Új Szó, 1977. április (30. évfolyam, 90-118. szám)

1977-04-05 / 94. szám, kedd

A népzene szerelmese TIBOR ANDRAŠOVAN ÉRDEMES MŰVÉSZ HATVANÉVES Akik ismerik Tibor Andrašo­van érdemes művészt, zeneszer­zőt és karmestert, bizonyára el sem hiszik, hogy ez a fiatalos, energikus zenész a napokban ünnepelte hatvanadik szü­le lésnap j át. A felszabadulás utáni, évek zenei közművelődésében Tibor Andrašovan a legégetőbb kér­dések megoldásában vállalt je­lentős részt. A népzene ekkor került közelebb a városok la­kosságához, új professzionális és amatőr népi együttesek ala­kultak, s a zenének ebben a ha­talmas demokratizálódási folya­matában ő az elsők közölt volt, akik megértették, hogy mun­kásságunkra ezen a területen van a legnagyobb szükség. Ope­ra-, balett- és filmzenei szerze­ményei mellett jelentősek a szlovák és magyar népi együt­tesek és csoportok számára írt, népzenére épülő tánc- és ének­kompozíció is. A közép-szlovákiai származá­sú zeneszerző szülőfalujában, Slovenská Lupčában ismerke­dett meg a szlovák népzenével s ennek szépsége annyira le­nyűgözte. hogy hatását mindén alkotásában érezzük. A fiatal, tehetséges zenész már közép­iskolai tanulmányai alatt kar­mesterként és zeneszerzőként is jeleskedett, de ekkor még in­kább a pedagógiai pálya iránt érdeklődött. A tanítói oklevél megszerzése után a bratislavai Zenei és Drámai Akadémián, később a prágai mesteriskolá­ban — ahol a legjobb profesz- szorok. Eugen Suchoň, Alexan­der Moyzes, Anna Kafendovú, Pavel Ďédeček és Josef Hutter voltak a tanárai — fejlesztette tovább képességeit s itt ismét fellobbant zeneszerzői és kar­mesteri becsvágya. Több mint egy évtizedig kar­mesterként és dramaturgként működött a Szlovák Nemzeti Színház operaegyiittesében, ké­sőbb a Szlovák Népművészeti Együttes (SĹUK) igazgatója és művészeti vezetője lett. Az együttes az ő vezetése alatt érte el legjelentősebb hazai és külföldi sikereit. Vendégkar­mesterként gyakran szerepel külföldi zenekarok és együtte­sek élén is, így beutazta majd­nem az egész világot. Tibor Andrašovan zeneszer­zői munkássága igen sokszínű színpadi kísérőzenék, filmzenei kompozíciók éppúgy szerepel­nek a művei között, mint ope­rák, balettek, zenekari és kó­rusművek. Ám a legjelentőseb­bek a népi együttesek számára írt szvilszerű, lírikus feldolgo­zásai, illetve a népszokásokat színpadra állító epikus-drámai kompozíciói. Első jelentősebb komolyzenei alkotása az Or­feusz és Eurydike című balett, mely az első szlovák balettmű. Jozef Hollý színmüve ihlette ismert vígoperája, A kópé Gel'o megírására. Zenéjének szinte kiapadha­tatlan forrása a Detva környéki hangszeres népzene, ennek ha­gyományait dolgozza fel, vagy a népies hangvételt párosítja igényes műzenei feldolgozás­sal. Ö a hazánkban élő nem­zetek és nemzetiségek zenéjé­nek egyik legavatottabb isme­rője. Számos népzenén alapuló táncszvitjét, mint például A delvai lakodalmat vagy a Rád- ványi vásárt a hazánkban mű­ködő különböző népi együtte­sek előadásában láthattuk. Munkásságában külön fejeze­tet jelent az Ifjú Szívek Ma­gyar Dal- és Táncegyüttessel való kapcsolata. A ma már hu- szonkétéves múltra visszatekin­tő, számos jelentős hazai és külföldi sikerrel büszkélkedő együttes 1959-ben mulatta be a Feketekői kastélyt, azt a tánc­kompozíciót, melynek zenéjét Tibor Andrašovan szerezte. Az együttes a későbbiekben műso­rára tűzte a Felszabadulás, ' a Hej, halászok, a Szép Júlia és a Hősök emlékműve című tánc­képeket. Az utóbbi mű történel­münk egyik jelentős korszaká­nak rekonstruálása, a munkás- mozgalom harcait mutatja be. Az együttes A szabadság út­jain című