Új Szó, 1977. február (30. évfolyam, 31-58. szám)
1977-02-04 / 34. szám, péntek
Költészetünk lehetőségei Az elmúlt vasárnap a Csehszlovák Rádió magyar adásának Forrás című műsorában kerekasztal-beszél- getés hangzott el hazai magyar költészetünk helyzetéről, fejlődésének lehetőségeiről. A színvonalas, számos értékes problémát, tanulságot fölvető eszmecserét Ginzery Árpád vezette. Tekintettel a műsor nagy visszhangjára, s arra, hogy ma kerül sor a Szlovákiai Írók magyar szekciójának tanácskozására, a beszélgetés néhány fontosabb részletét az alábbiakban közöljük. A beszélgetésen részt vett: dr. Rácz Olivér, az SZSZK kulturális miniszterhelye tte- se, dr. Csanda Sándor egyetemi tanár, a Komenský Egyetem Bölcsészeti Karának tanszékvezetője, Zala- bai Zsigmond, a Madách Kiadó osztályvezetője, és Bodnár Gyula, az Oj Szó kulturális rovatának munkatársa. Csanda Sándor: — Ügy vélem, történeti szempontból vitathatatlan, hogy a szlovákiai magyar irodalomban a líra a legéletképesebb műfaj, már az ötvenes évek elején jelentkeztek új lírikusaink. Az is tény, hogy bizonyos differenciálódás következett be, az első indulások után meglátszott, hogy nem mindenki egyformán tehetséges lírikus. Egy következő rajzást vagy nemzedéket, de itt a nemzedéket nem megkülönböztető értelemben használnám, jelentettek a „Nyolcak“. Vannak a költészetnek bizonyos általános törvényszerűségei, az egyik általános törvényszerűség, hogy minden költői nemzedék mintegy konfrontálja magát, szemben áll az előzővel. Ennek a nemzedéknek azt hiszem a legkiválóbb költője Tő- zsér Árpád, mint ahogy az első csoportból Bábi Tibor és Ozs- vald 'Árpád tűnt ki. Azután jött a követző rajzás, a hatvanas években, ez a Vetés-nemzedék a Szemlében, és lényegében napjaink legfiatalabb költői rajzását jelenti. örvendetes, tény, hogy fiatal kritikusok is felnőttek. Én mint irodalomtörténész azt mondhatom, hogy minden új tehetségnek örülök, mert az irodalomtörténet nem lát konkurrenciát az új megjelenő tehetségekben, minél nagyobbak a művek, annál inkább lehet majd irodalomtörténeti szintézist alkotni. Zalabai Zsigmond: — Egyetértek Csanda Sándorral, hogy valamiképpen rendkívül heterogén tehetségeket sodort egymás mellé a költészeti hullám irodalmunkban. Harminc év után szükségesnek érezzük azt, hogy az értékek fölmérésével megkezdjük és megpróbáljuk kialakítani, megfogalmazni a szlovákiai magyar költészet értékrendszenét. Bodnár Gyula: — Hogy miképpen alakul költészetünk jövője, nem kis mértékben függ a kritikusoktól és a szerkesztőségektől. összehangolt munkára lenne szükség a szerkesztőségek között. Költőink megszokták, hogy azokat a verseket, amelyeket bevisznek vagy beküldenek a szerkesztőségbe, többnyire minden szó vagy fenntartás nélkül elfogadják. Azt hiszem, az ilyen szerkesztői alapállás — másért vagy csak azért, hogy hazai magyar költőink szerepeljenek a versrovatban — elfogadhatatlan, és rossz előjelű tüneteknek az előidézője, nem használ sem költőinknek, még kevésbé irodalmunknak. Ügy gondolom, minél előbb el kell érni — és azért említettem az imént a szerkesztőségek közötti munkát — egy olyan színvonalat, amely alatt aztán nem szabad adni. Nagy öröm a szerkesztő számára, amikor olyan versek érkeznek, hogy érezni a verseken, ezeket olyan költő írta, aki tudja minden szónak a helyét, funkcióját, tehát mondhatnám azt is, hogy tudósa a versnek. Csanda Sándor: — A költészetnek eredetiségre kell törekednie, nem lehet olyan programot mondani, amilyet a fiatalokkal kapcsolatban fogalmaztak meg néhány esztendővel ezelőtt, hogy térjenek vissza Petőfihez, olyan verseket írjanak, mint Petőfi. Ilyen nézetek néha az olvasó részéről is elhangzanak. A költő valóban nem utánozhat egy múltszázadi költőt. Eredetiségre kell törekednie, újra. Ez így van a tudományban is, komoly alkotó ember nem is fog olyan témához, amelyben nem érzi, hogy valami újat tud mondani. Ha nem