Új Szó, 1977. április (30. évfolyam, 90-118. szám)
1977-04-07 / 96. szám, csütörtök
A magyar film jelene JEGYZETEK A BUDAPESTI SZEMLÉRŐL A magyar filmművészet a hatvanas években nemcsak Európa, hanem a világ élvonalába tört. Az elmúlt évtized nagy fellendülését a hetvenes évek elején ugyan némi színvonalbeli visszaesés követte, a magyar filmgyártás azonban elkerülte a kifulladás és a megtorpanás veszélyét, mely akkortájt nemcsak Európa, hanem a világ legtöbb országának filmművészetében válságot vagy stagnálást idézett elő. Néhány év óta a magyar film kezd ismét divatba jönni. Nemzetközi filmfesztiválok ^íiait seknek, a valóság művészi ábrázolása még nem elég határozottan érvényesül ezekben a filmekben. Például említhetnénk a Tükörképeket (a film egy „kiborulás“ története, s a gyógyulást bemutatva érzékelteti. mennyire nehéz egy másik emberhez közelíteni, a másik embert megismerni), a Labirintust (tulajdonképpen „műhelyvallomás“, egy filmkészítési folyamat keresztmetszete), a Kilenc hónapot (a női egyenjogúság ellentmondásosságát, a társadalmi haladás és a mikrokörnyezet áltnl hordozott elősorolhatnánk ennek igazolására vagy a külföldi sajtómegnyilvánulások tucatjait idézhetnénk, melyek a magyar filmművészet hírét és rangját, útjának felfelé ívelését nyugtázzák. A magyar film sokrétűségéről, tematikai és műfaji változátosságá- ról, művészi színvonaláról és szakmai igényességéről megbizonyosodhattunk a nemrégiben lezajlott IX. magyar Játékfilm- szemlén Is, mélyen a résztvevők (24 ország több mint száz kritikusa és filmszakembere) a tavalyi filmtermést áttekintve lemérhették, hol tart, merre halad a magyar filmművészet. A budapesti játékfilmszemlén szereplő múlt évi produkció (mintegy 20 alkotás) egészét tekintve tetszetős képet mutat a magyar filmművészet jelenlegi helyzetéről. A számbavételnél a mennyiség is impozáns, az, hogy az évi termésnek legalább a fele feltétlenül figyelmet érdemel, de főleg a változatosság meglepő, a stílusok, a rendezői eljárások vonzó sokfélesége. Ahány film, annyi határozott rendezői egyéniség, sa műfaji és tematikai változatosság a művészi igényű alkotásoktól (például a Budapesti mesék, Szépek és bolondok) a szórakoztató produkciókig (Kísértet Lublón, Talpuk alatt fütyül a szél, Fekete gyémántok) a múltba forduló filmektől (Az ötödik pecsét, Herkulesfürdöi emlék) a vígjátékokon és szatírákon át (A kard, Pókfoci, Zongora a levegőben) a mai társadalmi kérdéseket feltáró művekig (Labirintus, Tükörképek Kilenc hónap, Teketória) terjed. A magyar film múlt esztendei fejlődéstendenciáit vizsgálva megállapíthatjuk: a magyar filmművészet legfőbb erénye a társadalmi változásokhoz és a közönségigényhez való egyre jobb igazodás. Az utóbbi időben a morális és pszichológiai kérdésekre reagáló művek kerültek előtérbe, olyan alkotások, melyek érzékenyebben tükrözik a társadalom fejlődésének folyamatosságát. A filmek jelentős hányada a mából meríti témáját, s közvetve vagy közvetlenül a magyar valósághoz kapcsolódik. Az alkotókat egyre inkább a nagy horderejű morális kérdések Izgatják, s arra törekszenek, hogy olyan konfliktusokat tárjanak fel, melyek a szocialista társadalom problémáival kapcsolatosak és összefüggésben vannak a társadalmi mozgással. A magyar filmművészetnek ez az irányzata azonban nem elég erőteljes. Bár tanúi lehetünk Ígéretes előremutató törekvéSzabó István Budapesti mesék című filmjének egyik jellegzetes kockája ítéleteknek a kettősségét ábrázolja). Hiányérzetet okoz az is, hogy az alkotások általában nem elég filmszerűek, tehát a művekben sokat beszélnek, gyakran azt is elmondják, amit láttatni kellene. Egy-egy mű dramaturgiája túlbonyolított, hiányzik a filmekből a közvetlenség és egyszerűség. Igaztalanok lennénk azonban, ha fenntartásaink ellenére — nem látnánk a magyar film kétségtelen pozitívumait; az ábrázolásmód lélektani érzékenységét, a kifinomult eszközöket, melyekkel az alkotók az egyén és a társadalom, a közösség viszonyára reagálnak. (Ide sorolható Az ötödik pecsét, a Szépek és bolondok, az Árvácska, a Budapesti mesék, A kard, a Pókfoci — bár mindegyik más-más műfajú, hangvételű film.) Rokonszenves változás az is, hogy a magyar filmtermésben javult az igényes vígjátékok, a szatírák és a szórakoztató filmek aránya. Olyan alkotások. zalékkal, azaz 1 millió 031 ezer fővel nőtt a magyar filmek nézőinek száma, holott a mozik látogatottsága 1,1 százalékkal csökkent. Az adatok önmagukért beszélnek. Bár az előző évekhez képest nőtt és javult a társadalmi kérdésekkel folgalkozó filmek száma (több alkotásban nyomon követhető a lélektani indítta-' tás, az esztetizáló irányzat erősödése, vagy az áttételes fogalmazásra törekvés) és a termés tematikailag és műfajilag is színesebb lett, ennek ellenére az erőteljesebb vonulatot (minőségileg) továbbra is a múlt témáinak feldolgozása képviseli. Persze, az alkotók ma már nem a történelmi események úrjaér- tékelésére, a múlt kritikai vizsgálatára összpontosítják a figyelmüket, hanem a múlt példáin tanulmányozzák jelenkorunk problémáit vagy véleményt mondanak azokról a kérdésekről, amelyek a ma emberét foglalkoztatják, mert közvetve vagy közvetlenül befolyásolják az életét. Ennek az irányzatnak néhány izgalmas alkotását láthattuk az évi termésben. Szabó István Budapesti mesék című filmje — mely a szemle legeredetibb és egyik legigényesebb műve volt — újszerűségével, modern formanyelvével (a realizmus, a szimbolizmus és a szürrealizmus módszerének egyéni ötvözése), fantáziagazdag meséjével vonta magára a figyelmet. Fábri Zoltán Az ötödik pecsétben szép és megrendítő példázatot nyújt a kisemberek erkölcsének lélektanáról; az alkotás cselekménye a nyilas rémuralom esztendejében, 1944-ben játszódik, s a film hősei valódi választás elé kerülve nőnek naggyá. A műben felújult erővel bontakozik ki Fábri Zoltán művészete. Kivételes szépségekben gazdag Ranódy László Árvácska című alkotása is, mely Móricz Zsigmond kisregényének film- változata. A klasszikus mű méltó kezekbe került, nem véletlen, hogy a rendező az adaptációért a nyári Karlovy Vary-i fesztiválon egyéni fődíjat nyert A Magyar Tanácsköztársaság bukása után, a fehérterror idején játszódik Sándor Pál filmjének, a Herkulesfürdöi emléknek a cselekménye. Egy ifjú forradalmárról szól a történet, aki ha meg akarja menteni életét, fel kell áldoznia személyiségét, meg kell tagadnia önmagát. Az alkotás részleteiben vonzó, egészét tekintve azonban felemás mű, melyben a forma, a kép dominál. A westernnel rokon formában közelíti meg a Sunyovszky Szilvia és Koncz Gábor a Fekete gyémántok egyik jelenetében mint a Kísértet Lublón (Mikszáth regényének filmváltozata), bizonyos vonatkozásban a Talpuk alatt fütyül a szél, hibái ellenére a Fekete gyémántok (Jókai Mór regényének adaptációja), vagy a társadalmi töltetű, mulatságos szatirikus vígjátékok, a Pók foci, A kard, felületessége ellenére a Zongora a levegőben — méltán keltettek érdeklődést, illetve sikert a közönség széles körében. Ez pedig a magyar film és a közönség jobb kapcsolatát jelzi. És itt érdemes megjegyezni: a magyar film és a közönség kezd ismét egymásra találni. A múlt évben — az 1975-ös esztendőhöz viszonyítva 9,2 szátörténeimet, a magyar betyárvilágot Szomjas György Talpuk alatt fütyül a szél című filmjében; a kalandot, az akciót tárgyilagos történelemszemlélettel igyekszik egyesíteni. » • • Az elmondottak után talán felvetődik a kérdés: mi az, ami a magyar filmet rokonszenvessé, illetve vitatémává teszi? Bizonyára a nemzeti sajátosság, a rendezőknek az a képességük, hogy a magyar múltbah és jelenben tárják fel a mondanivalót, s az a törekvésük, hogy igényesen, újszerű forma- nyelvvel mondjanak újat a világnak korunkról — a szocializmusról. TÖLGYESSY MÁRIA m forradalom gyerekei vol- JOL tunk ét tudatosan fogtunk abba a munkába, amely lehet, hogy meghaladta erőnket, ám elkerülhetetlen volt: beszélnünk kellett arról, aminek éltünk. Az alapot mindany- nyiunk számára a háború és a forradalom átélése jelentette, ezért az volt a feladatunk, hogy ezeket az élményeket a művészetben feldolgozzuk“ — írja Konsztantyin Fegyin visszaemlékezéseiben arról az időszakról, amikor művészeti munkásságát megkezdte. Akárcsak irodalmi tanítómesterének, Makszim Gorkijnak, az ő érdeklődése is főképp a forradalom felé fordult a húszas években. Fegyin már első prózai alkotásaiban is mély történelmi gondolkodásról tesz tanúságot, jóllehet a húszas években a kor Hat évtized krónikása A 85 éves Konsztantyin Fegyin életművéről követelményeinek megfelelően nagy súlyt helyeztek a mű cselekményére, meseszővésére. Történelmi ismeretei révén a fiatal prózaíró az üj szovjet valóság elismert krónikásává és az ország történelmi átalakulásának közvetítőjévé vált. Nem véletlen, hogy Szovjet-Orosz- ország forradalmi fejlődésének művészi ábrázolásával külföldön is hírnévre tett szert. A nyugati országokban a fiatal szovjet próza alkotásaiból elsőként Kert címmel éppen az ő elbeszélésgyűjteménye jelent meg, mégpedig Franciaországban. A húszas évek végén már Csehszlovákiában is a legismertebb és legtöbbet fordított szovjet írók közé tartozott. Bohumil Mathesius kezdeményezésére 1928-ban Traansvaal címmel jelent meg Fegyin elbeszélésgyűjteménye, s ebben az időben látott napvilágot két híres regénye, a Városok és évek, valamint a Fivérek is. Konsztantyin Fegyin, az elbeszélő és a mély gondolkodó az orosz forradalom jellegének megrajzolásában az egyik legkomolyabb és legbonyolultabb problémára irányította a figyelmet; arra, hogyan váltak a szovjethatalom elszánt és öntudatos segítőjévé, s hogyan vettek részt az új szovjet kultúra kialakításában a leghaladóbb értelmiségiek. A művészet és s valóság, az értelmiség és a forradalom viszonyát az író a legcsekélyebb mértékben sem egyszerűsítette le. A Városok és években, valamint a Fivérekben a politikai és erkölcsi kérdéseket összefüggéseikben vizsgálja, mindkét regényében érzékenyen juttatja kifejezésre azt a történelmi mozzanatot, amikor elérkezett az ideje annak, hogy az értelmiség a szovjetekhez közeledjék. Az új forradalmi erkölcs határozott védelmével és Szovjet- Oroszország világos távlatainak ábrázolásával Fegyin az Októberi Forradalom utáni szovjet irodalom vezető személyiségévé vált. A harmincas években írt prózai munkáiban is a szocializmust dicsőíti, az Európa elrablásában összeveti a Szovjetunió