Új Szó, 1977. január (30. évfolyam, 1-30. szám)

1977-01-24 / 22. szám, hétfő

GÓLZÁPOROS forduló Az I. jégkorong-liga 27. fordulójában szokatlanul sok — 52 — gólt láthattak a nézők. Leginkább a bajnoki cím védője, az SONP Kladno tett ki magáért, amely kiütéses, 13:1 ará­nyú győzelmet aratott a ZKL B rno ellen. A következő hol­napi — forduló párosítása: Brna—Č. Budéjovice, Litvinov— Plzeň, Pardubice—Košice, Gottwaldov—Sparta, VŽKG—Jihla­va, Kladno—Slovan. DUKLA JIHLAVA— GOTTWALDOV 6:0 (1:0, 0:0, 5:0) Gólütők: Brdička (2), Novák, Joun, Havlíček és Kupec. A mérkőzés hőse a vendé gek kapusa, Pertl volt, aki egész az utolsó harmadig áll­ta a jól játszó katonák roha­mait és mindössze egy gólt kapott. Az utolsó húsz percben az ismét jó formában levő ven­déglátók gólokban is ki tudták fejezni fölényüket, ezekről azonban Pertl nem tehet. KOŠICE—LITVÍNOV 4:3 (1:0, 1:1, 2:2) Gólütők: Šterbák, Kolláth, V. Lukáč és Brunclík, ill. Zik- mund, Opacity és Rykl. A Hlinka nélkül játszó ven­dégek meglepően jól tartották magukat és közel álltak az egy pont megszerzéséhez. Az utol­só másodpercekben kapus nél­kül, 6:5-ös emberelőnynél kí­sérleteztek az egyenlítéssel, céljuk azonban nem sikerült. KLADNO—BRNO 13:1 (3:1, 4:0, 6:0) Gólütők: Nový (3), R. Novák (2), Vysušil (2), Skrbek, Kaber- le, Vinš, Nedvéď, Kŕiváček, Müller, ill. Mráz. A legjobb napjaira emlékez­tető formában Játszó bajnok ilyen arányban is megérdemel­ten győzött. A találkozó első percében a vendégek még lé­pést tudtak tartani a nehezen játékba lendülő kladnói csa­pattal, sőt a 4. percben Mráz révén vezetéshez is jutottak. A második harmad közepén a hazaiak már 5:1 arányban ve­zettek, ekkor a válogatott Dzu- rillát a vendégek kapujában Talášek váltotta föl — kevés sikerrel. SPARTA—PARDUBICE 4:3 (4:0, 0:2, 0:1) Gólütők: Vícha (2), Kochta, Kalivoda, ill. Hanka, Bezdíček, Paleček. Az első harmad végén — 4:0 ás hazai vezetésnél — bi­zonyára senki sem gondolt arra, hogy a vendéglátóknak csak nagy erőfeszítés árán si­kerül majd megmenteniük a két pontot. A Pardubice dicsé­retére válik, hogy a kedvezőt­len állásnál nem adták fel a küzdelmet és végül is közel álltak a döntetlen eredmény­hez. SLOVAN—VŽKG 4:2 ^ (1:0, 1:2, 2:0) Gólütők: P. Šťastný (2), Ci­sár és M. Šťastný, ill. Volek. A vendégek nagyon nehéz ellenfélnek bizonyultak, a ha­zaiak győzelméről az utolsó harmadban mutatott jó játékuk döntött. A Slovan játékán érez­hető volt Tajcnár és Kužela hiánya, a mérkőzés folyamán további két védőjátékos, Buko­vinský és Roháčik sérült meg. PLZEŇ—C. BUDÉJOVICE 3:9 (0:4, 2:1, 1:4) Gólütők: Klapáö (2), Brabec, ill. Edelman (3), Marik és Ko- Cer (2—2), Korbela és Čech. A tv kamerái előtt játszott találkozón a vendégek már a 18. percben vezetéshez jutot­tak. Tizenkét perc elteltével a České Budéjovice már három góllal vezetett. A közép­ső játékrészben javult a ha­zaiak teljesítménye, de a ven­dégeket megszorítani már nem tudták. Az I. jégkorong-liga táblázata: TENISZ 1. Jihlava 27 23 1 3 125:46 47 2. Kladno 27 20 1 6 140:79 41 3. Sparta 27 16 3 8 107:89 35 4. Pardubice 27 14 4 9 114:83 32 5. VS2 27 11 5 11 109:109 27 6. Slovan 27 11 5 11 67:68 27 7. C. Bud. 27 11 4 12 99:101 26 8. Plzeň 27 12 2 13 119:121 26 9. VŽKG 27 8 3 16 82:111 19 10. Brno 27 8 3 16 85:119 19 11. Lltvínov 27 7 4 16 88:126 18 12. Gottw. 