Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-12-05 / 49. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1976. december 5. VASÁRNAP BRATISLAVA IX. ÉVFOLYAM 49. szám Ára 1 korona A — ember egyik legalapvetőbb törekvése, hogy otthont teremt- sen magának. E törekvés valóra váltásában hazánk lakosai lépten nyomon érzik a társadalom segítségét. Országszerte nagyarányú lakásépítkezés folyik. Családok - főként fiatalok - ezrei és tízezrei tolóinak otthonra a lakótelepek háztömbjeinek lakásaiban. Hadd idézzük fel ennek kapcsán egy samoríni (so- morjai) fiatal házaspárnál tett látogatásunkat. Linka Györgyék a város kettes számú lakótelepén egy nyolcemeletes háztömbben háromszobás lakásban laknak. A férj szüleinek családi házából költöztek ide, mivel a házat a fokozott ütemű városrendezés folytán lebontják. Alena asszony nem kis büszkeséggel vezett bennünket végig a lakáson, amelynek belső terét jó ízléssel és sok-sok ötlettel tették otthonossá, széppé, kényelmessé. Ezek a lakások egy-egy épületen belül kevés eltérést mutatnak, ezért az otthon egyéni arculatának kialakítása a lakó feladata. Ottjártunkkor együtt volt az egész család, beleértve az ötéves Alenkát és a másfél éves Gyurit. Minden szavuk arról tanúskodott, hogy öröm számukra otthon lenni, akár munkát, akár pihenést jelent az otthoniét. A férj karbantartóként dolgozik Bratislavában, a feleség pedig varrónő a Kozatex somorjai fióküzemében. Ez idő szerint még szülési szabadságon van. Ha letelik, szívesen visszamenne folytatni a munkáját. Ez persze attól függ, hogy felveszik-e a bölcsődébe Gyurikát. A lakótelepnek még nincs saját bölcsődéje, erre az ötéves tervidőszakra várják a felépítését. A járulékos létesítmények, mint az üzlethálózat, gyermekgondozási intézmények stb. érthető módon egy lépéssel a lakásépítés mögött maradnak. Ezek azonban csak átmeneti gondok. A lemaradást igyekeznek bepótolni. A következő öt évben Somorján az óvodai férőhelyek száma 270-nel, a bölcsődei férőhelyek száma 70-nel bővül. Egy nagyméretű oktatási és népművelési pavilon felépítését is tervbe vették. Ezenkívül kultúrház is épül. Az új bevásárlóközpont felépítését a Jednota vállalta. Strandfürdője és korszerű autóbusz-állomása is lesz a városnak. A jövőben külön figyelmet szentelnek a gyermekjátszóterek létesítésének. Az egyes számú lakótelepen már kijelölték a helyét is. Nyolc évvel ezelőtt adták itt át az első lakóházat. Azóta számtalan új épült mellé, melyekben 643 család lakik. Ez a lakótelep néhány középülettel gazdagodik a következő években. A város vezetői a lakásépítés ütemét a jövőben tartani szeretnék. Már elkészült a hármas számú lakótelep építésének terve, amelyben 742 lakás építésére számítanak. A távlati tervekben pedig egy további ezerlakásos lakótelep felépítése szerepel. Szép számban építenek családi házakat is a város iakosai. Az építkezési engedély kiadásakor természetesen figyelembe veszik a járástól kapott irányelvek ide vonatkozó előírásait. Vagyis, any- nyi építkezési engedélyt adnak ki, amennyihez biztosítani tudják az építési anyagot. Somorja arculata közmegelégedésre napról napra változik. Az egyhangú csallóközi kisvárosból szép, korszerű város lesz. S ezzel nemcsak Linkáék, hanem valamennyi somorjai lakos vágya - hogy szép lakásukhoz a külső környezet is méltó legyen - teljesül. KOVÁCS ELVIRA Központi lakótelep Kontár Gyula felvételei MM9MN