Új Szó, 1977. május (30. évfolyam, 120-148. szám)

1977-05-24 / 141. szám, kedd

Figyelemre méltó előadás

BRITTEN KOLDUSOPERÁJA A SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ SZÍNPADÁN

Benjamin Britten halálával (1976. december 4.) a zenekultúra egyik legnagyobb alakját veszítettük el. Azok közé a zeneszerzők közé tartozott, akik örökbecsű művészeti értékekkel, egész sor művel gazdagították az egyetemes kultúrát.

Bár Britten munkássága csak nem minden zenei műfajra kiterjed, a legfontosabb szerepet nála az opera kapja. Bemutatkozásától, a Peter Grimestől kezdve (1945) Britten csaknem minden évben új operával jelentkezett; művei fokozatosan eljutottak a hazai és a külföldi színpadokra, s nagy elismerést arattak. Mindenütt, ahol Britten operáit előadták, nagyra értékelték a szerző kiváló drámaérzékét, technikai tökélyét és azt, hogy műveinek tartalmát zenei transzformáció útján hatékonyan ki tudta fejezni az opera formájában. Britten legsikeresebb operáit a Szlovák Nemzeti Színház operaegyüttese is előadja. A Peter Grimest a Zágrábi Operaház 1957-es vendégszereplésekor láthattuk. A Szlovák Nemzeti Színház operaegyüttese elsőként a Szent- ivánéji álmot tűzte műsorára 1972-ben, majd az Albert Her- ringet 1966-ban, nemrég pedig a szerző 15 operája közül sorrendben a negyediket, a Koldusoperát. Az előadás színre- vivői nem sejtették, hogy mire a Koldusopera előadásra kerül, szerzője már nem fog élni.

Britten Koldusoperája (1948) a szó szoros értelmében nem a szerző eredeti műve. Tulajdonképpen csak új, modern változata Pepusch zenéjének és a Koldusopera (1728) című daljátékának, amelyet John Gaye (1695—1732) írt és amely az opera történetében különleges helyet foglal el. Űj tartalmával és szerkezetével az úgynevezett operaballadák közé tartozik, tehát az olyan operák, közé, amelyek népszerű énekekkel és utcai dalokkal vannak átszőve. Ez tulajdonképpen a komikus opera angol változata. A Koldusopera szerzője egyenesen forradalmi újításokkal állott elő: a mitológiai istenségek és az ókori hősök helyett egyszerű, közönséges embereket, a mindennapokat vitte az operaszínpadra. Szöges ellentétben az akkori kor hivatalos operáival, azok valótlan, mesterkélt figuráival merőben más hősöket mutatott be. A cselekmény a londoni alvilágban játszódik, az opera hősei bűnözők, koldusok,

banditák, lefizethető tisztviselők, utcalányok és ehhez hasonló alakok. A zene: népszerű utcai és népies dalocskák és a kor operáinak ismert dalai. A Koldusopera máig is nagyra- becsült, elsősorban cselekménye és szatirikus hangja miatt. A szatíra révén, amely esetenként nyíltabb, máskor rejtettebb, az opera nevetségessé teszi és pellengérre állítja a kor legkülönfélébb visszásságait; a barokk-kori opera fogyatékosságait, élettelenségét, a korrupt tisztviselők és rendőrök csalásait, az akkori angol társadalom erkölcstelen életét. A Koldusopera, amely tükröt állít minden fejlődési szakasz erkölcsei elé, azóta sem öregedett meg és a több mint 250 esztendő múltával semmit sem veszített életerejéből, vonzerejéből és időszerűségéből. Ez egyúttal azon változtatásoknak is köszönhető, amelyekkel egyes szerzők a régi mű feljavítására, időszerűvé tételére és arra törekedtek, hogy még közelebb tegyék a mai néző számára. A számos változat közül említsük meg legalább Bertold Brecht (1898—1956) és Kurt Weil (1900—1950) közismert változatát, amelyet többnyire az operettszínházak adnak elő. Legutóbb éppen Britten dolgozta át a művet, mégpedig oly módon, hogy visszatért Gaye eredeti szövegéhez, s új, modern zenét komponált hozzá. Az ő változata rendkívül jól sikerült, zeneileg rendkívül szellemes és parodikus. Nem csoda, hogy Britten változatát az operaszínházak örömmel adják elő.

