Új Szó, 1977. április (30. évfolyam, 90-118. szám)
1977-04-05 / 94. szám, kedd
A népzene szerelmese TIBOR ANDRAŠOVAN ÉRDEMES MŰVÉSZ HATVANÉVES Akik ismerik Tibor Andrašovan érdemes művészt, zeneszerzőt és karmestert, bizonyára el sem hiszik, hogy ez a fiatalos, energikus zenész a napokban ünnepelte hatvanadik szüle lésnap j át. A felszabadulás utáni, évek zenei közművelődésében Tibor Andrašovan a legégetőbb kérdések megoldásában vállalt jelentős részt. A népzene ekkor került közelebb a városok lakosságához, új professzionális és amatőr népi együttesek alakultak, s a zenének ebben a hatalmas demokratizálódási folyamatában ő az elsők közölt volt, akik megértették, hogy munkásságunkra ezen a területen van a legnagyobb szükség. Opera-, balett- és filmzenei szerzeményei mellett jelentősek a szlovák és magyar népi együttesek és csoportok számára írt, népzenére épülő tánc- és énekkompozíció is. A közép-szlovákiai származású zeneszerző szülőfalujában, Slovenská Lupčában ismerkedett meg a szlovák népzenével s ennek szépsége annyira lenyűgözte. hogy hatását mindén alkotásában érezzük. A fiatal, tehetséges zenész már középiskolai tanulmányai alatt karmesterként és zeneszerzőként is jeleskedett, de ekkor még inkább a pedagógiai pálya iránt érdeklődött. A tanítói oklevél megszerzése után a bratislavai Zenei és Drámai Akadémián, később a prágai mesteriskolában — ahol a legjobb profesz- szorok. Eugen Suchoň, Alexander Moyzes, Anna Kafendovú, Pavel Ďédeček és Josef Hutter voltak a tanárai — fejlesztette tovább képességeit s itt ismét fellobbant zeneszerzői és karmesteri becsvágya. Több mint egy évtizedig karmesterként és dramaturgként működött a Szlovák Nemzeti Színház operaegyiittesében, később a Szlovák Népművészeti Együttes (SĹUK) igazgatója és művészeti vezetője lett. Az együttes az ő vezetése alatt érte el legjelentősebb hazai és külföldi sikereit. Vendégkarmesterként gyakran szerepel külföldi zenekarok és együttesek élén is, így beutazta majdnem az egész világot. Tibor Andrašovan zeneszerzői munkássága igen sokszínű színpadi kísérőzenék, filmzenei kompozíciók éppúgy szerepelnek a művei között, mint operák, balettek, zenekari és kórusművek. Ám a legjelentősebbek a népi együttesek számára írt szvilszerű, lírikus feldolgozásai, illetve a népszokásokat színpadra állító epikus-drámai kompozíciói. Első jelentősebb komolyzenei alkotása az Orfeusz és Eurydike című balett, mely az első szlovák balettmű. Jozef Hollý színmüve ihlette ismert vígoperája, A kópé Gel'o megírására. Zenéjének szinte kiapadhatatlan forrása a Detva környéki hangszeres népzene, ennek hagyományait dolgozza fel, vagy a népies hangvételt párosítja igényes műzenei feldolgozással. Ö a hazánkban élő nemzetek és nemzetiségek zenéjének egyik legavatottabb ismerője. Számos népzenén alapuló táncszvitjét, mint például A delvai lakodalmat vagy a Rád- ványi vásárt a hazánkban működő különböző népi együttesek előadásában láthattuk. Munkásságában külön fejezetet jelent az Ifjú Szívek Magyar Dal- és Táncegyüttessel való kapcsolata. A ma már hu- szonkétéves múltra visszatekintő, számos jelentős hazai és külföldi sikerrel büszkélkedő együttes 1959-ben mulatta be a Feketekői kastélyt, azt a tánckompozíciót, melynek zenéjét Tibor Andrašovan szerezte. Az együttes a későbbiekben műsorára tűzte a Felszabadulás, ' a Hej, halászok, a Szép Júlia és a Hősök emlékműve című táncképeket. Az utóbbi mű történelmünk egyik jelentős korszakának rekonstruálása, a munkás- mozgalom harcait mutatja be. Az együttes A szabadság útjain