Új Szó, 1977. június (30. évfolyam, 149-178. szám)

1977-06-27 / 175. szám, hétfő

Közös munkával erősítjük hazánk nemzeteinek ás nemzetiségeinek egységet '(Folytatás av 1. oldalról) san egybeforrt népünk újkori történelme, győztesen fejeztük be több évtidezes harcunkat nemzeti és szociális szabadsá­gunkért. Ismét tudatosítjuk, hogy a csehszlovák állam megalakulá­sát sem képzelhettük volna el e világtörténelmi jelentőségű esemény nélkül, népünk forra­dalmi mozgalma nélkül, amely­re Október eszméi hatottak ösz­tönzőül. Természetesen tudjuk, hogy akkor még a forradalmi munkások tapaszalatlansága, valamint a szociáldemokraták jobboldali vezetőinek árulása következtében dolgozóinknak nem sikerült az éles osztály­harcban létrehozni az új állam szocialista jellegét. Éppen ezért Csehszlovákia abban az időben, habár megalakulása nemzeteink életében nagy elő­rehaladást jelentett, burzsoá ál­lamként lépett be az európai országok közé. és ez a tény meghatározta munkásosztá­lyunk. a többi dolgozók, vala­mint nemzeteink és nemzetisé­geink helyzetét is. Ha ma va­laki ismét szeretné dicsőíteni a masaryki demokráciát, figyel­mébe kell ajánlani, hogy ha­zánkban és minden bizonnyal önök között is vannak élő ta­núk, akik ,nem felejtettek, és saját tapasztalataikból nagyon is jól Ismerik, milyen volt ez a demokrácia. Munkanélküliség, nyomor, éhínség, rendőri ter­ror, kivándorlás, nemzetiségi el­nyomás. és ezekhez hasonló más szenvedéá, kemény meg­próbáltatás jutott osztályrészül a dolgozóknak abban az ország­ban. Az tehát demokrácia volt a gazdagok részére, a nagytő­kések és más reakciós erők diktatúráját, uralmát jelentette a Iákosok döntő többsége, a dolgozók fölött. És tudjuk azt is, hogy ez a burzsoázia hova jutott politikájával: München és más szomorú esemény jelzi és Igazolja, hogy az uralkodó körök képtelenek voltak bizto­sítani és megvédeni állami füg­getlenségünket, népünk nemze­ti létét. Pártunk több évtizedes politikai és szociális harca kapcsolatban teljes joggal hang­súlyozzuk, hogy a magyar nem­zetiségű kommunista harcosok nagy érdemeket szereztek ab­ban. hogy a magyar dolgozók Hazánkban azonban, kedves elvtársak, létezett olyan erő Is, amely népünknek megbízható kiutat mutatott. Ez Csehszlová­kia Kommunista Pártja volt, amely hangsúlyozta, hogy ha­zánk csupán akkor válhat dol­gozóink boldog otthonává, ha mi Is Október útján haladunk és a lenini párt által vezetett orosz munkások és parasztok példáját követjük. A kommunis­ták voltak azok, akik a tőke elleni harcban a kenyérért és a földért, később pedig a fasisz­ták ellen vívott küzdelemben formálták és vezették a munká­sok, a parasztok és az értelmi­ségiek közös frontját azzal a céllal, hogy kiharcolják és megteremtsék az új nemzetisé­gi és szociális szempontból egyaránt igazságos Csehszlová­kiát. A munkások számtalan sztrájkjában, a zsellérek, cse­lédek és más nincstelenek éh­ségmenetében. a nagy tömege­ket mozgósító antifasiszta tün­tetésekben, a partizánalakula­tokban és a frontokon vállvet­ve harcoltak csehek, szlovákok, magyarok, ukránok és más nemzetek képviselői. Ebből az alkalomból 5» kegyelettel em­lékezünk a kosúti tragikus ese­ményekre. amelyek nemcsak úgy maradtak meg tudatunkban, mint a kapitalista államhata­lom brutalitásának példája a sztrájkoló dolgozók ellen, ha^ nem dolgozóink szolidaritásá­nak hatalmas megnyilvánulása­ként Is. Emlékezünk a košicei és a vágtornócl felejthetetlen manifesztációkra is, amelyeken hazánk magyar nemzetiségű dol­gozói