ünnepi összeállítás­ban — melyet a Szlovák Nem­zeti Felkelés és a felszabadulás 30. évfordulója tiszteletére ké­szített — három jelentős tánc­kompozíciót is műsorra tűzött Tibor Andrašovan zenéjével. Az említett Hősök emlékművén kí­vül színre került a Parasztvér, egy tánckép a feudalizmus ko­rából és a Népek barátsága cí­mű táncszvit, hazánk nemzetei­nek és nemzetiségeinek táncai­ból. Láthattunk itt cseh polkát, szlovák dupákot, magyar csár­dást, lengyel mazurkát és uk­rán hopakot. A szerző Kvočák Józseffel, az együttes koreográ­fusával most egy új tánckompo­zíción dolgozik; a mű az Ifjú Szívek jövő évi bemutatóján ke­rül majd műsorra. Tibor Andrašovant sokoldalú munkásságáért társadalmunk többször is kitüntette. Sikeres filmzenei műveiért 1949-ben nemzeti díjat kapott, később ál­lami díjjal, majd Bratislava vá­ros díjával jutalmazták. 1971- ben megkapta az érdemes mű­vész címet. Sikeres külföldi út­jai alkalmával elnyerte a Moni- szarafon kambodzsai királyi rendet s külön elismerésben ré­szesítette a tokiói rádió. A jubiláló művésznek szüle­tésnapja alkalmából jó erőt és további alkotói sikereket kí­vánunk. SCHLOSSER KLÁRA Félévszázad — szobrokban FRANTIŠEK GIBALA HATVANÖT ÉVES A gyertyák még nem égtek csonkig. Egy kisfiú összeszed­te őket, s a számára értékes zsákmányt hazavitte, hogy a könnyen alakítható anyagból különböző figurákat formáljon. Kilencéves volt. Rongyos, sze­gény árvagyerek. František Gi- bálának hívták. Apját, a Krajná Polana-i fű­résztelep munkását elragadta a tizennégyes háború. A falut sem kímélték a katonák, felgyújtot­ták. Nem maradt meg más, csak a Dukla vidék természeti szépsége, az erdei madarak füttye, a kelet-szlovákiai festői népviseletet hordó lányok da­lai. De ezek maradandó élmé­nyeivé váltak. Később az anyja három gyermekével Preáovba költözött. Itt járt a polgári is­kolába František. Az év végi kiállításon szobrocskái nagy feltűnést keltettek. Fényképü­ket igazgatója beküldte a hori- cei kőfaragó felső ipariskolába. Ott felismerték az ifjú tehetsé­gét, és 1928-ban felvették. Négy év alatt František Gibala itt alapos anyagismeretre és mes­terségbeli tudásra tett szert. Megismerte a realista hagyo­mányt, másolta az antik szob­rokat, a könyvtárban az egyete­mes modern plasztikáról tájéko­zódott. Első komoly munkája a Fiú a báránnyal. Dolgozó em­bereket és aktokat mintázott, portrét készített. Birkózott az anyaggal, márványba faragta a klasszikus sugalmazású, csupa líra Szomorkodót. A többre vágyó Gibalának 1933-ban a Prágai Akadémián B. Kafka tanár vezetése alatt formálódik szobrászi egyénisé­ge. Továbbra is a realizmus út­ját járja, ám az antik, rene­szánsz és klasszicista művészet hatása még érződik első mun­káin. Vonzzák az új irányza­tok is, de elég bátor, hogy a maga hangját keresse, a saját szemével lásson és ítéljen. Mi­vel a népből jött, s a nyomo­rúságból emelkedett fel, a szlo­vák nép életének, a kor valósá­gának, a tragédiáknak a kife­jezője akart lenni (Öngyilkos lány a síneken, Tragédia a Dy- je folyón). Gyakran felidézi emlékezetében az erdei munká­sokat, ők sugalmazzák a Sztrájk a Kárpátokban című művét. Díjakat nyer és megbí­zásokat kap már az akadémiai tanulmányai során. A szünidő­ben otthon, mindig az anyag­hoz igazodva, jó karaktermeg­őrző képességgel portrékat mintáz. Harminchatban a pre- šovi és a prágai kiállítását elis­merés fogadja. Harmincnyolcban ösztöndíjas­ként Párizsban tölt két hetet, majd Drezda régi és új műkin­cseivel ismerkedik. Itthon már a szakmai biztonság talaján áll­va leszűri a tanulságokat. Har­minckilencben a feszült légkö­rű Prágából