Új Szó, 1977. április (30. évfolyam, 90-118. szám)

1977-04-29 / 117. szám, péntek

(1) Irodalmunk nesztora, a lan­kadatlan munkakedvű és mun­kabírású Egri Viktor új kötet­tel jelentkezett. Az Angyalbőr­ben új sort nyit az író művei között. A novellák és regé­nyek, drámák, kritikák után most memoárkötettel állt elénk. De mintha a memoár nem lenne egészen pontos műfaji meghatározás. Nézetem szerint az Angyalbőrben az önéletraj­zi regény és az emlékirat öt­vözete. A regényességet a per­gő események, a megelevenítő ábrázolásmód és a jól meg­szerkesztett epizódok adják. Az író krónikás, magyarázó hang­ja, az események rapszódikus megszakítása viszont funkcio­A hős számára így nemcsak az Ady-útmutatót jelentette, ha­nem a költőt is. Két támadás között együtt száguldoztak a Dalok tüzes szekerén. Zsiga azonban nem jutott messzire: az Isonzonál széttépte egy ak­na. Ügy szakadt darabokra, hogy el sem temethették. Még azt a kis fekete noteszét sem találták meg, amelyben zsen­géit rótta ... A Tagliamento jeges és szennyes vizében szerzett tífu­sza és szívtágulása után jár­ványkórház, lábadozó, köny- nyű kiképzőszolgálat, majd a nyugati front következett. De akkor már megroppantak a Mo­narchia tartópillérei. A fegy­verszünet után a Fertő tó mel­letti Császárkőbányára került. Forrongott körülötte a világ. Regényes kronike Egri Viktor: Angyalbőrben nálisan hat mind az időtávlat, mind az intimitás szempontjá­ból. Az idő adja a beleszólás jogát, az élmény személyes ^lta pedig az elérzékenyülés, a megszakítás, az elhallgatás jogát. Egri Viktor legújabb kö­tetét tehát regényes króniká­nak nevezhetnénk. A kötet kettős cél jegyében fogant. Először is számadás ez a megemlékezés egy ember — az író — megkezdett útjáról. Személyiségének formálódásá­ról, öntudata kialakulásáról és ü művészet világához való von­zódásáról. A másik cél pedig a háború borzalmainak, ember­telenségének a felidézése. Ez már nem csupán személyes ügy, ez már történelem. „A frontot teljesu n a magam egyé­ni nézőszögéből látiam és él­tem át, de amikor beszélek ró­la, úgy *rzem, hogy egy közös­séget szólaltatok meg, embere­ket, egy század gyalogosait, akik életemnek abban a gyöt- T3lmes szakaszában összeforr­tak, eggyé váltak velem, és a bajtár siasságnak legragyogóbb példáit mutatták“ (2) A kötet az első világháború utolsó két esztendejének az idejét öleli fel. A főbb tartal­mi vonal öt részre tagolható: 1. Bevonulás, kiképzés, tisztiisko­la; 2. pergőtűzben az olasz fronton; 3. kiképzőtisztként egy lábadozóban; 4. a Neuse-völ- gyében a nyugati fronton; 5. a Fertő-tó mellett, a Tanácsköz­társaság katonájaként. A pezs­gő cselekményt hiteles környe­zetrajz és sikeres korrajz festi alá. Remek típusfigurák válta­koznak a gondosan • megformált epizódokban. Mindezek pedig egyrészt az alig tizennyolc éves fiatalember, másrészt a nyolc­van küszöbén álló író szemé- ’•ft'i tükröződnek. *Ha az érettségi után főisko­lára kerül, bizonyára nem sok­ban különbözött volna a kora­beli fiatalemberektől. Talán csak a művészetek iránti ér­deklődése tűnt volna némileg átlagon felülinek. A tudomány- és művészetkedvelő apa, a hu­manista családi légkör hatásá­ra kristályosodó jellem, aztán törvényszerűen