kifejezték elhatározásu­kat és odaadásukat a csehszlo­vák állam egységének és a de­mokráciának megvédése érdeké­ben. Kegyelettel emlékezünk azokra a magyar antifasiszták­ra, akik itt a gömöri erdőkben is, a Petőfi partizánbrigádban, valamint a Nógrádi brigádban a Szlovák Nemzeti Felkelés ide­jén védték a csehszlovák sza­badság szigetét és elősegítet­ték a felszabadító szovjet had­sereg megérkezését. És ezzel harca a jobb életért a csehszlo­vákiai dolgozók egységfrontjá­nak szerves részévé vált. Ép­pen ezért Csehszlovákia Kom­munista Pártjának olyan neves funkcionáriusai, mint Major István, Steiner Gábor, Mező István. Kosík István és sokan- sokan mások úgy élnek emlé­kezetünkben, mint lángoló for­radalmárok, igaz internaciona­listák, akik tetteikkel megszi­lárdították a szlovák és a ma­gyar dolgozók egységét. E ne­mes cél érdekében más antifa­siszták is sokn* '■ettek, közöt­tük például olvan nemzetközi­leg is elismert irodalmár Is, mint Fábry Zoltán. Az ő inter­nacionalista érzelmeik, tetteik számunkra, a mai nemzedék, valamint fiatalságunk számára fényes példakép. A mi felada­tunk. hogy még mélyrehatóbban ismerjük műveiket, példát me­rítsünk belőlük. Természetesen, tisztelt elv­társak, mi sohasem feledkezünk meg arról, és a közelgő jubi­leum jó alkalom arra, hogy új­ra felidézzük: a győztes Októ­ber hadseregének, a szovjet hadseregnek köszönheti népünk is, hogy felszabadult a fasiz­mus Igája alól és nemzeti fel­szabadító harcát győztesen fe­jezhette be. Ez a tény is nagy­ban hozzájárult ahhoz, hogy 1948 februárjában szabadon és egyszer s mindenkorra a szo­cialista utat választotta. Ezen az úton, amint azt va­lamennyien jól tudjuk, viszony­lag rövid idő alatt hazánkban, társadalmi életünk minden te­rületén kiváló és mások által Is méltatott sikereket értünk el. Sokoldalúan emeltük gazda­ságunk színvonalát, korszerű ipart, fejlett mezőgazdaságot építettünk ki, nagy sikereket értünk el kultúránkban, tudo­mányunkban, művelődésünkben, jelentős mértékben növeltük dolgozóink életszínvonalát. Dél-Szlovákia sokoldalú fejlődése Ezt a figyelemre méltó elő­rehaladást különösen Szlovákia fejlődése igazolja meggyőzen, amely hazánk iparilag és mező­gazdaságilag fejlett részévé vált. Ez a megállapítás Szlo­vákia valamennyi területére ér­vényes, mind az egykor sze­gény Árvára és Kysucára, mind az elmaradott Kelet-Szlovákiá- ra, valamint a déli országré­szekre amelyek a kapitalizmus ideje alatt köztársaságunk pe­rifériájához tartoztak. Igen tisz­telt elvtársak, fejlődő Dél-Szlo- vákiánk is meggvőző bizonyí­téka annak, hogy kommunista pártunk és szocialista társadal­munk nem elégedett meg csu­pán a nemzetek és nemzetisé­gek — ebben az esetben ma­gyar polgártársaink — egyen­jogúságának formális kinyilat­koztatásával, hanem reális fel­tételeket teremtettek és terem­tenek ennek az egyenjogúság­cialista nagyüzemi mezőgazda­ság előnyeit, valamint a dolgo­zók nagy érdemeit, akik ész­szerűen tudják kihasználni az anyagi bázist és a természeti feltételeket. Örömünkre szolgál, hogy a dél-szlovákiai járások több élenjáró egységes földmű­vesszövetkezetének példáját követve — amelyek azt a ne­mes célt tűzték ki, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom tiszteletére hektáronként 60 métermázsa búzát takaríta­nak be — eddig már több mint 60 földművesszövetkezet és ál­lami birtok csatlakozott Szlo­vákiában a kötelezettségválla­láshoz. Ezeknek az elvtársak­nak sok sikert kívánunk fel­ajánlásaik teljesítésében. Jogosan vagyunk