Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1976-07-18 / 29. szám

M

int tudjuk, nagyon eredményes volt a gyűjtés — pénz, élelmiszer, orvosság —, melyet pártunk, később pedig a spanyol nép harcának segítésére alakított bizottságok szerveztek. Az összegyűlt pénzen népünk egy teljesen felszerelt orvosi rendelőt vásárolt és küldött önkéntes orvosi és ápolószemélyzettel a spanyol népnek. Az egészségügyi alakulat neve Komenskij lazaret volt. Áldásos tevékenységet fejtett ki a harcok egész ideje alatt. Az egészségügyi alakulat vezetője dr. Kisch volt (a neves antifasiszta újságíró, Egon Erwin Kisch bátyja). De a szolidaritás legszebb megnyilvánulása nálunk és a világ minden országában az önkéntesek jelentkezése volt.

Pártunk, illetve a Spanyol segély- bizottság első felhívására ezrek jelentkeztek harcolni spanyol földön az ellenség ellen, mely egyformán fenyegette Európa valamennyi népét és önállóságát, legelsők között éppen a mi hazánkat, a Csehszlovák Köztársaságot. Akkori kormányunk viszont mindent elkövetett, hogy megakadályozza az önkéntesek kijutását Spanyolországba. A hivatalok megtagadták az űtlevél kiadását azon „gyaszolgaiként megbékélni rájuk váró sorsukkal, a fasiszta megszállással. Hogy ez mennyire így volt, azt bizonyították Guernica és Durango város terrorbombázásai, az új német alakulatok által végrehajtott bombázások „Messerschmitt“ és „Henkel“ repülőgépekkel, melyeket a német fasiszta vezérkar irányított.

A spanyol nép törvényes kormánya abban az időben kétségbeesett felhívással fordult a világ demokratikus hatalmaihoz, a világ közvéleményéhez: Akadályozzák meg a spanyol nép tömegmészárlását, az idegen fasiszta alakulatok orcátlan intervencióját. Adják meg a spanyol népi kormánynak a lehetőséget a védekezéshez és fegyvervásárláshoz. A spanyol kormány igazságos kérésére azt felelték, hogy éppen ezen nyugati demokráciák államfőinek javaslatára hozták létre a már említett szégyenteljes úgynevezett „be nem avatkozási egyezményt“ London székhellyel. Ez azt a célt szolgálta, hogy leplezzék vele a fasiszta országok intervencióját, ugyanakkor megkötötték a spanyol nép kezét a lázadó fasiszta tisztek és külföldi támogatóik leverésére. Szégyenteljes árulásukat azzal

Eábry István és Jozef Valu&ok, volt interbrigadisták

Fábry István:

FRANCO LA MlfERTO, de a francoizmus még él. Meddig ?

nús egyének“ részére, akik korábban is antifasiszta nézeteket vallottak, továbbá üldözték azokat, akik felismerve a hitleri fasizmus céljait, harcoltak ellenük. De még a' gyűjtéseket is akadályozták. Ennek ellenére hazánkból kb. 2000 antifasisztának sikerült eljutnia spanyol földre, vállalva az utazással járó megpróbáltatásokat. A csehszlovák önkéntesek a Nemzetközi Brigádok alakulataiban hűen teljesítették a gottwaldi jelszót: „Madrid alatt Prágát is védjük“. Már 1936 őszén hősökként harcoltak / a Gottwald-szakaszban, később a Ziika- géppuskás században, a Gottwald- légelhárító ütegberi, a /. Májek-tüzér- ségi ütegben, a Karl Liebknecht-tábori tüzérségnél, a Masaryk és a 129-es brigádokban, a spanyol harcterek valamennyi szakaszán. Az önkéntesek közül sokan életüket áldozták a fasizmus ellen, mint például Joíko Má- jek, S. Tichy, a kassai Simon Ferenc, Koráik és még sokan mások.