27 2 3 22 68:151 7 Jan Kodes a baltimoore-i nemzetközi torna negyeddöntő­jében 7:5, 3:6, 6:2 arányban győzött az amerikai Martin el­len. A döntőbe jutásért vívott találkozón Kodes szereplését már kevesebb siker kísérte, mivel 3:6, 7:6 4:6 arányban alulmaradt a hazai Gottfried elleni. A másik ágon Vilas (ar­# A szovjet jégkorong-baj­nokságban a CSZKA Moszkva 8:4-re győzött a Leningrád el­len és 41 ponttal az élen áll. 9 A Budapesten rendezett nemzetközi junior tőrvívótor­nát az NDK-beli Geisler nyerte a lengyel Robat és a magyar Koltai előtt. A viadalon 8 Or­szág vívói indultak. gen tin) került a döntőbe, aki 6:4, 6:4 arányban bizonyult jobbnak az amerikai Gorman- rnél. A Davis Kupa keleti zónájá­nak mérkőzésén Perthben a ha­zai ausztrál együttes a páros mérkőzés után 3:0 arányban ve­zet India ellen és bejutott a döntőbe. A páros mérkőzés eredménye: Alexander, Dent— Armitraj fivérek 6:3, 6:2, 6:3. Az Egyesült Államokbeli Bo­ca Ratonban rendezett torna férfi egyesének elődöntőjében a svéd Borg 6:2, 4:6, 7:5-re győ­zött az olasz Panatta ellen. Borg a döntőben a hazai Con- norsszal mérkőzik meg. legjobbak ha találkoznak DUKLA JIHLAVA—SONP KLADNO. Most a katonacsapat lénye­gesen ütőképesebb, ezért győzelmével számolhatunk. SLOVAN BRATISLAVA—ZKL BRNO. Jelenleg egyik csapat sem tartozik az I. jégkorong liga élvonalába. A hazaiak esélye két­ségtelenül nagyobb. Beküldési határidő: január 28. RL tüsző 4977 OLVASÓJA tippel CMS/ 3. S* Jihlava—SONP Kladno ( : . : . : ) 2. Slovan—ZKL Brno ( • • > • ) A BEKÜLDŐ NEVE: PONTOS CÍME: Jelenet a Slovan Bratislava—VŽKG jégkorong-mérkőzésről. (Vojtíšek fölv.) A Lauberhern verseny győztesei: Klammer és Sienmark A Wengenben megrendezett Lauberhorn versenynek gazdag hagyományai vannak. Ezúttal immár 47-szer találkoztak itt a világ legjubb alpesi versenyzői. A rendezők okulva az elmúlt évek szeszélyes időjárása okozta komplikációkból, már a tél beálltával gondosan előkészítették a pályákat, s így a két számból álló verseny lebonyolítása nem járt problémákkal. Szombaton a lesiklók jutottak szóhoz. Az edzésen a svájci olimpiai és kétszeres világbaj­nok Russi nyújtotta a legjobb átlagot, de a versenyen Klam­mer ismét bebizonyította egé­szen kivételes képességeit. Russi fejcsóválva, de moso­lyogva gratulált Klammer győ­zelméhez, mintha csak azt akarta volna mondani: hiába, nem tehetek semmit, ebbe bele kell nyugodni. Pedig az osztrá­kok olimpiai lesikló-bajnoka ezúttal a szokottnál idegeseb­ben várta rajtját, eléggé tar­tott a mind jobb formába len­dülő Russitól. Végül azonban nem a svájci fiú, hanem a nyu­gatnémet Ferstl szorította meg a legjobban, és a nap legna­gyobb meglepetésiével szolgál­va, csak egy másodperccel maradt el Klammertól és vég­zett a második helyen. A kétnapos összetett verseny­ben a tegnapi műlesiklás dön­tött és jelentőségéhez mérten sok izgalmat hozott. Az első fordulóban nagy általánosság­ban a papírforma érvényesült, bár az első számú esélyes Stenmark idejénél Paul Fröm­melt 3 század másodperccel ért el jobbat. A várakozásnak meg­felelően az élcsoportban vég­zett még Tböni, Bieler, Gros és Heidegger. Ök voltak azok, akik beleszólhattak az elsőség, illetve a helyezések sorsába. Willi Frömmelt az előző napi edzésen bukott, jobb válla ki­ficamodott és így érthetően nem rajtolhatott. Három váratlanul jó ered­mény is született. A 24.