Új Szó, 1977. április (30. évfolyam, 90-118. szám)

1977-04-19 / 107. szám, kedd

P rága után a szlovák fővá­rosban nyílt meg a mai magyar alkalmazott mű­vészet tárlata, amelyen képet kapunk a szomszédos baráti or­szág iparművészetének legérde­kesebb törekvéseiről. A szocia­lista országok nagyarányú fej­lődésének idejében az építészet mind fokozottabban igényli a képzőművészettel való kapcso­latot. Mert roppant fontos a monumentális architektúra dísz­telen világának színezése, fel­oldása, az új lakónegyedek egyhangúságámik művészi alko­tásokkal való élénkítése. Ottho­konstruktív formálásúak, mázai eleven színűek, díszítőelemei erősen átírtak. Kovács Margit mesterfokú, egyéni jellegű, elra­gadó szobrai humánumot, ér­zést, derűs humort sugároznak. (Az öreg halász, Tere] er élők, Salome). Az utánuk következő középnemzedék merész lelemé- nyü művei modern középületek homlokzatát, külső és belső te­rét részben domborművekkel is díszítik. Csekovský Árpád ke­rámiakompozíció a magyar an­tifasiszta líra kiemelkedő kép­viselőjének, Radnóti Miklósnak emlékére készült, kit „végül is Sokarcú művészet A mai magyar alkalmazott művészet tárlata naink külső és belső környeze­tének esztétikája alakítja és gazdagítja tudatunkat. Az ipar­művészek higgadt vagy lázas kí­sérletezésekkel keresik az újat, a szépet a korszerű környezet kialakítására. A Művészetek Mázában jelen­leg a kerámia, a textil-, fém és az ötvösművészet eredmé­nyeinek egy részéről tájékozód­hatunk. A szépen válogatott anyag szárnyaló alkotóképzeleté­ről, ötletgazdagságról és for­mákban, színekben megnyilat­kozó harmóniáról vall. A kife­jezőeszközök gazdag skálája a realizmustól az elvontig terjed. A népművészet világából átörö­kített motívumokkal ősi és tel­jesen új formai elemek válta­koznak. Az alkotók nem merül­nek ki a önfeledt díszítő kul­túrában. Művészetüknek lélek-, és gondolatformáló sodra van. A legjelentősebb szerep a kerá­miáé. Az agyag művészei érté­kes tapasztalatokat szerezhet­nek a siklósi nemzetközi feszti­válokon. Sikereiket a Faenzában, Vallaurisban, Ravennában nyert kitüntetések (Benkő Ilona, Cse- kovszký Árpád, Janák Viktor, Schrammel Imre) fémjelzik. A modern magyar kerámiaművé­szet megalapítói a 86 éves Gá­dor István és Kovács Margit. Gádor tér- és épületplasztikái megültek, mert maga sosem ölt“. Garány József Pegazusa, Lantosa szabadon áramló művé­szi képzelet szülöttei. Majoros Hédi biztos esztétikai érzéssel formál faliképeket. Schrammel Imre kis méretű, finom hajlatú porcelán oszlopai fehéren csil­lognak. Lakások belső díszíté­seit képezik Gorka Lívia nemes egyszerűségű vázái. Kumposzt Éva üde, színes mázú kancsól, kerámia órája ötletes plasztikai dísszel egészülnek ki. Németh János a fazekashagyományok örököse. Kedves humor hatja át munkáit. Török János népi ihle­tésű figurái mulatságosak, gro­teszk arckifejezésűek. A legfia­talabbak: Pázmándy Antal, Thu- ry Levente, Szekeres Károly merész útkeresők. Monumentá­lis megoldású plasztikáik felü­lete egyszerű, formai elemeik ritmikusak. A megújuló európai textil- művészet élvonalbeli kép­viselője Ferenczy Noémi. Monumentális gobelinjei egyéni díszítményező felfogásúak. Ö szabott irányt a magyar textil- művészetnek. Ám a hagyomá­nyos gobelin a 60-as évektől fogva meglepő változásokon megy keresztül. „A faliszőnyeg a XX. század művészete". Ko­runk életérzésével van össz­hangban a sok új és különféle vegyes technikájú, rusztikus felületű, harsány és merész színösszeállítású vagy plaszti­kus falikárpit. Az alakot öltő szál anyaga: gyapjú, kender, len, juta, vagy szizál; szövik, fonják, kötik, csomózzák, prése­lik, varrják, horgolják. (Balázs Irén, Szilasi Anna, Szuppán Irén.) A lágyan a síkra simuló kárpit vagy kép (Szenes Zsu­zsa, Ardai Ildikó, Solti Gizella) felülete mozgó, dinamikus vagy szépen csengő szín- és forma­rímekben bővelkedik (Németh Éva). Vannak lengő szálú, át­tört vagy