Új Szó, 1977. április (30. évfolyam, 90-118. szám)
1977-04-27 / 115. szám, szerda
A BRONZEREM VfiROMANYOSAI ÜJ EMBEREKET FORMÁLÓ KÖZÖSSÉG Hatalmas csarnok — akár fellelt jégpályának is megfelelne — mégis túl zsúfoltnak tűnik. Előbb egy kerekeitől megfosztott teherautót kell megkerülnöm, majd pótkocsi álljíi utamat. Szinte hozzásimul egy szétszedett rakodó, odább kombájn látható, és a sor még vele sem ér véget. A gépek kürül emberek szorgoskodnak. A teherautónak a tengelyével lehet baj, a pótkocsira magasabb oldalt szerelnek, a rakodót pedig darabjaira szedik, hogy ismét összerakhassák. Jobbról kalapácsolás zaja hallatszik, a csarnok túlsó végét pedig hegesztőpiszloly lángja világítja be. A svódíni (szőgyéni) Barátság ľ.fsz központi javítóműhelye megszokott hétköznapját éli. Az emberek figyelmét teljes egészében leköti a munka, a főgépesítő irodáját kereső idegenre is csak egy úlbaigazító, kurta mondat erejéig pazarolják idejüket. — A műhelyben ma már nincs uborkaszezon. Hatalmas gépparkkal rendelkezünk, és bőven akad javítanivaló az év minden szakaszában — feleli Siimegh András mérnök, a szövetkezet főgépesítője, amikor a tapasztalt munkaütemet hozom szóba. Részletesen felsorolja gépeiket. Csak a jelentősebbek — traktorok, teherautók, kombájnok és motoros járvaszecskázók — száma is eléri a százhúszat. És még hol a többi: vetőgépek, egyéb vontatott és földmegmunkáló gépek, az állattenyésztésben használatos gépi berendezések ... Felmérhetetlen szolgálatot tesznek, feltéve, ha rendszeresen karbantartják és megfelelően kijavítják őket. Ez viszont a megközelítően ötven- tagú javítócsoporttól folyamatos és példás helytállást igényel. Szavai meggyőzően hatnak, nincs is jogomban kétségbe vonni, hogy a javítócsoport minden tagja becsületesen kiveszi részét a munkából. Ezúttal mégis arról a huszonegy javítóról szeretnék bővebben hallani, akik két évvel ezelőtt elhatározták, hogy kollektívát alakítva, versenyezni fognak a szocialista munkabrigád címért. — E napokban nem maga az egyedüli, aki irántuk érdeklődik. Megérdemlik a figyelmet, hiszen nem véletlen, hogy rövidesen átvehetik a bronzérmeket. Elnézést — mondja gyors elhatározással, és kiszól a szomszéd irodába, hogy küldjék be Konterman Lászlót, a műhely vezetőjét. Mondja el ő, hogy tulajdonképpen miért alakult meg a kollektíva és mit jelent a műhely számára. — Alkalmanként tervezett feladatainkon túl bizonyos többletmunkát is el kell végezni, mégpedig általában a rendes műszak után. Ez együtt könyebben megoldható. Számos jó ötlet, újítás is születik dolgozóink fejében, aminek megvalósításához több ember összefogására van szükség. Javítóink érezték a kollektíva hiányát. Akarták, hogy létrejöjjön, és mi a kezdeményezést örömmel támogattuk. Örömmel, mert reméltük, hogy a szövetkezetben lesz egy közösség, amely példaként szolgál majd továbbiak megalakulásához, és a rendkívüli feladatok teljesítését is megkönnyíti. Reményükből valóság lett. A közösség szinte átformálta az embereket. Amiről azelőtt egyénileg kellett meggyőzni őket, arról most — a kollektíva tagjaiként — egymást győzik meg. Fra/ Dénes (balról}, a brigád egyik legszorgalmasabb újítója és Siimegh András főgépesítő Magától értetődőnek veszik, hogy a kis közösségért, annak