A Koldusoperát Bratislavában Július Gyermek rendezte. Munkája nem volt könnyű. Szokatlan szerkezetű operaművet kellett színre vinnie, amelyben több az elmondott szöveg, mint az elénekelt. A feladat már azért is nehéz volt, mert törődnie kellett azzal, hogy az operaénekesek megbirkózzanak a beszélt szöveggel. Az új előkészítési formák alkalmazásának, a hosszú betanulási időnek és a türelmes munkának köszönhető, hogy a problémát megoldották. Elmondhatjuk, hogy a Szlovák Nemzeti Színház operaszínpadán még sohasem hallottunk operaénekeseket ekkora természetességgel prózaszöveget mondani, mint a Koldusopera előadásában. Július Gyermek munkáját nagy gonddal végezte. Átgondolt, ötletes rendezéssel, színpadikig nagyon hatékony

formában sikerült színre vinnie a művet. Jól jellemezte a londoni ^alvilág hőseinek életét, az alvilág légkörét, a szereplők valóban a kétes hírű emberi figurák benyomását keltették. Látni lehetett, hogy a színészek szerepüket és az egész pikáns, komikus cselekményt jókedvvel és érdeklődéssel játsszák.

A legnagyobb elismeréssel kell illetni csaknem minden magánénekes teljesítményét. Lockit, a rafinált, megvesztegethető rendőrparancsnok szerepét Juraj Martuoh érdemes művész alakította, aki ezzel ismét bizonyította, hogy művészi képességei ki menthetetlenek. Olyan teljesítményt nyújtott, amely a színjátszás legszigorúbb kritériumainak is megfelel. Jeleskedett a többi főszereplő is: Ondrej Malachovský

Peachum úrnak, a londoni koldusok és zsebmetszők vezérének szerepében, Jaroslava Sed- láfová mint Peachumné, Anna Czaková mint Polly, Sidónia Haljaková mint Lucy, Juraj Hurný Filchnek, Beachumék szolgájának szerepében. Nagyszerűen és kiváló színészi, énekesi bravúrral alakította Tra- pesné szerepét Oľga Hanáková érdemes művész. Kellemes meglepetést jelentett Milan Kopačka teljesítménye, Macheat kapitánynak, egy rablóbanda vezérének szerepében, új dimenziókkal gazdagítva ezzel művészi értékeit.

Ugyancsak kiválóan alakították az elegáns városi dámák szerepét Jarmila Smyčkovä, Anna Martvoňová érdemes művész, Elena Kittnárová, Alžbeta Mi- chálková, Marta Nitranová, Anna Starostova, Ružena Jllenber- gerová és Nina Hazuchová érdemes művész. Nagyszerűen játszotta a rablóbanda tagjainak szerepét Arnold Judt, Vojtech Schrenkel, Juraj Wiedermann, Jozef Špaček, Antonín Kúrňava, Stanislav Behačka. A koldusvezér szerepét megbízhatóan alakította Štefan Janči.

Gyermek rendezése —1 amelyet Vladimír Suchánka díszlet- tervező egyszerű, de ötletes alakítása szerint, Ľudmila Pur- kyňová színes és ötletes jelmezeiben, valamint Viktor Málek érdemes művész technikailag pontos, helyenként brilliáns zenekíséretével játszottak — rendkívüli bájjal bír, kiváló szakmai értéket csillogtat meg.

ALFRÉD GABAUER

Szlovákiai motívumok

Peter Osszovszkij tárlata

A Városi Képtár a NOSZF 60. évfordulója tiszteletére rendezett kiállítás-sorozatot Peter Osszovszkij nemzeti művész képeinek bemutatásával folytatja. A mester kifejezett kívánságára a tárlat a slovnaftbeli kis kiállító helyiségben nyílt meg, amely a Klara Zetkin szocialista munkabrigád patronálása alatt áll. Itt, a gyári környezetben, az oly fontos munkát teljesítő dolgozók örömére sorakoznak fel a „Szlovákiai motívumok" című képsorozat darabjai.

Peter Pavlovics Osszovszkij Ukrajnában, a kirovográdi kerületben született. Családjával még gyermekkorában került Moszkvába. Itt folytatta tanulmányait a Szurikov állami művészeti iskolában. Fontos szellemi tájékozódási pontot jelent számára tanára S. W. Geraszi- mov világnézete. A jó tanítvány, Osszovszkij festői szemléletének alapja ugyancsak a realizmus. A hatalmas szovjet birodalom óriási élményanyagot biztosít számára. Tanulmányúton volt Pszkovban és Szibériában, a szocializmus építésének roppant érdekes színhelyén. Járt Kubában és Mexikóban is. így nyílt szemmel, fogékony lélekkel ismerkedett a világ sokrétűségével. Országunkban is több ízben tartózkodott huzamosabb ideig. Két évvel ezelőtt láttuk egy vonzó, tartalmas kiállítását a Mirbach- palotában.

Hazánk szépséges tájai közül Oravát zárta különösen a szívébe. S a világról, a természetről, az emberről és a munkáról

való festői vallomásai között méltó helyet foglalnak el az árvái motívumok. A regényes hegyvidékhez, népéhez és képzőművészeihez érzelmi kötődés fűzi.

A konkrét benyomásokból le- szűrődött élményanyag, amelyet képbe foglalt, s most elé- bünk tár, teljes egészében az

1977-es esztendő termése. Érzékletes festői ábrázolások ezek a jól hangolt olajfestmények, amelyeket tompa, majd ragyogó fények töltenek ki. Nem csupán a természet szépségeinek a valóságot követő hangulatos megjelenítései. Egyidejűleg alkotójuk kiegyensúlyozott lelkivilágának érzékeltetői is. Müveinek külön emberi értéke, hogy a világot tükrözi, melyben él, s melyben mi is élünk, a tájat, amely körülveszi, az eget, amely alatt figyelte környezetét, az esti vagy a reggeli fényt, amely a kitáruló látványt megvilágította. Az élmények alapjául szolgáló tárgyi valóság lendületes összegeződéséből, átírásából született meg a látomás, amelynek most mi is tanúi vagyunk.

A nagyra nyitott tájképeken Osszovszkijjal_ együtt járjuk az Üt-at az Árvái tájon, amely elvezet a monumentálisán fogalmazott, hegytetőn dacosan emelkedő Várhoz. Követjük rendre az évszakok örök körforgásában a tavaszi és nyári tájakon is, melyeket a színek békéje fog össze. Belekáprázik a szemünk az Arany mező érett gazdag színvilágába. Majd megpihenünk Tvrdošín meredek tetős, hósüveges házai között. A

Téli tájban a hegyek tektonikus tagozódása, a határolt formákkal váltakozó fénylő színfelületek ragadnak meg. S egy Magányos fácska elárvult, kopár ágai szánalmat keltenek bennünk. Az Árvái ballada dallamának zengése Brezovicáig kísér, melynek rejtve maradó kompozíciója kordában tartja a képet. Azután az utolsó hó puha fehérségétől búcsúzunk, amely helyet ad az életadó talaj meleg barnájának. A hegycsúcsok arabeszkje alatt a megmunkált földek békés nyugalma az emberre, a mindennapok tevékeny munkására utal.

Csupán egy nagy kalapú, tipikus árvái öreg szlovákkal s egy istebnéi olvasztárral találkozunk. De mintha eleven életre ébrednének a táj többi bené- pesítői is.

BÁRKÁNY JENÖNÉ

KULTIJRÁÜS HÍREK

% A Szovjet Képzőművészeti Akadémia dísztagjává választották Jean Effelt.

B A múzeumok Nemzetközi Tanácsának XI. konferenciája kezdte meg tanácskozását tegnap Moszkvában. A tanácskozáson a világ különböző részeiből több mint 1200 küldött vesz részt. Megvitatják a múzeumok kulturális csereakcióival kapcsolatos kérdéseket és azokat a feladatokat, amelyek elősegítik a nemzetek közti kölcsönös megértés elmélyítését. A Szovjetunió Ml nisztertanácsa nyilatkozatban üd vözölte az értekezlet résztvevőit.

9 Günther Herbig főzene- ígazgatót nevezte ki a berlini városi tanács a jövő évadtól a berlini szimfonikus zenekar vezető karmesterévé.

U! FILMEK

VIGYÁZAT, JÖN JOZEFINA

(szlovák)

Ma már szinte közhelyszerűen hangzik, milyen nehéz jó vígjátékot — főleg mai témájú komédiát — készíteni. De mint minden közhelynek, ennek is van valóságalapja. Mert bizony világszerte hiiánycikk a vígjáték, az igényes, színvonalas vígjátékról nem is beszélve. Még az olyan fi lm nagy hatalmak is, mint a franciák vagy az olaszok komoly nehézségekkel küzdenek, s csak ritkán adatik meg, hogy eredeti, szikrázó humorú komédiával lepik meg a közönséget. Újszerűség híján viszont a szakmát kitűnőn elsajátított profik magabiztos tudatosságával építik fel filmjeiket.