Több száz önkéntes a szomszédos, még reakciősabb országokból, sőt magából Németországból, a fasizmus oroszlánbarlangjából, pártunk segítségével jutott el a spanyol harcterekre. Természetesen a néhány tízezernyi nemzetközi önkéntes részvételét semmilyen formában sem lehet összehasonlítani a fasiszta intervenciós reguláris alakulatokkal, melyeket a német és az olasz fasiszta hatalmak küldtek a spanyol fasizmus segítségére, sem számbeli, sem pedig anyagi szempontból, mégis, főleg az első időszakban, tehát már Madrid közvetlen védelménél, óriási jelentőségű volt az interbrigádok jelenléte. Nem számukat és fölszerelésüket tekintve, hiszen sokszor a maroknyi alakulatok majdnem puszta kézzel állították meg a fasiszta hordák előrenyomulását, de hősiességükkel, fegyelmezettségükkel és szervezettségükkel példaképül szolgáltak a hősiesen védekező spanyol népnek. Segítséget nyújtottak a milíciák átszervezésében és az egységes néphadsereg megszervezésében. A nemzetközi brigádok soraiban olyan neves politikusok és katonai szakértők is harcoltak, mint Palmiro Togliatti, Lulgi Longo, Hans Beimler vagy Zalka Máté, R. Malinovszkij (a híres szovjet marsall), Miínnich Ferenc, Gáli János és mások, akik már megjárták a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, a Magyar Tanácsköztársaság harcainak, valamint a szovjetellenes intervenciósokkal vívott küz-i delmek kemény iskoláját. Ez a világméretű szolidaritás, s nem kevésbé az ezt követő katonai sikerek megrémítették a világ imperialistáit. Azonnali gyorssegélyként újabb jól képzett „elit“ alakulatokat küldtek Spanyolországba — német és olasz reguláris alakulatokat és haditechnika vívmányait óriási mennyiségben. Igv akarták térdre kényszeríteni 1937-ben, még a nyár beállta előtt a harcoló spanyol népet, s megfenyegetni azon országok népeit is, amelyek nem akartak a fasizmus rabmagyarázták, hogy ezzel sikerült a háborús veszélyt elhárítaniuk.

Genfben az Egyesült Nemzetek Szövetségében csak a szovjet delegáció és részben Mexikó támogatta a spanyol köztársasági kormány kérését, melyben valamennyi demokratikus állam támogatását kérte.

A szovjet delegátus több alkalommal megcáfolhatatlan tényekkel bizonyította a német és olasz fasiszta hatalmak orcátlan beavatkozását a spanyol nép belső ügyeibe. Számtalan dokumentummal bizonyította az egész világ előtt, hogy amit a fasiszta országok tesznek, kimeríti az intervenció minden formáját a spanyol nép ellen.

A szovjet küldött több alkalommal javaslatot tett közös akciókra a beavatkozók ellen. A spanyol kormány azon kérésére, hogy védekezéshez szükséges fegyvereket vásárolhasson, a már említett „non interventioval“ feleltek. A Szovjetunió elutasította az imperialisták összeesküvését a spanyol nép ellen, és mind erkölcsileg mind anyagilag minden erejével támogatta a spanyol népet. A szovjet segítség tette lehetővé, hogy a spanyol nép majdnem három évig hősiesen harcolt a világ imperialistái ellen.

A spanyol, a német és az olasz fasiszta hadosztályok 1938 kora tavaszán általános támadást indítottak a néphadsereg állásai ellen. A sokszoros túlerővel és kiváló haditechnikával rendelkező csapatok áttörték állásainkat, s már a nyár elején kettévágták a népköztársaság kezén levő területeket. Bár ezzel végeredményben megpecsételődött a spanyol köztársaság sorsa, a nép még mindig nem adta fel a reményt. Emberfeletti erővel megszilárdította frontjait, sőt

még ellentámadásba is kezdett. Az ebrói frontáttörésről a hadtörténelem majd úgy fog megemlékezni, mint egy elszánt nép, a hős spanyol munkásosztály szabadságvágyának egyik legfényesebb példájáról.

Dr. Negrin miniszterelnök mint becsületes jó hazafi, s vele együtt a nép is azt remélte, hogy végre a nyugati demokráciák kormányai meghallgatják a nép óriási többségének kérését, azt, hogy szüntessék meg a blokádot, melyet a „be nem avatkozás“ jelentett, hogy nyissák meg a francia natárt az ott feltartóztatott szerelvények előtt, melyek a védekezéshez szükséges hadianyagot szállították, hogy a Francia Nemzeti Bank oldja fel a Spanyol Népköztársaság zárolt pénzét, hogy felhasználhassa hadianyag vásárlására. Épp az ellenkezőjét tették, az ő közreműködésükkel találták meg az árulókat a politikai vezetők soraiban és a néphadseregben is, akiknek segítségével aztán betetőzték a szégyenteljes árulást, melyet az első köztársaság kikiáltása óta folytattak.

Hiábavaló volt tehát a spanyol nép majd hároméves nehéz fegyveres harca? Hiába áldozták volna a spanyol dolgozók tízezrei életüket a harcok mezején 1936—39-ig? Hiába vált több százezer igaz spanyol hazafi hontalanná, és sok tízezren még napjainkban is az emigráció keserű kenyerét eszik távol attól a földtől, melyet oly forrón szeretnek. Bizony nagyon nagy árat fizettek. De az idő azt igazolja, hogy végre valahára mégis kicsírázik az elvetett mag abban a földben, melyet oly bőségesen öntöztek vérükkel a spanyolok, a baszkok, a katalánok tízezrei.

Igaz, a burzsoá politikusok úgy, mint negyven évvel ezelőtt, minden

rendelkezésükre álló eszközzel igyekeznek megtéveszteni a világ közvéleményét a Pireneusi-félszigeten lejátszódott eseményeket illetően. Kezdve a tömegtájékoztatási eszközeiktől, a hazugságokat gyártó tudományos intézményeikkel, a C1A mesterkedéseivel, a nyugati demokráciák „szocialistáinak“ segítségével azt bizonygatják, hogy a spanyol, a baszk és a katalán dolgozók hatalmas megmozdulásainak kizárólag gazdasági okai vannak, azaz, hogy a Pireneüs:- félszigeten (beleértve Portugáliát is), mindössze csak az történik, ami az egész kapitalista világra jellemző: gazdasági és pénzügyi válság. Szemfényvesztő állításaikat igyekeznek alátámasztani különböző gazdasági és katonai segélyekkel, kölcsönökkel és a katonai támaszpontokért járó bérletek árának felemelésével. Beindítják a múltban már jól bevált „demokratikus“ diplomáciai gépezetüket

is. Csak a vak nem látja, hogy Spanyolországban és Portugáliában sokkal többről van szó, mint a nagyobb kenyérért folyó harfcról, avagy a munkanélküliség réme elleni küzdelemről, amely mint Damoklész kardja fenyegeti a dolgozókat. A negyven év alatt, melyet a fasiszta diktatúra erőszakolt a spanyol népre, eléggé megtanulták a dolgozók, hogy a karéj kenyér csak akkor lesz nagyobb és munkájuk is csak akkor lesz biztosított, ha hazájukban lényeges változás történik, ha örökre megszüntetik a fasizmus diktatúráját.

Madrid, Barcelona, Bilbao, Oviedo, Valencia és más városok, falvak utcáin egyre gyakrabban hangzanak fel a tömegek követelései a monarchia megszüntetéséért, a politikai foglyok általános amnesztiájáért, a demokratikus jogok törvényesítéséért, Arias Navaro kormányának leváltásáért stb.

És ami csak a történelmi hős, Die- ( go tábornok, a híres népvezér, spanyol forradalmár hadseregéről volt ismert, hogy az a kilenc katonatiszt, akik közül hetet kettőtől nyolc évig terjedő börtönre ítéltek, a tárgyalások folyamán nem tagadta, hogy a spanyol katonák demokratikus szövetségéhez tartozik. Meg kell jegyezni, hogy nem is olyan régen az ilyen főbenjáró bűnt halállal büntették volna. Márkus elején Victoria baszk városka utcáin még mindig vér folyt. Még mindig napirenden vannak a letartóztatások és a meghurcoltatások, a „spanyolcsizma“-féle hírhedt valla- tási módok.

Minden jel arra mutat, hogy fogytán az erő, s hogy utolsó óráit éli a fasizmus egyik legrégibb fellegvára Európában. Ma éppúgy, mint negyven évvel ezelőtt, a világ haladó közvéleménye Madrid felé fordul. Naponta türelmetlenül várják a Pireneusi-félszigeten lejátszódó eseményekről szóló híreket. A sokat szenvedett nép, amint az események igazolják, nem ismeri a fáradságot és áldozatot, biztos léptekkel halad szabadsága kivívásának útján.

Nekünk pedig kötelességünk, hogy nehéz, igazságos harcukhoz szervezzük meg a leghatásosabb támogatást. Vegyünk példát a Szovjetunió népeitől, a Szovjetunió kommunistáitól, akik a XXV. kongresszusukon kemény szavakkal ítélték el a bestialitásokat, melyeket a spanyol nép ellen alkalmaznak a hírhedt fasiszta gyilkosok. Nyilatkozatukkal az egész világhoz fordultak, hogy segítsék az imperializmus által elnyomott népeket szabadságuk kivívásában. Követeljük tehát mi is: szabadságot, függetlenséget a hős spanyol, baszk és katalán népnek. Segítsük nehéz harcukat, - mert ez internacionalista kötelességünk!

(MÁSODIK, BEFEJEZŐ RÉSZ)

A XI. nemzetközi brigád