elég sok sablonos rendezői megoldást, szinte már az unalomig ismert beállítást láttunk és eltűntek a színpadról az egyéniségek is. Nem véletlen, hogy a legjobb férfi és női alakítás díját nem adták ki. Két komoly okot hadd említsek meg a sok közül. Egyrészt a különböző rendezői tanfolyamokon a hallgatók szakmai fejlődése érdekében az előadásokon kívül növelni kell a gyakorlati foglalkozások számát, hiszen egybehangzó vélemény szerint főleg itt lehet megtanulni, elsajátítani a legtöbbet. Persze, az is nagyon fontos, ki vezeti ezeket a foglalkozásokat. A másik ok: az illetékesek szemmel láthatóan, észrevehetően nem hagyják kísérletezni a rendezőket. Félreértés ne essék: nem az öncélú kísérletezést, a „polgárpukkasztást“ hiányoljuk, hanem az értelmes, újszerű megoldásokat, amelyek az azonos tartalmat, új szempontokat, összefüggéseket, más formában tárják elénk. , Meg kellene szívlelni, amit nemrég a színházzal kapcsolatban Andrzej Wajda mondott: nem a megválasztott forma a lényeges, hanem az, hogy a csoportnak van-e vele mondanivalója. Pontosítsuk annyival, hogy eszméinknek, társadalmi céljainknak megfelelő mondanivalója. Úgy vélem ez lehet a határvonal művészet és glccs, értelmes és öncélú kísérletezés között. Ha erről az összefüggésről megfeledkeznek, akkor kls- szlnpadaink előbb-utóbb zsákutcába juthatnak, mert a már bevált rekvlzltumok egykettőre elfogynak, az unalomig szürkülnek. S aztán az ipolyhídvégiek, a kassaiak és mások Igazolták: kísérletező kedvben, ötletekben nincs hiány. A színjátszóknál öt csoport közül három együttes játéka mérhető a már említett országos mércével. Az érsekújváriak ezúttal is nagy fába vágták fejszéjüket, s most sem vallottak szégyent, habár rendezésben, színpadi beszédben akadt kifogásolnivaló. Ismert tény, hogy a Félkegyelmű dramati- záclója az úgynevezett nagy színházakban sem aratott különösebb sikert, mert a regény értékeit alig, vagy kevésbé adta vissza. Éppen ezért úgy érzem, jobb darabválasztással a hihetetlenül sok energia, szervezési munka és színészi teszódó színművének világa ugyanis távol áll tőlük, ezért érthetetlen, miért ezt a művet tűzték műsorukra. Nem vélet len, hogy a rossz darabválasztást hasonló előadás követte. Ismét egy általános problémánál kötünk ki. Még mindig kevés figyelmet fordítunk a darabválasztásra. Ez pedig a járási dramaturgiai tanácsok és a kerületi népművelési közpon tok egyik alapvető feladata. Jó lenne elgondolkozni azon Is, hogy az élenjáró csoportoknak a színpadraállítás Időszakában nem lehetne-e szakmai segítséget nyújtani, hiszen jórészt itt dől el, milyen lesz az előadás. A majdnem kész előadáson már nehéz sokat változtatni, s így ekkor a szakmai segítség már eléggé illuzórikus. Tíz napon át téma volt a választó bizottságok munkája, különösen a viszonylag sok gyenge szavalat, prózamondás és színpadi előadás láttán. Az semmiképpen sem helytálló, hogy ez vagy az a csoport a kerületi fesztiválon jobb volt, most indlszponáltaknak tűntek. A komáromiak példája Igazolja: a rendezői koncepciót, beállításokat semmi sem tűntetheti el, vagy van, vagy nincs. Ismét fölfedeztük a régi Igaz ságot: a Jókai-napok színvonalát végső soron a kerületi fesztiválok zsűrije és a választó bizottság határozza meg. Ezért fontos, hogy Ide Is eszmei és szakmai szempontból megfelelő emberek kerüljenek, mert a tárgyilagosságot ez szavatolja, s az ösztönösséget és a szubjektivizmust ez Is csökkentheti. A zsűrik összeállításánál ne legyen az a mérce, hogy kinek van Ideje ... Az Idei Jókai-napok alatt többször fölidéztem magamban pártunk XV. kongresszusának