című ünnepi összeállításban — melyet a Szlovák Nemzeti Felkelés és a felszabadulás 30. évfordulója tiszteletére készített — három jelentős tánckompozíciót is műsorra tűzött Tibor Andrašovan zenéjével. Az említett Hősök emlékművén kívül színre került a Parasztvér, egy tánckép a feudalizmus korából és a Népek barátsága című táncszvit, hazánk nemzeteinek és nemzetiségeinek táncaiból. Láthattunk itt cseh polkát, szlovák dupákot, magyar csárdást, lengyel mazurkát és ukrán hopakot. A szerző Kvočák Józseffel, az együttes koreográfusával most egy új tánckompozíción dolgozik; a mű az Ifjú Szívek jövő évi bemutatóján kerül majd műsorra. Tibor Andrašovant sokoldalú munkásságáért társadalmunk többször is kitüntette. Sikeres filmzenei műveiért 1949-ben nemzeti díjat kapott, később állami díjjal, majd Bratislava város díjával jutalmazták. 1971- ben megkapta az érdemes művész címet. Sikeres külföldi útjai alkalmával elnyerte a Moni- szarafon kambodzsai királyi rendet s külön elismerésben részesítette a tokiói rádió. A jubiláló művésznek születésnapja alkalmából jó erőt és további alkotói sikereket kívánunk. SCHLOSSER KLÁRA Félévszázad — szobrokban FRANTIŠEK GIBALA HATVANÖT ÉVES A gyertyák még nem égtek csonkig. Egy kisfiú összeszedte őket, s a számára értékes zsákmányt hazavitte, hogy a könnyen alakítható anyagból különböző figurákat formáljon. Kilencéves volt. Rongyos, szegény árvagyerek. František Gi- bálának hívták. Apját, a Krajná Polana-i fűrésztelep munkását elragadta a tizennégyes háború. A falut sem kímélték a katonák, felgyújtották. Nem maradt meg más, csak a Dukla vidék természeti szépsége, az erdei madarak füttye, a kelet-szlovákiai festői népviseletet hordó lányok dalai. De ezek maradandó élményeivé váltak. Később az anyja három gyermekével Preáovba költözött. Itt járt a polgári iskolába František. Az év végi kiállításon szobrocskái nagy feltűnést keltettek. Fényképüket igazgatója beküldte a hori- cei kőfaragó felső ipariskolába. Ott felismerték az ifjú tehetségét, és 1928-ban felvették. Négy év alatt František Gibala itt alapos anyagismeretre és mesterségbeli tudásra tett szert. Megismerte a realista hagyományt, másolta az antik szobrokat, a könyvtárban az egyetemes modern plasztikáról tájékozódott. Első komoly munkája a Fiú a báránnyal. Dolgozó embereket és aktokat mintázott, portrét készített. Birkózott az anyaggal, márványba faragta a klasszikus sugalmazású, csupa líra Szomorkodót. A többre vágyó Gibalának 1933-ban a Prágai Akadémián B. Kafka tanár vezetése alatt formálódik szobrászi egyénisége. Továbbra is a realizmus útját járja, ám az antik, reneszánsz és klasszicista művészet hatása még érződik első munkáin. Vonzzák az új irányzatok is, de elég bátor, hogy a maga hangját keresse, a saját szemével lásson és ítéljen. Mivel a népből jött, s a nyomorúságból emelkedett fel, a szlovák nép életének, a kor valóságának, a tragédiáknak a kifejezője akart lenni (Öngyilkos lány a síneken, Tragédia a Dy- je folyón). Gyakran felidézi emlékezetében az erdei munkásokat, ők sugalmazzák a Sztrájk a Kárpátokban című művét. Díjakat nyer és megbízásokat kap már az akadémiai tanulmányai során. A szünidőben otthon, mindig az anyaghoz igazodva, jó karaktermegőrző képességgel portrékat mintáz. Harminchatban a pre- šovi és a prágai kiállítását elismerés fogadja. Harmincnyolcban ösztöndíjasként Párizsban tölt két hetet, majd Drezda régi és új műkincseivel ismerkedik. Itthon már a szakmai biztonság talaján állva leszűri a tanulságokat. Harminckilencben a feszült légkörű Prágából