Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-12-05 / 49. szám
ÚJ szó CI PÉSZUTÁNPÓTLÁS KÉRDŐJELEKKEL KÖZPONTI CIPŐJAVITÖ MŰHELYEKET LÉTESÍTENEK • NINCS ÉRDEKLŐDÉS A CIPÉSZSZAKMA IRÁNT • BRATISLAVA BAN KEDVEZŐTLENEBB A HELYZET MINT VIDÉKEN A kihalófélben levő foglalkozások listájára került a cipészmesterség. Vajon miért? Az automatizálás korában már nincs rá szükség? Elavult? Vagy szükség volna rá, csak a régi mesterek lassan kidőlnek a sorból és nincsenek akik a nyomdokaikba lépjenek? E gy szobányi helyiséget foglal el a galántai Szolgáltatóházban a cipőjavító műhely. Ez MiloS Gálét munkahelye, ö a város egyetlen cipésze. — Győzi egyedül a munkát? — kérdezem. ^ — Októbertől áprilisig sok a javítanivaló, de nem annyi, hogy ne győzném — válaszolja. Nyáron viszont sokszor tétlenül telnek napjaim. — Miért van az, hogy egykor, amikor sok embernek még egy pár cipőre sem tellett, minden falu „eltartott“ egy cipészmestert, ma pedig, amikor több cipőnk van, egy mester is sok egy városba? — Szerintem azért, — mondja —, mert az emberek olyan cipőket is eldobnak, amelyeket megjavítva tovább lehetne hordani. Az is igaz, hogy a cipőipar ma jobb minőségű cipőket gyárt. Amikor 1962-ben Galántára került, tizenketten javították a város lakóinak cipőit. Valamennyiük számára volt elegendő munka. Később egyre fogyott a javítanivaló. A cipészek sorban otthagyták munkahelyüket. Egyesek nyugdíjba vonultak, mások más foglalkozás után néztek. Végül egyedül maradt. A felesége veszi át a javítani való cipőt. Kifejti a rossz villámzárat a csizmákból, meg ehhez hasonló apróságokban segít. Halász János Sládkovicovón (Diószegen) cipészmester. Elmondta, hogy 1936-ban Nővé Zám- kyban (Érsekújváron) tanulta ki a csizmadiamesterséget. A csizmákat vásárokon, búcsúkon adták el. A csizmakészítés tudományának ma már nem sok hasznát veszi. 1946 óta dolgozik Diószegen. A hatvanas évek közepéig öten javították a falu lakosainak lábbelijét. — Azért is szükséges kevesebb munkaerő, mert a javítást meggyorsítja a masina — mutat a műhelyben levő gépre. Azután megnyom egy gombot, mire az egyik kerék forogni kezd. Ezzel csiszoljuk le az elkopott talpat' javítás előtt — magyarázza. A szélét egy másik szerkezettel reszeljük le. Sőt, géppel fényesítjük ki a megjavított cipőt is. Azelőtt ezeket a munkálatokat ráspollyal, üvegdarabbal és más kéziszerszámokkal végeztük. S bizony sokkal tovább tartott egy-egy művelet. Az elkopott sarkak helyett kézzel faragtunk újakat. Ma már kész sarkakat kapunk s azokat szögel- jük fel. Halász János néhány év múlva nyugdíjba megy. De nemcsak ő, hanem a járásban dolgozó mind a 17 cipészmester pár év múlva nyugdíjjogosult lesz. — Meg tudják-e oldani a cipészutánpótlás kérdését? — érdeklődtem Ferdinánd Halada elvtárstól, a Galántai Járási Nemzeti Bizottság osztályvezetőjétől. — Jelenleg egyetlen fiú tanulja a cipőjavító szakmát a járásból — mondja. — A jövőt illetően az az elképzelésünk, hogy a járási székhelyen egy központi cipőjavítő műhelyt, a falvakban pedig gyűjtőket létesítünk. — S az az egy cipőjavító —■ — aki jelenleg még ipari tanuló — fogja javítani az egész járás lakosságának lábbelijét? — Nemcsak ő. A Járási Ipari Vállalatnak van egy cipőkészítő részlege. A partizánskei cipőgyár számára gyártanak cipőt. Dolgozói a javításhoz Is értenek. Az a tervünk, hogy velük oldjuk meg a cipőjavítást a jövőben. Feltételezzük, hogy a cipőmesterek közül néhányan a nyugdíjkorhatár elérése után is, dolgozni fognak, és ők a gyors javításokat helyben elvégzik majd. Korántsem ilyen megnyugtató a helyzet Bratislavában, ahol a cipészek létszáma gyorsabban csökkent, mint a javítani való cipőé. Jelenleg 28 cipőjavító műhely, illetve gyűjtőhely van a fővárosban. Egyelőre ugyan ki tudják elégíteni a lakosság igényeit, de sokszor csak azon az áron, hogy a cipészek megfeszített munkával dolgoznak. Ojabb munkaerőkre lenne szükség. Erre azonban nincs lehetőség. Az elmúlt ötéves tervidőszakban két fiatalember tanulta ki Bratislavában a cipészmesterséget. Jelenleg egyetlen fiatal sem tanulja ezt a szakmát. Mi lesz akkor, ha tovább csökken a cipészek száma? Az Obno- va vezetői abban látják a megoldást, hogy betanított munkásokai is bevonnak ebbe a munkába. Milyen az "érdeklődés Bratislavában a cipőjavítás iránt? A cipészek évente 350—400 ezer pár cipőt javítanak meg. Úgy látszik, ez a szám tovább már nem csökken. Legalábbis erre következtetünk Stanislav Kopál mérnöknek, az SZSZK Iparügyi Minisztériuma dolgozójának szavaiból. — Cipőipari szakembereink az utóbbi években nagy erőfeszítéseket tettek a termékek minőségének javítására. Hogy ez mennyiben sikerült, az abból is látszik, hogy nagyban csökkent a javítá- sok száma. Viszont olyan cipőt, amelyiknek minden része egyenletesen kopik, egyszerre használódik el a felsőrésze, sarka, talpa, olyat még nem gyártanak, s valószínűleg nem is fognak. Elmondotta, voltak törekvések, hogy a bőrt olyan nyersanyagokkal helyettesítsék, amelyek kevésbé szorulnak javításra. Például PVC-vel és más szintetikus anyagokkal. A PVC valóban tartósabb, de más hátrányai vannak. Megmerevedik a fagyban, nem elég szel- lős, ezért kisebb a kereslet iránta. Más szintetikus anyagok már jobban hasonlítanak a bőrhöz. Viszont a belőlük készült lábbeliket éppolyan mértékben kell javítani, mint a hagyományosakat. 1975-ben a szlovákiai cipőgyárak közel 40 millió pár cipőt gyártottak. Ennek a fele bőrből készült, a másik fele gumiból, textíliából, műanyagból. Tehát a cipőgyártásban a felhasznált nyersanyagok között a bőr dominál, s így lesz ez az elkövetkező években is. A bőrcipők pedig előbb-utőbb javításra szorulnak. Ha leválik a talpuk, elkopik a sarkuk, elromlik a záruk, még nem dobjuk el őket, hiszen a javítás csak pár koronába kerül, amíg egy új cipő annak sokszorosába. Tudják ezt a cipőjavítással foglalkozó szolgáltató vállalatok vezetői is. Azt is látják, hogy a jövőben hagyományos módon nem biztosítható a cípőjavítás. Keresik viszont a megoldást annak érdekében, hogy azért pár év múlva is biztosítani tudják ezt a fontos szolgáltatást. KOVÁCS ELVIRA * T ársadalmunk az utóbbi években annak a módját keresi, hogyan javíthatók a még elmaradottan élő cigány lakosság életkörülményei. A politikai és az állami szervek, a nemzeti bizottságok és a társadalmi szervezetek, sőt az utóbbi időben az egyes munkahelyek is nagy figyelmet szentelnek szociális-gazdasági és kulturális színvonaluk emelésének. Ennek ellenére eddig nem sikerült Jelkeltenünk az elmaradottan élő cigányok érdeklődését, azt, hogy maguk is életkörülményeik javítására törekedjenek. Többségük passzív, és életük javításában kizárólag a többi polgártól, elsősorban pedig a nemzeti bizottságoktól követelnek segítséget. Ezek a tények arra késztették a Rimav- ská Sobota-i (Rimaszombati) Járási Nemzeti Bizottságot, hogy új módszereket keressen. Ebben a járásban 14 000 cigány állampolgár él, ami a járás lakosságának 14,2 százalékát jelenti. A járási nemzeti bizottság és a Csehszlovák Vöröskereszt járási bizottsága tavaly versenyt írt ki a legtisztább cigánytelepülésért. E verseny tapasztalatai alapján az SZSZK kormányának a cigány lakosság kérdéseivel foglalkozó bizottsága versenyt rendezett a példás cigánytelepülés cím elnyeréséért. A járásban pozitívan fogadták ezt a kezdeményezést. A járási nemzeti bizottság illetékes bizottsága versenyre hívta ki a Ko- Sice-vidéki járást. A két járás nemzeti bizottságának dolgozói kidolgozták a verseny kritériumait, és 1975. október 1-én megkezdődött a versengés. A megállapodás szerint a két járásból tíz-tíz község versenyzett. HASZNOS .KEZDEMENVEZlS . Verseny a legtisztább cigány- településért O A kísérlet bevált % Nemcsak a győztesek nyertek A verseny célja az óvodáskorú gyermekek felkészítésének megjavítása, az iskolalátogatás és a tanulmányi előmenetel megjavítása volt. Továbbá célul tűzték ki a foglalkoztatottak számának növelését, főleg a nők és a fiatalok körében. Közvetlenül a településeken a legfontosabb feladat az életfeltételek megjavítása, az egészséges ivóvízforrások, a higiéniai berendezések, a szemétgödrök számának növelése, a házak közti területek rendezése, valamint a lakások tisztántartása volt. A verseny- kritériumok közé tartozott a bűnözés, a fiatalkorú anyák számának csökkentése, valamint a társadalmi munka is. A rimaszombati járásban Bárca, Gortva, Hodejov, Hosiice, KáloSa, Klenovec, Oída- ny, Radnovce, Radková és Rimavská Píla, a KoSice-vidéki járásban pedig Cakanovce, Drienovce, Jasov, Kecerovce, Krásna, Med- zev, Ploské, Frankovce, Svinica és Velká Ida versenyzett. A verseny folyamán Krás- nát KoSicéhez csatolták, ezért a verseny értékelésekor csak kilenc-kilenc községet vettek figyelembe. A rimaszombati járásban nagy fontosságot tulajdonítottak a versenynek. Már 1975 augusztusában és szeptemberében tájékoztatták a kiválasztott községek vezetőit, valamint cigány ’ lakosait a verseny feltételeiről, s az elért eredményeket negyedévenként értékelték. A közelmúltban az SZSZK kormánybizottságának titkársága az említett járások képviselőinek jelenlétében értékelte a versenyt. A győztes a rimaszombati Járás lett, a községek közül pedig Bárca szerezte a legtöbb pontot. A kísérletként kiírt verseny sikeréhez nagymértékben hozzájárultak E. Poléániová, J. BartuSová és /. Bodon a Rimaszombati, valamint Völgyi és A. Angyal a Radnovcei Helyi Nemzeti Bizottság dolgozói. A KoSice-vidéki járásban a szervező munka nagy része V. Gábrielre hárult. Nagy segítséget nyújtott munkájában A. Martha és Magda István, akik elsősorban a cigánygyerekek számára épülő óvodáknak szenteltek figyelmet. A kísérlet bevált. A tapasztalatok alapján tovább tökéletesítjük a verseny feltételeit, és 1977. január 1-én az SZSZK összes járásának bevonásával újabb versenyt hirdetünk a példás cigánytelepülés cím megszerzéséért. IMRICH FARKAS Peter Malovec, bratislavai cipész [Kontár Gyula felvétele]