jó hírnevéért egyénileg is helyt kell állniuk. — Milyen tulajdonképpen a bronzérmet váró kollektíva? — kérdeztem. A főgépesítő és a műhelyvezető úgy vélte, hogy e kérdés megválaszolására a legilletékesebb Csókás János, a brigád vezetője. Amíg megjön, a műhely- vezető elmesél egy sokat eláruló epizódot: — Hónapokkal ezelőtt magyarországi jutái o m k irá n d ul á- son vett részt a csoport. Az egyik pihenő alkalmából autóbuszuk a tilosban parkolt, amiért egy rendőr a vezetőt meg akarta bírságolni. ,,A megbeszélés szerint tíz perc múlva indulunk“ — mondta az, elnézést kérő hangon. A rendőr a még félig üres autóbuszt látva, megadta a tíz perc haladékot, de azzal a kikötéssel, hogy ha később is ott állnak még, kirója a bírságot. példát, de ő elhallgat. Ha be^ szélne, önmagát is dicsérné, és ez valahogy nehezére esik. A főgépesítő siet segítségére. — Amikor gyorsan be kellett szerelnünk vetőgépeinkbe a ve- tésellenőrzőket, zokszó nélkül vállalta a többletmunkát. És ennek is részese — mutat ogy gé pet ábrázoló fényképet. — Ne gyedmagával készítette el. — Mi ez? — Legújabb újításunk. A szőlészetben' az új telepítést már faoszlopokra futtatjuk, hogy kombájnnal szüretelhessünk. E szerkezettel három hét alatt 20 ezer faoszlopot nyomtunk le a földbe. Hagyományos módon 75 000 koronával került volna többe a munka. Halász Imre és Krajcár Béla tagja volt annak a héttagú csoportnak, amely a Bábolna típusú szárító felállításakor szerzett elismerést a brigádnak. Három hónap alatt hozták tető alá. Tavaly Szlovákiában 16 ilyen szárítót hoztak be, és elRendkívüli feladat a brigád számára. Csókás János brigádvezető (balról) és Konterman László, a műhely vezetője — Nem fizettünk — veszi át a szót az időközben megjött brigád vezető. — megjelölt időpontra valamennyien visszamentünk, egyikünk sem akarta, hogy rá várakozzanak a többiek. E példa nyomán talán sikereink lényege is megérthető. Ha valamit el kell végeznünk, az emberek úgy vállalják a munkát, hogy az mindenkire egyformán kötelező, teljesítése pedig törvényszerű, mivel azt kívánja a közösség érdeke. Sorra kerülnek a szavakat bizonyító tények. így jutunk el Fraj Déneshez, a brigád egyik tagjához. — Mit jelent ön számára a közösség? — Nagyon sokat. Elsősorban a valakikhez való szoros tartozást, akikért áldozatot vállalni is kell tudni. Megkérem, említsen egy-két A jatu elején díszkapu fogadja az érkezőt. A brigád tagjai készítettéit — műszak után (A szerző felvételei) sóként a szőgyéni kezdett üzemelni. — Általában hattól hatig dolgoztunk, amikor azonban közel volt már az átadás ideje, nem néztük az órát. Az utolsó napokban csak éjfélkor hagytuk abba a munkát, hogy határidőre elkészüljünk. — Szavunkat adtuk, hát meg is tartottuk — summázza Krajcár Béla kollégája szavainak tanulságát. — Ilyen tagjaink vannak — mondja nem kis büszkeséggel a brigádvezető. — Az alkatrészek felújításával egy év alatt ötvenezer koronát takarítunk meg, az újítások kilencven százalékát pedig tagjaink nyújtják be. Ügy igyekszünk, hogy munkahelyünkön kívül is lássák hasznunkat. Mi készítettük például az óvoda játszóterének be- berendezését, a falu elején látható díszkaput és a kultúrház- ban a korlátokat. — Sok időt igénylő munka. A brigád tagjainak többsége nős. A feleségek — ha mindjárt hivatalos is a kimaradás — nem sokallják? — A kollektíva érdekében ők is belátóbbak. Vállalják az otthoni többletmunkát, és mi cser rébe róluk sem feledkezünk meg. Velünk voltak a jutalomkiránduláson és — egy pillanatra elhallgat: mondja, ne mondja? — bizonyára a bronzérem átvétele alkalmából is ta: tálunk módot, hogy legalább részben megháláljuk n megértést. EGRI FERENC Az utóbbi években stagnálnak a hektárhozamok a kelet csehországi kerület cukorrépa termesztésében. A répa cu kurtartalnia már hosszabb idő óta állandóan csökken. A jicíni járásban a cukorrépa termesztésének régi hagyományai vannak. Már az előző évtizedben beható elemzéssel feltárták a tartalékokat, amelyekre a jiöíni felhívásban mutattak rá. Ez szolgált alapul a járás cukorrépa-termesztőinek felajánlási mozgalmához. Miután felhívással fordultak hazánk összes cukorrépa-termesztő járásaihoz, megszületett a jicíni mozgalom, amely a prosenLcei mozgalom hagyományán alapul, és azt a célt tűzte ki, hogy a cukorrépa-termesztés problémáit a fokozódó tudományos-műszaki fejlődés tekintetbevételével oldja meg. Az 5. ötéves terv időszakában a jicíni járás cukorrépa-termesztői becsülettel léidért, hogy az összterület nagyságától függően gondoskodjék a munkákról 200— 300 hektár cukorrépaföldön. Ezen gondozók számára ki kell dolgozni az anyagi ösztönzés szabályait, figyelembe véve azt, hogy az egyes munkákat idejében és jó minőségben elvégezték-e. Ezen belül az egyes munkák elvégzéséért számított részesedést aszerint kell megállapítani, milyen hatással van Ä Jicíni mozgalom új eSemei jesítették a tervfeladatokat. A felvásárlás tervét 105,6 százalékra teljesítették, s terven felül 50 000 tonna cukorrépát szállítottak. A jicí- ni mozgalom felújított elveit lényegében helyesen tűzték ki, amelyek nemcsak a jicíni járásban, hanem alapjában véve az egész országban hozzájárultak a cukorrépa-termesztés színvonalának emeléséhez. A járás cukorrépa-termesztése a terv szerint 1980-ig 21,7 százalékkal nő. Ez a feladat arra az elhatározásra késztette a termelőket, hogy tovább fejlesz- szék a bevált módszereket. A felhívás keretében felajánlást is hirdettek, mely szerint 1980-ig minden hektárról 44,1 tonna cukprrépát kell betakarítani, olyan minőségben, amely lehetővé teszi, hogy minden hektáron termelt répából 7,5 tonna cukrot állítsanak elő. Ugyancsak része a felhívásnak az ötszázasok mozgalma, a- melynek célja, hogy 1980-ig a vetésterületnek legalább az egyharmadán a hektárhozam elérje az 500 mázsás átlagot. A 6. ötéves tervidőszak első éve nem volt sikeres a járás termelői számára, mert hektáronként csak 27,5 tonna cukorrépát tudtak begyűjteni. A hozamot természetesen a rendkívül kedvezőtlen időjárás rontotta. Ez azonban egyúttal a technológiai fegyelem betartása terén mutatkozó számos fogyatékosságra is rávilágított. A végrehajtott elemzés eredményei és a meghirdetett elvek érvényesítésével kapcsolatban az egyes mezőgazdasági vállalatokban szerzett tapasztalatok meggyőzően bizonyítják, hogy nem elég általánosságban megfogalmazni a fő elveket, hanem minél gyorsabb érvényesítésükért konkrét intézkedéseket kell foganatosítani az irányítás és a munkaszervezés területén, beleértve az anyagi ösztönzést is. A szükséges intézkedések között fontos helyet foglal el a munka minősége szerint meghatározott anyagi ösztönzés azoknál a fontos gépesített mezei munkáknál, amelyek döntő mértékben befolyásolják a cukorrépa hektárhozamát és cukortartalmát. Az anyagi ösztönzés rendszerét nem köny- nvű megvalósítani a gyakorlatban. Ezért a járásban több mezőgazdasági vállala tot kijelöltek e célra, tekintetbe véve az irányító káderek szakképzettségét. Az a feladatuk, hogy az idei évben kipróbálják a munka minőségétől függő anyagi ösztönzés rendszerének érvényesítését, beleértve az irányító- és a szervező munkát is. A kijelölt mezőgazdasági vállalatok konkrét feltételei közepette a következő elveket kell alakal- mazni: Közvetlen felelősséggel kell felruházni a cukorrépa- termesztés egyes szakaszaiért egy arra alkalmas növénytermesztési irányító káaz adott munka a végeredményre. A termesztés tavaszi szakaszának legfőbb kritériuma, hogy a cukorrépát idejében elvessék, miközben tekintettel kell lenni a hóolvadásra, továbbá arra, hogy erős növények fejlődjenek, és minél több répa legyen a megmunkálás után, beleértve az egyelést. Az elvetés koraiságát a tavaszi búza vetése befejezésének időpontja szerint állapítják meg, a növények számának pedig a most alkalmazott technológia szerint 80—100 ezernek kell lennie hektáronként, megfelelő elosztásban. A cukorrépa betakarítása során törekedni kell a veszteségnek a minimumra való csökkentésére, arra, hogy semmiképpen se haladja meg a 8 százalékot. A gyomirtószerek a növénybe tegségek és a kártevők elleni védekezés minőségéért való anyagi ösztönzést a végeredményhez kell mére tezni. Ezenkívül anyagilag kell ösztönözni azokat a dolgozókat is, akik a legfontosabb mezei gépesített munkát végzik. A vetés során a traktoros, esetleg a kisegítő személyzet pénzjutalma két részre oszlik; a jutalom második része — az egész jutalomnak mintegy 40 százaléka — a növények felnövése után, erősségük szerint állapítandó meg. Ezt az ab szolút erősség százalékában kell kifejezni, ami függ a cukorrépa sortávolságától, a vetőmag csírázó képességétől, a mezőgazdasági vállalat ezért felelős dolgozóinak munkájától. A gyomlá- lás során állandóan ellenőrizni kell a munka minőségét, abban az esetben, ha a növény károsodást szenved, annak mértékétől függően, csökkenteni kell az anyagi ösztönzést. A répa egyelését végző dolgozók jutalmazását a munka után hektáronként visszamaradt répa mennyiségétől kell függővé tenni. A felhívás többi elvei közül konkretizálni kell az agrotechnikai kérdéseket. A répa sortávolságát úgy kell megállapítani, hogy minél nagyobb legyen a hozam, és elérjük az optimális sűrűséget. Fokozott figylemet kell szentelni a cukorrépa trágyázásának, tekintetbe véve a progresszív trágyázási rendszereket és az esetleges kedvezőtlen vagy kedvező talajreakciókat. A jicíni mozgalom kezdettől fogva a cukorrépa-termesztés és -begyűjtés új progresszív technológiáinak fejlesztését szolgálta, és fő jellegzetessége tömegjellege volt. Tudatában vagyunk an nak, hogy a politikai tömegmunka széles körű érvényesítése nélkül még a legszebben megfogalmazott elvek sem érnek sokat, különösen akkor nem, ha nem válnak a cukorrépát termesztő dolgozók saját ügyévé. ZDENEK JAROŠ mérnök úl szó 1977. IV. 27. 4