tűnt ki a kato­nai masinéria uniformizált kör­nyezetéből. Kocsmák helyett cukrászdákba, lebujok helyett városnézésre, és — ha csak lehetett — színházba járt. Ha nem akadt társ, akkor egyedül. A színház káprázatai után bizonyára mindig kétszeresen élesen érzékelte a katonaélet sivárságát és kilátástalanságát. Az élesedő pillantás természe­tesen embereket is befogott. A felejthetetlen arcok némelyike az irodalom, a művészetek vi­lága felé terelte az érzékeny fiatalembert, míg más arcok mö­gött a nép, a tragikus emberi sors jelent meg előtte. Jakab Zsiga nemcsak Ady-rajongó volt, de maga is verselgetett. új államok alakultak Közép- Európában. Viktor a hazatérés mellett döntött. Nem lett né­met törzstiszt, nem ment el Afrikába hivatásos katonának, nem keveredett a különítmé­nyes fehér tisztek közé. Háti­zsákjában némi fehérneművel, egy szöges bakanccsal és há­rom Ady-kötettel felszállt Pes­ten egy csehszlovák lobogós gőzhajóra és hazajött — ki­sebbségi sorsba. (3) Az Angyalbőrben szerkezeti­leg az emlékezés logikájára épül. Az egyenes cselekmény idejét meg-megbontják az em­lékező által felvillantott más idősíkok. Nem csupán a gon­dolatok futnak előre, sorsokat, eseményeket is előre vetít az író. Különösen fivérei sorsának a továbbmondása tágítja a mű időszerkezetét és mintegy kö­zelebb hozza az emlékirat esz­mei mondanivalóját. Mind a hat fivére szerencsésen átvészelte a háborús éveket; a halottnak hitt Ali újabb levele is megjött Szibériából. Megmaradtak, ha­zatértek. Huszonöt esztendővel később fegyvertelenül elpusz­tultak mind, egyikük sem élte meg a felszabadulást. Az író emlékezetének élessé­ge néha megdöbbentő plasztici- tással villant fel arcokat, íze­ket, színeket, „úgy vagyok a távoli eseményekkel, hogy hir­telen olyan elevenen bukkan­nak fel bennem, mintha a kö­zelmúltban peregtek volna le“. Az ifjúkori emlékképek feleve- nedése lélektani tény. Ahogyan pedig az író élővé varázsolja őket: művészet. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon a kétpólusú (íróasztal — ifjúkor), de alapjában véve li­neáris (a bevonulástól a lesze­relésig) szerkezetet nem lehe­tett-e volna meghatványozni. Ahogyan például Katajev Szent- kútjának külön feszültséget biz­tosít a kórházi keret. Bizonyá­ra az Angyalbőrbent is bele lehetett volna ágyazni egy iz­galmas kerettörténetbe — mely­nek például Jakab Zsiga lehe­tett volna a középpontja —, de figyelembe kell venni azt is. hogy a kötet az első része csupán az író három részre tervezett emlékiratának. A kötetet sok versbetét élén­kíti. Egy bécsi színész Schillert szaval a kaszárnya udvarán, a krajnai hegyekben pihenő ka­tonák nótákat, betyárdalokat elevenítenek fel, és a hátizsák­ból gyakran előkerül egy-egy Ady-kötet. (4) A kötet eszmei mondanivaló­ján meditálva az íróval együtt fel kell tennünk a kérdést: Barbusse, Remaque, Heming­way és a többiek után mi újat lehet még mondani az első vi­lágháború tematikájáról? A sok háborús film, könyvtárnyi há­borús történet és emlékirat után mit lehet még megírni a háborúról? A háború mindenekelőtt kon­centrált élet. A háború néhány éve alatt évtizedeket öregednek az emberek. Minden háborús mű tehát olynn emberi helyze­teket villant fel, — modern