Új Szó, 1977. április (30. évfolyam, 90-118. szám)

1977-04-02 / 91. szám, szombat

Új szervezési formát próbálnak ki A ish ■■ ■ I r m I g gomori kiser let Értékes kötelezettségvállalás a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére Alapos előkészítés után módosították a szervezési formát a gömöri Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulója Efsz párt- alapszervezetében. A Rimavská Sobota-i (rimaszombati] járási pártbizottság elnökségének döntése értelmében a pártalap­szervezet részlegszervezeteit nem az egyesített szövetkezet gazdasági udvarai, hanem a három fő termelési ágazat — a növénytermesztés, az állattenyésztés és a gépesítés — szerint szervezték meg. Az efsz területéhez tartozó községekben fa­lusi pártszervezetek alakultak. Az új szervezési forma céljai­ról Csernok István elvtárs, a pártalapszervezet elnöke, az egy­séges földművesszövetkezet elnöke tájékoztatott. A fiatal elnök, aki egyszer­smind a közép-szlovákiai kerü­leti pártbizottság póttagja és mezőgazdasági bizottságának is tagja, azzal kezdte tájékoztatá­sát, hogy a szövetkezetek egye­sülése után úgy érezték: az új feltételekhez kell módosítani a pártalapszervezet megszervezé­sét is. Hogy miért? Az 1975-ben megvalósított legutóbbi egyesü­lés után hat részlegszervezet: a gömöri, a gömörpanyiti, a be- retkei, a királyi, a bejei és a szárnyai tartozott a pártalap- szervezethez. Az utóbbi három községet közigazgatásilag Ša- fárikovóhoz (Tornaijához) csa­tolták. Ebből következett, hogy a pártmunkát egyrészt a tornai­jai városi pártbizottság, más­részt a szövetkezet pártalap- szervezete irányította. A hat részlegszervezetben minden tag­gyűlésen hat, esetleg még több problémával foglalkoztak. A ta­pasztalatok szerint azonban ép­pen azoknak a kéréseknek a megtárgyalására maradt a leg­kevesebb idő, amelyek a leg­fontosabbak lettek volna: az egyesített szövetkezet gazdasá­gi feladataira. Csaknem min­dig a választási program telje­sítése, a községek közigazgatási kérdései és személyi problémák kerültek előtérbe, s amikor a termelési kérdések megvitatása következett volna, a jelentést meghallgatták, de a vita rend­szerint már nagyon vérszegény volt, egyrészt az idő előrehala­dottsága miatt, másrészt a je­lenlevők egy részét nem érin­tették közvetlenül a termelési kérdések és nem is ismerték őket. — Tapasztalatainkból kiin­dulva pártszervezetünk azzal a javaslattal fordult a járási párt- bizottsághoz, hogy mivel a szö­vetkezetben ágazatok szerint irányítják a termelést, tegye le­hetővé számunkra a részleg- pártalapszervezetek termelési ágazatok szerinti megszervezé- zését. Alapos mérlegelés után a járási pártbizottság elnöksé­ge engedélyezte, hogy elsőként és kísérletképpen kipróbáljuk ezt a szervezési formát. A pártalapszervezet alakuló gyűlését 1977. március 17-én tartották. A szövetkezetben dol­gozó hatvan kommunistát a termelési ágazatok szerint osz­tották be a részlegszervezetek­be. Az alapszervezetet tizenegy tagú, a részlegszervezeteket öt­tagú pártbizottság irányítja. A részlegszervezetek az egyes ter­melési ágazatok feltételeinek megfelelően dolgozták ki mun­katervüket és kitűzték fő fel­adataikat. — Milyen célt