tud újat mondani, akkor jobb, ha hallgat. Persze, bizonyos szerénységre is szükség van. Ha feltűnik valamilyen új jelenség, nem jó azt eleve a legnagyobbnak kikiáltani. Zalabai Zsigmond: — Hogy milyen feladataink lennének a költészet fejlődését biztosítandó? A Madách Könyvkiadónál készül egy antológia, amely az elmúlt harminc évnek az értékeit próbálja magába foglalni és az olvasóközönség elé tárni. Fontosnak tartanám azt, hogy élénk, érzékeny, rugalmas és korszerű esszéírásunk és kritikai írásunk legyen, olyan, amely az éri két és az álértéket minden esetben igyekszik szigorúan különválasztani, olyan, amely az epigon jelleget, a másodlagosságot, az utánzást mindig, minden esetben igyekszik elválasztani a teremtő költészettől, olyan, amely mindenestől kidobja az ablakon azt az elvet, hogy „kicsi, de a miénk“, tehát csehszlovákiai magyar és jó ez nekünk és megpróbál, éppen a kettős kötődés folytán, az egyetemes magyar irodalomnak az értékeiben gondolkodni. Még egy gondolat, nem értek egyet nem is érthetek — azokkal, akik a fiatal nemzedék és az Idősebb nemzedék között minden áron a különbséget, az eltérést látják. A dolgoknak a dialektikájából fakad, hogy az eltérés mellett legalább annyi az azonosság, vagy pedig a rokonítható törekvés, s a gondolat és az érintkezési pont is ... Ugyanez érvényes a hagyománynak és a modernségnek a kérdésében is. Igaza van Csanda Sándornak, hogy háromezer évben kell gondolkodni nem lehet elvetni a hagyományt. De kérdem én, költőink közül ki gondolkodik háromezer évben, az-e, aki a hagyományos, korszerűtlen epigon jellegű költészetet műveli? Ez ragaszkodik a hagyományokhoz? Hiszen a hagyományra is érvényes az, hogy valamiképpen új összefüggésekbe kell ágyazni, akkor nyer, ezáltal, valami eredetiséget. Hiányzik egyszerűen a stíluskritika költészetünkből, és Azt, hogy a bábjáték hagyománya Csehországban még nem halt ki, bizonyítja a Dvűr Králové-í Május 9 Üzemi Szakszervezeti ‘Klub bábegyüttesének tevékenysége. ('‘Felvétel: ČTK — R. Krejcí) ezért nem tudjuk meggyőző módon bizonyítani azt, hogy ki az eredeti és ki a kevésbé eredeti. Bodnár Gyula: — A versrovat munkája elsősorban a szerkesztőtől függ, attól a szerkesztőtől, aki kompromisszumok nélkül, komoly, korszerű mérce szerint ítéli meg a költői szándék megvalósulását. Szeretnénk elérni, hogy a Vasárnapi Űj Szóban — kivételek természetesen lesznek — szlovákiai magyar költőktől hozzunk verseket, olyan verseket, amelyek rangot jelentenek költőnek és lapnak egyaránt. Csanda Sándor: — Kritikánk megfiatalodott. Azelőtt Fábry Zoltán számított vezető kritikusegyéniségnek és tény az, hogy szintézisét még nem érte el senki, viszont szakszerűség dolgában, főként esztétikai műveltségben, sok fiatal meglepően magas szintre jutott. Szeretném hangsúlyozni azonban, hogy többet kellene foglalkoznunk a realizmussal, a valóságtudattal, a marxista kritériumokkal. Igen fontosnak tartom az igényesség hangsúlyozását, és ha a költők számára ez sokszor bosszantó is, a kritika inkább legyen bosszantó, mint az állóvizeket meghagyó, dicsérgető, vállveregeiő. Rácz Olivér: — A beszélgetés központi kérdése úgy hangzott, hogy vannak-e a fejlődésnek lehetőségei. Én azt hiszem, hogy vannak. Ezt tanúsítja nemcsak az elhangzott vita, hanem maguk a tények, a költők létszáma és az olvasók érdeklődése. Természetesen, ehhez vissza kell pillatanunk a megtett útra, a felszabadulás óta eltelt időszakra. Tanúja voltam annak a korszaknak is, és élénken emlékezem azokra az időkre, amikor bennünket nem mint írókat, mint költőket tartottak számon, hanem bizonyos előlegezett jóakarattal, toliforgatókként emlegettek. Azt hiszem, nem vagyok szerénytelen, ha az egész költőnemzedék nevében, idősebbek és fiatalabb nemzedék nevében is azt állítom, hogy ma már nem vagyunk csupán toliforgatók, hanem valóban eredményekre tekinthetünk vissza. Eredményekre nemcsak azért, mert egy költői munkásságnak, a poézisnak a szerepét sohasem lehet és a múltban sem lehetett csak a kimagasló csúcsokkal mérni. Én azt hiszem, ha a létszámot vesszük figyelembe, az idősebb nemzedékek és a most fellépő 'fiatalok között is találó az a megállapítás, hogy a költők egyharmada az élvonalba sorolható, Ez pedig nagy szó. Magam is nagyon nagy szeretettel és figyelemmel kísérem folyóiratainkat, és az Űj Szót. Itt egy szerény zárójelben hadd említsem meg, hogy az Űj Szónak az elmúlt években igen nagy szerep jutott a kultúra, a szépirodalom, de elsősorban a költészet fejlesztése terén. Én azt hiszem, hogy ez nem véletlen. Politikai napilapról, kommunista pártunk magyar nyelvű lapjáról van szó, természetes, hogy ez a lap behatóan foglalkozik a kultúra és a kultúra keretén belül a költészettel és fejlesztésével is. összegezve az elmondottakat: költészetünk fejlődésiének lehetőségei nagyok, széleskörűek, de hadd mondom meg azt is, hogy ahogyan mi, idősebb nemzedék, amikor elkezdtük a munkát, gyakran találkoztunk a modernség és a modernizmus fogalmával és nem volt számunkra sem kiváltság az, hogy azonnal belecsöppenjünk egy hangba, sőt még ma sem ismerjük pontosan a hangnak minden feltételét és minden adottságát. Hadd kockáztassam azonban meg: a modernség egyáltalán nem modern dolog, nem mai találmány. Ha vissza- pillatunk akár a világirodalomra, akár az egyetemes magyar költészetre, minden korszaknak megtaláljuk a modern költőit, de találunk olyan költőket is, akik a mai modernség minden követelményének napjainkban is megfelelnének. Gondolom, hogy erre a modernségre törekedni kötelességünk, ugyanakkor azonban kötelességünk idősebb nemzedéknek és fiataloknak egyaránt kerülni a modernizmusnak a buktatóit. Kogytm tovább az amatőr mozgalomban? Egy tanácskozás margójára Az elmúlt hét végén az amatőr művészeti mozgalom további feladatairól tanácskoztak Szlovákia népművelői, kulturális intézmények dolgozói és amatőr együttesek vezetői. Vajon mi hívta életre, már második alkalommal, ezt a tanácskozást? Mindenekelőtt az a felismerés, hogy az amatőr művészeti mozgalom mind nagyobb szerepet játszik a személyiség formálásában, az alkotóképesség kibontakoztatásában, a közgondolkodás fejlesztésében, egyáltalán, egész társadalmunk életében. Ha az amatőr művészeti tevékenységről beszélünk, nem utolsósorban kell szólnunk azokról az élményekről, örömökről, amelyeknek gazdag forrása éppén a közösségi életből, a közös alkotómunkából táplálkozik. Csoportok, együttesek tagjai a megmondhatói, mit jelent egy jó ügyet szolgáló közösségbe tartozni, hétről hétre találkozni, látni, hogyan valósul meg, hogyan épül- alakul, amit elterveztek. Persze, nem csupán azért áldoznak erőt, időt, hogy önmagukat műveljék, szórakoztassák. Ennél jóval nagyobb feladatra vállalkoznak: környezetük szellemi építésére. Hadd idézzek itt Illyés Gyulától egy másfél évtizeddel ezelőtt fogalmazott, de ma is érvényes gondolatot: „Enni jó, de az embereket erre is oktatni, biztatni kell. Nevelni fáradhatatlanul, hogy ízletest, jót, egészségeset egyenek, száműzzék e téren is az előítéleteket. Rengeteg kitűnő dologba merő — országonként változó — babonából nem harapnak, nem kortyolnak bele. A szellemi táplálékkal sincs másképp. Itt kell csak étvágyat gerjeszteni; ízeket taglalni; kalóriát, vitamint beajánlani. Ismeretlen fogásokból legalább egy nyeletnyit a húzó- dozóba belekönyörögni.“ Hogy a „húzódozóban“ kialakuljon egyfajta belső Igény a művelődésre, amelynek során felvértezheti magát ismeretekkel, gazdagíthatja érzelmi világát. Később a kulturális értékek aktív befogadójává, mi több — volt és van példa erre is — teremtőjévé válhat. A kultúra demokratizálódásának folyamatában ilyen téren is jelentős szerepe van az amatőr művészeti tevékenységnek. Nemcsak felfedez ismeretlen területeket az ember számára, de aktivizálja is, beemeli a társadalmi élet szellemi szférájába. Ma, ha azt mondjuk, jól él valaki, még nem jelenti azt, hogy okosan és tartalmasan is. Mindenkinek szüksége van a korszerű műveltségre, hogy tájékozódni tudjon a világ dolgaiban, meg tudja különböztetni az értékest az értéktelentől, legyen akár költészetről, akár színházról, akár zenéről szó. Az amatőr művészeti mozgalom szinte szemünk láttára fejlődik. Államunk intézményesen segíti — évről évre egyre hatékonyabban — a mozgalmat, a közös kasszából tekintélyes összeggel járul hozzá fejlesztéséhez. Ezzel a pénzzel nem szabad rossz gazda módjára bánni, más célokra felhasználni. Szüksége van rá minden kezdő és befutott együttesnek. Itt említem meg, hogy Szlovákiában, 1972-ben 47 238 rendezvényt jegyeztek be a nagykönyvbe a krónikások, 1976- ban már közel 73 ezret. Hogy ebből mennyi a magyar nemzetiségi rendezvények száma, nem tudom, egy biztos, okunk nincs panaszra. örvendetes gyorsasággal növekszik az együttesek és ezzel párhuzamosan a kulturális események száma. Meg kell azonban jegyeznünk — tavaly többször is szóvá tettük —, hogy a minőséggel még sok esetben baj van, részben az állandóan kísértő konzervativizmus és formalizmus miatt, részben pedig azért, mert sok községben hiányoznak a korszerűen gondolkodó és cselekvő művészeti vezetők. Csak lelkesedéssel ma már nem lehet messzire jutni; színvonalas kulturális munkát végezni. Ezekre a helyekre is — úgy, ahogy azt több kórusunk* kisszínpadunk, színjátszó együttesünk teszi — hasznos lenne meghívni - hivatásos művészeket, szakembereket, akik járatosak az illető műfajban. Segítségükkel, tanácsaikkal és a helyiek felelős hozzáállásával értékes műsorokat készíthetnek, amelyekkel, többek között, méltóképpen ünnepelhetik meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulóját és azokat a jelentős évfordulókat, amelyeknek jegyében a következő esztendők telnek majd. (br) Új évfolyam — új rovatok A Literárni mésičník terveiről Hatodik évfolyamába lépett a Literárni mésičník, a Cseh író- szövetség folyóirata. A folyóirat első számát lapozva megállapíthatjuk, hogy az nemcsak grafikai szerkesztésében, de tartalmában is több újdonságot tartalmaz. Amint Oldfich Rafaj író, a folyóirat főszerkesztője a sajtó képviselőivel Prágában közölte, a Literárni mésičník „Dílna“ (Műhely] című, a fiatal írók és költők számára tavaly indított állandó fóruma tovább bővül. Az eddigi 16 oldal helyett 32 oldalt kapnak a fiatal alkotók. — A fiatal cseh írók e fórumát előkészítő szerkesztőgárda egy jövőbeni önálló folyóirat szerkesztő bizottságának a magvát is alkothatja. A Dílna körül már eddig is számottevő fiatal alkotó tömörült az egész cseh országrészből. Az írószövetség arra törekszik, hogy bővítse a fiatal írók, költők és kritikusok számára a közlési feltételeket, s tudatában van annak: a Dílna mai szerzői lesznek egykor a cseh irodalom alkotói — állapította meg O. Rafaj. Az új évfolyamban a Literárni mésičník új rovatokkal bővült, illetve megváltozik szerkesztési koncepciója is. Az irodalmi riportrovat új, „Csehszlovákia felfedezése“ című sorozatnak például az a célja, hogy művészi tolmácsolású riportokban adjon számot hazánk életéről. A folyóirat hasábjain megszólalnak a szocialista országok irodalmának neves képviselői is. Állandó feladatának tartja a folyóirat szerkesztősége a mai szlovák irodalom bemutatását a cseh olvasóknak. Tavaly 40 szlovák költő és prózaíró * írását közölte a folyóirat, azzal a céllal, hogy a cseh olvasók betekintést kaphassanak a mai szlovák irodalom legjavába. A Fórum és a Panorama rovat továbbra is figyelemmel kíséri a szocialista országok irodalmi újdonságait és folyóiratait. A több mint tizenötezer példányszámban megjelenő Literárni mésičník a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának évében a többi közt nemzetközi ankétot rendez arról, hogy a szovjet irodalom mivel járult a világirodalom gazdagításához. Ism) 1977. II. 4.
