Új Szó, 1977. február (30. évfolyam, 31-58. szám)
1977-02-28 / 58. szám, hétfő
Senorter az őriásmülesiklós, Fournier a műlesiklás győztese Faufnier nyerte a Dűmenovri cseppkioriong Nagydífát (Tudósítónktól) — Ha kisebb zökkenőkkel is, de végeredményben közmegelégedésre értek véget Jasnán az Európa Kupa műlesik- ló és óriásműlesikló versenyek küzdelmei. Az ehíbbiben a svájci Fournier, az utóbbiban az o is* Senoner bizonyult a legjobbnak. Mindkét napon a svájci, olasz, francia és osztrák alpesi versenyzők vitték a prímet, ami viszont várható volt. A csehszlovákok gyengén szere» peltek, hiszen még Sochor óriásműlesiklásban elért 18. helyével sem lehetnek elégedettek. Pénteken egész nap reménytelenül esett az eső, ami azonban csak a szabadságukat ijt töltő sísport szerelmeseit bosz- szantotta. A rendezők és a versenyzők egyaránt elégedettek voltak az időjárással, mert a víz a szalmiákkal beszórt pályának nem ártott, ellenkezőleg. Szombaton hajnalban azután havazni kezdett, de a mintegy kétcentiméteres újhó réteg egyáltalán nem zavarta a versenyzőket. Arra, míg az első versenyzőt útnak engedték, sokáig kellett várni. A pálya alsó részében a légáramlás aránylag tűrhető volt, fenn azonban orkánszerű szél fújt, ismételten problémák merültek fel, s így a verseny kezdetének időpontja többször is eltolódott. Az első futamban 984, a másodikban 1051 méter volt a pálya hossza, a szintkülönbség mindkét esetben 371 méter. Először 48, azután 52 kaput kellett a versenyzőknek teljesíteniük. A nevezettek közül mindenki eljött, s így 19 ország 94 versenyzője szerepelt az első fordulóban. A másodikra eggyel csappant a résztvevők száma, mivel az olasz Db Chiesa nem jelent meg a rajtnál. Az rcidigi teljesítményekből arra lehetett következtetni, hogy az olasz és osztrák sízők döntik el egymás között a győzelem és a helyezések sorsát. Nem így lett, illetve csak részben, mert az elsőnek rajtoló olasz Senoner Idejét egyik futamban sem tudták ellenfelei felülmúlni. Az ■pró termetű, temperamentumos olasz biztosan nyerte a versenyt. Az osztrákok viszont csak — Steger és Hauser — személyében csak a 8., illetve a 9. helyet tudták megszerezni. Értékes a spanyol Ochoa Fernandes — az olimpiai bajnok öccse — második helye, a legnagyobb meglepetéssel pedig a bolgár Popangelov szolgált, ebben az erős mezőnyben számtalan jó nevű ellenfelet ALPESI VILÁG KUPA Osztrák sikerek Japánban Ai alpesi Világ Kupa tengerentúli sorozatának első állomáshelyén, a japán Furanóban az osztrák versenyzők játszották a főszerepet. Hans Hinter- SBer óriásműlesiklásban aratott győzelme ntán a további három számban is osztrák győzelem született. A csehszlovákok közül ezúttal Bohumír Zemannak ment jobban a versenyzés, a műlesiklásban a 14. helyet szerezte meg. M. Sochor 19. lett. Figyelemre méltó a fiatal jugoszláv Krizsaj teljesítménye, aki a férfi műlesiklásban számos ismert versenyzőt megelőzve a 6. helyen végzett. Eredmények: Női műlesiklás: 1. Sackl (osztrák) 1:51,99, 2. Moser (osztrák) 1:52,13, 3. Giordani (olasz) 1:52,76, 4. Sölkner (osztrák) 1:52,88, 5. Fischer (amerikai) 1:52,94, 6. Behr (i yugatnémet) 1:53,18. Női óriásműlesiklás: 1. Kase- rer (osztrák) 1:37,32, 2. Morerod (svájci) 1:38,54, 3. Moser (osztrák) 1:40,02, 4. Dorsey (amerikai) 1:40,55, 5. Wenzel (lichtensteini )1:40,77, 6. Eber le (osztrák) 1:40,93. Férfi műlesiklás: 1. Heidegger (osztrák) 1:57,65, 2. Sten- mark (svéd) 1:57,88, 3. Nöckler (ölsz) 1:57,99 ,4. Thöni (olasz) 1:58,45, 5. Radiel (olasz) 1:58,77, 6. Krizsaj (jugoszláv) 1:58,80... 14. Zeman 2:00,21, 19. Sochor. 2:01,59. A Világ Kupa Jelenlegi állása — nők: 1. Morerod 258, 2. Moser 228, 3. Kaserer 181. Férfiak: 1. Klammer (osztrák) 195, 2. Sten mark 194, 3. Heidegger 184 pont. maga mögé utasítva harmadik lett. Nem várt eredményt ért el a 22.-nek induló francia Mazzega és az 55-ös rajtszámmal induló lengyel Bachleda. A csehszlovákok közül Sochor nyújtotta a legjobb teljesítményt, 18. lelt, amivel azonban sem ő, sem a vezetők nem voltak elégedettek. Šoltýs gyengén szerepelt, csak a 37. helyen végzett. Tegnap Jasnán újból beköszöntött a tél, lehűlt a hőmérséklet, gyönyörűen havazott, fehér köntöst öltött az egész környék. A pályával bajok nem lehettek, hiszen éjszaka mínusz hét fokot mutatott a hőmérő, a versenyzők, rendezők, nézők jó hangulatban várták a verseny kezdetét. Az óriásműlesik- lás második fordulójában több mint harmincan feladták, köztük olyanok is, mint Amplatz, Pletzer, De Chiesa, Ciprelli, akik az összetett verseny esélyesei közé tartoztak. így leszűkült a kör, kevesebb lett azoknak a száma, akik a díl- menovai cseppkőbarlang nagydíjára pályáztak. A műlesiklás eiső fordulóját a tervezett időben, 10.00 órakor indították, nem volt „csú- szás“, mint az előző nap, s a verseny folyamán sem merült fel akadály. Mindjárt az elsőként rajtoló osztrák Hessenber- ger feladta, de később meglepetésre, az első harminc indulóból huszonöt a célba ért. Az időeredmények nem voltak rendkívüliek, mintha inkább a biztonságra törekedtek volna, bravúros teljesítményt senkitől sem láthattunk. Csak nyolcán teljesítettek a távol 54 másodpercen belüli idővel, köztük meglepetésre a 25-ös rajtszám- mal induló amerikai Dodge is. A két csehszlovák, Šoltýs és Sochor gyenge idővel ért a célba. A leggyorsabb az osztrák Pletzer volt. Ebben a fordulóban az indulók mintegy fele kapukihagyás, bukás miatt feladta a további küzdelmet. Elsősorban a magasabb rajtszámú versenyzők nem tudtak megbirkózni az igényes pályával. A második forduló is tartogatott néhány meglepetést. Dodge folytatta kitűnő szereplését, jó időt futott és előkelő helyen végzett. Kiesett viszont az összetettben is esélyes olasz Senoner, az óriásműlesiklás győztese és az első helyre pályázó norvég Johan- nesen is. Végül a mindkét futamban kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó svájci Fournier lett a nap győztese. Az összetett versenyben — a dämenovai cseppkőbaiiang nagydíjáért folyt — miután Senoner, Popangelov és Ochoa kiesett, a svájci Schwcndener, Fournier és a lengyel Bachleda lett a legnagyobb esélyes és egymás között döntötték el az elsőség sorsát. Az óriásműlesiklás eredménye: 1. Senoner (olasz) 2:49,89, 2. F. Ochoa (spanyol) 2:50,28, 3. Popangelov (bolgár) 2:51,02, 4. Scbwendener (svájci) 2:51,70, 5. Mazzega (francai) 2:51,99, 6. Mally (olasz) 2:52,12 p. A műlesiklás eredménye: 1. Fournier (svájci) 107,34, 2. De Chiesa (olasz) 107,40, 3. Ber- nardi (olasz) 108,19, 4. Dodge (amerikai) 1118,37, 5. Amplatz (olasz) 108,55, 6. Hardy (francia) 108,55 mp. A Dämenovai cseppkőbarlang Nagydíjának győztese: Fournier (svájci), 2. J. Bachleda (lengyel), 3. Schwendener (svájci). KOLLAR JÓZSEF KETYEGNEK A SAKKÓRÁK Rotterdamban szombaton megkezdődött a Larsen—Por- tisch sakkvilágbajnoki páros- mérkőzés. Az első játszma döntetlent hozott. Vasárnap ismét asztalhoz ültek a játékosok, és ezúttal a játszma ötórás küzdelem után függőben maradt. Reykjavíkban, ahol a szovjet Borisz Szpaszkij és a csehszlovák Vlastimil Hort méri össze erejét, szombaton tartották az ünnepélyes megnyitót és a sorsolást. Az első játszmára vasárnap délután került sor. Az eredmény lapzártáig nem érkezett meg. Szpaszkij szekundánsa Vaszilij Szmiszlov, az egykori világbajnok, Hort segítőtársa dr. Alster nemzetközi bajnok. A párosmérkőzések 12 játszmából állnak, kevesebb játékra csak akkor kerül sor, ha valamelyik küzdőfél előbb szerzi meg a 6,5 pontot. Döntetlen, 6:6 esetén a párosmérkőzés tovább folytatódik. Nem az eddig szokásos módon az első győzelemig, hanem két-két játszmára kerül sor addig, míg valamelyik versenyző előnyt nem szerez. Ez a lebonyolítás a színelosztás tekintetében is egyenlő feltételeket biztosít. 10. fogadöh£t i. labdarGgö-liga 1. Frýdek-Místek—Bohemians. Nagyon jól kezdte a tavaszi idényt a prágai zöld-fehér csapat, s a kieső jelölt pályájáról legalább az egyik pontot elviheti. Tippünk: 0, 2. 2. Lokomotíva—Slovan. A tavaszi Idény kezdetén kétszer játszott odahaza a Lokomotíva, de csalódást okozott. Lehet, hogy most megint félelmetes lesz otthonában. Tippünk: 1, 0. 3. Zbrojovka Brno—Škoda Plzeň. Ősszel vendéglátóként nagyon magabiztos volt a Zbrojovka, teljes sikere várható. Tippünk: 1. 4. Slávia—Žilina. A legutóbb Prágában 6:2-re kapott ki a ZVL csapata. Most sem kerülheti el a vereséget. Tippünk: 1. 5. Dukla—Sparta. Annak ellenére, hogy a bajnokjelölt esélyes, a Sparta az egyik pontot lelkes játékkal megszerezheti. Tippünk: 1, 0. 8. Sklo Union Teplice—Spartak Trnava. Tavasszal nem tud magára találni a hajdan híres Spartak. Most is vereség vár rá. Tippünk: í. 7. Jednota Trenčín—VSS Košice. Az őszi idény egyik nagy meglepetése volt a trenčíniek idegenben elért győzelme a VSS ellen. Most is ők esélyesebbek. Tippünk: 1, 0. 8. Inter Bratislava—Baník Ostrava. Otthonában általában magabiztos az Inter, ez két ponttal szaporíthatja eddigi sikereit. Tippünk: 1. I. JÉGKORONG LIGA 9. Sparta Praha—Škoda Plzeň. A prágaiak bíznak a tavalyinál jobb hajrában, ez most győzelmet jelenthet. Tippünk: 1. 10. Dukla Jihlava—Motor Č. Budéjovice. Az éllovasnak erre a két pontra is szüksége van, hogy megtarthassa vezető helyét. Tippünk: 1. 11. Slovan Bratislava—CHZ Litvinov. A Slovannak a litví- noviak ellen idehaza általában jól megy a játék, ezért győzelmére számítunk. Tippünk: 1. 12. SONP Kladno—Tesla Pardubice. Kettejük találkozója gyakran hoz váratlan eredményt. A bajnoki cím védője Játszik otthon, ezért esélyesebb. Tippünk: 1, 0. Jelenet a Start Bratislava—Bohemians Praha női kézilabda liga mérkőzésről. Balról Hnátová (Start), Svidroňová (Bohemians) és Pacovská. (Vojtíšek felv.J A KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA Győzelem Taskentban A taskenti Barátság torna első mérkőzésén a csehszlovák ifjúsági válogatott 3:1 (2:0) arányban győzött Bulgária ellen. A másik mérkőzésen az NDK 6:0 (3:0) arányban bizonyult jobbnak az Ukrán SZSZK-nál. A II. csoport eredményei: Üz- bég SZSZK—Lengyelország 1:1 (0:0), Szovjetunió I.—Finnország 3:1 (3:0). A 20 éven aluli válogatottak teheráni nemzetközi tornájának eredményeiből — ,,A“-csoport: Magyarország—Írország 3:0, Magyarország—Tunézia 4:0, Irán B— Tunézia 2:2, Irán B— Írország 2:2. ,,B“-csoport: Szovjetunió—Irán A 1:0, Szovjetunió—Lengyelország 2:0, Románia—Lengyelország 2:0, Irán A—Románia 1:1. Az NSZK bajnoksága 22. fordulójának eredményei: Hamburger SV—Fortuna Düsseldorf 1:1, Karlsruher SC—Rot-weiss Essen 1:1, Borussia Mönchen- gladbach—FC Kaiserslautern 0:0, Duisburg—Werder Bremen 3:0, Hertha—Borussia Dortmund 3:2, Bayern München— Bochum 1:1, Köln—Tennis Borussia 8:4, Schalke—Eintracht Braunschweig 2:3, Saarbrücken —Eintracht Frankfurt 2:2. — Vezet 31—31 ponttal a Borussia Mönchengladbach és az Eintracht Braunschweig. A Duisburgnak és a Bayern Münchennek egyaránt 27 pontja van. Az NDK bajnokságának 16. fordulójában a következő eredmények születtek: Vorwärts Frankfurt—Dynamo Dresden 0:2, Carl Zeiss Jena—Sachsenring Zwickau 2:1, Karl-Marx- Stadt—Union Berlin 2:0, Chemie Halle—Rot-weiss Erfurt 0:0, Dynamo Berlin—Hansa Rostock 6:0, Magdeburg—Lokomotíve Leipzig 2:0, Wismut Aue—Stahl Riesa 6:0. Az élcsoport állása: Jena 23, Drezda ás Dynamo Berlin 21—21 pont. Az Angol Kupa 5. fordulójának eredményei: Aston Villa— Port Vale 3:0, Cardiff—Ever- ton 1:2, Derby County—Blackburn 3:1, Wolverhampton Wanderers-Chester 1:0, Leeds United—Manchester City 1:0, Liverpool—Oldham 3:1, Middlesbrough—Arsenal 4:1, Southampton-Manchester United 2:2. Az I. liga eredményeiből: Ipswich Town—Stoke City 0:1, Newcastle United—Tottenham Hotspur 2:0, Queens Park Rangers —Leicester City 3:2, West Ham United—Bristol City 2:0. Az élcsoport: Liverpool 38, Ipswich Town 36, Manchester City 35 pont. A Skót Kupa 4. fordulójának eredményeiből: Arbroath—Hibernians 1:1, East Fife—Albon Rovers 2:1, Hearts—Clydebank 1:0, Queen of South—Allda 2:1, Glasgow Rangers—Elgin 3:1, Dundee—Aberdeen 0:0. A francia bajnokság eredményeiből: Bastia—Marseille 4:0, Nancy—Nantes 3:0, Reims—Nice 0:1, Lille—Valenciennes 1:1, Rennes—Saint Etienne 0:1, Angers—Troyes 1:2. A spanyol labdarúgó bajnokság rangadója 1:1 arányú döntetlent hozott a Barcelona és az Atletico Madrid között. A találkozónak 100 000 nézője volt. Az Atletico gólját a 75. percben Pereira lőtte és öt perccel a találkozó vége előtt Neeskens egyenlített. BAJNOKI PONTOKÉRT I. kosárlabda-liga Férfiak: A legutóbbi fordulóban az Inter Bratislava folytatta jó szereplését, mindkét hazai mérkőzését megnyerte. Eredmények: Inter—Olomouc 99:79, VŠ Praha—Sparta 116:92, Zbrojovka—Svit 113:75, Slavoj Vyšehrad—Pardubice 88:107, Ostrava—Handlová 123:102, Inter—Svit 109:86, Slávia Praha —Pardubice 98:87, Vyšehrad— Sparta 87:93, Zbrojovka—Olomouc 100:93, Ostrava—Prievidza 104:72, NHKG—Handlová 102:66. Nők: A bajnokság hajrájában két csoportra oszlott a mezőny, a legjobbak az „Alcsoportban a bajnoki címért, a többi csapat a kiesés ellen küzd. Eredmények — „A“-csoport (Brno): Slovan Bratislava—Lokomotíva Košice 82:69, KPS Brno—Sparta Praha 75:57, „B“-csoport (Košice): Slávia Prešov—Kyjov 84:86, Slávia Praha—VSS Košice 86:71. Röplabda-liga Férfiak: A hetedik kettős forduló az éllovas Aero Odolena voda mérkőzései nélkül zajlott. A táblázat első helyén álló együttesének mérkőzését az influenzajárvány miatt halasztották későbbi időpontra. Eredmények: VŠ Praha—Zbrojovka 3:1, Dukla Liberec—VZKG 3:0, Üstí nad Labem—České Budö- jovice 3:1, Dukla Liberec— Zbrojovka 3:0, ČH Bratislava— Slávia UK 3:2. Nők: A legutóbbi forduló eredményei: RH Praha—Slávia Praha 3:0, KPS Brno—ČH Bratislava 3:2, Lokomotíva Praha— ČH Bratislava 1:3, RH Praha— Lokomotíva Liberec 3:2, Tatran Praha—Slávia Praha 3:0, KPS Brno—UK Bratislava 3:2. I. kézilabda-liga Nők: A 16. fordulóban az éllovas TJ Gottwaldov biztosan győzött a Plastika Nitra ellen. Eredmények: Gottwaldov—Nitra 18:12, Inter—Partizánske 14:9, Štart Bratislava—Bohemians 14:7, Hlohovec—Sala 22:15, VU Ostrava—ZMDZ Bratislava 14:11. I. úszó-liga A .hét végén a prágai podo- lyi 50 méteres fedett uszodában került sor az első fordulóra. Mind a férfiaknál, mind a nőknél a hazai VŠ Praha versenyzői végeztek az élen. Néhány érdekesebb eredmény: nők — 100 m mell: Fleissnero- vá 1:18,3, 100 m pillangó: Ma- rečková 1:07,5, 400 m gyors: Andreášová 4:45,0, Férfiak — 100 m pillangó: Jaška 1:00,0, 100 m hát: Kuf 1:01,9, 100 méter mell: Kollros 1:11,8. A csapatverseny eredménye — nők: 1. VŠ Praha 14, 2. TJ Gottwaldov 12, 3. Č. Budéjovice 10. Férfiak: 1. VŠ Praha 14, 2. RH Brno 12, 3. Dukla B. Bystrica 10 pont. 1977. II. 28. 6