Új Szó, 1977. február (30. évfolyam, 31-58. szám)
1977-02-02 / 32. szám, szerda
OLVASÓNK LEVELE NYOMÄN Szavával szép az ember Értékes leletek Egyiptológusaink sikeres expedíciója Kürti Ferenc kolárovói (gúlái) olvasónk többek között ezt irta levelében: „Márciusban vásárolt tv-készülékemet, melyre 3 évi jótállás érvényes, október 6-án bevittem a szolgáltatóüzem javítóműhelyébe. Szelcsányi György, az egyik szerelő azt mondta, hogy egy hét múlva mehetek érte. Később, hogy két hét múlva, majd alkatrészhiányra hivatkozva még későbbre ígérte a javítást. Végül december 13-ra, azután december 17-re, majd december 21-re, december 24-re ígérte. Az utolsó alkalommal kifakadtam: „Ideje volna már rendet csinálni!“ Erre ezt a választ kaptam: „Nem félünk mi az ilyen embertől.“ Rendkívül idegesen ott is hagytam. Kérdezem: Jogos e a felháborodásom?“ Amikor megkaptuk Kürti Ferenc levelét, legelőször az eset jogi vonatkozásait tisztáztuk. Megállapítottuk, hogy a jótállás érvényességének idejében, ha alkatrészhiány miatt nem lehet egy hónapon belül kijavítani a tv-készüléket, a vásárló kérheti készülékének kicserélését. Megállapítottuk azt is, hogy „milyen“ ember Kürti Ferenc. Guta mellett, a Malý Ostrov (Kissziget) nevű településen lakik, onnan jár be naponként munkahelyére, Nové Zámkyba (Érsekújvárba). Villanyszerelő. Nős, van egy fia. A felesége szüleinél lakik, az előbb említett Kisszigeten, vagyis egy kis tanyán. Elképzeltük, hogy nemcsak jogi tájékoztatásra van szüksége, hanem olyan tv-készülékre, ipely hibátlanul működik. Művelődést, szórakozást biztosít maga és családja számára: Elhatároztuk: segíteni fogunk. Január 5-én elmentünk mi is a javítóműhelybe. jó helyen kopogtatunk, mert Tóth elvtárs nemcsak részleg- vezető, hanem az üzemi párt- szervezet elnöke. Az üzem 25 éves fennállása óta a harmadik pártelnök (Tehát nem váltogatják egymást, mint...) De hiába kopogtattunk, mert néhány szobával odébb, Kertai András Igazgató irodájában tartózkodott. Sebaj, kopogtattunk a másik ajtón. És nem hiába, mert Borka Ferenc elvtárssal, az igazgatóhelyettessel hármasban éppen megbeszélést tartottak. — Jókor jöttünk — mondtuk. — És jót hoztak? — kérdezték. — Inkább vinnénk. Legaláb egy érdekes riportot... Kezdjük talán egy beszélgetéssel a tv-javítókról, a műhelyről. — Jól dolgoznak — hangzott a válasz. — A múlt hónapban 42 000 koronás teljesítményük volt. — Problémák? — Alkatrészhiány. Ahogy mondani szokás, „körüljártuk“ ezt a problémakört. Kevés az alkatrész. Főleg a külföldi gyártmányú készülékekhez. Beszerzése körülményes, hosszadalmas. így mondták: néha művészet. Szó esett arról is, hogy a hazai tv-ké- szülékek gyártása terén már nagyon is időszerű a termék* felújítás megvalósítása. Akkor jobb minőségű, hosszabb élettartamú készülékek kerülnek majd az üzletekbe, kevesebb lesz a meghibásodás. Nem lesznek túlterhelve a javítók sem. — Ettől függetlenül — hangoztatták mind a hárman — arra törekszünk, hogy a javítószolgálat — mint szolgáltatás — eleget tegyen a követelményeknek. — Vagyis, hogy jól szolgáljon. — Erről van szó — mondtuk és letettük az asztalra olvasónk levelét. Kézről kézre járt. — Intézkedünk — mondta az igazgató elvtárs. — Jogos a panasz, intézkedünk. Néhány megjegyzés még elhangzott. — Közismert probléma az alkatrészhiány. — Miért