határozatát, amely hangsúlyozza az amatőr művészeti mozgalom növekvő szerepét a szabad idő ésszerű kihasználásában, az emberek életszemléletének. életstílusának a megfe lelő formálásában. Ha valami ért. hát elsősorban ezért kell igényesnek lennünk és megfelelő mércével mérnünk, mert a mellébeszélés, a rossz darabválasztás és előadás semmiképpen sem segíti az említett társadalmi célok megvalósulását. Éppen ezért a továbbiakban építsünk arra. ami az Idei Jókai-napokon Jó volt és céltudatos munkával orvosoljuk azokat a hibákat, amelyek idén csökkentették a rendezvény színvonalát, országos rangját. SZILVÁSSY JÓZSEF Felejllelellei élményen Világhírű zenekarok a Prágai Tavaszon A Cseh és Szlovák Filharmónia fellépése után a lipcsei Gewendhaus Szimfonikus Zenekar mutatkozott be a fesztiválon. Ez az együttes egyike a világ legrégibbjeinek — ősük egy 18. századi diákzenekar volt. 1781-ben megkapták a lipcsei rőfösök Gewandhaus nevű nagytermét, s ezután Gewandhausorchester lett a nevük. Dirigensük volt többek között Mendelssohn (1835—1847), Artur Nikisch (1895—1922) — hírnevük megalapozója, majd Furtwängler, B. Walter, H. Alben- roth, majd 1949—1962 között Franz Konwitschny. Hét év óta a 180 tagú zenekar vezető dirigense Kurt Masur. Idén prágai vendégszereplésüket, — 1970 óta másodszor lépnek fel Prágában — Beethoven Pasztorális szimfóniájával nyitották. Kissé szokatlan, koncertet szimfónia előadásával kezdeni, a dramaturgia azonban ebben az esetben szerencsésnek bizonyult. A közönség még friss érzékkel, pihenten hallgatta végig a nagyszerűen előadott művet, élvezte a zenekar mesteri összehangoltságát, az egyes tételek dinamikáját, ritmikus kidolgozását. Kurt Masur művészi restaurátor kezével újította fel a művet — írta a kritika. Nagyon szép, lírai volt Beethoven 3. Leonóra nyitányának előadása is. Az első „Beethoven est“ után Friedrich Schenker kortárs zeneszerző Tájképek című modern műve került bemutatásra, majd Beethoven 1. C-dur zongoraversenye Peter Rösel szólistával. E mű ősbemutatója 1798-ban Prágában volt, jól ismert, a prágai közönség szívéhez közel álló mű. A fiatal szólista szép előadása és az őt érzékkel kísérő zenekar nem okozott csalódást. Csajkovszkij 4. szimfóniájának előadása lett azonban a koncert igazi élménye, ami nemcsak a műnek, hanem karmesternek és zenekarnak egyaránt köszönhető. A londoni szimfonikus zenekar — London Symphony Orchestra — budapesti, ljubljanai, belgrádi és zágrábi hangversenyek után érkezett Prágába, a körút utolsó állomására. Két karmestert vártunk, André Previn azonban megbetegedett így mindkét koncertet Colin Davis vezényelte. Ez a 48 éves dirigens dacolva fáradtsággal és a változtatásra kényszerülő programmal a fesztivál két legnagyszerűbb koncertjét vezényelte. Az első este a kitűzött műsortól eltérően Wagner a Nürnbergi mester dalnokok nyitánya, majd Britten Variáció és fúga egy Purcell témára című műve hangzott el olyan nagyszerű előadásban, hogy most már szinte feszült kíváncsisággal várta a közönség Dvofák G-dur (Angliai) szimfóniájának előadását. Dvofákot cseh közönség előtt igazi sikerrel játszani nem könnyű — tudták ezt a londoniak is, sőt kicsit féltek is tőle, mondta Colin Davis az előadás után. Az első taktusok után nyilvánvalóvá vált azonban, hogy mennyire érzi és érti Dvofákot (is) ez a minden hangszernemben kitűnő zenekar. A koncert ráadása — eszünkbe juttava a budapesti vendégszereplést — a Rákóczi- induló temperamentumos előadása volt. A második koncerten Tippet, Sztravinszkij és Brahms művei szerepeltek. Micheel Tippet Correll-témára írt koncertfantáziája — a mű tiszteletadás Corelli halálának 300. évfordulójára — nagyszerű alkalmat nyújt a vonósok reprezentálásá- ra. És ez éppen a zenekar erőssége. A londoni szimfonikusoknak természetesen nem okoz gondot a modern zene Interpretálása sem, hisz vezető karnagyai közé tartozott Britten, Boulez, Berio és Henze. Sztravinszkij — Három tételes szimfóniájának dirigálásával Colin Davis maradéktalanul érvényre juttatta az alkotó szándékát, a nácizmus karikírozását. Brahms 4. szimfóniájának előadása — a kritika szerint — kicsit keményebb volt az általunk megszokottnál, különösen az első tétel, de ez nem vált a mű kárára. Davis látványos karmesteri gesztusok nélkül Is érvényre tudja juttatni alkotói elképzelését, ami ilyen nagyszerű zenekarral kitűnő koncerteket eredményez. CSABA GYÖRGYI Felfedezni az értékeket A Dunamenti Múzeum vándorkiállításai A múzeumi népművelés is kultúrpolitikánk céljait szolgálja. Méghozzá olyan ismeretterjesztő munkával, amely nemcsak megőrzi, de föl Is fedezi az értékeket. Szemléltetve magyaráz, s így tájékoztató és oktató-nevelő munkát végez. Rendkívül hasznos tevékenység ez, hiszen állandóan gazdagítanunk kell tudásunkat e téren is, ha lépést akarunk tartani korunk művészetének fejlődésével. A komáromi Dunamenti Múzeum például vándorkiállításokat rendez községeink művelődési otthonaiban, a szövetkezeti ^clubokban vagy az agltáclós központokban. Fiatalokra, felnőttekre egyaránt akar hatni, feladatának tartja fölkelteni a művészetek Iránti érdeklődést, hű barátokat szerezni a képzőművészeknek. Nem nagy szavak ezek, hanem egyszerűen hétköznapi tettek. Olyan gyakorlati tevékenység, amellyel a szocialista kultúra értékelt terjesztjük, hazafiasságra és más népek kulturális értékelnek megbecsülésére nevelünk, hozzájárulunk hagyományaink ápolásához. a tudományok népszerűsítéséhez stb. örvendetes, hogy egyre több művelődési otthon és szövetkezeti klub segít a szocialista művészetszemlélet helyes kialakításában. A képzőművészeti tárlatok alkalmával rendezett találkozók, viták egyre tartalmasabbak. Jó, hogy ez így van, mert a cél: a minőségi fejlődés, amely függ az eszmei-ideológiai alaptól, valamint a társadalmi gyakorlattól. Mindkét tényező egyaránt fontos, mert elvont eszme szellemében nevelni nem lehet ott, ahol korszerű közművelődésről beszélünk. A közművelődésről szólni annyi, mint. Itt és most“ beszélni és tenni mindazért, ami közösségi szemléletünk pozitív irányú változását, minőségi fejlesztését biztosíthatja. A rész és az egész egymásra hatásának viszonyában az ilyen tárlatok valós tükörképei lehetnek az igényesebb Irányítómunká- nak. Ezért fontos minél gyakrabban kiállításokat rendezni, hiszen általuk az Ismeretek terjesztése egyszerre gyakorlati és világnézeti kérdéssé szélesedik. Hasznos és szükséges tehát a múzeum és a falu ilyen együttműködése. mert fokozatosan teszi lehetővé a rendszeres tárlatrendezést. A modern falu társadalma fejlődésének egyik fontos feltétele ez a fajta közeledés Is. A látogató belső igényévé válik egy-egy tárlat megtekintése, s e közvetlen kapcsolat révén pozitívan alakul viszonya a képzőművészethez. S ez a lényeg. Ez képezi céljaink eszmei magvát és hozzásegít a közművelődésünkben végzett Ideológiai, politikai és oktató-nevelő munka hatékonyságának növeléséhez. Ismeret- terjesztő tevékenységünkkel megkönnyítjük a bonyolultnak tűnő problémák megértését is, hozzájárulunk életünk szépítéséhez, mind több ember érzelmi világának gazdagításához. A közművelődés közügy, mindnyájunk ügye, amely minél több ember aktív részvételét Igényli. SZUCHÝ EMIL 1977. VI. 3.