visszatér Presovba. Könyvritkaság — hagyatékból A Magyar Tanácsköztársaság megalakulásának évfordulója ad különös aktualitást annak az eszperantó nyelvű könyv­nek, amely a dicsőséges 133 napról szól, és 1930-ban adták ki Lipcsében. A könyv most került elő Pécsett egy eszpe- rantista munkás — Guderna Rudolf amerikás magyar — ha­gyatékából. Igazi nemzetközi összefogásból született ez a könyv. Csehszlovák kommunis­ták állították össze a szöveg­anyagot, szovjet eszperantisták segítették a fordítást, német nyomdászok készítették el a könyvet és — többek között — amerikai munkások terjesztet­ték. A pécsi példány a bélyeg­ző tanúsága szerint a New York-i munkáskör tulajdona volt. A ritkaságnak számító könyv címe: Cent tridek tri lagoj, az­az Százharmichárom nap. Alcí­me: Történelmi vázlatok a ma­gyarországi proletárforralamról. A 142 oldalas kiadványban hu­szonöt cikk, tanulmány, illetve irodalmi mű szerepel. Leninnek az Üdvözlet a magyar munká­sokhoz című írása vezeti be, majd Kun Béla, Landler Jenő, Szántó Béla, Lengyel József, Varga Jenő, Lukács György, Karikás Frigyes, Magyar Lajos és mások cikkét, valamint több, egykorú dokumentumot tartal­maz. (mhj Ekkor új fejezet kezdődik mű­vészetében; kerüli a szokvá­nyosságot, elmélyiiltséggel, friss spontaneitással készülnek bronz portréi. Realizmusa nem leszűkítetten értelmezett stílus, hanem emberi, politikai és esz­tétikai hitelű. Megbízásokat kap egy-egy középület monumentá­lis díszítőműveinek elkészítésé­re (Állami Bank, a prešovi Igazságügyi Palota. A háború alatt betegség, gondok gyötrik. Az embertelen borzalmak megdöbbentik. A fel- szabadulás után készül a Har­coló partizán, a kor, a nép hősiességének kifejezője. Majd fehérmárványból megalkotja az Őszt. Több, újjáépített vasútál­lomást is az ő szobra díszíti. Negyvenkilencben kezdődik monumentális feladatokban gazdag korszaka. Valóban fel­szabadultan, lendülettel, a lé­nyeget hangsúlyozva dolgozik. A világnak nem passzív szem­lélője. A petrzalkai ligetben el­helyezett Janko Kráľ szobra csupa szellem és temperamen­tum. A kulturális és egészség- ügyi középületeket erőteljes formálású dekoratív szobrokkal és domborművekkel ékesíti. Köztéri művei a korról, a tár­sadalomról adnak hű képet. A szobrász a háború esztelen borzalmait ábrázolja az izgal­mas formálású trenčíni Éjjeli kivégzésben. A bronzba der­medt Menekülés az égő faluból című művének expreszivitása forró, döbbenete drámai. A To- kajík, visszatérés az elpusztí­tott faluba című kompozíciójá­nak fehér travertinje áthevül a művész humánus gondolatá­tól. A jobb, igazságosabb jövő­ért harcolók emlékének adózik a bojnicei Dicsőség az eleset­teknek című alkotásában. Monu­mentális alkotásai mindig friss ötletből fakadnak és egyénisé­ge kézjelét viselik magukon. Fraňo Gibala, a „kor lelkiis­merete" , az 1909-es nemzedék jeles tagja. Alkotó pályája kö­zel fél évszázadot ível át. Gö­röngyös életútja akadályait szi­lárd akarattal, bizalommal, lan­kadatlan, céltudatos munkás­sággal győzte le. A modern szlovák plasztika megalapítói és gazdagítói közé tartozik. Az érdemes művész címet 1972-ben nyerte e>L BÁRKÁNK JENONÉ ÚJ FILMEK HORIZONT (magyar) Szép és egyszerű film a Ho­rizont, mely a mindennapok költészetét tárja a nézők elé. Hőse nagyon fiatal, kicsit ál­matag arcú fiú, mozgása tétova, mint aki nem tudja, merre is induljon — kamasz, aki nem találja a helyét. ni sem a világot, sem önmagát, csupán a helyét akarja megta­lálni, a saját útját járni és eh­hez nem kéri a felnőtt-társada­lom segítő kéznyújtását, önál­lóan kíván megbirkózni az aka­dályokkal. Gábor Pál rendező hisz