büszkék di­namikusan fejlődő iparunkra, a számos korszerű üzemre, amelyek ebben az országrész­ben épültek. Például a lévai Szlovák Energetikai Üzemre, amely részt vállal a csehszlo­vákiai gépipar atomprogramjá­nak teljesítéséből. Hasonló je­lentősége van a vágsellyei Dus- lo Vegyi Műveknek, valamint a komáromi Steiner Gábor hajó­gyárnak és más üzemeknek. Az ötödik ötéves tervben ezekhez a jelentős üzemekhez újak csatlakoztak: a tornai Cement­művek. a Vajáni II. hőerőmű, a teljesen befejezett štúrovói Dél-szlovákiai Cellulóz és Pa­pírgyár. a komáromi cipőüzem, a rimaszombati, a dunaszerda- helyi és az érsekújvári húskom­binát, valamint más üzemek, amelyek hozzájárultak és hoz­zájárulnak életszínvonalunk emeléséhez. Ezekben az üze­mekben formálódik és erősödik a munkásosztály és itt nevel­kedik a technikusok és a szak­emberek újabb tehetséges nem­zedéke. A hatodik ötéves terv­ben is nagyszabású beruházáso­kat eszközlünk, új gépipari lé­tesítményeket, vegyiműveket és üzemeket, élelmiszeripari üze­meket építünk. A déli járások gazdasági és társadalmi fejlő­dését jelentős mértékben elő­segíti a dunai vízi erőművek épí­tése, amelyet a Magyar Nép- köztársasággal közösen vég­zünk majd, valamint a Košicét és hazánk nyugati országrészét összekötő második vágány épí­tése. Természetesen nemcsak az anyagi kultúra szakaszán elért fejlődésnek örülünk. Hasonló lelkesedéssel töltenek el ben­nünket a műveltségi szint és a kultúra szakaszán elért ered­mények is.' Önök ismerik leg­jobban a tényeket, mennyivel növekszik a magyar tanítási nyelvű óvodák, alapiskolák, gimnáziumok, szaktanintézetek száma. Helyes és az életre való felkészülés szempontjából fon­tos, hogy az anyanyelv elsajá­títása iránt megmutatkozó nagy érdeklődés mellett egyre na­gyobb figyelmet szentelnek a szlovák nyelv oktatásának és elsajátításának. Ezzel is jobb feltételeket teremtünk ahhoz, hogy a csehszlovákiai egyete­meken és főiskolákon tovább növeljük a magyar nemzetiségű hallgatók számát. Magyar nem­zetiségű polgártásaink kulturá­lis és művészeti aktivitásának egyik bizonyítéka többek között ez az ünnepség is. Igazolja dol­gozóink tehetségét, alkotóked­vét. érzelmileg gazdag életét, boldogságát és elégedettségét. cse, amelyben a magyar nem­zetiségű dolgozók szorgalma és hozzájárulása is jelentős. Na­gyon örülök annak, tisztelt elvtársak, kedves barátaim, hogy ebből az alkalomból a párt- és állami szerveink ve­zetőinek, és személyesen Husák elvtársnak a nevében magyar polgártársainknak, a munká­soknak, a szövetkezeti tagok­nak, és az értelmiségieknek őszinte köszönetemet fejezhe­tem ki becsületes, szorgalmas munkájukért, amellyel jelentős mértékben hozzájárulnak kö­zös hazánk további fejlődésé­hez. Letűnt korok tanulságai nak gyakorlati megvalósításá­hoz. gazdasági és szociális té­ren a dolgozók részvételében az állam irányításában, vala­mint a művelődés és a kultúra szakaszán Is. Éppen e politika eredménye­képpen Dél-Szlovákia sokolda­lúan fejlődött, nagy mértékben javult a dolgozók anyagi és szellemi színvonala. Büszkék vagyunk arra, hogy az egykori elmaradott mezőgaz­daságból fejlett szocialista nagyüzemi mezőgazdaságot épí­tettünk ki, és arra Is, hogy éppen ebben az országrészben találhatunk sok olyan üzemet, amelyek a termelés Intenzitá­sa, különösen a gabonafélék és a kukorica termesztése sza­kaszán olyan eredményeket ér­nek el, amelyek világviszony­latban Is a legjobbak közé tar­toznak. Ezek az eredmények nagyszerűen érzékeltetik a szo­Amikor