Új Szó, 1977. március (30. évfolyam, 59-89. szám)
1977-03-25 / 83. szám, péntek
Az előadás egyik jelenete (Gyökeres György felvétele) Variációk egy örök témára A SZŐTTES „SZERELMEK ÉS NÁSZOK“ CÍMŰ BEMUTATÓJÁRÓL A CSEMADOK KB népművészeti csoportja, a Szőttes, megalakulása óta nagy formai és tartalmi átalakuláson ment keresztül. A létrehozását követő időszak után a saját hang megtalálásán keresztül új, minőségileg magasabb szintet ért el a korábbi értékek megőrzése mellett. 1977-es bemutatójuk a „tiszta forrásból“ elvet igyekszik ötvözni a színház követelményeivel. Ez útkeresést jeleni a „néptáncszínház“ felé. Mivel tehát az előadás nem „tánc a táncért“ darabok bizonyos sorrendben való színpadra állítása, hanem egy meghatározott ér- zés- vagy gondolatsor megele- venítése, nagyon fontos a kom- pozíciós elemek meghatározása, amelyek tartalomközvetítő szerepet is betöltenek. A Szerelmek és nászok kompozíciója egyértelműen kontrasztokon alapul, amelyek közül a legkiemelkedőbb, az egész műsoron végigvonuló ellentét a különböző típusú férfiak, a személyük által képviselt etikai eszmék harca. Ehhez járul még a béke és a háború kibékíthetetlensé- gének ellentéte az első képben, a vérnász és a műsort záró optimista lakodalmi jelenet eltérő műfaji jellemzői, amelyek meghatározzák az egész előadás hangulatát. E kontrasztok értelmezése nagy jelentőséggel bír az előadás eszmei értelmét, továbbá a világlátást és-szemléletet tekintve. Az előadás első képe, Ág Tibor—Quittner János Katonakísérő és vérnász című kompozíciója az egész produkció egyik legsikerültebb, legkidolgozottabb darabja. Az első két tétel pregnánsan fejezi ki az elválás fájdalmas pillanatait, a búcsúzás feszült hangulatát. A férfiak elvonulása után a lélekharang megszólalása jelzi az eltávozottak halálát és vezeti be a siratást, az anya fájdalmát elveszített fiai felett. Az egész kép a háború értelmetlenségét, embertelenségét hangsúlyozza, amely eltipor minden tiszta emberi érzést. A következő kép, a Tavasz, (Ág Tibor — Quittner jános) az első jelenet ne- gációja; ezt példázza a kisze- bábu alakjában a tél, esetünkben a háború minden szörnyűségének kivitele a színpadról. Ezt követik a lányok játékai és táncai, amelyek a tavasz örömét és felszabadulását jelzik; itt talál egymásra a két szerelmes is. A harmadik kép, Busó Ján — Frimmel Michal Sas szerelem című kompozíciója az előző szerelem kontrasztjaként értelmezhető. E táncszámmal kapcsolatban ki kell emelnünk a gorál férfi, Spalek Ferenc teljesítményét, aki főleg a tánc első részében szuggesztív módon jelenítette meg a sas párkeresését. A következő rész. Busó Ján — Frimmel Michal Játékos szerelem — Harmónia sikere Dudek Ferenc szólótáncos mimikái, színészi képességeire épül. A férfi és a nő harmonikus kapcsolatát jellemző ter- chovai tánc szatirikus kifejezési módjíii a táncos adottságainak teljes kihasználásával Segítőtárs A szlovák Pedagógiai Könyvkiadó a közelmúltban igen hasznos és reprezentatív kiadványt adott ki az orosz szakos pedagógusok számára, Ogonyki druzsbi címmel. A kiadvány elsősorban az orosz nyelvi szakkö rökben, klubokban folyó munka megkönnyítését szolgáló segédkönyvként jelent meg, a Druzsba című folyóirat fennállásának 25. évfordulója alkalmából. A Druzsba ma már nélkülözhetetlen segítőtársa az orosz szakos pedagógusoknak és azoknak a tanulók nak, akik az orosz nyelv tanulásával behatóan kívánnak foglalkozni. Az Ogonyki druzsbi című kézikönyv több részből áll; a könyv egyes részei egy-egy temat'kus egészet alkotnak. Az első négy fejezet alkalmi költeményeket és prózai szövegeket tartalmaz a négy évszaknak megfelelő elrendezésben. Ezek