Új Szó, 1977. június (30. évfolyam, 149-178. szám)

1977-06-16 / 164. szám, csütörtök

Sokszínű voll a Prágai Tavasz „A NEMZETEK KÖZÖTTI ŐSZINTE KAPCSOLAT lÁPOLÖJA" Bevonták a 32. Prága Tavasz jellegzetes kék zászlóit — jú­nius 4-én véget ért a fesztivál. Pár nap távlatából már Inkább lehet értékelni, összehasonlí­tást tenni az előző évekkel. Mindenekelőtt szeretném idézni Henryk Szeryngnek, korunk egyik legnagyobb hege­dűművészének szavait, aki már számtalanszor koncerte­zett Prágában és mindig öröm­mel tér ide vissza. „Az idei Prágai Tavasz inspiráló ereje nagyobb, mint bármikor is volt. A fesztivált az Oi zene, az új Radu Lupu tehetségek, a klasszikus és ro­mantikus tradíciók fórumának tartom, és ami szintén lénye­ges, a nemzetek közötti őszin­tébb kapcsolatok ápolójának." Ez a lengyel származású, Mexi­kóban élő művész az idén két alkalommal kápráztatta el já­tékával a közönséget. Először a nagyszerű és hozzá méltó játékszínvonalú Prágai Kama­razenekar kíséretében Mozart D-dúr hegedűversenyét játszot­ta átütő sikerrel, majd a Zofíni szólóestjén Beethoven D-dúr szonátáját és a két leghíre­sebb Beethoven-szonátát, a Kreutzer és a Tavaszi szonátát adta elő. Lehetne írni Szeryng hege­dűjének gyönyörű hangjáról, a kristálytiszta intonációról, a művek filozofikus bölcsesség­gel való tolmácsolásáról, de a betű úgysem tükrözné azt a mágikus hatóerőt, mely e mű­vész játékát csodálatossá te­szi. Szeryng nemcsak nagysze­rű művész, hanem szerénységé­vel, okosságával és finomsá­gával nagybetűs ember is. Visszaemlékezve a fesztivál­ra, nem ragaszkodva az idő­rendi sorrendhez, az eddig még nem említett következő nagy élmény Lovro von Matacsic ve­zénylése volt. A művész már 78 éves. Egy évekkel ezelőtti baleset következtében ujjal nem tartják meg a karmesterpálcát, nélküle vezényel, jobb kezé­nek jellegzetesen zárt ujjaival, finom mozdulatokkal. Matacsic hét éve vezető karnagya a Zágrábi Filharmonikusoknak. Ezt a zenekart most hallottuk Prágában először s annak el­lenére, hogy nem rendelkezik az itt megszokott kvalitások­kal, Matacsic vezénylete alatt naggyá lesz. Bizonyítja ezt Be­ethoven Eroicájának előadása, vagy a nagyon szépen elját­szott Bruckner IV. Romantikus szimfónia. Csodálatra méltó volt Matacsic koncepcióterem­tése, szárnyaló temperamentu­ma. A hangversenyek hallga­tóinak kimondatlan óhaja, hogy sokszor lehessen még a koncerttermek vendége ez az utolsó mohikánként emlege­tett nagy művész. Evelyn Lear és Thomas Ste­wart a megbetegedett Herman Prey helyett vállalta a szerep­lést. Dalestjükön közösen lép­tek fel hol duóban énekelve (Mendelssohn) vagy váltva egymást, sokszor egy dal stró­fáit felosztva. Ez a világhírű énekes házaspár — Lear szop­rán, Stewart bariton nagyon szép estét szerzett a Tyl Szín­ház közönségének. Stewart, akit most hallottunk Prágában először, tökéletesen ura a hangjának és azon kivételes művészek közé tartozik, aki könnyen teremt atmoszférát a dalok előadása közben is. Eve­lyn Lear lírai szopránja nagy­szerűen ki tudja fejezni a nai­vitás minden árnyalatát. Az est legnagyobb sikere a ráa­dásként csehül előadott Dvo- i'ák Morva kettőse és Mozart Lovro von Matacsic Don Gíovannijának részlete volt. A fesztiválemlékek közül nem maradhat említés nélkül Radu Lupu számunkra eddig ismeretlen neve sem. Ezt a 31 éves fiatalembert az angol ze­nekritikusok a világ öt leg­jobb élő zongoravirtuózai