Új Szó - Vasárnap, 1976. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1976-11-28 / 48. szám
1978. XI. 28. s in Tények és tanúk Füst Milán Naplója „Az igazságot jobban szerettem talán, mint az életemet. Mert ez volt a szenvedélyem.“ Füst Milán Kis Pintér Imre az Élet és Irodalomban megjelent tanulmányában .„szellemi kalandregénynek“ mondja Füst Milán közel ezer oldalas Naplóját. Valóban a legfordulatosabb kalandregénynél izgalmasabbak a jegyzetek, amelyeket Írójuk negyven éven át szinte sziszifuszi munkával vetett éjszakánként papírra. „Mindeddig az irodalmi mítosz bizonytalansága vette körül e naplót — jegyzi meg Pók Lajos, a két kötet anyagának válogatója, szerkesztője és a kísérő sorok írója. — Néhány kisebb részlete megjelent régebben; lehetett tudni arról, hogy a Napló gondolati anyagából készült az író élete alkonyának remeke, a két Hábi-Szádi- kötet, arról is, hogy legközelebbi íróbarátai, Karinthy Frigyes, Osvát Ernő, Kosztolányi Dezső, Nagy Zoltán igen jelentős műnek tartották (a mű szót hangsúlyozom). Az író többször is próbálta a napló sok ezer oldalának a jegyzeteit könyvvé formálni, de a fel- szabadulás előtt a kiadói közöny, utána pedig a nagyobbik rész pusztulása miatti keserűség akadályozta a megjelentetést.“ Füst Milán élete nagy csapásának tekintette, hogy a Napló sok ezer lapja a háború alatt elpusztult. Az eredeti szövegnek körülbelül harmada maradt meg; Pók Lajos szenvedélyes szorgalmának köszönhető, hogy a véletlenül megmaradt hagyatéknak egy- harmada kitűnő válogatásban az olvasó elé került. Bizonyára nem állok egyedül azzal a megállapításommal, hogy Füst Milán egyike századunk legnagyobb magyar íróinak. A Naplóval azért kell tüzetesen foglalkoznunk, mért olvasóközönségünk alig ismeri az írót, a magyar Irodalmi köztudat Is csak a IV. Henrik király című tragédiájának bemutatója után kezdte nagyságát elfogadni. A felszabadulás előtti két évtizedben mintha Füst Milán csak az írók írója lett volna. Formaművészetét, stílusának hallatlan gondosságát csak egy egészen szűk kör — főleg írókor- társai ismerték el. Karinthy Frigyes így nyilatkozott költészetéről: „Itt nem egy vergődő és ijedt lélek panaszkodik váratlan támadásokon; jegyveres katona áll komoran, aki tudja, hogy harcba küldtélc, és hogy e harcban el fog esni, mert e harcban mindenki elesik.“ Egy másik nagy kortárs, Kosztolányi Dezső, a kritikus hűvösebb vérmérsékletével így elemezte szabadverseinek szépségét: „A szavaknak nincs külső támasztékuk, metrum és rím, mégis határozottan és végzetesen törnek a cél jelé, mintha acélsínen gördülnének.“ Arra a tényre, hogy mint formaművész nemzedékének egyik legjelentékenyebb költője, Radnóti Miklós figyelmeztetett 1935-ben. „Füst Milán a Nyugat második író- nemzedékének csaknem minden taglóra hatott formailag is. Szigorú törvényszerűségével visszavezette őket az időmértékhez, sőt közvetve a rímhez is. Szép példája ennek Illyés Gyula költészete, aki a szürrealizmustól részben Füst Milánon át jutott el saját formájáig. De hatott a legfiatalabb költőkre is, sokszor Illyés Gyulán keresztül. Es hatása egyre élőbb, mintha közönségét is most kezdené megtalálni a fiatal olvasóban. Nem véletlen a hatása és újabb népszerűsége sem az. Füst Milán konstruktív lázadó, és ez a tény rokonunkká teszi. Tagádja ezt a világot és felépít helyette egy másikat magának. Mi is ezt akarjuk magunknak. Individualista Füst Milán világa, de szabad világ; minden retteneté, sötétsége, gyűlölete és hősiessége — gátlástalanság. Szabad és lázadó, s mert lázadó, találkozik a közösség életével és indulataival is.“ Az elveszettnek hitt Napló töredékét most kézhez kaptuk, és forró izgalommal vesszük tudomásul, milyen tragikus küzdelmet folytatott, hogy kifejezhesse a benne élő világot. Igen, ez a benne élő világ volt a fontos, és nem a világ folyása. Az első világháború történelmi eseményeiről nincs érdemleges feljegyzése, még a társadalmi háttér rajzába is alig hatol be az 1914—1918 között lejátszódott kataklizma. Az egyik feljegyzése azonban oly megrendítő, hogy az egész háború esztelen értelmetlenségét megérezzük benne: „Egy nazarénust vittek kivégezni, mert nem akart fegyvert fogni; olyan végtelen szelíden, céltudatosan, szapora léptekkel ment halála útján — szegény, szegény, — olyan volt, mint maga Krisztus. A csőcselék lármázva rontott utána s egy inas a kabátját húzogatta — s ő meg sem rezzent. (Köny- nyeztem.)“ Egy másik feljegyzése az őszi hideg esőről, az árkokban térdig vízbe merülő katonákról azért ütött szíven, mert 1917 októberében magam Is megéltem ezt a lázadásra ingerlő, mégis hallgatásra kényszerült Irtózatos dühöt. A költőt, aki nem volt katona, a Magyar Tanácsköztársaság idején ismertem meg személyesen Pesten élő orvosfivéremnél egy vacsorán. Hol éltem eddig, miféle frontokon jártam, megcsapott-e a halál szele és ml volt a legnagyobb háborús élményem — kérdezte tőlem hosszas fürkészés után a nálam tíz esztendővel idősebb költő. Nehezemre esett hamarjában összefüggően felelni. Feszélyezett, hogy bizonyára valami kivételesen nagyszerűt vár. Mentegetőztem, hogy szívesebben hallgatom vitájukat. Megértőén bólintott, majd olyat mondott, amire ma, több mint fél évszázad távolából úgy emlékezem vlsz- sza, mintha ma hallottam volna: — Irigylem azokat, akik a harctereket járták. Magát azért, hogy Verdunig űzte a háború, és sértetlenül vetődött haza... De megértem, hogy habozik a megéltekről beszélni. A nagy élményeknek érniük kell, idő szükséges ahhoz, hogy az idő kihámozza belőlük a lényeget... Csodálkozik, hogy irigységet emlegetek? Pedig így van: irigy vagyok!... Kivált azok helyében szerettem volna lenni, akiket a fogság Szibériába sodort... Ö, Dosztojevszkij Szibériája!... Milyen hatalmas élményeket hoztak magukkal. Szavainak igazi értelmét csak most fogtam fel egészében, hogy a Naplóból megismertem tragikus szellemének nagyságát. Füst Milán, aki a proletárforradalom idején Budapesten a Kertész utcai felső kereskedelmi iskola tanára volt, nem vallotta magát kommunistának. Élete ismerői számon tartják, hogy többször is bírálta a Tanácsköztársaság hibáit, de bukása után, amikor iskolája tanári igazoltatására került sor, szavahihető tanúk szerint köpenyegfor- gató' tanártársai szemébe vágta: „Ti azt hiszitek magatokról, hogy kősziklák vagytok. Nem, ti homokból vagytok, és olyan alakot vesztek fel. amilyen edénybe öntenek benneteket.“ Lengyel Béla, Füst Milán felháborodásának rögzítője, megjegyzi, hogy a költő nem tudott tovább beszélni, mert óriási lárma tört ki: „Hallgasson, pimasz gazember! Hogy mer rólunk ilyet állítani!“ Erről az igazoltatásról egy szó sincs a Naplóban, aminthogy arról' sincs bővebb jegyzet, hogy fegyelmit indítottak ellene és elvesztette tanári állását. 1925-ben — jól jegyezzük meg ezt a dátumot — azt írta: „Lehet, hogy a kommunizmus az az új világ, amelyben mindaz a rettenetesen sok butaság, amelyben most a világ leledzik: önmagától szertefoszlik. »A nemzetek biztonságának kérdése«, — »az európai egyensúly« dolga, — »a keleti határok rekonstrukciója s a nemzeti védelem«, — mindez a sok té- bolyító maszlag. Ha Így van, — ha valóban egy új világ, — amelyben a belátásnak, ésszerűségnek, emberiességnek több szerepe van, — akkor jöjjön és szabadítson meg ebből a nyomasztó káoszból! A fogalmaknak ebből a zűrzavarából. Ahol az emberiesség a jelszó s amellett a hazafiság!“ Évek óta tudtam, hogy nagybeteg, és felépüléséhez orvosai nem fűztek reményt. Néhány héttel halála előtt, válaszként a róla írottakra, levelet kaptam tőle. EGRI VIKTOR Kulcsár Ferenc: Huszonhat év Kutatni újra. Huszonhat év. Violát, a kettőst újra s a verset. Einsteint. És érveit Nak-nok, Nek-nek. Keményebb jövőt kerevetnek. De lesz, ki összegyűrje majd ópium, versem és az egypár évezredet, mit épp neki szántam - beismerni veretlen voltomat. Mindig félek, már mióta idegen minden fotelben-hotelben, játékban is s versben milyen otthonos, fázó idegen. S a felgyorsulás a titokban, mikor a létező szavakban nem hiszem versem lehetségét, módját, hitelét, sehogy - végképp. Hisz lennék híve rendületlen, tudása ama anyagoknak, melyek, érzem, fennmaradnak, s hol megmaradok rendületlen. S az őrjöngő lennék, hisz nem lelem szivem színét, bár tervezem rajzolatát szivemen át - szivemnek egyetlen igazát. Kutatni hát. Huszonhat év. Violát, a kettős újra s a verset. £s X-et és áldóit Nak-nak, Nek-nek. Keményebb jövőt kerevetnek Gál Sándor: minden fájdalom emlékéig törékeny éj holnapig sem érő felrepedt szemhéj éje koporsó csend fala kő-mélysége hullj hullj belőlem fehér dália-szirom zizegéssel felfelé más időtől sodortatva áldás és remény nélkül az első fájdalom emlékéig ától is tovább fekete fecskebúcsúzással öt sötét sebemen át ó éj törékeny éj holnapig sem érő hullj, hullj szemeimből ninden fájdalom emlékéig Tóth László: Piszkozat Ami volt: nem hív vissza, ami lesz: még örömmel befogad. A. kút is addig csalogatja a korsót, míg össze nem töri. Trófea Üres papír: holt vidék. Kréta, jura. Mese és mítosz hol föllobban, elül. Hosszan visszhangzik a királyi vad űzött szívé-dobbanása. RÖBERT DÜBRAVEC: Háborúellenes motívum 11
