Új Szó, 1977. május (30. évfolyam, 120-148. szám)

1977-05-31 / 148. szám, kedd

Fellépnek a II. Dunamenti Tavaszon Ady Endre szerint „a gyer­mek az elevenség, öröm, a jö­vőbe ható ígéret, a bilincsbe nem vert ember". Ezt látom és tapasztalom én is, amikor kö­zöttük vagyok, amikor puszta jelenlétükkel felszabad ultsá- gom társszerzőivé válnak. Ter­mészetüknél fogva állandó vál­tozatosságot kínálnak, örömmel jegyes játékukkal tiszta szen­vedélyt. Tőlünk tanulnak, mi okosítjuk őket, felnőttek. S mert ők „a jövőbe ható ígé­ret“, egyáltalán nem mindegy, miképpen. A színház kitűnően bevált, mivel a va jan kos botbábuval viszonylag egyszerűen fejezhe­tő ki és fogalmazható meg vi­zuálisan a népi játékok bárom eleme, a szomorúság, a jóság és a belőlük fakadó erkölcsi tartás. A jó és rossz magatar­tásformák. Szembesítve ezeket a formákat, életszemléleteket, más-más előjelű megoldásokat kapunk a gyermekektől, de teljes értékű és őszinte vá­laszt közös alkotói és nem csupán alkotói gondjainkra, eszmélkedéseinkre. — A lét alapdolgainak ér­telmezésével küszködnek ezek z önkeresés sajátos hősei sok mindent tűiéit és kipróbált műfaj; a reneszánsz áltudomá­nyait — a bűvészetet és a va­rázslást — már teljesen levet- kezte, tehát megbízható eszköz­ként használhatjuk gyerme­keink etikai-esztétikai nevelé­sénél A bábszínházát fokozot­tabban, hiszen a tárgyához — bábujához, hőséhez — vadul kapaszkodó emberke, kellő őszinteségével, hajlékony nai­vitásával társát látja benne. Állást foglal mellette vagy el­lene. Érik, nevelődik. A duna­szerdahelyi Százszorszép báb­csoport tagjai is ezt bizonyít ják, na és azt, hogy a bábozás a színművészet szintetizáló műfaja. Négy nappal a 11. Du­namenti Tavasz megnyitása előtt a város egyik tenyérnyi játszóterén adtunk egymásnak találkát A teret bábuk és da­lok emelték népköltészeti ma­gasságba. Az ide kihozott bá­buk és a népmese rögtönzött előad Asa, a népi mókázássai meg'űzdelt jelenetek régi, méý/s friss és érvényesülni tu­dó szellemeket idéztek. A csoport rendezői, kelléke­sei, bábukészítői, egyszóval mindenesei, Martákné V. Kata­lin és Bulajcsikné V. Rozália pedagógusok szinte egyszerre mondják: — Nagyon megsze­rették a gyerekek A csodafu- rulyás juhászt. Másodikán ez zel lépünk föl a szerdahelyi szemlén ... — Majd az általuk készített gyönyörű bábukról mesélnek mind áradóbban. — Immáron ötödik éve ezek­kel a gyermekekkel foglalko zunk — mondja később Mar­tákné. — S mert észrevettük, hogy nemcsak kettőnknek, de nekik is megfelel a botbábu­nak és a mozgatható végtagú bábunak a kombinációja, ennél maradtunk. Annál is inkább, a lányok és fiúk, akik nagyon jó közösséget alkotnak mondja Bulajcsikné. — Az egy mindenkiért, mindenki egyért romantikus hitével vallják — mert ösztönösen érzik, néhá- nyan pedig már sejtik bonta­kozó tudatukkal — a bábozás és színház személyiségkifejező erejét. — Ha éjfélkor fölkeltenénk őket, hogy bábozni kell, szó nélkül jönnének — így Mar­tákné. — S tudom, bárhová is kerülnek az életben, anyanyel­vűket és a bábszínházát sosem hagyják el. Nem fölösleges a velük való foglalkozás, nem csupán járulék a gyermek va­lamiféle önvallomásos kitárul­kozásához, hanem értékteremtő munka, mert gondolatilag el­mélyíti és kitágítja a gyermek „kicsike“ valóságának jelentés- világát. Valamennyien a Vajanský ut­cai Magyar Tanítási Nyelvű Kilencéves Alapiskola diákjai, és az I. Dunamenti Tavasz báb- fesztivál győztesei. Most ide írhatnám, hogy a tavalyi nagy­díj ösztönzéseket adott és ece- tera, ecetera. De nem írom. Nem azért nem, mert sablonos, hanem mert valamennyiükön látom a bábozásból