ezekről a sikerekről beszélünkTengedjék meg, tisz­telt elvfarsak, hogy legalább röviden szóljunk arról, hogy a múltban-, a nagybirtokosok, a bárók, a gyárosok és banká­rok uralma alatt milyen álla­potok uralkodtak ezen a terü­leten Is. Idézzük föl, hogy ezek az uralkodó körök és po­litikai rendszereik — a Habs­burgok, Horthy és Masaryk hí­vei, a Tudákok és Eszterházy szekértolói — reakciós sovi­niszta politikájukkal miképpen szítottak gyűlöletet nemzeteink és nemzetiségeink között, mi­képpen deformálták a kapcso­latokat. Ezeket elsősorban azért tették, hogy megszilárdít­sák osztályhatalmukat és to­vább erősítsék uralmukat a munkások, parasztok és a töb­bi dolgozó fölött. Mi nagyon jól tudjuk hogy n kizsákmá- nyolók és a reakciósok e gyű­lölt politikája milyen hatalmas károkat okozott, miképpen fé­kezte nemzeteink fejlődését, előrehaladását. Az elnyomás és a gyűlölet szításának politiká­ja ellen, nemzeteink szabadsá­gának és testvéri együvé tar­tozásának érdekében a múlt­ban sok haladó gondolkodású egyén harcolt. Közöttük volt Ady Endre, a nagy magyar költő Is, aki a Magvar Jakobi­nus dala című versében az el­nyomott magvarok és szlová­kok közös bánatáról és gond­járól, testvéri szolidaritásáról vallott. És közéjük tartozik Hviezdoslav is, aki forrón kö­szöntötte Adyt azért, hogy az elnyomottak oldalára állt. Ké­sőbb a kommunisták voltak azok, akik a kapitalista rend­szer körülményei között tánto­ríthatatlan harcot vívtak a munkásosztály és a dolgozók ügyéért és a népi demokrácia éveiben harcoltak a nemze­teink és nemzetiségeink kö­zötti új kapcsolatokért. A szo­cialista társadalmi rendszer volt az, amely a nemzetek és nemzetiségek közötti egyenjo­gúság politikájával a testvéri­ség, a barátság és a kölcsönös segítségnyújtás, együttműködés eszméjével elősegítette Cseh­szlovákia dolgozói alapvető szociális és nemzeti problé­máinak megoldását és megte­remtette a feltételeket, hogy ebben az országban a csehek, a szlovákok, a magyarok és az ukránok emberhez méltóan, boldogan élhessenek. Csak ezekben az új időkben, a nép uralmának Idején vál­tozhatott meg lényegesen a Du­na mente népeinek élete, csu­pán ekkor változhatott meg alapvetően, formálódhatott újjá Szlovákia déli területének ar­culata Is, amely ma már ál­lamunk egyenrangú országré- szg, és egyre jelentősebb mér­tékben járul hozzá Szlovákia és egész szocialista hazánk fej­lődéséhez. Ezek az eredmények a CSKP bölcs lenini politiká­jának gyümölcsei általában, a nemzetiségi kérdésben pedig különösen. Ez az eredmény va­lamennyi csehszlovákiai dolgo­zó közös munkájának gytimöl­l 'K közös munka jelenti azt az alapot, amelyen tovább szi­lárdul nemzeteink és nemzeti­ségeink egysége, erősödik az együvé tartozás, a csehszlovák szocialista hazafiság és a szo­cialista internacionalizmus tu­data. Nemzeteink és nemzetisé­geink természetesen nemcsak egymás mellett élnek. Együtt élünk és dolgozunk, közösek az örömeink és a gondjaink. E közös munkában egyre ala­posabban megismerjük egy­mást, közeledünk egymáshoz, gazdagodunk mindazzal, ami plkotó, haladó és forradalmi. Közösen munkáljuk ki új, szo­cialista hagyományainkat. Ezen a közös úton haladunk tovább hűen Lenin tanításához, s a proletár internacionalizmushoz. Védeni és szilárdítani fogjuk hazánk nemzeteinek és nemze­tiségeinek szocialista egységét, mint köztársaságunk erejének, szilárdságának és fejlődőképes- íégének egyik alapillérétj Tiszteit elvtársak! Ünnepségünkre olyan időben került sor, amikor dolgozóink