a Jelenei a Horizontból; balra Fried Pétnr Gábor Pál rendező a filmben semmi egyebet nem tesz, mint pontosan és érzékenyen végig­vezeti kamaszhősét a külvárosi hétköznapok szürkeségén, sze­rény álmokat és nyersebb való­ságelemeket szembesít, s a da­cos tagadásban, mogorva elfor­dulásban egy magát makacsul kereső fiatalember kitörését járja be. Kareszből, a bizonytalan, látszatra szinte céltalan, a vi­lágban csak úgy tengő-lengő kamaszfiúból munkásanyja min­den áron „urat“ akar faragni, holott a gyerek az iskolában nem állta meg a helyét. A fiú azonban becsületesen felismeri, hogy jobb, ha dolgozni megy, s a film utolsó kockái után hisszük, hogy munkás lesz. A történet nélkülözi a nagy fordulatokat, az „igazi ese­ményt“. Ezzel a tizenéves fiú­val látszólag nem történik sem­mi, csupa tagadás, csupa „nem“ az élete. Karesz a kudarcait nem próbálja ügyeskedéssel ta­kargatni, nem akarja ő becsap­Kareszok sorsának megoldható­ságában. Elhiteti nézőivel, hogy nyitva az út számukra az emberek közé, abba a tár­sadalomba, ahol olyanok élnek,, akik tudnak dolgozni, ám ha kell, oda is tudnak vágni az asztalra. A lehetőségeket tehát nem szépíti, nem táplál önámí­tó illúziókat, hanem emberi mé- retűekre szabott, valóságos le­hetőséget mutat be. A rendező elkerülte a közhe­lyeket, tárgyilagosan látja és láttatja a valóságot; a szürke, szegényes külvárosi világot ele­vennek, embermelegnek mutat­ja. A film szűkszavú, esemény­telen jeleneteit érzelmekkel telí­ti, így teremtve hites atmoszfé­rát. Az igazság részletes elem­zésére irányuló módszer he­lyenként ritmuszavarokat okoz. Aránytévesztései ellenére figye­lemre méltó a film realizmusa, puritán egyszerűsége, már-mát dokumentum-hitelessége. A Ho­rizont főszerepét Fried Péter játssza, mértéktartóan, szinte eszközteleniil. A világirodalom remekművei és sikerkönyvei közül vajon melyik író alkotásait alkalmaz­ták a leggyakrabban filmre? A kérdésre a válasz egyértelmű: az idősebb Dumas müveit, még­pedig A három testőrt és a Monte Cristo grófját. Az előb­biből ez ideig huszonnyolc, az utóbbiból pedig huszonnégy íz­ben készült filmadaptáció. Mivel magyarázható a filme­seknek a Dumas-regények irán­ti fokozott érdeklődése? Első­nyörtelen, olykor jóságos, igaz­ságosztó és majdnem mindenha­tó, szép erős Monte Cristo grófját Richard Chamberlain amerikai színész kelti életra A váratlan fordulatokban bővel­kedő mű a „hősök hősének* sorsát követi nyomon, aki sú­lyos igazságtalanság folytán hosszú évekig sínylődik a bör­tönben, s majd onnan kiszaba­dulva igazságot szolgáltat, va­gyis bosszút áll ellenségein. Az izgalommal és szenvedély­A Dumas-regény filmváltozatának egyik kockája; középen Richard Chamberlain sorban azzal, hogy a nézők az elmúlt évtizedekben éppúgy mint napjainkban, romantikára, izgalomra, kalandra vágynak, s az alkotók örömüket lelik ab­ban (illetve jó üzletet látnak benne), ha a közönség igényeit kielégíthetik. A Monte Cristo grófja, a szertelen fantáziájú író talán legnépszerűbb regénye, leg­utóbb két évvel ezelőtt került filmszalagra, az angol David Greene rendezésében. A sápadt, elegáns, titokzatos, olykor ko­ly el megíh mű azonban — akárcsak a korábbi filmadaptá­ciók — nem talált adekvát tol­mácsolásra. A cselekmény szükségszerű tömörítése a né­zőben hiányérzetet kelt, s joggal, hiszen a történet a fel­színen lebeg, nélkülözi a drá­mai mélységet. Persze a koráb­bi, 1953-ban készült verzióról sem mondható több jó, a film azonban Jean Marais jóvoltából hosszú időre a nézők emléke­zetébe vésődött. ~~ym— 1977. IV. 5. MONTE CRISTO GRÓFJA (angol)

Next

/
Thumbnails
Contents