-ként in­duló olasz Nöckler a 7. legjobb időt érte el, és a 43.-nak raj­toló csehszlovák Zeman pedig 11. lett. Bombameglepetéssel szolgált viszont az 53-as rajt­számú japán Kaiva nyolcadik helyet jelentő idejével. A műlesiklás első fordulójá­ban érthetően mindenki tudása legjavát igyekszik nyújtani, hi­szen azért vesz részt a verse­nyen. Aszerint, ki hogyan sze­repel. osztja be erejét a máso­dik futamban, s bizony jóné- hány versenyzőnek ahhoz, hogy javítson összteljesítményén, gyakran sokat kell kockáztat­ni. Ezért több a bukás a má­sodik fordulókban, amint erről a wengeni verseny is tanúsko­dott. Az edső csoport tagjai fordí­tott sorrendben indultak. Thöni kezdte, de nem tudott javítani helyezésén. Frömmelt kitűnő időt futott, a valamivel később következő Stenmark azonban ezúttal is remekelt, csaknem egy másodperccel volt jobb lichtensteini ellenfelénél és ez­zel élete 11. műlesiklógyőzel- mét aratta. Kettőjüket a későb­bied során már senki sem tud­ta'felülmúlni. Két hellyel — az ötödikről a harmadikra ugrott — javult az osztrákok új re­ménysége. Heidegger, és 15 pontot szerezve Thönit meg­előzve a Világ Kupa összetett versenyében a harmadik hely­re került. Folytatta idei balszerencsés versenyzésiét az olasz Gros, aki miután a második fordulóban bukott, egyetlenegy pontot sem szerzett, s így kiesett a Világ Kupáért folyó küzdelemből. Ze­man a második fordulóban többször bizonytalankodott, majd bukott és így odalett a jó helyezés. M. Sochor inkább a biztonságra törekedett és va­lószínűleg a 25.—26. helyen végzett. A nap meglepetése a japán Kaiva, nem tudta megis­mételni az első fordulóban nyújtott teljesítményét, de így is 12. lett. A lesiklás végeredménye: 1. Klammer (osztrák) 2:35,66, 2. Ferstl (nyugatnémet) 2:36,65, 3. Russi (svájci) 2:36,78, 4. Walcher (osztrák) 2:37,06, 5. Josi (svájci) 2:37,69, 6. Fischer (nyugatnémet) 2:37,96. A műlesiklás nem hivatalos végeredménye: 1. Stenmark (svéd) 1:35,36, 2. P. Frömmelt (lichtensteini) 1:36,31, 3. Hei­degger (osztrák) 1:37,06, 4. Thöni (olasz) 1:37,12, 5. Radici (olasz) 1:37,21, 6. Trescb (sváj­ci) 1:37,55. A Világ Kupa ébem a követ­kező a helyzet: 1. Klammer 133, 2. Stenmark 129, 3. Hei­degger 116, 4. Thöni 108 pont. « « • A grindenwaldi női műlesik - lóverseny eiredménye: 1. Fi­sher (amerikai) 82,02, 2. Sackl (osztrák) 82,06, 3. Behr (nyu­gatnémet) 82,27, 4. Schaffner (osztrák) 82:65, ...7. D. Kuz- manová 83,09. Az Európa Kupába tartozó férfi Lesiklóverseny végeredmé­nye: 1. Provera (olasz) 2:00,77, 2. Kindl (osztrák) 2:01,14, 3. Marcorri 2:01,19, 4. T. Bieler 2:01,45, 5. Anghielieri (olaszok) 2:01,82. (kollár) A SP0RTF0GADÄS HÍREI A ŠPORTKA 4. játékhete I. húzásának nyerőszámai: 1 5 7 17 20 34 Prémiumszám: 44. A II. húzás nyerőszámai: -!T| 28 29 30 42 43 47 1 ^ Prémiumszám: 49. A SAZKA tizenkéttalálatos szelvénye 123456789 10 11 12 111112211 1 1 2 MÉG REMÉNYKEDHETNEK SC Leipzig — Štart Bratislava 17:14 (8:8) A női kézilabda BEK kétsze­res győztese a negyeddöntő el­ső mérkőzésén nem szerzett nagyobb előnyt és a csehszlo­vák bajnok Start Bratislava a visszavágón még reménykedhet a végső sikerben. A hazai együttesben betegség miatt nem lépett pályára a karmester, Kretschmar és távolmaradása érződött a hazai csapat táma­dójátékán. A vendégcsapat ax első játékrészben szervezetten védekezett és