Új Szó, 1977. március (30. évfolyam, 59-89. szám)

1977-03-10 / 68. szám, csütörtök

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1977. március 10. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA XXX. ÉVFOLYAM 68. szám Ára 50 fillér KOMMUNISTÁK A KOHÓ- ÉS A GÉPIPARBAN A kohó- és gépipar feladatai álljanak a párt- és az állami szervek figyelmének homlokterében — hangsúlyozta harma­dik plenáris ülésén a CSKP Központi Bizottsága. E feladatok végrehajtásának biztosításával kapcsolatban az irányító és a politikai szervező munka leginkább bevált formáit és módsze­reit kell alkalmazni. Nem kis feladatról van szó. A terv elő­irányozza, hogy a kohó- és gépipar termelésének a hatodik ötéves terv esztendejében legkevesebb 70 százalékkal, míg e két iparág exporttermékei előállításának több mint 195 száza­lékkal kell növekednie. E feladatok teljesítése rendkívüli nagy igényeket támaszt a két iparág dolgozóival, de mindenekelőtt a kommunistákkal szemben. A fejlett szocialista társadalom építésének szakaszába lép­tünk. Amint ismeretes, ebben az új szakaszban számos felada­tot nem lehet régi, bevált, de már elavult módszerekkel tel­jesíteni. Űj, hatékonyabb módszereket szükséges keresni. A CSKP XV. kongresszusa hangsúlyozta, hogy sürgetőbben, mint, bármikor azelőtt a múltban, érvényesítsük a párt tevékenysé­gében a lenini munkastílust. „Létfontosságú ez a párt számá­ra“ — mondatta a XV. kongresszuson Gustáv Husák elvtárs. — A munkamódszer az adott szakaszban tehát ismert, és kö­vetkezetes alkalmazása a mindennapi gyakorlatban hozzásegít, hogy a kohó és a gépipar is teljesítse rendkívül igényes fel­adatait. A feladatok teljesítéséhez hozzásegít a racionalizálási, újító- és feltalálómozgalom. Tudjuk, bogy ez megvan a kohó- és a gépiparban is. Tudjuk azonban azt is, hogy e két ágazatban tavaly a bejelentett találmányoknak csak 44,5 százalékát, a benyújtott újítási javaslatoknak pedig nem egészen 40 százalé­kát valósították meg. Ha ezt a nemkívánatos helyzetet meg akarjuk szüntetni, akkor alkalmaznunk kell a lenini munka­stílus valamennyi alapelvét és vonását: tudományos és komp­lex hozzáállást, kritikát és önkritikát, a kollektív szellemet, a demokráciát és az ellenőrzést, s ki kell zárnunk munkánkból a szubjektivizmust és a formalizmust. Vannak más problémák is, amelyek megkívánják, hogy a ko­hó- és a gépiparban tevékenykedő pártszervek és -szervezetek — Kezdve az üzemektől egészen a tárca irányító szerveiig — alaposan foglalkozzanak velük, mégpedig a lenini munkastílus szellemében. Ilyen például a szakmunkásképzés. Szlovákiá­ban kilencezerrel kevesebb szakembert képeztek az ipari ta- nonc- és a szakmunkásképző iskolák, mint amennyit a terv előirányzott, másrészt a szakmát kitanultaknak mintegy 40 százaléka a népgazdaság más ágazataiban vállalt munkát. Ez arra mutat, hogy itt valami nincs rendben. Valami, ami igen komolyan veszélyezteti a népgazdaság szempontjából igen fon­tos két ágazat igényes feladatainak teljesítését a következő években. Elismerjük, hogy vannak bizonyos objektiv nehézségek is, aiii::!yek a kohó- és a gépipar említett más nehézségeit okoz­zák. Ámde ezeknek nem mindegyike valóban objektív nehéz­ség, ha ilyennek is jelölik meg őket. Sok van olyan, amely szubjektív jellegű. A búzát elkülöníteni az ocsútól, pontosan meghatározni, hogy ez vagy az az ok objektív vagy szubjektív jellegű, az elsősorban a kommunisák, a pártszervek és -szer­vezetek feladata, az ő kötelességük ez a lenini munkastílus érvényesítésének szempontjából is. A kohó- és a gépiparban tevékenykedő kommunisták felada­ta azonban nem merül ki a fogyatékosságok okainak feltárá­sában és kiküszöbölésében. Ugyanilyen felelősen kell eljár­niuk a párt vezető szerepe elmélyítésének és a tervfeladatok teljesítésének biztosítása terén is. A dolgozók felajánlási moz­galmának, szocialista versenyének ösztönzése: jelenleg főként a IX. szakszervezeti kongresszusnak és a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére, a terme­lés nagyfokú hatékonyságának növeléséért és a munka minő­ségének fokozásáért, a nyers- és az alapanyagok s a villamos- energia megtakarításáért folyó harc — olyan kötelességek ezek, amelyeket senki sem vesz le a kommunisták válláról, fis ugyanilyen fontos a párt tagállománya minőségi színvona­lának állandó emelése is, a párt ideológiai munkájának, po­litikai töinegmunkájának és agitációjának, a gazdasági propa­gandának és agitációnak elmélyítése, a párt és a nép kap­csolatának szilárdítása. A szlovákiai kohó- és gépiparban csaknem 40 000 kommu­nista dolgozik. Most nem kérdezzük, kevés- e vagy sok. Tény, hogy hatalmas erő, amely igen nagy tettekre képes. Ha ezt az erőt állandóan a minőség javításával, a politikai tudat növe­lésével és a kommunisták szervezőképességének erősítésével fogjuk fokozni, mégpedig személyes példamutatás, áldozatos munka és a dolgozókra gyakorolt pozitív ráhatás révén, ak­kor nem kétséges, hogy a kohó- és a gépiparban is teljesítjük az igényes feladatokat. És ez a lényeg. (Pravda) A szocialista törvényességre! Benépesült a határ Több mezőgazdasági üzemben befejezték az árpa vetését Ülést tartott a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának Elnöksége (ČSTK] — Az elnökség meg­tárgyalta a Nemzeti Front társ- szervezetei és az állami szer­vek között a szociálpolitika te­rületén fennálló együttműködés további elmélyítésére vonatkozó javaslatot. A javaslat, amelyet a Szövetségi Munka- és Szociá­lisügyi Minisztériummal, vala­mint a társadalmi szervezetek­kel együtt dolgoztak ki, Cseh­szlovákia 1976—1980. évekre szóló gazdasági és szociális fej­lesztési irányelveiből indul ki, amelyeket a CSKP XV. kong resszusa hagyott jóvá. Az elnökség ugyancsak jóvá­hagyólag tudomásul vette a Csehszlovák Nőszövetség KR plenáris ülésén hozott határo­zatokról benyújtott tájékozta­tást. Tanácskozása további részé­ben az elnökség megtárgyalta a Szövetkezeti Földművesek Szövetségének a tavaszi mező- gazdasági munkák előkészítésé­ről benyújtott tájékoztatását. Különösen örvendetes, hogy a Nemzeti Front szervezetei ter­mészetes kötelességüknek tart­ják, hogy — miként a tavalyi, rendkívüli nehéz viszonyok kö­zött végzett aratási munkák ide­jén — segítséget nyújtsanak a mezőgazdaságnak. A társadal­mi és a tömegszervezetek a Nagy Október 60. évfordulójára szocialista kötelezettségvállalá­sokkal segítenek az idén a vá­lasztási programok megvalósí­tásában, és segítik a mezőgaz­daságot. Az elnökség ülésének végén a Rokkantak Egységes Szerveze­te megalakulásának 25. évfor­dulójával kapcsolatos ünnepsé­gek előkészítéséről tárgyalt. Kádár János szívélyesen jogadta külügyminiszterünket. ' (Telefoto: CSTK — MTI) BARÁTI TALÁLKOZÓ Kádár János fogadta Bohuslav Chňoupeket Budapest — Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első tit­kára szerdán a Központi ■ Bi­zottság budapesti székházában fogadta Bohuslav Chňoupeket, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság külügyminiszterét. Lázár György, a Miniszterta­nács elnöke ugyancsak szerdán hivatalában fogadta a csehszlo­vák külügyminisztert. A szívélyes, baráti találkozun jelen volt Púja Frigyes külügy­miniszter, Barity Miklós, a Ma­gyar Népköztársaság prágai nagykövete, valamint dr. Václav Moravec, a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság budapesti nagykövete. BEFEJEZŐDÖTT AZ ELSŐ AFRO—ARAB CSÜCS Százszázalékos siker KaizMan Kairó — Kairóban tegnap dél­ben véget ért az első afro-arab csúcsértekezlet. Hatvan afrikai és arab or­szág küldöttségvezetői szerdán délelőtt zárt ülésen véglegesen jóváhagyták, majd nyilvános ülésen aláírták az arab világ és Afrika együttműködésének legfontosabb elveit és módoza­tait meghatározó öt dokumen­tumot. A „kairói deklarációt“ és az „akcióprogramot" az 1976. áp­(Folytatás a 2. oldalon) földbe vetették már el az árpa vetőmagját. A 300 hektár lu­cerna vetéséhez is elegendő ve­tőmagjuk van. Bogyai Ignác, a Dolný Bar-i (Albári) Efsz elnö­ke szintén arról tájékoztatott, hogy az árpa vetését már be­fejezték, tovább folytatják a talajelőkészítést, és már ké­szülnek a cukorrépa vetésére. A járás minden mezőgazda- sági üzemében jól megszervez­ték a munkákat, s minden fel­tételt megteremtettek a tava­sziak gyors elvetéséhez. A Rimavská Sobota-i (riina- szonftaati) járásban eddig több mint 1300 hektárnyi területen vetették el a tavasziakat. Ehhez az eredményhez a legnagyobb mértékben a Bátkai Állami Gaz­daság dolgozói, a Králi (Sajó- királyi), a Rimavská Seč-i (Ri- rnaszécsi) és a Včelincei (Mé- hi) Efsz dolgozói járultak hoz­zá. A mezőgazdasági dolgozók, akik a közép-szlovákiai kerü­letben elsőként fogtak hozzá a vetéshez, az idén 7880 hektár­nyi területen termesztenek majd tavaszi árpát, 500 hektá­ron zabot, tavaszi búzát pedig 300 hektáron. Ezenkívül több mint 2000 hektárnyi területet hüvelyesekkel, szójababbal és lennel, több mint 2300 hektár­nyit pedig cukorrépával vetnek be. J£özép-Szlovákia legtermé­kenyebb járásában már a követ­kező héten befejezik a gabona­félék vetését. k /Folytatás a 2. oldalon J A Dunajská Streda i (duna- •szerdahelyi) járás mezőgazda- sági üzemeinek dolgozói verő­fényes időben, gyors ütemben végzik'a tavaszi munkákat, /o- zef Mikulec, a járási Mezőgaz­dasági Igazgatóság főmérnöke arról tájékoztatott, hogy napon­ta ezer hektáron vetik el a répát. A gépek hosszabbított és két műszakban dolgoznak. Gon­dot okoz, hogy kevés a trakto­rok indításához szükséges ak­kumulátor. A főmérnök szerint a hatezer hektárnyi árpát a hét vége felé elvetik. Határszemle közben Sipos Emil, a Hubicei (Gombai) Ál­lami Gazdasági igazgatója ar­ról számolt be, hogy a tavaszi munkákra egyre jobbak a felté­telek. A tulajt főleg az éjsza­kai órákban készítik elő. Ko­vács István, a jurovái (dercsi- kai) Barátság Efsz elnöke örömmel közölte, hogy az árpa vetéséi már befejezték. Azon­ban nyugtalanítja őket, hogy kevés a gyomirtószer. Dömény János, a Trhové Mýto-i (Vásár­úti) Efsz elnöke elmondotta, hogy közel háromszáz hektár A svodíni Barátság Efsz tagjai jól felkészültek a tavaszi mező- gazdasági munkálatok megkezdésére. Felvételünkön Ján Csókás, a karbantartók v^' je (bal oldalon) és Ernest Halda egy trak­tor motorját javítja. (Felvétel: A. Pálüy — ČSTKJ (ČSTK) —- Prágában tegnap együttes ülést tartottak a Szö­vetségi Gyűlés Népi Kamarájá­nak és Nemzetek Kamarájának honvédelmi és biztonsági bi­zottságai. A képviselőknek az ügyészségek és a bíróságok fő feladatairól és a XV. pártkong­resszus utáni tevékenységéről fán Fejes, a CSSZSZK főügyé­sze és Josef Ondrej, a CSoZSZK Legfelsőbb Bíróságá­nak elnöke adott tájékoztatást. Hangsúlyozták, hogy az elmúlt évek folyamán megszilárdult hazánkban a szocialista törvé­nyesség. Jelentősen növekedett állampolgáraink jogtudata. Er­ről tanúskodik a bűnözés csök­kenő irányzata. A bizottságok tagjai tegnap megvitatták a csehszlovák—ma­gyar államhatár közös ellenőr­zéséről szóló szerződést is.

Next

/
Thumbnails
Contents