Erről a szlovák vígjátékról azonban még ez az utóbbi sem mondható el. A Vigyázat, jön Jozefina szatirikus vígjátéknak készült (a fusizókat és az irigykedőket akarta célba venni) — ám szatirikus él, ötlet nélkül. Az alkotók [Jozef Tálló és Maximilián Nitra forgatókönyvírók, Jozef Režucha rendező) erejéből még a megszokott, elkoptatott vígjátékelemekre sem futotta. A néző és a recenzens is meghökken a látottakon; a történet tökéletes érdektelenségbe és unalomba fullad, s az egészről kár több szót vesztegetni.

CSALÁDI PORTRÉ (olasz)

A néző nem könyörületes és nemigen hajlandó tudomásul venni, hogy Luchino Visconti ezt a filmjét már fél oldalára bénultan, tolószékből rendezte. A néző kíméletlen, csak a látottak érdeklik, a tavaly tavasszal elhunyt nagy olasz művész utolsó előtti filmjét látva pedig joggal tesz összehasonlítást a mester korábbi és legutóbbi művei között.

A Családi portrét a művész munkásságában az utóbbi években bekövetkezett hanyatlás folytatásaként jellemezhetnénk. Ez a folyamat a Halál Velencében című filmmel kezdődött el, s a Ludwig gal, majd a Családi portréval folytatódott. Az alkotás témája ugyanaz, mint a nagy olasz mester több korábbi művében: az olasz arisztokrácia, a nagypolgárság világának felbomlása.

Visconti, aki egy nagy nevű olasz arisztokrata család leszármazottja volt, bennsősége- sen ismerte ezt a világot, de már fiatal éveiben hátat fordított ennek az osztálynak s a haladó gondolkodású, marxista szellemű és elkötelezettségű művészekhez csatlakozott. A filmtörténészek őt tekintik az olasz neorealizmus szülőatyjának és kétségtelen, hogy az egyetemes filmművészet egyik legjelentősebb egyénisége.

(Emlékeztetőül megemlítjük néhány ismertebb és nálunk is vetített filmjét: Vihar előtt, Fedolatot olykor azonban a fonákjáról fogta meg: embereket ábrázolt,- emberek kudarcát vagy legalábbis vergődését dolgok között, dolgok miatt, emberek csődjét, mert dolgokért éltek, s a dolgok halálra taposták őket.

Ennek lehetünk tanúi a Családi portréban is, melynek központi alakja egy idős profesz- szor; évek óta visszavonultan él, szinte hermetikusan elzárva a külvilágtól, körülvéve műkincsekkel, gazdag képgyűjteménnyel. Magányából, megszokott életritmusából egy kétes előéletű burzsoá család zökkenti ki; ezek az emberek valósággal betolakszanak hozzá, befészkelik magukat a lakásába, s az idős ember még csak nem is tiltakozik jelenlétük miatt, némi keserűséggel, nosztalgiával szemléli harsány életüket ...

Visconti szerint az arisztokrata-nagypolgári világ felbomlása feltartóztathatatlan, de a cselekményt s a nem rokonszenvesnek, de nem minden rokonszenv nélkül ábrázolt szereplőket olyan kifinomult ízléssel megalkotott környezetbe helyezi, hogy szinte megesik a szívünk: nem kár ennyi szépség pusztulásáért? Visconti rendkívül kifinomult érzékkel ábrázolja a figurákat és természetellenes világukat, ez a szépérzék azonban már-már öncélú szépelgéshez vezetett.

Búrt I.ancaster az olasz film főszerepében

hér éjszakák, Rocco és fivérei, A párduc, Istenek alkonya.)

A rendező 1943-ban így fogalmazta meg művészi hitval-^ lását: „A filmhez engem az a' vágy vezetett, hogy eleven emberekről mesélhessek; olyan emberekről, akik a dolgok között élnek ugyan, de nem a dolgokért.“ Visconti ezt a gonS a recenzens a látottak alapján kénytelen megállapítani: a nagy művész már nem tudta sem felülmúlni, sem megismételni egykori önmagát. Csalódásunkat csupán Búrt Lancaster, Silvana Mangano, Helmut Berger és Claudia Mar- sani csodálatos játéka ellensúlyozta valamelyest. -ym1977.

V. 24.

Jelenet a szlovák vígjátékból (V. Vavrek felv.J