az anyagok rendkívül jól felhasználhatók az egyes iskolai ünnepélyeken, a jelentős politikai és kulturális évfordulókról való megemlékezések alkalmával. A Szovjetunió népeinek meséit tartalmazza egy további fejezet, amely remek ízelítőt nyújt a sok nemzetiségű szovjet föld népeinek csodálatosan szép és örökbecsű népmeséiből. Juan Andrejevics Krilov, a tanítómesék világhírű orosz mestere külön fejezetet kapott a könyvben; a kiadvány hét verses tanítómeséjét tartalmazza. A könyv további fejezeteiben orosz közmondások és szólásmondások, találós kérdések, adomák is vannak. Az ifjú szovjetbarátok klubjai (meiyek Iskoláinkban már igen szép számban működnek), az öntevékeny művészeti szakkörök, az ének-, tánc- és színjátszó csoportok részére kitűnő segítséget nyújt a könyv további fejezeteiben közölt sok-sok vidám jelenet, ének (kottákkal) és tánckoreográfia. Az igen hasznos és tartalmas könyv összeállítói, Margarita Dianovská és Viera Lábuzová dicséretre méltó munkát végeztek. Richard Dubovský kifejező és színvonalas illusztrációi kitűnően egészítik -ki a remek segédkönyvet. SÁGI TÓTH TIBOR csak nyernek, ezért is aratott ez a rész méltó sikert. Az első rész zárójelenötében. Berki László — Balogh Márton Pusz tai szerelem című táncában üt közik össze a két ellentétes karakter, egy táncszámon belül. A második rész egységes kompozíció, amely három jellegzetesen eltérő néprajzi tájegységünk táncanyagát és tánc típusát mutatja be a három lányhoz járó napon, kedden, csütörtökön és szombaton. Az említett táncszámok (mindhárom esetben Ág Tibor Quittner János alkotásai) szinte a híres hegeli tézis — anti tézis — szintézis kapcsolatán keresztül jelennek meg. A Kedden Medvesalján a lírikus és harmonikus szerelmet, a leánykérést állítja elénk: a férfi verbunkjával kéri a lányt, aki igennel válaszol és csatlakozik táncával. Ezt követi a férfiak verbunkja, amelyet azonban a szerelmespár — egyiivétartozá- sukat kifejezve — együtt táncolja. A Csütörtökön Kéménden a csalogató csárdást és a sallai verbunkot követő friss tételen keresztül a csalogató csárdás negatívumait és ellentéteit emeli ki. Ezt követik a Szombaton Ipolyvidéken lakodalmi képei. Az Anya és szerelem — a műsor záró jelenete a harmonikus szerelem célbaérkezését mutatja be. Ha elemzésünket a kompozíciók boncolgatásával kezdtük, meg kell állnunk az arányviszonyok mellett is. Itt tapinthatunk rá az előadás néhány gyenge pontjára, mivel eltéréseket figyelhetünk meg az egyes stilizációs szintek között. Magyarán a folklórhoz való különböző viszonyulássá) találkozunk a színpadkép, az éneklés, az összekötőszöveg és a táncprodukció esetében. A népművészettől tudvalévőén a dekoráció és az összekötőszöveg esett a legtávolabb. A most látott műsorban elsősorban az éneklés volt egyértelműen népi ih- letettségű. Itt dicsérjük meg Pereszlényi Irén teljesítményét, aki az anya szerepében ragadtatta tapsra a közönséget. A táncosok teljesítménye nem volt egyenletes. Ott éreztük meggyőzőnek a produkciót, ahol a táncolás színészi képességekkel párosult. Ez különösen a nőknél hiányzott többször. A zenekar csaknem minden amatőr együttes egyik fájó pontja, s ez alól a Szőttes sem kivétel. Bíráló megjegyzéseink rész-- leteket érintenek, egészben véve a műsor megérdemelt sikert aratott. Elismerést érdemel, hogy csaknem kizárólag szlovákiai magyar folklóranyagra támaszkodik. Ez elsősorban Quittner János művészeti vezető és más munkatárs érdeme. A megkezdett utat azért is helyesnek tartjuk, mert a népművészet megragadásának és értelmezésének hazai viszonylatban egyik új lehetőségét fedezte fel az együttes. MÉSZÁROS ANDRÁS Átkarollak nagyvilág A halhatatlan Beethoven Százötven évvel ezelőtt, 1827. március 26-án halt meg Ludwig van Beethoven, minden idők egyik legnagyobb zeneköltője. Kortársai közül, habár sok tisztelője és csodálója volt, csak kevesen tudatosították, hogy halálával nemcsak Bécs lett szegényebb, de az egész világ elvesztette azt a művészt, akivel valami egészen új kezdődött a zene történetében. „Olyan őszinte, forró, olyan leplezetlen, amilyen zene még sohasem volt — nem elringat, hanem felébreszt, nem mákony és nem bűvészkedés, hanem a valóság roppant felmutatása, vallomás és himnusz, védő- és vádbeszéd, kiáltvány az emberiséghez ..." — írja Szabolcsi Bence Beethoven zenéjéről. A XVIII. század Európájában a zene igazi nagyhatalom, a derű és gondtalanság művészete. A derű és gondtalanság mögé pillantva azonban láthatjuk a kor ellentétekkel teli, nyugtalan hangulatát, a felszínalatti forrongást, a megrázkódtatásokat és válságos fordulatokat. Ennek a századnak a végén bukkan fel Bécsben, az európai zenei élet egyik központjában Ludwig van Beethoven, a fiatal bonni származású zeneszerző. A zilált családi körülmények között felnőtt fiatalembernek boldogtalan gyermekkora volt. Züllésnek induló, iszákos apja és beteges édesanyja nem tudták biztosítani a tehetséges gyermek rendszeres zenei neveltetését, s ez már korán függetlenségre késztette Beethovent, aki bámulatos képességeivel autodidaktaként fejlesztette tudását és tehetségét. Az egyik leghőbb vágya volt, hogy Mozart tanítványa legyen, akit akkor minden élő mesternél nagyobbra becsült. Sajnos, mire végleg Becsbe került, Mozartot már nem találta életben. Tanulmányait ekkor Haydnnál, Schenknél, Albrechtsbergernél és Salierinél folytatta, de ezek a pusztán mesterségbeli tanulmányok nem nagyon lelkesítették. Önálló utakra vágyott. Bécsi hírnevét a város szinte páratlan zenekedvelő és műértő arisztokráciájának házikoncertjein alapozta meg. Bécs akkor a zongoraművészet igazi mekkája volt, s a zongorajáték ragyogó mesterei mellett csakhamar feltűnt Beethoven is, aki rövidesen túltett rajtuk játékának forradalmian ható, újszerű, titáni erejével. A főúri körökben hamarosan nagyszerű pártfogókra talált, akik nemcsak zongoraművészi sikereit, hanem zeneszerzői kibontakozását is elősegítették. így került be Lichnowsky herceg, Lobko- witz herceg és Razumovszkij gróf, orosz követ neve a zenetörténelembe. De Beethoven nem szórakoztatni akarta főúri pártfogóit, s nem is gyönyörködtetni, hízelegni, játszani és simogatni akart. Merész újításaiban addig ismeretlen telthangúság kapott helyet, zenéjének gigászi ereje a művész megalkuvást nem ismerő, a szabadságot imádó szellemét tükrözte. A művészet és a társasági konvenció viszonyát Beethoven később így fogalmazta meg: „A világ olyan zsarnok, aki elvárja a hízelgést, hogy kegyesnek mutatkozzék, az igazi művészet azonban önmaga ura s nem tűri, hogy hízelgő formákba kényszerítsék.“ Ezt a hatalmas művészi beérkezést, melyet Beethoven az 1808 decemberében rendezett nagyszabású hangversennyel pecsételt meg, csak kevéssé befolyásolhatták azok a szakmai támadások, amelyek művei újszerűsége ellen irányultak. Az igazi zeneértők akkor azonban már ismerték III. szimfóniáját, az Eroicát, a hősiesség himnuszát, az V. szimfóniáját, melyben a III. szimfóniából megismert hőst Beethoven közelebb hozza, emberibbé alakítja az örök embert, akinek az a sorsa, hogy küzdjön és győzzön s meglátták szerzőjének géniuszát, akinek mondanivalója az egész emberiséghez szól. Ö volt korának első zeneszerzője, aki belső szükségletének érezte, hogy a nagy tömegekhez szóljon, aki arra törekedett, hogy a zene az emberiség kulturális éleiének szerves része legyen. Alkotóereje teljében érte e legiszonyúbb csapás, mely zeneszerzőt sújthat. Egy idő óla különös hallási zavarok jelentkeztek nála, s 1801 nyarán már bizonyossá vált, hogy fülbaja gyógyíthatatlan, mely a következő évtizedben teljes süketséghez vezetett. Az 1800 és az 1802 esztendők közötti idő kétségbeesésének időszaka. Erről több levél is tanúskodik. A levelek Beethoven fá jdalmát, rémületét tükrözik, tartalmuk nyomasztó és gyötrelmes. Az életbe vetett hitét azonban mégsem vesztette el, erről tanúskodik a híres „végrendelet“, a „heiligenstadti testárnentum". Ez a levél megrendítő vallomás az élet nagy- szerüségéről és szépségéről is az életszeretete az, ami nem engedi lebukni a zeneköltőt, és kiragadja halálos kétségbeeséséből. Hallásának fokozatos gyöngülése miatt a zongorajátéknak búcsút kellett mondania. A zongoraszólamokat ekkor már híres tanítványai — mint például Carl Czerny — játszották a mester zongoraversenyeiben. A zeneköltő az alkotómunkához menekült, figyelme fokozottabban az irodalom felé fordult, amit vokális müveinek gyarapodása is jelez. Élete utolsó szakaszában a nagy zeneszerző visszavonultan élt, kerülte a nyilvánosságot, az embereket, teljesen magába zárkózott. Ebben a magányosságban születtek meg legnagyobb müvei, melyeket már régen érlelt magában. Ezekben az alkotásokban a zene régi nyelve végleg kiszabadul a korábbi kötöttségek világából, bennük az öregedő, beteg zeneszerző szól az emberek milliói« hoz, öleli át az egész emberiséget. A felfokozott indulatok és érzelmek magas fokú izzása áttör minden korlátot, minden addigi szabályt, hogy feldúlja és megrázza a világot. Ez a zenekültő válasza a sok-sok bánta lomra, csalódásra és fájdalmas nyomorúságra, melyekkel a sors sújtotta. A Missa solernnist és a IX. szimfóniát, a két párhuzamosan keletkezett gigászi szerzeményt, méreteiben és kifejező erejének mélységében gyakran hasonlítják Michelangelónak a Sixtusi kápolna falaira festett freskóihoz. Beethoven a IX. szimfónia utolsó tételében Schiller ódájának megzenésítésével, az emberi hang révén fejezte ki a legérzékletesebben mondanivalóját, melyet az óda egyik sora jellemez a legjobban: Kmhermilliók, átkarollak, csókom vedd, ó Nagyvilág! A magyar zenei életnek igen jelentős kapcsolata volt Beethoven zenéjével. Tanítványok, barátok és mecénások egész sora fémjelzi ezt a kapcsolatot. A budai és pesti hangversenyek, a martonvásárhelyi nyarak, a pozsonyi és kismartoni bemutatók hatalmas inspirációt jelentettek a kor magyar zeneszerzőinek. Pozsonyban a Missa solemnis 1835-ben került először közönség elé. Ezután évenként előadták ezt a hallatlanul igényes művet. Egyetlen operájában, a Fide- lióban mindig visszatért az emberiség szabadságvágyának dicsőítéséhez. Az öröm, a fájdalom, a szeretet, a szenvedély — azok az érzelmek, melyek műveiben állandóan jelen vannak — a teljes életet tükrözik. Természetszeretete, melyet legszebben a VI. szimfóniájában énekelt meg, összekötő kapocs volt külső és belső élete között. A zenéjében rejlő hatalmas emberi és művészi példa örök értékű, nemcsak a kortársai és az utánuk következő nemzedékek számára, hanem számunkra is és erkölcsi erejével a jövő emberére is hatni fog. 1827 tavaszán az egészségét megtámadó súlyos kór, a leggondosabb orvosi kezelés ellenére is felőrölte szervezetét. Temetésén, amerre a gyászmenet elhaladt, ezres tömegek álltak sorfalat az utcákon. A währingi temetőből tetemét hatvan év múlva vitték át Bécs város központi temetőjébe, a Zentralfriedhofba. Sírkövén nincs más felirat, csak egyetlen szó: Beethoven. SCHLOSSER KLÁRA 1977. III. 25.