visszatér Presovba. Könyvritkaság — hagyatékból A Magyar Tanácsköztársaság megalakulásának évfordulója ad különös aktualitást annak az eszperantó nyelvű könyvnek, amely a dicsőséges 133 napról szól, és 1930-ban adták ki Lipcsében. A könyv most került elő Pécsett egy eszpe- rantista munkás — Guderna Rudolf amerikás magyar — hagyatékából. Igazi nemzetközi összefogásból született ez a könyv. Csehszlovák kommunisták állították össze a szöveganyagot, szovjet eszperantisták segítették a fordítást, német nyomdászok készítették el a könyvet és — többek között — amerikai munkások terjesztették. A pécsi példány a bélyegző tanúsága szerint a New York-i munkáskör tulajdona volt. A ritkaságnak számító könyv címe: Cent tridek tri lagoj, azaz Százharmichárom nap. Alcíme: Történelmi vázlatok a magyarországi proletárforralamról. A 142 oldalas kiadványban huszonöt cikk, tanulmány, illetve irodalmi mű szerepel. Leninnek az Üdvözlet a magyar munkásokhoz című írása vezeti be, majd Kun Béla, Landler Jenő, Szántó Béla, Lengyel József, Varga Jenő, Lukács György, Karikás Frigyes, Magyar Lajos és mások cikkét, valamint több, egykorú dokumentumot tartalmaz. (mhj Ekkor új fejezet kezdődik művészetében; kerüli a szokványosságot, elmélyiiltséggel, friss spontaneitással készülnek bronz portréi. Realizmusa nem leszűkítetten értelmezett stílus, hanem emberi, politikai és esztétikai hitelű. Megbízásokat kap egy-egy középület monumentális díszítőműveinek elkészítésére (Állami Bank, a prešovi Igazságügyi Palota. A háború alatt betegség, gondok gyötrik. Az embertelen borzalmak megdöbbentik. A fel- szabadulás után készül a Harcoló partizán, a kor, a nép hősiességének kifejezője. Majd fehérmárványból megalkotja az Őszt. Több, újjáépített vasútállomást is az ő szobra díszíti. Negyvenkilencben kezdődik monumentális feladatokban gazdag korszaka. Valóban felszabadultan, lendülettel, a lényeget hangsúlyozva dolgozik. A világnak nem passzív szemlélője. A petrzalkai ligetben elhelyezett Janko Kráľ szobra csupa szellem és temperamentum. A kulturális és egészség- ügyi középületeket erőteljes formálású dekoratív szobrokkal és domborművekkel ékesíti. Köztéri művei a korról, a társadalomról adnak hű képet. A szobrász a háború esztelen borzalmait ábrázolja az izgalmas formálású trenčíni Éjjeli kivégzésben. A bronzba dermedt Menekülés az égő faluból című művének expreszivitása forró, döbbenete drámai. A To- kajík, visszatérés az elpusztított faluba című kompozíciójának fehér travertinje áthevül a művész humánus gondolatától. A jobb, igazságosabb jövőért harcolók emlékének adózik a bojnicei Dicsőség az elesetteknek című alkotásában. Monumentális alkotásai mindig friss ötletből fakadnak és egyénisége kézjelét viselik magukon. Fraňo Gibala, a „kor lelkiismerete" , az 1909-es nemzedék jeles tagja. Alkotó pályája közel fél évszázadot ível át. Göröngyös életútja akadályait szilárd akarattal, bizalommal, lankadatlan, céltudatos munkássággal győzte le. A modern szlovák plasztika megalapítói és gazdagítói közé tartozik. Az érdemes művész címet 1972-ben nyerte e>L BÁRKÁNK JENONÉ ÚJ FILMEK HORIZONT (magyar) Szép és egyszerű film a Horizont, mely a mindennapok költészetét tárja a nézők elé. Hőse nagyon fiatal, kicsit álmatag arcú fiú, mozgása tétova, mint aki nem tudja, merre is induljon — kamasz, aki nem találja a helyét. ni sem a világot, sem önmagát, csupán a helyét akarja megtalálni, a saját útját járni és ehhez nem kéri a felnőtt-társadalom segítő kéznyújtását, önállóan kíván megbirkózni az akadályokkal. Gábor