dombormű hatású, szabálytalan alakú, tért bekerí­tő és elválasztó munkák is, va­lamint kifejezetten textilplasz­tikák (Dobrányi Ildikó, Droppa Judit). Ezek a zömmel közületi rendelésre készült, középülete­ket ékesítő, s az otthonok derű­jét fokozó kisebb munkák sem csupán felületi szépségre törek­szenek, hanem jelentéssel töl­tik meg a motívumot. A fém- és főként az ötvösmű­vészet, a zománc régi eredetű, de korszerű műfajok. Mához szóló művészeik új ösvényeket törnek, hogy korunk nyelvén és igényeinek megfelelően fe­jezzék ki magukat. A miskolci fémművészeti kvadriennálén be­mutatott anyag egy töredéké­ben gyönyörködhetünk, Engels József zománcberakásos sárga­réz térplasztikája, Bardócz Bar­na Kék madara (falplasztiká­ja) igézik meg a szemet. Mu- haros Lajos mozgalmas alakos bronz falplasztikája, ezüst ser­legei, Nagy József sakktáblája, Bohus Zoltán krómozott acél- domborműve, Pölöskei József fénylő, hullámzó krómplasztikái is itt szerepelnek. A nemes anyagból eredetien formált szép kivitelezésű ékszerek (I-Iorváth Márton, Péri József, Péter Vla­dimír) és a herendi gyár ter­vezőjének, Kiss Évának porce­lán ékszersorozata különösen figyelemre méltó. A gazdag és tartalmas kiállí­tás megerősítője a szép és igaz megállapításnak: „A mű­vészet a legrövidebb út, amely embertől emberhez, nemzettől nemzethez vezet." BÁRKÁNY JENÖNÉ Diákok a színpadon A vizsga előtt izguló diák lámpalázával vár­tam a prágai Ady Endre Diákkör irodalmi színpadának és tánccsoportjának bratislavai fel­lépését. Néhány évvel ezelőtt még én is a prá­gai diákok kenyerét ettem, gondjaikban és örö­meikben osztoztam. Ez a vendégszereplés szá­momra nemcsak az elszállt diákévek felidézését jelenti, de a régi ismerősökkel, barátokkal való találkozást is. Húszéves fennállásuk óta először szerepeltek a diákkör tagjai -a szlovák főváros közönsége előtt. Volt tagjainak és az AED rendez­vényeire látogató szlovákiai főiskolák hallgatói­nak jóvoltából a diákkör régóta jó hírnévnek örvend, nyilvános szereplésen azonban most kell először bizonyítania: méltó erre a hírnévre. A műsor első részében az irodalmi színpad negyedórás Ady versösszeállítással tisztelgett a száz éve született költő emlékének. Ezt kö­vette a tánccsoport másfélórás műsora. Szlová­kia minden tájegységét képviselik a Prágában tanuló magyar diákok, ennek megfelelően a be­mutatott táncok is igyekeztek minél több táj­egységet magukba foglalni. A Falusi találkozó című tánc kelet-szlovákiai motívumokra épül. Csallóköz ma már alig ismert táncait a Csallóközi verbunk képviseli. Kozsár Miklós, a tánckar vezetője Közép-Szlovákia zenei anyagából merített a Leánytánc koreográ­fiájának készítésekor. Az előadás legegységesebb koreográgiájú, leg­magasabb szinten előadott táncai a Kállai ket­tős és a Kalocsai páros. Különösen az előbbi aratott hosszú, megérdemelt tapsot. Az előadás egyik érdekessége az oroszkai gyűj­tésű, Rózsa Sándor elfogását és halálát leíró népballada, melynek koreográfiáját szintén az együttes vezetője készítette. A tánckart kísérő zenekar a táncok szüneteiben gömöri és csángó népdalokat adott elő. Az előadás a közönség és a megjelent szak emberek körében egyaránt tetszést aratott. Utána a nézőtéren összegyűlt szereplők, AED vezetők és az érdeklődők között élénk beszél­getés, vita alakult ki. Legtöbben a diákkör, a prágai diákok élete, problémái, tervei felől érdeklődtek. SALAMON LlVlA (Az AED elnöke): Nagyon örülünk a meghívásnak, hogy Közép- és Kelet- Szlovákia után Nyugat-Szlovákiában is fellép­hettünk. A Szőttes és a CSEMADOK KB tette lehetővé számunkra ezt a mostani vendégszerep­lést, amit ezúton is köszönünk. Úgy érzem, a húszéves diákkör sikeresen mutatkozott be. An­nak jdején az AED a „Tanuljunk és művelőd­jünk“ jelszó jegyében kezdett dolgozni. Többszáz Prágában végzett AED tag az élet minden terü­letén kitűnően megállja a helyét. Hogy a műve­lődést is komolyan vesszük, azt a mai fellépés is igazolni igyekszik. Ezenkívül természetesen irodalmi esteket, szavaló és prózamondó vetélke­dőket, előadásokat, közös színház és moziláto­gatásokat, valamint közös kirándulásokat is szervezünk., Zachariás István (Az irodalmi színpad vezető­je): Három éve alakult színpadunk tavaly nyáron A kis herceg színpadi változatával sze­repelt Kelet-Szlovákiában. Komoly gondol okoz, hogy a tavalyi gárda nagy része ezidén a tánc­csoportban szerepel, így az eredetileg tervezett Salinger: Franny és Zooey cimű novellájának színpadváltozatát nem sikerült bemutatnunk. A mostani szereplőgárda nagy részét harmadikos, negyedikes főiskolások alkotják, ez szükségsze­rűen a hazai színpadmozgalomtól való elszaka­dást jelenti. A Jókai-napok mindig vizsgaidő- szakra esik, örülünk, ha oda egy megfigyelőt tudunk küldeni. Nagy öröm számunkra a Nép­művelési Intézet segítsége, így részt vehetünk az irodalmi színpadrendezői tanfolyamokon. Örömmel fogadnánk élenjáró irodalmi színpa­daink prágai vendégszereplését. PÖLHÖS ÁRPÁD (A zenekar vezetője) József Attila megzenésített verseivel léptünk fel két évvel ezelőtt az AED-ben. Kétféle feladatot teljesítünk: egyrészt a táncegyüttest kísérjük, másrészt önálló műsoraink is vannak. Kicsit szokatlan felállításban játszunk: az érsekújvári Császár Laci és a kecsói Hegedűs Géza hegedűn, a kalondai Tóth Laci bőgőn, én pedig furulyán játszom. Használunk még ritmushangszereket is (recés fát, köcsögdudát, stb). A tavasszal a tánccsoporttal együtt résztvesziink a zselízi orszá­gos népművészeti fesztiválon. Nyáron Gombaszö­gön és környékén fogunk turnézni. A közeljövő­ben lesz a főiskolások amatőr versenye. (ZUČV) Prágában, amelyre beneveztünk, most arra ké­szülünk. KOZSÁR MIKLÓS (A tánccsoport vezetője): Nagyon nehéz körülmények között kezdtünk. Kezdetben még terem se volt, ahol próbálhat­tunk volna. Végül a Cseh Műegyetem (ČVUT) gépészmérnöki karának SZISZ szervezete segí­tett. A zselízi Országos népművészeti napokon való részvétel megtiszteltetés számunkra, egyben kötelez is bennünket — szeretnénk helytállni. Külön öröm számunkra, hogy Quittner János ko­reográfiát készít tánccsoportunknak. Salamon Lívia: Hamarosan bábcsoportunk is lesz. A kassai Glóbusz bábegyüttes néhány volt tagja tanul Prágában, ők szervezik az együttest. Az április 23—24-én tartandó húszéves jubileumi találkozón, amelyre minden volt AED tagot szí­vesen várunk, azt hiszem, nem kell miért szé­gyenkeznünk előttük. Persze nem feledkezünk meg arról, hogy diákok vagyunk, életünkben első helyen a tanulás szerepel. Tanulmányaink befe­jeztével széles látókörű szakemberekként sze­retnénk hazatérni. OZOGÁNY ERNŐ 01 FIL MEK JAKAB (cseh) A barrandovi stúdió alkotói az utóbbi időben egyre céltuda­tosabban arra törekszenek, hogy minél sokrétűbben ábrázolják a gyermekek és a felnőttek kap­csolatát s a maga összetettsé­gében mutassák be a serdülő fiatalok világát. Ota Koval, a fiatal cseh rendező nem újonc a szakmában és nem is először nyúlt e témakörhöz. Már koráb­bi filmjeivel is (Lucia és a cso­dák világa, A fekete toll csapa­ta) igazolta, hogy behatóan is­meri a gyermeki lelkületet és érzékenyen közelít a témához. Mostani filmjében már nem­csak a gyermeki lélek sebezhe­tőségét, vagy a gyermekvilág sokszínűségét tárja elénk, ha­gébe. A legnagyobb gondot mégsem ez jelenti — mint ez később kiderül —, hanem az igazsággal való szembenézés. Mert Jakab apja nem Afrikában tartózkodott huzamosabb ideig, amint azt a fiúval elhitették, hanem évekig börtönben volt (hogy miért ,,ült“, ez a filmből nem derül ki). Az igazságra azonban fény derül. Jakab lassan tisztán kezd látni. A példakép, a szülői te­kintély csorbát szenved. Az éve’ ken át csodált apa, a gyerme­ki képzeletben óriássá hatalma­sodó férfi itt áll előttünk pő­rén, elesetten, szinte tanácsta­lanul, hogyan adjon elfogad­ható magyarázatot a történtek­Filip Renő a cseh film címszerepében nem tovább megy: a felnőttek jellemét, magatartását is bonc- kés alá veszi, párhuzamot von­va a két „világ“ között. Figye­lemre méltó, hogy alkotásában a felnőtteknek legalább olyan fontos szerepet szán, mint a gyermeknek, a „nagyok“ itt nem maradnak a háttérben; el­lenkezőleg, a konfliktusok hor­dozói. A konfliktus kibontása során azonban a gyermekek szemével láttatja a helyzetet, s ezzel megfelelő teret nyújt a „kicsik“ magatartásformáinak bemutatására. Jakabot, a film tizenegy esz­tendős főszereplőjét akkor is­merjük meg, amikor becsukja mhga mögött a gyermekotthon kapuját, s hat év után viszont­látja apját. Űj fejezet kezdődik mindkettőjük életében: Jakab­nak meg kell szoknia, hogy ezután az apjával fog élni, az apának pedig meg kell találnia az utat a dolgos társadalomba, a becsületes emberek közössé­CHILEi KANTÁTA re, a „jótékony“ hazugságra. A fiú vajon elég érett-e arra, hogy megértse a helyzetet, ho­gyan reagál a hidegzuhanyként ható igazságra? Ezek a kérdések állnak a film középpontjában. Ota Koval óvakodik a leegyszerűsítéstől, ügyel a történet hitelességére, s arra, hogy a fiúcska lelkivi­lágában lejátszódó konfliktus meggyőző legyen. Hiszen vég­ső soron ez a drámai konflik­tus semmivel sem jelentéktele­nebb, mint az élet egyéb nagy erkölcsi-etikai kérdései, annál is inkább, mert az emberi ma- gatártás, jellem fő vonásaival kapcsolatos. A rendező a jel­lemábrázolás során szem előtt tartotta a gyermeki lélek sajá­tosságait. Helyenként meg-meg- bomlik a film egyensúlya, főleg a túlzottan elmélyült ábrázolás­ra való törekvés miatt, a dra­maturgiai* fogyatékosságokat azonban meglehetősen sikerült áthidalni. (kubai) A múlt évi XX. Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztivá­lon a kubaiak Chilei kantáta című alkotása igazi vitaanyagot szolgáltatott a kritikusoknak. Nem is annyira a mű mondani­valója vonta magára a filmesek figyelmét, mint inkább az ábrá­zolásmódja. Hiszen a filmet Humberto Solas, a rendkívül érzékeny képi látásmódjáról is­mert művész rendezte, az a fia­tal kubai rendező, aki évekkel ezelőtt a Lucia című filmjével a moszkvai fesztiválon díjat nyert. A film a chilei múltból meríti témáját, a salétrombányászok 1907-es sztrájkját jeleníti meg. A rendező a pantomim, a zene, a világítási effektusok, a hatal­mas tömegjelenetek, a stilizált csataképek eszközeivel dolgo­zik. Monumentális kiállítású, erős érzelmi hatású műve a brechti hagyományokon alapu­ló színházi stílus megjeleníté­se. A Chilei kantáta tulajdon­képpen stilizált, színes és han­gos történelemkönyv, eltáncolt, elszavalt és elénekelt, lefényké­pezett ballada. Chile évszáza­dos forradalmi mozgalmainak története az avantgarde színház filmre ültetett formanyelvén, szavalókórusokkal, pátosszal. Humberto Solas a bányász- sztrájk és az azt követő meg­torló intézkedések felidézésével úgy szól a múltról, hogy állan­dóan éreznünk kell: a mai Chi­léről van szó, meg arról a harcról, melyet a chilei nép tu­lajdonképpen évszázadok óta folytat az -önállóságért, a tár­sadalmi haladásért, az emberibb életért. A film aktuálpolitikaí vonatkozása és ábrázolásmódja figyelmet érdemlő, az alkotás azonban nemigen követhető nyomon s különösen az európai néző számára nehezen emészt­hető. —ym— □ Az évek óta Franciaor­szágban élű Romy Schneiderről hosszú cikk jelent meg abból az alkalomból, hogy ötvenedik fimje forgatására készül. A Csoportkép hölggyel című film; ben hosszú idő után ismét né­metül szólal meg Romy Schnei­der. Igazi karrierje Franciaor­szágban kezdődött és folytató­dott. A most harmincnyolc éves Romy Schneider sikerére, nép­szerűségére jellemző, hogy egy nagy francia lap olvasói rá szavaztak, mint a legnépsze­rűbb filmszínésznőre. Nagy szó ez a franciáknál, akik sohasem lelkesedtek az idegenekért. Ro­my Schneidert mégis maguké­nak érzik. 1977. IV. 13.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents