Új Szó, 1977. január (30. évfolyam, 1-30. szám)
1977-01-13 / 12. szám, csütörtök
Másfél ezer és egyre több Ebben a tanévben hazánkból több mint másfél ezer diák tanul a Szovjetunió tizenhárom városának 90 főiskoláján, egyetemén. Az utóbbi huszonöt év alatt háromezer főiskolás végezte itt tanulmányait. A legtöbben természetesen Moszkva és Leninqrád. vendégei voltak, de Ogyessza, Kijev, Harkov és Volgográd szintén sok diáknak adott és ad otthont. Számunkra örvendetes, hogy jó néhányan Szlovákia magyarlakta vidékéről kerültek ki, mint például a Nyitrai Pedagógiai Fakultás magyar tagozatának harmadéves orosz—német szakos hallgatói. Hazánknak ez a főiskolája baráti kapcsolatot tart fenn a volgográdi tanítóképzővel; a barátság egyik fontos megnyilvánulási formája az évenkénti egyszemeszteres oktatás az orosz szakosok szér mára a Szovjetunióban. Az idei harmadévesek tehát a gyönyörű Volga-parti városban töltik a téli szemesztert. Az óriási távolság, a szokatlan környezet ellenére feltalálták magukat, amint arról négy csallóközi kislány élményei, benyomásai is meggyőznek bennünket. Bartalos Júliának elsősorban a város ragadta meg figyelmét: — Oj otthonunk. Volgográd sok egyéb mellett arról is híres, hogy fekvését tekintve a világ egyik leghosszabb városa. Teljes hetven kilométer hosz szúságban teríti el a Volga mentén. így a várost teljességében még sem tudjuk ismerni. A tizenhárom kilométer hosz- szú központot a Lenin sugárút alkotja. Itt vannak a legfontosabb középiile- tek, köztük a mi iskolánk, az Állami Pedagógiai Intézet. A város nem büszkélkedik történelmi nevezetességekkel, mert a második világégés alatt 91 százaléka megsemmisült. Az eltelt három évtized alatt Volgográd teljesen újjáépült. Az egyetlen épület, amely a háború borzalmas nyomait őrzi — a régi malom —, eredeti állapotában elrettentő példaként maradt fenn az utókor számára. Farka$ Erzsébet: — Legnagyobb és egyben felejthetetlen élményünk a sztálingrádi csata emlékét őrző monumentális Mamajev Kurgan. Számtalanszor felkerestük ezt Farkas Erzsébet Bartalos Júlia a helyet, és mindig találunk rajta csodálni- valót. Lenyűgö ző érzés az anyát megszemélyesítő hatalmas szobor alatt állni és felnézni az asz szonyra, aki kardját véclel- mezőzen nyújtja a város fölé. Ezekben a pei^. cekben a béke őszinte érzése fakad az emberben. A fiatal, de hatalmas város gyors ütemben fejlődik. Jelenleg a metró építését kíséri a legnagyobb érdeklődés. A közlekedésben megfigyeltem azt is, hogy itt jóval többen veszik igénybe a taxiszolgálatot, mint otthon. Az iskolában nagy élmény számunkra az afrikai és ázsiai diákokkal való találkozás, lóformán a világ minden részéből jöttek ide fiatalok, s rajtuk keresztül hazájukkal is megismerkedünk. Legkedvesebb tantárgyam a „Bevezetés az ország életébe“. Az órát úgyszólván kívánságunk szerint állították össze: földrajz, történelem, klil- és belpolitika, színház- és filmművészet, zene. Bíró Rozália: — Egy szemeszterre jöttünk Volgográdba, s célunk orosz nyelvtudásunk tökéletesítése. Itteni tanáraink a nyelv gyakorlati használatára helyezik a fő súlyt. Környezetünk lehetőséget nyújt arra, hogy az iskolában tanultakat a hétköznapi életben azonnal felhasználjuk. Segítségünkre vannak szovjet diáktársaink is. akikkel közösen lakunk a kollégiumban. Nehéz volt megszokni magát az iskolába járást is, mivel itt délután folyik az oktatás Fontosabb ész revételiink viszont az, hogy a szovjet diákok lényegesen job ban használják ki az iskolában töltött órákat mint mi otthon. Az egyes órákat nem lehet „át lazsálni“, állandó az ellenőrzés. A felkészülés ennek megfelelően igényesebb. Az irodalomórán j>éldául egy diák elkészíti az adott témáról a beszámolót, egy másik viszont mint opponens készül fel az órára. A többiek szintén tanulmányozzák a témát, és érdeklődésükBíró Rozália Az Irodalmi Szemle legújabb számáról A szó jó és szoros értelmében olvasmányos az Irodalmi Szemle tizedik, vagyis múlt évi utolsó száma. Nagy távolságokat fog át térben és időben, lélekben is. Figyelemre méltó, értékes írásokat tartalmaz, amelyeket most nincs szándékomban rangsorba szedni — — igaz, a műfajok különbözősége miatt nem is nagyon tehetném. Szabadjon mégis kiemelnem Mészáros László tanulmányát a „jövő valóságáról“. Varga Imre Utolsó üzenet a lázadónak című versét, amely a közelmúltban elhunyt kitűnő erdélyi költő, Szilágyi Domokos „halálhírére“ íródott és Tőzsér Árpád Első közlésem avagy: adalékok a szlovákiai magyar irodalom legendájához című, szép őszinteséggel fogalmazott vallomását. Irodalmi életünkkel kapcsolatban régen vetettek papírra olyan meggondolkozta- tó észrevételt, találó megállapítást, mint amilyet ennek az írásnak bevezető soraiban olvashatunk: „Meg kell teremtenünk a szlovákiai magyar irodalom legendáit is. Hogy legyen mit lerombolnunk majd, Mert az irodalomtörténeti kritikai rendszerezés (amelynek szükségét egyre jobban érezzük, s amely talán már készül is valahol7 építve rombolás. Mi, míg Fábry élt, hozzá voltunk szokva a végleges véleményekhez. Kicsit Fábryban éltünk, Fábry képzetei voltunk. Fábry pedig nem sok szabadságot en(/edé- lyezett képzeteinek. Ellentmondást nem tűrő, abszolút véleményeket alkotott. A legendákat nem megsemmisítette, hanem nem vett róluk tudomást, így történt, hogy Fábryig s hatására egészen máig annyira vértelen, szenvtelen, izgalmak nélküli irodalomtörténetírásunk és kritikairodalmunk.“ Visszafelé lapozva a számban Duba Gyula Vállalati ökörsütés című rádiókomédiáját és Bereck József Öregem, az utolsó című kisregényének harmadik folytatását olvashatjuk. Mikola Anikó ezúttal a brazíliai indián legendák mitikus világába kalauzol, négy elbeszélést fordított le, eléjük, „pár soros bevezető“ helyett, érdekes dolgozatot írt. Az álmok realitása címmel. Rácz Olivér, Kulcsár Ferenc, Varga Imre, Kövesdi Károly, Ja- romír Pelc, Milan Misárek és Karéi Sýs versei képezik a szám lírai anyagát. Az utóbbi három költő versei és Mészáros László említett tanulmánya már A jövő valósága című rovatban szerepel, amelyet a tudományos-fantasztikus irodalom és jövőnk néhány kérdésének szentelt a szerkesztőség. Itt olvashatjuk még Ján LenČo és Josef Nesvadba egy-egy elbeszélését (Tóth László, illetve Re- reck József fordításában), Ladislav Fuks néhány megjegyzését a tudományos-fantasztikus irodalomról, Jeremej Parnov írását és Kuczka Péter jegyzetét a tudományos-fantasztikus irodalom és művészet európai „művelőinek, esztétáinak és rajongóinak“ poznani találkozójáról. Egy adagban ennyit régen kaptunk erről az irodalomról, a rovat anyagát, bizonyára, nemcsak a sci-fi rajongók olvassák szívesen. Annak idején mi is beszámoltunk olvasóinknak az európai szocialista országok fiatal írói-' nak kőszegi találkozójáról, az eseményről most, rövid jegyzetben. Rudolf Chmel tájékoztatja a Szemle olvasóit. A Figyelő-rovatban Bozsaky Katalin ismerteti Balassa Iván Lápok, falak, emberek címmel megjelent „történeti-néprajzi társadalmi“ monográfiáját a Bodrogközről, Tóth László Dávid Teréz Dódijának komáromi bemutatójáról („felújításáról“) ír kritikát, Kulcsár Ferenc pedig Milan Mravec festészetéről szól „följegyzéseiben“. (br) VÉDIK A MŰEMLÉKEKET A prešovi járás Szlovákia egyik — műemlékekben — leggazdagabb járása. A járási műemlékvédő bizottság a műemlékek tatarozására és védelmére az utóbbi négy évben több mint hat és fél millió koronát fordított. Felejtiieletleii művészi élmény Zdenék Košler és Jozef Suk a hangversenypódiumon Az 1977-es esztendő első két bérleti estjén a hallgatóságnak felejthetetlen zenei élményben volt része. Zdenék Kosler és Josef Suk — eszményi előadópáros. A műsorösszeállítás is különleges volt. Josef Suk Bohuslav Martinii 1. hegedűversenyével ismertette meg a bratislavai hangverseny közönséget. Minden nagy alkotásnak megvan a maga sorsa. Ennek a műnek különös sors jutott osztályrészül. A zeueköltő 1932 —33-ban komponálta, szokott munkamódjától eltérően még később is évekig dolgozott, simított raita, de életében soha nem adták elő. Martinát a háború az Egyesült Államokba sodorta, a vérzivataros időkben a versenymű kézirata -is kallódott és csak negyven esztendő múlva került elő. 1973-ban hangzott el először Josef Suk előadásában; a chicagói Szimfonikus Zenekart Solti György vezényelte. Martinu 1. hegedűversenye magán viseli a mester kézjegyét, de tolmácsolása ugyancsak mester kézije került. Josef Suk nemes veretű művészete a gKellemi, zenei és technikai té nyezők teljes egyensúlyán nyugszik. Játékának komolysága, koncepciójának szellemi rendje ellenállhatatlanul megkapja a hallgatót. Suk azok közé a ritka művészek közé tartozik, akiknek csak a lényegeshez van igazi közük. Előadása mindvégig feszült volt és tartalmas, játékának dikciója a mű tartalmi és formai bonyolultsága mellett is keresetlen. A hegedűverseny előadása mint együttes produkció is igen jól sikerült, anu Kosler irányítása mellett természetes. A kiváló karmester ezúttal is érzékeny, megértő muzsikus-partnernek bizonyult, ami a Martinü-ver- senyben nem volt könnyű feladat. A műsor nagy zárótömbjét Beethoven III. szimfóniája alkotta. A III. szimfónia keletkezésének idején a farradalom szele süvített. Beethovenhez, a szabadság emberéhez közel álltak a forradalmi eszmék. Ebből a légkörből nőtt ki a zene heroikus dala: az Eroica. Ebben a szimfóniában a kor lelke, él, azzal a lenyűgöző erővel, amellyel az események egy magányos, nagy lélekben visszhangzanak. Košler karmesteri gesztusa meglepően szűkszavú, de rendkívül intenzív volt, mintha a nagy Beethoven opus tolmácsolásához újfajta jelrendszert alakított volna ki. Az Eroicát egyfajta „mélylátással“ közelítette meg és el is jutott a nagy beethoveni gondolatok magvá- ig. Megvolt benne a kemény akarat, ami a szimfónia lényege, koncepciójában kibontakozott a hősi felfogás zenei képe, azé a hősi felfogásé, amely nem külső történéseket, hanem belső magatartást tükröz és életformát meghatározó tényezővé válik. HAVAS MÁRTA Több figyelmet a történelemnek a szakközépiskolákban Ma, amikor már több mint 31 év múlt el a felszabadulás óta, nem lehet figyelmen kívül hagyni szocialista társadalmi rendszerünkben a társadalom- tudományok helyes tanítását a jövő szakkádereinek képzése során sem. Az ifjúság világnézetének kialakításában fontos szerepet tölt be a történelem- oktatás. Hiszen a tanulókat nemcsak ismeretekkel gazdagítja, hanem a fiatalokkal a termelési eszközök fejlődésén keresztül értethetjük meg legjobban a dialektikus fejlődést. A szakközépiskolákban az iskolavezetés számára a történelemtanítás egyáltalán nem lehet közömbös. A gimnáziumokban a történelmet négy éven át tanítják, nagyobbrészt történelem szakra képesített tanárok. Ugyanakkor a szak- középiskolákban csak két évig tanítják a történelmet s rendszerint nem történelemszakos pedagógusok vagy gyakran olyanok, akiknek csak a 6—9. osztályra van képesítésük. Egyet nem szabad elfelejteni: a szakközépiskolákban a történelmet sokkal nehezebb tanítani, mint az általános középiskolákban. Itt a tananyag nagyon sok, éppen ezért különösen fontos a szakszerű tanítás. Ma már nincs helye annak a régi és teljesen helytelen nézetnek, hogy a történelmet és a testnevelést mindenki taníthatja. Ne felejtsük el azt sem, hogy helyes marxista szemléletet csak az a pedagógus tud kialakítani, aki szakember, és maga is tudományos világnézetet vall. A történelem- tudomány sok tudást igényel, épjien ezért nem érthetünk egyet azon szakközépiskolák igazgatóival, akik e tantárgyat mint hézagpótlót taníttatják. A tudományos-technikai forradalom megkívánja, hogy a jövő alkotó technikusainak társadalmi ismeretei is kellő szintet érjenek el. Vannak szakközéjnskolák, ahol az igazgatóság ezt figyelembe veszi, és a történelem tanítását megfelelő képesítésű szakemberre bízza. Sajnos, kevés az ilyen igazgató. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt sem, hogy szocialista társadalmunkban széles látókörű, alapos tudású emberekre van szükség. Nem biztos, hogy a jó történelemszakos jól fogja tanítani a műszaki tantárgyakat, illetve a műszaki tantárgyakra képesített vagy a nyelvszakos pedagógus a történelmet, ha a szakra nincs megfelelő képesítése. Minden iskolaigazgatónak tudatában kell lennie annak, hogy ma nem „foltozó pedagógiára“, hanem szakszerű, tudományos világnézeti ala- jjon levő tanításra van szükség. Pedagógiai szempontból is fontos, hogy olyan tantárgy tanítását ne vállalják a tanárok, amilyenre nincs kéjjesítésük. Több szakközépiskolában örömmel látjuk, hogy modem tanítási eszközüket használnak: filmek, diavetítés, audiovizuális szemléltető eszközök stb. Igen, kellenek a korszerű tanítási eszközök, de helyesen kell használni őket. Helytelen például egy történelmi filmet először lepergetni és csak utána beszélni róla. Helyes, ha az anyagot először letanítjuk, azután szempontokat adunk a tanulóknak, hogy mit figyeljenek meg, majd bemutatjuk a filmet. A tanulók fejezzék ki véleményüket írásban vagy szóban; a vélemények nyilvánítása után a tanár irányítása mellett a tanulóknak a helyes nézetekhez kell eljutniok. Egyről nem szabad megfeledkeznünk; arról hogy tanításunkban bármilyen modern eszközöket használunk is, a történelmi térkép használata lényeges és nélkülözhetetlen! Ne verbálisán tanítsunk! A mai tanítás alapja már az első osztálytól kezdve a logikus gondolkodásra nevelés. A tanulók ne csak puszta történelmi eseményekről tanuljanak, hanem ismerkedjenek meg az ok-okozati összefüggésekkel és a dialektika törvényeinek érvényesülésével az emberiség történelmi fejlődésében. Fontos, hogy nemzeti történelmünk eseményeit a szovjet és az egyetemes történelemmel ösz- szefiiggésben lássák. Sokat lehetne erről írni, azonban azt - hiszem, e rövid írásból is kitűnik, hogy a történelem tanításával nem lehet könnyelműen bánni. Éppen ezért jó lenne, ha a jövőben a történelmet a szakközénis- kolákban is több megfelelő történelem szakos tanár tanítaná. Nehogy félreértsenek a szak- középiskolák igazgatói, mert közöttük is tőiben hasonló nézeten vannak, mint én, azaz vallják- a történelmet és minden más tantárgyat is a megfelelő képesítésű tanár tanítsa. Jó lenne, ha a jövőben minden szakközépiskola igazgatója magáévá tenné a történelem szakszerű oktatásának követelményét. Dr. HOFER LAJOS 1977. I. 13. 6 nek megfelelően szólnak hozzá az anyaghoz, vagy szükség esetén kiegészítik. Tehát mindenki dolgozik, mindenkit értékelni tud az oktató. IIv módon rendszeres a felkészülés valamennyi tanítási prára. Az év végi hajrá, az állandó vizsgaláz szinte ismeretlen fogalom a szovjet hallgatók előtt. Hiszen valamennyi tantárgyban egy-egy anyagrész átvétele után számot adnak tudásukról. Az eredmény nem csupán a beszámító megszerzéséhez szükséges, de beleszámít a vizsgaosztályzatba is. Ugyanígy alaposabbak az előkészületek a szakdolgozat megírásához is. A diákok korábban évfolyam munkákkal pályáznak meg egy-egy témát, s ha a tanári bizottság a pályaművet pozitívan értékeli, akkor kibővítik szakdolgozattá. Markó Ibolya: — A tanulás tehát mindenekelőtt. Két vagy három vizsgát teszünk le itt Volgográdban, s szeretnénk vendéglátóinknak megmutatni, hogy sok új ismerettel gazdagodtunk. grád leslvérva rosok. ebből 4 ' ered a csehszlo- « * * '- *■. vák és szovjet Markó Ibolya fiatalok közös szervezetének, az Ostrava 30 nak a neve. Mi szintén bekapcsolódunk a szervezet tevékenységébe. Legsikeresebb csoportunk a Bohemia ének- és táncegyüttes. Együttműködésünknek talán már idén meglesz a gyümölcse. Iskolánk táncegyüttese, a Ponitran előreláthatólag májusban Volgo- grádba látogat. A találkozás bizonyára hasznos tapasztalatokkal gazdagítja majd mindkét tánccsoportot. A város adta gazdag kulturális lehetőségekkel is élünk: gyakori vendégei vagyunk a múzeumoknak és a tárlatoknak. A színházi évadnyitón Csehov Cseresznyéskert című darabját tekintettük meg, azóta számtalan kitűnő színházi előadást és operát láttunk. Ily módon nemcsak az orosz nyelvet sajátítjuk el, de ittlétünk alatt megismerjük az orosz és a szovjet irodalmat, kultúrát és művészeteket. a szovjet emberek épí- tőmunká ját. MÓZES IMRE