követnek az új szervezési formával? Egyetlen mondatban, tömö­ren hangzik a pártelnök vála­sza. — Legfőképpen azt, hogy a CSKP XV. kongresszusa határo­zatának értelmében biztosítsuk a gazdasági feladatok teljesíté­séti — Hogyan segíti ezt elő az új szervezési forma? — Mint már említettem, fő feladatainkat mindegyik rész­legszervezetben a termelési fel­tételeknek megfelelően ponto­san és részletesen kidolgoztuk. Ez lehetővé teszi a taggyűlések alapos előkészítését, a tárgya­lások idejének lerövidítését és a gyűlések hatékonyságának növeléséi. A kommunisták kö­telessége, hogy haladéktalanul törekedjenek a termelésben, a gazdálkodásban előforduló hi­bák, fogyatékosságok orvoslá­sára. Mivel a részlegszerveze­tek konkrétan az egyes szak­ágazatok problémáival foglal­koznak, erre az eddigieknél jobb feltételek alakulnak ki. — A szövetkezet pártszerve­zete nem kerül-e ilyen módon távol a falusi szervezetektől? — Erre nem kerülhet snr. Ügyelünk arra, hogy a részleg­szervezetek tagjai, a szövetke­zetben dolgozó kommunisták mint a lakóhelyükön regisztrált párttagok, részt vegyenek a községek pártéletében is, hoz­zájáruljanak az ottani feladatok teljesítéséhez. Tudjuk, hogy a szövetkezeti és a falusi párt- szervezetben is csak közös igyekezet vezethet sikerre. A szövetkezetben dolgozó kommu­nisták megígérték, hogy részt vesznek a falusi szervezetek taggyűlésein is és bekapcsolód­nak a pártmunkába. Az elkövetkező időszakra ki­dolgozott tervekben gondoltak a pártalapszervezet új tagok­kal való megerősítésére is. Az év végéig mindegyik részleg­szervezetben három új párttag- jelöltet vesznek fel. Kiváltkép­pen nagy gondot fordítanak a nők felvételére. A nődolgozók közül munkájukkal és maga­tartásukkal többen kiérdemel­ték, hogy a párt tagjaivá vál­janak. A kommunisták foglal­koznak velük, tájékoztatják őket a CSKP politikájáról, céljairól, küldetéséről. Az idén az új tag­jelöltek felét a nők közül akar­ják felvenni. Csernok elvtárs arról is tá­jékoztatott, hogyan készülnek a szövetkezet dolgozói a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 60. évfordulójának megün neplésére. — Az évzáró taggyűlésen a kollektív és egyéni felajánlások összegezése alapján több mint egymillió-ötvenezer koroila ér­tékű kötelezettségvállalást je­lenthettünk be. Mindenekelőtt azokon a munkaszakaszokon törekszünk az eredmények meg­javítására, amelyeken eddig bi­zonyos fogyatékosságok mutat­koztak. Ezt többek között új szocialista munkabrigádok meg­alakításával igyekszünk elérni. Az említett kötelezettségvállalá­son felül a Bálkai Állami Gaz­daság dolgozóinak versenyfelhí­vására szövetkezetünk minden tagja nyolc óra ledolgozását vállalta a rétek és legelők gon­dozására, hogy ezekről a terü­letekről minél több szálas ta­karmányt nyerjünk. Beszélgetésünk végén az el­nök hangsúlyozta: — Pártalapszervezetünknek minden feltétele megvan ah­hoz, hogy munkánk eredmé­nyes legyen. GÁL LÁSZLÓ Meg keii teremteni a dolgozók elégedettségének feltételeit A CKD Mozdonygyára pártbizottságának tapasztalatai 1977. IV. 2. František Rezníček, a prágai városi pártbizottság tagja, a CKD Mozdonygyár pártbizottsá­gának elnöke legutóbbi beszél­getésünk alkalmával üzeme termelési problémáin kívül a dolgozókról való szociális gon­doskodásra is kitért. Vélemé­nye szerint ugyanis a kettő szorosan összefügg egymással. A kedvező gazdasági eredmé­nyek legfőbb feltételét a dolgo­zók elégedettségében, első­sorban lakásproblémáik meg­oldásában látja. — Ha ugyanis a dolgozóknak — mindenekelőtt a család- alapításra készülő fiataloknak — lakást biztosítanánk, meg­szűnne a gépiparban mutatkozó nyomasztó munkaerőhiány — utal a gyár kötelékéből kiváló dolgozókra, akik vidéken a vá­rosihoz hasonló munkafeltéte­lek mellett korszerű lakást is kapnak. Ez a tény azt bizonyít­ja, hogy a megfelelő jövedelem ma már nem elsődleges kér­dés. A becsületes dolgozók munkáját mindenütt értékelik, s ezért ha a vállalat meg akar­ja tartani őket —, igyekeznie kell magához láncolni a dolgo­zókat, valamivel többet- nyújta­ni nekik. Vendéglátóm véleménye sze­rint ez a követelmény a lakás- építkezés valamennyi formájá­nak az érvényesítésével telje­síthető. Bevált módszer a sta­bilizációs lakások kiutalása is azok részére, akik arra kötele­zik magukat, hogy bizonyos ideig az üzemben dolgoznak. Ebből a szempontból 1976 a Mozdonygyárban valamivel eredményesebb volt az előző időszaknál. A fiatalok egyelő­re nem éppen örvendetes lakás- viszonyaiban azonba a kedvező fordulat — a felelős gazdasági vezetők és a pártbizottság minden igyekezete ellenére — csak néhány év múlva követker zik be. t Ezzel szemben lényegesen ja­vultak a munkafeltételek, kü­lönösen a kovács- és edzőmű­helyekben, amelyek gépesítésé­vel jóformán megszűnt a nehéz fizikai munka. A mozdonygyárban 63 kollek­tíva versenyez a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért. Számos csoport már viseli e megtisztelő címet. A kötelezett­ségvállalások a munkatermelé­kenység emelésére, a termelés hatékonyságának növelésére, a tervfeladatok túlteljesítésére irányulnak. A társüzemi kötele­zettségvállalások is beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. A komplex racionallzációs bri­gádok tevékenysége ugyancsak elismerést érdemel. Ha még többen tömörülnének ezekbe a brigádokba, még szebb eredmé­nyeket érhetnének el. A párt- bizottság a szakszervezettel karöltve azon fáradozik, hogy minél többen mondjanak véle­ményt a problémákról és meg­oldásukból is aktívan vegyék ki a részüket. — Nehézségeinket az értéke­lő párttaggyűléseken is megvi­tattuk. Sokat várunk a IX. szak- szervezeti kongresszustól, amely üzemünkben is lényegesen hoz­zájárulhat a helyzet javulásá­hoz, a szervező munka színvo­nalasabbá tételéhez — mondja a pártelnök. A közös tanácsko­zások lehetővé J.eszik majd a tartalékok további feltárását, ami azonban nem jelenti azt, hogy az üzem dolgozóinak lel­kiismeretes munkájával az ob­jektív nehézségek is egyszeri­ben megszűnnek. A pártelnök az országszerte ismert pana­szokra, többek közt a megké­sett anyagszállításokra hivatko­zik. Az üzem és a kivitelező vállalatok szorosabb együttmű­ködése, az igények kölcsönös tiszteletben tartása elengedhe­tetlen követelmény, közérdek. Ennek az elvnek a megszegé­se ugyanis hátráltatja a mun­kát, veszélyezteti a folyamatos termelést és felesleges ideges­ségre, kapkodásra ad okot. A tapasztalatok szerint a munkások többsége szívesen dolgozik, feltéve, hogy a kelle­mes környezetben rendelkezé­sükre áll mindaz, amire zavar­talan munkájukhoz szükségük van. Kétségtelenül jogos köve­telmény ez, teljesítéséhez azon­ban meg kell teremteni a felté­teleket. KARDOS MÁRTA Minden munkaszakaszon helytállnak A nők népgazdaságunk valamennyi ágazatában derekasan helytállnak, több esetben a férfiak munkateljesítményét is túlszárnyalva munkálkodnak a számukra kijelölt posztokon. Mint mindenütt, soraik között is a kommunista pártállású, el­vileg elkötelezett nők járnak elöl a példamutatásban, s maguk­kal ragadják asszonytársaikat. Ezt az erényüket domborítják ki tudósításaink is. A PIEŠŤANYI TESLA ÜZEM 423-as sz. műhelyében dolgozik a Gíderová Márta vezette 33 ta­gú szocialista inunkabrigád. Azonkívül, hogy terven felül havonta legalább 12 000 korona értékű áru kerül ki a kezük alól, mintegy 7500 koronát ír­nak jóvá az anyagtakarékosság számláján. A két évvel ezelőtt alakult szocialista munkabrigád telje­sítménye állandóan növekszik, s ami a legfontosabb, gyárt­mányaik minősége ellen sem lehet kifogás. Pártunk gazdaságpolitikájá­nak megfelelően a Teslában is a korszerű, gazdaságos, minden piacon értékesíthető termékek arányának növelése, az üteme­sebb termelés, a bővülő export, az anyaggal, energiával, mun­kaerővel való ésszerű takaré­kosság, a szervezettség kapja a hangsúlyt. Nem kétséges, eb­ben jelentős feladatot vállaltak magukra a gyár lelkes asszo­nyai NEMCSAK A FAKANÁL MEL­LETT. ündriásková Katarína elvtársnő boldog családanya, a Zlaté Moravce-i Calex Hűtő­szekrénygyár kiváló ésszerűsí- tője. A nőnapi ünnepségen „Az üzem kiváló dolgozója“ kitün­tetéssel jutalmazták a terme­lés korszerűsítése terén kifej­tett munkásságát. — Legfőbb érdemei közé tar­tozik — méltatta tevékenysé­gét František Géci, az üzemi pártbizottság elnöke —, hogy kezdeményezően megoldotta és korszerűsítette a szekrényleme­zek összeillesztését. Ez évente a gyártásfejlesztésben félmillió korona megtakarítást jelent. De napi feladatán túlmenően ak­tívan kiveszi részét a párt és az üzem társadalmi szerveze­teinek munkájából is. Nagy te­kintélynek örvend az egész üzem dolgozóinak körében. A Calex alkalmazottainak 60 százalékát a nők teszik ki, s az üzem vezetői messzemenően gondoskodnak számukra a jó munkaf élté telek megteremtésé­ről. Hogyan is nyilvánul meg ez a gyakorlatban? — Azt hiszem — válaszolta Ondriášková elvtársnő — ez természetes. Mert ahhoz, hogy a nők egybehangolhassák anyai küldetésüket a munkahelyükön betöltött kötelességükkel, és egyre nagyobb mértékben ve­gyenek részt a közéletben, rendszeresen létre kell hozni a feltételeket, noha így is na­gyobb gond hárul rájuk, mint a férfiakra. ÖTVENNYOLC TAGOT SZÁM­LÁL a CSSZBSZ pastovcei (ipolypásztói) helyi szervezete. A szövetség példás nevelőmun­kát fejt ki a lakosság körében. Szemléltető módon ismertették meg a falu polgáraival a ba­ráti Szovjetunió politikai, gaz­dasági, kulturális és a testne­velés terén elért sikereit. Cse- lekvően kivették részüket a ta­valyi képviselőtestületi válasz­tások előkészületeiből is. Mind­ez a szövetség helyi szerveze­tének élén álló Borbély Anna elnököt is dicséri, aki példá­san végzi feladatait a CSSZBSZ Szövetségi Központi Bizottsá­gában, valamint a Levicei JB választmányában is. Falvain- kon sok-sok ilyen elkötelezett társadalmi dolgozó nőre lenne szükség. NEMCSAK SZAVAKKAL, tet­tekkel is. Ezt a fontos elvet tar­totta szem előtt pártmegbízatá­sa teljesítésénél Bodoríkoyá Anna, a Šaštínske Stráže-i Ál­lami Gazdaság fejőnője, aki dolgozó nőtársai segítségével szocialista ifjúsági munkabrigá­dot szervezett. A fejőnők brigádja tavalyi termelési tervét 140,8 százalék­ra teljesítette. A gondjaikra bí­zott 114 tehéntől tehenenként 3800 liter tejet fejtek, 600 li­terrel többet a gazdaság elő­irányzatánál. — De ez nem csupán a mi sikerünk —• jegyezte meg Bodo- ríková elvtársnő. — Ebben je­lentős részük van a növényter­melés dolgozóinak, név szerint Jozef Vrtalík agronómusnak, aki az egész év folyamán gon­doskodott a jó minőségű ta­karmány biztosításáról. A szocialista munkabrigád tagjai a tavaly elért tejterme­lés szintjét ez idén tehenenként 150 literrel emelték. A Nagy Október 60. évfordulója tiszte­letére tett bátor kötelezettség­vállalásukban. A GYÁR BECSÜLETÉÉRT jel­szót tűzték zászlajukra a pú- chovi Május 1. Gumigyár ra- diálabroncsokat készítő üzem- részlegének dolgozó női, akik zömmel fiatalok, s a gyár szak­tanintézetében szereztek képe­sítést felelősségteljes munká­juk végzéséhez. — Üzemrészlegünk kollektí­váinak tevékenysége azonban kölcsönösen összefügg vala­mennyiünk munkájával — je­lentette ki Brojová Alenka sza­básznő. — Ezért is fontos, hogy mindahányan kifogástalan mi­nőségű munkát végezzünk, hi­bátlan darabokat adjunk ki a kezünkből. A fiatal szakmunkásnő az üzemrészleg kommunistáinak segítségével cselekvő aktivitás­ra serkentette társait, ami a gyártmányok jó minőségében is lemérhető. — A minőség nagyon fontos követelménye a radiálguinik gyártásának — szólt elismerő­leg munkájukról Štefan Holák mérnök, a gyár termelési igaz­gatója. — Hiszen 40 000-ről 90 000 kilométerre hosszabbí­tottuk meg az effajta gumiab­roncsok élettartamát. S mivel több mint 80 000 darabot expor­tálunk, az üzem minden poszt­ján kommunista becsülettel na­ponta meg kell küzdeni gyárt­mányaink jó hírnevének öreg­bítéséért. Ezt a szemléletet tovább erő­sítik a Május 1. Gumigyár törzsgárdájának munkásnői, akik értően eddig is beleszól­tak a termelési folyamatok szervezésébe, a gyártásfejlesz­tés bonyolult kérdéseibe. A NŐK ÜNFELÁLDOZÓAN TELJESÍTIK az igényes gazda­sági feladatokat a termelés minden szférájában. A legna­gyobb munkaerő-tartalékot is a nők jelentik. Ok elégítik ki az emelkedő munkaerő-szük­ségletet, amelyet a népgazda­ság fejlesztésének programja követel. Foglalkoztatottságuk 1948-tól félmillióval növeke­dett,’s arányuk 1975-ben orszá­gos viszonylatban elérte a nép­gazdaságban foglalkoztatottak 48 százalékát. Az ötödik ötéves tervidőszak eredményei bizo­nyítják legkifejezőbben cselek­vő részvételüket. Amikor párt­alapszervezeteink a fejlett szo­cialista társadalom építésére mozgósítanak, most is számít­hatnak a nők alkotó kezdemé­nyezésére. Ez a bizalom jele, és nagy felelősséggel jár. SZOMBATH AMBRUS

Next

/
Thumbnails
Contents