fakadó él­mény önismereti és eszméltető hatását. A játékos gonoszságot és a játékos jóságot, amit ők a legemberibb komolysággal érzékeltetnek. Tehát átélnek Elszántéin, makacs szenvedél­lyel, mégis játékosan keresik, kutatják az élet keskenyebb vagy szélesebb ösvényeit. Ti- zenhárom-tizennégy évesek. Többségük nyolcadikos. Isme­rik egymás rigolyáit, közvet­lenségért nem mennek a szom­szédba. Nem kell őket noszo­gatnom, vonzalmakat, esztéti­kumot, megnyíló lehetőségeket szakadatlanul s nyíltan mérle­gelnek előttem. Sokan közülük zenét tanulnak vagy tanultak, zömük tagja a képzőművészeti szakkörnek, s- kivétel nélkül színházszeretők. Néhányuk vé­leménye: Horváth Rita: — Tanítónő szeretnék lenni és harmadiko­sokból létrehozni egy bábcso­portot. Farkas Laci: — Vagy báboz­ni szeretnék vagy színész len­ni. Szeretem mindezt. Hogy komolyan gondolom-e? Hát persze.. .! Érsek Tímea: — Kassán vol­tam kisiskolás, ahol Szőke bá­csi csoportjába jártam. Majd Dunaszerdahelyre költöztünk, és nyomban jelentkeztem a Százszorszépbe. Bér Laci: — Jó itt, szeretem csinálni. Egyszer talán egy bábelőadáson az is jó lesz, hogy hegedülni tanulok. Németh Ilona: — Gimná­ziumba fogok járni és kis szik- rásokkal szeretnék bábkört szervezni. Később bábtervező szeretnék lenni, és a még nem létező felnőtt bábcsoportban dolgozni Dunaszerdahelyen. Ebben a járásban közel har­minc bábcsoport működik, s nincsen óvoda, ahol ne lenne bábu. A gyermekiét természe­téről valló bábozás, a tárgyias ság megtartásával és az ábrá­zoló funkciót érvényesítve, lé­lektani, morális és talán még bölcseleti élményekben is ré­szesíti ezeket az emberkéket. — A járási népművelési köz­pont és az iskolánk segítsége nélkül nem lennénk ott, ahol vagyunk — mondja Martákné. — ősszel például, mi voltunk az egyetlen magyar bábcsoport Martinban, ahol nagy sikert arattunk, a Scénická žatva ’76 elnevezésű országos seregszem­lén. És sorolhatnám a sikere­ket, de nem ez a lényeg... — Nem veszi el a kedvün­ket, ha nem leszünk ismét el­sők — nyugtat meg Német Ilo­na és a többi gyerek. — Ak­kor is énekelni, táncolni fo­gunk, és mindezt bábozva, mert olyan jó örülni... „A gyermek az elevenség, öröm ..." Ha módomban van, leülök közéjük, s akárha színházban vagy moziban, bővítem és el­lenőrzőm benyomásaimat. A gazdagítókat és a „százszor­szépeket“. Mert ők jól into- nálnak, szinte kész dramatur­giai ötleteik vannak, s amit a két tanító néni ajánl, azt vita nélkül már aligha fogadják el. Hogy is fogadhatnák, ők, ép­pen ők, az önkeresés sajátos hősei? SZIGETI LÄSZLÖ „ívnak a csukák" és más értékes alkotások AZ MKBK ÉS A VBK IDEI KÖNYVKÍNÁLATA Mint ismeretes, a Madách Könyv- és Lapkiadó, amellett, hogy évente mintegy félszáz eredeti, csehszlovákiai magyar, illetve cseh és szlovák művet ad ki, két tömegsorozatnak is a gazdája. A Magyar Könyvba­rátok Köre (MKBK) 1975-ben ünnepelte fennállásának ne­gyedszázados jubileumát, a Versbarátok Köre pedig ugyan­ebben az esztendőben órte meg 10. esztendejét. E sorozatok célja eljuttatni o legértékesebb könyveket, re­gényeket és versesköteteket a csehszlovákiai magyar olvasók széles tömegeihez. Az MKBK évente négy (rendszerint egy hazai magyar, egy cseh vagy szlovák, egy klasszikus vagy mai magyar és egy világiro­dalmi) regényt küld tagjainak, ugyanezt teszi a VBK a verses kötetekkel. A Magyar Könyvbarátok Kö­re 1977-es évfolyamában a ha­zai magyar irodalmat Duba Gyula nagy érdeklődéssel várt új regénye az „Ívnak a csu­kák“ képviseli, melynek egyes részletei már ismeretesek a hazai magyar sajtóból. Neves prózaírónk, aki oly sikeres mű­vel ajándékozta meg a