közé sorolták. (Román származású, Angliában él.) S hogy nem méltatlan kollégáihoz Richter- hez és Arturo Benedetti Michel- angelihez — játékstílusát leg­inkább az övékhez hasonlítják —, arról meggyőzte a prágai közönséget is. Óriási sikert ara­tott Brahms f-moll szonátájá­nak előadásánál, melyről az MIRŐL OLVASHATUNK AZ IRODALMI SZEMLE 4. ÉS 5. SZÁMÁBAN Kevés olyan írás található irodalmi és kritikai folyóira­tunk 4. számában, amely köz­vetlenül vagy közvetve ne kö­tődne Gömörhöz, egyik leg­szebb, legjellegzetesebb, törté­nelmi és kulturális emlékek­ben, népi hagyományokban leg­gazdagabb tájegységünkhöz. A „gömöri szám“ ismét igazolja, hogy annak idején hasznos öt­let indította útjára ezt a soro­zatot: egy-egy tájszám önisme­retünk mélyítője, ha úgy tet­szik, önmagunk felfedezése; olvasása közben egy úton és egyszerre jutunk közelebb ön­magunkhoz és tágabb közössé­gekhez. Az emlegetett számban töb­bek között ilyen címekkel sze­repelnek a különböző műfá- - jókban született írások: Járni tanul az igazság Gömörben, Örökség, Forradalmi mozgat- mák Gömörben a gazdasági válság idején, Jobbágysors Gö­mörben, Széttekintés a rima- szombati járásban, Adatok a gömöri népi fazekassághoz, Középkori faliképek Gömörben, Tompa Mihály Hanván; olvas­hatunk továbbá Ila Bálint Gö­mör megye című négykötetetes monográfiájáról, Czabán Samu­ról, a nagy pedagógusról (A fáklyavivő), az 1718-ban Rima­szombatban született Hatvani István professzorról (A magyar Faust) és Wallaszky Pál iro­dalomtörténészről. Versek, novellák, elbeszélé­sek, regényrészietek, könyv- és színikritikák, jegyzetek képezik a — gömöri tájakat, embere­ket idéző képzőművészeti alko­tásokkal illusztrált — szám többi részét. önmagunk felfedezésére, ön­ismeretünk mélyítésére tett fenti megjegyzéseink vonatkoz­nak a Szemle 5. számára is, amelynek jelentős részét nem­zetiségi kulturális hagyomá­nyainkat, kapcsolatainkat tár­gyaló írások alkotják. Duba Gyula főszerkesztő Ha­gyományainkról című vezércik­ke nyitja a számot, egy be­szélgetésben és egy emlékirat részletében Balogh Edgárral ta­lálkozunk, Richard Pražák ,/lomenius és a magyarok“ kapcsolatáról, Pomogáts Béla Forbáth Imre verseiről ír, Ko­vács Endre — egy levél kap­A londoni szimfonikusokat Co­lin Davis vezényelte. (ČSTK — felvételek) itteni kritika azt írta, hogy olyan volt, mintha egyetlen márványtömbből faragták vol­na. Nem kevesebb elismerést aratott Beethoven Patetikus szonátájának és Schumann Gyermekdarabjainak előadásá­val sem. Lupu játéka kibírta Benedetti Michelangelivel való összehasonlítást is — ő játszot­ta itt ezt a művet —, sőt egyes vélemények szerint a piano részeket még nála is szebben szólaltatta meg. Immár szép szokássá vált, hogy minden évben van egy­két fesztivál-koncert vidéken is. Az idén újra Litomyšl és Kladno volt a vendéglátó vá­ros. Litomyšlben a Prágai Ta­vasz fúvóshangszerversenyének győztesei koncerteztek a Prá­gai Kamarazenekarral és Vla­dimír Válek dirigenssel, míg Kladnóba a Zágrábi Filharmó­nia látogatott Mladen Bašič karmesterrel. Mindenképpen legalább emlí­tést érdemel még a Julliard- kvanett gyönyörű Beethoven- estje, a Moszkvai Akadémiai Szimfonikus Zenekar élményt nyújtó vendégszereplése és ter­mészetesen az utolsó nagy ün­nepi koncert, melyen az idén Beethoven IX. szimfóniája mel­lett felhangzott az Egmontnyi- tány is. A Cseh Filharmoniku­sokat és a filharmóniai ének­kart Carlo Maria Giuglini ve­zényelte, a szólisták Marta Bo- háčová, Marie Mrázová, Old­ŕich Spisar és Antonín Švorc voltak. Az előadóknak és a nagyszerű karmesternek egy­aránt köszönhetjük a valóban feledhetetlen estét, a műhöz és az ünnepi koncerthez, a Beethoven-évhez méltó elő­adást. Sok felejthetetlen tolmácso­lás hangzott el az idei Prágai Tavaszon, jóval több, mint ami­ről említést tettünk. A kon­certtermek naponta zsúfolásig megteltek, több ezren hallgat­ták a rádió 23 egyenes köz­vetítését, nézték és hallgatták a TV fesztiváladásait. CSABA GYÖRGYI csán — Krammer Jenőről, „a szlovákiai magyar pedagógus- társadalom egyik nagy alakjá­ról“, Szántó György pedig an­nak az Anton Strakának a les- veleiről, aki „a csehszlovákiai és magyarországi írók kapcso­latainak megteremtése és el­mélyítése terén a két világhá­ború között tagadhatatlanul... a legtöbbet tett“. Több írásban és egy könyvismertetés ólén (Szántó György Sebastianus útja elvégeztetett című regé­nyéről) szerepel Fábry Zoltán neve. A Látóhatár rovatban közli a lap Szeró Hanzadjan, Ján Kostrhun és Tadeusz Róžewicz egy-egy elbeszélését, illetve párbeszédét, Vilém Závada, Va­lentin Beniak, valamint fran­cia és latin-amerikai költők verseit. A Napló rovatban Var­ga Imre Vajda Jánosról, Tőzsér Árpád Vilém Závada verseiről, Sándor László Peter Jilemnický magyar fogadtatásáról ír. A Kritika rovatban Koncsol Lász­ló értékeli Rácz Olivér Álom Tivadar hadparancsa című no- velláskötetét. Korántsem teljes ismerteté­sünkhöz még annyit, hogy az 5. szám képanyagát Csáder László hagyatékából válogatták. (br) Együtt a néppel Arkagyij Plasztov tárlata Bratislavában Nagy jelentőségű jubileumra készülünk: a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. év­fordulója méltó megünneplésé­re. E jubileum jegyében törek­szünk a Szovjetunió szellemi és anyagi kultúrájának mind tüze­tesebb megismerésére. E megis­merés egyik hatásos eszköze a képzőművészet, különösen, ha Arkagyij Plasztové a szó. A bratislavai Művészetek Házában sorakozó olajkompozíciói és il­lusztrációi szülőföldje tájait, né­pének életét, lelkületét tükrö­zik. Művei nemcsak a termé­szetet, a falusi életet hozzák emberközelbe, hanem Plasztov- nak a néphez való ragaszkodá­sát is éreztetik. Számukra fes­tette ezeket a képeket, vágyaik­nak, gondjaiknak, örömeiknek költői kifejezését. A. Plasztov 1893-ban, a szimb- rirszki kormányzóság Prisz- lovka falujában született. Köz­vetlen tapasztalatból ismerte a jobbágyok életét. Helyét az új viszonyok között a forradalom határozta meg. A kolhozok szer­vezésében vett tevékenyen részt. Ezzel egyidejűleg művé­szi kifejezésre való törekvések foglalkoztatják. Atyja ikonfestő volt. Gyermekkorától hatott rá a szín és forma ereje. Később úgy döntött, hogy Moszkvába megy és ott elsajátítja a pik- túra mesterfogásait. Tanulmá­nyi idejében hatott rá az orosz ikonfestészet, a hazai realizmus több klasszikusa és a francia impresszionizmus. Keresései so­rán volt amit elvetett ezekből a hatásokból, s volt, amit meg­tartott érett művészként is rá­juk támaszkodva. Tanulmányai befejezése után az esztendő fe­lét mindig szülőfalujában tölti. Célja a motívumgyűjtésen kívül a népével s érzéseikkel való együttélés. Ezek ihletének for­rásai. Egyelőre még nem érez magában elég erőt elképzelt müvének: a muzsikok, a sárba, porba süppedt orosz falu életé­nek nagyvonalú megjelenítésé­hez. A néppel való közös élmé­nyeit vázlatkönyvekben rögzíti. 1935-ben 40. életévén túl kezd a nyilvánosság előtt szerepelni képeivel, melyekre azonnal fel­figyelnek. A festészet most már élete lényegét jelenti. Realis­ta látással költőien jeleníti meg a hazai tájat, Az év- és nap­szakok törvényszerű változásá­ban. Rajza biztos, formái élnek, mozdulataik kifejezők. A festőt magával ragadja a természet szépsége: az Első hő fehérsége, a Márciusi nap áldott melegé­ben sütkérező háziállatok. A dombok és fák kék árnyékában a Forrásból vizet merít vödrei­be egy fiatal lány. A Tavasz­ban a gyermekét öltöztető ifjú anya üde, ruhátlan testét ara­nyos csókokkal borítja a fák lombján keresztül hatoló napsu­gár. Az ezer virágtól tarka ré­ten halljuk a kasza ritmikus suhogását. Megragadja a nézőt is a fák, füvek frissesége, a Kis bojtár messze figyelő tekin- tete, s a Nyár bő adományait, a gombát, érett erdei gyümöl­csöt gyűjtő gyerekek fényes kék szeme. Az Aratás után a hatalmas kazlak tövében a jó munka végeztével fáradságukat pihenik ki az emberek. Majd a Vihar drámája sűrűsödik a fe­kete, fenyegető felhőkben. S menekülnek szekéren, lovaikat hajszolva a parasztok. Plasztov a mindennapok munkájában is láttatja az esztétikai értékeket. De még elvisz Razlivba egy őszi alkonyon. Majd a második világháború förgetege sodorja magával. Ek­kor létrejött művei vallomások a szovjet nép szenvedéseiről, hősiességéről. A pusztító vihar megszűntével a megújult or­szágról, a szocialista munkáról, a nép földszeretetéről, haza­fiasságáról beszél. 1952-ben idézi a távoli or­szágbeliekkel együttérző nép hangulatát, reagálását a Koreai hírekre, melyekről egy újságlap tájékoztatja a pihenő munkáso­kat, a szép érett gyermekét tápláló anyát. Csak a naprafor­gó magot csipegető kisleány tud zavartalanul örülni az ízek­nek, a napsütésnek. Plasztovnak az arcképfeslés- beli eredményeiről tanúskodik a Zöldbundás L. Rjepin beszédes portréja, Valja kedves, tarka- kendős fényben fürdő figurája, s egy szépen komponált bundás férfi arcmása. Portrénak tekint­hető Tolsztoj kozákjainak re* mek vérbő, öregen is fiatal Je- roska apója. Különböző technikával készí­tett, az irodalmi mű gondolat- és érzésvilágával azonosuló il­lusztrációi művészi értékükkel gazdagítják Tolsztoj, Puskin, Csehov, és Gorkij nagyszerű realista alkotásait. BARKÁNY JENÖNß MA KEZDŐDIK A DOLGOZÓK FILMFESZTIVÁLJA Nitrán, ünnepélyes külsősé­gek között, ma este kezdődik meg a dolgozók filmfesztiválja, a közönség körében kedvelt nyári filmszemle. A megnyitó alkalmából — filmküldöttség részvételével — bemutatják a Szerelmein, Rača című szlovák —grúz közös vállalkozásban készült alkotást. Június 17-től július 2-ig Szlo vákia 17 városában estéről es­tére egy-egy új filmet nézhet­nek meg az érdeklődők. A filmszemle programja változa­tos, a nézők tizenöt hazai il­letve külföldi alkotás közül vá­laszthatnak s jobbára szórakoz­tató filmeket láthatnak. A mű­soron olyan alkotások szere­pelnek, mint A cigánytábor az égbe megy, a Mi lenne, ha spenótot ennénk, a Nagy Káz- mér, a Kísértet Lublón, a Fé­lelem a város fölött, a Bará­taim, A címoldalon, A kincse* sziget —, hogy valóban csak a jelentősebbeket említsük. A képen: jelenet a fesztivál megnyitóján szereplő szlovák— grúz koprodukciós filmből, a Szerelmem Rácából. fii sző 1977. VI. 16. 6

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents