Új Szó, 1977. március (30. évfolyam, 59-89. szám)

1977-03-11 / 69. szám, péntek

V I L Ä G PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1977. március Ti. PÉNTEK BRATISLAVA C XXX. ÉVFOLYAM 69. szám * Ára 50 fillér Üdvözlő táviratok í'szpf Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB ehö íiikara és Miloslav Hruškovič, a CSKP KB Elnökségének póttagja, az SZLKP KB titkára tegnap a Bratislava—Petržalka városnegyedbe látogatott, ahol megtekintette a negyed épitkezé- ét. Az SZSZK fővárosa negyedik városkerülete párt- és állami szerveinek képviselői, a beruházó és kivitelező szervezetek kép­viselői tájékoztatták a vendégeket az új Petržalka építésének urbanisztikai koncepciójáról. Ebben a városrészben mintegy 140 ezer ember talál otthonra. A mostani ötéves tervidőszakban a vá­rosrész két negyedében több mint 17 400 lakást építenek. Az idei terv 4412 lakásegység építésének befejezését irányozza elő. Jozef Lenárt és Miloslav Hruškovič elvtárs ezt követően közvetlenül a munkahelyeken megismerkedett az építkezési munkálatokkal. Képünkön: E. Újvári, az SZLKP IV. Városkeriileti Bizottságának vezető titkára és J. Kukliea, a városkerületi nemzeti bizottság ál- elnöke társaságában /ozef Lenárt és Miloslav Hruškovič elvtárs megtekintette az építkezések előrehaladását. (Felvétel: J. KolenCík — CSTKJ A párthatározatok teljesítéséért Ülést tartott a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága (CSTK) — Megtartotta 5. ülé­sét tegnap Prágában a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága. A tanácskozást Mi­l oš fakes, a CSKP KERB elnö­ke vezettu. A bizottság megvitatta azt az ellenőrző jelentést, amely is­merteti, hogyan vettek részt a Szövevtségí Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, valamint a Cseh és a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmezés­ügyi Minisztérium vezető kom­munista dolgozói a párt politi­kájának megvalósításában, ezen a területen, hogyan járultak hozzá a pártszervezetek a cé­lok valóra váltásához. A három minisztérium, továbbá a kerü­leti és a járási mezőgazdasági igazgatóságok, a* egységes földművesszövetkezetek és a mezőgazdasági vállalatok nagy erőfeszítéseket tesznek a XV. pártkongresszuson és a CSKP KB 1975 októberi ülésén jóvá­hagyat határozatok megvalósí­tásáért. A minisztériumok által az ellenőrzés után foganatosí­tott intézkedések a mezőgaz­dasági politika egységes érvé­nyesítésének elmélyítését, a mezőgazdasági igazgatóságok, vállalatok és az általuk közvet­lenül irányított szervezetek ! beleértve a tudományos kuta­tóintézeteket is) irányítása ha­tékonyságának növelését, a szervező és a kádermunka ja­vítását, a korábban jóváha­gyott intézkedések megtartásá­nak következetes ellenőrzését és a kitűzött feladatok megva­lósítása irűnti felelősség foko­zását célozzák. Ezenkívül a koncepciós munka megszilár­dítását, a felvetődött pioblé- mák idejében való megoldását, a hasznos tapasztalatok általá­nosítását és a gyakorlatba va­ló bevezetését is szolgálják. A mezőgazdasági és élelme­zésügyi minisztériumok párt­szervezeteik által jóváhagyott intézkedések arra irányulnak, hogy az apparátus munkájában érvényesüljön az igényesség és a felelősség követelménye, s hogy a pártmunka szorosabban egybekapcsolódjon a rrtíniszté- riumok feladatainak teljesítésé­vel. A bizottság a t továbbiakban foglalkozott a dolgozóktól 1976-ban érkezett levelekkel kapcsolatos ügyintézés kérdé­seivel és azokkal az ellenőrzé­sekkel, amelyeket a bizottság ugyancsak a dolgozók levelei­vel és észrevételeivel kapcsola­tos ügyintézésről a CSKP Köz­ponti Bizottságának osztályain, a pártlapok szerkesztőségeiben és a kerületi pártbizottságokon végzett. A bizottsághoz intézett levelek bizonyítják, hogy dol­gozóink szilárdan bíznak pár­tunk politikájában. Kifejezik azt a törekvésüket, hogy követ­kezetesen megvalósítsák a XV. pártkongresszus és a CSKP KB határozatait, felszámolják a népgazdaság irányításában, a vállalatok 'es az üzemek tevé­kenységében, valamint társa­dalmi életünk más területein és a felelős dolgozók munkájá­ban előforduló fogyatékossá­gokat. Az ellenőrzések tapasz­talatai azt mutatják, hogy a pártszervek és -szervezetek po­zitívan intézik a dolgozók le­(Folytatás a 2. oldalon) (ČSTK] — Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság elnöke táviratban fejezte ki jókívánságát Muamer Kadha­fi ezredesnek, a Líbiai Arab Szocialista Népi Állam általá­nos népi kongresszusa főtitká­rának tisztségébe való megvá­lasztása alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Ľubomír Štrougal, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság miniszterelnöke üdvözlő távira­tot küldött Abdái Atim LJbaj1 dimnak, a Líbiai Arab Szocia­lista Népi Állam általános népi bizottsága elnökének, Bohuslav Chňoupek külügyminiszter pe­dig dr. Alim Trikimet, az álta­lános külügyi népi bizottság titkárát üdvözölte. A szlovákiai újságírók kongresszusának előkészületei Céltudatos aktivitás — kedvező eredmények (ČSTK) — Megtartotta 15. ülését tegnap Bratislavában a Szlovákiai Újságírók Szövetsé­gének bizottsága. A résztvevők a szövetség március 25-én és 26-án esedékes kongresszusá­nak tartalmi, szervezési előké­szítésével foglalkoztak, vala­mint tanácskoztak az ezzel összefüggő káderkérdésekről. A tegnapi tanácskozáson részt vett Ján Škoda, az SZLKP KB osztályvezetője és Anton Kop- so, az SZLKP KB osztályvezető­helyettese. Miloš Marko, a Szlovákiai Újságírók Szövetségének elnö­ke beszámolójában értékelte a szövetségnek az 1972 ben meg­tartott kongresszus óta kifej­tett tevékenységét. Rámutatott azokra a pozitív eredményekre, amelyek az újságírók munká- (ában az elmúlt időszakban születtek, és felvázolta az új­ságírók további konkrét felada­tait a XV. pártkongresszuson jóváhagyott határozatok teljesí­tésével kapcsolatban. Leszögez­te, hogy ugyanúgy, mint a XIV. pártkongresszus határozatai, a CSKP XV. és az SZLKP leg­(Folytatás a 2. oldalon} BEFEJEZŐDTEK A CSEHSZLOVÁK—MAGYAR KÜLÜGYMINISZTERI TÁRGYALÁSOK Eredményesen fejlődő sokoldalú együttműködés Bohuslav Chňoupek csehszlo vák külügyminiszter csütörtö­kön délelőtt visszaérkezett Prá­gába Magyarországon tett hiva­talos baráti látogatásáról. A pá­lyaudvaron František Krajčír, a külügyminiszter első helyettese és a minisztérium vezető mun­katársai fogadták. Ott volt Hankó János, a prágai, magyar nagykövetség ideiglenes ügyvi­vője is. Budapest — Bohuslav Chüou- pek, a CSSZK külügyminiszte­rének a Magyar Népköztársa­ságban tett hivatalos baráti lá­togatásáról Budapesten cseh­szlovák—magyar közös közle­ményt adtak ki. Közleüíflv Bohuslav Cliüoupek magyarországi látogatásáról Púja Frigyesnek, a Magyar Népköztársaság külügyminiszterének meghívására Bohuslav Chňoupek, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság külügyminisztere 1977. március 7. és 9. között hivata­los, baráti látogatást tett Magyarországon. | A csehszlovák külügyminisztert fogadta Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és I.ázár György a Minisztertanács elnöke. Bohuslav Chňoupek és kísérete ellátogatott Békés megyébe, ahol találkozott a megye párt és állami vezetőivel s megismer­kedett a megye dolgozóinak életével. A külügyminiszterek áttekintették országuk kapcsolatainak fej­lődéséi és véleménycserét folytattak az időszerű nemzetközi kér­désekről. A Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság sokoldalú együttműködése a marxizmus—leninizmus és a szocialista internacionalizmus elvei alapján az élet minden te­rületén eredményesen fejlődik, hatékonyan szolgálja a két or­szág népeinek testvéri barátságát, és összhangban van a szocia­lista közösség érdekeivel. A miniszterek hangsúlyozták, hogy a kapcsolatok bővítésében kiemelkedő jelentőségűek Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitká­rának, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének és Ká­dár [ánosnak, az MSZMP KB első titkárának rendszeres talál­kozói, A szüntelen szélesedő és korszerű formákkal gazdagodó együtt­működés hatékonyan szolgálja a Csehszlovákia Kommunista Párt­ja XV. és a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusán el­fogadott, a fejlett szocialista társadalom felépítésére irányuló program végrehajtását. A külügyminiszterek megelégedéssel állapították meg, hogy tervszerűen és dinamikusait fejlődnek a kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok a két ország között. Az árucsere-forgalom­ban tovább emelkedett a termelésszakosítás, és a kooperációs megállapodások alapján gyártott termékek aránya. Meggyőződé­sük, hogy a KGST komplex programjának végrehajtásával a* együttműködés még hatékonyabbá tehető. 1 A külügyminiszterek méltatták a Szovjetunió Kuiumunista Párt' ja XXIV. és XXV. kongresszusán elfogadott, illetve továbbfejlesz­tett békeprogram történelmi jelentőségét. Ezt a programot a / Folytatás a 2. oldalon) Százhatvan hektáron vetnek tavaszi árpát a Holicei (Gellei) Efsz-ben. Képünkön: vetés előtt mű­trágyázzák a talajt. (Felvétel: B. Palkovic — ÖSTKJ

Next

/
Thumbnails
Contents