országépítési feladatait a világgazdasági válsággal, az Arktur szanatórium című novellájának főhőse pedig meggyőzően képvisel egyfajta élet- felfogást, a szovjet értelmiségnek azt a törekvését, hogy az emberben a jövőt szeresse. A második világháború utáni évtizedekben Pegyint már a szovjet irodalom klasszikusának tartották. Az első örömök és A diadalmas esztendő címmel megjelent kétrészes műve, valamint a Tűz című befejezetlen alkotása a Nagy Honvédő Háborúról, méltó társadalmi elismerést szerez számára: irodalmi állami díjjal tüntetik ki, megválasztják a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának képviselőjévé, kezébe veszi a Szovjet—Német Baráti Társaság irányítását is. Ebben az időben adja ki remek esszéit és említésre méltó a Gorkij közöttünk című visszaemlékezése. Ebben kifejezi csodálatát a nagy író iránt. Alekszandr Fagyejev halála után Fegyint megválasztották a Szovjet írószövetség titkárává, 1971-ben pedig elnökévé. Alkotásai a folyamatosságot jelképezik a jelenkori szovjet irodalom és annak forradalmi hagyományai között. Az is szimbolikus, amit a Szovjet írószövetség I. kongresszusán mondott; a szovjet irodalom keletkezését — ebben ő is részt vett — az újkori világirodalom legnagyobb eseményének nevez- le. Fegyin munkásságának kiváló esztétikai kvalitását elsősorban az Októberi Forradalom jelentőségének helyes felismerése, valamint az új valóság tanulmányozása és megértése biztosította. Ily módon vált számára lehetővé, hogy megrajzolja az ember legbensőbb változásait és olyan alkotásokat hozzon létre, amelyek teljes mértékben tükrözik a nagy történelmi átalakulásokat. VLADIMÍR NOVOTNÝ Gyorsuló idő Egy népszerű könyvsorozatról Az elmúlt hónapokban hazánk magyarlakta lakosságának körében is hamar népszerűvé vált a budapesti Magvető Kiadó gondozásában megjelent Gyorsuló idő című könyvsorozat. A sorozat neve is jelzi a célt: elhinteni a politikai és szakmai tudás, művelődés magvát mindannyiunk körében. A sorozat címe is elárulja megjelenésének időszerűségét, hiszen valóban gyorsuló időket élünk. Sok információ ér bennünket és egyik alapvető követelmény, hogy ebben a zuhatagban megfelelően tájékozódjunk, s felvértezzük magunkat a tudományos-technikai forradalom eredményeivel. Erre gondoltak a sorozat szerkesztői (Sík Csaba és Vekerdl László), amikor korunk emberének igényeihez, érdeklődési köréhez, s nem utolsósorban pedig idejéhez mérték a tanulmányok témáját és terjedelmét. A bennünket legjobban érdeklő témakörökből válogatták össze a sorozat eddig megjelent, mintegy harminc kötetét, amelyet kiváló szerzők tártak és tárnak elénk tömören, közérthetően. A gyorsuló idő nagy sikert aratott. Nem véletlenül, hiszen a sorozat különböző ízlést, igényt elégít ki. A sokat feszegetett természettudományi és humán kultúra ellentéte ebben a sorozatban csaknem teljesen feloldódik és egyre inkább beigazolódik az a nézet, miszerint ez a kettő elválaszthatatlan egymástól, több vonatkozásban kiegészíti egymást. Az eddig megjelent kötetek közül Kádár János írásainak gyűjteményére, Lukács György esztétikai tanulmányára, Illyés Gyula, Szent-Györgyi Albert és Marx György kiváló tanulmányaira hívjuk fel a figyelmet. De ugyanilyen színvonalasak a sorozat többi kötetei is. Végezetül nem marad más hátra, mint az, hogy azoknak a figyelmét is felhívjuk erre a népszerű és nagyon hasznos sorozatra, akik eddig még nem jutottak hozzá. TRUGLY SÁNDOR ÚJSZÓ 1977. IV. 7, 6