Pál rendező hisz a Jelenei a Horizontból; balra Fried Pétnr Gábor Pál rendező a filmben semmi egyebet nem tesz, mint pontosan és érzékenyen végigvezeti kamaszhősét a külvárosi hétköznapok szürkeségén, szerény álmokat és nyersebb valóságelemeket szembesít, s a dacos tagadásban, mogorva elfordulásban egy magát makacsul kereső fiatalember kitörését járja be. Kareszből, a bizonytalan, látszatra szinte céltalan, a világban csak úgy tengő-lengő kamaszfiúból munkásanyja minden áron „urat“ akar faragni, holott a gyerek az iskolában nem állta meg a helyét. A fiú azonban becsületesen felismeri, hogy jobb, ha dolgozni megy, s a film utolsó kockái után hisszük, hogy munkás lesz. A történet nélkülözi a nagy fordulatokat, az „igazi eseményt“. Ezzel a tizenéves fiúval látszólag nem történik semmi, csupa tagadás, csupa „nem“ az élete. Karesz a kudarcait nem próbálja ügyeskedéssel takargatni, nem akarja ő becsapKareszok sorsának megoldhatóságában. Elhiteti nézőivel, hogy nyitva az út számukra az emberek közé, abba a társadalomba, ahol olyanok élnek,, akik tudnak dolgozni, ám ha kell, oda is tudnak vágni az asztalra. A lehetőségeket tehát nem szépíti, nem táplál önámító illúziókat, hanem emberi mé- retűekre szabott, valóságos lehetőséget mutat be. A rendező elkerülte a közhelyeket, tárgyilagosan látja és láttatja a valóságot; a szürke, szegényes külvárosi világot elevennek, embermelegnek mutatja. A film szűkszavú, eseménytelen jeleneteit érzelmekkel telíti, így teremtve hites atmoszférát. Az igazság részletes elemzésére irányuló módszer helyenként ritmuszavarokat okoz. Aránytévesztései ellenére figyelemre méltó a film realizmusa, puritán egyszerűsége, már-mát dokumentum-hitelessége. A Horizont főszerepét Fried Péter játssza, mértéktartóan, szinte eszközteleniil. A világirodalom remekművei és sikerkönyvei közül vajon melyik író alkotásait alkalmazták a leggyakrabban filmre? A kérdésre a válasz egyértelmű: az idősebb Dumas müveit, mégpedig A három testőrt és a Monte Cristo grófját. Az előbbiből ez ideig huszonnyolc, az utóbbiból pedig huszonnégy ízben készült filmadaptáció. Mivel magyarázható a filmeseknek a Dumas-regények iránti fokozott érdeklődése? Elsőnyörtelen, olykor jóságos, igazságosztó és majdnem mindenható, szép erős Monte Cristo grófját Richard Chamberlain amerikai színész kelti életra A váratlan fordulatokban bővelkedő mű a „hősök hősének* sorsát követi nyomon, aki súlyos igazságtalanság folytán hosszú évekig sínylődik a börtönben, s majd onnan kiszabadulva igazságot szolgáltat, vagyis bosszút áll ellenségein. Az izgalommal és szenvedélyA Dumas-regény filmváltozatának egyik kockája; középen Richard Chamberlain sorban azzal, hogy a nézők az elmúlt évtizedekben éppúgy mint napjainkban, romantikára, izgalomra, kalandra vágynak, s az alkotók örömüket lelik abban (illetve jó üzletet látnak benne), ha a közönség igényeit kielégíthetik. A Monte Cristo grófja, a szertelen fantáziájú író talán legnépszerűbb regénye, legutóbb két évvel ezelőtt került filmszalagra, az angol David Greene rendezésében. A sápadt, elegáns, titokzatos, olykor koly el megíh mű azonban — akárcsak a korábbi filmadaptációk — nem talált adekvát tolmácsolásra. A cselekmény szükségszerű tömörítése a nézőben hiányérzetet kelt, s joggal, hiszen a történet a felszínen lebeg, nélkülözi a drámai mélységet. Persze a korábbi, 1953-ban készült verzióról sem mondható több jó, a film azonban Jean Marais jóvoltából hosszú időre a nézők emlékezetébe vésődött. ~~ym— 1977. IV. 5. MONTE CRISTO GRÓFJA (angol)