Új Szó, 1977. április (30. évfolyam, 90-118. szám)

1977-04-13 / 101. szám, szerda

DMITRIJ USZTYINOV MARSALL BERLINBEN Az NDK legmagasabb katonai kitüntetése a szovjet honvédelmi miniszternek Berlin — Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az Állam­tanács elnöke Berlinben fogad­ta a szovjet katonai küldött­ség élén az NDK-ban tartózko­dó Dimitrij Usztyinov marsallt, az SZKP KB Politikai Bizott­ságának tagját, a Szovjetunió honvédelmi miniszterét. A szívélyes fogadáson Usz­tyinov marsall tolmácsolta Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkárának baráti üdvöz­letét. Erich Honecker elvtársi beszélgetés közben értékelte a Nagy Októberi Szocialista Forradalom világméretű, jelen­tőségét és a szovjet népnek a békéért és a haladásért kifej­tett úttörő tevékenységét. Erich Honecker Dimitri] Usztyinov marsallnak érde­meiért átnyújtotta az NDK leg­magasabb katonai kitüntetését, a Gerhard Scharn-Horst-rendet. A szovjet honvédelmi minisz­ter őszinte köszönetét mondott a magas kitüntetésért és hangsúlyozta, hogy a szovjet katonák mindent elkövetnek harci készültségük színvonala emelésének érdekében. fifvaro Cunhal Párizsban Párizs —i A Francia Kom­munista Párt meghívására teg­nap Párizsba érkezett Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunis­ta Párt főtitkára. Négynapos franciaországi látogatása során a főtitkár ta­lálkozik George Marchais-va\, a Francia Kommunista Párt fő­titkárával. Tárgyalni fog a Szocialista Párt, a baloldali radikálisok mozgalmának veze­tőivel, valamint a CGT és CFDT francia szakszervezeti közpon­tok képviselőivel. Meddig vár még a washingtoni kormány? Fiókban hever több fontos aláírásra váró ENSZ-dokumentum New York — Az Egyesült Államok egy azon kevés ENSZ- tagország közül, amelyek el­utasítják az alapvető emberi jogokat és szabadságokat biz­tosító megállapodásokból eredő konkrét kötelezettségek válla­lását. Az ENSZ-központban megjelent dokumentum szerint e téren az Egyesült Államok mindeddig csak három megál­lapodást ratifikált az érvény­ben lévő 19 nemzetközi megál­lapodás közül. Az USA kongresszusának archívumai között csaknem negyedévszázada hever a tö­meges népirtást megtiltó meg­állapodás szövege, amelyet már több mint 80 állam írt alá, az Egyesült Államok vi­szont a mai napig sem. A népirtás áldozatává lett az in­dián lakosság nagy része, amely az Egyesült Államok nemzetiségi kisebbségei közül szinte alig élvez emberi jogo­kat. Az USA-ban jelenleg csu­pán 80 ezer indián él, akiket erőszakkal rezervátumokba haj­tottak, itt nyomorognak és éheznek. Az USA-ban durván megsértik a többi nemzetiségi csoport, a négerek, az ázsiaiak és a latin-amerikaiak emberi jogait. Az Egyesült Államok — ahol a fajgyűlölet mély gyökereket eresztett — a mai napig sem ratifikálta a fajgyűlölet vala­mennyi formája felszámolásá­ról szóló nemzetközi konven­ciót, amelyet már 93 állam írt alá. Az ENSZ-ben született az a megállapodás is, amely nők és férfiak számára egyaránt biz­tosítja a munkára, a művelő­désre való jogot és az egyen­jogúságot. Jellemző, hogy az Egyesült Államok kormánya több mint két évtizedet várt a nők po­litikai jogait biztosító konven­ció ratifikálásával, amely 1554-ben lépett érvénybe. En­nek ellenére azonban az 535 tagú kongresszusban csupán 19 nőt találunk. Washington a mai napig elutasította a hábo­rús bűnök és az emberiesség elleni bűntettek elévülhetetlen- ségéről szóló megállapodás ratifikálását és ez az ameri­kai hatóságoknak lehetővé te­szi náci háborús bűnösök vé­delmét és rejtegetését. SZUDÁNI INTERVENCIÓ ETIÓPIA ELLEN Addisz Abeba — Szudáni ka­tonai egységek tankokkal és ágyúkkal behatoltak Etiópia északi és nyugati területére, ahol támogatják az ellenfor­radalmi erők fegyveres akcióit — szögezi le az a memoran­dum, melyet Feleke Gedle Giorgis etiópiai külügyminisz­ter nyújtott át William Eteki Mboumou-nak, az Afrikai Egy­ségszervezet főtitkárának. A külügyminiszter azzal a kérés­sel fordult a főtitkárhoz, hogy az agresszióról azonnal érte­sítse az Afrikai Egységszerve­zet tagállamait. FAHRI KORUTÜRK, török köztársasági elnök négynapos hivatalos látogatásra Finnor­szágba érkezett. Urho Kekko­nen köztársasági elnökkel foly­tatandó megbeszéléseinek témá­ja a két ország kulturális és gazdasági együttműködésének fejlesztése lesz. AZ USA katonai légiereje teg­nap hadgyakorlatot kezdett, amelynek során néhány alaku­lat az USA-ból nyugat-európai, de legfőképpen nyugatnémet repülőtereken száll le. A LAOSZI NÉPI DEMOKRATI­KUS KÖZTÁRSASÁG állami költ­ségvetésének több mint 54 szá­zalékát ebben az évben a nem­zetgazdaság és a kultúra fej­lesztésére fordítják. A költség­vetést Vientianeban a kormány és a legfelsőbb népi gyűlés közös ülésén hagyták jóvá. A BRIT TANlTÖK SZAKSZER­VEZETI SZÖVETSÉGE évzáró konferenciájának résztvevői a fajgyűlölet valamennyi formája elleni döntő harcra szólított fel. A konferencia több mint 2 ezer résztvevője jóváhagyta azt a határozatot, amely hang­súlyozza, hogy a tanítók jelen­tős szerepet játszanak a fajgyű­lölet ellen vívott harcban. SAMORA MACHEL, a Mozam­biki Népi Köztársaság elnöke fogadta Luis Go-doyt, a Chilei Kommunista Párt vezető képvi­selőjét. A baráti és szívélyes légkörben lezajlott találkozón megtárgyalták a Chilei Kommu­nista Párt és a Mozambiki Fel­szabadítást Front kapcsolatai megszilárdításának lehetősé­geit. AZ NSZK-BAN 1481 üzem csaknem 170 000 munkása az elmúlt évben több mint 533 000 napot töltött sztrájkkal. A sztrájkok fő okai a munkanél­küliség elleni harc, valamint a bér és fizetésemelési követelé­sek voltak. A TASZSZ kommentárja Qróbáljuk megoldani a kö- * vetkező feladatot: adva van három személy — Eugen Rostow, az Egyesült Államok volt külügyminiszter-helyettese, David Packard, volt hadügymi­niszter-helyettes és William Colby, a CIA volt főnöke. A kérdés az, hogy az említett három emberből hány bizottsá­got lehet alakítani? lésellenes rendkívüli koalíció“ létrehozására stb. A New York Times szerint az említett bizott­ságok közös jellemzője, hogy szoros ideológiai, erkölcsi és egyéb szálak fűzik az Egyesült Államok hadiipari-komplexumá­hoz és a Pentagonhoz. Bárhogy is nevezik el az emlí­tett bizottságokat, a lényeg ugyanaz: tulajdonképpen a Pen­Bizottság-mánia 1977. IV. 13. Tételezzük fel, hogy az első bizottságot Rostow és Packard, a másodikat Packard és Colby a harmadikat Colby és Rostow, a negyediket mindhárman al­kotják; ezenkívül az említett három úr külön-külön is alakít­hat egytagú bizottságot. Nyil­vánvaló tehát, hogy az említett három ismert amerikai „héja“ hét bizottság életre hívására képes, amelyek „figyelmeztetik Amerikát a fenyegető veszély­re!“ Amint azt a New York Tl- mesben közölt cikk alapján megítélhetjük, az Egyesült Ál­lamokban az utóbbi időben po­litikai körökben ilyen fejtörők okoznak gondot, mivel, mint ismeretes, az USA-ban az utób­bi időben létrehozták a „tartós veszéllyel foglalkozó bizottsá­got.“ Az említett bizottság lét­rehozását egy egész sor további megalakítása követte. Sor ke­rült az „amerikai biztonsági ta­nács bizottságának“, „a nemzeti stratégia információs központ­jának“, „az egyoldalú leszere­tagon militarista köreinek uta­sításait követik és a nemzetkö­zi feszültség enyhülésének leg­főbb kerékkötői. Minél inkább tért hódít ugyanis az enyhülési folyamat, minél inkább felen­ged a nemzetközi feszültség, annál kisebbek lesznek azok az „adagok“, amelyeket a Penta­gon szétoszt katonai megrende­lések formájában a hadiipart szolgáló konszernek között. Az enyhülés a legveszélyesebb té­nyező azon amerikai politiku­sok számára, akik a hadiipari komplexummal kötötték össze életüket, karrierjüket és nyere­ségeiket. Ezért hallatják szavukat az utóbbi időben egyre inkább a „héják“, akik az említett bizott­ságokba mélyen befészkelték magukat. „Jelenleg nem háború utáni, hanem háború előtti vi­lágban élünk. Az Egyesült Ál­lamok kell, hogy növelje kato­nai kiadásait, mert ha nem tesz így, a Szovjetunió megsemmisí­ti az USA-t“ — írta például E. Rostow, a tartós veszéllyel foglalkozó bizottság“ megalapí­tója. Hogy militarista szóla­maiknak nagyobb nyomatékot adjanak, az amerikai bizton­sági tanács bizottsága például egy olyan filmet forgatott, amelyben a New York Times szerint „fiatal szovjet tisztek több pusztító rakéta-típus bein­dítását próbálják“. A lap sze­rint az említett filmet külön­böző amerikai szervezeteknek ingyenesen szétosztották! A hadiipar szolgálatában álló tőkések hasonló célokra nem sajnálják a pénzt! Ugyanis meg vannak arról győződve, hogy ezek a kiadások megtérülnek. A New York Times azt is be­ismerte, hogy ezekben a bizott­ságokban a leggyakrabban ugyanazok az emberek talál­koznak. Közülük szinte vala­mennyi legalább 6—7 bizottság tagja és a militarista körök szerint minél több lesz a hason­ló szervezet, minél nagyobb zajt csapnak az állítólagos szov­jet veszély körül, annál köny- nyebb lesz a kongresszusban jó­váhagyatni egyre-nagyobb és nagyobb katonai költségvetése­ket és ennek érdekében Ros­tow, Packard, Colby és a hozzá­juk hasonló „héják“ szívesen ülnek akár órákat is egyik vagy másik bizottság ülésén. Nyilvánvaló azonban, hogy az ehhez hasonló „bizottság-má­nia“, a háborús pszichózis és a fegyverkezés fokozása jelenti a valódi veszélyt az Egyesült Ál­lamok biztonsága számára, nem pedig az állítólagos „szovjet veszélyről“ vallott hamis állítá­sok. A 8*oVjfettfntó és India harminc éve vette fel a diplomáciai kapcsolatokat i bori együfhütöifés pozitív példája A Szovjetunió és az Indiai Köztársaság ma ünnepli a két ország diplomáciai kapcsolata felvételének 30. évfordulóját. Ez az esemény logikus eredménye volt annak az erkölcsi és politi­kai támogatásnak, amelyet a Szovjetunió a szabadságért és a függetlenségért vívott harc során az indiai népnek nyújtott. Az elmúlt években a szovjet—indiai kapcsolatokat a sokoldalú fejlődése jellemzi. A két ország sikeresen együttműködik a leg­különfélébb területeken az egyenlőség, a szuverenitás és a te­rületi sérthetetlenség tiszteletben tartása, valamint az egymás belügyeibe való be nem avatkozás alapján. A két ország kap­csolata, amely kiállta az idő próbáját, nem véletlenül pozitív példaként szolgál. Megmutatja, hogy különböző társadalmi rend­szerű államok között is létezhet sokoldalú kapcsolat, melyek politikája a béke és a nemzetek biztonságának megőrzésére, az agresszió és az elnyomás valamennyi formája ellen irányul. A béke-, a barátsági -és az együttműködési szerződéssel meg­pecsételt szovjet—indiai barátság jelentős tényező az ázsiai kon­tinensen. Mint ismeretes, ez a szerződés nem irányul harmadik ország ellen. Nem korlátozza egyik fél lehetőségeit sem a más országokkal való baráti együttműködés megteremtésében. A ba­ráti kapcsolatok, amelyek összekötik a két országot, nem vá­lasztják el azokat a többi országtól. Ellenkezőleg hozzájárulnak közös igyekezetük megsokszorozásához, amely a nemzetközi lég­kör megjavítására és az enyhülési folyamat megszilárdítására irányul. Az új kormány hatalomra jutásával kapcsolatban néhány nyu­gati politikus a szovjet—indiai kapcsolatok bizonyos fokú rom­lását jósolta. A szovjet—indiai barátság és együttműködés összhangban van a két állam érdekeivel. Ez nemzeteik közös tőkéje és készek ezt a tőkét megőrizni. A Szovjetunióban mindig nagy jelentőséget tulajdonítottak és tulajdonítanak a szovjet—indiai kapcsolatok megszilárdításának. Az Indiai Köztársasággal való szoros politikai és gazdasági együttműködés — ez tartós irányvonalunk — jelentette ki Leo­nyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára az SZKP XXV. kong­resszusán. A Szovjetunió irányvonalát ismét igazolta Alekszej Koszigin, a szovjet kormány elnöke Morardzsi Deszainak, az Indiai Köztársaság miniszterelnökének a beiktatása alkalmából küldött távirata. Morardzsi Deszei válaszában kifejtette meggyő­ződését, hogy a két ország hagyományos baráti együttműködése a két nemzet, a tartós béke és a kölcsönös megértés érdekében továbbra is virágozni fog. Ezt a kijelentést a Szovjetunióban megelégedéssel fogadták. A szovjet közvélemény meg van győződve arról, hogy Andrej Gromiko tervezett indiai látogatása a szovjet—indiai baráti kap­csolatok további megszilárdításának és fejlesztésének újabb je­lentős mérföldköve lesz. Moszkva — A szovjet—indiai diplomáciai kapcsolatok felvéte­lének 30. évfordulója alkalmából Nyikolaj Podgornij, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke üdvözlő táviratot küldött Basapp Danapp Dzsatti köztársasági elnöknek. „A három évtized alatt nemzeteink között barátságon és együtt­működésen alapuló kapcsolatok alakultak ki. Kapcsolataink to­vábbfejlesztése összhangban áll a Szovjetunió és India nemze­teinek érdekeivel“ — hangsúlyozza a távirat. Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke Morardzsi Deszainak, az Indiai kormány elnökének táviratot küldött. NE AVATKOZZANAK BELÜGYEINKBE! Marchais bírálja az USA álláspontját Párizs — Az Egyesült Álla­mok álláspontját a kommunis­ták részvételéről a nyugat-euró­pai országok kormányaiban bí­rálta George Marchais, a Fran­cia Kommunista Párt főtitkára. Visszautasította az amerikai kormány kijelentését, mely sze­rint a kommunisták részvétele a kormányban rontaná az Egye­sült Államok és az illető ország kapcsolatait. Hangsúlyozta, hogy egyedül a francia nép ügye az ország bel- és külpoli­tikájáról való döntés. Nem akarjuk, hogy belügyeinkbe az Egyesült Államok, vagy más or­szág beavatkozzon — hangsú­lyozta az FKP főtitkára. AZ USA-NAK KELL KEZDEMÉNYEZNIE McGovern szenátor az amerikai—kubai kapcsolatok normalizálásáról Washington — „Az Egyesült Államoknak kezdeményező lé­péseket kell tennie az ameri­kai-kubai kapcsolatok norma­lizálására. Elsőként meg kelle­ne szüntetni a kereskedelmi embargót“, — jelentette ki George Me Govern szenátor, az Egyesült Államok demokrata párti politikusa, aki nem hiva­talos kubai látogatásról érke­zett vissza az USA-ba. A látogatás során tárgyalt Fi­del Castróval, a Kubai Kommu­nista Párt Központi Bizottságá­nak főtitkárával, a Kubai Köz­társaság állam- és kormányfő­jével. Az amerikai náci párt tagjai horogkeresztes ingbe öltözve várták Rudolf Hess San Franciscóban most megnyílt könyvkereskedésé­ben a vevőket. A nácista irodalommal jól ellátott „esek fehé­reknek“, „feketéknek belépni tilos“ és hasonló feliratokkal tele­aggatott üzletben hiába várták a vásárlókat. A felháborodott amerikaiak egy csoportja lerombolta az üzletet, mert hiába vár­tak arra, hogy az illetékes szervek fellépnek ez ellen o náci pro­vokáció ellen. A rendőrség azonnal beavatkozott és két tünte­tőt letartóztatott. Felvételünkön A Rudolf Hess-féle könyvkeres­kedés látható. (ČSTK - UPI-faivőtel)

Next

/
Thumbnails
Contents