ígérgetett? — Miféle kifejezés az, hogy „ilyen embertől nem félünk? — Miért nem mondta el a panaszát közvetlenül nekünk? — AzQta már kijavítva hazavitte volna. Vagy kicserélték volna a meghibásodott készüléket. Tovább nem időztünk. — Előre is köszönjük az intézkedést — mondtuk. — És köszönjük a riportot. A folytatás szabályos: olvasónk január 11-én újra megjelent a javítóműhelyben, január 12-én hazaszállította a kijavított készüléket. Csak mi szoktuk néha napján emlegetni az esetet, mint rendkívülit, remélve, hogy máskor, máshol, mással hasonló aligha történik. És persze ilyenkor a szólásmondást is emlegetjük: Szavával szép az ember. Vagyis, ha ígéretét megtartja, és úgy beszél másokkal, ahogy megkívánja, hogy vele beszéljenek. HAJDÚ ANDRÁS Nő az ipari tanulók száma a mezőgazdaságban — Jó napot kívánunk. Szelcsányi urat keressük ... — Jó napot! Én volnék az, Tessék ... — Eljöttünk azért a tv-ké- szülékért. A kisszigeti Kürti küldött bennünket, de hiszen tudja... — Milyen készülékről van szó? — Milyen is? No várjunk csak, igen... Magyar gyártmányú ELEKTRONIC 75-ös, márciusban vásárolta. Jótállá- sos javításról van szó . — Értem. Az ott ni, balról a második. Az, az, a tetején már ott van az egyik alkatrész. — De még nincs kész! — Péntekre ígértem. Ma még csak szerda ... — ígérte, ígérte, de csak szavával szép az ember ... És itt fordulat következett, mert szigorúan ránk szólt: — Mutassák a papírjukat! Maguknál van a javításról szóló papír? Ne beszéljenek itt össze vissza, mutassák a papírjukat! Mi tehát „kiléptünk“ eddigi szerepkörünkből, megmondtuk, hogy az Oj Szó szerkesztőségéből jöttünk, igazoltuk magunkat, de továbbra is ragaszkodtunk elképzelésünkhöz. — Eljöttünk azért a tv-ké- szülékért. Erre újabb fordulat következett, de a folytatást már nem lehet leírni, mert nyomdafestéket nem tűrő szavakat használva „magyarázta meg“, hogy kit kellene felkeresnünk, mit kellene neki mondanunk, milyenek ezek a készülékek, és nem azzal foglalkoznak a javítóműhelyben, amit mi elképzelünk, hanem mással, nekik is az a céljuk, hogy keressenek, nem nem tűrik az ilyen ... Erre a nyomatékos hangsúly- lyal és hangerővel mondott „magyarázatra“ így válaszoltunk. — Másnak is elmondhatjuk panaszunkat. Mondjuk az üzemi pártszervezet elnökének. Ki a pártelnök? Hol találhatjuk meg? Kicsit nyugodtabban válaszolt: — Nem tudom, hiszen úgy váltogatják egymást, mint... De különben sem érdekel ez az ügy. Megyek ebédelni, azután dolgomra, az egyik faluba. Már itt se vagyok. • ' : j Egy emelettel feljebb, alig 100—120 lépésnyire a javítóműhelytől rátalálunk a szolgáltatási részleg vezetőjének, Tóth József elvtársnak az irodájára. Közben azt is megtudtuk, hogy (ŰSTK) — Az elmúlt év folyamán országos viszonylatban első ízben teljesítették az ifjúságnak a mezőgazdaságban való foglalkoztatásával kapcsolatos toborzási tervet. Hazánkban 12 438 tanulót nyertek meg ipari tanulónak. Ezek fele a traktoros-gépesítő és a mezőgazdasági gépjavító szakmát választja, a /fiatalok 12 százaléka gazdasági állattenyésztésre, 8 százaléka pedig a mezőgazdasági gépesítő szakmára jelentkezik. A többi fiatal a kőműves, kertész, baromfitenyésztő, halász-, méhész- és gyümölcstermesztő szakmát választja. Az ipari tanulók aiányszáma az 1970. évi 84,5 százalékról 1976-ban 95,4 százalékra emelkedett. Kedvezően csökkent azoknak a fiataloknak a száma, akik az alapiskola elvégzése után munkára jelentkeznek a mezőgazdasági üzemekben. Ez az irányzat teljes mértékben összhangban áll a mezőgazdasági dolgozók szak- képzettségének követelményeivel. Szlovákiában volt eddig a legnagyobb azoknak a fiataloknak a száma, akik közvetlenül az alapiskolából mentek a mezőgazdaságba. Az elmúlt évben az arányszám 10,4, a Cseh Szocialista Köztársaságban 1,5 százalék volt. Továbbra is fontos követelmény lesz, hogy az állattenyésztésbe egyre több fiatalt nyerjenek meg. Ezekben a szakmákban ugyanis eddig kedvezőtlen nem csupán a kor- összetétel. hanem a szakképzettség színvonala is. A nagy befogadóképességű, új, korszerű, berendezésekkel ellátott istállókban egyre több fiatal és szakképzett dolgozóra van szükség. (ČSTK) — Megérkezett hazánkba az a mintegy 200 igen értékes lelet, amelyeket a prágai Károly Egyetem Egyiptológiai Intézetének expedíciója tárt fel tavaly az abusziriai piramisokban — körülbelül 17 km-nyire délnyugatra Egyiptom fővárosától, Kairótól. Az értékes leletek — a miniatűr alabastrom edénykék, rézből készült szerszámok és edények és más tárgyak — többnyire Chekeretnebta hercegnő sírjából származnak, amelyet egyiptológusaink tavaly tártak fel. Az értékes leleteket a Nemzeti Múzeumnak adják át és a prágai Náprstek Múzeumban helyezik el. A talált tárgyak megközelítőleg az időszámításunk előtti harmadik évezredből származnak, és meglehetősen jó állapotban vannak — tájékoztatta a prágai újságírókat Josef Pou- lík akadémikus, a Csehszlovák Tudományos Akadémia alelnö- ke, és dr. Miroslav Verner, a négytagú expedíció vezetője. Maga a sír is, amely mészkő- tömbökből és szárított téglákból épült, eléggé ép állapotban maradt meg. A tavalyi expedíció sorrendben már a 11. csehszlovák egyiptomi kutatás volt. A csehszlovák szakemberek az egyiptomi sivatagban már a megelőző kutatások során is szokatlanul gazdag eredményt értek el. Több száz feliratra, több ezer sziklarajzra bukkantak, és számos leletet találtak a sírkamrákban és az ókori építmények romjaiban. A leletek művészeti ára és történelmi értéke felbecsülhetetlen. Tudósaink kutatásának az a célja, hogy olyan eredeti forrásanyagokra bukkanjanak, amelyek fényt derítenének Egyiptom történelmének egyik legtitokzatosabb fejezetére, az egyiptomi területen kialakult legrégibb állam, az úgynevezett óbirodalom összeomlásának időszakára. Az első fáraóknak, a gizehi, a szakkarai, és éppen az abuszirai nagy piramisok építőinek ez a birodalma eddig meglehetősen kevésbé megvilágított körülmények között hullott szét a társadalmi elégedetlenség és a gazdasági hanyatlás idején. ■ A Bratislava-vidéki járási Népegészségügyi Intézet (OÚNZ Bra- tislava-vidick), Bratislava, SZNF tér 10. (nám. SNP), azonnali belépéssel felvesz: — takarítónőt a kórház sebészeti osztályára és — konyhai kisegítő munkaerőt. Jelentkezni lehet a fenti címen a kórház igazgatóságán. ÚF-16 Kovács Endrének és feleségének, Alsószeli Házasságkötésük 25. évfordulója alkalmából további sok erőt, egészséget, hosszú boldog életet kíván: mama, fiúk, lányaik, vejeik és unokájuk, a kis Zsoltika. Ü-145 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ■ 34/168 korrekt, józan életű legényember házasság céljából ezúton szeretne megismerkedni hozzáillő lánnyal 25—34 éves korig, aki hozzá költözne. Csallóközben van házam, kocsim, Bratislavában dolgozom. Jelige: Tavasz. Ú-130 ■ 173/31 lány házasság céljából szeretne megismerkedni komoly férfival 40 éves korig. Egy gyermek nem akadály. Jelige: Várlak. 0-134 ■ Citerák kezdők és csoportok — számára eladók — 100, 150, 250, 400 koronáért. Utánvéttel is küldöm. Kratkócki Stefan, Trstlce 804., galántai járás. Ű-136 ■ Eladó fehér Zsiguli 2103-as. Ár megegyezés szerint. Mazáč László, Gabčíkovo, tel.: 942-39, 16.00 órától. 0-125 ■ Eladó fehér Skoda 110-es L 47 000 km-rel. Hroboňovo 431. Ú-140 ■ Vennék négykerekű TK4-14-es hidraulikus kerti traktort, vagy hasonló gyártmányt, újat vagy nagyon jó állapotban levőt. Jelige: Összes felszereléssel együtt. 0-143 ■ Pajtában tárolt, I. osztályú 20 q széna eladó. Ár megegyezés szerint. Megnézni mindennap lehet. Lukáč Jozef, Nový Život, Tonkovce 555, dunaszerdahelyi járás. 0-149 Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak és ismerősöknek, akik 1976. november 27-én elkísérték utolsó útjára a rima- szombati temetőbe a szeretett jó leányt, édesanyát, nagymamát, i Ö7.V. M e 1 c z e r Pálné üobránszky Ilonát s részvétükkel és virágadományaikkal enyhítették fájdalmunkat. A gyászoló család Ú-135 Ezúton mondunk köszönetét a hnb elnökének búcsúszavaiért, mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek és azoknak, akik 1977. január 13-án elkísérték utolsó útjára a vajkai temetőba a felejthetetlen édesanyát, nagymamát és dédnagymamát, özv. D a r n a 1 Andornét, és részvétükkel s virágadományaikkal enyhítették mély fájdalmunkat. A gyászoló család Ú-138 JÁRÁSI REKORD KÖSZÖNTŐ A drága jó édesapának, nagyapának, Androvics Józsefnek, Lúč 72. születésnapja alkalmából hosszú, boldog életet, erőt, egészséget kívánnak gyermekei, unokái, dédunokái. Ú-129 A drága szülőknek, B i t t e r a Istvánnak és B i t t e r a Istvánnénak Jóka 25. házassági évfordulójuk alkalmából jó egészséget, örömet és boldogságot kívánnak gyermekeik: Pityu, Gita, Gábor, neje Éva és a kis Gáborka. Ü-147 A legdrágább édesanyának, nagymamának, Schweiger Máriának, Gabčíkovo 55. születésnapja alkalmából szívből gratulál és kíván jó egészséget, sok boldogságot, hosszan tartó életet szerető férje, 3 lánya, 2 veje, 3 unokája: Évike, Juditka, Ivetka. Ú-144 Á galánts! Járási Mezőgazda- sági Igazgatóság ezekben a napokban értékelte a fejők szocialista munkaversenyét. Az első helyen Prokopec Erzsébet végzett. Ez a 22 éves lány a járás legfiatalabb fejőnője. A galántai Május 9. Efsz-ben 14 tehéntől a múlt évben 4686 liter átlagos tejhozamot ért el. Egyben teljesítette a CSKP XV. kongresszusára vállalt kötelezettségét is. Húszezer liter tejet termelt terven felül, összehasonlításként érdemes megemlíteni, hogy ebben a szövetkezetben az átlagos tejhozam 3261 liter volt és a járási átlag pedig 3052 liter. KRAJCSOVICS FERDINAND 1977. II. 2. A Larsen—Nielsen típusú konstrukciórendszert a lakásépítkezésben hazánkig egyedül a prágai Magasépítő Vállalat alkalmazza. Tavaly az ilyen házgyári elemekből csaknem 1250 lakást építettek. Felvételünkön: a malešicei házgyár egyik folyamatosan gyártó üzenirészlege, ahol a Larsen—Nielsen féle épületelemeket készítik. (Felvétel: CTK — J. Sýbek)