gyors ellentáma­dásokkal a 15. percben 6:3-as vezetésre tett szert és kétgó­los előnyét a 36. percig tartot­ta, amikor a Lipcse első ízben szerzett vezetést 11:10 arány­ban. Az NDK bajnoka csak a mérkőzés utolsó perceiben mu­tatta azt a lendületes támadó­játékot, amellyel a múltban si­kereit aratta. Góldobók: Helbig (9), Uhlig (3),Schneider (3), ill. Matisová (8), Fanéovičová (2), Horalo- vá (2). A hazaiak mind a hét büntetődobást érvényesíteték, a Start négyből hármat. A talál­kozót dr. Fülöp és Mart (mind­kettő magyar) vezette. Vélemények Franke, az SC Leipzig edzője: „Túl sok hibát követtünk el a védekezésben és sok volt az eladott labda a támadások so­rán. Számomra nagy meglepe­tés volt a csehszlovák együttes határozott védekezése. Ennek ellenszerét csak a hajrában ta­láltuk meg. Remélem, hogy a visszavágó mérkőzésen jobb tel­jesítményt fogunk nyújtani és tovább jutunk.“ Kecskeméthy, a Start Bratis­lava edzője: „Nagyon elégedett vagyok, és azt gondolom, hogy a visszavágón február 9nén Bratislavában reális esélyünk van a továbbjutásra. A lipcsei csapattól hazai környezetben többet vártam, főleg támadójá­téka keltett csalódást.“ © Eredetileg Ausztrália sze­rette volna lebonyolítani az 1978. évi vívó-világbajnokságot, de miután idén is a tengeren­túl (Argetínában) lesz a sport­ág legjobbjainak kiemelkedő eseménye, jövőre európai szín­helyet kell választani. Az NSZK szövetsége bejelentette, hogy Hamburg kiéri a versenyt, s 1978. július 10—21. között akar­ja vendégül látni a világ vívóit. A kérdésről rövidesen dönt a nemzetközi szövetség. • A tenisz Grand Prix állá­sa: 1. Tanner (amerikai) 283, 2. Vilas (argentin) 205, 3. Ale­xander (ausztrál) 157, 4. Rose- wall (ausztrál) 135 pont. A’ legjobb tíz között nincs euró­pai teniszező. ® Két montroali ökölvívó olimpiai bajnok, az amerikai H. Davis és L. Spinks sikeresen mutatkozott be a profik között. Mindketten biztosan nyerték első mérkőzésüket. 5. FOGADÚHÉT I. JÉGKORONG-LIGA: 1. Slovan Bratislava—ZKL Brno. A vendégcsapat az utób­bi időben csak árnyéka önma­gának. Biztos hazai győzelem várható. Tippünk: 1. 2. Dukla Jihlava—SONP Kladno. A bajnokjelölt és a bajnoki cún védőjének találko­zója az előbbi győzelmét ígéri. Tippünk: 1. 3. Sparta Praha—VŽKG. Fo­kozatosan esik vissza a vítko- vicei csapat, s ez vendéglátó­ját teszi esélyessé. Tippünk: 1. 4. VSŽ Košice—Gottwaldov. Itt is a házigazda teljes sike­re várható. Tippünk: 1. 5. Škoda Plzeň—Tesla Pardu­bice. Nem állandósult e két csapat formája, mindkettő esé­lyes lehet a két pontra. Tip­pünk: 1, 2. 6. Motor České Budéjovice —CiiZ Litvinov. Jelenleg a Mo­tor játékereje nagyobb. Ez le­het döntő. Tippünk: 1. ANGOL LABDARÚGÓ LIGA KUPA: 7. Manchester United—Queens Park Rangers. A házigazda egységesebb. Tippünk: 1. 8. Arsenal—Coventry City. Jelenlegi formája alapján az Arsenalnak kellene győznie. Tippünk: 1. 9. Birmingham City—Leeds United. Kétségtelen, hogy a vendégcsapat a nagyobb képes­ségű együttes. Tippünk: 0, 2. 10. Aston Villa—West Ham United. Otthonában »jelenlegi ellenfelét le szokta győzni az Aston Villa. Tippünk: 1. 11. Swindon Town—Everton. A III. ligás házigazda veresé­ge várható. Tippünk: 2. 12. Cardiff City—Wrexham United. Mindkettő a III. ligá­ban szerepel, de a házigazda látszik jobbnak. Tippünk: 1. ü 1977. I. 24. 6

Next

/
Thumbnails
Contents