társadalmi életünk valamennyi szakaszán arra törekednek, hogy sikeresen megvalósítsák a XV. kongresszus programját. Elmondhatjuk, hogy munká­saink, földműveseink és értel­miségünk lelkes és áldozatkész munkájának eredményeképpen sikeresen teljesítjük a hatodik ötéves terv feladatait, gazda­ságunk dinamikusan fejlődik, tovább szilárdul népünk szo­ciális és életbiztonsága, egész társadalmunk harmonikusan fejlődik. Ezek az eredmények bizalommal töltenek el ben­nünket, hogy jó úton járunk, s egyúttal új erőt, optimizmust adnak. Még jobb, hatékonyabb munkával Önök tudják, tisztelt bará­taim, hogy a CSKP és az SZLKP Központi Bizottsága nemrégen komolyan foglalkozott a párt kongresszus határozatainak va­lóra váltásával, lakosságunk anyagi igényelnek kielégítésé­vel, az életszínvonal emelésé­vel. Ha továbbra Is fokozni akarjuk eddig elért eredmé­nyeinket és meg akarjuk olda­ni meglévő problémáinkat — már pedig meg akarjuk, mert ez a programunk —, akkor még határozottabban kell dol­goznunk a kongresszus alap­vető stratégiai céljának meg­valósításáért, a termelés haté­konyságának növeléséért és minden elvégzett munka minő­ségének javításáért. Fejlet! szocialista társadalmunk építé­sében a további előrehaladás feltétele, hogy minden munka­helyen növeljük és nőjjön a hatékonyság és a gazdaságos­ság, s hogy a termelésben, az irányításban, a szellemi érté­kek létrehozásában, az eszmei nevelő munkában és a szocia­lista életstílus elmélyítésében még jobb, még eredményesebb munkát végezzünk. Napjaink­nak erről a legfontosabb kö­vetelményéről egy pillanatra sem szabad megfeledkeznünk, mindennapi munkánkban ezt ál­landóan szem előtt kell tar­tanunk, tovább kell munkál­kodnunk a még jobb minősé­gért, a hatékonyságért és a gazdaságosságért, hogy minden területen további előrehaladást érhessünk el. A szovjet alkotmánytervezet jeleRtősége Valamennyi törekvésünkben rendkívül ösztönzően hatott ránk a Szovjetunió új alkot­mánytervezetének megjelente­tése, amely nálunk is rendkí­vül nagy érdeklődést váltott ki. A mi figyelmünket elsősor­ban azok a motívumok kötik le. amelyek a szovjet elvtár­sakat e tervezet elkészítéséhez vezették. Azoknak a változá­soknak a találó jellemzése, amelyeken a szovjet társada­lom keresztülment, igazolja, hogy itt nem valamiféle szub­jektív okokról van sző, hanem arról a tényről, hogy a Szov­jetunióban felépítették a fej­lett szocialista társadalmat és ez szükségessé tette, hogy az elért eredményeket a társada­lom alapvető jogi gyűjtemé­nyében is rögzítsék. A Szovjetunióban a szocia­lizmus fejlettségének olyan szakaszát érték el, amelynek eredményeképpen egységes tár­sadalmi rendszer alakult ki. Ez a rendszer saját társadal­mi és gazdasági alapjain fej­lődik tovább és a társadalmi elet minden alapvető szakaszán harmonikusan halad előre. A -szovjet társadalom e fejlett­ségi foka nyilvánul meg az új alkotmánytervezetben. Az al­kotmánytervezet tartalma meg­felelően fejezi ki a szovjet állam fejlődésében elért új szakaszt, a szovjet nép ered­ményeit és egyúttal a kommu­nista építőmunka új feladatait Is, amelyeket a jövőben kell megoldani. Azért is fogadjuk megkülön­böztetett figyelemmel az új al­kotmánytervezetet, mert abban rendkívül világosan tükröződik a szocializmus valódi lényege, népiessége, demokratizmusa, humanizmusa és békejellege, s egyúttal kifejezi a legfon­tosabb célokat Is, elsősorban a szocialista demokrácia elmé­lyítését. (Folytatás a 3. oldalon) ÚJ SZ 1977. VI. 27.

Next

/
Thumbnails
Contents