Új Szó, 1977. március (30. évfolyam, 59-89. szám)

1977-03-24 / 82. szám, csütörtök

Gustáv Husik lészvétfôviiala (ČSTK) — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasá­gi elnök táviratot küldött a Kongói Munkapárt Központi Bi­zottsága Katonai Bizottságá­nak; a táviratban a CSKP Köz­ponti Bizottsága nevében és sa­ját nevében mély részvétét fe­jezte ki Marien Ngouabinak, a Kongói Munkapárt Központi Bizottsága elnökének, a Kongói Népköztársaság elnökének meggyilkolásával kapcsolatban. A táviratban hangsúlyozza, ✓ / /. / hogy Marién Ngouabi személyé­ben a Kongói Népköztársaság népe és az afrikai országok nemzeti felszabadító mozgalma olyan fontos politikai szemé­lyiséget veszített el, aki egész életében határozottan küzdött az imperializmus és a gyarma­tosítás ellen, országa szabad­ságának és függetlenségének megszilárdításáért, és egy szo­ciális szempontból igazságos társadalmi rendszer felépítésé­ért. • *■ Lakásépítés a Szovjetunióban J. Lenárt és M. Hruškovič kiáliítás-látogatáson (ČSTK) — Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára és Miloslav Hruškovič, a CSKP KB Elnökségének póttagja, az SZLKP KB titkára tegnap Bra­tislavában a CSSZBSZ székhá­zában Nyikolaj Andrejevics Goncsarov bratislavai szovjet főkonzul jelenlétében megte­kintették a „Lakásépítés és já­rulékos beruházások létesítése a Szovjetunióban“ című kiállí­tást. A tárlat számos modell és kép segítségével dokumentálja azokat az eredményeket, ame­lyek a Szovjetunióban a lakás­építés és a járulékos beruházá­sok létesítése terén születtek, ismerteti a szovjet építőipari dolgozóknak az építés iparosí­tása terén elért eredményeit és azokat a módszereit, ame­lyekkel csökkentik a munka­igényességet és meggyorsítják az építkezések befejezését. A mostani ötéves tervidőszakban a Szovjetunióban mintegy 100 milliárd rubelt fordítanak la­kásépítésre. Évente több mint kétmillió új lakást adnak át. A Szovjetunióban a lakbér egy átlagos család kiadásainak alig négy öt százalékát teszi ki. A Szovjetunióban a legalacso­nyabbak a lakbérek a világon. Jelenleg a Szovjetunióban több, mint 380 a nagyméretű épületelemeket gyártó házgyá­rak száma, e gyárak évente több mint 46 millió négyzetmé­ter alapterületű lakáshoz gyár­tanak elég épületelemet. A la­kóházaknak a nagyméretű ház­gyári elemekből való építése lehetővé teszi az építési költ­ségek 6—8 százalékos csök­kentését, a munkaigényesség jelentős csökkentését, és az építési idő 30—40 százalékos lerövidítését. Ülést tartott a CSKP KB ideológiai bizottsága (ČSTK) — Prágában tegnap ülést tartott a CSKP Központi Bizottságának ideológiai bi­zottsága. A tanácskozást Josef Havlín, a CSKP KB Titkárságá­nak tagja, a KB titkára vezet­te. A szocialista országok kom­munista és munkáspártjai kép­viselőinek szófiai tanácskozása utáni ideológiai munka felada­tairól bevezető beszámolót Va­sil BiTak, a CSKP KB Elnöksé­gének tagja, a KB titkára, az ideológiai bizottság elnöke tar­tott. A bizottság tanácskozására meghívták a CSKP KB osztály- vezetőit, a párt egyes intézmé­nyeinek képviselőit, a kerületi, valamint a prágai és a brati­slavai városi pártbizottságok ideológiai titkárait, a tömegtá­jékoztatási eszközök képvise­lőit és a CSKP KB lektori cso­portjainak képviselőit. Gázrobbanás a Karvinái Csehszlovák Hadsereg bányában A szövetségi miniszterelnök a szerencsétlenség színhelyén (ČSTK) — Gázrobbanás tör­tént kedden a délutáni műszak idején a K'arvinái Csehszlovák Hadsereg Bányában. A mentő­osztagok, a bányászok és a technikusok rendkívüli erőfe­szítése és áldozatkészsége elle­nére a szerencsétlenség halá­los áldozatokat követelt. A robbanás idején a szerencsét­lenség által sújtott helyen 40 bányász dolgozott. Eddig 26 személyt emeltek ki a szeren­csétlenség helyéről, köztük 17- et holtan, 9-et sebesülten. A CSKP Központi Bizottsága, a szövetségi kormány és a Szakszervezetek Központi Taná­csa mély megrendülését fejez­te ki a tragikus bányaszeren­csétlenséggel kapcsolatban. Ez­úton nyilvánítják ki mély részvétüket a szerencsétlenül jártak hozzátartozóinak család­tagjaik elvesztése miatt. A tragikus esemény olyan időszakban történt, amikor a párt-, a szakszervezeti, a kor­mány- és a gazdasági szervek rendkívül nagy gondot fordí­tanak a tüzelőanyag és ener­getikai bázis fejlesztésére, és minden feltételt megteremte­nek a szénfejtési feladatok tel­jesítésének biztosítására. A CSKP Központi Bizottsága, a szövetségi kormány és a Szak- szervezetek Központi Tanácsa nagyra értékeli azoknak a bá­nyászoknak a munkában tanú­sított hősiességét és áldozat- készségét, akik szocialista tár­sadalmunk építése során a népgazdaság legfontosabb ága­zatában helytállva vesztették életüket. Nagyra értékelik to­vábbá azt a becsületességet, áldozatkészséget és hősiessé­get, amelyet a mentőosztagok tagjai tanúsítottak a mentési munkálatok során. Az állami és gazdasági szervek intézkedése­ket foganatosítottak a bánya­szerencsétlenség szociális és gazdasági következményeinek felszámolására és az áldozatok családjának megsegítésére. Ľubomír Strongal, a CSKP KB Elnökségének tagja, szö­vetségi miniszterelnök, Josef Simon szövetségi miniszterel­nök-helyettes, Vlastimil Ehren- berger tüzelő- és energetika­ügyi miniszter, valamint Vla­dimír Marik, a Szakszervezetek Központi Tanácsának titkára tegnap a szerencsétlenség szín­helyére sietett. Miroslav Mamu- lának, az észak-morvaországi kerületi pártbizottság vezető titkárának, a vállalat üzemi pártbizottsága, SZISZ-bizottsá- ga elnökeinek és a vállalat gazdasági vezetőinek jelenlété­ben Rudolf Otava kandidátus, az ostrava-karvinái szénmeden­ce vezérigazgatója tájékoztat­ta a szövetségi miniszterelnö­köt a mentési munkálatokról és azokról az intézkedésekről, amelyeket a katasztrófa követ­kezményeinek felszámolása ér­dekében foganatosítottak. Štrougal elvtárs a CSKP Köz­ponti Bizottsága, Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársa­sági elnök és a szövetségi kor­mány nevében mély részvétét fejezte ki a Csehszlovák Had­sereg Bánya egész kollektívá­jának, a bányamedence összes dolgozóinak és az áldozatok hozzátartozóinak. Nagyra érté­kelte a mentőosztagok tagjai­nak, a többi bányásznak, tech­nikusnak és tisztségviselőnek a mentési munkálatok és az áldozatok kiszabadítása során tanúsított áldozatkészségét. Kádár János Berlinben Berlin — Az NDK fővárosá­ban tegnap délután befejeződ­tek a hivatalos magyar—NDK tárgyalások az NSZEP KB szék­házában. A tárgyaló küldöttsé­geket Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke és Ká­dár János, az MSZMP KB első titkára vezette. A testvéri ba­rátság, a szívélyesség és az egyetértés jegyében lezajlott tárgyalásokon a küldöttségek tagjain kívül szakértők is részt vettek. A megbeszélések központi té­mája a két baráti ország sok­oldalú kapcsolatainak elmélyí­tése volt. Ezenkívül áttekintet­ték az időszerű nemzetközi kérdéseket, valamint a fejlett szocialista társadalom további építésének kérdéseit a két ba­ráti szocialista országban. Kreisky vagy tájékozatlan, vagy elfogult Bécs — Bruno Kreisky, oszt­rák kancellár Becsben sajtóérte­kezleten foglalkozott a szudé- tanémet „honfitársi egyesület“ május végére Bécsbe tervezett összejövetelével. Állította, hogy e provokációs akció megaka­dályozása állítólag nem lenne „helyénvaló“ és az egész ügyet bagatellizálni igyekezett, mond­va, hogy „nemzetiségi csoport ártatlan összejöveteléről" van szó. A revansisták tervezett ak­ciója szöges ellentétben áll a helsinki konferencia Záróok­mányával csakúgy, mint a sem­leges Ausztria érdekeivel, Kreisky mégis állította, hogy tudomása szerint a szudétané- meteknek nincsenek revansista szándékaik. „A honfitársi egye­sület“ vezetőinek uszításairól — akik túlnyomórészt azono­sak a nácista Henlein-párt egy­kori vezető funkcionáriusaival — vajon Kreisky nem tudott? — írta ezzel kapcsolatban a Volksstimme. Spanyol akcióhét Madrid — A spanyol demok­ratikus szervezetek egész sorá­nak felhívására országszerte akcióhetet tartanak az összes politikai párt legalizálásának kiharcolása érdekében. Az ak­cióhét keretében Madridban és Spanyolország más nagyváro­saiban tömeggyűléseket és fel­vonulásokat rendeznek, plaká­tokon és röplapokon támogat­ják a Spanyol Kommunista Pártnak és más baloldali szer­vezeteknek a törvényes műkö­dés engedélyezésére irányuló kérelmét. Peking — Kínában az utóbbi időben nagy acélhiány mutat­kozik. A kínai sajtó már több­ször beismerte, hogy az acél- termelés 1974 óta visszaesett. A Zsenmin Zsipao közölte, hogy a mezőgazdaság és a hadügyminisztérium türelmetle­nül vár a kínai acélra. De a mezőgazdaságban is nehézsé­gek mutatkoznak a katasztro­fális szárazság következtében. Ä szovjet szakszervezeti kongresszus harmadik napja Moszkva — A Kremlben teg­nap harmadik napja folytató­dott a szovjet szakszervezetek XVI. kongresszusa. A küldöttek megvitatták a Szovjetunió Szakszervezetei Központi Ta­nácsának tevékenységéről szó­ló beszámolót, amelyet Alekszej Sibajev, a Szovjetunió Szak­szervezetei Központi Tanácsá­nak elnöke terjesztett elő. A kongresszusi küldöttek vitafel szólalásaikban a tegnapi nap során is támogatásukról bizto­sították azokat a gondolatokat, amelyek Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának a kongresszus első napján elmon­dott beszédében hangzottak el. A tegnapi nap során több külföldi delegáció vezetője is szót kért. Stefan Pavel, a Ro­mán Szakszervezetek Központi Tanácsának titkára kijelentette: „őszinte örömmel figyeljük azokat a Mváló eredményeket, amelyeket a szovjet nép a kom­munizmus építése, a népgazda­ság, a tudomány, a kultúra fej­lesztése és az életszínvonal nö­vekedése terén elért“. Gombodzsavin Ocsirbat, a Mongol Szakszervezetek Köz­ponti Tanácsának elnöke fel­szólalásában többek között le­szögezte, hogy Leonyid Brezs­nyevnek a kongresszus meg­nyitását követően elhangzott beszédéből csakúgy, mint Alek­szej Sibajevnak a szakszerveze­tek tevékenységéről előterjesz­tett beszámolójából kitűnt, hogy a szovjet szakszervezeti mozgalom milyen jelentős mér­tékben járul hozzá a szovjet nép forradalmi vívmányainak továbbfejlesztéséhez az SZKP XXV. kongresszusa határoza­tainak megvalósításához. George Meyers, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának titkára, aki vendégként részt vesz a szovjet szakszervezeti kongresszuson kijelentette, hogy az amerikai kommunisták támogatják a világbékéért ví­vott harcot csakúgy, mint az amerikai—szovjet kapcsolatok további javulását. Hazánk szakszervezeti kül­döttsége, amely Karel Hoff- mannak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a Szakszervezeti Köz­ponti Tanácsa elnökének veze­tésével részt vesz a szovjet szakszervezeti kongresszuson, tegnap délelőtt egy moszkvai csapágygyárba látogatott. A békepolitika világos megnyilvánulása Leonyid Brezsnyev hétfői beszédjének visszhangja Moszkva — Leonyid Brezs nyevnek, az SZKP KB főtitkárá­nak a szovjet szakszervezetek XVI. kongresszusán elhangzott felszólalása a szovjet külpoliti­ka, a békéért és a nemzetkö­zi feszültség enyhítéséért ví­vott aktív harc politikájának vi­lágos megnyilvánulása — je­lentette ki a TASZSZ hírügy­nökségnek adott interjújában Pierre Gensous, a Szakszerveze­ti Világszövetség főtitkára. Varsó — A lengyel sajtó ter­jedelmes idézeteket közölt Leo­nyid Brezsnyevnek, a szovjet szakszervezetek XVI. kongresz- szusán elhangzott beszédéből. A Zycie Warszawy című lap kommentárt fűz Brezsnyev elv­társ felszólalásához. Megálla­pítja, hogy az SZKP KB főtit­kárának felszólalása rendkívüli jelentőségű politikai esemény. Világosan kirajzolódtak a szov­jet bel- és külpolitika alapel­vei, amelyeket abban az időben valósítanak meg, amikor az enyhülés ellenségei fékezni igyekeznek e folyamatot. Róma — Az olasz lapok Leo­nyid Brezsnyev felszólalásából főleg a szovjet—amerikai kap­csolatokat érintő részeket idé­zik. A l’Unitá című lap hangsú­lyozza például, hogy az új ame­rikai kormány eddig nem igyek­szik leküzdeni a szovjet—ame­rikai kapcsolatok stagnálását. Moszkva — Nagy megelége­déssel hallgattam végig az SZKP KB főtitkárának felszó­lalását, amelyben a szovjet— spanyol kapcsolatok helyzetét is elemezte — jelentette ki Juan de Arespacochaga, Madrid főpolgármestere a TASZSZ-nak adott interjújában. A spanyol vendég Moszkva Városi Taná­csának meghívására érkezett a szovjet fővárosba. A spanyol nép örömmel ve­szi tudomásul a diplomáciai kapcsolatok létrehozását a Szovjetunióval. A szovjet kormányfő Finnországban Koszigin: Ml SENKIT SEM FENYEGETÜNK Helsinki — Urho Kaleva Kek- koneh, a Finn Köztársaság el­nöke Helsinkiben díszvacsorát adott kedden a baráti látoga­táson Finnországban tartózko­dó Alekszej Kosziginnek, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének tiszteletére. A vacsorán mondott pohár- köszöntőjében Kekkonen rámu­tatott, hogy a nemzetközi kap­csolatok a legutóbbi tíz évben pozitív irányban fejlődtek. Ez Jól halad a tavasziak vetése (Tudósítónktól) — A Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium tavaszi munkákat irányító bizottságának második ülésén a résztvevők megállapí­tották, hogy a tavaszi munkák üteme kielégítő. A múlt év ha­sonló időszakához viszonyítva korábban kerül a földbe az ár­pa, a zab, a mák és a hüvelye­sek vetőmagja. A tavsszigk ve­tési tervét a nyugat-szlovákiai kerületben a földművesek 70, a közép-szlovákiai kerületben 33, a kelet-szlovákiai kerület­ben pedig 17 százalékra telje­sítik. A mák vetőmagjának már a 60 százaléka került a föld­be. Németh Jenő mérnök, mi­niszterhelyettes a bizottság ülé­sén hangsúlyozta, hogy szem előtt kell tartani a vetési ter­vek teljesítését, mert ez egyik előfeltétele a gazdag termés­nek. A beszámolók és a vitafel­szólalások arra engednek kö­vetkeztetni, hogy az irányító gazdasági szervek a mezőgaz­dasági üzemek vezetőivel együtt jól szervezik a munkát. Akad azonban néhány problé­ma is. A mezőgazdasági üze­mek több járásban nem a leg­jobb minőségű vetőmagot vásá­rolták meg a felvásárló szer­vektől. A műtrágyát sem hasz­nálják fel mindenütt gazdasá­gosan. Olykor a buja növények­re is szórják és ilyen módon szükségtelenül meggyorsítják a növények fejlődését. Többen kifogásolták, hogy kevés a gu­miabroncs a traktorokra és a teherautókra. A kukorica vető­magját is lassan készítik elő, de több intézkedés foganatosí­tása után ezen a téren valószí­nűleg javulás áll be. A mezőgazdasági üzemek dolgozói a kedvező időjárást kihasználva már mintegy 300 hektáron vetették el a cukor­répát. —ö— mindenekelőtt az európai föld­részre vonatkozik. A dolgok ilyen alakulására kedvező ha­tással volt a nemzetközi fe­szültség enyhülésének folyama­ta, s mindenekelőtt az európai biztonsági értekezlet előkészí­tése és megtartása. A baráti látogatáson Finnor­szágban tartózkodó Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök meglátogatta a loviisai atom­erőművet. A szovjef kormány­fő jelenlétében ünnepélyes külsőségek között bekapcsolták a szovjet—finn kooperációban épülő atomerőmű első blokkját az állami energiahálózatba. A „Loviisa-l“ atomerőmű üzembe helyezése alkalmából rendezett nagygyűlésen Miettu­nen finn és Koszigin szovjet miniszterelnök mondott beszé­det. A finn elnök kijelentette, hogy országában nagy megelé­gedéssel fogadták Leonyid Brezsnyev január 18-i tulai be­szédét, amelyben az SZKP KB főtitkára megerősítette: az eny­hülés azt a készséget jelenti, hogy a nézeteltéréseket és vi­tákat ne erővel, fenyegetések­kel és fegyvercsörtetéssel old­ják meg, hanem békés eszkö­zökkel, tárgyalóasztalnál. Alekszej Koszigin pohárkö- szöntőjében rámutatott, a szov­jet-finn kapcsolatok tapaszta­latai szerepet játszottak abban, hogy Európában fordulat kö­vetkezett be a „hidegháború­tól“ a feszültség enyhülése, a földrész tartós békéjéhez veze­tő utak keresése irányában. Koszigin kijelentette: „Mi senkit sem fenyegetünk.“ 1977. III. 24.

Next

/
Thumbnails
Contents