szóval: — modellez — amelyek a civil életben csak ritkábban és korántsem olyan élesen sar­kítva fordulnak elő. A háború­ban minden pillanatban lecsap­hat a sors, nem lehet kibúvó­kat keresni, nem lehet félreállni, menekülni, csak menni, menni, menni. Közben őrizni szelle­münk épségét, a humanizmus tiizét, a szépség szeretetét. Leg­alább egy kötet verssel a háti­zsákunkban. Egri Viktor vallo­mása nem a stratégiai megmoz­dulásokról, offenzívákról tudó­sít, hanem a lövészárkok em­bereiről. Az asztaltáncoltató Bayer főhadnagyról, a termé­szetimádó Lehotay papáról, a bomlott agyú Sandroról, és Nyi- kltáról, aki egy csajka vízért az életét kockáztatja. Örökér­vényű döntési szituációk villan­nak fel előttünk. Mit kezdjen az eml>er az értelmetlen pa­ranccsal? Mit tegyen az ember a kivégzőosztag tagjaként? Eg­ri tehát azt teszi, amit az iro­dalomnak mindig is tennie k'ell: egyéniségeket, hősöket, emberi helyzeteket elevenít fel szá­munkra. Mementóként és tanul­ságként. Általában véve tehát Egri Viktor könyve — az egyéni fej­lődéstörténeti vonatkozásoktól eltekintve — megrázó háború- ellenes vallomás. írói hozadék- ként két dolgot lehetne felem­líteni. Az első az, amit a tér és az idő távlata jelent a műben. A Tűz még a háború éveiben megjelent. Barbusse nem látha­tott túl a lövészárkokon. Felejt­hetetlen művében a halál min-% dig testközelben van. Remarque híres művének a hőse is elesik tizennyolc októberében (Nyu­gaton a helyzet változatlan.) Egri hőse viszont nemcsak túl­éli a borzalmakat, de a pergő­tűzben is mindig mintegy távol marad a küzdelmektől. Nem tudja rásiitni revolverét a szu­ronnyal támadó olaszra. A San Marco dombjairól tüzel ugyan a távolban mozgó emberi cél­pontokra, de még fél évszázad távlatából is égeti a kérdés- „Vajon a kezem, minden pa­rancs és kényszer ellenére tisz­ta marad-e? Boldoggá tenne a tudat, hoqy méq jelképesen sem tapad rá kiontott vér“. A másik dolog pedig, ami meg­különbözteti az Angyalbőrben fiatal hadnagyát más háborús regényes hőseitől: nem elve­szett, kiégett emberként tér vissza a pergőtüzek poklából. (5) Mint már a bevezetőben em­lítettük, az Angyalbőrben új sort nyit Egri Viktor életmű­vében. Nem véletlen, hogy a visszaemlékezések sorát Egri a háborús évek és élmények fel­elevenítésével kezdte. Az ese­mények és élmények mögött aztán meghúzódik a későbbi humanista író fejlődésrajza is. A kéziratban már kész Társak kai és társtalanul című kötet a gyermekkorra is visszapil­lantva íróvá . érését, az első köztársaság irodalmi és társa­dalmi eseményeit idézi fel. A harmadik kötet pedig majd a fasiszta uralom, a hallgatás éveit tárgyalja egészen a fel- szabadulásig. Az író, több kritikusa meg­látásával egyetértve bevallja, hogy a háború tette őt íróvá. A háború tematikája tehát szük­ségszerűen központi helyet fog­lal el az író életművében. Az Angyalbőrben így érthetően egy kicsit összefoglalás is: új egységgé állnak benne össze ko'- rábbi elbeszélések, regények eseményei életrajzi tényékké válnak s a kötet ezzel külön irodalomkritikai, irodalomtörté­neti dimenzióval gazdagodik. (MADÁCH KIADÓ] mészáros läszló Évtizedek o zongorMI Rudolf Macudzinski érdemes művész hetvenéves Bratislava változatos és szí­nes zenei életének sok-sok je­lentős művészegyénisége között az élen találhatjuk Rudolf Ma­cudzinski érdemes művészt. Csaknem öt évtizedes művészi pályafutása során tehetségét és tudását már 1930 óta a szlovák zongoraművészet fejlesztésének és a fiatal zongoristagárda ne­velésének szentelte. Rudolf Macudzinski a ko­molyzene szeretetének légköré­ben nevelkedett. Édesapja, a brnói színház első hegedűse, Joachim Józsefnek, a nagy je­lentőségű magyar hegedűmű­vésznek és pedagógusnak a ta­nítványa volt. Fia ennek elle­nére jogi tanulmányokat foly­tatott a prágai Károly Egyete­men, de zongoraművészi ambí­cióiról sem mondott le. Egye­temi tanulmányai mellett zené­vel is foglalkozott, ennek ered­ményeként kitüntetéssel végez­te a prágai mesteriskolát, Vilém Kurz, a neves cseh pedagógus tanítványaként. Zenei közvéleményünk figyel­mét 1926-ban vonta magára, amikor mint a jeles francia he­gedűművész, H. Marteau kísérő­partnere szép sikereket ért el. Mielőtt méltatnánk zongora- játékát és pedagógiai tevékeny­ségét, szót kell ejtenünk kivá­ló zongorakísérői tulajdonságá­ról is, mely nem minden pia­nista sajátja. Mint pontos, al­kalmazkodó és szerény zongo­rista számos neves művész, töb­bek között Wanda Wilkomirska, Svéd Sándor, Zathureczky Ede partnereként is közreműködött. A bratislavai Zeneművészeti Főiskolán 1953 óta ad elő, a fiatalabb zongoraművészek több nemzedéke mestereként tiszteli őt. A két és fél évtized alatt számos zongorista került ki a keze alól. Több neves művé­szünk, mint Klára Havliková--, Ľudovít Marcinger, Alexander Cattarino, Pavol Kováč, akik hazánk határain túl is ismert képviselői a szlovák zongora­művészetnek, az ő növendékei voltak. Rudolf Macudzinski a zongo­rának valósággal a megszállott­ja, ezért nem csoda, hogy zenét is komponál. Zeneszerzést még Leoš Janáčeknál, a nagy morva mesternél hallgatott. Munkásságának súlypontja azonban szólójátékosi tevékeny­ségében van. Hazai sikeres sze­replései mellett Leningrád, Ki­jev, Moszkva, Lipcse, Drezda és Bécs közönsége is gyakran él­vezte játékát, s hangverseny­zett már Berlin Wiesbaden és Hamburg pódiumain is. A kriti­kák művészei fegyelmezettsé­gét, előadásának plasztikussá­gát és kitűnő stílusérzékét emelik ki. Technikai biztonsága szinte egyedülálló. Különösen a romantikus mes­terek műveinek a tolmácsolásá­ban tűnt ki, de avatott előadó­ja a modern szlovák zongora­műveknek is. Több Eugen Suchoň, Ján Cikker, Alexander Moyzes és Dezider Kardoš szerzeményt ő mutatott be elő­ször. A kamarazenélés terén is je­lentős sikerei vannak. Gyakran szerepel együtt feleségével, Sylvia Macudzinskával, aki szintén kiváló zongorista. A Macudzinski-zongorakettes so­káig egyedülálló kamarazenei együttes volt Szlovákiában, s európai viszonylatban máig is az egyik legrégebben működő kettős. A kiváló zongoristahá­zaspár játéka több neves zene­szerzőnket új művek komponá­lására ihletett, gyakran nekik ajánlották két zongorára írt szerzeményeiket. Jól ismerik őket külföldön is, hangverse­nyeztek már Európa számos or­szágában, a Kaukázustól egé­szen Barcelonáig. Rudolf Macudzinski gazdag művészi és pedagógiai tapasz­talatait különböző cikkekben és tanulmányokban is közread­ja. Sokrétű elfoglaltsága mel­lett évente részt vesz a bratis­lavai zenei ünnepségek előké­szítésében is és gyakran közre­működik ezen a rendezvényen. Játékát számos hanglemez is őrzi. A szlovák zongoraművészet fejlődése terén kifejtett érde­meiért Rudolf Macudzinskit az érdemes művész címmel tüntet­ték ki. SCHLOSSER KLARA Alkotássá nemesül? ábrázolások Lea Mrázová tárlata m Lea Mrázová: Eva Kristínová szaval Lea Mrázová érdemes művész négy évtizedet átfogó színész­portréit mutatja be a Gorkij utcai kiállítóteremben. Lea Mrá­zová változatos és sokhangú művészetének az arcmások ké­pezik a gerincét. „Azokat az embereket festem, akiket szere­tek, vagy becsülök, avagy akik­nek festőisége megragad.“, vall­ja. A színpadon a drámai iroda­lom alkotásait megelevenítő színészeken kívül portrégalé­riájában szerepelnek az opera­énekesek is, a zeneszerzők és tolmácsolóik, meg a karmeste­rek, és a népi tánccsoportok egyes tagjai. Alkotó korszaka kezdetén, a negyvenes években tollrajzok hajszálvékony, finoman lendü­lő és jellegzetesen göndörödő vonásaival rögzítette modelljei képét. (Palo Bielik). Az antik görög tragédia Kreón királyát tussal vetette papírra. Mikuláš Hubát realista fogalmazású olajfestmény idézi. Az évek múlásával expresszívebbek lesz­nek dús színű vásznai. Könnyed ecsetvonásai helyett festőkéssel, heves lendülettel rakja fel a festéket. Alakjait sohasem ál­lítja be szabványosan. Sosem mesterkélt, se nem öncélúan szokatlan. Egyéniségének szub­jektív prizmáján keresztül tük­rözi a művet, amelynek tartal­mi feszültségét képzőművészeti intenzitással fokozza. Az ötvenes évek terméséből kiemelkednek Margita Cesa- nyiová, Zdena Grúberová, Fran­tišek Zvarík és Elő Romancík arcképei. A hatvanas években rajza alkotói biztonsággal olyan kifejezőerővel fogalmazza meg a verset mondó Éva Kris- tínovát, mintha „szíve-lelke a szemében volna“, Martvoňová a Bohémélet törékeny, szenvedő Mimije. Zdena Grúberová Anti­gonéja csupa gyászos fájdalom. Az átszellemített formálású Štefan Kvietik az Atlantídában Nezval poetizmusát érezteti. A hetvenes évekbeli művek to­vábbra is friss alkotói szemmel képbefogottak. (Mikuláš Huba, Yveta Kuchárová]. Lea Mrázová kikristályoso­dott formanyelvén mindig ele­ven életet rekonstruál. Mert az egyes személyiségek jellemző tulajdonságait lírai érzékeny­séggel ragadja meg. Arcmásai­nak festői megoldása bensősé­ges emberismeretről szól. Gon­dolatgazdag portréi, parázsló színei pszichológiai töltettel gazdagítják. Szólnunk kell még az ötve­nes évekbeli plexiüveg képei­ről, a költői Anya és gyermek­ről (Mária KrálovičováJ. Majd a történeti tárgyú operák ih- , lette goblenekhez készült mo­numentális hangvételű tempera­terveiről. (Svätopluk/. A benső­ségest, a monumentálissal ösz- szeegyeztetve, a fonal nyelvén, goblentechnikával jeleníti meg a szép, régi esküvői népszo­kást. (A menyecske fejét bekö­tik). Dinamikus vonal-, és szín­játékkal artprotisszal érzékel­teti a Földalatti folyót. Lea Mrázová színészportréi nem csupán képzőművészeti ér­téküknél fogva becsesek, ha­nem korunk színházi kultúrá­jára utaló, jelentős művelődés- történeti adatok is. BÄRKÄNY JENÖNÉ 1977. IV. 29.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents