Új Szó, 1977. április (30. évfolyam, 90-118. szám)
1977-04-18 / 106. szám, hétfő
A hadászati fegyverek korlátozása olyan probléma, amelyet meg lehet és meg kell oldani A moszkvai Pravda szerkesztőségi cikke a szovjet—amerikai tárgyalásokról Továbbra is a nemzetközi közvélemény figyelmének középpontjában állnak a nemrég Moszkvában megtartott szovjet —amerikai tárgyalások. A két fél álláspontjának objektív értékelése mellett Nyugaton és elsősorban az Egyesült Államokban napvilágot látnak különböző, a véleménycsere lényegét eltorzító koholmányok is. Nem változott a stratégiai helyzet Ismeretes, hogy a moszkvai tárgyalásokon központi helyet foglalt el a hadászati támadófegyverek korlátozásáról kötendő új megállapodás előkészítésével kapcsolatos kérdések megvitatása. Kétségtelenül olyan probléma ez, amely nemcsak a Szovjetunió és az Egyesült Államok, hanem a nukleáris háború veszélyének csökkentése, a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdulása szempontjából is létfontosságú. Ebből következik e probléma lránt világszerte megnyilvánuló élénk érdeklődés. Tisztában vannak ezzel a hivatalos washingtoni körök is, s ezért most megpróbálják kedvező fényben feltüntetni az amerikai fél álláspontját. Megkísérlik úgy beállítani a dolgokat, mintha az említett kérdésben folytatott tárgyalások pozitív eredményeinek elmaradásáért a Szovjetunió volna a hibás. A valóság ezzel szemben egészen más. A Szovjetunió által a múltban és jelenleg is folytatott következetes politika arra irányul, hogy az 1974 novemberében Vlagyivosztokban legfelsőbb szinten létrejött találkozó és a két fél között 1975 —1976-ban lezajlott hivatalos tárgyalásokon létrejött megállapodás alapján halogatás nélkül kidolgozzák, majd aláírják a hadászati támadófegyverek korlátozásáról szóló új megállapodást. Leonyid. Iljics Brezsnyev nemrégen elhangzott több beszédében, főként január 18-i tulai és a szovjet szakszervezetek kongresszusán mondott március 21-i beszédében megerősítette a Szovjetuniónak ezt az irányvonalát, melyet a szovjet fél Cyrus Vance amerikai külügyminiszterrel nemrégen Moszkvában folytatott megbeszélései során is követett. A Szovjetunió álláspontjának lényegét és az amerikai fél részéről a tárgyalásokon előterjesztett javaslatoknak elvszerű értékelését azon a sajtóértekezleten fejtették ki, amelyet a szovjet vezetőség nevében Andre/ Gromiko március 31-én rendezett. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az új megállapodásnak tartalmaznia kell mindkét fél egyenlőségének és egyforma biztonságának következetesen kifejezett elvét, meg kell határoznia azokat a korlátozásokat, amelyek hatásosan fékeznék a stratégiai támadó- fegyverek lázas gyártását, és amelyek ugyanakkor senkit sem juttatnának egyoldalú előnyökhöz. A Szovjetunió sohasem mond le törvényes érdekeiről és nem ír alá olyan megállapodást, amely ártana biztonságának. A Vlagyivosztokban létrejött megállapodása fő gondolata éppen az, hogy a hadászati tá- madőfegyverek korlátozásáról kötendő egyezmény alapvető paraméterei biztosítsák az érintett felek érdekeinek kölcsönösen elfogadható egyensúlyát az adott területen, miközben figyelembe vették a megállapodás létrejöttekor fennálló, s a megállapodás érvényességi ideje alatt kialakuló stratégiai helyzet sajátosságait. Vlagyivosztok óta nem következett be olyan változás a stratégiai helyzetben, amely befolyásolhatná az akkor hozott döntéseket. Következésképp, arra sincs szükség, hogy felülvizsgáljuk ezeket a döntéseket és azt a korábban kidolgozott megközelítési módot, amely a felek egyenlőségének és egyforma biztonságának alapján hatékony intézkedéseket irányoz elő a hadászati fegyverkezési hajsza megfékezésére. Vlagyivosztok nem a végállomás volt Ezzel együtt a Szovjetunió sohasem állította és ma sem állítja, hogy azok a korlátozások, amelyekről Vlagyivosztokban megállapodás jött létre, valamiféle végső szakaszát jelentenék a nukleáris fegyverkezési hajsza megállítására és a háborús veszély csökkentésére Irányuló erőfeszítéseknek. Mint ismeretes, mindkét fél abban állapodott meg, hogy az új megállapodás megkötése után folytatják tárgyalásaikat a stratégiai fegyverzet korlátozására és csökkentésére teendő további lépésekről. A Szovjetunió pedig állja szavát. Leonyid Brezsnyev tulai beszédében hangsúlyozta, hogy „a Szovjetunió, érthetően, kész tovább menni a stratégiai fegyverek korlátozásának kérdéseiben. Előbb azonban rögzítenünk kell azt, amit már elértünk, meg kell valósítanunk azt, amiben Vlagyivosztokban megállapodtunk. Már csak azért is, mivel az ideiglenes megállapodás érvényességi ideje ez év októberében lejár. Ezt követően azonnal el lehet kezdeni a tárgyalásokat a messzebbre mutató intézkedésekről. Különben úgy végződhetne az ügy, hogy újabbakat csatolnánk a megvitatandó kérdésekhez s ezzel méginkább bonyolítanánk és elodáznánk az egész feladat teljesítését.“ Ám milyen az amerikai fél álláspontja az új megállapodás előkészületei befejezésének a kérdésében? Milyen javaslatokkal érkezett a moszkvai megbeszélésekre az amerikai külügyminiszter? Mindenekelőtt az új washingtoni kormány kezdettől fogva olyan magatartást tanúsított, mintha semmi köze sem volna a Vlagyivosztokban létrejött megállapodáshoz, s mindahhoz, ami e megállapodás szerződés formájába öntésének érdekében történt. Ez már önmagában Is elfogadhatatlan. A nemzetközi helyzetnek ugyan miféle stabilitásáról beszélhetünk, ha minden amerikai kormányzat megtagadja az elődei által vállalt alapvető kötelezettségeket? Ami az amerikai fél konkrét javaslatait illeti, Washingtonban most mindenáron azt bizonygatják, hogy a Szovjetunió elé terjesztett két változat — az „átfogó“ és a „szűkebb“ — közül „egyik jobb volt, mint a másik“. Csak csodálkozni lehet azon — mondják —, hogy a Szovjetunió nem lelkesedett egyikért sem A „csomagterv "-változat lényege Most pedig nézzük meg, mi is valójában az „átfogó“, vagyis „csomagterv“-változat. Az amerikai fél a „csomag- terv“-változatban azt javasolta, hogy a hadászati fegyverhordozó eszközök Vlagyivosztokban 2400 darabban megállapított összmennyiségét 2000 vagy 1000 darabra, az egyidejűleg különböző célpontokra irányítható, több robbanófejjel ellátott rakéták indítóberendezéseinek számát pedig 1320 darabról 1200—1100 darabra csökkentsük. Első pillantásra vonzó javaslatnak látszik. De csak az első pillantásra. Az a javaslat, amely előirányozza a felek korábban megállapított mennyiségű hadászati fegyvereinek a Szovjetunióra és az Egyesült Államokra nézve is egyenlő nagyságú, lényeges csökkentését, nem vesz figyelembe egy sor, a Szovjetunió biztonsága ellen ható tényezőt. Nem veszi figyelembe a többi között az előretolt európai és ázsiai katonai támaszpontokon elhelyezett amerikai nukleáris eszközöket, az USA szárnyas rakétákat hordozó légierejét, s azt, hogy az Egyesült Államok szövetségeseinek is van nukleáris fegyverük. Ezért a javaslat csak egy célt szolgálhat: egyoldalú előnyüket biztosítani az Egyesült Államok számára. Az amerikai elképzelés nem érintené ezeket a nagyszámú nukleáris eszközöket, így ezek szerepe és jelentősége növekednék a Szovjetunió biztonságának kárára, ha végrehajtanák az interkontinentális ballisztikus rakéták, a tengeralattjáróról indítható rakéták és a ne- hézmobázó repülőgépek javasolt mértékű csökkentését. Hogy pontosan megértsük, mit rejtenek magukban az ilyen, Washington által „merésznek“ minősített javaslatok, csupán arra kell gondolni, milyen helyzetbe kerülnének a Szovjetunió és szövetségesei, ha mindkét fél maradéktalanul megsemmisítené összes interkontinentális ballisztikus rakétáit, tengeralattjáróról indítható rakétáit és nehézbombázóit. Mi történne aztán? Egy ilyen lépés megfosztaná a Szovjetuniót minden, az Egyesült Államok területének elérésére alkalmas eszközétől, de továbbra is a Szovjetunió közvetlen közelében hagyná az Egyesült Államok előretolt katonai támaszpontjain elhelyezett nukleáris harci eszközeit (mintegy 800 hordozó repülőgépet és földi telepítésű rakétát). A Szovjetunió közelében cirkálnának az amerikai repiilőgépanyahajók, fedélzetükön több mint 500, nukleáris támadásra alkalmas repülőgéppel. Az emjített lépés nem érintené az Egyesült Államok szövetségeseit sem, amelyeknek egy része saját hadászati fegyverrel rendelkezik. Ez a perspektíva természetesen tökéletesen megfelelne a Pentagon tábornokainak, de komoly tárgyalásokat nem lehet a partner naivitásából kiindulva folytatni. Washington szándéka Az amerikai „csomagtervnek“, amelyet az Egyesült Államokban csaknem úgy reklámoznak, mint a leszereléshez vezető úton tett történelmi jelentőségű lépést, elválaszthatatlan része az a megállapítás, hogy „a szárnyas rakéták, amelyek hatótávolsága 2500 kilométerig terjed, nem esnek semmiféle korlátozás alá“. Más szóval: a vlagyivosztoki megállapodással ellentétben, „zöld út“ biztosítását javasolják egy új típusú hadászati támadó- fegyver előállításához és fejlesztéséhez. A nagy hatótávolságú szárnyas rakéták indításuk helyére tengeralattjárón, felszíni hajókon, a legújabb típusú bombázógépek törzsében vagy azok szárnya alatt is eljuttathatók. Nem kétséges tehát, hogy a hadászati fegyverek közé tartoznak. Ennek minősítik ezt a fegyvert a hivatalos amerikai dokumentumok is. A nukleáris fegyverektől való függés mérsékléséről és a hadászati fegyverek „radikális“ korlátozásáról hangoztatott szavak mögött Washingtonnak valójában az a szándéka húzódik meg, hogy a megmaradó interkontinentális ballisztikus rakéták, a tengeralattjáróról és nehézbombázókról indítható ballisztikus rakéták mellett létrehozza a hadászati fegyverzet negyedik komponensét — az embereket ugyancsak nukleáris pusztulással fenyegető, nagy hatósugarú szárnyas rakéták ezreit és ezreit. A Szovjetunió a vlagyivosztoki megállapodásból kiindulva arra törekszik, hogy elzárja a hadászati támadófegyverek létrehozásáért folyó hajsza újabb csatornáját. Ezért határozottan fellépett és fellép a nagy hatósugarú szárnyas rakéták számának szigorú korlátozásáért. A szovjet és az amerikai fél nem csupán elvi megállapodást kötött arról, hogy az előkészítés alatt álló egyezmény tartalmazni fogja a szárnyas rakéták szigorú korlátozását is, hanem az 1975—1976-ban tartott megbeszéléseken közösen ki is dolgozták ennek a korlátozásnak konkrét változatait. A „levegő—föld“ típusú szárnyas rakétákkal kapcsolatban már meg is állapodtak egy formuláról, amelynek értelmében a 600 kilométernél nagyobb hatótávolságú szárnyas rakétákkal felszerelt bombázógépeket (minden gép több tucat ilyen szárnyas rakéta elszállítására képes) úgy kell kezelni, mint a több robbanófejes rakétákat, s az ilyen rakétákra megállapított mennyiségben figyelembe kell venni őket. Ami a tengeren és a szárazföldön telepített rakétákat illeti, nem sikerült megállapodni az e rakétákra vonatkozó korlátozás jellegéről. A Szovjetunió a maga részéről javasolta és most is javasolja, hogy tiltsák be az ilyen jellegű, 600 kilométernél nagyobb hatótávolságú rakétákat. Az új washingtoni kormányzat most félre akarja tenni mindazt, amit a megbeszélések során, nem kis erőfeszítések árán sikerült eddig elérni, és felülvizsgálni az előző amerikai álláspontokat. A 2500 kilométerig terjedő hatótávolságú, mind a három típusú szárnyas rakéták gyártását illetően ragaszkodnak a teljes szabadsághoz. És éppen ezek a szárnyas rakétáknak azok a „szigorú korlátozásai“, amelyeket az amerikai „csomagterv“ javasoltak, mint ezt most egyesek Washingtonban állítják. Az Egyesült Államokban pro- pagandisztikus, pontosabban csalárd célokra használják ki az amerikai félnek azt a javaslatát, hogy az előkészítendő egyezmény tartalmazzon egy olyan tételt, amely állítólag „bármiféle új fegyverrendszer“ létrehozását betiltaná. Az amerikai fél a valóságban azonban csak az interkontinentális ballisztikus rakéták új típusai, nem pedig általában új fegyverrendszerek fejlesztésének a betiltását javasolta. Továbbra sem akar hallani a szovjet félnek olyan új fegyver- rendszerek betiltására vonatkozó javaslatairól, mint amilyenek a Trident típusú tengeralattjárók és a B-l mintájú stratégiai bombázógépek az Egyesült Államokban és analóg fegyverrendszerek a Szovjetunióban, noha — mint nemegyszer említés történt róla —, e javaslatok továbbra is érvényben vannak. Szinte kínálkozik a kérdés, vajon miért nem akar erről hallani. Egyszerűen azért, mert a Pentagon tervei szerint a Trident tengeralattjárókat olyan rakétákkal akarják felszerelni, amelyek hatótávolságukat és hatékonyságukat tekintve nem maradnak el az interkontinentális ballisztikus rakétáktól. Azért, mert az új B-l bombázó tulajdonságai nagymértékben felülmúlják majd a jelenlegi amerikai bombázókét. A nagy hatótávolságú szárnyas rakéták pedig — amelyeket most oly kitartóan védelmez Washington — vajon nem új fegyverrendszert jelentenek-e? így fest a valóságban az a kijelentés, hogy az Egyesült Államok kész betiltani az „összes új fegyverrendszerek“ gyártását. Félreérthetetlen a szovjet állásfoglalás A már elért megállapodásoknak a Szovjetunió biztonsági érdekei kárára történő felülvizsgálására irányuló törekvést jelentenek az amerikai „csomagtervnek“ olyan tételei is, mint a meglevő interkontinentális ballisztikus rakéták korszerűsítésének betiltására vonatkozó javaslat és az a követelés, hogy csökkentsék a felére azoknak a szovjet rakétáknak a számát, amelyeket az Egyesült Államokban „túl nehezeknek“, vagy „túl hatásosaknak“ minősítenek. Ezek azonban olyan kérdések, amelyeket már régen megvitattak és kölcsönösen elfogadható alapon megoldottak további problémákkal együtt, amelyekről ezzel ösz- szefüggésben tárgyalások folytak. Az a törekvés, hogy a mostani tárgyalások során ezeket ütközővé tegyék csak azért, mert az Egyesült Államokban valakinek nem tetszenek a ml rakétáink, nem minősíthető másnak, mint a problémák halmozására Irányuló szándéknak, hogy egyre újabb akadályokat gördítsenek az új megállapodások kimunkálásának útjába. A fegyverkezés korlátozásával és a leszereléssel kapcsolatos kérdésekben állítólag újdonságnak minősülő, agyondicsőített amerikai „csomagterv“ közelebbi vizsgálata során teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy e terv nemcsak hogy nem tartalmaz semmiféle konstruktív kezdeményezést, hanem még csak komoly tanulmányozás tárgya sem lehet. Nyilvánvalóan nem Is tart igényt erre. Ezt világosan tudatták Cyrus Vance amerikai külügyminiszterrel is Moszkvában, bizalmas beszélgetéseken és nyilvánosan, a szovjet külügyminiszter sajtó- értekezletén. Ezért most hiába próbálják egyesek azt a látszatot kelteni, mintha a szovjet fél még nem adott volna végleges választ és még időre lenne szüksége, hogy — tekintettel „radikális jellegükre“ —* jobban átgondolja az új amerikai javaslatokat. E javaslatok értelme azon* ban teljesen világos, a vlagyivosztoki megállapodás teljes felülvizsgálását és a megállapodás útjába további akadályok gördítését jelentik. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban most olyan nézetek tűntek fel, amelyek beismerik, hogy az amerikai fél tudatában volt álláspontja világos elfogadhatatlanságának. Kérdés tehát, miért kellett ezzel az állásponttal érkeznie Moszkvába. Talán azért, hogy aztán a másik fél „hajthatatalnságáról“ beszéljenek? E taktika eredménye világos — a megbeszéléseken nem értek el haladást. Ám a várt propagandisztikus hatás is elmaradt. Az amerikai fél Moszkvában úgynevezett „szűkebb“ változatot is javasolt. Ez a változat is a vlagyivosztoki megállapodásnak és a belőle kiinduló további szovjet—amerikai megállapodásoknak a felülvizsgálását jelentette és egyáltalán nem felelt meg a stratégiai fegyverek korlátozásáról folytatott szovjet-amerikai megbeszélések céljának, sem feladatainak. Elég megemlítenünk, hogy e változat szerint valamennyi szárnyas rakéta a megállapodások keretein kívül maradna, azaz sem mennyiségi, sem minőségi korlátozás alá nem esne. Mindenki tetszés szerinti mennyiségben gyárthatna ilyen típusú rakétákat. Az az ígéret, hogy a szárnyas rakéták problémáját később, a következő tárgyaláson vitatják meg, semmitmondó ki- beszélés. Ha nem egyeznénk meg most, amikor a szárnyas rakéták gyártása még nem kezdődött meg. a lázas stratégiai fegyverkezés e veszélyes csatornájának elzárásáról, akkor sokkal nehezebb lenne a megállapodás akkor, ha majd gyártásuk teljes iramban megindul. A leszerelési tárgyalással kapcsolatos tapasztalatok ezt meggyőzően igazolják. (Folytatás a 4. oldalon)
