Új Szó, 1977. március (30. évfolyam, 59-89. szám)
1977-03-12 / 70. szám, szombat
Szükséges az ésszerű megoldás! 12 vagy 200 mérföld? A múlt év decemberében, majd idén januárban egyre- másra jelentették be az országok, hogy parlamenti felségvizeiket 12 mérföldről 200 mérföldes sávra terjesztik ki. Az alábbiakban arra keresünk választ, kik és miért indították el ezt a lépés- sorozatot. Az óceánok és a tengerek, csakúgy mint a szárazföld, mérhetetlen gazdasági kincset rejtenek magukban. A tenge rek mélyén rejlő nyersanyagok főleg az utóbbi években érdeklik a kutatókat és az egyes országok kormányait, ugyanis a szárazföld kincseinek nyersanyag-készlete becslések szerint fogyófélben van és a nyers- anyagárak egyre emelkednek. Csakhogy a tengerfenék és a tengerben élő állatvilág felhasználásával összefüggésben felmerül a kérdés, hogy kié is a tenger. Vajon meddig mondhatja magáénak valamely ország partmenti vizeit? A kérdés nem újkeletű, már mintegy két évtizeddel ezelőtt tárgyalások témája volt Genfben. Ekkor írták alá a parti vizek szélességére vonatkozó el-.« ső nemzetközi szerződést, amelyben a felek leszögezték, hogy a parttól számított 12 mérföldes körzet tekinthető az illető állam felségterületének. Csak e határon túl szabad a halászat, kutatás és minden egyéb tevékenység a többi ország számára. Ezt a konvenciót azonban nem írta alá annak idején minden ország és hatékonyságából azért is sokat vesztett azóta, mert a szerződést aláíró felek egyre másra szegték meg annak szövegét. A latin amerikai országok például már az 1960-as években egymás után terjesztették ki felségvizeiket 200 mérföldre, majd a hetvenes évek elején Afrika több országa is eképp cselekedett. Mivel ezek az intézkedések koordinálatlanok, egymástól függetlenek voltak, szinte várható volt, hogy később még komoly bonyodalmak, nemzetközi konfliktusok forrásai lehetnek. Valóban éles nézeteltérésre került sor emiatt a brit és az izlandi kormány között, az úgynevezett tőkehal háború során, amelynek előzményeként Izland 50 mérföldre terjesztette ki halászati övezetét és e sávon belül megtiltotta brit hajók halászatát. A feszült helyzet hónapokig tartott, de a felek ideiglenesen megállapodtak. Izland röviddel ezt követően már 200 mérföldre növelte halászati övezetét. A londoni kormány érthetően erre még felháboro- dottabban reagált. Viszont Izland azzal érvelt, hogy a szigetország jövedelmét szinte kizárólagosan a halászatból nyeri és attól tartanak, hogy az angol halászhajók jelenléte az izlandi partoknál veszélyezteti e megélhetés forrásait. (Izland exportjának 82 százaléka hal és halféloség). A helyzet any- nyira feszültté vált, hogy brit csónakegységek tűntek fel az izlandi halászati zónában, de konfliktusra mégsem került sor, mert tavaly májusban a két fél megegyezett abban, hogy brit hajók bizonyos meny- nyiségü halat kifoghatnak az említett vizeken. Nyilvánvaló volt tehát hogy nemzetközi fórumon kellett jendezni ezt a kérdést. A maratoninak mondható tengerjogi ENSZ-konjerencia e célból ülésezett hoszabb rövidebb megszakításokkal Genfben, Caracas ban, majd ismét Genfben és legutóbb tavaly New Yorkban. Tervek szerint a tengerjogi értekezlet idén májusban újítja fel munkáját. A szocialista országok véleménye szerint az ideális az lenne, ha 12 mérföldben szabnák meg a parti vizek szélességét. Egyes államok azonban, nem várva meg a tengerjogi konferencia újabb májusi fordulójának kezdetét, a múlt év végén és januárban egymás után jelentették be, hogy önkényesen 200 mérföldre terjesztik ki tengeri haláraikat. Először az í'SA, majd Kanada, a Közös Piac országai és Norvégia tett ilyen bejelentést. Vajon mit cselekedhetett a Szovjetunió az egyoldalú lépések láttán? Saját felségvizei gazdaságának védelmében arra kényszerült, hogy szinten kiterjessze halászati övezetét. Rákényszerült a rendelkezésre, amely azonban csak ideiglenes jellegű. Addig marad érvényben, míg a tengerjogi konferencia nem hoz általános érvényű, a Szovjetunió számára is elfogadható határozatot. A szocialista országok álláspontja amely a partmenti tengeri sáv szélességének megállapítását 12 mérföldben javasolta — teljesen logikus. Ugyanis, ha 200 mérföldben állapítanák meg a felségvizek határát, ez azt jelentené, hogy a partmenti államok a világóceánok 40 százalékát kisajátítanák. Például szélsőséges és abszurd nelyzetet teremtene ez a Földközi-tenger térségében, amelyet a környező országok tulajdonképpen egymás között osztanának fel. A problémát az is bonyolítja, hogy sokhelyütt két ország közötti tengeri távolság nem éri el, nemhogy a 200, de a 12 mérföldet sem. Tehát korántsem egyszerű a valóban igazságos határok megállapítása. Válság, amely használ a szívnek Az utóbbi években megszoktuk, hogy energia, nyersanyag és valutaválság ról van szó gyakorta a hírekben. Az említettekhez újabb társfogalom csatlakozott — a kávékrízis. Akár az előbb említett válságfajták, a kávékrízis is azzal jellemezhető leginkább, hogy rohamosan felszökött a kávé világpiaci ára. A kávétermelés közismerten nagy mértékben függ az időjárástól. Az elmúlt évben az éghajlati viszonyok kedvezőtlen alakulása tönkre tette több termelő ország kávétermését. Kolumbiában például tavaly rendkívüli áradások pusztították el ti termés nagy részét. Brazíliában szokatlanul kemény fagyok köszöntöttek be és így természetesen a kávécserjéic elfagylak. A többi kávétermelő ország sem mondhatta magát az időjárás kegyeltjének. Angolában éreztette hatását a jobboldali lázadók által kiprovokált háború, Guatemalában földrengés pusztított, Elefántcsontpart ültetvényei pedig a katasztrofális szárazság következtében kiégtek. Ezek ismeretében nem meglepő, hogy az elmúlt hónapban közzétett statisztikák szerint az 1976—77<es évben 15 százalékkal kevesebb kávé termett a világon, mint áz előző időszakban. Becslések szerint a legu- tőWH termés 62,f millió zsák lesz (1 zsák = 60 kg, a szerző megj.) Ebből Brazília 9,5 millió zsákot, Kolumbia 9 milliót, Ecuador 1,2 milliót, Costa Rica 1,5 milliót és Guatemala 2.55 millió zsákot termelt. Összehasonlításképpen a tavalyi terméseredmények a következők: Brazília 23 millió, Kolumbia 8,7 millió, Guatemala 1,5 millió zsák kávé. Ismert közgazdasági össze függés, hogy ha kevesebb áru kerül a piacra, akkor automatikusan magasra szökik annak az ára. Ezzel magyarázható, hogy az utóbbi hónapokban ugrásszerűen felszökött a kávé világ piaci árszínvonala is. Felmerül a kérdés, kinek jó ez a magas világpiaci ár? Kizárólag a termesztő országoknak, mert növeli bevételüket. A fogyasztók táborában persze senki sem örül annak, hogy kedvenc frissítő italához csaknem kétszeres áron juthat hozzá. A tőkésországokban, sőt a lenagyobb kávétermelő országokban is az utóbbi hónapokban ugyanis csaknem megduplázódott a kávé ára. Néhány példa erre (egy font = kb. fél Változnak az idők... Pár évvel ezelőtt a vállalkozók még annak örültek, ha olajlelőhelyekre bukkantak. Manapság abból gazdagodhatnának meg leginkább, ha kávé törne fel a földből, kg. ára dollárban kifejezve): Dániában 1,75-ről 3,50-re, Ausztriában 3,18-ról 4,49-re, Angliában 2-ről 3.40-re, Brazíliában 0,81-ről 1,66-ra és az USA- ban 1,28-ról 3,10-re emelkedett a kávé ára. Az ugrásszerű drágulás következtében tehát mindenki jobban meggondolja, naponta mennyi kávéadagot fogyasszon el. Orvosok egybehangzó véleménye szerint a kávé árának felszökése csak emberi egészségnek használ, mert általános tapasztalat szerint a kávézók többségben elállnak az eddig megszokott napi 4—5 adag elfogyasztásától. Inkább megmaradnak az egy, legfeljebb két adag kiürítésénél, de felmérések szerint a naponta 1—2 csészére csökkentett kávéfogyasztás alkalmából is gyengébbre főzik a fekete italt a korábbinál. S még a brazilok is —- kávétermelő nemzeti voltuk ellenére — drágábban isszák szokásos napi adagjukat. Az amerikai sajtó fanyar humorral azt írta erről a jelenségről, hogy az utóbbi időben az átlagos bérből élő munkáscsaládok asztalán a párolgó kávé fogyasztása szinte családi ünnep, esemény. Mi is kávéivó nemzet vagyunk, mégis zavartalanul hódolhatunk szenvedélyünknek, anélkül, hogy megéreznénk a világban bekövetkezett áremeléseket. Ha nem olvasnánk a lapokban, nem is tudnánk arról, hogy kávéválság uralkodik világszerte. Ez is egy olyan tényező, amely kézzelfoghatóan bizonyítja: szocialista országunk tervgazdálkodásának eredményeképpen képes arra, hogy a tőkés világ áremelkedéseinek hatását a minimálisra csökkentse a hazai piacokon, a kávé esetében olyannyira, hogy mi kávéivók a változatlan ár- szintből mit sem veszünk észre. Ha mégis le kell szoknunk a kávézásról, akkor azt csak azért tesszük, mert kezelő-orvosunk tanácsolja, nem pedig a magasabb kávéár parancsolja. Ne csak beszéljünk, gondolkodjunk is magyarul Dél tájban kerestem valakit a munkahelyén. — Takács kartárs után jött? — kérdezte az illető egyik munkatársa. — Ebédre ment, mindjárt visszajön. Amikor azt válaszoltam, hogy Takács tudtommal nem ment előttem az utcán, sem a folyosón, tájékoztatóm egy kicsit értetlenül nézett rám. Még jobban csodálkozott, amikor megjegyeztem, hogy attól tartok, Takács nem jön vissza mindjárt, mert ha már meghívták, bizonyára elidőzik egy kicsit. Lám, magyarul beszéltünk egymással, mégis félreértettük egymást. Miért? Mert akivel beszéltem, magyarul mondta, amit mondott, csak éppen nem gondolkodott magyarul, én pedig magyarul gondolkodtam, s éppen ezért nem értettem jól, amit ő mondani akart. Ha a kifogásolt két mondatot lefordítjuk szlovákra, mindjárt tisztázódik a félreértés.' Nézzük csak meg: Priiili ste z a kolegom Takácsom? Išiel na obed, hneď sa vráti. Hogyan is hangzik ez magyarul helyesen? Így: Takács kartársat keresi? (vagy: Takács kartárshoz jött?) Ebédelni ment (vagy: elment ebédelni), mindjárt visszajön. Ugyanis ha így mondom: Takács kartárs után jöttem — ez helyesen magyarul azt jelenti: 1. mögötte haladva jöttem, 2. nála később jöttem valahová. De azt semmi esetre sem jelenti, hogy Takácshoz jöttem, Takácsot keresem. Nincs módunk itt felsorolni az után névutónak, illetőleg személyragos formájának, az utánna határozószónak, igekötőnek, névutónak valamennyi jelentését. Azt azonban megállapíthatjuk, hogy az ü/án-nal az imént idézett (és helytelenített) értelmében a magyar nyelvterület más részein nem találkozunk, csak Szlovákiában; hogy nem találunk rá példát az irodalomban, és nem utal rá az Értelmező Szótár. Ne ,.tenyésszük“ hát ezt a kifejezésmódot, és ne mondjuk így: jöjjön el utánam a munkahelyemre, hanem így: keressen fel a munkahelyemen, vagy: föjjön el hozzám, mert ez magyarul csakis így helyes. Térjünk át most a másik kifogásolt kifejezésmódra! Miért nem helyes azt mondani valakiről, aki az üzemi étkezőben, a vendéglőben, a büfében vagy otton a mindennapi, megszokott ebédjét eszi, vagyis ebédel, hogy ebédre ment, illetve hogy ebéden van? Hiszen az ebéd déli étkezést jelent, az illető valóban elment stb. Csakhogy az ebéd szónak van egy másik jelentésárnyalata is: ebéddel egybekötött összejövetel, vendégül látás: Ha azt mondjuk: ebédre ment, ebéden van, ebéden vesz részt, akkor az ebéd szó éppen ezt a másik, mondhatnánk, „ünnepélyesebb“ jelentésárnyalatot hordozza. Ha tehát nincsen szó meghívásról, vendéglátásról, ünnepélyes összejövetelről, akkor bizony csak ebédelni megyünk, nem ebédre. Hozzátehetjük, hogy ez a kifejezésmód is a szlovákiai magyar nyelvhasználatra jellemző. Erre is csak azt mondhatom: kerüljük! Amit itt most elmondtunk, látszólag csekélység, s lehet, hogy akadnak majd, akik szőrszálhasogatásnak tartják. Pedig a nyelv tisztaságát sokszor ezek a látszólagos csekélységek jobban veszélyeztetik, mint a kirívóbb, feltűnőbb hibák. Nemegyszer kárhoztatjuk, azt a „tünetet“, hogy szlovák szavakat keverünk a magyar beszédbe, főként ha hivatalok, intézmények, rendeletek megnevezéséről van szó, vagy ha például egy-egy szakkifejezés, amelyet szlovákul tanultunk meg, nem jut magyarul az eszünkbe. Joggal kárhoztatjuk. De hadd tegyem hozzá, hogy ezek a feltűnő hibák, hanyagságok nem szerkezetében támadják a nyelvet. A beékelt idegen szó vagy kifejezés idegen test, azt a nyelv kiveti magából. Rosszabb a helyzet a látszólagos csekélységekkel, mert magyarul hangzanak, még nyelvtanilag is helyesek lehetnek, de ugyanakkor idegen szemléletet tükröznek. Ne engedjük eltompulni nyelvérzékünket, ne legyünk restek magyarul gondolkodni! MAYER JUDIT Megjelent a Pártélet 5. száma M Chicago Tribune karikatúrája] t Irta és összeállította: P. VONYIK ERZSÉBET A lap új száma A tavaszi munkák — minden pártszervezet és mindén kommunista ügye címmel figyelemre méltó vezércikket közöl Július Varga, a CSKP KB osztályvezetőjének tollából. Az írás arra keres választ, miként biztosíthatók felelősségteljesen a mező- gazdaság ez évi igényes feladatai. A lap új száma cikkeinek többsége a pártmunkával foglalkozik. A figyelmet mindenekelőtt A pártszervezetek januári és februári taggyűlései c. cikkösszeállításra hívjuk fel, melyben a Kladnói Acélművek, a smolenicei Chemolak, a myjavai Slovenská armatúra, a prágai Bulovka kórház, a Brandýs nad Labem-i Fejlődés Efsz, valamint a Prága V. kerülete pártalap- szervezeteinek értékelő taggyűléseiről olvashatunk. A pártmunka ugyancsak értékes tapasztalatairól számol be Jaroslav Hajn elvtárs, a CSKP Észak-morvaországi Kerületi Bi- zotságának vezető titkára a Döntők az össztársadalmi érdekek c. cikkben. Külön felhívjuk az olvasók figyelmét A párt formálása — állandó feladat c. cikkre, melyben P. Tomáš, az SZLKP Bratislavai III. Városkerületi Bizottságának vezető titkára a párt egységének és akcióképességének megerősítése terén kifejtett munka tapasztalatairól számol be. Szólnunk kell a lapnak A párt munka időszerű feladatai a gazdaságban, A polgári bizottságok választására készülünk. Az aktívan fejlesszük a gazdasági propagandát és agitációt, az Emelni a nők és az ifjúság szervezettségét és az' Alkotó teltekért c. cikkeiről is, melyek időszerű problémákat taglalnak. Felhívjuk a figyelmet az Eszmék és célok egysége c. cikkre is, mely a 30 éves csehszlovák—lengyel barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerződést méltatja. A lap új száma két, nagyon figyelemre méltó és igen időszerű kérdésekkel foglalkozó tanulmányt közöl. A kommunizmustól való félelem címűben a kommunizmus újabb és újabb sikereiről, ill. ellene szervezett különféle támadásokról s A szocializmus bázisának megszilárdításáért vívott harc címűben, mely A tanulmányozzuk a CSKP történetét c. sorozatban jelent meg, a jobboldali blokk és az antiszocialista erők kialakulásáról kapunk képet. A testvérpártok életébe három szovjet és egy mozambiki /A forradalom élcsapataf vonatkozású cikk nyújt betekintést. A világ kommunista és munkáspártjai c. sorozatban ezúttal a Vietnami Kommunista Párt, valamint a Kubai Kommunista Párt történetével ismerkedhetünk meg. (—}—) BE 1877. III. 12. 4
