Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-12-05 / 49. szám
ÚJ szú — Giulio, szörnyű helyzetben vagyok: sürgősen pénzre van szükségem, és halvány fogalmam sincs, kitől szerezzek ... — űrömmel hallom. Már megijedtem, hogy tőlem akarsz kölcsönkérni! A vendégek távozása után a feleség megjegyzi a férjének, hogy két kanál eltűnt. — Melyik? — érdeklődik a férj. — Hát az a kettő, amelybe ez volt bevésve: „Hötel Esplanade“. Egy öregasszony jegyet vált a vasúti pénztárnál.-----Milyen állomásra óhajt ut azni, madame? — kérdezi a pénztáros. — Pontosan nem emlékszem, monsieur, de ha a vonat nem megy túl gyorsan, akkor remélem, megismerem azt a helyet, ahol ki kell szállnom! • A vendéglőben egy turista a telefonkönyvet kéri. Pontosan utána akar nézni egy címnek. — Sajnos, uram — válaszol az üzletvezető —, telefonkönyvünk nincs, de odaadhatjuk önnek a panaszkönyvet: abban a város majdnem minden lakosának a címe megtalálható! A kereskedő álmatlanságra panaszkodik orvosának, az pedig megkérdi tőle: — Nem próbálkozott meg egy réges-régi módszerrel: lehunyt szemmel, az ágyban fekve, nem képzelt el egy birkanyájat, és nem igyekezett ösz- szeszámolni? — Próbáltam — de csak még rosszabb lett! — Ugyan miért? — Mert amikor összeszámoltam a birkákat, vonatra rakattam és a városi vágóhídra szállítottam őket, hogy eladjam. Aztán meg egész éjszaka azon té- pelődtem, nem szabtam-e túlságosan alacsony árat! A párizsi utcán nagy csődület támad egy ájult ember körül. — Mit is kell tenni ilyen esetben? — tűnődik a járdán fekvő férfi fölé hajlő járókelő. — Annyi mindenféle eszköz van, a mesterséges légzéstől kezdve egészen a konyakig ... Talán valóban egy kevés ko® nyakot kellene a szájába önteni? — öntse már, de gyorsan — suttogja az ájult férfi felocsúdva: — a többiről pedig nyugodtan megfeledkezhet! — Sok hivatalban az emberek egyik fele dolgozik, a másik fele pedig a napot lopja — állapítja meg bemutatkozó beszédében a cég új főnöke. — Nálunk ezentúl éppen fordítva lesz! — Még hogy nem takarékoskodunk?! Hiszen ez az automata gépsor már második éve itt hever, s mi még hozzá sem nyúltunk! Walter Mende rajza SZÖVEG NÉLKÜL (Eulenspiegel 1 1976 XII. 5. 19 — A nyavalyás mikulás! — fordult ki magából és az Olümposz Kiadó pénztárának ajtaján felháborodottan Savanya Zakariás, gyermekkori játszótársam, közismert sajtórém és jeles ka- lendáriumi novellista. önkéntelenül is a küszöbönálló Mikulás-nappal hoztam összefüggésbe borzas üstökű és dúlt képű barátom felin- dultságát —, hogy netán valami protekció folytán sajátképp a pénztárban sietett elébe a jó öreg Mikulásnak, aki minden bizonnyal gáládul átverte őt valamivel. Savanya azonban sietett kiábrándítani tévhitemből: — Szó sincs ilyesmiről! Ezt a Glatt Jenőt, a pénztárost illettem a Mikulás névvel. Szokott bürokratikus eleganciájával megint levont valami hetvenöt koronát a honoráriumomból... Aztán csapongó eszmefuttatásba kezdett Mikulás emléknapját illetően. Kifejtette, hogy szerinte hamis, s azonfelül avítt kultusz az agg Miklós püspöknek hódolni ezen a téli gyermeknapon (amúgy is jóformán már csak nénje, a remetegajzágói Nyufács Etelka ereszt meg néhány ájtatos fohászt így Mikulás táján az irgalmas szívű pátriárkához). Mint ahogy ugyancsak ronda politikai gesztus volt ama vitéz nagybányai vérfürdőmester őfőméltó- sága névnapján is akkora arénázást rendezni Mikuláskor. Pláne, hogy az amerikai tengerészgyalogsági rendfokozatoktól megkülönböztető lovasten- gerészi címzet a Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerint már annak idején is nyári mikulást jelentett, ami — magától értetődően — nem nagyon passzolt december hatodikéhoz. Ennek apropójaként Savanya barátom rákanyarodott mindama jelentésváltozások és jelentésátvitelek magyarázatára, amelyek a néhai Miklós püspök patinás nevéből sarjadtak ki: miszerint a sima mikulás valami egyszerű, a természetben rendszerint szabadon előforduló kelekótyát jelöl, mígnem jelzőkkel ellátva az emberi ostobaság minőségi, tehát komplikáltabb változataira utalnak. így többek közt az okos mikulás a tudákos gyüge, a nyári mikulás yiszont az idétlen és korszerűtlen félnótás megnevezésére szolgál. — Persze házi használatra én más jelentésárnyalatban is használom már ezt a 'tolvajnyelvi mikulást — nyilatkoztatta ki, amikor már a Feneketlen Hordóhoz címzett drink-bár egyik homályos szögletében, szúette asztalnál ültünk, hogy méltó helyére juttassuk Savanya kevés verejtékkel, ám annál több széltolással megszolgált honoráriumát. — Mert ha jobban megnézed: ezek a mikulások nem is olyan me- sügék. Amikor én történetesen okos mikulásról beszélek, nálam a nyomaték — az okoson van, mivelhogy olyan mand- rót értek alatta, aki úgyszólván csak megjátssza a mikulást — amúgy pediglen dörzsöltebb egy izmaelita vásári bazárosnál is. — Ez nekem magas- — vetettem közbe. — Eddig valahogy más fogalmaim voltak az okos mikulásról. — Ki tehet róla, ha szellemi alultáplált vagy, és azonfelül is mindig le voltál maradva néhány brosúrával?! — felelte homéroszi kacajjal, miközben egyetlen lendületes slukkal magába döntött három deci olaszrizlinget. — Hogy világosabb legyen az ábra: az én mikulásom, amelynek megvan az általam adományozott extra elnevezése is, olyan pasinger, aki — a példának okáért — zsenge ifjú korában többnyire ultrabalos szájtépőként kezdte, később kútmérgező nyárspolgárrá, vagy legalábbis óvatos duhajjá vedlett, manapság pedig a szkeptikus észkombájn szerepében tetszeleg. Népesebb gyülekezetekben fensőségesen, előkelő idegenként viselkedik, mint aki obligón kívül áll, legfeljebb ha értekezleteken „csatlakozik az előtte szólóhoz“, sun- dám-bundám viszont a maoizmus lelkes suttogó propagandistája. Egyetlen aktivitásra valló életmegnyilvánulása a népszerűséghajhászás. Amióta egykori gerinctördelgető passziója — vagy éppen rákövetkező szélkakaskodása — miatt rávertek a mancsára, eszébe sem jut már tendenciózus vesszőfuttatásokat szervezni vetélytársai vagy más emberlények tönkrejuttatására, sőt a hajdan megfellebbezhetetleneknek hitt szentenciáit is rég elfeledte már. Ama csintalanságok helyett ma ez a mikulás — mintha mi sem történt volna — természetes mozdulattal puszira nyújtja a pacsiját, cinkosan csippent a szemével, és persze cukros zacskót csörget. Mintha azt akarná sugalmazni: szeressük egymást, gyerekek, minek az a nagy tülekedés és lárma, hisz az élet úgyis tovaszáll... Maga a megtestesült odaadó figyelmesség és bizalmat ébresztő puszipajtáskodás: napjaink derűs mikulása, aki tőle telhetőén jutalmaz, kegyeket oszt, protekciónál — amit csak akarsz. Cserébe csupán egyet vár el tőled, de azt aztán feltétlenül! Hogy csatlakozz hozzá, told a szekerét — vagy legalábbis ne zavard fel kellemes, langyos lábvizét! íme, a mikulások népes családjának egyik újabb példánya: a magát fesle- tően riszáló, csalafinta mikulás! — Ilyenformán tehát a mikulás fejlettebb válfajáról van szó? — kérdeztem. — Pontosan! — bólintott, és már csak úgy kézre kapva húzott az olasz- rizlinges kancsóból. — Aki érzi az idők szelét, az mind megmikulásodik, s hovatovább érvényét veszti a mikulás korábbi csúfolódő zamata is. Ismerek például olyan irodavezetőket, akik azzal próbálnak személyi varázsra szert tenni, hogy homályos folyosózugokban válogatás nélkül paskolgatiák szende irodista lányok kihívó felét, zárt aitók mögött azonban holmi monte-carlói bárhölgyek, sőt Las Vegas-i szórakoztató görlök rutinos képességeire utaló magatartással rágalmazza a kis jámborságokat. Vagy akár itt van ez a Glatt! Kukacoskodik, közben meg süt a szeméből a korruoció. Fogadni mernék egy kis hordó törkölybe: :ha én ezt most elvinném a Tyúklábba egy boros vacsorára, holnaptól kezdve elfelejtené levonni a honoráriumomból még a törvényes .adóilletéket is. Körülbelül éjfélig tartott mikuláso- lógiai eszmecserénk. Akkor Savanya tüntetőleg megropogtatta utolsó három darab százasát, és magához intette a pincért. Fizetés után a visszajáró negyvenhét korona nyolcvanöt fillért úri gesztussal elhárította: — Az apró a magáé, Robikám! Villamosjegyre ... Megfordult velem a drink-bár. — Savanya, megáll bennem az ütő! Hiszen a múlt héten még fel akartad őt pofozni, mert vastagon fogott a plajbásza! Most meg...? — Mi ebben az érthetetlen? — simogatta meg félkilós bajszát sötét mosollyal. — Ez a fejlődés trendje. Ezentúl majd bolond leszek kitárni a bensőmet! Én is csalafinta mikulás leszek. Ki tudja, mikor lesz szükségem még ennek a Robi fiúnak a jóindulatára ... MIKUS SÁNDOR ~Z4KAm$rM ttíKOlASAt ‘