cseh­szlovákiai magyar irodalmat, mint a Vajúdó parasztvilág, új regényében egy dél-szlovákiai falu 1945—5ü közötti életét mutatja be. A regény szerep­lői 15—17 éves kamaszok, akik a háborúban és az utána kö­vetkező nehéz években járták ki az élet iskoláját. A regény — figyelemre méltó lélektani fejlődésképpel, hiteles környe­zetrajzzal — a mai negyvene­sek életútjának egy szakaszát vázolja fel. A mai magyar irodalmat Szabó Magda új regénye, a „Réýl történet“ képviseli. Az egyik legnépszerűbb magyar írónőnek — Az őz, Freskó, Mondják meg Zsóflkának, Disz­nótor, Pilátus és számos más írás szerzőjének —■ legújabb regénye előreláthatóan ugyan­olyan nagy érdeklődést fog ki­váltani, mint az eddigi Szabó Magda-kötetek. A világirodaimat ezúttal két regény képviseli. A Nobel-díjas F. E. Silhmpää, a huszadik- századi finn irodalom klasszi­kusa egy nyári éjszaka ese­ményeit mondja el lírai hang­vételű, „Émberek a nyári éj­szakában“ című regényében, míg a múlt századi portugál realista Eca de Queiroz világ­hírű regénye, az „Amaro atya bűne“ egy hivatás tudati vál­ságba jutott fiatal pap és egy vakbuzgó úrilány tragikus sze­relmének története egy álmos városka képmutató közegében. A kötelező alapsorozat négy kötetén kívül (melyet kedvez­ményes áron kapnak meg az MKBK-tagok) az ajánlott soro­zatból is bő választékot kínál a kiadó az MKBK tagjainak. Aki e könyvek közül még leg­alább kettőt megrendel és át­vesz, nZ ingyen kapja jutalom­könyvünket, mely külön is megrendelhető. A jutalom könyv: Tadeusz Konwicki: „Szerelmi esetek krónikája“. A Versbarátok Köre Varga Imre „A medve álászáll“ című verseskönyvét kínálja tagjai­nak, továbbá a XX. századi cseh költészet egyik legna­gyobb képviselőjének, Vilém Závadának „Válogatott ver­seit“. A kötetet Tőzsér Arpád állította össze és látta el utó­szóval, a verseket neves hazai és magyarországi műfordítók tolmácsolták magyarra. A vi­lágirodaimat a francia Paul Eluard Válogatott versei kép­viselik, míg a mai magyar iro­dalmat az idén hetvenöt éves Illyés Gyula „Különös testa­mentum“ című könyve. Aki mind a négy kötetet megrendeli és átveszi, jutalom­könyvben részesül. A jutalom könyv: Domokos Mátyás „Ugyanarról másképpen“ című kötete, melynek tanulmányai a kortárs magyar líra legkivá­lóbb képviselőinek (Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Vas István, Pilinszky János, Nagy László) munkás­ságát taglalják és teszik ért­hetővé a szélesebb versolvasó közönség számára is. A Magyar Könyvbarátok Kö­re, illetve a Versbarátok Köre tagsági feltételei iránt érdeklő­dők forduljanak a Madách Könyv- és Lapkiadóhoz (Bra­tislava, MartanoviPova 10.). — cs — Oj fjl mek FEHER HAJÖ (szovjet) Szovjet-Kirgiziának különle­ges szellemi értéke a Szovjet­unió határain túl is évek óta nagy érdeklődést keltő irodal­ma és filmművészete. Gondol­junk csak Csingiz Ajtmatov író­ra, aki oly sajátosan fejezi ki népe szokásait, életét, társadal­mi gondjait és vágyait. A fil­mek közül említsük meg leg­alább Az első tanítót, a Dzsami- la szerelmét, A fenevadat — azokat az alkotásokat, melyek­re a sajátos nemzeti filmnyelv, a képi látás és láttatás jellem­ző. gul és mesét lát szürke, szomorú életében. A valóság azonban na­gyon bonyolult, Nurgazi még nem értheti. Ö csak nagyapó különös me*- séit érti, a Csodaszarvasról, a Koronás Szarvas Anyáról. A fe­hér szarvas és a fehér hajó egyformán mesés, elérhetetlen vágy a kisfiú számára. A koro­nás Szarvas Anya csak a nép, a fehér hajó meg a kisfiú kép­zeletében él. (Micsoda képi Csak az ezüstös hajnali köd idézi a Koronás Szarvas Anya színét, de a barna állatok su- ........ ^-*iTi¥irrtihVfV " ■ Nurg azi Szidigalijev a szovjet-kirgiz film főszerepében A kirgiz filmesek időről idő­re visszatérnek Csingiz Ajtma­tov műveihez,1 hogy témát me­rítsenek a gazdag életműből. Néhány év leforgása alatt két film is készült a neves író no­velláiból. Az egyik, a télen be­mutatott Piros alma, a másik a most vetített Fehér hajó. A film egy apától-anyától elha­gyott kisfiúról szól, akit csak a nagyapja szeret. Momun nagyapónak nincs sok szava sem mostoha második felesége, sem gonosz veje, Orozkul mel­lett, aki ostoba és hetvenkedő, s a legszívesebben megbosszul­ná a világot, mert neki nincs gyereke. Nagyapó gyakran jó Ielkiismerete ellen engedelmes­kedik Orozkulnak, csak azért, hogy eltarthassa a kisfiút. A hegyek közé rejlett kis te­lepülés életének fájó korsze­rűtlensége, az emberek kiszol­gáltatottsága .Ajtmatov számára ismerős, hiszen népével együtt tette meg a hétmérföldes lépést a havasi elmaradottságból és szegénységből a szocialista je­lenbe. Nurgazinak, a kisfiúnak édes­kevés szeretőiben van része. Csupán nagyapó tányérsapkája, távcsöve s az öregtől kapott iskolatáska jelent számára örö­met vagy a hegyre felkapaszko­dó teherautók sofőrjei hoznak napfényt mostoha életébe. S a fehér hajó! Az egyetlen az Isszlk-Kul kék vizén, amelyen állítólag a hűtlen édesapa mat- rózkodik. A látcsőn keresztül mesés fényben ragyog a fehér hajó, a kisfiú szeme kerekre tá­A KASSZAFÜRÖ hanása, a barna ágak árnyéká­ban sejtelmesebb a fehér cso­daszarvasnál. Feketés a szikla, barnák az ágak, barnák a szar­vasok és ezüstös a köd.) S egy őszi nap visszatérnek a szarvasok. Orozkulnak a szar­vas csak vadorzási lehetőség és itt a hegyekben ő parancsol. Apónak lőnie kell a szarvasra, s amikor ezt a kisfiú megtudja, lázasan elmenekül a fehér álom­hajó után a vízbe ... „Az öreg Momun éppen a Koronás Szarvas Anyáról szóló meséjé­nek így adta meg az árát... hogy nem önakaratból emelt kezet arra, amit egész életével dédelgetett... csak a boldog­talan lányáért és érte, az uno­kájáért követte el, amit elköve­tett“ — írja Csingiz Ajtmatov. S a befejező képsor — a szarvasfejet kegyetlenül tran- csírozó Orozkul — maga a me­se halála; és a kisfiúé is. Csingiz Ajtmatov alkotásai­nak stílusa, lírája, költőisége, az a sajátos atmoszféra, mely minden művének jellemzője, ne­hezen közelíthető meg egy má­sik művészeti ág felől, azaz ne­hezen ültethető át a film nyel­vére. Ajtmatov művészetét ezért csak ritkán sikerül adekvát módon tolmácsolni. Bolot Sam- sijev rendező, ha nem is mara­déktalanul, de egész eredmé­nyesen megbirkózott a művel. A filmet áthatja Ajtmatov alko­tásának csodálatos költőisége, s egy-egy jelenet valóban so­káig megmarad emlékezetünk­ben. (amerikai) Az utóbbi belekben mintha valamelyest gyarapodott volna a mozikban vetített vígjátékok száma. Ez mindenképpen örven­detes, az viszont már kevésbé, hogy a mennyiség növekedése csak kivételes esetben járt a minőség emelkedésével. Több átlagos vagy annál is gyöngébb komédiát láthattunk. Bár nem emelkedik az átlag fölé, a meglehetősen gyönge mezőnyből mégis kiemelkedik A kasszafúró című amerikai film, mely könnyed szórakozást nyújt; ez elsősorban az igen te­hetséges George C. Scott játé­kának köszönhető. A népszerű jellemszínész eb­ben a filmben egy visszaeső bű­nözőt játszik. Amikor megis­merkedünk vele, éppen „ül“, ennek ellenére újabb terveket forgat a fejében. Gower Cham­pion vígjátékában nyomon kö­vethetjük a fegyenc szökését, majd egy nagyszabású bűnügyi vállalkozás tanúi lehetünk ... Jelenei uz urnerikai víyiátékből

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents